Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Baladév kérdése: Gurudév,  úgy érzem, hogy az életünk végső céljának az eléréséhez vezető úton számos akadállyal találkozunk, melyek közül az egyik, hogy hajlamosak vagyunk a körülöttünk élőket, és magát a világot is kritizálni. Illetve azt hissszük, hogy mindent tudunk, és másoknál sokkal jobban tudjuk a dolgokat. Viszont ezzel csak a hamis egónkat tápláljuk, és egyre büszkébbek leszünk. A kérdésem az lenne, hogy gyakorlatilag miként tudunk ezzel megküzdeni, illetve, hogyan tudjuk ezt legyőzni?

Szvámí Tírtha: Teljesen egyetértek veled, hogyha egyetlen hibánkra fókuszálunk, akkor azt fogjuk erősíteni. Az emberek általában két dologra hajlamosak, az egyik a farkas, a másik a bárány mentalitás. Ha az egyikre helyezzük a hangsúlyt, akkor a másik éhen marad. Tehát jobb, ha nem hadakozunk a hamis egónkkal szemben, mert akkor ezzel csak erőt adunk neki. Hiszen ha küzdünk valamivel, akkor az ugyanolyan erővel fog visszaütni ránk. Jobb, ha azokat a tulajdonságokat gyakoroljuk, amelyek kedvezőek a számunkra. Az anartháktól, vagyis a rossz, felesleges tulajdonságoktól való megszabadulásnak a legjobb módja az, ha a pozítívakat gyakoroljuk. Az anartha-nivrttitől, vagyis a rossz szokásoktól való megszabadulás, akkor a legeredményesebb, ha  az artha-pravrittit vagyis a kedvező tulajdonságokat gyakoroljuk.

Hadd adjak ehhez egy jó tanácsot, s ez a szolgálat. Egyszer találkoztam egy fiatal gurudzsíval Indiában, aki azt mondta, „Ha olyasvalaki érkezik hozzánk, akinek hatalmas egója van, akkor én azt az illetőt két hét alatt meg tudom törni, át tudom formálni teljesen.” Mire én, „Ó, ez rendkívül érdekes, hogyan csinálod, mi a módszered?” Erre azt mondta, „Tudod nálunk minden nap ételosztás van a szegényeknek. S jönnek ezek a felfuvalkodott emberek, a hatalmas egójukkal, akiktől azt kérjük, hogy szolgáljanak másokat.” S ez az alázatos szolgálat nagyon sokat segít, tehát ez a mi gyakorlati jótanácsunk. Tehát elméletileg azt kell mondjam, hogy a lelki életben előrevivőbb, ha a pozitív dolgokat gyakoroljuk, mert akkor nem figyelünk a negatívokra. S akkor ezek a rossz szokások, illetve a szúklátókörűségünk, olyan lesz, mint a nemkívánatos vendég, akivel szemben ti mit szoktatok tenni? 

Krsna-prijá: Nem adunk neki enni, nem kínáljuk semmivel.

Szvámí Tírtha: Nem figyelünk rájuk, és akkor hamar elmennek. Tehát ne figyeljünk rájuk, ne kínáljuk őket semmivel. Így majd ezek a látogatók, éppúgy, mint a hamos egó, a büszkeség, valamennyi hiányosságunkkal együtt, mint a nemkívánatos vendégek, majd elmennek onnan. Nem akarjuk, hogy velünk legyenek, nem kívánatos a társaságuk, tehát jobb, ha nem is figyelünk rájuk, nem adunk nekik enni, és akkor majd lassanként el fognak menni. 

A kritikával kapcsolatban, azt mondhatom, hogy az egy kényes és bonyolult kérdés, mivel az igazat azt azért el kell mondani. ‘Az igazat, a teljes igazat, és csakis az igazat mondom.’ Ez lenne a kritika?  Tehát, ez egy kényes kérdés. Azonban, ha valakivel kapcsolatban, van egy kritikus véleményünk, akkor ott két lehetőség áll fenn. Az egyik az, hogy a kritikánk teljesen alaptalan, irreális, tehát az illető nem tévedett, ez csak a mi véleményünk volt. A másik pedig az, hogy igazunk van, és az illető tévedett. Viszont mindkét esettől tartózkodnunk kellene, mert ha alaptalan a kritikánk, akkor az egy hamis dolog, illuzórikus, és ha az igazsághoz akarunk közelebb jutni, akkor az illúziót el kell kerülnünk. A második esetben, ha jogos a kritikánk és valóban tévedett az illető, akkor meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk kijavítani a hibáját. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor ne is tegyük szóvá. Mindenesetre, az elmének ez a mindent bekebelező képessége miatt, ez a valódi hiba már nem kívül van, hanem bennünk. Ezt tehát el kell kerülnünk. 

Viszont nagyon nehéz fenntartani a megfelelő egyensúlyt az igazság iránti elkötelezettségünk és hogy ne kritizáljunk másokat. Sríla Prabhupád azt mondta, hogy „Ha egy tolvajra azt mondjuk, hogy tolvaj, abban nincs semmi rossz”. Tehát ez nem kritika, hanem az igazság. 

Viszont akár mások hibáira koncentrálunk, akár nem, ez valóban nagy kérdés. Igazán ez a megvalósításunktól, a lelki életben elért eredményeinkről függ, hiszen egy kezdő sok hibát talál mindenben, viszont magában egyet sem. Azt mondják, hogy, „Mindenki téved, csak én ismerem az igazságot”. Míg, ha középhaladó szinten vagyunk, főként, ha az együttérzés már kialakult a szívünkben, akkor nagyon megértőek leszünk mások korlátaival szemben, és a kritikát saját hiányosságainkkal, hibáinkkal szemben fogjuk gyakorolni. Míg azok, akik a lelki fejlődés legmagasabb szintjén állnak, soha, semmilyen hibát nem látnak.  Nagyon nehéz beszélgetni egy ilyen emberrel, mivel, ha odamegyünk egy ilyen szádhuhoz, és megkérdezzük, hogy „Kérlek rá tudnál világítani a hibáimra?”, akkor ő azt fogja válaszolni, hogy „Ó, nem, semmi, veled minden rendben van.” Nem azt mondom, hogy azonnal ugorjatok az uttama-adhikárí, a legkiválóbb bhakta szintjére, aki már semmi hibát nem lát, számára mindent lelki, de mindenképpen el kell kerülnünk ezt az elemi kanishta-adhikari szintet. 

Ami a kritikát illeti, ha kritikus megjegyzést kapunk, akkor arra oda kell figyelnünk. Ha csak egyvalaki mondja nekünk, hogy „Tévedsz”, akkor arra is odafigyelünk. Viszont, ha már száz ember mondja azt. hogy: „Hé, várj csak egy pillanatot, ez nem túl szép, amit csinálsz”, akkor ezt már végképp nem hagyhatjuk figyelmen kívül, főleg, ha egy száz fős faluban élünk. Akkor arra már oda kell figyelnünk, ezt hívják mennyiségi kritikának.

De mi van akkor, ha mindenki azt mondja nekünk, hogy: „Ó, Prabhu, te olyan nagyszerű és kedves vagy”, viszont csak egyvalaki mondja azt, hogy: „Várj csak egy pillanatra, ez nem volt valami kedves”, de ő a lelki tanítómesterünk? Akkor arra megintcsak oda kell figyelnünk, ezt hívják minőségi kritikának. Tehát a mennyiségi kritika az, amikor sokan mondják ugyanazt, és arra is oda kell figyelnünk, illetve, ha mindenki elégedett velünk, csak egyvalaki nem, de ő a legfőbb autoritás az életünkben, akkor arra még inkább oda kell figyelnünk. Mert az ő véleményének, látásmódjának a minősége más. Tehát a kritika a látásmód minőségétől függ. 

(folytatása következik)