Sharanagati

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019, morgens, Sofia)

Das Gespräch zwischen Chaitanya Mahaprabhu und Ramananda Raya geht weiter. Die nächste Frage lautet: „Was ist die beste und höchst segensreiche und fromme Tätigkeit?“ Was ist eure Antwort?

Kripadham: Hingebungsvoller Dienst.

Manoram: Spirituelles Wissen weitergeben.

Vedavid: Sadhu-Sangha.

Swami Tirtha: Hast du diese Ausgabe gelesen? Ja, die Gemeinschaft mit den Devotees – das ist die beste – die beste und einzige – fromme Tätigkeit. Warum? Weil wir, wenn wir mit den Devotees in Umgang sind, ganz sicher göttliches Wissen empfangen und weitergeben werden. Dann ist hingebungsvoller Dienst garantiert. Diese heilige Gemeinschaft steht uns in guten wie in schlechten Zeiten bei. Ist diese Botschaft nicht gerade heute sehr aktuell – dass die beste fromme Tätigkeit darin besteht, sich mit heiligen Persönlichkeiten zu verbinden? Denn dies wird uns retten. Wissen oder was auch immer ihr im materiellen oder spirituellen Sinne erreicht habt, wird uns kaum jemals helfen. Aber die Sadhu-Sangha wird uns helfen. Wenn ihr in eurem letzten Augenblick an die Devotees denkt, dann werdet ihr damit weitermachen. Wenn dies die Summe und Essenz eures Lebens ist, die Zusammenfassung eures Lebens, dann werdet ihr von diesem Augenblick an weitermachen. Und die Devotees werden von Krishna gesandt. Krishna schenkt die Sadhus und die Sadhus schenken Krishna. Dann seid ihr in Sicherheit. Der allmächtige Gott und die hingegebene Seele – dies ist eine unbesiegbare Gemeinschaft.

Und dann kommt die Frage: „Woran sollten wir uns immer erinnern?“

Antwort: An die Lotusfüße Gottes.

Raga Manjari: An die Lotusfüße der Devotees.

Maharani: Immer an Gott zu denken, egal was passiert, dass er unser erster Gedanke ist.

Swami Tirtha: Sehr schön. Die ursprüngliche Antwort von Ramananda Raya lautet: „Sich an die heiligen Namen Krishnas, seine Eigenschaften und seine Spiele zu erinnern.“ Krishna ist barmherzig, nicht wahr? Was sind die sechs Elemente der Sharanagati, der Hingabe? Bitte helft mir!

Krishna Priya: Das Gute annehmen und das Schlechte ablehnen.

Swami Tirtha: Richtig. Das ist der Einstieg.

Vedavid: Zu glauben, dass Krishna uns immer beschützen wird.

Swami Tirtha: Richtig. Und?

Vedavid: Sich Vishnu hingeben.

Swami Tirtha: Richtig. Und Demut. Diese beiden – Selbsthingabe und Demut – sind die individuelle Praxis, die wir darbringen können. Und noch etwas zu Krishna: Er ist der Beschützer aller und wird alles erhalten. Wie oft haben wir diese Schritte schon besprochen? Aber im Alltag vergessen wir sie. Wir denken: „Ach, das ist selbstverständlich. Es ist nicht so wichtig.“ Ich bin heute ständig unterwegs.“ Doch in Krisenmomenten erinnert man sich sofort: „Oh, Krishna ist der Beschützer aller. Er erhält alles. Alles ist unter Kontrolle.“ Er ist Bhakta-vatsala, die Zuflucht der Devotees. Nur müssen wir uns qualifizieren, um Devotees zu werden… Doch glücklicherweise ist Er noch barmherziger, als nur die Devotees zu beschützen, denn Er wird auch Dina-bandhu genannt, der Freund der einfachen Lebewesen. Selbst wenn ihr euch also nicht als wahre Devotees qualifizieren könnt, seid ihr als einfache, gefallene Menschen nicht vergessen. Der Weg hinein und der Weg hinaus liegen in Seiner Hand. Und auch die gesamte Zeit, die wir hier verbringen, liegt in Seiner Hand. Deshalb sollten wir uns am Anfang, währenddessen und am Ende an die heiligen Namen, die süßen Spiele und die überaus erhabenen Eigenschaften Krishnas erinnern.

Frage von Krishna Shakti: Wie kann man sich qualifizieren, ein Devotee zu werden? Wenn er eine gefallene, einfache Seele ist, wie kann er sich verbessern?

Swami Tirtha: Das musst du einen Devotee fragen. In dem man dem guten Beispiel folgt. Versuche, an dieser hingebungsvollen Praxis teilzunehmen. Arbeite an dir selbst. Denn wir brauchen eine gewisse Reinigung, eine gewisse Lebensveränderung. Wir müssen in unseren spirituellen Bestrebungen aktiv sein. Und wenn wir zu unserer ursprünglichen spirituellen Position und Identität zurückfinden, dann qualifizieren wir uns als Devotees. 

Devotees besitzen unzählige glorreiche Eigenschaften. Wie Wissen, Demut, Dienstbereitschaft, Keuschheit. Meine Lieblingseigenschaft ist, dass ein Devotee poetisch ist. Also tu etwas dafür und dann kannst du dich verbessern, kannst du voranschreiten. Aber letztendlich heißt es, es gäbe nur zwei Voraussetzungen für einen Devotee. Sie sind Glaube und Bereitschaft. Wenn du also glaubst und es willst, kannst du Krishna näherkommen. Dann stellt sich nur noch eine Frage: Wie kann man mehr wollen? Aber dies ist Shishtachar oder solches Wissen, solche Informationen, die wir durch den Umgang mit den Anhängern sammeln müssen. Man kann dieses Geheimnis – wie sie es tun – auf irgendeine Weise ergründen. Dies sind einige Anregungen zur Verbesserung unseres Lebens.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2019 утром, София)

Дискуссия между Чайтаньей Махапрабху и Раманандой Райей продолжается. Следующий вопрос: «Какая деятельность является наилучшей, наиболее благоприятной и благочестивой?» Каков ваш ответ?

Крипадхам: Преданное служение.

Манорам: Давать духовное знание.

Ведавид: Садху-санга. 

Свами Тиртха: Ты читал это издание? Да, общение с преданными — это лучшее, единственное и самое благочестивое занятие. Почему? Потому что, общаясь с преданными, мы непременно получим и передадим божественное знание. Тогда преданное служение гарантировано. Эта святая компания будет с нами и в хорошие времена, и в трудности. Разве это послание не очень актуально сегодня: что лучшее благочестивое занятие — это общение со святыми личностями? Потому что это спасет нас. Знание или что-либо еще, чего вы достигли в материальном или даже духовном смысле, вряд ли когда-либо поможет нам. Но садху-сангха поможет нам. Если в свой последний момент вы вспомните о преданных, то вы продолжите вместе с этим. Если это сумма и суть вашей жизни, резюме вашей жизни, то вы продолжите с этого момента дальше. А преданные посланы Кришной. Кришна дает садху, а садху дают Кришну. Тогда вы в безопасности. Всемогущий Бог и предавшаяся душа — это непобедимая компания.

А затем следует вопрос: «Что мы всегда должны помнить?»

Ответ: Лотосные стопы Бога.

Рага Манджари: Лотосные стопы преданных.

Махарани: Всегда думать о Боге, несмотря ни на что, ибо Он должен быть нашей главной мыслью.

Свами Тиртха: Очень хорошо. Оригинальный ответ Рамананда Райи звучит так: «Помнить святые имена Кришны, Его качества и Его деяния». Кришна милосерден, не так ли? Каковы шесть элементов шаранагати, самоотдачи? Пожалуйста, помогите мне!

Кришна Прия: Принимать благоприятное и отвергать неблагоприятное

Свами Тиртха: Правильно. Это вход.

Ведавид: Верить в то, что Кришна всегда защитит нас.

Свами Тиртха: Правильно. И что?

Ведавид: Посвящение себя  Вишну.

Свами Тиртха: Правильно. И смирение. Эти два качества: самопосвящение и смирение — это индивидуальная практика, которую мы должны предложить. И то, что относится к Кришне — Он защитник всего сущего и Он всё сохранит. Сколько раз вы обсуждали эти шаги? Но в обычной жизни мы забываем об этом. Мы думаем: «А, это само собой разумеется. Это не так важно. Я сегодня занят, бегая туда-сюда». Но когда наступает кризисный момент, вы сразу вспоминаете: «О, Кришна — защитник всего сущего. Он всё поддерживает. Всё под контролем». Он — Бхакта-ватсала, прибежище преданных. Нам нужно лишь соответствовать требованиям, чтобы стать преданными… Но, к счастью, Он ещё более милосерден, чем просто защищает преданных, потому что Его также называют Дина-бандху, или другом простых живых существ. Поэтому, даже если мы не можем соответствовать требованиям, предъявляемым к настоящим преданным, если вы простой падший человек, вас не оставляют без внимания. Вход и выход также находятся под Его контролем. Кроме того, всё время, которое мы проводим здесь, также находится под Его контролем. Поэтому в начале, в процессе и в конце нам следует помнить святые имена, прекрасные деяния и превосходные качества Кришны.

Вопрос Кришна Шакти: Как можно квалифицироваться, чтобы стать преданным? Если это падшая, простая душа, как она может измениться к лучшему?

Свами Тиртха: Об этом нужно спросить преданного. Но вот: следуйте хорошему примеру. Старайтесь участвовать в этой преданной практике. Работайте над собой. Потому что нам необходимо определенное очищение, определенное изменение жизни. Нам нужно быть активными в своих духовных стремлениях. И если мы вернемся к своему первоначальному духовному положению и идентичности, тогда мы сможем квалифицироваться и стать преданными.

Преданные обладают бесчисленными славными качествами. Например, знание, смирение, стремление к служению, целомудрие. Моё любимое качество из этого списка – поэтичность. Так что, если вы что-то сделаете для этого, вы сможете улучшиться, вы сможете двигаться вперёд. Но в конечном счёте говорят, что для преданного есть только два качества: вера и желание. Поэтому, если вы верите и если вы этого хотите, вы можете приблизиться к Кришне. Тогда возникает только один вопрос: как желать большего? Но это шиштачар, или такое знание, такая информация, которую мы должны собирать, общаясь с преданными. Вы можете каким-то образом постичь этот секрет – как они это делают. Вот несколько советов о том, как улучшить свою жизнь.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2019 morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question of Baladev: Gurudev, I feel that on the path of realizing the ultimate goal of our life, there are many impediments – one of these is our tendency to criticize everybody and the world itself. And to think that we know the things better, we know everything. In this way we just feed our false ego, develop pride and so on. My question is how to practically overcome and fight this tendency?

Swami Tirtha: I agree, if we give our attention to a mistake, then we feed that mistake. Humans have two basic tendencies: one is an inner wolf and the other is an inner lamb – if we feed the one, the other does not receive his share. So, better we don’t fight against our false ego, because even in this way we can strengthen it. Because if there is a fight, there will be a strike back. Better we cultivate the pros of our self. The best way to get rid of the anarthas, or the unwanted and unnecessary features of our character, is the positive cultivation. Anartha-nivritti, extinguishing the bad qualities, you can achieve much more successfully by artha-pravritti, cultivation of the values. 

But one practical advice is service. Once I met a guruji in India, he was a young man. And he said “I can convert a person in two weeks. He can come with the biggest false ego; in two weeks I will crush it.” Then I said “Wow, it’s very interesting. What is your practice? How do you do this?” And he said, “You know, every day we distribute food to poor people. And the big guys who come with their ego – they have to serve.” So, this humble service helps a lot – as a practical advice. And theoretically I can say that it is better to cultivate the positive values of our spiritual life. Because then there is no attention to the negative side. Then these bad habits and bad limited conceptions, they are just like unwanted guests. And what is your strategy with the unwanted guests? 

Krishna Priya: You don’t feed them; you don’t offer anything.

Swami Tirtha: And you don’t pay attention on them. Then very soon they will leave your home. Don’t pay attention and don’t feed them. So, these visitors – like false ego, pride, all the mistakes, all the shortcomings that we might have – they are like unwanted guests. We don’t want them, we don’t want their company, but still they are here. Better don’t pay attention on them and don’t feed them and slowly, slowly they will depart. 

Concerning criticism – it’s a delicate and complicated matter. Because to tell the truth is necessary. ‘I tell the truth. I tell what is true. I tell a true word.’ Is it critical?  So, it’s a delicate question. Nevertheless, if I have a critical opinion on something, there are two options. One is that this my criticism is without any foundation, it’s unreal. That person is not wrong, it’s only my opinion. And the other option is that it is true – the other guy is really wrong. But in both cases we should try to avoid this. Because if your criticism is not grounded, then it’s false, then it’s an illusion. And we have to avoid illusion if we want to come closer to the truth. And in the second case, if your criticism is correct and there is a mistake, then you have to examine if you can change that mistake. If you cannot, don’t mention it. Anyway, by this all-devouring capacity of the mind, that real mistake is not external anymore, it is inside your system. So, this we have to avoid. 

But it’s quite difficult to maintain a proper balance between being committed to the truth and not simply criticizing others. Shrila Prabhupada said that “To say about a thief that he is a thief, there is nothing wrong with that”. So, this is not a criticism, it’s a reality. 

But whether our attention should focus on the mistakes of others or not – this is a big question. It depends on our achievements, on our progress in spiritual path. Because a neophyte will find many mistakes outside and no mistakes inside. They say, “Ah, everybody is wrong, but I know the truth”. While if you are on the intermediate platform, and especially if you have developed the eye of compassion, then you will be very understanding with the limitations of others and you can use your criticism against your own shortcomings and mistakes. While those who are on the topmost platform of spiritual achievement, they don’t see any mistake ever anywhere. It’s very difficult to communicate with such people. If you go to such a sadhu and ask “Oh, can you tell me what is my mistake? “Oh, no, no, everything is so nice with you.” I don’t say that jump quickly to the uttama-adhikari platform – the topmost devotee, who doesn’t see anything wrong, everything is spiritual for him. But definitely we should avoid this elementary basic platform of kanishta-adhikari. 

And concerning criticism, if we receive some critical remarks, then we have to pay attention. If one person tells you, “Hey, you are mistaken”, then you can skip this opinion: ‘Ah, it’s only one opinion’. If a hundred people say “Hey, wait a minute, this is not very nice what you are doing”, then you cannot skip it, especially if you live in a village of a hundred people. Then you have to pay attention – this is the quantitative criticism.

But what happens if everybody says, “Oh, Prabhu, you are so great, you are so nice”, while only one person will say: “Wait a minute, this is not nice”, but that is your spiritual authority? Then once again you have to pay attention – and this is the qualitative criticism. The quantitative criticism is when many people say it and you have to pay attention. If everybody is satisfied with you and only one person tells you something, but this is the ultimate authority of your life – pay attention. Because the quality of his opinion, of his vision is different. So, criticism depends on the quality of the vision.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Baladév kérdése: Gurudév,  úgy érzem, hogy az életünk végső céljának az eléréséhez vezető úton számos akadállyal találkozunk, melyek közül az egyik, hogy hajlamosak vagyunk a körülöttünk élőket, és magát a világot is kritizálni. Illetve azt hissszük, hogy mindent tudunk, és másoknál sokkal jobban tudjuk a dolgokat. Viszont ezzel csak a hamis egónkat tápláljuk, és egyre büszkébbek leszünk. A kérdésem az lenne, hogy gyakorlatilag miként tudunk ezzel megküzdeni, illetve, hogyan tudjuk ezt legyőzni?

Szvámí Tírtha: Teljesen egyetértek veled, hogyha egyetlen hibánkra fókuszálunk, akkor azt fogjuk erősíteni. Az emberek általában két dologra hajlamosak, az egyik a farkas, a másik a bárány mentalitás. Ha az egyikre helyezzük a hangsúlyt, akkor a másik éhen marad. Tehát jobb, ha nem hadakozunk a hamis egónkkal szemben, mert akkor ezzel csak erőt adunk neki. Hiszen ha küzdünk valamivel, akkor az ugyanolyan erővel fog visszaütni ránk. Jobb, ha azokat a tulajdonságokat gyakoroljuk, amelyek kedvezőek a számunkra. Az anartháktól, vagyis a rossz, felesleges tulajdonságoktól való megszabadulásnak a legjobb módja az, ha a pozítívakat gyakoroljuk. Az anartha-nivrttitől, vagyis a rossz szokásoktól való megszabadulás, akkor a legeredményesebb, ha  az artha-pravrittit vagyis a kedvező tulajdonságokat gyakoroljuk.

Hadd adjak ehhez egy jó tanácsot, s ez a szolgálat. Egyszer találkoztam egy fiatal gurudzsíval Indiában, aki azt mondta, „Ha olyasvalaki érkezik hozzánk, akinek hatalmas egója van, akkor én azt az illetőt két hét alatt meg tudom törni, át tudom formálni teljesen.” Mire én, „Ó, ez rendkívül érdekes, hogyan csinálod, mi a módszered?” Erre azt mondta, „Tudod nálunk minden nap ételosztás van a szegényeknek. S jönnek ezek a felfuvalkodott emberek, a hatalmas egójukkal, akiktől azt kérjük, hogy szolgáljanak másokat.” S ez az alázatos szolgálat nagyon sokat segít, tehát ez a mi gyakorlati jótanácsunk. Tehát elméletileg azt kell mondjam, hogy a lelki életben előrevivőbb, ha a pozitív dolgokat gyakoroljuk, mert akkor nem figyelünk a negatívokra. S akkor ezek a rossz szokások, illetve a szúklátókörűségünk, olyan lesz, mint a nemkívánatos vendég, akivel szemben ti mit szoktatok tenni? 

Krsna-prijá: Nem adunk neki enni, nem kínáljuk semmivel.

Szvámí Tírtha: Nem figyelünk rájuk, és akkor hamar elmennek. Tehát ne figyeljünk rájuk, ne kínáljuk őket semmivel. Így majd ezek a látogatók, éppúgy, mint a hamos egó, a büszkeség, valamennyi hiányosságunkkal együtt, mint a nemkívánatos vendégek, majd elmennek onnan. Nem akarjuk, hogy velünk legyenek, nem kívánatos a társaságuk, tehát jobb, ha nem is figyelünk rájuk, nem adunk nekik enni, és akkor majd lassanként el fognak menni. 

A kritikával kapcsolatban, azt mondhatom, hogy az egy kényes és bonyolult kérdés, mivel az igazat azt azért el kell mondani. ‘Az igazat, a teljes igazat, és csakis az igazat mondom.’ Ez lenne a kritika?  Tehát, ez egy kényes kérdés. Azonban, ha valakivel kapcsolatban, van egy kritikus véleményünk, akkor ott két lehetőség áll fenn. Az egyik az, hogy a kritikánk teljesen alaptalan, irreális, tehát az illető nem tévedett, ez csak a mi véleményünk volt. A másik pedig az, hogy igazunk van, és az illető tévedett. Viszont mindkét esettől tartózkodnunk kellene, mert ha alaptalan a kritikánk, akkor az egy hamis dolog, illuzórikus, és ha az igazsághoz akarunk közelebb jutni, akkor az illúziót el kell kerülnünk. A második esetben, ha jogos a kritikánk és valóban tévedett az illető, akkor meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk kijavítani a hibáját. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor ne is tegyük szóvá. Mindenesetre, az elmének ez a mindent bekebelező képessége miatt, ez a valódi hiba már nem kívül van, hanem bennünk. Ezt tehát el kell kerülnünk. 

Viszont nagyon nehéz fenntartani a megfelelő egyensúlyt az igazság iránti elkötelezettségünk és hogy ne kritizáljunk másokat. Sríla Prabhupád azt mondta, hogy „Ha egy tolvajra azt mondjuk, hogy tolvaj, abban nincs semmi rossz”. Tehát ez nem kritika, hanem az igazság. 

Viszont akár mások hibáira koncentrálunk, akár nem, ez valóban nagy kérdés. Igazán ez a megvalósításunktól, a lelki életben elért eredményeinkről függ, hiszen egy kezdő sok hibát talál mindenben, viszont magában egyet sem. Azt mondják, hogy, „Mindenki téved, csak én ismerem az igazságot”. Míg, ha középhaladó szinten vagyunk, főként, ha az együttérzés már kialakult a szívünkben, akkor nagyon megértőek leszünk mások korlátaival szemben, és a kritikát saját hiányosságainkkal, hibáinkkal szemben fogjuk gyakorolni. Míg azok, akik a lelki fejlődés legmagasabb szintjén állnak, soha, semmilyen hibát nem látnak.  Nagyon nehéz beszélgetni egy ilyen emberrel, mivel, ha odamegyünk egy ilyen szádhuhoz, és megkérdezzük, hogy „Kérlek rá tudnál világítani a hibáimra?”, akkor ő azt fogja válaszolni, hogy „Ó, nem, semmi, veled minden rendben van.” Nem azt mondom, hogy azonnal ugorjatok az uttama-adhikárí, a legkiválóbb bhakta szintjére, aki már semmi hibát nem lát, számára mindent lelki, de mindenképpen el kell kerülnünk ezt az elemi kanishta-adhikari szintet. 

Ami a kritikát illeti, ha kritikus megjegyzést kapunk, akkor arra oda kell figyelnünk. Ha csak egyvalaki mondja nekünk, hogy „Tévedsz”, akkor arra is odafigyelünk. Viszont, ha már száz ember mondja azt. hogy: „Hé, várj csak egy pillanatot, ez nem túl szép, amit csinálsz”, akkor ezt már végképp nem hagyhatjuk figyelmen kívül, főleg, ha egy száz fős faluban élünk. Akkor arra már oda kell figyelnünk, ezt hívják mennyiségi kritikának.

De mi van akkor, ha mindenki azt mondja nekünk, hogy: „Ó, Prabhu, te olyan nagyszerű és kedves vagy”, viszont csak egyvalaki mondja azt, hogy: „Várj csak egy pillanatra, ez nem volt valami kedves”, de ő a lelki tanítómesterünk? Akkor arra megintcsak oda kell figyelnünk, ezt hívják minőségi kritikának. Tehát a mennyiségi kritika az, amikor sokan mondják ugyanazt, és arra is oda kell figyelnünk, illetve, ha mindenki elégedett velünk, csak egyvalaki nem, de ő a legfőbb autoritás az életünkben, akkor arra még inkább oda kell figyelnünk. Mert az ő véleményének, látásmódjának a minősége más. Tehát a kritika a látásmód minőségétől függ. 

(folytatása következik) 

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2019 сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос на Баладев: Гурудев, аз чувствам, че по пътя на осъзнаването на най-висшата цел на живота има много спънки – една от тях е нашата склонност да критикуваме всички и целия свят. И да си мислим, че знаем нещата по-добре, че знаем всичко. По този начин просто подхранваме фалшивото си его, развиваме гордост и т.н. Въпросът ми е как на практика да се борим с тази тенденция и да я преодолеем?

Свами Тиртха: Съгласен съм, че ако влагаме вниманието си в дадена грешка я подхранваме. Хората имат две основни наклонности: едната е вътрешният вълк, а другата – вътрешното агне – ако храним едното, другото не получава своята дажба. Така че по-добре да не се борим срещу фалшивото си его, понеже и по този начин можем да го подсилим. Защото ако има битка, ще има и ответен удар. По-добре да развиваме добрите си страни. Най-добрият начин да се избавим от анартхите – нежеланите и ненужни черти на характера ни – е позитивното култивиране. Анартха-нивритти, потушаването на лошите характеристики, може да се постигне с по-голям успех чрез артха-правритти, култивиране на стойностните страни. 

Но един практически съвет е служенето. Веднъж срещнах един гуруджи в Индия, беше млад човек. Той каза: „Мога да променя всеки човек за две седмици. Дори да дойде с най-голямото фалшиво его, за две седмици ще го пречупя.” Отвърнах: „О, това е много интересно. Какъв е Вашият метод? Как го постигате?” А той рече: „Ние всеки ден раздаваме храна на бедните. А онези великите, с дебелото его – те трябва да сервират.” Така че такова смирено служене помага много – като практичен съвет. А теоретично мога да кажа, че е по-добре да култивираме позитивните ценности в духовния си живот. Защото тогава не остава внимание за негативната страна. Тогава тези лоши навици и ограничени концепции са като нежелани гости. А как постъпвате с нежеланите гости? 

Кришна Прия: Не ги храним, не им даваме нищо.

Свами Тиртха: И не им обръщате внимание. Тогава много скоро те ще напуснат дома ви. Така че не им обръщайте внимание и не ги хранете. Тези посетители – фалшивото его, гордостта, всички грешки, всички недостатъци, които може да имаме – те са като нежелани гости. Ние не ги искаме, не желаем компанията им, но те въпреки това са тук. По-добре да не им обръщаме внимание и да не ги храним, и те малко по малко ще си заминат. 

Относно критицизма – това е деликатен и сложен въпрос. Защото да се казва истината е необходимо. „Аз казвам истината. Казвам, което е истина. Казвам истинното слово.“ Това критикуване ли е?  Така че въпросът е деликатен. При все това, ако имам критично мнение спрямо нещо, има две възможности. Едната е критицизмът ми да е неоснователен, нереален. Човекът не е в грешка, това е просто мое мнение. Другата възможност е да е вярно – човекът наистина да греши. Но и в двата случая трябва да се стремим да избягваме критицизма. Понеже ако е неоснователен, значи е заблуда, илюзия. Пък ние трябва да избягваме илюзията, щом искаме да се доближим до истината. А във втория случай, ако критицизмът ви е правилен и грешка наистина има, тогава трябва да видите дали можете да промените тази грешка. Ако не можете, недейте да я споменавате. Защото заради всеядната способност на ума, тази истинска грешка вече няма да е отвън, а ще е вътре във вас. А именно това трябва да избягваме. 

Но е доста трудно да се поддържа нужният баланс между това да оставаш верен на истината и просто да не критикуваш другите. Шрила Прабхупада е казал, че „да наречеш крадеца крадец – в това няма нищо грешно.“ То не е критика, а реалност. 

Обаче дали вниманието ни трябва да се фокусира върху грешките на другите или не, е голям въпрос. Това зависи от напредъка ни по духовния път. Защото начинаещият ще вижда множество грешки навън и никакви грешки вътре в себе си. Той казва: „Всички грешат, само аз знам истината”. Ако сте на по-напреднало ниво, и особено ако сте развили очите на състраданието, тогава ще проявявате голямо разбиране към ограниченията на другите, а критицизма си ще сте способни да прилагате спрямо собствените си недостатъци и грешки. Докато онези, които са на най-високото ниво на духовно постижение, не виждат никакви грешки никъде. Много е трудно да се общува с такива люде. Ако отидете при такъв светец и го попитате: „Би ли ми казал къде греша?“  „О, не, не, всичко е прекрасно у теб.” Не казвам бързо да скочите до нивото на уттама-адхикари – най-възвишения предан, който не вижда нищо сгрешено и за когото всичко е духовно. Обаче определено трябва да избягвате елементарното, долно ниво на каништха-адхикари. 

И когато става дума за критика, ако самите ние получим дадена критична забележка, трябва да обърнем внимание. Ако един човек ви казва: „Ти си в грешка”, можете да пропуснете мнението му: „Това е просто едно мнение“. Ако сто човека ви кажат: „Абе чакай малко, това, дето го вършиш, не е много хубаво”, тогава не можете да пренебрегнете забележката, особено ако селото, в което живеете, е от сто човека. Тогава се налага да се вслушате – това е количественият критицизъм.

Но какво, ако всички ви казват: „О, Прабху, толкова си велик, толкова си прекрасен”, а само един човек ви рече: „Виж, това не е хубаво”, обаче той е духовният ви учител? Тогава отново трябва да се вслушате – това е качественият критицизъм. Количественият критицизъм е когато много хора го казват и се налага да обърнете внимание. Но дори и всички да са доволни от вас, пък само един човек ви казва нещо, обаче той е духовният авторитет в живота ви – обърнете внимание! Защото качеството на неговото мнение, на неговата визия е различно. Така че критицизмът зависи от качеството на виждането.

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Krishna Priya: You mentioned that we shouldn’t be humble with the insane people. There are situations when if you are kind and mild, it is working against you and you have to be more strict. Could you please say something more on this topic? If it is good, if it is correct?

Swami Tirtha: Well, we should always maintain inner humility. Because we should always respect the soul, the person, the Paramatma. We have to accept the person as they are. But it doesn’t mean that you have to agree with him or her, especially concerning a bad behavior. It is said that if somebody doesn’t know how to swim and he is drowning in the water, if you swim there and you want to help that person, he might drag you down as well. Therefore, for those who want to save people in such dangerous situations, first it is recommended to knock them on the head. To knock them out. Because in this way you block their opposition and you can save them. I see that you are smiling. All right, I didn’t check that. It’s a theory, I agree. But they say it is like this. First block the opposition whatever the cost, if this is a life danger, and then save. Of course, how can we apply that, for example, in preaching – if somebody is opposing your loving help, then you knock the person out to save him? No, of course not like this. But always try to maintain this inner humility which respects the soul, the spiritual identity of the other person. 

And try to be such a pure, humble, attractive, sincere person that all who meet you want to follow your example. Because real humility is also very powerful. It’s not something that people can misuse, but it’s a very powerful quality. So much so, that a real humble person nobody can fight, nobody can hurt. 

Just imagine yourself. You give a lecture. This means, you are in front, in the center of people’s attention. You try to describe the beauty of devotional life, the values of spiritual practice and then, after 15 minutes, somebody is standing up in the audience, pointing the finger at you and saying, “You are not a vaishnava! You are a demon!” Just imagine. A little surprising, right? Just a little. I think then your expertise in giving lectures is a little bit challenged. How to handle unexpected situations and comments? “You are not a vaishnava! You are a demon!” What can you do? It’s so obvious that this person is not qualified to give any remarks. Naturally you can maintain your humility, right? You are not offended. 

This is what I mean – to accept people and to agree on stupidity is not the same. We always respect the person, we always respect the soul, but you are allowed to have a spiritual opinion based on the shastra, based on the teachings. Yet our duty is to represent our tradition in such a nice and bona fide manner that people can grab it, people can accept it and they feel inspired to improve their lives. I think this is real humility – when you try to serve the best spiritual advantage of the other person. And sometimes it includes stopping some bad activities, stopping some critical behavior, etc. Only for the benefit of the other. All right. So, this much about humility.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá kérdése: Említetted, hogy ne az eszementekkel szemben legyünk alázatosak. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor ha kedvesek és engedékenyek vagyunk, akkor az nem segít nekünk, sőt ellenkezőleg, tehát olykor inkább szigorúnak kell lennünk. Tudnál erről kicsit bővebben beszélni? 

Szvámí Tírtha: Nos, meg kell tudnunk őrizni a belső alázatunkat, mert mindig tisztelnünk kell a másikban a lelket, a Paramátmát. Tehát úgy kell elfogadnunk a másikat, ahogy van. Viszont ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell értenünk vele, főleg, ha helytelenül viselkedik. Azt mondják, ha valaki nem tud úszni, és épp fuldoklik, akkor ha odaúszunk, hogy segítsünk, előfordulhat, hogy bennünket is magával ránt. Ezért, azt tanácsolják, ha ilyen veszélyes helyzetbe kerülünk, akkor először vágjuk fejbe az illetőt, hogy elájuljon, mert akkor ezzel kiiktatjuk az ellenállását és meg tudjátok menteni őt. Látom mosolyogtok ezen. Bevallom ezt saját magam még nem próbáltam, és elfogadom, hogy ez így csak elmélet, de azt mondják, hogy ez valóban így működik. Tehát először  is úgymond hatástalanítanunk kell, bármibe is kerül, mert életmentésről van szó, s azután tudjuk csak megmenteni. Természetesen a kérdés az, hogy ezt miként tudjuk alkalmazni, például a prédikálásban. Ha mondjuk valaki ellenkezik a szeretetteljes segítségünk ellen, akkor fejbevágjuk, hogy megmentsük őt? Valószínűleg nem, ez a  megoldás. Viszont mindig meg kell tudnunk őrizni a belső alázatunkat, ami a lélek tisztelete, a másik személy lelki azonossága előtt. 

S igyekezzetek olyan tiszta, alázatos, vonzó és őszinte személyiséggé válni, hogy mindazok, akik találkoznak veletek mind a ti példátokat akarja követni. Mivel a valódi alázat nagyon erős dolog. Nem olyasvalami, amivel vissza tudnak élni az emberek, hanem egy nagyon  erőteljes minőség, olyannyira, hogy egy igazán alázatos emberrel senki nem akar szembeszállni, senki sem szeretne fájdalmat okozni neki. 

Csak képzeljétek el magatokat, amint leckét tartotok, a többiekkel szemben ültök, akik figyelnek rátok. A lelki élet, és a lelki gyakorlatok szépségéről beszéltek, majd 15 perc elteltével, valaki feláll a hallgatóságból, mutatóujjával rátok mutatva, azt mondja, „Te nem is vagy vaisnava! Te egy démon vagy!” Csak képzeljétek el. Kissé meglepő, nem? Csak egy picit. Azt hiszem a magas szintű tudásotok, illetve a lecketertás megszokott menete ekkor komoly kihívás elé kerül. Hogyan kezeljük az ilyen váratlan helyzeteket, hozzászólásokat? „Te nem is vagy vaisnava! Te egy démon vagy!”  Mit tudtok ilyenkor tenni, mivel egyértelmű, hogy az ilyen személynek nincs jogában beleszólni az előadásba. Természetesen alázatosnak kell maradnunk, nem sértődhetünk meg. 

Tehát így értem, hogy az emberek, illetve az esztelenség elfogadása az nem ugyanaz. A másik személyt, a lelket mindig tiszteletben tartjuk, de az is megengedett, hogy a sásztrák, és a tanítások alapján valakinek más véleménye legyen. A mi feladatunk az, hogy a tradíciónkat olyan szépen, tisztán, ‘bona fide’ módon képviseljük, hogy az emberek megértsék, elfogadják, és inspirálva érezzék magukat az életük jobbá tételére. Azt hiszem ez az igazi alázat, amikor  megpróbáljuk mások legjobb értelemben vett lelki üdvét szolgálni. S néha ez magában foglalja a rossz szokásoktól, a kritikus mentalitástól és a hasonlóktól való megszabadulást is, mindezt a többi ember jóléte érdekében. Nos, tehát akkor ennyit az alázatról.

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Кришна Прия: Споменахте, че не бива да сме смирени с ненормалните хора. Има ситуации, в които ако си мил и мек, това работи срещу теб и се налага да си по-строг. Бихте ли казали моля нещо повече по тази тема? Дали е добре, дали е правилно?

Свами Тиртха: Вътрешното си смирение трябва винаги да съхраняваме. Защото трябва винаги да уважаваме душата, личността, Параматма. Трябва да приемаме човека такъв, какъвто е. Което обаче не означава, че трябва да се съгласяваме с него, особено с лошото му поведение. Казва се, че ако някой не знае да плува и се дави във водата, ако доплуваш при него и искаш да му помогнеш, той може да повлече надолу и теб. Затова на онези, които искат да спасяват хора в подобни опасни ситуации, се препоръчва най-напред да ги ударят по главата. Да ги нокаутират. Защото по този начин предотвратявате съпротивата им и можете да ги спасите. Виждам, че се усмихвате. Добре, не съм го проверявал. Това е теория, съгласен съм. Но казват, че е така. Най-напред блокираш опозицията на всяка цена, ако животът е в опасност, и след това спасяваш. Разбира се, как можем да приложим това, да речем, в проповядването – ако някой се противи на вашата любяща помощ, удряте го по главата, за да го спасите ли? Не, разбира се, не така. Но винаги се стремете да запазвате това вътрешно смирение, което почита душата, духовната идентичност на другия човек. 

И се старайте да бъдете такъв чист, смирен и привличащ, искрен човек, че всички, които ви срещат, да искат да последват примера ви. Понеже истинското смирение е много могъщо. То не е нещо, с което хората могат да злоупотребят, а е много мощно качество. До такава степен, че с един истински смирен човек никой не може да се кара, никой не може да го нарани. 

Представете си, че давате лекция. Това означава, че сте отпред, в центъра на вниманието на хората. Стремите се да описвате колко прекрасен е животът в преданост, колко скъпоценна е духовната практика и изведнъж на 15-тата минута, някой всред публиката се изправя, посочва ви с пръст и казва: „Ти не си никакъв ваишнава! Ти си демон!” Просто си представете. Малко е изненадващо, а? Само малко. Мисля си, че в такъв момент умението ви да давате лекции е поставено на изпитание. Как да се справите при неочаквана ситуация и коментар? „Ти не си ваишнава! Ти си демон!” Какво можете да сторите? Очевидно е, че въпросният човек не е квалифициран да прави подобни забележки. По естествен начин можете да запазите своето смирение, нали? Не се оскърбявате. 

Това имам предвид – да приемаш хората и да се съгласяваш с глупостите им не е едно и също. Ние винаги уважаваме човека, винаги уважаваме душата, обаче ви е позволено да имате духовно мнение, опиращо се на шастра, опиращо се на ученията. Все пак наше задължение е да представяме нашата традиция по такъв красив и автентичен начин, че хората да могат да я разберат, да я възприемат и да се чувстват вдъхновени да усъвършенстват живота си. Считам, че това е истинско смирение – когато се стремиш да служиш по най-добър начин за духовния напредък на другия. А това понякога включва да се прекрати някаква лоша дейност, да се сложи край на някакво критично поведение. Единствено за доброто на другия. Добре. Толкова за смирението.

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 04.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage von Krishna Priya: Sie erwähnten, dass wir gegenüber Geisteskranken nicht demütig sein sollten. Es gibt Situationen, in denen Freundlichkeit und Nachsicht kontraproduktiv sind und man strenger sein muss. Könnten Sie bitte etwas mehr dazu sagen? Ist das richtig?

Swami Tirtha: Nun, wir sollten stets innere Demut bewahren. Denn wir sollten immer die Seele, den Menschen, den Paramatma respektieren. Wir müssen den Menschen so annehmen, wie er ist. Aber das bedeutet nicht, dass man ihm oder ihr zustimmen muss, insbesondere nicht bei schlechtem Verhalten. Es heißt, wenn jemand nicht schwimmen kann und im Wasser ertrinkt, und man ihm zu Hilfe schwimmt, könnte er einen mit nach unten ziehen. Deshalb wird denen, die Menschen in solchen Gefahrensituationen retten wollen, empfohlen, ihnen zuerst einen Schlag auf den Kopf zu geben. Sie bewusstlos zu schlagen. Denn so blockiert man ihren Widerstand und kann sie retten. Ich sehe, ihr  lächelt. Gut, ich habe das nicht überprüft. Es ist eine Theorie, das gebe ich zu. Aber es heißt, es sei so: Zuerst den Widerstand blockieren, koste es, was es wolle, wenn es um Leben und Tod geht, und dann retten. Wie können wir das natürlich anwenden, zum Beispiel beim Predigen – wenn sich jemand unserer liebevollen Hilfe widersetzt, schlagen wir ihn dann bewusstlos, um ihn zu retten? Nein, natürlich nicht so. Aber wir sollten immer versuchen, diese innere Demut zu bewahren, die die Seele, die spirituelle Identität des anderen respektiert.

Und versucht, ein so reiner, demütiger, anziehender und aufrichtiger Mensch zu sein, dass jeder, der dir begegnet, deinem Beispiel folgen möchte. Denn wahre Demut ist eine sehr starke Kraft. Sie ist nichts, was man missbrauchen kann, sondern eine sehr mächtige Eigenschaft. So sehr, dass niemand einen wirklich demütigen Menschen angreifen oder verletzen kann.

Stellt euch vor das ihr einen Vortrag haltet. Das heißt, ihr steht vorne, im Mittelpunkt der Aufmerksamkeit der Zuhörer. Ihr versucht, die Schönheit des hingebungsvollen Lebens und die Werte spiritueller Praxis zu beschreiben, und dann, nach 15 Minuten, steht jemand im Publikum auf, zeigt mit dem Finger auf euch und sagt: „Du bist kein Vaishnava! Du bist ein Dämon!“ Stellt euch das mal vor. Ein bisschen überraschend, nicht wahr? Nur ein bisschen. Ich denke, dann wird eure Fähigkeit, Vorträge zu halten,  infrage gestellt. Wie geht man mit unerwarteten Situationen und Kommentaren um? „Du bist kein Vaishnava! Du bist ein Dämon!“ Was kann man da schon tun? Es ist doch offensichtlich, dass diese Person nicht qualifiziert ist, irgendwelche Bemerkungen abzugeben. Natürlich kann man seine Bescheidenheit bewahren, nicht wahr? Ihr seid ja nicht beleidigt.

Genau das meine ich: Menschen zu akzeptieren und Dummheit zuzustimmen, ist nicht dasselbe. Wir respektieren immer den Menschen, wir respektieren immer die Seele, aber ihr dürft eine spirituelle Meinung haben, die auf den Shastras und den Lehren basiert. Unsere Pflicht ist es jedoch, unsere Tradition so freundlich und authentisch zu vertreten, dass die Menschen sie verstehen, annehmen und sich inspiriert fühlen, ihr Leben zu verbessern. Ich denke, das ist wahre Bescheidenheit – wenn man versucht, dem anderen zum spirituellen Wohl zu verhelfen. Und manchmal bedeutet das auch, schlechte Gewohnheiten abzulegen, kritisches Verhalten zu unterlassen usw. Alles nur zum Wohl des anderen. Gut. Soviel zum Thema Bescheidenheit.

(из лекции Свами Тиртхи, 04.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Кришна Прии: Вы упомянули, что не следует проявлять смирение по отношению к безумцам. Бывают ситуации, когда доброта и мягкость оборачиваются против вас, и приходится быть более строгим. Не могли бы вы рассказать об этом подробнее? Хорошо ли это, правильно ли это?

Свами Тиртха: Ну, мы всегда должны сохранять внутреннюю смиренность. Потому что мы всегда должны уважать душу, человека, Параматму. Мы должны принимать человека таким, какой он есть. Но это не значит, что вы должны соглашаться с ним или с ней, особенно в отношении их плохого поведения. Говорят, что если кто-то не умеет плавать и тонет в воде, то, если вы поплывете туда и захотите помочь этому человеку, он может утащить вас за собой. Поэтому тем, кто хочет спасти людей в таких опасных ситуациях, сначала рекомендуется ударить их по голове. Вырубить. Потому что таким образом вы блокируете их сопротивление и можете спасти их. Я вижу, вы улыбаетесь. Хорошо, я не проверял. Это теория, согласен. Но говорят, что это так: сначала блокируйте сопротивление любой ценой, если это опасно для жизни, а затем спасайте. Конечно, как мы можем применить это, например, в проповеди – если кто-то противится вашей любящей помощи, то вы вырубаете этого человека, чтобы спасти его? Нет, конечно, не так. Но всегда старайтесь сохранять эту внутреннюю скромность, которая уважает душу, духовную идентичность другого человека.

И старайтесь быть таким чистым, смиренным, привлекательным, искренним человеком, чтобы все, кто вас встречает, хотели следовать вашему примеру. Потому что настоящая скромность — это тоже очень сильное качество. Это не то, чем можно злоупотреблять, но это очень ценное качество. Настолько сильное, что с по-настоящему смиренным человеком никто не сможет бороться, никто не сможет его обидеть.

Представьте себе: вы читаете лекцию. Это значит, что вы стоите перед аудиторией, в центре внимания. Вы пытаетесь описать красоту преданной жизни, ценности духовной практики, и тут, через 15 минут, кто-то встает из зала, указывает на вас пальцем и говорит: «Вы не вайшнава! Вы демон!» Просто представьте. Немного неожиданно, правда? Совсем немного. Думаю, тогда ваша компетентность в чтении лекций немного под вопросом. Как реагировать на неожиданные ситуации и комментарии? «Вы не вайшнава! Вы демон!» Что вы можете сделать? Совершенно очевидно, что этот человек не имеет права давать какие-либо замечания. Естественно, вы можете сохранить скромность, верно? Вы не обижаетесь.

Вот что я имею в виду – принимать людей такими, какие они есть, и соглашаться с глупостью – это не одно и то же. Мы всегда уважаем человека, мы всегда уважаем душу, но у вас есть право на духовное мнение, основанное на шастрах, на учениях. Однако наш долг – представлять нашу традицию таким образом, чтобы люди могли её понять, принять и вдохновиться на улучшение своей жизни. Я думаю, это и есть настоящая скромность – когда вы стараетесь принести наилучшую духовную пользу другому человеку. И иногда это включает в себя прекращение каких-то плохих поступков, прекращение критического поведения и т. д. Только на благо другого. Хорошо. Вот что я хотел сказать о скромности.