Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Dámódar kérdése: Volt egy beszélgetés – mely arról szólt, hogy mire kellene jobban koncentrálnunk: a guru személyére vagy a guru-tattvára? Sokat meditáltam ezen a témán, és szeretném megosztani a véleményemet, s ugyanakkor ez egy kérdés is lenne. Valójában, ha megértjük a guru-tattvát, az sokkal fontosabb és jóval lényegesebb, mert ha azt megértjük, akkor automatikusan helyesen kell, hogy viselkedjünk a saját személyes gurunkkal.

Szvámí Tírtha: Remélhetőleg.

Dámódar: A másik oldalról nézve könnyebb őt személyként elfogadni, valamiféle személyként.

Szvámí Tírtha: Nem valamiféle személyként. Különleges személyként! Nem valamiféle személyként. Szóval ez volna a kérdésed?

Dámódar: A kiinduló kérdés arra vonatkozik, hogy mire kell jobban koncentrálnunk, ha meg akarjuk érteni a guru-parampará elvét. Vajon az intézmény fontosabb-e?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó felvetés. Melyik részre fókuszáljunk jobban? Gurudévet kell idéznem ebben a témában. Azt hiszem, 1986. április 24. volt, amikor azt mondta: „Ne próbáljátok megérteni a guru személyét! Először is lehetetlen, másodszor pedig, nem szükséges! Próbáljátok követni az utasításokat!” De ma biztos vagyok benne, hogy még hozzátenne valamit: „Gondolkozzatok el rajta, hogy mit tanulhattok egy személytől!” Természetesen, ezt nem szeretném Gurudévre hárítani, ez az én saját véleményem; alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit tanulhatunk különböző személyiségektől, különböző emberektől. Hogyan érthetünk meg egy másik embert? Még saját magunkat sem tudjuk megérteni, igaz?

Tehát, összpontosítsatok a tattvára! Megmondom, miért – hogy személyes legyek – mert én tisztában vagyok a korlátaimmal és a hibáimat is ismerem. S tudom, hogy személyként hibákat fogok elkövetni a jövőben. Azonban a tattva sohasem hibázik! Ismerem a korlátaimat, és tudom, hogy hibázni fogok, de a tattva sohasem követ el hibákat. Tehát, ha a tattvát szolgáljuk és kapcsolatban vagyunk vele, akkor tolerálni tudjuk a személy hiányosságait. Na, egy másik eretnekség – guru, aki hibákat követ el, ugye? Hú! De mi történik akkor, ha a guru hibázik? Ha álomban élsz, és hirtelen felébredsz, s azt mondod: „Hé, hé, várjunk csak egy pillanatot, ez meg micsoda?” Ez a válasz abban az esetben, ha ez a különleges személy akármilyen apró, parányi, jelentéktelen hibát vét, mivel ember, mert emberi lény, bármelyik ember követhet el hibákat. De a tattva, amit képvisel, sohasem fog hibázni.

Valójában mindkettőre kell összpontosítanunk. A guru személyén keresztül meg kell próbálnunk megközelíteni és szolgálni a guru elvet; s a guru elv áldásai által tudjuk a gurunk személyét szolgálni. Az egyik segíti a másikat a fejlődésben.

Dragi: A lelki tanítómestert egy mozdonyhoz fogom hasonlítani, és elmondom, hogy mi történik a szófiai vasútállomáson. Adva van egy személyvonat, melyet egy bizonyos mozdonynak kellene elindítania. S általában ez így van. Előfordul azonban, hogy hiányzik a mozdony. Már csak öt perc van vissza a vonat indulásáig, de még mindig nincs mozdony. Már csak két perc van hátra, és még mindig nincs mozdony. Arra nem térek ki, hogy mi történik a diszpécserrel eközben. Végül valahol találnak egy akármilyen mozdonyt. S valahogy, némi késéssel, a vonat akármilyen mozdonnyal, de elindul.

Szvámí Tírtha: Tetszik a példád. „A show-nak folytatódnia kell”, a vonatoknak minden körülmények között el kell indulniuk. A példád a lényegre tapint. Ebben az esetben, megértettük, ki a diszpécser – az Úr vagy a szvarúpa-sakti energiája intézkedett – képzeljétek csak el, ha egy mozdony hiányzik a missziójukból! Bizonyára van néhány kellemetlen pillanat. Mégis időben el tudják indítani a vonatokat.

Ha ezt az elvet az életünkben alkalmazzuk – bármilyen körülmények között folytatnunk kell a szolgálatunkat. Mi történik akkor, ha nem tudok megfelelően teljesíteni mindent? Inkább ne csináljak semmit? Nem, ez nem jó megoldás. Legalább valamit azért tegyünk! Ha nem tudsz napi 108 kört dzsapázni, akkor jobb, ha nem csinálsz semmit? ’Mivel nem tudom végigcsinálni, akkor nem is teszek semmit.’ Akkor az 100 százalékos veszteség. Legalább tegyél valamit, akkor azért egy kis gyarapodásra szert teszel. Tartsuk életben a szellemiséget! Mert minden egyes mantra, melyet elmondasz, minden apró szolgálat, melyet teszel egy újabb győzelem a hamis egónk, az illúziónk felett. Tehát meg kell tennünk!

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Dámódar kérdése: Amit a guru-tanítványi kapcsolatról hallok, abba az irányba vezeti a gondolataimat, hogy lehetséges, hogy valahol korábban ennek a két személynek a helyzete nem guru-tanítványi formában létezett. Talán teljesen szokványos kapcsolatban állhattak, mint például baráti vagy férj és feleség viszonyban. Tehát úgy tűnik, hogy e közül a két személy közül az egyiküknek valamiképp sikerült felemelkednie a lelki úton, míg a másik elmaradt tőle.

Szvámí Tírtha: Szeretnék egyetérteni veled. Persze ez az én személyes véleményem. De ez eretnekség, úgyhogy vigyázz! Ha ezt végighallgatod, akkor némely esetekben máglyán fognak elégetni. Mégis, szeretnétek meghallgatni a véleményemet?

Válaszok: Igen!

Szvámí Tírtha: Ez a módja a vágyak fokozásának. Tehát én is azt gondolom, hogy valamifajta isteni elrendezés folytán ezek a pozíciók, melyeket az egyik s a másik elfoglalt, időről időre változhatnak. Azt azonban nem mondanám, hogy az egyikük felemelkedik, míg a másik hátra marad. Mert a fiatalabb testvér nélkül nincsen idősebb testvér. Gyenge nélkül nincs erős. A másik fél nagyon fontos a kapcsolatban. S talán a fiatalabb sokkal fontosabb, mint az ereje teljében levő. Ha nincs kit megmenteni, mit tehet egy megmentő? Tehát, az elesett személyek nagyon fontosak, mert lehetőséget teremtenek a megmentőknek, hogy tegyék a dolgukat, s ez segítségükre lesz abban, hogy beteljesítsék isteni küldetésüket. Ezért nagyon körültekintőnek kell lennünk a látásmódunkat illetően. A tiszta lelkiség száz százalékig tökéletes. Nem arról van szó, hogy az egyik jobb, a másik gyenge, vagy nem annyira emelkedett. Minden isteni; az isteni szinten minden isteni. Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a lelki égbolton még a porszemre is úgy kell tekintenünk, mint feljebbvalónkra. Ott minden isteni.

A guru egy különleges személy. Miért? Nem az emberi jellemzői miatt, hanem annak az isteni funkciónak a következtében, mely személyén keresztül megnyilvánul. Ezért mondja a Srímad Bhágavatam, hogy aki a múrtit kőnek tekinti, vagy a szent helyet egyszerű víztárolónak, vagy a lelki tanítómestert hétköznapi embernek… nos, akkor az illető egy állat – ez egy óriási hiba. Nagy hiba, mert valamit elszalaszt. Mit tesz egy ló a Gangesznél? Odamegy és iszik a vizéből. Az nem rossz, ha iszol a Gangesz vizéből, de értitek ugye, a ló nem képes tisztító fürdőt venni a szent folyó hullámaiban.

Természetesen, sok kritizáló létezik. Egy híres ember mondta: „Évekig köröztem ghí lámpással ezt a kődarabot imádva, és semmi sem történt! Ha azt gondolod, hogy a szent folyóban való fürdés meg fog tisztítani téged, akkor mi van a halakkal? Szentnek kell lenniük!” Soha nem tudhatod! Akárhogy is, mindig lesznek, akik a szent dolgokat, szent tárgyakat, a szent hitet kritizálják. Azonban, ha szeretnél rálelni a lényegre, akkor el kell jutnod a lelki szintre, ahol az illúzió fátyla nem gátolja a látásodat. S ha létezik ilyesfajta bensőséges kapcsolat lelkek között, hogy készek rá, hogy akár még szerepet is cseréljenek, akkor azt hiszem az nagyon magas szint.

De miért mondtam azt, hogy ez eretnekség? Mert a legtöbb esetben azt fogod hallani, hogy: ‘A lelki tanítómester egy Param-Bhágavata! Abszolút szinten áll, és reszketnünk kell előtte!’ De mi van akkor, ha őt nem teszi elégedetté, hogy valakik állandóan reszketnek előtte? Szüksége van néha megbízható, értelmes emberekre maga körül.

Tehát a szerepek változhatnak bizonyos isteni elrendezés folytán – néha guru és tanítvány pozíciót cserélhetnek. De ez az én saját megértésem a dolgot illetően. S van, ami alátámasztja ezt a látásmódot. Például, a gurut a legfelsőbb tekintélynek kell tartanunk bármilyen kérdést illetően. Sríla Prabhupád híres guru és jelentős szaktekintély volt sok dologban. A tanítványai elvitték egy stúdióba, hogy felvételeket készítsenek vele. Prabhupád fején a fülhallgatóval különböző zenéket hallgatott meg, majd a bhakták megkérdezték: „Prabhupád, hogyan keverjük ezeket a különböző zenéket?” Erre ő azt mondta: „Nem tudom! Ti jobban tudjátok!” Várnál ilyen választ a lelki tanítómesteredtől: „Nem tudom!?” Nem várnál ilyen választ. De ez mutatja az alázatosságát: „Nem vagyok egy szakértő hangmérnök! Tudok mrdangán játszani, tudok énekelni! Ez a ti dolgotok, csináljátok!”

Vagy mit tett Krsna? Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, mindenek irányítója, az imádandó, akit mindannyian szolgálunk! Elvállalta a Pártha-szárathí pozíciót – Ardzsuna kocsihajtójának helyzetét. Isten szolgává lett. Tehát, Ő kész rá, hogy megváltoztassa a pozícióját. Ugye milyen bensőséges? Amikor kész rá, hogy feladja isteni helyzetét és barátként cselekedjen, vagy imádója szolgájaként. Tehát, a pozícióknak ez a felcserélése, amikor a szolga és a mester helyet cserélnek – azt mondom, hogy nagyon bensőséges helyzetekben megtörténhet.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Krpadhámá kérdése: Mi vonz bennünket a mesterünkhöz?

Szvámí Tírtha: Igen – vajon a külsejéhez, vagy a viselkedéséhez, vagy az étkezéséhez, vagy az ízléséhez vagy valami máshoz vonzódunk? Vagy valami lényegi dolog megértéséhez, mint például, hogy mi az élet célja; hogyan éljünk helyesen; miként fejezzük ki magunkat pontosan? Mert képzeljétek csak el, ha mi most például Egyiptomban ülnénk, egy derviskolostorban és az isteni alapelvről értekeznénk, akkor másfajta kifejezéseket használnánk. Másfajta megértésre jutnánk a dolgokat illetően, más neveket használnánk. Még másfajta étkezést is követnénk. De mi a téma? Hogyan találjunk haza, vissza Istenhez. A dervisek azt fogják mondani, hogy: ”Perdüljünk táncra!”, s számukra az a hazavezető út.

Vagy – tegnap kaptam egy brosúrát. A következő állt rajta: Ortodox Egyház „Szent Cirill és Metód” és egy idézet Szent Pál a filippiekhez írt leveleiből: „Testvéreim! Mindig örvendezzetek az Úrban! Isten közel van!”

Ez egy jó üzenet! Kedves testvéreim, találjátok meg a boldogságot Istenben! Ez egy általános üzenet része, és mindig vannak gyakorlók, akik ezeket az általános elveket követik. Akkor mi a különlegessége a mi folyamatunknak? Ez az, amit pontosan meg kell, hogy értsünk. Nem az a kérdés, hogy ki a jobb, vagy ki a második, ki az első. Ebben az értelemben ez nem egyfajta verseny. Viszont meg kell vizsgálnunk, hogy mi az a különleges plusz dolog, amire Istennek szüksége van tőlünk. Mert például Ő másoktól elfogadhatja ezt a virágot. Egy másik csoporttól azt a szolgálatot fogadhatja el. S mi az a szolgálat, amit tőlünk szeretne elfogadni? Ez az, amit meg kell értenünk – mi a bhaktáknak az a különleges hozzájárulása, amivel Krsnát teljesen elégedetté tehetik? Ha erre rájövünk, akkor teljesen biztosak lehetünk benne, hogy mit kell tennünk, hogyan éljünk, mitől óvakodjunk. S akkor tudni fogod: „Ez az én szeretetteljes felajánlásom imádott Uramnak!

Kérdés: Nem ismerem olyan jól azokat a könyveket, amikből idézel, de ez nem jelent akadályt a számomra, mert a formától eltekintve a bölcsesség megmarad. Ezért jövök ide örömmel. De, bár olvastam Szent Pál apostol leveleit, mégsem értettem a róla szóló viccet.

Szvámí Tírtha: Viccet?

Hozzászólás: A brosúrával kapcsolatban.

Szvámí Tírtha: De az nem vicc volt! Nem, nem, nem! Kérlek, ne értsétek félre! Csupán szerettem volna bemutatni, hogy sok tekintetben egyformák vagyunk. Egyszerűen csak szembejött velem ez tegnap, és mi volt az üzenet: „Örvendezz az Úrban!” Természetesen örülünk az ilyen üzenetnek, hogy közel az Úr. Ez az, amit szeretnénk! Ez azt mutatja, hogy a kulturális berendezkedéstől és vallási különbségektől függetlenül létezik egy egyetemes üzenet.

Hozzászólás: A saját meggyőződésem az, hogy valamennyi vallás Istentől származik, s ha javunkra van, akkor az jó. S valójában, mi mindannyian testvérek vagyunk.

Szvámí Tírtha: Igen, ez igaz. Ez valóban így van. Mi mindannyian a Legfelsőbbhöz tartozunk. A vallások és az emberek közötti különbségeket az emberek okozzák. Az egység Istentől származik. Tehát el kell döntenünk, hogy az emberi vagy az isteni oldalon állunk-e inkább. A lelki az egyetemes, az emberi korlátozott. A nagy kérdés az, hogy miként váljunk valódi keresztényekké, Jézus igaz követőivé? Miként tudjuk teljesíteni az Újszövetség előírásait. Létezik egy nagyon egyszerű válasz – légy odaadó hívő, bhakta! Mert láttam, hogy a bhakták úgy élnek, ahogy a Biblia írja. Számukra ez nem csak egy régi könyv; nem, számukra ez az élet – isteni szeretetben élni.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

„Tegyük fel, hogy egy tanítvány a következő alkalommal egy bizonyos országban vagy egy bizonyos szektában születik újra. Lehet, hogy a Guru szintén egy bizonyos országban vagy egy bizonyos szektában jelenik meg; de, a tanítvány lehet, hogy nem lesz pontosan ugyanabban a helyzetben, mint előzőleg. S hogy a guru szintén úgy jön el, mint előzőleg, abban a változatlan helyzetben – az is kérdéses. Ennek ellenére meg fogják ismerni egymást. A Guru ismerni fogja a tanítvány előző életét, s a tanítvány is azt fogja gondolni, hogy: „A tanítómesterem tud rólam mindent.” Ilyen széleskörű látásmóddal kell tekintenünk Guru Mahárádzsánkra. Tehát a guru-tattva jelentése: száksád-dharitvéna – nem csupán a személy, hanem a személy és még valami plusz.” Száksát annyit tesz, hogy ‘közvetlenül’, hari – Hari által elrendezve. Ez egy isteni kapcsolat. „S ezt az Úr, vagy szvarúpa-saktija rendezi el.” Azonban legyenek bármilyenek is a külső viszonyok, a tanítvány útjának szempontjából ezek nem lesznek zavaróak. [1]

Érthető ez a számotokra? Én azt gondolom, hogy ez valami rendkívül lényeges. Hogy mi a jelentése? Az, hogy a történet két különböző szinten zajlik. Az egyik a külső színtér, ahol a guru és tanítvány szerepét játsszuk. Azonban a másik, a belső történet folyamatos. Úgyhogy itt valami isteni rejtőzik. Ezért a lehető legnagyobb gondossággal kell megközelítenünk ezt a témát, mivel valami nagyon fontos rejtőzik itt. Lehet, hogy vannak kérdéseitek?

Krpadhámá kérdése: Ez azt jelenti, hogy a guru-tattva maga is egy személy, hasonlóképpen, mint ahogy a guru is egy személy? Mivel a szvarúpa-saktiból származik…

Szvámí Tírtha: Az idézet úgy szólt, hogy ez vagy a Jóisten, vagy a szvarúpa-saktija védelme alatt áll. Tehát eldöntheted, hogy melyik raszába akarsz belépni, mert akkor a szerint kell megválasztanod a gurudat. Ha ez a szokásos rasza, akkor megkaphatod a Jóisten által adott guru-tattvát, ha ez egy különleges rasza, akkor egy a szvarúpa-saktiból származó gurura kell szert tenned.

Krpadhámá: Tehát, ha eltávozik a guru, s mi itt maradunk ezen az anyagi síkon, gyakorlatilag annak a lehetősége, hogy pontosan ugyanaz a személy jön vissza értünk, nagyon minimális.

Szvámí Tírtha: Igen! De te vele mehetsz!

Krpadhámá: De abban az esetben, hogyha megtörténik, hogy a tanítvány nem túlságosan meghódolt, s következésképpen nem tudja követni a gurut, a guru valamiképpen megnyilvánul – nem számít, hogy a holdon vagy máshol – és a tanítvány újra meg fogja ismerni őt. S azt mondtad, hogy a guru szintén meg fogja ismerni a tanítványt.

Szvámí Tírtha: ’Jaj, ne! Megint ez a fickó! Ments meg, Uram!’

Jamuná: De a tanítvány azt fogja gondolni, hogy: ‘Újra itt a gurum!’

Szvámí Tírtha: ‘Újra szívhatom a vérét!’

Jamuná: Mahárádzs, nagyon különbözőképpen látjuk ugyanazt a helyzetet.

Szvámí Tírtha: Attól függ, hogy melyik oldalon állunk.

Krpadhámá: Tehát, kérdezem, akkor mi az, ami megismer, ha az nem ugyanaz a személy? Ki ismer meg kit?

Szvámí Tírtha: Különbséget kell tennünk a személyiségünk és az identitásunk között. A személyiség változhat, mert az a hamis ego része. Azt felépíted, a tapasztalataid alapján a vágyaid stb. alapján kiterjeszted. Tehát változékony. De az identitásod az nem változik. Az a mi igazi énünk, jómagunk, és az igazi kapcsolódásnak azon a szinten kell létre jönnie. Mivel a változékony személyiség gyakorlatilag emlékekből és benyomásokból áll. De a valós identitásunk lelki természetű, s ott azon a síkon a kapcsolatok örökkévalóak. Az anyagi vagy mentális síkon pedig változékonyak, ezért mondtam azt, hogy a történet két szinten zajlik. Az egyik a külső, mely időről időre változik, s a másik az alapvető, a lényeges, ami nem változik.

Tehát azt mondhatjuk, hogy a guru-tattva egy isteni meghívás: „Jöjj vissza hozzám!” S az nem változik, az egy folyamatos, egy állandó meghívás. S ha kapcsolatban álltok azzal az elvvel, ha kapcsolódtok ahhoz az isteni energiához, oda pusztán a testetekkel nem tudtok eljutni; oda a leglényegetekkel – ami az átmá – kell eljutnotok.

(folytatása következik)

[1] Sríla Shrídhar Mahárádzs: Arany lajtorja, 2. fejezet

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása)

Talán mestereink mint személyek különböznek egymástól, azonban lelki tényezőként egységet alkotnak. A lényeget, az alapelvet tekintve azonosak. S ez az alapelv egyesít mindannyiunkat. Mivel ez egy rendkívül fontos dolog valamennyiünk számára, úgy gondolom, egy kicsit tanulmányoznunk kell ezt a témát. Megmondom, miért. Mert amikor újonnan érkezők látogatnak el a programjainkra, nagyon egyszerű letaglózni őket a guru elvvel. S azt gondolják: „Nekem nincs gurum! Akkor én kívülálló vagyok!” S nagyon könnyű rossz érzéseket kelteni emberekben, ha számukra valami nem hozzáférhető. Azonban igencsak fontosnak tartom az elv helyes vizsgálatát, a mélyére kell hatolnunk ennek a témának. S kétségtelen, hogy Sríla Srídhar Mahárádzs szaktekintély ebben a tekintetben. Mert el kell, hogy mondjam, hogy én kutattam, meghallgattam és figyelmesen próbáltam megérteni számos ácsárja véleményét; s sokan közülük természetesen értékes meglátásokkal járultak hozzá a megértésemhez, de itt a mélység és a kifinomult értelmezés egyedülálló:

„Szem, hogy lássuk Srí Gurut”. Egy bhakta kérdése: “Gyakran mondják nekünk a gurura és a sisjára (tanítványra) vonatkozólag, hogy ha a sisjának nem sikerül ebben az életben teljesen tiszta bhaktává válnia, akkor a guru visszatér vállalva egy újabb születést. De a guru személyesen születik meg újra?”[1]

Csak képzeljük el a helyzetet – van egy guru, akinek sok a tanítványa, s 90 százalékuknak nem sikerül a lelki világba jutnia. Tehát meg kell sokszoroznod magadat, mert az egyik a Holdba kerül, a másik a Napba, a harmadik a pokolba – rengeteg felé, neked meg szaladgálnod kell utánuk. Hogy is van ez? Mert mi nagyon szerencsésnek érezzük magunkat: ‘Ha nem járok sikerrel, a gurum el fog jönni, és megment.’ S akkor mi lesz a többi hittestvéreddel? A gurunak őket is meg kell mentenie. Tehát nagyon körültekintően kell megvizsgálnunk.

Sríla Srídhar Mahárádzs válasza: “A kapcsolatnak folytatódnia kell.” Valójában ez a nagyon rövid mondat elégséges ahhoz, hogy megválaszolja ezt az egész problémát. A kapcsolatnak folytatódnia kell. „Hogy az a bizonyos lélek, aki az előző életben a Guru volt, személyesen jön-e el –hogy őt küldik-e vagy sem – arra nincs garancia; de bárhogy is legyen, a tanítvány meg fogja őrizni a tudatosságát a magasabb kapcsolatról. Bár lehet, hogy a forma más lesz, éppúgy fel fogja ismerni, mint a korábbi alkalmakkor. Nem lesz ismeretlen a számára. S azt is észlelni fogja, hogy “Én sem vagyok ismeretlen a mesterem számára.” De lehet, hogy a guru külső formája nem lesz hasonló a korábbiakhoz.”

Ez azt jelenti, hogy az alapelv ott van, a lényeg ott van. A forma lehet, hogy más, de a lényeg ott van. Mert ki a guru? A guru a mi személyes megmentőnk. Ő olyan, mint Isten feléd nyújtott meghosszabbított karja. Látjátok, ezek az indiaiak tudtak valamit – néha Istent több száz karral ábrázolják; mert kinyújtja őket felénk, feléd, mások felé, mindenki felé. Nem csak két keze van; néha négy karját mutatja; számos más esetben több száz keze van. De valójában végtelen számú kézzel rendelkezik – kinyújtva felénk, feléd. Ez az alapelv – hogy meginvitál benneteket, hogy magához szeretne ölelni – ez mindig ott van. S amikor ez egy személyen keresztül nyilvánul meg, akkor annyira elégedettek vagyunk.

S valami nagyon fontos – fel fogjátok ismerni, és titeket is fel fognak ismerni. A tanítványok szerepét játsszátok? Amikor hirtelen felismertek valamit: ‘Kell lennie valamiféle kapcsolatnak!’ Hisztek a kapcsolatokban? A nagy találkozásokban? Én hívő vagyok, hiszek a nagy találkozásokban! Azok nem véletlenek. Ez nem annak a kérdése, hogy ki érkezik először. Néhány guru azt mondja: „Ha én jövök először, akkor engem fognak szeretni, ha te, akkor téged.” Ez megtörténhet, de nem ez a nagy találkozás, a fontos találkozás. Hanem az, amikor felismeritek: ‘Valami itt megfogott!’ Ezért kérdezem, hogy: A tanítványok szerepét játsszátok? Azonban egy másik kérdést is fel kell tennünk: a mesterek szerepét játsszátok? Amikor felismertek valakit: ‘Ó, ezzel az emberrel már találkoztam!’ Erről van itt szó: fel fogtok ismerni valamit, s fel fognak ismerni benneteket. Ez a kapcsolat. Valami létrejön a színfalak mögött. Nem a külső tudatosságotokkal tudjátok, de a finomabb, belső radarotokkal ismeritek fel. Felismeritek és titeket is felismernek.

(folytatása következik)

[1] Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja., 2. fejezet

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása) 

Kérdés: Van egy kérdésem, mely belső ellentmondást hordoz magában. Lehetőségem volt a felfedezésre, a tapasztalatszerzésre, és hiszem, hogy öreg lélek vagyok, mint a legtöbbetek itt, és hiszem, hogy küldetéssel jöttünk erre a világra. Azt gondolom, időre van szükségem, hogy felidézzem ezt a küldetést, hogy emlékezzek rá, miért is jöttem ide. De miért van az, hogy amikor megszületek, nincs meg az irány hogy hová tartok; hogy tudatlanságban és illúzióban élek? Értem, hogy ez egy relatív világ, de rengeteg hibát véthetek. S hibázom még mindig. Amíg el nem érem a tökéletességet, továbbra is hibákat fogok elkövetni. Miért hagyták, hogy nagy hibákat véthessünk a múltban? Miért nem kapunk rögtön útmutatást a feladatunkat illetően?

Szvámí Tírtha: Ez egy nagyon jó kérdés. Volt egyszer egy szent, egy módfelett aszketikus személy. Meditációjára összpontosítva teljesen lemondott minden anyagi ragaszkodásról és az élet hívságairól, és semmiféle külső dologgal nem foglalkozott. Egy fa árnyékában ült meditációjába merülve, amikor hirtelen néhány katona érkezett. Egy bűnözőt kerestek, s ott találták ezt az embert a fa alatt ülve. Örültek, hogy elkaptak valakit, és karóba húzták. Korábban beszéltünk a hatás-visszahatás törvényéről. Eléggé meglepő – meditálsz, majd ilyen furcsa módon halálra kínoznak. Így barátunk Jamarádzsnak, a halál istenének a színe elé került, s ott felemelte a hangját: „Hé, Jamarádzs, hiba van a rendszeredben! Te nyomon követed az emberek valamennyi hibáját és bűnét. Én egész életemben meditáltam és mi történt!? Valamit eltévesztettél!” Jamarádzs válasza ez volt: „Igen, ez mind nagyon szép! De emlékszel arra a parányi bogárra?” – mert, amikor ez az aszkéta kisfiú volt, egyszer egy tövissel átszúrt egy bogarat. S amikor a szent embernek ez eszébe jutott, így felelt: „Hát jó, nincs hiba a rendszeredben!”

Ez a történet azt mutatja, hogy minden visszahatás mögött létezik egy ok. Semmi sem véletlen. S ha ennek állandóan a tudatában vagyunk – hogy bármit is tapasztalunk életünk során, minden mögött van egy történet – akkor kicsit könnyebb tolerálni mindent, ami bennünket ér. Tehát, hogy miért kapunk esélyt a hibázásra?

Válasz: Mert függetlenek vagyunk. 

Szvámí Tírtha: Ma nem szerettem volna ebbe a témába belemenni. De miért? Mert az emberek általában az életük legnehezebb időszakaira mélyrehatóbban emlékeznek. A hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük. Sríla Prabhupád azt mondta: „A bukás, a hiba – a siker oszlopa.” Tehát, a hibáink, vagy még a bűnös cselekedeteink is abban kell, hogy segítsenek bennünket, hogy rájöjjünk, mi helyes, és mi helytelen. Ha nem tudjuk, hogy mi a helyes cselekedet – nos, akkor a cselekvés visszahatást szül, tehát meg kell fizetnünk az árát. De, ha tudatában vagyunk, hogy mi a helyes, és ennek ellenére szembe megyünk vele, az egy minősített eset.

S talán egy bizonyos mértékű szabadság is megnyilvánul ebben. Amikor egyszer Gandhi az angol parlamentben beszédet tartott, ezt mondta: „Mi a függetlenségért küzdünk.” S válaszul ezt kapta: „De ti nem tudtok élni a függetlenségetekkel, hibákat fogtok elkövetni. Nem tudjátok megfelelően használni.” Erre Gandhi így reagált: „Nem, nekünk a hibák elkövetésének szabadságára van szükségünk!” – mert ez teszi a játékot. Máskülönben unalmas lenne. Egyébként minden kötött, állandó. Ez az apró kis összetevője a szabadságnak, amit használhatunk, vagy vissza is élhetünk vele. Ha rosszul élünk vele, akkor hibákat követünk el, akkor bűnös cselekedeteket hajtunk végre. Ha megfelelően használjuk, akkor hamarabb szabadulunk a rendszerből; mert akkor elnyerjük az isteni kegyet. 

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Kérdés: A tanítás kezdetekor beszéltél az életről és említetted, hogy az egy energia. Ha mondhatjuk azt, hogy a lélek is energia, egy örökkévaló energia, mondhatjuk azt, hogy ez a kettő egy és ugyanaz – a lélek és az élet? Mindkettő energia, de ugyanaz az energia? Mondhatjuk-e azt, hogy létezik egy olyan energia, mely élettel tölti meg a holt anyagot, mint például a növényeket? S elmondhatjuk-e ugyanezt a kövekről és kristályokról?

Szvámí Tírtha: Igen. Még az emberi test is holt anyag. Azonban a lélek, az átmá jelenléte által élettel töltődik meg. Ugyanígy, ha rendelkezünk lelki látásmóddal, akkor látni fogjuk a lélekszikra, az életenergia, a lélek jelenlétét. Ez a különbség a tudományos és a spirituális világszemlélet között. A tudományos magyarázat még ott is holt anyagot fog látni, ahol jelen van az életenergia; mert ők az életet biokémiai alapokon magyarázzák. De ez nem biokémia. Míg a spirituális paradigma még ott is az élet jelenlétét látja, ahol úgymond holt anyag van. Ezért mondják azt, hogy “Gangesz anyácska”. Ők nem egy folyó vizét látják, hanem látják mögötte az Istennőt. S számtalan példa van erre.

Ezért meg kell tisztítanunk a látásmódunkat, s aztán megláthatjuk ezt az életenergiát még a sziklákban is. Isten vagy a Belőle kiáradó energia áthatja ezt az egész Univerzumot. Tehát az isteni jelenlét mindenben ott van. S egyfajta értelemben az életenergia és a lélek nagyon közel állnak egymáshoz. Mégis meg kell állapítanunk, hogy a lélek az elsődleges tényező. Az élet mint természetes eleme tartozik hozzá ehhez a lélekhez. Dzsíva, lélek – ez egy élő alapelv. A tudatosság pedig egy másik ismérve a léleknek. Ne felejtsétek, hogy azzal a csodálatos magyarázattal kezdtük a tanítást, hogy a tudatosság a háttér. S emberként korlátozott, csekélyke tudatossággal rendelkezünk, mely csupán egy behatárolt szférára terjed ki. Krsna a Legfelsőbb Úr rendelkezik korlátlan tudatossággal, az Ő tudatossága határtalan.

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Dragi kérdése: Amikor eljön az idő, oda kell szentelnem magam, oda kell adnom a testem Krsnának, s azt mondani, hogy: „Krsna, tégy velem. amit akarsz, hadd legyek akaratod eszközévé!” Ha valaki képes odaszentelni magát, mondhatjuk azt, hogy az Úr kegyéből a cselekedetek és a visszahatások közötti kapcsolat lerövidül?

Szvámí Tírtha: Valójában az önátadás a módja a karmikus kötelékek gyengítésének. Tudjuk, hogy az isteni hang juttat el bennünket az Úrhoz, Krsna lótuszvirág lábaihoz. De még a figyelmetlenül kiejtett nám vagy hang is megadhatja felszabadulást. Tehát a karmikus visszahatások és a rabság enyhítése a jó mantrázás következménye. Ez egy másodlagos hatás. Természetesen, a karma, mellyel ezt az életet elkezdtük, be kell, hogy teljesedjen, végig kell, hogy éljük. Általában azonban, ha kifejezzük hajlandóságunkat, egyetértésünket a Legfelsőbbel, a visszahatások arányosan csökkennek. Ott van a visszahatás, viszont kisebb, mint amit máskülönben kapnunk kellene. A lelki cselekedeteknek is van visszahatásuk. Azonban azok visszahatása a tökéletesség. Tehát van mód rá, hogy a tettek és visszahatások csapdáján felülkerekedjünk– s ez a tökéletesség. Akció – reakció – perfekció.

Mahá-visnu kérdése: Mahárádzs a kérdésem a környezetünkhöz és az emberekhez való viszonyulásra vonatkozik. Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában[1], hogy alázatosan, szolgálatkész módon kell közelednünk a lelki tanítómesterhez, hogy megláthassuk az igazságot, mert a lelki tanítómester már látta az igazságot. Ha nem ilyen hozzáállással közeledünk, megkaphatjuk-e, megvalósíthatjuk-e az igazságot, ha nem ilyen módon közeledünk – alázatosan, szolgálatkész módon – mindenkihez? Mert nem tudhatjuk, ki a lelkileg emelkedett.

Szvámí Tírtha: Igen, ezért a leghelyesebb tisztelni mindenkit. Mert nem tudjuk, ki kicsoda. Talán azt gondolod, hogy: „Ez a fickó nagyon elesett, jelentéktelen bhakta,” de lehet, hogy Krsna kedvence. Tehát hogyan lehet ezt megtudni? Ezt hívják ‘a fekete lónak’. Biztos vagyok benne, hogy benneteket nem nagyon érdekel a lóverseny, de tudjátok, hogy mit jelent a fekete ló? A fekete ló a váratlan befutó. Senki sem várná, hogy az a ló nyeri majd meg a versenyt. Mindenki a nevesebb lovakra fogad, aztán hirtelen jön a fekete ló, és ismeretlenül megnyeri a futamot. Tehát sohasem tudhatod, hogy ki a fekete ló a bhakták között; ki Krsna kedvence, ki fogja megnyerni a versenyt. Ha az élet egyáltalán verseny – de azt gondolom, hogy értitek. Ezért jobb tisztelni mindenkit. Mert akkor nem veszíthetünk.

Másfelől: igen, még a vétkesek is megvalósíthatják az igazságot. A felszabadulás vagy látszat-felszabadulás még a bűnösök számára is elérhető. Még azok számára is, akik tagadják Isten létezését, elnyerhető a felszabadulás. Egyfajta igazság, melyet elnyerhetsz. De a Legfelsőbbel történő szeretetteljes kapcsolatot – azt nem. Ez a különbség. Ezért kell pozitívnak lennünk – nem elég, ha csupán Krsnára, a Legfelsőbb Úrra gondolunk mindig, de pozitív érzésekkel kell lennünk Irányába. S szerencsére az isteni üzenet erősebb, mint az ellenállásunk. Még, ha nem is vagyunk eléggé befogadóak, bejut a füledbe. S ha bejut a fülbe, elér a szívig. Megtisztítja a szívet. S akkor megkezdődik egy nagy átalakulás. Ahogy Sríla Szádhu Mahárádzs mondja: „Elkezdesz a szemeddel beszélni”. S mik a szemünk szavai? Ez az a valami, amit a Legfelsőbbnek történő felajánlásként kell használnunk – a könnyek.

[1] Bhagavad-gítá 4.34.

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Kérdés: Honnan veszed ezeket a megállapításokat, amiket mondtál? Csupán onnan, hogy sokat olvasol vagy saját tapasztalatból? Röviden – megvilágosodott vagy-e?

Szvámí Tírtha: Ez az én dolgom. Azonban a mestereim azok.

Hozzászólás: Én még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy meg is valósítottad azokat a dolgokat, amikről beszélsz. Sokkal inkább az olvasottakhoz fűzött kommentárokként hangzanak.

Szvámí Tírtha: Valójában igazad van, helyénvaló a vizsgálódás. Nem kell mindent elhinned vagy elfogadnod, amit hallasz. Nagyon örülök neki, hogy rendelkezel a gondolkodás erejével. Azonban, akár megvalósítottam valamit, akár nem – ez nem változtat a te helyzeteden, mert neked is kutatnod kell a te megvilágosodásodat. Tehát gondold meg kétszer! Ha ezek a szavak, jó értelemben véve jelentenek neked valamit, vagy inspirációt nyújtanak – akkor, hajrá, próbáld megtalálni a saját belső elégedettségedet! Talán itt, talán máshol, nem számít. Mindannyian a Legfelsőbbhöz tartozunk. Nem szeretnék szűklátókörű propagandát folytatni, amikor azért gyűltünk össze, hogy valami isteni témát vitassunk meg. De mindannyiunknak meg kell találnunk a saját kivezető utunkat az anyagi létezés e labirintusából. S ha ebben a törekvésünkben testvérekre és segítőkre találunk, nagyon szerencsések vagyunk. S, ha ti segítetek nekem a mélyebb megvalósításban, vagy hogy ráleljek az igazságra, nagyon hálás leszek érte. Mert mi mindannyian szolgák, keresők vagyunk – te és én és mindannyian – ebben a tekintetben egyformák vagyunk. Mindannyian haladunk a saját utunkon, azonban van valami, ami egyesít bennünket – mindannyian emberek vagyunk. Ezt tapasztaljuk éppen most, s képesek vagyunk gondolkozni, elmélkedni önmagunkról, a világról és a Legfelsőbbről. S igazad van – hihetetlen erőfeszítés kell a kifejezhetetlen kifejezésére, beszélni a kimondhatatlanról, Istent eléréséhez. Ez olyan nagyszerű, annyira túlmutat bármely képességünkön, amivel rendelkezünk. Valójában ez emberi életünk legnagyobb esélye, hogy kapcsolatba kerülhetünk az igazsággal. Ezért tehát kutatnunk kell. Kérlek segítsetek abban, hogy megtaláljam!

Válasz: Ha lehetőségem lesz rá, fogok segíteni.

Szvámí Tírtha: Köszönöm! Azonban, akár megvalósítottam valamit, akár nem, ismétlem, ez az én dolgom. Mert mindannyiónknak magunknak kell megtalálnunk a saját felszabadulásunkat és megvilágosodásunkat. Én nem érhetem el helyetted a te tökéletességedet. A lelki tanítómesterem nem érheti el helyettem az én megvalósításomat, nekem kell megdolgoznom érte. Ő ad, de nekem befogadónak kell lennem. Ezért az én eredményeim vagy eredménytelenségem nem jelentik azt, hogy neked nem sikerül. Azonban kutatnod kell. Mindannyiunknak kutatnunk kell.

Hozzászólás: Azért merült ez fel, mert téged spirituális vezetőnek tartanak, tehát ez egy helyénvaló kérdés. Kétféle tanító létezik: az egyik erős, a másik nem.

Szvámí Tírtha: Én nem vagyok az.

Giridhári: Mahárádzs, nagyon sajnálom, de ennek a jelenetnek a szemtanújaként sértve érzem magam. Egy vendég megpróbálja összehasonlítani a lelki tanítómestert, azzal aki lehetne. Én nem azért jöttem, mert te olyan erős és okos vagy, hanem mert szükségem van arra amit adsz. Személy szerint én nem követnék egy olyan lelki tanítómestert, aki nagyon nagy erővel rendelkezik, de arra használja az erejét, hogy elnyomja a tanítványait…

Szvámí Tírtha: Nem, nem, ne, kérlek… Nincs semmi probléma! Az egyszerű kérdések jók. A bonyolultabb kérdések még jobbak. A kihívás a legjobb. Miért? Mert akkor láthatod, hogy ki kicsoda és mi micsoda. Így én nagyon elégedett vagyok. Meg kell adnunk a véleménynyilvánítás szabadságát. Legalábbis egy bizonyos határig. Mert ez rendkívül fontos! Ezért kell vizsgálódnunk. Ez nagyon nagy kérdés, hogy minek kellene szentelnünk az életünket, kinek a tanácsát fogadjuk el. Ez rendkívül fontos. Persze, hogy látnod kell, hogy mi az. Én nagyon elégedett vagyok vele. S ha a mester elégedett, akkor valamennyi tanítvány elégedett. Ez nagyon egyszerű. Mert, ha a bhakták elégedettek, akkor a tanítómester is elégedett. Ez a módja annak, hogyan tegyünk mindenkit egyre inkább elégedetté. Ez a mi versenyünk. Szeretnélek benneteket lelkileg elégedetté tenni, nem anyagilag boldoggá – az más. Nektek pedig dolgoznotok kell a mestereitek lelki vágyainak beteljesüléséért – s nem csupán egy, hanem valamennyi lelki tanítómesternek az elégedettségéért. S ha mindenki a mások eredményességéért munkálkodik, az valódi siker lesz. Mert általában mi történik anyagi szinten – mindenki a saját sikeréért dolgozik. S az emberek el is érnek sikereket, azonban ez nem teszi őket elégedetté. Aber Leben ist schwierig – de az élet nehéz. Ezért tehát egy másik szintre kell jutnunk, ott kell cselekednünk – amikor másokat szeretnénk szolgálni, amikor mások beteljesedését szeretnénk szolgálni. Ez egy isteni alapelv. Mi nem a saját elégedettségünkért és boldogságunkért dolgozunk, hanem a másokéért. Legalább légy önzetlen! Ez jobb, mint a tudás és jobb, mint a meditáció.[1] Tehát ha cselekedeteinket szolgálatkész hangulatban mások megsegítésének, mások hasznára, a Legfelsőbb szolgálatának szenteljük stb. – ez jó és lelki.

Én azt tanultam a lelki tanítómesteremtől, hogy minden kérdés jó. Elsősorban akkor, ha az emberiség végső javát szolgálja.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 12.12.

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

A tudatosság a háttér. Ez itt az alap. Minden onnan származik és valamennyi különböző koncepció és izmus és filozófia, és minden egyéb abból a forrásból származik. Ísvarah paramah krsnah szacs-csid-ánanda-vigrahah anádir ádir góvindam szarva-kárana-káranam.[1] Ő minden ok végső oka! Vászudév Krsna a legfelsőbb tudatosság s úgymond, minden az Ő elméjéből születik. Kívánom, hogy váljatok Isten csodálatos gondolatává!

Kérdés: Azzal kapcsolatban, amit mondtál, hogy ’Krsna minden ok végső oka’ kérdezném, hogy legutóbb, amikor itt voltál azt olvastuk a Bhagavad-gítában, hogy Krsna nem felelős az emberek sem jó, sem rossz cselekedeteiért.

Szvámí Tírtha: Mégis, Ő a forrás. Ő a végső ok. Azonban nem felelős.

Hozzászólás: Miként harmonizálható e két állítás?

Szvámí Tírtha: Mivel Ő szabad. Te nem vagy mentes a cselekedeteid következményeitől, azonban Ő igen. S te okozója is vagy rengeteg következménynek, melyektől nem vagy mentes. Mivel minden cselekedetnek van visszahatása – ez nagyon logikus. Valójában, olyanok vagyunk, mint a rendkívül szorgos hernyó. A fák leveleit eszi, eszik, eszik, s a másik végén, pedig távozik valami. Olyan sok minden távozik belőle, amit nem tud hová tenni, hogy elkezdi spirálisan elrendezni. De olyan sok minden jön, hogy addig tekeri körbe-körbe magát, míg végül ott lesz a selyemgubó közepén. A tettek visszahatást eredményeznek. Mindannyiónkat nagyon lefoglalnak a cselekedeteink, melyekkel rengeteg visszahatást idézünk elő. S aztán a saját személyes selyemgubójában végzi az ember. Azt gondolja, hogy szabad, mivel élvez, mivel aktív, s szeretné látni az eredményt. De végül a csapdában végzi. Tudjátok, hogy milyen hosszú a hernyó körül a selyemszál? Majdnem 1,5 kilométer. Ekkorka egy selyemgubó, míg a selyemszál 1,5 kilométer hosszú. Hasonlóképpen serénykedünk mi is saját tett-visszahatás játékunk megteremtésében, azonban benne vagyunk ebben a csapdában, ebben a selyemgubóban – nem vagyunk mentesek a visszahatásoktól.

Krsna egyik isteni tulajdonsága, hogy független, szuverén, hogy önálló. Néha nem igazán értik a bhakták azt, hogy “lemondottnak”nevezik. Nem igazán értitek, miként lehet Isten lemondott, azonban ez jelenti azt, hogy Krsna szuverén, független. Krsna néha aktív, néha pedig tétlen. Mert valójában Neki nem kell cselekvőnek lennie. Nem kényszerül cselekedetekre. Minket a különböző impulzusok cselekedetekre kényszerítenek. Mi a fő impulzus az ember számára? A szenvedély. A másik jelentős indíték, ami hatással van az emberekre a tamasz. Azonban, ez nem igazán tesz aktívvá. Csak gátol, s nem vagy valami aktív. Azonban az aktív alapelv a radzsasz, a szenvedély. Csak nagyon keveseket mozgat a szattva. Tehát emberi szinten a tettek-visszahatások léteznek. Isteni szinten Krsna nem kényszerül cselekedetekre. Mivel a dolgok megtörténnek, még cselekvésre sincs szükség – elég csak rájuk gondolni és megtörténnek. Mi ennek a neve? Ezt szatja-szankalpának nevezik. Szankalpa elhatározás, a szatja-szankalpa pedig azt jelenti, hogy Krsna elhatározása megvalósul. Neki nem szükséges megvalósítania vagy cselekednie – nem. Elég csak gondolni rá, elég csak vágyni rá, s teljesül.

De gondoljatok csak bele, hogy mi mindannyian rendelkezünk ezzel az isteni képességgel! Mindannyiótoknak van szatja-szankalpája. Miként – rágondolsz az Univerzumra és megteremtődik? Akkor igazán nagy hatalommal rendelkezel. Általában még nem így. Azonban egy tekintetben van szatja-szankalpád. Ha a félelmeidre, saját démonaidra gondolsz – azonnal megteremted őket. Tehát ez egy nagyon erős minőség. Létre tudjuk hozni saját hibáinkat. Elég csak rágondolni az illúzióra, és megtörténik. Valami istenire gondolni, azért viszont nagyon keményen kell dolgozni – vér, verejték és könnyek. Azonban az illúzióra gondolni, annyira könnyű.

Tehát az emberek kaptak egy bizonyos erőt, hatalmat – ezért óvatosnak kell lennünk. Mivel intellektusunkat, képességeinket, tehetségünket használhatjuk helyes és helytelen módon. Az élet, ahogy mondtam, energia. Használhatod ezt az energiát jó célra és rossz célra is. Mint lélek bizonyos erővel rendelkezel. Ez a testhőmérsékletedben nyilvánul meg. Amíg jelen van a lélek, addig van ez a bizonyos testhőmérséklet. Amikor a lélek elhagyja a testet, akkor az ki fog hűlni – az energiának nyoma sem marad. Ezért körültekintően kell az energiánkat használnunk. Krsna nem felelős. Ő szabad.

(folytatása következik)

[1] Brahma-szanhitá, 5.1.