Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai reggeli tanításából)

„Az önmegvalósított lélek számára minden szél kedvező, hiszen ő képes megérteni, a mögötte rejlő mélyebb jelentést.
Tehát a Srímad Bhágavatam felteszi a kérdést, hogy, „Mi a májá fogalma?” Rté’rtham yat pratíjéta, na pratíjéta csátmani, tad vidjád átmanó májám, jathábhászó jathá tamah.[1]  Ha nincs kapcsolatban Velem, minden valótlan, még akkor is, ha értékesnek tűnik, tudnod kell róla, hogy csupán illuzórikus energiám visszatükröződése a sötétségben.”
Minden történés harmóniában van egymással, melyeknek együttes célja Krisna szolgálata. De, amikor helyi érdekek kerülnek előtérbe, akkor ütközés, nézeteltérés alakul ki a birodalmi, egyetemes, és a tartományi, helyi érdekek között. Egyedül Ő az, aki ismeri minden egyes fűszál rezdülését. Egyedül Ő az, aki a mindentudást birtokolja.”[2]
A Gítában, Krisna Ardzsunával folytatott beszélgetése során így szól: „Te nem emlékszel a korábbi születéseidre, míg Én emlékszem mindenre, ami már megtörtént, és mindenre, ami még történni fog.”[3]| Tehát rendkívül korlátozott a tudatunk, még ha csak egy életet is nézünk, nem is szólva a korábbi életeinkről. Szóval, sok szempontból nagyon behatároltak vagyunk! Krisnát viszont nem korlátozza semmi. De, akkor mi a módja annak, hogy növeljük a tudatszintünket? Tanuljunk, vagy olvassunk több könyvet? Vagy pedig invitáljuk meg Krisnát, hogy foglalja el szívünk trónusát, s Ő legyen az értelmünk?
Hű, micsoda nagyszerű gondolat! No, de komolyan, mert mi nem ismerjük a dolgokat, míg Ő igen! S ha közel kerülünk Őhozzá, akkor mi is mindent tudni fogunk. Már sokszor említettem nektek azt a példát, hogy a király szolgája is ugyanabban a palotában lakik. A miniszter nem, mert neki saját palotája van, ő nem lakik a királlyal együtt, viszont a szolga igen. Szóval melyikük akarunk lenni? Miniszter, vagy egy egyszerű szolga? Gondolkodjunk ezen! Ha közel kerülünk a forráshoz, akkor az magához ölel bennünket, és pótolhatja azt, ami hiányzik belőlünk. Ez egy nagyon lényeges szempont, hogy bármi is hiányzik belőlünk, Krisna azt meg tudja adni. S valójában Neki nagyon kedves, hogy vannak ilyen hiányosságaink, mert így végtelen kegyelmet gyakorolhat irántunk. Hiszen mi is, ha valakit nagyon elesett helyzetűnek látunk, akkor automatikusan segíteni akarunk neki, ez természetszerűleg jön belőlünk. Az energia, a hiány felé áramlik, ez az ösztönös működése. Ezért kedves számunkra Srídhar Mahárádzs tanácsa, aki azt mondja, hogy: „Tárd fel a hiányosságaidat, az Abszolút Pozitívhoz viszonyított negatív lényedet, hogy minél több energiát, és figyelmet invitálhass meg magadhoz.” Mert Krisna mindent tud.
„Egyedül Ő ismeri minden egyes fűszál mozgását, és célját, Ő tudja, hogy mi miért történik, és miért nem. Mindenek mozgása együttes harmóniát alkot, és Őhozzá száll. Ő minden megnyilvánulásról tudatos, és független, mert nincs más ok Rajta kívül. Minden történésnek egyetemes jelentése van az Abszolút számára, beleértve a legkisebb szalmaszálat is. S mindez együttesen hozzájárul az Úr Krisna abszolút elégedettségéhez.”
Mindent megfigyelni és irányítani, ez egy igencsak bonyolult feladat. Viszont a mi Drága Urunknak annyi más egyéb dolga van, mint hogy ezekkel az egyetemes ügyekkel foglalkozzon. Például gyakorolnia kell a fuvolajátékát, vagy bújócskázni, futkározni a gópákkal, esetleg kútba kiabálósat játszani, hogy hallhassák a visszhangot, vagy extázisban táncolni a holdfényben. Szóval túl elfoglalt ahhoz, hogy ilyen csip-csup egyetemes ügyekkel foglalkozzon. Így ezek elintézéséhez szükséges hatalmat átruházza másokra.
Tehát, ha úgy érezzük, hogy túl elfoglaltak vagyunk… Néha azt gondoljuk, hogy: „Minden kis apró-cseprő dologgal nekünk kell foglalkozni!” Nos, ha így érzünk, akkor delegáljuk a feladatokat és ne csupán azt ruházzuk át, hanem adjuk is meg hozzá a kellő erőt. Tehát, ha megadjuk valakinek a feladat ellátásához szükséges szabadságot, hogy „Dönts, belátásod szerint!”, de utána panaszkodni kezdünk, hogy esetleg nem jól döntott, az nem igazán szép dolog! Ha azt mondjuk valakinek, hogy: „Fesd ki a falat olyan színre, amilyenre szeretnéd”, és ő esetleg épp a sárga színt választja, majd pedig felelősségre vonjuk, hogy: „Miért pont sárgára festetted?” az nem helyes! Tehát, ha megadjuk a jogot a döntéshez, akkor utána már nem szabad méltatlankodnunk.
De honnan is indultunk? Ember tervez, Isten végez. Tehát, ha átruházzuk Krisnára a jogot, hogy döntsön az életünkről: „Drága Uram, fesd az életemet olyan színűre, amilyenre csak szeretnéd.” De, ha már teljes odaszentelődést ígértünk, és Ő ezután esetleg sárgára fogja festeni a lényünket, akkor már nincs jogunk azt kérdezni, hogy: „Miért pont sárgára?” Szóval ha már odaadtuk az életünket, akkor Ő elfogadja azt és ezzel át is veszi a jogot, de aztán már nem panaszkodhatunk. Ez a lelki szabadság titka: adjuk oda magunkat, és akkor a király közelében élhetünk majd.

(folytatása következik)

1.  Srímad Bhágavatam, 2.9.34.
2.  Sríla Srídhar Mahárádzs Antológiájának 4. fejezete: „Hearing to see”
3.  Shrimad Bhagavatam 2.9.34

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2020 сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

„За себеосъзнатия всяка вълна е добре дошла, понеже той умее да разчита по-дълбокия смисъл. Рите ‘ртхам ят пратийета, на пратийета чатмани/ тад видяд атмано маям, ятхабхасо ятха тамах[1]– „Шримад Бхагаватам“ пита: „Какво представлява мая?“ Рите ‘ртхам — онова, което ни изглежда като правилен прочит на обкръжението, всъщност не е. Значението и смисълът на всяка случка са знайни за Кришна. Множество случки се хармонизират помежду си и всички те имат целта да Му служат. Но когато има ограничен интерес, има и сблъсък. Висшите, универсални интереси се сблъскват с частните, ограничени интереси. Само Той знае защо всяка тревичка се навежда на тази или онази страна. Той е единственият познавач на всичко.”[2]
В „Гита“, в разговора си с Арджуна, Кришна казва: „Ти не си спомняш своите предишни раждания, но аз помня всичко, което се е случило и всичко, което ще се случи.”[3] Така че нашето знание е ограничено. То е ограничено дори в рамките на един живот, какво да говорим за предишни животи – ние сме много ограничени. Обаче Кришна не е ограничен. И какъв е за нас начинът да подобрим нивото си на познание? Да научаваме повече, да изучаваме повече книги? Или да призовем Кришна да заеме трона на нашето сърце? Да Го направим наш интелект.
Каква прогресивна идея! Наистина! Защото ние не знаем, но Той знае. И ако сме близо до Него, ние също ще знаем всичко. Много пъти съм ви казвал, че слугата на царя живее в същия дворец. Министърът не живее в този дворец, той си има свой собствен. Обаче не е заедно с царя. А пък слугата живее с царя. Тогава какъв искате да бъдете? Министър? Или прост слуга? Помислете върху това. Ако сте близо до източника, той може да ви обгърне, може да замени онова, което ви липсва. Това е нещо много важно. Каквото нямате, Кришна може да ви го даде. И всъщност Той харесва тези недостатъци, това отсъствие на определени способности, защото тогава може да прояви Своята безгранична милост. Ако видите някого паднал, от само себе си искате да му протегнете ръка за помощ – това е естествено. Енергията потича по посока на липсата – по естествен начин това е пътят ѝ. Затова приемаме съвета на Шридхара Махарадж, който казва: „Покажете своите недостатъци, покажете негативните си страни пред Позитивния, за да привлечете повече енергия, повече внимание.” Защото Кришна знае всичко.
„Единствен Той знае на каква цел служи тревичката, навеждайки се във вятъра на тази или онази страна. Всички тези движения в хармоничната си цялост отиват към Него. При все това, Той не е отговорен за нищо и никого. Вселенският смисъл на всяка случка и събитие, дори помръдването на стрък трева, са изпълнени със смисъл и значение за Абсолюта. Всичко това допринася за абсолютното удовлетворение на Кришна.” 
Да се наблюдава и насочва всичко е сложна задача. Пък нашият Кришна има толкова много други задачи, от това да се грижи за тези вселенски дела. Например, Той трябва да се упражнява да свири на флейта. Или да тича и да играе на криеница с гопалите. Или да вика в кладенци, за да слуша ехото. Или да танцува в екстаз под лунната светлина. Прекалено е зает, та да отделя внимание на тези вселенски дела. Затова делегира правомощия на други.
Ако се чувствате прекалено заети… изпитвали ли сте това чувство: „Трябва да се грижа за всички дребни и по-големи неща около себе си“? Ако се чувствате така, делегирайте правомощия. Не казвам да делегирате задължения, не само; но делегирайте и власт. Тоест, ако дадете свобода на някого: „Направи го както ти прецениш“, а после започнете да протестирате срещу решението му, това не е добре. Да речем, кажете на някого: „Можеш да боядисаш стената в какъвто цвят искаш” и той реши цветът да е жълто. И после вие идвате и питате: „Защо жълто?“ Щом сте му дали правото да решава, не се оплаквайте от решението.
Откъде започнахме? Човек предполага, Бог разполага. Значи, ако сте дали право на Кришна да решава живота ви: „Скъпи Господи, можеш да оцветиш живота ми в какъвто цвят ти се нрави” и Той го оцвети в жълто, тогава не казвайте: „Ама защо в жълто?” Ако Му предлагате пълна посветеност: „Отдавам ти живота си” и Той приеме, поеме живота ви – тогава не се оплаквайте. Това е тайната на духовната свобода: отдай себе си и ще заживееш много близо до царя.

(следва продължение)

1. „Шримад Бхагаватам“ 2.9.34
2.  Из главата „Да чуеш, за да видиш“ от „Стогодишна антология“ на Шридхара Махарадж
3.  „Бхагавад Гита“ 4.5

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Yashoda: Could you please say more about the spiritual laziness that you mentioned, and about going deeper inside.

Swami Tirtha: Oh, the spiritual laziness! This topic I know very well; and about the other one – getting deeper – I don’t know anything. You know, my topic is maya, illusion, brahman – this is something I can share. But dedication, divine love, inner introspection… 

But apart from jokes, spiritual laziness – in this age, in this Kali Yuga, people are lazy in spiritual matters. Usually inspiration comes from very brutal, very elementary platforms for us in general. Higher inspiration – we don’t really understand. And spiritual matters are very high, so therefore we can say in general that people are usually lazy concerning spiritual matters. They are much too obsessed with material ambitions. The other day we discussed karma, vikarma, akarma – action, sinful activities and non-fruitful actions. But there is one special category of karma – when you miss a chance for spiritual service. That is called negligence. So this we can also call spiritual laziness – you didn’t act at the proper moment and that moment is just lost. Somebody else has accomplished that service. Therefore we need to very properly apply our ability to act. But it is not enough simply to be busy, busy making progress. Because if we remain on the external platform, that doesn’t really help us. 

Also, you mentioned spiritual laziness, right? And on different platforms of spiritual emotions we shall find laziness as well. As a kind of anubhava, or special consequence of certain types of overwhelming emotional feelings. This we can really call a positive spiritual laziness – when you are unable to act. Just remember when Shrimati Radharani felt neglected by Krishna, She was so sad that She couldn’t move. She was just sitting on the earth and with Her finger was writing in the sand. And waiting for the moment of meeting again. 

So sometimes we don’t see action, but on the inside a lot of things happen. Other times we see too much action on the external platform, but nothing happens on the inside – no change. So going deeper – I think this means more things start to happen inside. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Jasódá kérdése: Hallhatnánk egy kicsit bővebben erről a lelki dolgok iránti lustaságról, illetve arról, hogyan tudunk egyre mélyebb szintjére eljutni önmagunknak?

Szvámí Tírtha: Ó, igen a lelki lustaság! Ezt a témát nagyon jól ismerem, viszont a másikról, a lelkiségben való minél mélyebb elmerülésről, sajnos semmit sem tudok. Mint tudjátok, inkább a májáról, az illúzióról, a Brahmanról tudok beszélni csak, viszont az odaadásról, az istenszeretetről, az önismeretről már kevésbé… 

De a viccet félretéve, nos ez a lelki lustaság ebben a világkorszakban, a Kali-júgában alapvetően jellemző az emberekre, így még a lelki dolgokat is ez hatja át. Általában véve valamennyi inspirációnk meglehetősen nyers, lelketlen gyökerű, és nagyon elemi, primitív szintű. Tehát, ami már kicsit magasabb szintű motiváció lenne, azt meg nem igazán értjük. A lelki dolgok pedig igazán magas szintűek, ezért általánosságban azt mondhatjuk, hogy az emberek többnyire lusták a lelki dolgokat illetőleg, mivel túlzottan lefoglalják őket az anyagi vágyak. A minap a karmáról (cselekedetek visszahatásai), a vikarmáról (bűnös cselekedetek) és az akarmáról (olyan cselekedet, aminek nincs visszahatása) beszélgettünk. Azonban a karmának van még egy, igazán különleges fajtája, mégpedig az, amikor elszalasszuk a szolgálat lehetőségét, ami valójában hanyagság, figyelmetlenség. Tehát ezt is nevezhetjük lelki értelemben vett lustaságnak, amikor nem ragadjuk meg a szolgálat adta lehetőséget, és egyszerűen csak elvész az a pillanat örökre, valaki más fogja elvégezni azt a szolgálatot helyettünk. Ezért kell figyelmesen megragadni ezeket a lehetőségeket, ami adatnak a számunkra. Viszont nem elég egyszerűen csak belevetnünk magunkat a cselekvésbe, hanem azt úgy kell tennünk, hogy valóban a lelki fejlődésünket szolgálja. Mert ha ezt csak külsőleg tesszük, akkor az valójában nem segít rajtunk. 

Konkrétan, a lelki értelemben vett lustaságot említetted, melyet a Krisnához fűződő különböző érzelmi viszonyokban is megtalálhatunk. Ez egyfajta anubháva, vagyis egy különleges következménye a túlcsorduló érzelmeknek, amit nevezhetünk pozitív lelki lustaságnak is, amikor teljesen képtelenek vagyunk cselekedni. Csak emlékezzünk arra, amikor Srímatí Rádhárání úgy érezte, hogy Krisna elhanyagolja Őt, emiatt annyira szomorú volt, hogy képtelen volt megmozdulni, felállni és elmenni onnan. Csak dermedten ült a földön, és az ujjaival a homokba rajzolgatott, várva, hogy ismét találkozzanak.

Tehát néha azt látjuk, hogy valaki meg se mozdul, mégis nagyon sok minden történik benne, máskor pedig külsőleg vagyunk túl aktívak, de belül valójában nem történik semmi, nem igazán van változás. Tehát, válaszolva a kérdésed második felére, úgy hiszem, hogy önmagunk mélyebb rétegeibe úgy hatolhatunk, ha lelki gyakorlataink következtében elkezd egyre több dolog történni legbelül. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Яшода: Бихте ли разказали моля повече за духовната леност, която споменахте, и за навлизането в дълбочина.

Свами Тиртха: О, духовната леност! Тази тема я познавам много добре; а за другата – навлизането в дълбочина – не знам нищо. Знаете, моята тема е мая, илюзията, брахман – това е нещо, за което мога да говоря. Обаче посветеност, божествена любов, вътрешна интроспекция… 

Но встрани от шегите, духовната леност – в тази епоха Кали Юга хората са лениви в духовните неща. Обикновено вдъхновението за нас най-общо идва от съвсем брутални, съвсем елементарни нива. По-възвишеното вдъхновение въобще не го разбираме. А духовните теми са много висши, затова можем да кажем, че хората обикновено са лениви по отношение на духовните въпроси. Прекалено са обсебени от материалните амбиции. Онзи ден говорихме за карма, викарма, акарма – действие, греховни постъпки и бездействие. Но има и една специална категория карма – когато пропускаш възможността за духовно служене. Това се нарича небрежност. То също може да се назове духовна леност – не действаш в нужния момент и този момент просто отлита. Някой друг е свършил служенето. Затова трябва да прилагаме способността си да действаме правилно. Но не е достатъчно просто да сме заети, заети със собствения си напредък. Защото ако оставаме на външното ниво, това всъщност не ни помага. 

Но ти спомена духовна леност, нали? На различните нива на духовните чувства ще открием и леността – като един вид анубхава, или специфична последица от определен тип прекомерно емоционални чувства. Това всъщност можем да назовем позитивна духовна леност – да си неспособен да действаш. Спомнете си, когато Шримати Радхарани се чувствала пренебрегната от Кришна, Тя била толкова тъжна, че не можела да помръдне. Просто седяла на земята и чертаела с пръст в пясъка. И чакала мига на следващата среща. 

Така че понякога не виждаме действие, но отвътре се случват много неща. Друг път виждаме твърде много дейност на външно ниво, но нищо не се случва вътре – нищо не се променя. Затова навлизането в дълбочина считам означава, че все повече неща започват да се случват отвътре. 

(следва продължение)

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, Abend des 10.01.2019, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage von Yashoda: Könnten Sie bitte mehr über die spirituelle Trägheit sagen, die Sie erwähnt haben, und darüber, wie man tiefer in sein Inneres gelangt?

Swami Tirtha: Oh, die spirituelle Trägheit! Dieses Thema kenne ich sehr gut; und über das andere – tiefer zu gehen – weiß ich nichts. Ihr wisst, mein Thema ist Maya, Illusion, Brahman – das ist etwas, worüber ich sprechen kann. Aber Hingabe, göttliche Liebe, innere Einkehr…

Doch Spaß beiseite: spirituelle Trägheit – in diesem Zeitalter, in diesem Kali-Yuga, sind die Menschen in spirituellen Dingen träge. Für uns im Allgemeinen kommt Inspiration meist von sehr groben, sehr elementaren Ebenen. Höhere Inspiration – die verstehen wir nicht wirklich. Und spirituelle Dinge sind sehr erhaben; daher kann man allgemein sagen, dass die Menschen in spirituellen Belangen meist träge sind. Sie sind viel zu sehr von materiellen Ambitionen abgelehnt. Neulich haben wir über Karma, Vikarma und Akarma gesprochen – Handlung, sündhafte Aktivitäten und Handlungen ohne (materielle) Früchte. Aber es gibt eine besondere Kategorie von Karma: wenn man eine Gelegenheit für spirituellen Dienst verpasst. Das nennt man Nachlässigkeit. Man kann dies also auch als spirituelle Trägheit bezeichnen – man hat im richtigen Moment nicht gehandelt, und dieser Moment ist nun verloren. Jemand anderes hat diesen Dienst vollbracht. Deshalb müssen wir unsere Handlungsfähigkeit richtig einsetzen. Aber es reicht nicht aus, einfach nur beschäftigt zu sein – beschäftigt damit, Fortschritte zu machen. Denn wenn wir auf der äußeren Ebene bleiben, hilft uns das nicht wirklich weiter.

Du hast auch spirituelle Trägheit erwähnt, nicht wahr? Nun, auch auf verschiedenen Ebenen spiritueller Emotionen finden wir Trägheit. Als eine Art *Anubhava* oder besondere Folge bestimmter überwältigender Gefühlsregungen. Das kann man tatsächlich als positive spirituelle Trägheit bezeichnen – wenn man unfähig ist zu handeln. Erinnert euch  daran, wie sich Shrimati Radharani von Krishna vernachlässigt fühlte: Sie war so traurig, dass sie sich nicht bewegen konnte. Sie saß einfach auf der Erde und schrieb mit dem Finger in den Sand. Und hat auf den Moment des Wiedersehens gewarten.

Manchmal sehen wir also keine äußeren Handlungen, doch im Inneren geschieht sehr viel. Zu anderen Zeiten sehen wir zwar viel Aktivität auf der äußeren Ebene, aber im Inneren tut sich nichts – es findet keine Veränderung statt. In die Tiefe zu gehen bedeutet meiner Meinung nach, dass im Inneren mehr Dinge in Gang kommen.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Яшоды:  Не могли бы вы подробнее рассказать о упомянутой вами духовной лени и о том, как погружаться глубже?

Свами Тиртха: О, эта духовная лень! Эту тему я знаю очень хорошо; а вот насчет другой – как углублятся – я ничего не знаю. Знаете, моя тема – майя, иллюзия, брахман – этим я могу поделиться. Но вот преданность, божественная любовь, внутренняя саморефлексия…

Но если отбросить шутки, духовная лень – в наш век, в эту Кали-югу, люди ленивы в духовных вопросах. Обычно вдохновение приходит с очень грубых, очень элементарных для нас платформ. Высшее вдохновение – мы его не совсем понимаем. А духовные вопросы очень высоки, поэтому можно сказать, что в целом люди обычно ленивы в отношении духовных вопросов. Они слишком зациклены на материальных амбициях. На днях мы обсуждали карму, викарму, акарму – действие, греховные поступки и бесплодные действия. Но есть одна особая категория кармы – когда вы упускаете шанс для духовного служения. Это называется небрежностью. Поэтому это тоже можно назвать духовной ленью – вы не действовали в подходящий момент, и этот момент просто упущен. Кто-то другой уже выполнил это служение. Поэтому нам нужно очень правильно применять свои способности к действию. Но недостаточно просто быть занятым, занятым достижением прогресса. Потому что, если мы остаемся на внешней платформе, это нам ничем не помогает.

Ты также упомянула духовную лень, верно? И на разных уровнях духовных эмоций мы найдем и лень. Как своего рода анубхаву, или особое следствие определенных типов сильных эмоциональных переживаний. Это мы действительно можем назвать позитивной духовной ленью – когда вы неспособны действовать. Просто вспомните, как Шримати Радхарани чувствовала себя брошенной Кришной. Она была так опечалена, что не могла двигаться. Она просто сидела на земле и пальцем писала на песке. И ждала момента новой встречи.

Так что иногда мы не видим действия, но внутри происходит множество вещей. В других случаях мы видим слишком много действий на внешней платформе, но внутри ничего не происходит – никаких изменений. Итак, если пойти глубже, я думаю, это означает, что внутри начинает происходить больше вещей.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2020 morning, Sofia)

A mystic experience is when bodily or mental functions are so much surcharged with divinity, with a more delicate perception, that they intermingle. We read “Hearing to see”[1]. “Man proposes and God disposes. Proposal is directed upwards and disposal comes down. The waves of suggestion and acceptance are all the Lord’s lila.”

We all know this proverb: man proposes, God disposes. But let’s stop here for a while. In the original sense, what happens – if man proposes, God disposes? Then everybody is satisfied. Because you have some ideas, but ultimately it will happen as He likes. So, what happens if man proposes and man disposes? 

Answer: Disaster. 

Swami Tirtha: Well, most probably not everybody is satisfied. But we, as spiritual practitioners and researchers, shouldn’t stop here. Let’s try another combination of these words: God proposes and man disposes – is that good? If He expresses His desire and you fulfil it, that is great. That is called devotional service, or spiritual practice. And for a long time we are satisfied with this version: God proposes and man disposes. ‘I am Your eternal servant’, right? But what is the fourth combination? 

Answer: God proposes and God disposes. 

Swami Tirtha: And if you are a really surrendered soul, this will happen. It’s not your own efforts, but you are an obedient instrument in His hands. Whatever He likes, the flow is coming so unobstructed through you, that ultimately He will fulfil it. Just like the jumping monk from yesterday’s story. He was so much surrendered that had no second thought. ‘It’s not me. I totally dedicate all my energy.’

Shridhara Maharadj says “Everything is the lila of the Supreme”. “In this world, a self-realized person who rejoices in the soul, does not accumulate piety by the performance of actions, nor does he incur sin by abstaining from duties.”[2] Amongst all living entities, from the highest life forms of the planet of Lord Brahma, down to the world of immobile organisms, he never depends on anyone for any personal demand whatsoever.”

So, a self-realized person is free. And we all know the wealth of freedom, I have noticed that. Because in Eastern Europe we have some ideas about slavery, right? Especially you have historical experience of that. Those countries who didn’t have that experience, they know nothing about the value of freedom. Therefore, to see the change of political systems is very good, because you know double as much about life – not only one version, but two. So in order to appreciate freedom fully, it’s very good to be under pressure. In material existence we all have some concept about this pressure of illusion. And one sign, one sure sign of illusion is when you think that you are very much right. Be very careful then! This is a very unhealthy symptom. 

So, a self-realized person is free. He doesn’t depend on anything or anybody – except one superior dependence, which is very sweet. You know, taking birth in this material universe, we have all started our karmic journey. Certain things we have to experience, we have to learn, we have to suffer. You cannot avoid that. We need to learn. And illusion is a bitter teacher. Vaishnavas are a little sweeter teachers. Yet if we are not ready to learn the lesson in the spiritual circles, then we have to learn it in the material circles – but that is more bitter, I tell you. So better we learn in the mild school. 

(to be continued)

1. A chapter from Centenary Anthology of Shridhara Maharaj
2.  Bhagavad Gita 3.18

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai reggeli tanításából)

Az tekinthető misztikus élménynek, amikor a testi vagy értelmi funkciók teljesen átitatódnak az isteni lényeggel, tehát egy finomabb érzékelés lép működésbe, mely által teljes mértékben összefonódunk. Sríla Srídhar Mahárádzs Antológiájában (4. fejezet: „Hearing to see”) azt olvastuk, hogy hallgassunk az isteni kinyilatkoztatásra, mert az tisztítja meg a látásunkat. „Az ember tervez, Isten végez. A terveink, vágyaink felfelé irányulnak, míg az elrendelkezések az Égből szállnak alá. Ennek az Égi iránymutatásnak a hullámai, és azok elfogadása, mind Drága Urunk kedvtelései.”

Mindannyian ismerjük ezt a közmondást, hogy „Ember tervez, Isten végez!” De álljunk meg itt egy pillanatra, hogy mi is történik ekkor, amikor az ember tervez, és Isten végez? Ebben az esetben mindenki elégedett lesz. Mert, ugyan vannak elképzeléseink, miként szeretnénk, hogy valami megtörténjen, de végül minden úgy fog alakulni, ahogyan Ő szeretné. De nézzük meg, hogy mi történik akkor, ha az ember tervez, és az ember végez?

Válasz: Katasztrófa. 

Szvámí Tírtha: Nos, nagy valószínűséggel nem mindenki lesz elégedett. Viszont mi, mint lelki gyakorlók és keresők, nem állhatunk meg itt! Próbáljuk tovább cserélgetni ezeket a szavakat: Isten tervez, ember végez. Ezt jónak tartjátok? Amikor Ő nyilvánítja ki az akaratát, és mi pedig teljesítjük azt. Ez nagyon jól hangzik! Ezt nevezik odaadó szolgálatnak vagy lelki gyakorlatnak. S ezzel a változattal már jóideje nagyon elégedettek vagyunk, amikor Isten tervez, és az ember pedig beteljesíti azt. „Örök szolgád vagyok!” De hogy hangzik a negyedik kombinációja ennek a szógyűjteménynek

Válasz: Isten tervez és Isten végez. 

Szvámí Tírtha: Igen. S, ha valóban meghódolt lelkek vagyunk, akkor tényleg ez fog történni. Nem a saját erőfeszítéseink miatt következnek be az elrendezések, hanem, mert olyan engedelmes eszközök tudunk lenni az Ő kezében. Bármit is szeretne az Úr, az teljesen akadálytalanul áramlik rajtunk keresztül, hogy végül beteljesíthesse azt. Éppúgy, mint a tegnapi történetben az ugrálva örvendező szerzetes esetében, aki olyannyira meghódolt lélek volt, hogy nem volt benne semmi mesterkéltség. „Ez biztos, hogy nem én vagyok, egyszerűen csak felajánlom Neki minden energiámat.”

Srídhar Mahárádzs azt mondja,  „Minden a Legfőbb Úr édes kedvtelése, lílája.” „Ebben a világban az önmegvalósult lelkek, akik az önvalóból merítenek boldogságot, nekik nincsen semmilyen céljuk előírt kötelességük végrehajtásával, de arra sincs okuk, hogy ne végezzenek ilyen munkát.” A világ összes élőlénye közül, – beleértve az Úr Brahmá legmagasabb rendű életformáját is, egészen a mozdulatlan organizmusokig, – az ilyen önmegvalósult lélek az, aki sohasem függ senki személyes elvárásaitól.”

Tehát az önmegvalósult lélek szabad, és úgy tapasztalom, hogy mindannyian jól ismerjük ennek a szabadságnak az erejét. Hiszen Kelet-Európában azért nekünk van némi fogalmunk a rabsorsról, úgymond rabszolgaságról. Különösen nektek bolgároknak vannak történelmi tapasztalataitok erről. Azok az országok, amelyeknek nem voltak ilyen megéléseik, azok semmit sem tudnak a szabadság valódi értékéről. Ezért nagyon jó, hogy láthatunk különböző politikai rendszereket váltakozni, mert így kétszer annyit tudunk az életről – nem csak az egyik változatot, hanem mindkettőt. Tehát ahhoz, hogy teljes mértékben értékeljük a szabadságot, nagyon jó, ha megtapasztaljuk azt, hogy milyen nyomás alatt lenni. Itt az anyagi világban mindannyiunknak van némi fogalma az illúzió általi nyomásról. Az illúzió egyik biztos jele az, amikor azt gondoljuk, hogy nagyon igazunk van. Tehát legyünk rendkívül óvatosak! Ez egy igencsak egészségtelen tünet! 

Tehát az önmegvalósult lélek szabad. Nem függ semmitől és senkitől, kivéve egyetlen felsőbbrendű függést, ami pedig nagyon kellemes. Tudjátok, amikor ebbe az anyagi univerzumba megszülettünk, mindannyian belevágtunk ebbe a karmikus utazásba. Bizonyos dolgokat meg kell tapasztalnunk, meg kell tanulnunk, el kell szenvednünk. Ezt nem kerülhetjük el! Tanulnunk kell, s míg az illúzió egy zord tanító, addig a vaisnavák valamivel kedvesebbek. Ha pedig még nem állunk készen ebben a lelki környezetben való tanulásra, akkor azt az anyagi világban kell majd megtanulnunk. De az kevésbé kegyes, ezt elhihetitek. Tehát jobb, ha ebben a szelíd közegben tanuljuk meg amit lehet. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2020 сутрин, София)

Мистично преживяване е когато телесните или умствени функции са дотолкова наситени с божественост, с по-фино възприятие, че се преплитат. Четем „Да чуеш, за да видиш”[1]. „Човек предполага, а Бог разполага. Предположението е насочено нагоре, а разположението идва свише. Вълните на предлагане и приемане до една са Божията лила.”

Всички знаем тази поговорка: човек предполага, Бог разполага. Но нека се спрем за малко на нея. Как става в оригиналния случай – когато човек предполага, а Господ разполага? Тогава всички са доволни. Понеже вие имате някакви идеи, но в крайна сметка ще се случи както Той иска. А какво става, ако човек предполага и човек разполага? 

Отговор: Бедствие. 

Свами Тиртха: Поне, най-вероятно не всички ще са доволни. Но ние, като духовни практикуващи и търсачи, не бива да спираме дотук. Нека опитаме друга комбинация на тези думи: Бог предполага, а човек разполага – така добре ли е? Ако Той изразява желанието си, а вие го изпълнявате, това е велико. Нарича се божествено служене или духовна практика. И дълго време тази версия ни удовлетворява: Бог предполага, човек разполага. „Аз съм Твой вечен слуга“, нали? Обаче каква е четвъртата комбинация? 

Отговор: Бог предполага и Бог разполага. 

Свами Тиртха: И ако наистина сте отдадена душа, именно това ще се случи. Вече не са вашите усилия, а ставате покорен инструмент в Неговите ръце. Каквото Той пожелае, потокът тече толкова невъзпрепятствано през вас, че в крайна сметка Той го осъществява. Точно както скочилия монах от вчерашната история. Той бил толкова отдаден, че дори не се замислил. „Не аз действам. Напълно съм посветил енергията си.“

Шридхара Махарадж казва: „Всичко е лила на Всевишния”. „В този свят себеосъзнатият, който се радва вътре в душата си, нито трупа благочестие чрез действията си, нито си навлича грях като не изпълнява задълженията си.”[2] Всред всички същества, от най-висшите форми на живот на планетата на бог Брахма, чак надолу до света на неподвижните организми, той никога не зависи от никого за никое свое лично желание.”

И така, себеосъзнатият човек е свободен. А ние всички знаем ценността на свободата, забелязал съм го. Понеже в Източна Европа имаме някакво понятие за робство, нали? Особено вие, които имате и историческия опит. Държавите, които не са преживявали подобен опит, не знаят нищо за цената на свободата. Затова да се вижда смяната на политическите системи е много добре, защото научаваш двойно повече за живота – не само една версия, ами две. Така че, за да оцениш напълно свободата, е много добре да си под натиск. В материалното битие ние всички имаме известно понятие за този натиск на илюзията. А един признак, един сигурен знак за илюзия е да си мислиш, че си напълно прав. Тогава бъдете нащрек! Това е много нездравословен симптом. 

Така че себеосъзнатият човек е свободен. Той не зависи от нищо и никого – освен от една по-висша зависимост, която е много сладка. Знаете, раждайки се в тази материална вселена, ние всички сме започнали своето кармично пътуване. Определени неща трябва да преживеем, да научим, да изстрадаме. Няма как да избегнем това. Нужно е да се учим. А илюзията е горчив учител. Ваишнавите са малко по-сладостни учители. Обаче ако не сме готови да си научим урока в духовните кръгове, тогава трябва да го научим в материалните кръгове – но това, казвам ви, горчи повече. По-добре да се учим в меката школа. 

(следва продължение)

1. Глава от „Стогодишна антология“ на Шридхара Махарадж
2. „Бхагавад Гита“ 3.18