Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha



(из лекции Свами Тиртхи, 15.08.2018, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

«Выполнив свои повседневные обязанности, служитель лег спать. Во сне к нему пришел Гопинатха и сказал следующее.  «О пуджари, пожалуйста, встань и отопри двери храма. Я приберег один горшочек сладкого риса для санньяси по имени Мадхавендра Пури».  «Горшок этот спрятан под полой Моей одежды. Благодаря Моей хитрости Ты не заметил его».  «На безлюдной базарной площади сидит санньяси, которого зовут Мадхавендра Пури. Возьми этот горшок сладкого риса и отнеси ему». Проснувшись, служитель вскочил с постели и решил омыться, прежде чем войти в комнату Божества. Омывшись, он отпер дверь храма.  Как и говорило Божество, под полой Его одежды служитель нашел горшочек сладкого риса. Он взял горшок, протер под ним пол и вышел из храма.  Заперев храм, служитель отправился с горшком сладкого риса в деревню. В поисках Мадхавендры Пури он стал выкрикивать его имя и осматривать каждый прилавок. С горшочком в руках священник звал: «Мадхавендра Пури, выйди и возьми горшок сладкого риса! Гопинатха похитил его специально для тебя!»  Служитель продолжал: «Санньяси по имени Мадхавендра Пури, пожалуйста, возьми этот сладкий рис и от души насладись прасадом! Во всех трех мирах нет никого удачливее тебя!»[1]

Эти стихи объясняют разницу между абсолютной истиной и относительной истиной. Здесь Гопинатх ясно показывает Себя вором – крадёт часть сладкого риса. И это не держалось в тайне, а смело заявлялось: «Бог – вор». Потому что если Он крадет, то это доставляет всем огромное удовольствие. В материальной сфере воровство – это преступное деяние, но в духовной сфере все счастливы этому.

Что же тогда делать? Мы последователи Кришны, так давайте последуем Его примеру — украдем сладкий рис? Ну, два дня назад у нас был сладкий рис. Он был таким вкусным, что я подумал украсть еще один горшок. Но к счастью, преданные остановили эту преступную деятельность, потому что они сами принесли мне.

Тем не менее, некоторые вещи вы можете украсть. Например, вы можете украсть свое внимание у иллюзии. Или вы можете украсть сердце другого человека. Это мы можем сделать. Но не для себя, только как сердечное приношение. И это проповедь. Вы привлекаете внимание других к божественной цели. Я думаю, что это очень возвышенный вид кампании. Тем не менее, некоторые вещи вы можете украсть. Например, вы можете украсть свое внимание у иллюзии. Или вы можете украсть сердце другого человека. Это мы можем сделать. Но не для себя, только как сердечное приношение. И это проповедь. Вы привлекаете внимание других к божественной цели. Я думаю, что это очень возвышенный вид кампании.

Итак, священнику ночью было видение. Затем он последовал наставлению, взял сладкий рис и побежал на рынок искать Мадхавандра Пури.

«Услышав это, Мадхавендра Пури вышел и представился. Тогда служитель вручил ему горшок сладкого риса и простерся перед ним.  Узнав во всех подробностях о том, как был украден горшок сладкого риса, Шри Мадхавендра Пури погрузился в экстаз любви к Кришне. При виде признаков экстатической любви, проявляемых Мадхавендрой Пури, служитель пришел в изумление. Он понял, почему Кришна чувствовал Себя столь обязанным Мадхавендре Пури. Теперь ему стало ясно, что поступок Кришны был вполне оправдан.» [2]

Вы тоже иногда приходите к такому выводу? «Он был прав, снова». Потому что сказано: «Преданный может полностью контролировать Бога Кришну. Невозможно победить Кришну, но через преданное служение преданный может контролировать Его. В «Брахма-самхите» сказано: ведешу дурлабхам адурлабхам атма-бхактау[3]— «Через Веды невозможно достичь, но через атма-бхактау, через преданность сердца, преданность души, Его очень легко понять. Вы не можете понять Кришну, просто читая Ведическую литературу. Если кто-то не любит Его, он не может Его понять. Поэтому, помимо изучения Ведических писаний, вы должны поклоняться Всевышнему. Эти два процесса будут помогать друг другу. Любовь к Богу дремлет в сердце каждого. И если мы просто следуем правилам преданного служения, эта дремлющая любовь пробуждается. 

(продолжение следует)

[1] “Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья 4.126-4.134

[2] „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя 4.135-4.137

[3] „Брахма Самхита“ 5.33



(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i előadása a Rila-hegységben)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Nemrég említetted, hogy a kinyilatkoztatások szerint, a megtisztulás útját járva egyenlő esélyekkel indulunk, de az életeink során szerzett tapasztalatok, karma és egyéb dolgok miatt, egyfajta pozitív, negatív tartozást, hátrányt, ‘hendikep’-et kezdünk felhalmozni. Mit is jelent ez pontosan?
Szvámi Tírtha: Tudjátok a ‘hendikep’ szónak a pontos jelentését? Esetleg szoktatok lóversenyre járni? Gondolom nem nagyon! A ‘hendikep’ a lóversenyben használatos kifejezés. Na most azt gondolhatjátok, hogy ‘várjunk csak egy pillanatra, ha ez a szvámi, ilyen sok mindent tud a lóversenyekről, akkor mire is esküdött fel, minek szentelte az életét?’ Csak a prédikáció kedvéért hoztam fel ezt a példát. Mint tudjátok, a verseny során egyenlő esélyt akarnak biztosítani a lovak számára, melyek között vannak erősebbek, jobbak, akiknek nagyobb esélyük van a győzelemre, illetve azok, akik vesztesnek születtek. Nem arról  van szó, hogy minden ló meg fogja nyerni a versenyt, mert az lehetetlen. Csak az egyik fog nyerni, az összes többi veszíteni fog, vagy azért, mert gyengébbek, idősebbek, vagy számos egyéb más szempont miatt. Tehát ezért akarnak egyenlő esélyeket adni, és extra súlyokat helyeznek a jobb lovakra – így ők több terhet cipelnek, ami visszahúzza a tejlesítményüket, így teremtve közel egyenlő esélyeket, és egy kiélezettebb versenyt. Ezt a súlyt nevezzük ‘hendikepnek’. Így azok, akik vesztesnek születtek, nagyobb eséllyel indulnak.
A lelki fejlődés is olyan, mint a lóverseny. Vannak, akik győztesnek, és vannak, akik vesztesnek születtek. Tehát azért, hogy ez utóbbiak számára is legyen remény, ezért bizonyos nehezítettségeket, akadályokat rónak az erősebbek számára. Mit is jelent ez pontosan? Ha készen álltok arra, hogy igazán szolgálatot végezzetek, akkor rengeteg szolgálatot fogtok kapni. Mivel ti erős, és valószínűleg a nyertes lovak közül valók vagytok. Ezért tőletek még több váratik el, és a mesteretek jó sok szolgálattal fog ellátni benneteket, nem egyszerűen sokkal, hanem túl sokkal! Hiszen ti képesek vagytok megcsinálni! Biztos vagyok benne, hogy ti mind túlterheltnek érzitek magatokat, hiszen egy győztes csapatban mindenki így érzi magát. ‘Igen, mert én meg tudom csinálni!’ De ne feledjétek azt történetet, amikor egyszer Sríla Prabhupád elé állt egy szannjászí tanítványa, és könnyek között így szólt: ‘Prabhupád, ez nekem túl sok, nem tudom megcsinálni, képtelen vagyok rá, ez lehetetlen!’ – mire Prabhupád így felelt: ‘Dehogynem, ez lehetséges!’ – és adott neki még egy szolgálatot.
Azt gondolhatjátok, hogy ez a történet csak legenda, de hasonlót láttam a saját szememmel Nandafalván, amikor a délutáni árati közben, egy idősebb hittestvérem, egy matadzsí volt a púdzsárí. Mindannyian énekeltünk, ő pedig a függöny mögött csamarával legyezte az Urakat, majd hirtelen abbahagyta, előjött a függöny mögül és azt mondta: ‘Nem, én ezt nem tudom megcsinálni.’ Mi egy kicsit meglepődtünk, tudjátok, hogy a fő pudzsári azt mondja, hogy ‘nem megy, sajnálom.’. A férje, aki vezette a kírtant, abbahagyta a mrdangázást, és azt mondta a feleségének: ‘Dehogyisnem, meg tudod csinálni!’ – és nem telt bele fél perc, a felesége visszament és befejezte az áratít. Higgyétek el, ez egy szívszorító pillanat volt! Néha nagyon erős harcot kell vívnunk a saját ellenállásunkkal, de néha elég csak egy kis bátorítás: ‘Dehogyisnem, meg tudod csinálni!’ – és már mész is vissza a szolgálatodhoz, és tényleg meg tudod csinálni. Hihetetlen volt! Ez egy annyira erőteljes és lélekemelő pillanat volt, látni a nehézségeit, és látni a győzelmét. Ez volt az odaadó szolgálat örök győzelme a kételyek felett.Tehát ebben a mi szerepünk? Ha láttok valakit, aki túlterhelt, csak legyetek jelen, és tartsatok egy szeretetteljes teret a számára. Amikor már a kifulladás szélén áll, bátorítsátok: ‘Nem, ne add fel, menj tovább, meg tudod csinálni!’ Azok, akik meg tudják csinálni, ők a túlterheltek. Mindenki más pedig szárnyalhat szabadon.
Szóval ennyit a hátrányokról, a ‘hendikepekről’. Általában ezt a szót különben rosszul szoktuk értelmezni, mert azt gondoljuk, hogy fogyatékosságot jelent, amikor korlátozva vannak a képességeink. Nem, mivel a ‘hendikep’ valódi jelentése az, hogy kiemelkedően jók vagytok, és ezért extra terhet kell cipelnetek. De emlékezzünk Krsnadász Kavirádzs gószvámí gyönyörű kijelentésére a Csaitanja Csartámrta fejezetek minden egyes záró versében: Öreg vagyok már, kezeim remegnek, kész csoda, hogy le tudom írni mindezeket. De az Úr Csaitanja kegyéből a gószvámík botjára támaszkodom, és így követem az utamat”.
Pavitra: Kedves Gurudév, szeretném megköszönni, hogy megosztottad velünk ezt a történetet. Nehezemre esik bármit is mondani, hiszen nagyon fontos momentumok voltak benne ebben a történetben. Mint családos ember különösen nagy benyomást tett rám, hogy a púdzsárí férje, aki ahelyett, hogy azt kérdezte volna ‘Mégis mit csinálsz?’ annyit mondott: ‘Meg tudod csinálni!’ Rengeteg filozófia, amiről beszélni szoktunk bele van sűrítve ebbe az egyetlen mondatba. Köszönöm!



(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Question: You mentioned a positive handicap[1]. What’s a positive handicap?

Swami Tirtha: Do you know what a handicap is? Do you go to horse races? Not really. A handicap is a part of the horse race. Now you might think, ‘Wait a minute, this swami knows everything about horse racing. What’s his engagement?’ But it’s only for the sake of preaching, to be able to give example. Because, you know, they want to make an equal competition between the horses, so they want to provide equal chances for all the horses. Because there are some strong and good horses that are supposed to win, and there are some which are born losers. It’s not that each horse will win the race – it’s impossible. Only one will win. All others are losers – due to capacity, due to age, due to different conditions. Therefore they want to equalize the chances and they put extra weight over the good horses – so that they should carry a more heavy burden, and then it will limit their capacities, and the competition is more equal. This weight is called a handicap. In this way, the ones that are born losers have a better chance.

Spiritual progress is like a horse race. There are some born winners. And there are some born losers. So to give a hope to these born losers, there is some handicap, some hindrance, some difficulties over the strong ones. What does that mean? If you are ready to do some service, you will be loaded with service. Because you are a strong horse, most probably a winner type. Therefore more is expected from you. Your master will load you with services. And not simply load, but overload. Because you can do it. And I’m sure you all feel overloaded. In the company of born winners, everybody feels overloaded. ‘Yes, because I can do it’. But don’t forget this example: once a sannyas disciple of Shrila Prabhupada was standing in front of him. He was in tears, he was crying profusely: “Prabhupada, it’s too much. I cannot do it, I cannot. It’s impossible.” And then Prabhupada said, ‘Yes, it’s possible.’ And gave him one more service.

You might say that this is a legend. But I have seen it with my own eyes. One of my senior god-sisters was the main pujari in Nanda Falva. This was the afternoon arati. We had a curtain and from behind the curtain she was offering the chamara. We were singing and all of a sudden we saw that the chamara stopped. Then she came from behind the curtain and said, ‘I cannot do this anymore.’ We were a little surprised, you know – all of a sudden the main pujari says, ‘No, no, I’m sorry.’ Her husband was leading the kirtan. He also stopped with the mridanga and said, ‘Yes, you can do it.’ And after half a minute she went back and completed the arati. I tell you, this was a heart-rending experience. Sometimes it’s such a difficult struggle with our resistance. But if you get one small piece of advice, ‘Yes, you can do it,’ then you can go back to your service and you can do it. Incredible! It was such an intense and inspired moment – to see the difficulties, to see the victory that she gained. That was an everlasting victory of devotional service over doubts.

Therefore, what is our role here? If you see that somebody is overburdened, just be there. When this is his or her last breath, say, ‘No, no, go ahead, you can do it.’ Those who can do it, they are overloaded. And the other type of horse can ride freely.

So, that much about the handicap. Usually we use this word in the wrong connotation. We think that a handicap is when you are limited or you have some disabilities. No, a handicap means you are extra good and therefore you have to carry extra burden. But if we remember this beautiful expression of Krishna Dasa Kaviraj Goswami in each concluding verse of the Chaitanya Charitamrita chapters – what does he say? “Due to old age and my disabilities, I lean on the stick of the goswamis and in this way I follow my path.”

Pavitra: I would like to thank Gurudev for sharing this story with us. It’s difficult for me to comment, but many details in this story are important. And as a family man this especially made an impression to me, that the prabhu with the mridanga was her husband. Instead of telling her, ‘Woman, what are you doing?’ He said, ‘You can do it.’ A lot of philosophy that we are talking about is imprinted in this sentence. Thank you so much.

(to be continued)

[1] In the text Innumerable elephants



(от лекция на Свами Тиртха, 08.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос: Споменахте за позитивни спънки[1]. Какво означава позитивни спънки?

Свами Тиртха: Знаете ли какво е хендикап? Ходите ли на конни надбягвания? Вероятно не. Хендикап е термин от конните надбягвания. Сега ще си речете: „Чакай малко, този свами знае всичко за конните надбягвания. С какво всъщност се занимава?“ Но само в името на проповядването, за да мога да обясня. Понеже искат да направят състезанието между конете равноправно, затова осигуряват еднакъв шанс на всички коне. Защото има някои силни, добри коне, които е вероятно да спечелят, а има и губещи още по рождение. Няма как всеки кон да победи в състезанието – това е невъзможно. Само един ще победи. Всички останали ще загубят – заради способностите си, заради възрастта си, заради различни обстоятелства. Затова, за да се изравнят шансовете, на добрите коне се слага допълнителен товар, за да може този по-тежък товар да ограничи възможностите им и състезанието да е по-равноправно. Този товар се нарича хендикап. По такъв начин тези, които са родени за да губят, имат по-добър шанс.

Духовният напредък е като конно надбягване. Има такива, които са родени, за да печелят. А има и родени да губят. Затова, за да имат надежда губещите, за силните има хендикап, спънки, трудности. Какво означава това? Ако си готов да вършиш служене, ще бъдеш претоварен със служене. Защото си здрав кон, най-вероятно от типа на победителите. Затова от теб се очаква повече. Учителят ти ще те претрупа със служене. И това не е просто товар, а свръхтовар. Защото можеш да го свършиш. И аз съм сигурен, че всички вие се чувствате претоварени. В компанията на родени победители, всеки се чувства претоварен. „Да, защото мога да го направя“. Но не забравяйте този пример: веднъж един санняси, ученик на Шрила Прабхупада стоял пред него и целият се обливал в сълзи: „Прабхупада, това е твърде много. Не мога да го свърша, не смогвам. Невъзможно е.” А Прабхупада отвърнал: „Да, възможно е“. И му дал още едно служене.

Ще кажете, това са легенди. Но аз съм го виждал със собствените си очи. Една от моите старши духовни сестри беше отговорната пуджари в Нанда Фалва. Беше по време на следобедното арати. Имаше една завеса и иззад завесата тя поднасяше ветрило чамара. Ние пеехме, когато изведнъж видяхме как чамарата спря. Сетне тя излезе иззад завесата и каза: „Това повече не мога да го правя!“ Разбирате, бяхме доста изненадани – не щеш ли, главната пуджари казва: „Не, не, съжалявам.“ Нейният съпруг водеше киртана. Той също спря с мридангата и каза: „Да, можеш.“ И след половин минута тя се върна и довърши аратито. Казвам ви, беше сърцераздирателно преживяване. Понякога битката срещу собствената ни съпротива е толкова тежка. Но ако дочуем едни думички: „Да, ти можеш да се справиш“, ще можем да се върнеш към служенето си и да го изпълним. Невероятно! Беше такъв силен и вдъхновяващ момент – да видиш трудността, да видиш и надмогването ѝ. Това беше вечната победа на преданото служене над съмненията.

Така че каква е нашата роля тук? Ако видите, че някой е претоварен, просто бъдете до него. Когато издъхва, кажете му: „Давай, продължавай, ти можеш да се справиш!“ Защото тези, които са способни, са претоварени. Другият тип коне могат да си тичат на воля.

Толкова за хендикап. Обикновено използваме тази дума с погрешна конотация. Мислим си, че хендикап е когато имаш някакви ограничения или недъзи. Не, хендикап означава, че си изключително добър и затова трябва да носиш допълнителен товар. Но ако си спомним колко красиво се изразява Кришнадас Кавирадж Госвами в заключителния стих на всяка от главите в „Чайтаня Чаритамрита“ – какво казва той? „В старостта и недъгавостта си, аз се облягам на бастуна на госвамите и така следвам пътя.”

Павитра: Искам да благодаря на Гурудев, че ни разказа тази история. Трудно ми е да коментирам, но много детайли в тази история са важни. И като семеен човек, специално ми направи впечатление, че този прабху с мридангата е бил нейният съпруг. Вместо да ѝ се скара: „Жено, какви ги вършиш?’ той казал: „Ти можеш да се справиш!“ Много от философията, за която си говорим, е вложена в това изречение. Много благодаря!

(следва продължение)

 

[1] В текста „Безброй слонове“



(from a lecture of Swami Tirtha, 15.08.2018, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

“Madhavendra Puri avoided begging. He was completely unattached and indifferent to material things. If, without his begging, someone offered him some food, he would eat; otherwise he would fast. A paramahamsa like Madhavendra Puri is always satisfied in the loving service of the Lord. Material hunger and thirst cannot impede his activities. When he desired to taste a little sweet rice offered to the Deity, he considered that he had committed an offence by desiring to eat what was being offered to the Deity. Madhavendra Puri left the temple and sat down in the village marketplace, which was vacant. Sitting there, he began to chant. In the meantime, the temple priest laid the Deity down to rest.” [1]
In the purports we read: “The foodstuff that we want to offer to the Deities usually is advised to be covered while being carried to the Deities so that it is not observed, not seen by others. Those who are not accustomed to the high principles of service might desire this foodstuff and this is an offence. Therefore it is good to cover it, but when it is placed or offered in front of the Deities, it should be uncovered. Madhavendra Puri had seen this uncovered food being offered to the Deity and he wanted to prepare the same for his own Deity. But he was so strict that he considered this to be an offence. Therefore he left the temple without a word. He was considered a paramahamsa. And a paramahamsa is such a person who has conquered the six material qualities. These are kama (pleasure), krodha (anger), lobha (greed), illusion, madness and envy; and also, the instincts of eating and drinking. Those who have overcome these enemies are considered paramahamsas.”
You might say that this is obvious that the rules of offering should be followed, the foodstuff should be covered. And we don’t desire the food before being offered – you know that is obvious. Once there was a story. I’ve told it many times, but it describes what is our nature. There was a newcomer in a temple and when he saw many different foodstuffs arranged nicely on a big plate, he asked: “Who is this big plate for?” Devotees told him: “No, no this is not for you, this is for the Deity.” Then our friend asked: “When will I become a Deity?” This is human nature, we are like this. There’s a nice plate for someone: “Wow! I want to be that someone.” I think it’s so sincere, so simple.
Those who can control these urges – kama, krodha, etc. – they are paramahamsas. So beware, if you are in a title hunt, be careful. Before you identify yourself as a paramahamsa, first conquer these enemies. It’s so difficult to introduce yourself, for example: “I am Lakshmi Devi”. How can you say “I am the goddess of fortune in her full opulence”? Therefore, we say: “I am Lakshmi devi dasi. I am the servant of Lakshmi Devi” – that’s easier, safer, truer. Or if you say: “I am Krishna Prabhu. I am Lord Krishna.” Who will accept this? Better to say: “I am Krishna das. I am a servant of Lord Krishna.”
Gurudev was very sensitive to this point. When some devotees told him: “Since I became a devotee…” He didn’t tolerate that: “You think that you are a bhakta!?” He was chastising us very much. And this is not only words. This is a mentality. Therefore I say that he represented a very good school. He provided a very proper training to his disciples.
Question of Krishna Priya: You read that paramahansa controls these six enemies. I was thinking that they are no longer existing in him?
Swami Tirtha: All right, a hansa controls, a paramahansa doesn’t know what to control. May I give you a weird proof for this? Once a westerner asked an old Indian sadhu: “What is your opinion about homosexuality?” And the sadhu said: “What is that?” No idea! If you have no idea of what is this enemy like kama, krodha, lobha, then what is there to control? You see, there are certain levels of conscious existence.

(to be continued)

1. “Chaitanya Charitamrita”, Madhya, 4.123-4.125



(Szvámí Tírtha, 2018.08.15-ei ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Mádhavéndra Purí kerülte a koldulást. A legkevésbé sem ragaszkodott az anyagi dolgokhoz, s teljes mértékben közömbös volt irántuk. Ha valaki kérés nélkül étellel kínálta, akkor evett, máskülönben koplalt. Egy olyan paramahansza, mint Mádhavéndra Purí, mindig elégedett az Úr szerető szolgálatában, s anyagi éhség és szomjúság nem akadályozhatja tetteit. Amikor szerette volna megkóstolni a múrti számára készült tejberizst, úgy gondolta, sértést követett el azzal, hogy megkívánta, amit éppen a múrtinak ajánlottak fel. Mádhavéndra Purí elhagyta a templomot. Leült a falu kihalt piacterén, s amint ott üldögélt, mantrázni kezdett. Eközben a templom papja lefektette a múrtit pihenni.”[1]
A magyarázatban ezt olvashatjuk: „A múrtinak felajánlandó ételt tanácsos letakarni, amikor a konyhából a múrtihoz viszik, s így mások nem láthatják. Azok, akik nincsenek hozzászokva az odaadás magas szintű szabályozó elveinek követéséhez, megkívánhatják az ételt, és ez sértés. Éppen ezért el kell kerülnünk, hogy bárkinek is lehetősége nyíljon akár csak megpillantani is. Amikor azonban a múrti elé teszik, fedetlennek kell lennie. Mádhavéndra Purí a múrti előtt látta a lefedetlen ételt, s arra vágyott, hogy megkóstolhasson belőle egy kicsit, hogy hasonló tejberizst készíthessen Gópáljának is. Olyan szigorú volt azonban, hogy ezt sértésnek tekintette, ezért elhagyta a templomot, anélkül, hogy bárkihez is szólt volna. A paramahanszát ezért vidzsita-sad-gunának nevezik. Le kell győznie a hat anyagi tulajdonságot – a kámát, a kródhát, a lóbhát, a móhát, a matszarját és a ksudhá-trsnát (a kéjt, a dühöt, a kapzsiságot, az illúziót, az irigységet, valamint az éhséget és a szomjúságot).”
Gondolhatnánk azt, hogy persze a múrti-imádat szabályai evidensek, hiszen mindenki tudja, hogy az ételt letakarjuk, amikor a múrtiknak visszük, hogy ne kívánják meg. Egyszer volt egy újdonsült érdeklődő az egyik templomban, aki  látta, hogy milyen hatalmas tálat készítenek össze csupa finomságokkal, és viszik be a templomszobába. Majd megkérdezte: „Ez kinek lesz?” Erre a bhakta, aki vitte a tálat azt mondta, hogy: „Nem, ez nem neked lesz, hanem a múrtiknak.” Mire a barátunk megkérdezte: „Mikor lesz belőlem múrti?” Ilyen az emberi természet, ilyenek vagyunk, azt szeretnénk, hogy minden jóban részesüljünk. Látunk egy valaki számára gazdagon megrakott  tálat: „Ó! Én is az a személy akarok lenni.” Úgy hiszem ez nagyon őszinte és nagyon egyszerű.
Azok, akik képesek fegyelmezni e hatféle anyagi késztetést – káma, kródha, stb. – azok a paramahanszák. Tehát legyetek óvatosak, ha ilyen titulusokra vadásztok. Mielőtt paramahanszának nevezitek saját magatokat, ügyeljetek arra, hogy először győzzétek is le ezt a hatféle késztetést. Például nehéz úgy bemutatkoznotok, hogy: „Laksmí déví vagyok”. Hogyan is mondhatnátok azt, hogy „Én a szerencse istennője vagyok, a maga teljességében, isteni valójában”? Egyszerűbb, ha azt mondjátok, hogy: „Én Laksmí déví dászí, Laksmí déví szolgája vagyok” – ez sokkal inkább igaz. Vagy pedig, ha azt mondjátok, hogy: „Én Krisna Prabhu vagyok, ami azt jelenti, hogy én vagyok az Úr Krisna.” Ki fogja ezt elhinni rólatok? Sokkal jobb, ha azt mondjátok, hogy: „Én vagyok Krisna dász, Krisna szolgája.”
Gurudév nagyon érzékeny volt ebben a kérdésben. Néha amikor az ember visszatekint a múltjára, akkor könnyen kicsúszik a nyelvén az a szó, hogy: „Amióta bhakta lettem…” Na ezt nem tolerálta Gurudév: „Szóval te azt állítod magadról, hogy bhakta lettél!?” Tehát nagyon nem viselte ezeket a mondatokat. Mert ez nemcsak szóhasználat, hanem mentalitás kérdése is! Ezért mondhatjuk azt, hogy egy nagyon jó iskolát, egy nagyon jó tanítást képviselt. Egy igazán jó képzést biztosított a növendékei számára.
Krisna-prijá: Azt mondtad, hogy a paramahansza fegyelmezni e hatféle ellenséget. S én azon gondolkoztam, hogy ez azt jelenti, hogy többé már nem léteznek ezek benne?
Szvámí Tírtha: A hansza fegyelmez, a paramahansza pedig nem tudja, hogy mit kell fegyelmeznie. Mondhatok ennek alátámasztására egy fura példát? Egyszer egy nyugati bhakta megkérdezett egy öreg indiai szádhut: „Mi a maga véleménye a homoszexualitásról?” Mire a szádhu visszakérdezett: „Mi az?” Fogalma se volt róla! Ha fogalmatok sincs arról, hogy mik ezek az ellenségek: káma, kródha, lóbha, akkor mit is kellene fegyelmezni? Látjátok a tudatos létezésnek különböző szintjei vannak!

(folytatása következik)

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.123-4.125.



(от лекция на Свами Тиртха, 15.08.2018, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

„Мадхавендра Пури избягваше да проси. Той беше напълно необвързан и безразличен към материални неща. Ако, без да е молил, някой му предложеше храна, той ядеше; иначе гладуваше. Парамахамса като Мадхавендра Пури винаги бе доволен в любящото служене към Бога. Физически глад и жажда не можеха да попречат на дейностите му. Когато пожела да опита малко от сладкия ориз, предложен на муртито, той реши, че е извършил обида като е пожелал да изяде това, което е било предложено на божеството. Мадхавендра Пури напусна храма и седна на селския пазар, където беше свободно. Седейки там, той започна да мантрува. В същото време, свещенослужителят от храма сложи божеството да почива.”[1]
В пояснението четем: „Храната, която искаме да предложим на божествата, обичайно се съветва да се покрива, за да може докато бъде отнасяна пред муртите да не я гледат останалите. Онези, които не са запознати с висшите принципи на служенето, може да пожелаят гозбите, а това е оскърбление. Затова е добре тя да е покрита; обаче когато бъде поставена пред муртите, следва да се открие. Мадхавендра Пури видял тази непокрита храна, която била поднесена на божеството, и пожелал да приготви същата за своето мурти. Обаче бил толкова стриктен, че счел това за оскърбление. Затова напуснал храма без да каже и дума. Той бил считан за парамаханса. Парамаханса е този, който е победил шестте материални качества. Това са: кама (удоволствие), кродха (гняв), лобха (алчност), илюзия, лудост и завист; а също и инстинктите за ядене и пиене. Ония, които са надмогнали тези врагове, са считани за парамаханси.”
Може да кажете, че това е очевидно: правилата за предлагане трябва да се спазват, храната трябва да се покрива. Освен това ние не пожелаваме храната, преди да е предложена – знаете, това е очевидно. Веднъж имаше една случка. Много пъти съм ви я разказвал, но тя толкова добре описва природата ни. Имаше един новодошъл в храма и когато той видя множеството различни ястия, подредени красиво върху един голям поднос, попита: „За кого е това голямо блюдо?” Бхактите отвърнаха: „Не, това не е за теб, това е за муртите.” И тогава нашият приятел попита: „Аз кога ще стана мурти?” Такава е човешката природа, такива сме си. Хубава чиния за някой: „Леле! Аз искам да бъда този някой.” Намирам това за толкова искрено, толкова простосърдечно.
Та ония, които са способни да овладяват тези импулси кама, кродха, и т.н. – те са парамаханси. Така че внимавайте, ако сте на лов за титли. Преди да се самоидентифицирате като парамаханси – най-напред победете тези врагове. Много е неловко да се представяте например с: „Аз съм Лакшми Деви”. Как можете да кажете: „Аз съм богинята на сполуката в пълното ѝ великолепие”? Затова ние обичайно казваме: „Аз съм Лакшми Деви даси. Аз съм слугиня на Лакшми Деви” – така е по-добре, по-безопасно е и по-вярно. Или ако кажете: „Аз съм Кришна Прабху. Аз съм Бог Кришна.” Кой ще вземе това на сериозно? По-добре кажете: „Аз съм Кришна дас. Аз съм слуга на Бога Кришна.”
Гурудев беше много чувствителен на тази тема. Когато някой му кажеше: „Аз откак станах бхакта…” той не търпеше това: „Ти си мислиш, че си бхакта!?” Много ни гълчеше. И това не са само думи. Това е начин на мислене. Затова казвам, че той представяше много добра школа. Даваше много добра школовка на своите ученици.
Въпрос на Кришна Прия: Прочетохте, че парамаханса контролира тези шест врага. Аз си мислех, че те вече не съществуват у него?
Свами Тиртха: Е добре, ханса ги контролира, а парамаханса не знае какво да контролира. Може ли да ви дам едно странно доказателство за това? Веднъж един западняк попита възрастен индийски садху: „Какво е вашето мнение за хомосексуалността?” А садху отвърна: „Какво е това?” Той нямаше представа! Ако си нямаш и идея какво представляват тези врагове – кама, кродха, лобха – тогава какво да контролираш? Така че виждате, има различни нива на съзнателно съществуване.

(следва продължение)

1.  “Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя 4.123-4.125



(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 15.08.2018, Ludasto)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

„Madhavendra Puri vermied das Betteln. Er war völlig ungebunden und gleichgültig gegenüber materiellen Dingen. Wenn ihm jemand, ohne dass er gebettelt hatte, etwas zu essen anbot, aß er; andernfalls fastete er. Ein Paramahamsa wie Madhavendra Puri ist stets zufrieden im liebevollen Dienst des Herrn. Materieller Hunger und Durst können seine Aktivitäten nicht behindern. Als er ein wenig süßen Reis probieren wollte, welcher  dem  Murti angeboten wurde, betrachtete er es als Vergehen, das zu essen, was der Gottheit angeboten wurde. Madhavendra Puri verließ den Tempel und setzte sich auf den leeren Dorfmarkt. Dort sitzend begann er zu chanten. In der Zwischenzeit legte der Tempelpriester die Gottheit zur Ruhe.“[1]
In den Erläuterungen lesen wir: „Es wird üblicherweise empfohlen, Speisen, die wir den Gottheiten anbieten möchten, abzudecken, während sie zu den Murtis getragen werden, damit sie von anderen nicht gesehen werden. Wer die hohen Prinzipien des Dienstes nicht kennt, könnte diese Speise begehren, und das ist ein Vergehen. Deshalb ist es gut, sie abzudecken, aber wenn sie vor den Murtis  platziert oder ihnen dargeboten wird, sollte sie unbedeckt sein. Madhavendra Puri hatte gesehen, wie diese Speise unbedeckt der Gottheit dargeboten wurde, und wollte sie auch für sein eigenes Murti zubereiten. Doch er war so streng, dass er dies als Vergehen betrachtete. Deshalb verließ er den Tempel wortlos. Er galt als Paramahamsa. Und ein Paramahamsa ist jemand, der die sechs materiellen Eigenschaften überwunden hat. Diese sind Kama (Vergnügen), Krodha (Wut), Lobha (Gier), Illusion, Wahnsinn und Neid sowie die Instinkte des Essens und Trinkens. Wer diese Feinde überwunden hat, gilt als Paramahamsas.“
Man könnte sagen, es sei selbstverständlich, dass die Opferregeln befolgt und die Speisen abgedeckt werden sollten. Und wir begehren das Essen nicht, bevor es angeboten wird – das ist selbstverständlich. Es gab einmal eine Geschichte. Ich habe sie schon oft erzählt, aber sie beschreibt unsere Natur. Ein Neuankömmling in einem Tempel sah viele verschiedene Speisen, hübsch auf einem großen Teller angerichtet, und fragte: „Für wen ist dieser große Teller?“ Die Bhaktis antworteten: „Nein, nein, das ist nicht für dich, das ist für das Murti.“ Dann fragte unser Freund: „Wann werde ich ein Murti?“ Das ist die menschliche Natur, so sind wir. Es gibt einen schönen Teller für jemanden: „Wow! So möchte ich auch sein.“ Ich finde, das ist so aufrichtig, so einfach.
Wer diese Triebe – Kama, Krodha usw. – kontrollieren kann, ist ein Paramahamsa. Also, Vorsicht, wenn ihr auf Titeljagd seid, seid vorsichtig. Bevor ihr euch als Paramahamsa bezeichnet, müsst ihr diese Feinde erst besiegen. Es ist wenig gewandt, sich vorzustellen, zum Beispiel auf diese Art und Weise: „Ich bin Lakshmi Devi.“ Wie kann man sagen: „Ich bin die Glücksgöttin in ihrer vollen Pracht“? Deshalb sagen wir: „Ich bin Lakshmi Devi Dasi. Ich bin die Dienerin von Lakshmi Devi“ – das ist einfacher, sicherer, wahrer. Oder wenn ihr sagt: „Ich bin Krishna Prabhu. Ich bin Lord Krishna.“ Wer wird das akzeptieren? Besser wäre es zu sagen: „Ich bin Krishna Das. Ich bin ein Diener von Lord Krishna.“
Gurudev war in dieser Hinsicht sehr sensibel. Wenn jemand zu ihm sagte: „Seit ich ein Bhakta geworden bin …“, duldete er das nicht: „Du denkst, du bist ein Bhakta?!“ Er tadelte uns sehr. Und das sind nicht nur Worte. Das ist eine Einstellung. Deshalb sage ich, dass er eine sehr gute Schule vertrat. Er bot seinen Schülern eine sehr gute Ausbildung.
Frage von Krishna Priya: Sie haben vorgelesen, dass Paramahansa diese sechs Feinde kontrolliert. Ich dachte, sie seien in ihm nicht mehr vorhanden.
Swami Tirtha: Gut, ein Hansa kontrolliert, ein Paramahansa weiß nicht, was er kontrollieren soll. Darf ich euch einen seltsamen Beweis dafür geben? Einmal fragte ein Westler einen alten indischen Sadhu: „Was ist Ihre Meinung zur Homosexualität?“ Und der Sadhu sagte: „Was ist das?“ Keine Ahnung! Wenn ihr keine Ahnung habt, was dieser Feind wie Kama, Krodha oder Lobha ist, was gibt es dann zu kontrollieren? Es gibt bestimmte Ebenen bewusster Existenz.

(Fortsetzung folgt)

1 „Chaitanya Charitamrita“, Madhya, 4.123–4.125



(из лекции Свами Тиртхи, 15.08.2018, Лудащо)

            (продолжение с предыдущей пятницы)

«Мадхавендра Пури никогда не просил подаяния. Он был свободен от привязанностей и безразличен ко всему материальному. Если кто-то угощал его, не дожидаясь, пока он попросит, он ел, а если нет — то просто постился.

Такой парамахамса, как Мадхавендра Пури, служащий Господу с любовью, всегда удовлетворен. Материальные голод и жажда не властны над ним. Когда Мадхавендре Пури захотелось отведать немного сладкого риса, он счел это желание греховным, поскольку в тот момент Божество еще не завершило трапезу.

 Из храма Мадхавендра Пури отправился на базарную площадь, которая уже опустела. Сев там, он начал повторять святое имя. Тем временем служитель в храме уложил Божество спать.»[1]

В комментариях мы читаем: «Пища, которую мы хотим предложить Божествам, обычно рекомендуется быть накрытой, когда ее несут к Божествам, чтобы ее не было видно, чтоб ее не видели другие. Те, кто не привык к высоким принципам служения, могут захотеть эту пищу, а это оскорбление. Поэтому хорошо накрыть ее, но когда ее ставят или предлагают перед Божествами, ее следует раскрыть. Мадхавендра Пури видел, как эту открытую пищу предлагали Божеству, и он хотел приготовить то же самое для своего собственного Божества. Но он был настолько строг, что посчитал это оскорблением. Поэтому он покинул храм, не сказав ни слова. Его считали парамахамсой. А парамахамсой является такой человек, который победил шесть материальных качеств. Это кама (удовольствие), кродха (гнев), лобха (жадность), иллюзия, безумие и зависть; а также инстинкты еды и питья. Те, кто победил этих врагов, считаются парамахамсами».

Вы можете сказать, что это очевидно, что правила подношения должны соблюдаться, еда должна быть покрыта. И мы не желаем еды до того, как ее предложат, — вы знаете, это очевидно. Однажды была история. Я рассказывал ее много раз, но она описывает нашу природу. В храме был новичок, и когда он увидел много разных блюд, красиво разложенных на большой тарелке, он спросил: «Для кого эта большая тарелка?» Преданные сказали ему: «Нет, нет, это не для тебя, это для Божества». Тогда наш друг спросил: «Когда я стану Божеством?» Это человеческая природа, мы такие. Есть красивая тарелка для кого-то: «Ух ты! Я хочу быть этим кем-то». Я думаю, это так искренне, так простосердечно.

Те, кто может контролировать эти побуждения – кама, кродха и т. д. – они парамахамсы. Так что будьте осторожны, если вы в охоте за титулами. Прежде чем называть себя парамахамсой, сначала победите этих врагов. Так трудно представиться, например: «Я – Лакшми Деви». Как вы можете сказать: «Я – богиня удачи в ее полном великолепии»? Поэтому мы говорим: «Я – Лакшми деви даси. Я – слуга Лакшми Деви» – это проще, безопаснее, вернее. Или если вы скажете: «Я – Кришна Прабху. Я – Господь Кришна». Кто это примет всерьез? Лучше сказать: «Я – Кришна дас. Я – слуга Господа Кришны».

Гурудев был очень чувствителен к этому моменту. Когда некоторые преданные говорили ему: «С тех пор, как я стал преданным…» Он не терпел этого: «Ты думаешь, что ты бхакта!?» Он очень сильно нас ругал. И это не только слова. Это менталитет. Поэтому я говорю, что он представлял очень хорошую школу. Он дал своим ученикам очень хорошее обучение.

Вопрос Кришна Прии: Вы читали, что парамаханса контролирует этих шестерых врагов. Я думала, что они больше не существуют в нем?

Свами Тиртха: Хорошо, ханса контролирует, а парамаханса не знает, что контролировать. Могу ли я привести вам странное доказательство этого? Однажды один западный человек спросил старого индийского садху: «Каково ваше мнение о гомосексуализме?» И садху сказал: «Что это?» Понятия не имею! Если вы не имеете представления о том, что это за враг, такой как кама, кродха, лобха, то что тогда контролировать? Видите ли, есть определенные уровни сознательного существования.

(продолжение следует)

[1] Чайтанья Чаритамрита, Мадхья, 4.123-4.125



(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday) 

Admiration, as the ultimate way to approach the superior reality – isn’t that beautiful? I think our Krishna has also heard this teaching. Therefore He shows Himself sometimes in an extremely beautiful form, so that we can easily admire Him. And sometimes He surprises even Himself. Well, it happens with us as well – sometimes we surprise ourselves. You think that you are a fixed-up devotee and then you start to act like a totally nonsense pessimistic agnostic in depression. So sometimes we surprise ourselves; this happens to Krishna as well, but in a more charming way. I’m sure you all remember: when He is entering His palace, where the columns are of polished precious stones – just like a mirror – and when He observes His own reflection, He is surprised: ‘What is this beauty? Who is that?’ He is mesmerized by the beauty. It’s an incredible feature – the omniscient God is surprised by Himself. His beauty is growing so much that only He can understand Himself. But even His incredibly multiplying beauty is running ahead of Him and He has to follow it. He is surprised. This is such a dynamic concept of the beautiful reality, Reality of the Beautiful, as Shridhara Maharaj says!

So, Krishna can surprise Himself by His own beauty. And therefore we can also admire Him – due to His beauty, due to His incredible qualities, due to His name. And through the proper chanting of the name, all the other features will reveal themselves. What are these features? Nama, rupa, guna, lila – everything will reveal itself due to the name. First the name reveals the name. This is what we admire in Krishna. Actually, there are only two persons who can really appreciate His beauty. One is Himself. And I think you guessed the other person, who has got the eyes to appreciate Krishna’s beauty. Therefore, you need a special eye.

So, we admire. We admire His ever-growing beauty, His ever-growing reality. And what were the other two features? Admire, love and follow. Just the other day I was thinking, sometimes we are lost in the complicated explanations, right? Therefore, Shrila Prabhupada once said, “Simply try to love Krishna”. Because then all your questions will be answered.

And finally, follow. So, these three steps are what we should apply in our practice. We admire this beautiful reality; we simply love the Divine Couple; and we follow the footsteps of the great mahajanas. Very simple. This is why we come together. Lord Jesus, I think, was also a direct follower of Krishna, as he says: “Wherever my people come together in my name, I am there”. It’s the same principle.

This kind of intense beauty we are ready to search desperately for. Once you have a glimpse of that, for this lifetime you cannot do anything else but run after this mesmerizing beauty.

Therefore the holy name, the sankirtan is recommended so much. All other practitioners, even of different schools, agree that the most direct and the most effective method to be connected to your deity, to your divinity, is through meditation through the names. So it’s a very effective method to be connected. And all other activities we should perform in this hope. You know that life is a survival. We need to survive these few years that are ahead of us. And then join a more profound reality.

(to be continued)



« Older Entries Newer Entries »