Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Dámódar kérdése: Volt egy beszélgetés – mely arról szólt, hogy mire kellene jobban koncentrálnunk: a guru személyére vagy a guru-tattvára? Sokat meditáltam ezen a témán, és szeretném megosztani a véleményemet, s ugyanakkor ez egy kérdés is lenne. Valójában, ha megértjük a guru-tattvát, az sokkal fontosabb és jóval lényegesebb, mert ha azt megértjük, akkor automatikusan helyesen kell, hogy viselkedjünk a saját személyes gurunkkal.

Szvámí Tírtha: Remélhetőleg.

Dámódar: A másik oldalról nézve könnyebb őt személyként elfogadni, valamiféle személyként.

Szvámí Tírtha: Nem valamiféle személyként. Különleges személyként! Nem valamiféle személyként. Szóval ez volna a kérdésed?

Dámódar: A kiinduló kérdés arra vonatkozik, hogy mire kell jobban koncentrálnunk, ha meg akarjuk érteni a guru-parampará elvét. Vajon az intézmény fontosabb-e?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó felvetés. Melyik részre fókuszáljunk jobban? Gurudévet kell idéznem ebben a témában. Azt hiszem, 1986. április 24. volt, amikor azt mondta: „Ne próbáljátok megérteni a guru személyét! Először is lehetetlen, másodszor pedig, nem szükséges! Próbáljátok követni az utasításokat!” De ma biztos vagyok benne, hogy még hozzátenne valamit: „Gondolkozzatok el rajta, hogy mit tanulhattok egy személytől!” Természetesen, ezt nem szeretném Gurudévre hárítani, ez az én saját véleményem; alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit tanulhatunk különböző személyiségektől, különböző emberektől. Hogyan érthetünk meg egy másik embert? Még saját magunkat sem tudjuk megérteni, igaz?

Tehát, összpontosítsatok a tattvára! Megmondom, miért – hogy személyes legyek – mert én tisztában vagyok a korlátaimmal és a hibáimat is ismerem. S tudom, hogy személyként hibákat fogok elkövetni a jövőben. Azonban a tattva sohasem hibázik! Ismerem a korlátaimat, és tudom, hogy hibázni fogok, de a tattva sohasem követ el hibákat. Tehát, ha a tattvát szolgáljuk és kapcsolatban vagyunk vele, akkor tolerálni tudjuk a személy hiányosságait. Na, egy másik eretnekség – guru, aki hibákat követ el, ugye? Hú! De mi történik akkor, ha a guru hibázik? Ha álomban élsz, és hirtelen felébredsz, s azt mondod: „Hé, hé, várjunk csak egy pillanatot, ez meg micsoda?” Ez a válasz abban az esetben, ha ez a különleges személy akármilyen apró, parányi, jelentéktelen hibát vét, mivel ember, mert emberi lény, bármelyik ember követhet el hibákat. De a tattva, amit képvisel, sohasem fog hibázni.

Valójában mindkettőre kell összpontosítanunk. A guru személyén keresztül meg kell próbálnunk megközelíteni és szolgálni a guru elvet; s a guru elv áldásai által tudjuk a gurunk személyét szolgálni. Az egyik segíti a másikat a fejlődésben.

Dragi: A lelki tanítómestert egy mozdonyhoz fogom hasonlítani, és elmondom, hogy mi történik a szófiai vasútállomáson. Adva van egy személyvonat, melyet egy bizonyos mozdonynak kellene elindítania. S általában ez így van. Előfordul azonban, hogy hiányzik a mozdony. Már csak öt perc van vissza a vonat indulásáig, de még mindig nincs mozdony. Már csak két perc van hátra, és még mindig nincs mozdony. Arra nem térek ki, hogy mi történik a diszpécserrel eközben. Végül valahol találnak egy akármilyen mozdonyt. S valahogy, némi késéssel, a vonat akármilyen mozdonnyal, de elindul.

Szvámí Tírtha: Tetszik a példád. „A show-nak folytatódnia kell”, a vonatoknak minden körülmények között el kell indulniuk. A példád a lényegre tapint. Ebben az esetben, megértettük, ki a diszpécser – az Úr vagy a szvarúpa-sakti energiája intézkedett – képzeljétek csak el, ha egy mozdony hiányzik a missziójukból! Bizonyára van néhány kellemetlen pillanat. Mégis időben el tudják indítani a vonatokat.

Ha ezt az elvet az életünkben alkalmazzuk – bármilyen körülmények között folytatnunk kell a szolgálatunkat. Mi történik akkor, ha nem tudok megfelelően teljesíteni mindent? Inkább ne csináljak semmit? Nem, ez nem jó megoldás. Legalább valamit azért tegyünk! Ha nem tudsz napi 108 kört dzsapázni, akkor jobb, ha nem csinálsz semmit? ’Mivel nem tudom végigcsinálni, akkor nem is teszek semmit.’ Akkor az 100 százalékos veszteség. Legalább tegyél valamit, akkor azért egy kis gyarapodásra szert teszel. Tartsuk életben a szellemiséget! Mert minden egyes mantra, melyet elmondasz, minden apró szolgálat, melyet teszel egy újabb győzelem a hamis egónk, az illúziónk felett. Tehát meg kell tennünk!

(folytatása következik)