Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Krishnapriya: You mentioned the lost years without devotional service and also you mentioned that we can hang around with devotees without doing anything, so how can one understand that this is actually advancing and not staying in one place?

Swami Tirtha: For that we need the proper eye to judge, to understand. Shrila Shridhara Maharaj says something very important concerning this question. He said, when you take your food – do you ask somebody whether you are satisfied or not? We don’t ask, we feel it. Like today – we had this very special opportunity to visit the best cook on this planet Earth. And of course you feel satisfied. Even looking at him, how he is stirring the soup, you just simply feel satisfied. What to speak of tasting the nectar that is coming from him?! So after taking his prasadam, I didn’t ask him whether I was satisfied or not. But I told him, “Ah baba, this was great. I feel very satisfied.” You just feel. 

Therefore Shrila Shridhara Maharaj says, from the symptoms you can judge your situation, your position. What will happen if we eat? Your hunger diminishes, you receive energy and your satisfaction is raised. So from these symptoms you can understand whether you are satisfied or not. If we apply this principle to our spiritual progress, some requirements should be the same, others should be different. For example, if you feel, ‘Ah my spiritual thirst has diminished’, I am not sure that this is the very best symptom. Rather it should increase: ‘Give me more! I want more, I want to go deeper!’ So we can agree that the spiritual hunger or thirst should grow, right, instead of diminishing. Alright, from this one example we understood that the reversed order works better – this is the real symptom of growth. So if we apply this reversed order to the second principle, this is not good. Your energy should grow. And finally, your inner satisfaction should grow. So whether you apply the one direction or the reversed order, definitely our inner contentment should grow. 

This is the science or the art of contentment – if we find some little drops of nectar, we should be very satisfied. So from this analysis, I think we can come to a more proper understanding of our position. Whether my ignorance has diminished? If we can say ‘Yes, it has diminished’, then it’s a good sign. Whether I have more inspiration for divine practices? If we can say ‘Yes, I have more inspiration’, it’s a good sign. Whether I’m more satisfied with my life in general? And if you can say ‘Yes’, that’s a good sign. 

But ultimately, we can add that it is not our individual duty to judge our progress. If others will say, “Ah this person has progressed so much”, that’s the best sign. 

But what is in the center of this heart lotus? Self-analysis, right? Self-reflection. Always try to understand your position better and better. And this is not another egoistic focus on ourselves, but we have to understand what to do and what not to do. Nevertheless, many times if you look back, you might feel, ‘Ah I have wasted so many years, even in my spiritually active life’. If it is not due to spiritual laziness or negligence or whatever individual shortcoming, then we should accept this as a price to pay, as a necessary part of our training. You can say, ‘If it happened in a different manner, I could have achieved more’. But you didn’t achieve more. You are here, your position is this, your service is this. And all that happened before helped you to reach this present state – so that was necessary. 

And here comes something important. We can judge a situation or we can understand a person in two ways. One method is: you can analyze the past and the other method is: you can analyze the future. So, if you analyze the source, the background, the reasons, then you can understand something. Analyzing the past, you can understand the present day. But to have a vision about the future, to have an eye for the goal – from that you can derive the present situation. This is a totally different approach. If you understand a situation from the consequences – I think it’s very wise. It is said, you can judge a tree according to the fruits. This means, by the results you can see what is the origin. In the same way, if we know what is the goal of our life – the charming beauty of Radha-Govinda-lila – from that we can derive the path. So, be very clever! Because, if from here you look up, you might lose your way. But if you understand your present position from your future goal, your future achievement, then you can be very precise about what to do and how to do. I think this is progress – when we are not obsessed with our past, but rather we try to work hard on our future.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá: Említetted azt, hogy például a bhakták előtti életünkre tekinthetünk úgy, mint az odaadó szolgálat nélküli elvesztegetett évekre, illetve azt is, hogy a bhakták között is lehetünk lusták, és akkor nem igazán fogunk fejlődni. Szóval, hogy az intenzitás is rendkívül számít! Azt szeretném megkérdezni, hogyan mérlegeljük magunkat, hogy valóban bekövetkezett-e egy komolyabb fejlődés a lelki életünkben, és nem épp stagnálásban vagyunk?

Szvámí Tírtha: Ennek megértéséhez egy komoly, precíz mércéjű ítélőkészségre van szükségünk. Sríla Srídhar Mahárádzs említett egy nagyon fontos dolgot ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy: „Amikor esztek, akkor vajon megkérdeztek valakit arról, hogy elégedettek vagytok-e vagy sem?” Nem, nem kérdezünk meg senkit, egyszerűen érezzük. Csakúgy, mint ma, amikor módunkban állt meglátogatni a Föld legjobb szakácsát, és természetesen nagyon elégedettek voltunk utána. Már egyszerűen attól, hogy láthattuk, ahogy a levest keveri, már attól elégedettség töltött el bennünket, nem is beszélve arról, hogy aztán meg is kóstolhattuk azt a nektárt, ami ő készített?! Tehát miután elfogyasztottuk a praszádamot, nem kellett megkérdeznünk tőle, hogy elégedettek vagyunk-e vagy sem. De amikor elbúcsúztunk, azt mondtam neki, hogy: „Ó, kedves baba, ez a praszád nagyon csodálatos, teljesen kielégítő volt!” Ezt egyszerűen csak érezzük. 

 Ezért mondja azt Sríla Srídhar Mahárádzs, hogy a tünetek alapján meg tudjuk ítélni a saját helyzetünket, lelki szintünket. Mi történik akkor, amikor eszünk? Csökken az éhségérzetünk, lesz energiánk, és egyre inkább elégedettek leszünk. Tehát ezek alapján el tudjuk dönteni, hogy most már elégedettek vagyunk vagy sem. Ha ugyanezt az elvet alkalmazzuk a lelki fejlődésünkre, akkor bizonyos elvárásoknak egyezniük kell, míg mások eltérhetnek. Például, ha azt érezzük, hogy: „Ó, a lelki szomjúságom, inspirációm kicsit alábbhagyott.”, akkor nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb jel. Ennek inkább növekednie kellene! Viszont, ha úgy érezzük, hogy: „Ó, még több ilyet, még több ilyen lelki élményt, ebbe szeretnék teljesen belefeledkezni!” – akkor az egy nagyon jó jel! Tehát egyetérthetünk abban, hogy ennek a lelki éhségnek, lelki szomjúságnak növekednie kell, ahelyett, hogy csökkenne. Rendben, ebből az egy példából megértettük azt, hogy a lelki éhség az jó, és a lelki út helyes követésével egyre erősebbé válik. Ezt jelenti az igazi  fejlődés. Az energiánknak, majd végül a belső elégedettségünknek is egyaránt növekednie kell. 

Ez az elégedettség tudománya, művészete, ha rátalálunk néhány nektárcseppre, akkor annak már nagyon örülnünk kell, azzal nagyon elégedettnek kell lennünk! Úgy hiszem, hogy ebből a részletes vizsgálódásból kiindulva, még pontosabban megérthetjük a saját lelki helyzetünket. Vajon csökkent-e a tudatlanságom? Ha azt tudjuk mondani, hogy: „Igen, csökkent”, az jó jel! Vagy esetleg több inspirációnk van a lelki gyakorlatokra? Ha „Igen, inspiráltabb lettem”, az is ugyanilyen jó jel! Vagy akár, ha azt érezzük, hogy általában véve elégedettebbek vagyunk az életünkkel, akkor az is egy nagyon jó jel! 

Végül még azt is hozzátehetjük, hogy nem a mi feladatunk megítélni azt, hogy vajon fejlődtünk-e vagy sem. Ha mások azt látják, hogy: „Ez a bhakta olyan sokat fejlődött”, az a legjobb jel!

De mi található ennek a szívünkben honoló lótuszvirágnak a közepében? Az önvizsgálat, az önreflexió. Igyekezzünk egyre jobban megérteni a lelki helyzetünket. Ez nem egy újabb önző egoista gondolkodás, de idővel meg kell értenünk, hogy mi az, amit meg kell tennünk, és mi az amit nem. Mindenesetre, ahogy egyre többször visszanézünk, úgy érezhetjük, hogy: „Annyi évet elpazaroltam, még az aktív lelki életem ellenére is”! Ha ez nem lelki lustaságból, hanyagságból vagy bármilyen hiányosságból adódik, akkor el kell fogadnunk, mint tanulópénzt. Mondhatjuk azt, hogy „Ha másképp történt volna, akkor többet is elérhettem volna.” De mégsem értünk el többet, hiszen itt vagyunk, ebben a helyzetben, és ez a szolgálatunk. S mindaz, ami eddig történt velünk, az segített eljutnunk ide, ahol jelenleg vagyunk, tehát szükség volt ezekre. 

S még egy fontos dolog. Egy élethelyzetet, vagy egy személyt kétféle módon tudunk megítélni: az egyik az, amikor a múltat vizsgáljuk meg, a másik pedig, amikor a jövőt. Tehát, amikor az adott dolog forrását, hátterét, okait vizsgáljuk, akkor abból sok mindent megérthetünk, megérthetjük a jelenünket. De, ha van egy jövőképünk, egy adott cél lebeg előttünk, abból is levezethetjük a jelenlegi helyzetünket. Ez egy teljesen más megközelítés, amikor a következményekből értjük meg, hogy mi miért van, szerintem ez nagyon bölcs dolog. Azt mondják, hogy a fát a gyümölcséről lehet megismerni. Ami azt jelenti, hogy az eredményekből következtethetünk az előzményre, az eredetre. Hasonlóan, ha tudjuk, hogy mi az életünk célja, Rádhá-Góvinda kedvteléseinek elbűvölő szépsége, abból levezethetjük magát az utat. Tehát legyünk nagyon okosak, mert, ha innen egyből az égre nézünk, akkor könnyen eltévedhetünk. De, ha a jövőbeli célunk, eredményeink alapján megértjük a jelenlegi helyzetünket, akkor nagyon pontosan tudni fogjuk, hogy mit és hogyan kell tennünk. Szerintem ezt jelenti a fejlődés, amikor már nem a múltunkkal vagyunk elfoglalva, hanem nagyon keményen dolgozunk a jövőnkért. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Кришнаприя: Споменахте изгубените години без предано служене, а също и че можем да се мотаем покрай бхактите без да вършим нищо. Как човек да разбере, че напредва, че не тъпче на едно място?

Свами Тиртха: Нужно ни е вярно око, за да отсъдим, да разберем. Шрила Шридхара Махарадж казва нещо много важно по този въпрос. Той казва: когато ядеш, налага ли се да питаш някого дали си се нахранил или не? Ние не питаме, усещаме го. Днес например имахме възможността да посетим най-добрия готвач на тази планета Земя. И разбира се, почувствахме се удовлетворени. Дори само да го гледаш как разбърква супата, вече се чувстваш удовлетворен. Какво да говорим за нектара, който излиза изпод ръцете му?! Така че, след като съм приел негов прасадам, аз не го питам дали съм заситен или не, а му казвам „О, бабà, това беше велико. Много съм удовлетворен.” Човек просто го чувства. 

Затова Шрила Шридхара Махарадж казва, че по признаците можеш да прецениш ситуацията си, позицията си. Какво се случва, когато се храниш? Гладът ти намалява, сдобиваш се с енергия и удовлетворението ти расте. По тези признаци можеш да разбереш дали си се нахранил или не. Ако приложим този принцип спрямо духовния си напредък, някои изисквания ще са същите, а други различни. Например, ако усещаш: „О, духовната ми жажда е намаляла“, не съм уверен, че това е най-добрият симптом. Тя, напротив, трябва да се увеличава: „Дайте ми още! Искам повече! Искам да навляза по-надълбоко!“ Затова се съгласяваме, че духовният глад или жажда трябва да растат, вместо да намаляват. От този пример трябва да разберем, че обърнатият порядък е по-приложим – това е истински признак на напредък. Ако приложим същия този обърнат порядък към втория принцип, не е добре. Енергията ви трябва да нараства. И накрая, вътрешното ви удовлетворение също трябва да расте. Независимо дали прилагате правия или обратния ред, определено вътрешното удовлетворение трябва да се увеличава. 

Такава е науката или изкуството на удовлетворението – ако намерим няколко малки капчици нектар, нека сме доволни. От този анализ мисля, че трябва да стигнем до по-дълбоко разбиране на позицията си. Невежеството ми намаляло ли е? Ако кажем: „Да, намаляло е!“ това е добър признак. Изпитвам ли по-голямо вдъхновение за божествени практики? Ако можем да кажем: „Да, изпитвам повече вдъхновение“, това е добър признак. По-доволен ли съм от живота си като цяло? Отвърнете ли „Да!“, това е добър знак. 

Ала в крайна сметка можем да добавим, че не е наша работа да преценяваме собствения си напредък. Ако другите рекат: „Този човек много е напреднал“, това е най-добрият знак. 

Но какво е в центъра на нашия сърдечен лотос? Себеанализът, нали? Саморефлексията. Винаги се старайте да разбирате все по-добре своята позиция. И това не е поредният егоистичен фокус върху себе си, но трябва да разбираме какво да правим и какво да не правим. При все това, често пъти ако се обърнем назад можем да чувстваме: „Пропилял съм толкова много години, дори в духовно активния си живот“. Ако това не е заради духовна леност, небрежност или някакви лични недостатъци, трябва да го приемем за цената, която трябва да заплатим, като необходима част от обучението ни. Може да речете: „Ако беше станало по различен начин, можеше да съм постигнал повече“. Обаче не сте постигнали повече. Ето ви тук, позицията ви е тази, служенето ви е това. И всичко, случило се преди, ви е помогнало да стигнете до сегашното си състояние – значи е било необходимо. 

И тук следва нещо важно. Можем да съдим за дадена ситуация или да разберем даден човек по два начина. Единият метод е да анализирате миналото, а другият – да анализирате бъдещето. Ако анализирате източника, основата, причините, тогава можете да разберете нещо. Анализирайки миналото, можете да проумеете днешния ден. Но да имате визия за бъдещето, да имате очи за целта – оттам можете да изведете настоящата ситуация. Това е напълно различен подход. Ако проумявате дадена ситуация от последиците, аз считам това за много мъдро. Казва се, че можеш да прецениш едно дърво по плодовете. Това означава, че по резултата можеш да видиш какъв е източникът. По същия начин, ако знаем каква е целта на живота ни, ако познаваме очарователната красота на Радха-Говинда-лила – от това можем да изведем пътя. Затова, бъдете умни! Защото ако оттук погледнете нагоре, може и да изгубите пътя. Но ако разглеждате настоящата си позиция откъм бъдната си цел, откъм бъдещото си постижение, тогава много точно можете да прецените какво да правите и как да го правите. Мисля, че това е напредък – когато не сме обсебени от миналото си, а вместо това се стараем да работим усилено над бъдещето си.

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 10.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage von Krishnapriya: Sie erwähnten die verlorenen Jahre ohne hingebungsvollen Dienst und sagten auch, dass wir uns unter den Devotees aufhalten können, ohne etwas zu tun. Wie kann man also erkennen, dass dies tatsächlich Fortschritt bedeutet und nicht Stillstand?
Swami Tirtha: Dazu brauchen wir den richtigen Blick, um zu urteilen und zu verstehen. Shrila Shridhara Maharaj sagt etwas sehr Wichtiges zu dieser Frage. Er sagte: Wenn ihr esst – fragt ihr dann jemanden, ob ihr zufrieden seid oder nicht? Wir fragen nicht, wir fühlen es. Wie heute – wir hatten die besondere Gelegenheit, den besten Koch der Welt zu besuchen. Und natürlich fühlen wir uns zufrieden. Schon beim Zuschauen, wie er die Suppe umrührt, fühlen wir uns einfach zufrieden. Wie wäre es erst, den Nektar zu kosten, der von ihm kommt?! Nachdem ich sein Prasadam gegessen hatte, fragte ich ihn nicht, ob ich zufrieden sei oder nicht. Ich sagte ihm: „Ah Baba, das war großartig. Ich bin sehr zufrieden.“ Man spürt es einfach.
Deshalb sagt Shrila Shridhara Maharaj, dass man anhand der Symptome seine Situation, seinen Zustand beurteilen kann. Was passiert, wenn wir essen? Der Hunger lässt nach, wir erhalten Energie und unsere Zufriedenheit steigt. Anhand dieser Symptome kann man also erkennen, ob man zufrieden ist oder nicht. Wenn wir dieses Prinzip auf unseren spirituellen Fortschritt anwenden, sollten manche Bedürfnisse gleich bleiben, andere sich ändern. Wenn man zum Beispiel denkt: „Ah, mein spiritueller Durst hat nachgelassen“, bin ich mir nicht sicher, ob das das beste Symptom ist. Er sollte vielmehr wachsen: „Gib mir mehr! Ich will mehr, ich will tiefer gehen!“ Wir können uns also darauf einigen, dass der spirituelle Hunger oder Durst wachsen sollte, anstatt abzunehmen. Gut, an diesem Beispiel haben wir verstanden, dass die umgekehrte Reihenfolge besser funktioniert – das ist das eigentliche Zeichen von Wachstum. Wenn wir diese umgekehrte Reihenfolge also auf das zweite Prinzip anwenden, ist das nicht gut. Deine Energie sollte wachsen. Und schließlich sollte deine innere Zufriedenheit wachsen. Egal, ob ihr die eine oder die umgekehrte Reihenfolge anwendet, unsere innere Zufriedenheit sollte definitiv wachsen.
Das ist die Wissenschaft oder die Kunst der Zufriedenheit – wenn wir kleine Tropfen Nektar finden, sollten wir sehr zufrieden sein. Aus dieser Analyse können wir, denke ich, zu einem besseren Verständnis unserer Position gelangen. Hat sich meine Unwissenheit verringert? Wenn wir sagen können: „Ja, sie hat sich verringert“, dann ist das ein gutes Zeichen. Habe ich mehr Inspiration für spirituelle Praktiken? Wenn wir sagen können: „Ja, ich habe mehr Inspiration“, ist das ein gutes Zeichen. Bin ich zufriedener mit meinem Leben im Allgemeinen? Und wenn du „Ja“ sagen kannst, ist das ein gutes Zeichen.
Letztendlich können wir aber hinzufügen, dass es nicht unsere Aufgabe ist, unseren Fortschritt zu beurteilen. Wenn andere sagen: „Ah, diese Person hat so große Fortschritte gemacht“, ist das das beste Zeichen.
Aber was befindet sich im Zentrum dieses Herzlotus? Selbstanalyse, richtig? Selbstreflexion. Versucht immer, eure Position besser und besser zu verstehen. Und das ist keine weitere egoistische Fokussierung auf uns selbst, sondern wir müssen verstehen, was wir tun und was wir lassen sollten. Dennoch werden wir oft, wenn wir zurückblicken, denken: „Ach, ich habe so viele Jahre verschwendet, sogar in meinem spirituell aktiven Leben.“ Wenn es nicht an spiritueller Faulheit, Nachlässigkeit oder anderen individuellen Schwächen liegt, sollten wir dies als Preis akzeptieren, als notwendigen Teil unserer Entwicklung. Ihr könntet sagen: „Wenn es anders gelaufen wäre, hätte ich mehr erreichen können.“ Aber ihr habt nicht mehr erreicht. Ihr seid hier, eure Position ist diese, eure Aufgabe ist diese. Und alles, was vorher geschah, hat euch geholfen, diesen jetzigen Zustand zu erreichen – das war also notwendig.
Und hier kommt etwas Wichtiges. Wir können eine Situation beurteilen oder einen Menschen auf zwei Arten verstehen. Die eine Methode ist: die Vergangenheit analysieren. Die andere Methode ist: die Zukunft analysieren. Wenn man also die Quelle, den Hintergrund, die Gründe analysiert, kann man etwas verstehen. Durch die Analyse der Vergangenheit kann man die Gegenwart verstehen. Aber eine Vision für die Zukunft zu haben, das Ziel vor Augen zu haben – daraus kann man die gegenwärtige Situation ableiten. Das ist ein völlig anderer Ansatz. Wenn man eine Situation anhand ihrer Konsequenzen versteht, halte ich das für sehr weise. Man sagt, man könne einen Baum an seinen Früchten erkennen. Das bedeutet, an den Ergebnissen kann man den Ursprung erkennen. Genauso können wir, wenn wir das Ziel unseres Lebens kennen – die bezaubernde Schönheit der Radha-Govinda-Lila –, daraus den Weg ableiten. Seid also klug! Denn wenn ihr von hier aus nach oben schaut, könntet ihr euch verirren. Aber wenn ihr eure gegenwärtige Situation im Hinblick auf euer zukünftiges Ziel, eure zukünftige Errungenschaft versteht, dann könnt ihr sehr präzise entscheiden, was zu tun ist und wie. Ich denke, das ist Fortschritt – wenn wir nicht von unserer Vergangenheit besessen sind, sondern vielmehr hart an unserer Zukunft arbeiten.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Кришнаприи: Вы упомянули потерянные годы без преданного служения, а также то, что мы можем просто находиться среди преданных, ничего не делая. Как же тогда можно понять, что это действительно движение вперед, а не застой?
Свами Тиртха: Для этого нам нужен правильный взгляд, чтобы судить, понимать. Шрила Шридхара Махарадж говорит очень важную вещь по этому вопросу. Он сказал: когда вы едите, спрашиваете ли вы кого-нибудь, довольны вы или нет? Мы не спрашиваем, мы чувствуем это. Как сегодня – у нас была уникальная возможность посетить лучшего повара на этой планете Земля. И, конечно же, вы чувствуете удовлетворение. Даже глядя на него, как он помешивает суп, вы просто чувствуете удовлетворение. Что уж говорить о вкусе нектара, который исходит из его рук?! Поэтому, приняв его прасад, я не спросил его, доволен я или нет. Но я сказал ему: «Ах, баба, это было великолепно. Я чувствую себя очень удовлетворенным». Вы просто чувствуете.
Поэтому Шрила Шридхара Махарадж говорит, что по симптомам можно судить о своем положении, о своей ситуации. Что произойдет, если мы поедим? Ваш голод уменьшится, вы получите энергию, и ваше удовлетворение возрастет. Таким образом, по этим симптомам вы можете понять, удовлетворены вы или нет. Если мы применим этот принцип к нашему духовному прогрессу, некоторые требования должны оставаться неизменными, другие — отличаться. Например, если вы чувствуете: «Ах, моя духовная жажда уменьшилась», я не уверен, что это самый лучший симптом. Скорее, она должна усилиться: «Дайте мне больше! Я хочу большего, я хочу углубиться!» Таким образом, мы можем согласиться с тем, что духовный голод или жажда должны расти, а не уменьшаться. Хорошо, из этого примера мы поняли, что обратный порядок работает лучше — это настоящий симптом роста. Поэтому, если мы применим этот обратный порядок ко второму принципу, это нехорошо. Ваша энергия должна расти. И, наконец, ваше внутреннее удовлетворение должно расти. Таким образом, независимо от того, применяете ли вы однонаправленный или обратный порядок, наше внутреннее удовлетворение определенно должно расти.
Это наука или искусство удовлетворения – если мы находим хоть каплю нектара, мы должны быть очень довольны. Таким образом, из этого анализа, я думаю, мы можем прийти к более правильному пониманию нашего положения. Уменьшилось ли мое невежество? Если мы можем сказать: «Да, оно уменьшилось», то это хороший знак. Появилось ли у меня больше вдохновения для божественных практик? Если мы можем сказать: «Да, у меня появилось больше вдохновения», то это хороший знак. Стал ли я более удовлетворен своей жизнью в целом? И если вы можете сказать: «Да», это хороший знак.
В конечном счете, можно добавить, что оценивать свой прогресс — не наша личная обязанность. Если другие скажут: «Ах, этот человек так сильно продвинулся», — это лучший знак.
Но что же находится в центре нашего лотоса сердца? Самоанализ, верно? Саморефлексия. Всегда старайтесь лучше понимать своё положение. И это не очередная эгоистичная самоцентричность, а необходимость понимать, что нужно делать, а чего не нужно. Тем не менее, часто, оглядываясь назад, можно почувствовать: «Ах, я потратил столько лет, даже в своей духовно активной жизни». Если это не из-за духовной лени, небрежности или каких-либо других личных недостатков, то мы должны принять это как цену, как необходимую часть нашего обучения. Можно сказать: «Если бы всё сложилось иначе, я мог бы достичь большего». Но вы не достигли большего. Вы здесь, ваше положение таково, ваше служение таково. И всё, что произошло раньше, помогло вам достичь этого нынешнего состояния – поэтому это было необходимо.
И вот здесь начинается что-то важное. Мы можем судить о ситуации или понимать человека двумя способами. Один метод: анализ прошлого, а другой: анализ будущего. Итак, если вы анализируете источник, предысторию, причины, то вы можете что-то понять. Анализируя прошлое, вы можете понять настоящее. Но чтобы иметь видение будущего, чтобы видеть цель – из этого вы можете вывести текущую ситуацию. Это совершенно другой подход. Если вы понимаете ситуацию по её последствиям – я думаю, это очень мудро. Говорят, что дерево можно судить по плодам. Это значит, что по результатам можно увидеть его происхождение. Точно так же, если мы знаем, какова цель нашей жизни – очаровательная красота лилы Радхи и Говинды – из этого мы можем вывести путь. Так что будьте очень умны! Потому что, если вы будете смотреть вверх, вы можете заблудиться. Но если вы понимаете свое нынешнее положение, исходя из своих будущих целей, своих будущих достижений, то вы можете очень точно определить, что делать и как делать. Я думаю, это и есть прогресс – когда мы не зацикливаемся на прошлом, а, наоборот, стараемся усердно работать над своим будущим.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2020 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Gita-Govinda: May I ask on behalf of someone else? How would Swami comment on non-duality from the point of view of bhakti?
Swami Tirtha: What is non-duality? And, unfortunately, I have to ask, what is bhakti? I can quote a definition of bhakti – that you approach everything with affection. Do you agree? And in that sense, what is non-duality? It is this focus – when black and white merge, when the opposites meet, when the zero point of the dimensions starts to blossom. Ultimately I can say that non-duality comes from duality. Because, how do you say it? ‘Non-dual’. So, it comes from ‘dual’. It’s the same in Sanskrit. A-dvaita. So, you cannot give a name to this unity. You can only say that it's ‘non-two’. That means ‘two’ is first, and the negation of two is second. You see? This is the proof that duality is first. Just like ‘atheist’. A-theist, non-believer. It's not standing by itself, only like a negation of a believer. So, the positive, supportive statement is there first, and then we try to think about it and question it. But, first is the positive statement.
My favorite concerning this is ajapa-japa. Do you know it? The non-chanted chanting. Well, I've been thinking about it for twenty years. But for such a person who likes ajapa-japa, next time I will offer a non-breakfast breakfast. If he's satisfied, then I will discuss ajapa-japa. If he's not satisfied with that, but wants to share the plate, then I will ask him humbly to give up this concept of ajapa-japa, non-chanted chanting.
Of course, now I’m cutting a little joke. Because theoretically these are very profound concepts. But ultimately you can deduct the question to what is first – zero or one? And the material mathematics will say zero is first. Spiritual mathematics will say one is first, the positive statement is first – not the vacuum.
So, a-dvaita, non-dual, is the meeting of Beauty and Love – this is our non-duality. If you talk about yourself – when you are so affectionately united with God Supreme and the Divine Couple, that in this inseparable loving connection, you are always together, non-separable. Just like a real disciple. It is said in the Shrimad Bhagavatam[1], “How can I ever leave his service?!” – the service of the spiritual master. They are inseparable, right? A good disciple and a good master are united. But nevertheless, they preserve their individuality, their identity.
And we also have learned from the diary of Mahaprabhu's secretary that Radha and Govinda search for each other in a very desperate mood. So, Beauty and Love are searching for each other. And when this search becomes the most intensive, then They come so close to each other, that They manifest in one form and this is Mahaprabhu. Non-dual, we can say. Mahaprabhu is Radha and Govinda united in one form.

So, we can say that ‘non-dual’ is a word; but what is the meaning of that word for you? For us this non-dual essence is the united duality of Beauty and Love.

1.  Shrimad Bhagavatam 7.9.28

(Szvámí Tírtha, 2020.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Gíta-Góvinda: Szeretnék feltenni egy kérdést valaki másnak a nevében. Hogyan vélekedsz az egységelvről (a non-dualitásról) a bhakti szemszögéből?
Szvámí Tírtha: Mit is jelent ez az egységelv (a non-dualitás, a kettősség), illetve azt is meg kell kérdezzem, hogy mit jelent a bhakti? Ennek az egyik definíciója az, hogy: „Mindenhez szeretettel közelítünk”. Egyetértetek ezzel? S mit jelent az egységelv ennek a gondolatnak a tükrében? Azt, hogy erre összpontosítunk, ez van a fókuszban, amikor a fekete és a fehér eggyé válik, amikor az ellentétek találkoznak, amikor a dimenziók kiinduló pontja, az origó, virágba borul. Végül pedig azt mondhatjuk, hogy az egységelv (a non-dualitás) alapvetően a kettősségből származik, ugyanis csak úgy tudunk valamit tagadni: „nem-kettős”, ha van egy eredeti állítás, ami pedig maga a kettősség, a dualitás. A szanszkrt nyelv is így működik: a-dvaita. Tehát erre nem igazán van szavunk, egyszerűen csak úgy tudjuk kifejezni, hogy: „nem-kettős”, azaz egy, Isten és ember, Rádhá és Góvinda egyek a szeretetben. Ez azt jelenti, hogy előbb volt a „kettősség”, ami lehetővé teszi a szeretetteljes kapcsolatot, mint ennek a tagadása, a személytelenség. Értitek? Ez bizonyítja azt, hogy a dualitás, a kettősség az eredeti, az létezett előbb. Éppúgy, mint az „ateista” kifejezés. A-teista, azaz nem hívő. Az sem létezhet önmagában, csak mint a hívő szó tagadása. Tehát a pozitív, megerősítő kijelentés az első, és csak utána következhet az, hogy valaki próbál elgondolkodni azon, illetve megkérdőjelezi. De először van a pozitív megállapítás.
Ha már ilyenekről van szó, akkor a kedvencem, az adzsapa-dzsapa. Hallottátok már ezt a kifejezést? A tartalom nélküli mantrazengés. Nos, ezen már húsz éve gondolkozom. Nos, annak aki így szeret dzsapázni, annak legközelebb egy „reggeli nélküli reggelit” fogok kínálni. Ha azzal elégedett lesz, akkor majd elbeszélgethetünk az adzsapa-dzsapáról is. Viszont, ha az nem nagyon fog tetszeni neki, inkább kérni akar majd az én tányéromból, akkor majd alázatosan megkérem, hogy hagyjon fel ezzel az adzsapa-dzsapa, azaz tartalom nélküli mantrazengéssel.
Természetesen ezt csak viccnek szántam, mert valláselméleti szempontból ezek nagyon mély elvek. Azonban végső soron leegyszerűsíthetjük a kérdést arra, hogy melyik van előbb, a nulla vagy az egy? Az anyagelvű matematika, azt fogja mondani, hogy a nulla, viszont a lelki matematika szerint az „egy” létezett előbb, tehát a pozitív megállapítás az első, nem pedig az üresség, a semmi.
Tehát az a-dvaita, a nem-kettősség, az a Szépség és Szeretet találkozása. Számunkra ezt jelenti a nem-kettősség. Magunkra vonatkoztatva tehát az, amikor olyan szeretetteljes egységben vagyunk a Legfelsőbbel, az Isteni Párral, hogy ebben az elválaszthatatlan, szeretetteljes kapcsolatban mindig együtt vagyunk. Ilyen egy igazi tanítvány. A Srímad Bhágavatam[1] azt mondja: „Hogyan is hagyhatnám el valaha is az Ő (a Lelki tanítómesterem) szolgálatát?!” Ők elválaszthatatlanok! Egy jó tanítvány és egy igazi mester mindig együtt vannak. Ennek ellenére mégis megmarad a saját önálló személyiségük.
S Maháprabhu titkárának a naplójából azt is megtudhatjuk, hogy Rádhá és Góvinda, a Szépség és Szeretet, az elválás miatti fájó gyötrelem hangulatában keresik egymást. S amikor ez a keresés a legintenzívebbé válik, akkor olyan közel kerülnek Egymáshoz, hogy egyetlen formában nyilvánulnak meg, és ez Maháprabhu. Tehát erre mondhatjuk azt, hogy non-duálissá váltak, vagyis Rádhá-Góvinda, Maháprabhuként egy testet öltöttek.

Tehát mondhatjuk azt, hogy ez a „non-duális” ez egy szó, de a lényeg az, hogy mit jelent ez a számunkra? Számunkra ennek a nem-kettősségnek a lényege, a Szépség és Szeretet kettősségének a találkozását jelenti.

1. Srímad Bhágavatam 7.9.28

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2020 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Гота Говинда: Може ли да попитам от името на друг? Как би коментирал Свами недвойствеността от гледната точка на бхакти?
Свами Тиртха: Какво е недвойственост? Уви, трябва да попитам и какво е бхакти? Мога да цитирам дефиниция за бхакти – да се отнасяш към всичко с обич. Съгласни ли сте? В такъв смисъл какво е недвойственост? Тя е този фокус – когато черното и бялото се сливат, когато противоположностите се срещат, когато нулевата точка на измеренията разцъфва. В крайна сметка мога да кажа, че недвойствеността идва от двойственост. Защото как го казвате? „Не-двойствено“. Тоест, идва от „двойствено“. Същото е и на санскрит: а-двайта. Тоест, не можете да назовете това единство. Можете да кажете само, че то е „не две“. Което означава, че „две“ е първо, а отрицанието на две е второ. Разбирате ли? Това е доказателството, че двойствеността е първа. Досущ както „атеист“. А-теист, не- вярващ. То не е само за себе си, а единствено като отрицание на вярващ. Позитивното, утвърдителното становище съществува първо, а едва сетне се опитваме да го обмисляме и поставяме под въпрос. Но първо е позитивното утвърждение.
Любимото ми в тази връзка е аджапа-джапа. Знаете ли го? Немантрувано мантруване. Разсъждавам върху това от двадесет години. На човек, който харесва аджапа- джапа, следващия път бих предложил незакусваща закуска. Ако е удовлетворен, тогава бих обсъждал с него аджапа-джапа. Но ако не е доволен и иска да си споделим чинията, тогава смирено бих го помолил да изостави тази концепция за аджапа-джапа, немантрувано мантруване.
Разбира се, сега малко се шегувам. Защото теоретично това са много дълбоки концепции. Но в крайна сметка можете да изведете въпроса: кое е първо – нулата или единицата? Материалната математика ще рече, че нулата е първа. Духовната математика ще каже, че единицата е първа, че позитивното утвърждение е първо – а не вакуумът.
Така че а-двайта, не-двойственото, е срещата на Красотата и Любовта – това е нашата недвойственост. Ако говорите за себе си – това е когато сте толкова любящо съединени с Бога, с Божествената Двойка, че в тази неделима връзка на обич сте винаги заедно, неразделни. Точно като истинския ученик. В „Шримад Бхагаватам“[1] е казано: „Как бих могъл въобще някога да изоставя служенето към него?!” – служенето към духовния учител. Те са неразделни, нали? Добрият ученик и добрият учител са едно. При все това те запазват своята индивидуалност, своята идентичност.
Освен това сме научили от дневника на секретаря на Махапрабху, че Радха и Говинда отчаяно се търсят един друг. Тоест, Красотата и Любовта се търсят взаимно. И когато това търсене стане най-интензивно, те идват толкова близо, че се проявяват в един облик и това е Махапрабху. Можем да го наречем недвойствен. Махапрабху е Радха и Говинда слени в една форма.

Така можем да кажем, че „не-двойственост“ е просто дума; но какво е значението на тази дума за вас? За нас тази недвойствена същина е съчетаната двойственост на Красотата и Любовта.

1.  „Шримад Бхагаватам“ 7.9.28

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

All Krishna’s beautiful pastimes are so sweet. Usually devotees like the childhood pastimes of Krishna very much. Because at that time He shows some very special talents. Although young, He acts as a hero. Although the mother Yashoda thinks, ‘He is a small boy’, the girls will have a different opinion in Vrindavan. They say, ‘Ah, He is our hero’. So around Krishna some miracles always happen. And whenever He was going out to perform His daily activities, He was passing by the streets and the houses in Vrindavan. And all the girls were too charmed to see Him. But officially they were not allowed. You cannot just go out on the street and greet a young man. But the girls invented methods to see Him. One method was to climb on top of the houses. Because then they were practically unseen, yet they could have the full show of Krishna passing by – they could observe everything. They were the fortunate ones. The other method was… you remember what type of doors they have in India. Like the two sides of the door come together, but they don’t really cover or close. So there is a little distance between the two sides of the door. It looks closed, but in reality, it is 10% open. Actually, these type of gopis who were hiding behind these, so to say, closed doors, they were the mystic ones. Because they couldn’t observe the whole procession of Krishna and the gopals and the calves, but they could have only a very short glimpse of reality. So beware, if you want to be a mystic, then you will have only glimpses of reality. If you join the party of the fortunate ones, then you can see the full procession. 

And the mothers of the gopis, they were very tender and caring mothers – protecting the dignity of their daughters and also trying to protect them from any danger. The mothers in Vrindavan wanted to take care nicely of their daughters. And when they heard that there is a danger in Vrindavan, some snakes had appeared, they were trying to take full care of their daughters. If you go out, if you sneak out in a snaky environment, you might be bitten. I think, 70% of the different types of snakes on this planet Earth are living in India. So it’s a place for snakes. But from among all these many types of snakes, the black snakes are the most dangerous. They are very poisonous. So, when the mothers heard, “Ah very dangerous black snakes appeared in Vrindavan”, they were frightened. 

You know, in India, the snake charmers make money by playing the flute and the snake dances. In this way, the snake charmer charms the snake. But what happens if in the place of the snake charmer, there is a mouse? Then the snake will charm the mouse, right? Then the mouse cannot protect itself. It will be mesmerized. The snake can charm the small little victim. So, when the mothers understood, “Ah, here are the very poisonous and very dangerous black snakes in Vrindavan”, then they wanted to shut all the doors. “No way out, my dear daughters. You cannot go out.” 

But the mothers heard half of the news – they heard “black snakes” and that was enough for them, they didn’t inquire any further. But all those who know the spiritual zoology of Vrindavan, they know the full story. Black snakes? Krishna’s arms are compared to black snakes. The mothers were frightened, “Ah, black snakes!” Belonging to whom? It’s Krishna’s arms – they didn’t listen. But the young gopis, they were the real students of spiritual zoology. They knew the full story: “Oh, these charming, beautiful snakes belong to our beloved Gopal.” And immediately, they started to feel like mesmerized mice – unable to defend themselves, frozen by the news that the black snakes appeared. And when in special moments the snake appeared, then they wanted to run, to be bitten by this black snake. Because the embrace of this black snake of Vrindavan is a mortal danger. Once the poison touches you, you cannot escape. There is no antidote for them. 

So, again, I can say, if you want to be a mystic, beware, you will have only a glimpse of reality. If somebody will tell you, “Don’t be a victim of service”, remember these mesmerized as mice gopis who were ready to become victims of the poison of divine love.

So, how to find our place? If Krishna’s charming pastimes touch you, then it’s very dangerous. You cannot escape. But we don’t want to escape. We are ready to sit here for the next 45 years of our life, because this will nourish our hearts. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krisna valamennyi csodálatos kedvtelése mélységesen édes a számunkra. Általában a bhakták nagyon szeretik Krisna gyermekkori kedvteléseit, ugyanis főleg ezekben csillantja meg a rendkívül különleges tálentumait. Bár ekkor még nagyon fiatal, de már hősként viselkedik. Ugyan Jasódá, az édesanyja azt gondolja, hogy: „Ó, Ő csupán egy kisfiúcska”, viszont a vrndávani lánykák erről másképp vélekednek. Ők azt mondják, hogy: „Ó, Ő a mi hősünk”. Tehát Krisna körül mindig csodák történnek. S mindannyiszor, amikor kimegy Vrndávan utcáira, hogy a napi teendőit végezze, elhaladt a fiatal lánykák házai előtt, akiket teljesen elvarázsol a látványa. Habár megtiltották nekik, nem mehetnek ki csak úgy az utcára, hogy köszönjenek egy fiatalembernek, de a lányok mégis különböző módszereket találnak ki arra, hogy láthassák Őt. Az egyik ilyen trükkjük az, hogy felmásznak a házak tetejére, mert ott egyrészt nem lehet látni őket, másrészt ők viszont teljes mértékben belátják az utcát, és Krisnát, ahogy elhalad előttük. Ők a szerencsésebb lánykák A többiek  módszere viszont az … talán emlékeztek, hogy milyenek a kapuk Indiában, nos, tehát kétszárnyúak ezek az ajtók, de nem igazán illeszkednek teljesen szorosan, így van egy kis rés közöttük. Bár úgy tűnik zárva van a kapu, de valójában 10%-ban nyitva van. Tulajdonképp azok a gópik, akik ezek mögött a – mondhatni – zárt ajtók mögött rejtőznek, ők az igazi misztikusok. Ugyanis nem láthatják Krisnát, a gópákat és a borjak teljes menetét, ezt a valódi történést csak egy nagyon rövid időre pillanthatják meg. Szóval vigyázzunk, ha misztikusok akarunk lenni, mert akkor csak egy rövid bepillantásunk lesz a valós valóságba! Viszont, ha csatlakozunk a szerencsések táborához, akkor láthatjuk Krisnát és a pásztorfiúk teljes felvonulását.

A gópík anyukái nagyon gyengéd, gondoskodó édesanyák voltak, akik igyekeztek megóvni a lányaik jó hírnevét, megvédeni őket mindenféle veszélytől, és szépen gondoskodni róluk. S mikor meghallották, hogy veszély leselkedik Vrndávanra, mindenféle kígyók jelentek meg, akkor rendkívüli módon odafigyeltek a lányaikra. „Legyetek nagyon óvatosak, ha olyan helyre mentek, ahol kígyók lehetnek, nehogy megharapjanak benneteket!” Azt hiszem, hogy a Földön élő kígyófajok 70%-a Indiában található, szóval ez a kígyók hazája. De az összes kígyófaj közül a fekete kígyó a legveszélyesebb, mert rendkívül mérgező. Így, amikor az anyák meghallották, hogy „Ó, ezek a nagyon veszélyes fekete kígyók jelentek meg Vrndávanban”, akkor nagyon megijedtek.

Mint tudjátok, Indiában a kígyóbűvölők úgy keresnek pénzt, hogy fuvoláznak és a kígyó pedig táncolni kezd. Ebben az esetben a kígyóbűvölő varázsolja el a kígyót, de mi van akkor, ha a kígyóbűvölő helyett egy egér van ott? Akkor ugye a kígyó fogja elvarázsolni parányi áldozatát, akit teljesen megbabonáz a kígyó, így képtelen védekezni. Tehát, amikor az anyák értesültek arról, hogy: „Itt vannak ezek a borzalmasan mérgező, veszélyes fekete kígyók”, akkor be akarták zárni az összes ajtót. „Édes lányom, nem mehetsz ki! Nem engedlek sehová!”

Viszont az anyák csak a hír felét hallották meg, hogy itt vannak a „fekete kígyók”, és nem is kérdezősködtek tovább. Viszont azok, akik ismerik Vrndávan lelki zoológiáját, azok tisztában vannak azzal, hogy Kihez is tartoznak ezek a „fekete kígyók”. Krisna karjait hasonlítják a fekete kígyókhoz. Az anyák nagyon megijedtek: „Ó, fekete kígyók!” De azt már nem hallgatták  meg, hogy Kinek a fekete kígyói. Viszont a fiatal gópik nagy is jól ismerték ezt a lelki zoológiát, és tudták, hogy mit jelent. „Ó, ezek az elbűvölő, gyönyörű kígyók, ezek a mi szeretett Gópálunké.” S azonnal úgy érezték magukat, mint az elbűvölt kisegér. Teljesen megdermedtek a fekete kígyók jövetelének hírére és képtelenek voltak ellenállni neki, vagy elszaladni a harapása elöl. Hiszen ennek a vrndávani fekete kígyónak az ölelése halálos. Ha egyszer megérint a mérge, akkor már nem menekülhet senki. Ennek nincs ellenszere!

Tehát ismét csak azt mondhatom, hogy ha misztikusok akarunk lenni, akkor vigyázzunk, mert a valóságnak csak egy parányi részébe lehet bepillantásunk. Ha valaki azt mondja, hogy: „Ne válj a szolgálat áldozatává!”, akkor emlékezzünk ezekre az egérként elbűvölt gópikra, akik készek voltak az istenszerelem méregének áldozatává válni.

Szóval, hogyan találjuk meg a lelki helyünket? Ha Krisna csodálatos kedvtelései mélységesen megérintenek bennünket, az nagyon veszélyes, az elől nincs menekvés! De mi nem is akarunk menekülni. Készek vagyunk itt ülni az elkövetkező 45 évben, mert ez a nektár élteti szívünket.

(folytatása következik)