Sharanagati

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 06.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage: Wie können wir Bhakti in unserem Alltag praktizieren und entwickeln?
Swami Tirtha: Nun, es gibt verschiedene Wege, Bhakti zu praktizieren. Verehrung ist ein Ausdruck der Liebe. Wenn wir also unsere Höhergestellten oder unsere Murtis verehren, ist dies ein Weg, unsere Dankbarkeit, unsere Liebe und unsere dienende Haltung auszudrücken. Auch wenn man Mantras chantet, kann man durch das Chanten von Mantras die Meditation vertiefen und so die liebevolle Hingabe stärken. Außerdem geht es darum, wahres Shishya-Abhiman zu entwickeln. Abhiman bedeutet „Mentalität“, Shishya bedeutet „Schüler“. Die wahre Mentalität des Schülers ist also ein sehr hoher Bewusstseinszustand. Was ist dieses Shishya-Abhiman? Shishya-abhiman bedeutet „Ich bin ein Schüler“. Es bedeutet aber auch „Ich bin ein Schüler meines Meisters. Ich bin bereit Unterweisungen von meiner Quelle zu empfangen“. Zuerst müssen wir uns auf eine Informationsquelle konzentrieren, und dann, wenn wir geschult sind, können wir die Vielfalt der Meister, Gurus und geeigneten Informationsquellen erkennen. Für fortgeschrittene Praktizierende lautet das Mantra, um ihren Respekt zu erweisen, Vande Gurun – also im Plural Gurun, nicht nur einer, sondern die vielen Gurus: „Mein Respekt gilt den vielen Meistern“.
Doch zurück zum eigentlichen Shishya-abhiman, dieser wahren Schülermentalität: Sie bedeutet auch, dass wir zutiefst verstehen müssen, dass das Wohl der Menschheit, das Schicksal dieses Planeten, von unserer spirituellen Praxis abhängt. Spirituelle Praxis ist so wichtig, dass sie anderen helfen kann. Wenn du nachlässig oder im spirituellen Sinne faul bist, dann tust du der Welt, den anderen Lebewesen, dem Planeten keinen Nutzen. Deshalb ist die Lernmentalität mit dieser kosmischen Vision so wichtig. Es ist eine wohltätige Tätigkeit. Wenn du dein Leben vervollkommst, trägst du zum Wohl des gesamten Universums bei. Und das ist ein sehr mitfühlendes Gefühl, nicht wahr? Wenn wir also dieses Mitgefühl praktizieren, entwickeln wir auch unsere liebende Hilfsbereitschaft. Denn jemanden zu lieben bedeutet, jemandem zu dienen. Man muss einer Mutter nicht erklären, was Liebe ist. Für sie ist es selbstverständlich. Sie dienen ihren Kindern ohne zu zögern. Wir können diese Gleichung also ganz einfach formulieren: Liebe bedeutet Dienen.
Einmal haben wir in einer sehr netten Gesellschaft eine Art Wertesuche durchgeführt. Die Teilnehmer sollten aufzählen, was ihnen im Leben am wichtigsten ist, was sie für das Beste, am wichtigsten halten. Und ich habe das auf einem Schreibtisch notiert. Was meint ihr? Was stand an erster Stelle?
Antwort: Liebe.
Swami Tirtha: Ja. Liebe. Wir begannen mit der Liebe. Und dann erstellten wir eine sehr lange Liste, auf der wir weitere Prioritäten und Ideen entwickelten usw., bis wir schließlich am Ende dieser Liste angelangt waren. Und es gab noch einen letzten Punkt – den Dienst, die Bereitschaft zum Dienen. Aber unten auf der Liste war kein Platz mehr, also konnte ich den Dienst ganz oben platzieren, neben der Liebe. Und ich kann euch sagen, alle waren damit zufrieden. Wenn wir also wollen, werden wir immer eine Gelegenheit finden, anderen zu dienen. Wenn Ihr Herz dabei ist, werdet ihr immer eine Lösung finden. Wenn euer Herz nicht dabei ist, werdet ihr  immer eine Ausrede finden. Man könnte sagen, das ist die Art des Herzens – Lösungen zu finden.
Und ihr wisst, das Herz eines Menschen ist ein sehr sensibles Instrument. Manchmal tobt ein Sturm. Manchmal herrscht Dunkelheit. Und dann wieder zärtliche Gefühle. Manchmal ist es ein Ort für den Anahata-Klang. Oh, das ist etwas ganz Besonderes. Erinnert ihr euch an die Beschreibung des Anahata-Klangs in der Gheranda Samhita? Wie er normalerweise entsteht? Man schlägt auf eine Oberfläche, und dann entsteht der Klang. Der Anahata-Klang entsteht jedoch anders. Er ist eine Resonanz von selbst. Es ist ein Klang, der nicht durch Schlagen erzeugt wird. Anahata bedeutet „nicht durch Schlagen“, ein Klang, der nicht durch Schlagen entsteht. Es ist der innere Klang im Herzen. Zuerst ist er wie eine sanfte Brise. Dann wie das Zirpen der Grillen. Später wie Gongs. Und dann wie Glocken Und schließlich wie Donner. Je nachdem, wie gut wir diese feine Fähigkeit besitzen, auf unsere innere Stimme zu hören. Dieser Anahata-Klang ist also sehr wichtig.
Ich habe einmal einen sehr weisen Sadhu getroffen, der die Reinigung der Chakren sehr schön beschrieb. Und er sagte, selbst wenn deine Shakti alle Chakren durchdringt und die höchste Stufe der Erleuchtung erreicht, sollte sie danach zum Herzchakra zurückkehren – das bedeutet, dass ihr mitfühlend seid. Und wenn dieses Herzchakra nicht rein genug ist, werdet ihr große Probleme haben. Deshalb ist diese Reinigung des Herzens sehr wichtig. Und durch das Chanten unserer Mantras, insbesondere der heiligen Namen Gottes, könnt ihr dieses Herzchakra, diesen Spiegel des Herzens, reinigen. Dann wird ein wunderschöner Anahata-Klang erklingen. Wir müssen diese wunderschöne Resonanz in uns entwickeln.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 06.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос: Как мы можем практиковать, как мы можем развивать бхакти в нашей повседневной жизни?

Свами Тиртха: Просить. Итак, существуют разные способы практики бхакти. Обожание — это выражение любви; поэтому, если мы поклоняемся своим наставникам, своим божествам, это один из способов выразить нашу благодарность, нашу любовь, наше стремление к служению. Также, если вы читаете мантры, вы можете добавить это чувство любви и подношения, которое улучшит вашу медитацию. Это также способствует развитию истинного шишья-абхимана. Абхиман — это «менталитет», шишья — это «ученик». Таким образом, истинный менталитет ученика — это очень высокое состояние сознания. Что же такое шишья-абхиман? Шишья-абхиман означает «я ученик». Но это также означает: «Я ученик своего учителя. Я готов получать наставления из своего источника». Сначала мы должны сосредоточиться на одном источнике информации, а затем, когда мы будем обучены, мы сможем увидеть множество учителей, гуру и надлежащих источников информации. Поэтому для духовно развитых практиков мантра, выражающая их почтение, звучит так: ванде гурун – то есть во множественном числе, гурун, это не один, а множество гуру, «Мое почтение многим учителям».

Но, возвращаясь к истинному принципу «шишья-абхиман», к этому истинному менталитету ученика, мы также должны глубоко понимать, что благополучие человечества, судьба этой планеты зависят от нашей духовной практики. Духовная практика настолько важна, что она может помочь другим. Если вы небрежны или ленивы в духовном смысле, то вы не приносите пользы миру, другим живым существам, планете. Поэтому менталитет ученика с этим космическим видением очень важен. Это благотворительная деятельность. Если вы совершенствуете свою жизнь, то это будет способствовать благополучию всей вселенной. И это очень сострадательное чувство, не так ли? Поэтому, если мы практикуем это сострадание, то мы также развиваем в себе любящее стремление к служению. Потому что на самом деле любить кого-то означает служить кому-то. Вам не нужно объяснять, что такое любовь матери. Для них это очевидно. Они служат своим детям, не задумываясь. Поэтому мы можем упростить это уравнение – любовь означает служение.

Однажды в очень хорошей компании мы провели своего рода исследование ценностей. Люди должны были указать, что для них наиболее важно в жизни, что они считают лучшим, самым важным. И я записывал это на доске. Что вы думаете? Что было первым?

Ответ: Любовь.

Свами Тиртха: Да, любовь. Мы начали с любви. А потом составили длинный-длинный список, придумывая другие приоритеты и идеи, и так далее, до такой степени, что дошли до самого низа этой доски. И был ещё один последний пункт – это было служение, настроение служения. Но внизу списка не осталось места, поэтому я мог бы поставить служение на первое место, рядом с любовью. И могу сказать вам, все остались довольны. Так что, если мы захотим, мы всегда найдём возможность служить другим. Если ваше сердце к этому готово, вы всегда найдёте решение. Если вашего сердца там нет, вы всегда найдёте оправдание. Можно сказать, что это путь сердца – находить решения.

Знаете, сердце человека — очень тонкий инструмент. Иногда в нём бушует буря. Иногда царит тьма. Иногда возникают нежные чувства. А иногда это место для звука анахата. О, это что-то особенное. Помните, как в «Гхеранда Самхите» описывается звук анахата? Как обычно генерируется звук? Вы ударяете по поверхности, и тогда появляется звук. Но звук анахата возникает по-другому. Это самостоятельный резонанс. Это звук, который генерируется не ударом. Анахата означает «не ударяющий», «звук, не сопровождающийся ударом». Это внутренний звук в сердце. Сначала это похоже на лёгкий ветерок. Затем — на стрекотание кузнечиков. Потом — на звон гонгов. Затем — на звон колоколов. И наконец — на гром. В зависимости от нашего уровня этой тонкой способности слышать этот внутренний голос. Поэтому звук анахата очень важен.

Однажды я встретил очень знающего садху, который очень хорошо описывал очищение чакр. Он сказал, что даже если ваша шакти проходит через все чакры и достигает высшей ступени просветления, после этого она должна вернуться на уровень сердечной чакры – это значит, что вы сострадательны. И если эта сердечная чакра недостаточно чиста, то у вас будут большие проблемы. Поэтому это очищение сердца очень важно. И с помощью повторения мантр, и особенно повторения святых имен Бога, вы можете очистить эту сердечную чакру, это зеркало сердца. Тогда откроется прекрасный звук анахата. Нам нужно развить этот прекрасный внутренний резонанс.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 11.05.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

If we have started this journey of life by taking birth, one thing looks certain – that we shall end this journey as well. It is said that at the time of our birth our years and our fate are written on our forehead. At the moment of birth it is decided how long we shall live. And how much suffering we have to tolerate. And also how much happiness we shall harvest in this life. If everything is written on our foreheads, then fate is not a question of beauty industry. So even if we go to a beauty parlour, it will not change our destiny. Nevertheless, we want to avoid the troubles and we want to acquire more happiness. And we all want to live a long life. Everybody wants to have a long enough period of life; yet you want to avoid old age. It is not very reasonable. If you want to have a long life, the process to achieve that long life is called aging. How can you have the one without the other? It’s impossible. Better we try to establish some friendly relationship with time, and old age as well.
As I told you, about 100 years is projected for humans of this age. Have you ever thought how many years you are ready to give to yourself?
Gita-Govinda: 108.
Swami Tirtha:  Nice. Give some time to yourself and try to plan your life. You must have a plan for this lifetime. And usually the different periods in life follow each other step by step. First you are a baby, then you are a child, then you are a young man or woman, then you are a grown-up responsible person, then you are an elderly one, after that a senior one, then again a child. But in every age period we should try to behave accordingly. When you are young, you want to pose as more senior. When you grow old, you want to pose as younger.
But you know, if we have 100 years period for this lifetime, let’s check what we should do in these ages, what we should learn, what we should perform.
There is a discussion[1] between a master and a student. And the student has some questions about space and time, and human beings, and divinity, and faith, and atonement, and different important topics. And as there is a profound inquiry from the side of the student, the master tries to give profound answers. And now they come to discussing time.
Everything is changing in this life. Yet certain things remain the same. Your bodily constitution is changing from baby to an old man, but your feeling, your self-identity, this inner identification, doesn’t change. So, this is what the master tells the student. “Alright, everything is changing, but you are the same.”
Nevertheless, in these different ages that we perceive, we have to perform various different activities. So, I tell you the age, and then you tell me what we should learn and how we should do in this age.
“So, in this ever-changing process, there is some permanent feature. You are what you have been, and you will remain the same. When a person is one year old, what should he learn?
Comment: To walk.
Swami Tirtha: Correct, walking. When you are ten years old, you start to learn to…?
Answer: To read.
Swami Tirtha: You start to learn how to think, to develop your consciousness. When you are twenty, you start to learn..? When you are twenty, then you start to learn to stand on your own feet, to be independent. When you are thirty..?
Anwer: To be responsible.
Swami Tirtha: Yes, correct. When you are thirty, then you have to face yourself. And establish a family life – this is facing yourself. When you are forty, what do you start to learn?
Answer: To divorce.
Swami Tirtha: No, this is not allowed.
Comment: To be useful for the society.
Swami Tirtha: Correct, this is the time when we have to learn how to be very useful for others, how to serve the benefit of others. When you are fifty?
Comment: Half of the time has passed.
Swami Tirtha: Correct, then we have to face a kind of withdrawal from external activities. When you are sixty, what do you have to learn when you are sixty?
Response: Wisdom.
Swami Tirtha: Yes, wisdom. When you are seventy, what you have to learn?
Answer: That nobody owes you anything.
Swami Tirtha: Well, I think it’s also necessary to learn this. But here it is said we have to learn deep faith. When you are seventy, you have to learn deep faith. What happens when you are eighty? Prem Prasad?
Prem-Prasad: Rethink everything that has happened in your life.
Swami Tirtha: Correct. When we are eighty, we have to learn this absolute stability.
When you are ninety? When you are ninety, you have to face death. And what do we have to learn when we are a hundred years old?
Comment: To die.
Swami Tirtha: Correct, to pass away peacefully and in a contented manner.
Gita-Govinda: What if you don’t reach even 70?
Swami Tirtha: Bad luck. Because it is said: if you are not pure by 10, if you are not beautiful by 20, if you are not strong by 30, if you are not determined by 40, if you are not wealthy by 50, if you are not wise by 60, and if you are not saintly by 70, you will not become one later either.
You see, we have a relatively short time, my dear ones. So according to your age, try to achieve the best. I think this is enough now to ponder, to think, to digest.

(to be continued)

1.  In Hansakunda Upanishad

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ha egyszer már megszülettünk és elkezdtük ezt a vándorutat, annyi bizonyos, hogy egyszer majd be is fogjuk ezt fejezni. Azt mondják, hogy a születésünk pillanatában a homlokunkra van vésve az éveink száma és a hitvallásunk. A születés pillanatában eldöntetik, hogy milyen hosszan fogunk élni, mennyi szenvedést kell elviselnünk, illetve mennyi boldogságban lesz majd részünk. S ha minden a homlokunkra van írva, akkor a sorsunk sem a szépségiparon múlik. Tehát még ha el is látogatunk egy szépségszalonba, akkor sem nagyon fog változni mindaz, ami már eleve elrendeltetett. Mindenesetre az biztos, hogy a problémáktól meg akarunk szabadulni, illetve egyre inkább boldogok akarunk lenni, és hosszú életet akarunk élni. Mindenki hosszan akar élni, de azért el is szeretné kerülni az öregkort. Ez egyáltalán nem valószerű! Ha hosszú életet szeretnénk élni, akkor az annak eléréséhez vezető folyamatot hívják öregedésnek. Hogyan lehetne elérni az egyiket a másik nélkül? Az lehetetlen! Jobban tesszük, ha jó viszonyba kerülünk, mind az idővel, mind pedig az öregkorral.
Ahogy már említettem nektek, körülbelül 100 esztendő adatik egy életre. Gondolkoztatok már azon, hogy ti hány évet adnátok magatoknak?
Gíta-Góvinda: 108.
Szvámí Tírtha: Az szép! Próbáljatok egy kis időt szánni magatokra, hogy megtervezzétek az életeteket. Kell, hogy legyen tervetek erre az életre! S általában a különböző életszakaszok szépen következnek egymás után. Először az újszülött, majd a kisgyermekkor, s ezt követően fiatalok, felelős felnőttek, majd idősebbek, egyre korosabbak, s aztán ismét gyermekek leszünk. Viszont minden életkorban igyekeznünk kell annak megfelelően élni. Bár jellemző, hogy amíg fiatalok vagyunk, addig idősebbnek szeretnénk látszani, viszont amikor pedig idősebbé válunk, akkor pedig fiatalabbnak akarunk látszani.
De hogyha ez az életünk 100 esztendeig tart, akkor nézzük meg, hogy mit is kellene csinálnunk, mit kellene tanulnunk, mit kellene véghez vinnünk, az adott életkorban.
Egyszer, mester és tanítvány beszélgettek[1]. A növendék feltette kérdéseit, melyek időre, térre, istenre, emberre, hitre, vezeklésre, s más egyéb fontos témákra vonatkoztak. S mivel a tanítványnak ezek a kérdései meglehetősen elmélyültek voltak, ezért a mester is igyekezett mélyreható válaszokat adni. Majd eljutottak az idő megtárgyalásához, melyet nézzünk meg mi is együtt.
Idővel minden változik, de az is igaz, hogy bizonyos dolgok változatlanok maradnak. A testünk gyermekből felnőtté változik, viszont az érzéseink, az önazonosságunk az nem lesz más. Tehát így szólt a mester a tanítványhoz. „Rendben minden változik, de te ugyanaz maradsz.”
Mindenesetre ezekben a különböző életkorokban különböző életfeladataink vannak. Legyen az, hogy én mondom az életkort, ti pedig azt, hogy mit kell abban az életkorban megtanulni, véghezvinni.
Tehát ebben az örökké változó folyamatban, azért vannak bizonyos állandó elemek. Azok vagyunk, akik voltunk, és azok is maradunk. Tehát mi az amit egyesztendősen meg kell tanulnunk az életben?
Hozzászólás: Járni.
Szvámí Tírtha: Igen, járni. S amikor tíz esztendőssé válunk, akkor mi az amit el kell kezdenünk megtanulni…?
Válasz: Olvasni.
Szvámí Tírtha: Elkezdünk megtanulni gondolkodni, tudatunkra ébredni. S amikor húszévessé válunk, akkor mit kell elkezdünk megtanulni..? Önálló lábra állni, függetlenedni. Harmincévesen..?
Válasz: Felelősségteljesnek lenni.
Szvámí Tírtha: Helyes! Harmincévesen szembe kell néznünk önmagunkkal, családot alapítani, ez jelenti a szembenézést önmagunkkal. Negyvenévesen mi az, amit el kell kezdenünk megtanulni?
Válasz: Elválni.
Szvámí Tírtha: Nem, ez nem megengedett!
Hozzászólás: A társadalom hasznára válni.
Szvámí Tírtha: Pontosan, ez az az időszak, amikor meg kell tanulnunk, hogyan legyünk igazán hasznosak mások számára, hogyan szolgáljuk mások legfőbb javát. Ötvenévesen?
Hozzászólás: Az időnk felén már túl vagyunk.
Szvámí Tírtha: Igen, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy csökkentsük a külvilág felé való aktivitásunkat. Hatvanévesen?
Válasz: Bölcsnek lenni.
Szvámí Tírtha: Igen, bölcsé válni. Hetvenévesen, mi az, amit meg kell tanulnunk?
Válasz: Azt, hogy senki sem tartozik neked semmivel.
Szvámí Tírtha: Igen, azt hiszem ezt is fontos megtanulni, de itt az áll, hogy mély hitre kell, hogy jussunk. Mi történik nyolcvanévesen? Prémpraszád?
Prémpraszád: Ismét végiggondoljuk mindazt, ami addig az életünkben történt.
Szvámí Tírtha: Igen, amikor nyolcvanévessé válunk, meg kell tanulnunk teljesen stabillá válni. Kilencvenévesen? Meg kell tanulnunk szembenézni a halállal. És mit kell megtanulnunk, amikor száz évessé válunk?
Hozzászólás: Meghalni.
Szvámí Tírtha: Igen, békésen és elégedetten eltávozni.
Gíta-Góvinda: Mi van akkor, ha még a hetven évet se éljük meg?
Szvámí Tírtha: Az pech, mert azt mondják, ha 10 éves korunkra nem tanulunk meg tiszták lenni, ha 20 éves korunkra nem szépülünk meg, ha 30 éves korunkra nem leszünk erősek, ha 40 éves korunkra nem leszünk elszántak, ha 50 éves korunkra nem leszünk gazdagok, ha 60 éves korunkra nem válunk bölccsé, és ha 70 éves korunkra nem leszünk szentek, akkor már később se leszünk azok.
Látjátok kedveseim, viszonylag kevés időnk van. Tehát próbáljátok meg az életkorotoknak megfelelő legfőbb dolgot elérni. Azt hiszem, ennyi most elég is lesz az elmélkedéshez, a gondolkodáshoz, ezeknek a megemésztéséhez.

(folytatása következik)

1.  Hanszakunda-upanisad

(от лекция на Свами Тиртха, 11.05.2019 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Щом сме започнали това пътешествие на живота като сме се родили, едно нещо изглежда сигурно – че пътуването ще има и край. Казва се, че в момента на раждането, годините, които ще живеете и съдбата ви са записани на челото. Още в мига на раждането ви е отсъдено колко ще живеете, както и колко страдания ще изтърпите, а също колко щастие ще пожънете в този живот. Щом всичко е изписано на челото, тогава значи съдбата не зависи от разкрасяващата индустрия. Така че дори да идете в салон за красота, няма да промените съдбата си. Въпреки всичко ние искаме да избягваме проблемите и да добиваме повече щастие. И всички искаме да живеем дълъг живот. Всеки копнее за достатъчно дълъг живот, обаче искате да избегнете старостта. Това не е много разумно. Щом искате дълъг живот, процесът за постигане на такъв дълъг живот се нарича остаряване. Как може да имате едното без другото? Невъзможно е. По-добре да се стремим да сме в приятелски отношения с времето, също както и със старостта.
Както ви казах, в тази епоха за хората са предвидени около 100 години живот. Замисляли ли сте се някога колко години бихте си отпуснали?
Гита Говинда: 108.
Свами Тиртха: Хубаво. Дайте си някакво време и се опитайте да планирате живота си. Трябва да имате план за този живот. Обикновено различните житейски периоди следват един след друг стъпка по стъпка. Първо сте бебе, след това дете, после младеж или девойка, след това ставате пораснал отговорен човек, после възрастен, сетне старец, накрая пак дете. Но във всеки възрастов период трябва да се стремим да се държим адекватно. Когато сте млади, искате да се представите за по-възрастни. Когато сте стари, искате да се представите за по-млади.
Но щом имаме да изживеем 100 години в този живот, нека видим какво трябва да правим през тези възрасти, какво имаме да научим, какво имаме да свършим.
Има един разговор[1] между учител и ученик. Ученикът има въпроси за пространството и времето, за човека, за божественото, за вярата и изкуплението, за различни важни теми. И понеже има задълбочено запитване от страна на ученика, учителят се старае да дава задълбочени отговори. Сега те стигат до дискусията за времето.
Всичко в този живот се променя. При все това някои неща си остават същите. Нашето тяло се променя от бебе в старец, но себеусещането, това вътрешно чувство за собствена идентичност, не се променя. Именно това казва учителят на ученика. „Въпреки че всичко се променя, ти си същият.”
При все това, през тези различни възрасти, които преживяваме, ние трябва да извършваме различни дейности. Ще ви казвам възрастта, а вие казвайте какво трябва да научим и какво трябва да правим на тази възраст.
“И така, в този вечно променлив процес има нещо постоянно. Ти си какъвто си бил и ще останеш същия.” Когато човек е на една годинка, какво следва да научи?
Коментар: Да ходи.
Свами Тиртха: Правилно, да ходи. Когато сте на десет години, започвате да се учите да…?
Отговор: Да четем.
Свами Тиртха: Започвате да се учите да мислите, да развивате съзнанието си. Когато сте на двадесет се учите да..? На двадесет се учите да стоите на собствените си крака, да сте независими. А когато сте на тридесет..?
Отговор: Да сме отговорни.
Свами Тиртха: Да, правилно. Когато сте на тридесет, трябва да застанете лице в лице със себе си. A да създадете семейство – това значи да застанете лице в лице със себе си. Когато сте на четиридесет, какво започвате да учите?
Отговор: Да се развеждаме.
Свами Тиртха: Не, това не е позволено.
Коментар: Да сме полезни за обществото.
Свами Тиртха: Правилно, това е времето, когато трябва да се научим да сме полезни за другите, да служим за доброто на другите. Когато сте на петдесет?
Коментар: Половината време вече е изтекло.
Свами Тиртха: Така е, тогава трябва да се изправим пред един вид отдръпване от външните дейности. А когато сте на шестдесет на какво трябва да се научите?
Отговор: На мъдрост.
Свами Тиртха: Да, на мъдрост. На седемдесет какво трябва да научите?
Отговор: Че никой не ти е длъжен за нищо.
Свами Тиртха: Е, и това е необходимо да се научи. Но тук е казано, че трябва да се научим на дълбока вяра. Когато сме на седемдесет трябва да се научим на дълбока вяра. А какво става, когато сте на осемдесет? Прем Прасад?
Прем Прасад: Да преосмислиш всичко, което ти се е случило през живота.
Свами Тиртха: Правилно. Когато сме на осемдесет, трябва да се научим на абсолютна стабилност. А на деветдесет? На деветдесет трябва да се срещнем със смъртта. И какво остава да научим когато сме стогодишни?
Коментар: Да умрем.
Свами Тиртха: Да, да си отидем с мир и удовлетворение.
Гита Говинда: Ами ако човек не доживее дори до 70?
Свами Тиртха: Лош късмет. Защото се казва: ако не си чист до десетгодишна възраст, ако не си красив до 20, ако не си силен до 30, ако не си решителен до 40, ако не си богат до 50, ако не си мъдър до 60 и ако не си свят до 70, няма да станеш такъв и по-късно.
Виждате ли, разполагаме с относително кратко време, скъпи мои. Затова според възрастта си, стремете се да постигнете най-доброто. Мисля, че е достатъчно да поразсъждаваме върху това, да помислим, да го смелим.

(следва продължение)

1.  В „Хансакунда Упанишад“

(from a lecture of Swami Tirtha, 06.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Gita Govinda: My question is what exactly does bhakti mean? Recently there was a lecture of our spiritual god-brother and he mentioned that bhakti means ‘love’. But in the present day we humans have quite a perverted understanding of what love is. So if bhakti is love, then what is real love? 

Swami Tirtha: It’s a very complicated topic. I have a friend, he approached me and told me: “Swamiji, can you tell me what is love?” I chased him away. “Don’t disturb me with such questions. Try to practice and then you will understand.” Love is not something that we should create theories about. Love is something that we should perceive. Just like life is not something that you should think about, but rather live it. If you don’t do this, then you will miss your life. It’s a big mistake. Go through the experience. Although we agreed that this is not the topmost level of source of knowledge, nevertheless experience has got some part in our understanding. 

But the question is very proper. Because as we are conditioned by so many factors, our understanding about the spiritual truths is also limited. In most of the cases we have our human conditions and we try to apply them over spiritual truths. So, many times we think that love is like an emotional contact. But it’s not a sentimental feeling, because ‘sentimental’ means when the senses overcome the mentality. The senses are lower and the mind should be higher, but when they exchange their places, when the senses overcome the mentality, that’s a mistake. 

And love is definitely not a feeling. Because what is the nature of feelings? They come and go. Asato ma sat gamaya – “From the unreal lead me to the real”. If something disappears, it is unreal, right? So, we can conclude that love in the spiritual sense, like spiritual love or divine love, this is a paradigm, it’s a way to see the created world around you, your approach to the world. So this is a state of consciousness, this is not a feeling. 

We can say that bhakti is a path to the Supreme, it’s one approach to the Supreme. Therefore this is classified as one classical school of yoga, bhakti-yoga, right? This supremely refined emotional connection to the Supreme Absolute Truth definitely is not a transient feeling, coming and going. It’s something that you can develop, something that you can practice, something that you can offer. Because the root of the word bhakti comes from bhaj, and bhaj means ‘to adore’. So that’s an approach to the Supreme Reality. 

But at the same time, bhakti is a very secret thing. We need experts who can teach us bhakti. And you know, once I received a mail from a young man. He said, “Maharaj, I’m very intent on spiritual truth. But, can you teach me about love?” I said, “My dear son, please turn to somebody else. Maybe a young lady can help you.” At least our friend was honest. ‘First I want to learn this art. And then we can go on with something else.’ 

But you see, worldly love is unfortunately always limited. Most of the time it’s corrupted. Most of the time it’s a business: ‘I love you if you love me’. Or rather, ‘You love me and then I will love you’. It’s not really selfless. It’s not really an approach, it’s a transaction. It’s a cry for help. In most of the cases, it’s a cry for help. People live in utter deficit. ‘Please love me. Please, give me some attention. Please, put me in the center of your life’. It’s such an unfortunate situation when you lack emotions, when you lack attention, then you have to live from deficit. Horrible! 

You are spiritual practitioners. Your life should not be dominated by this deficit. You should have a surplus. Your heart should be so full of spiritual emotions that you need someone to share with. Try to work from this surplus. Collect your treasures, and then you can share. Yet divine love is a begging. Yes, we are beggars of love. But actually, it’s good to beg, because then you will be supplied. Many times in the material world we beg and we don’t receive. But if we beg in spiritual sense, we will be supplied. You have to be the ones who will distribute. You have to be the ones who will supply people. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Gíta-Góvinda: A kérdésem az lenne, hogy pontosan mi a bhakti jelentése? Nemrégiben egyik hittestvérünk tartott leckét, és az ő egyik meghatározása az volt, hogy a bhakti ‘istenszeretetet’ jelent. Viszont manapság nekünk igencsak torz képünk van arról, hogy mi is a szeretet. Tehát, ha a bhakti jelentése istenszeretet, akkor mi az anyagi értelemben vett szeretet? 

Szvámí Tírtha: Ez egy meglehetősen bonyolult téma. Van egy barátom, aki egyszer azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy, „Szvámídzsí, meg tudnád mondani, mi a szeretet?” Elhessegettem azzal, hogy „Ne zavarj engem ilyen kérdésekkel! Gyakorold a lelki dolgokat és majd megérted.” Az istenszeretet nem olyasvalami amiről elméleteket kellene gyártanunk, hanem olyan dolog, amit éreznünk kell. Hasonlóképpen az élet is nem olyasvalami, amiről gondolkoznunk kellene, hanem inkább megélni, megtapasztalni. Ha nem így teszünk, akkor elszalasszuk magát az életet, ami nagy hiba! Tapasztaljátok meg! Bár egyetértettünk abban, hogy a tudás forrásának a megtalálásának nem a tapasztalatszerzés a legfelsőbb szintje, mindenesetre hozzájárul a megértésünkhöz. 

A kérdés mégis nagyon helyénvaló, mivel olyan sok tényező befolyásol bennünket, így a lelki igazságokat is csak korlátozottan tudjuk megérteni. A legtöbb esetben az emberi működésünket akarjuk a lelki igazságokra is ráhúzni. Tehát sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretet egyfajta érzelmi kapcsolat. De valójában ez nem egy szentimentális érzés, mert a „szenti-mentális” jelentése az, amikor az érzékek kerekednek felül az értelmen. Az érzékszervi megtapasztalás egy alacsonyabb szintű dolog, így az értelemnek kellene magasabb rendűnek lennie. Viszont, ha ezek felcserélődnek, ha az érzékek kerekednek felül az értelmen, az hiba! 

Az istenszeretet pedig semmiesetre sem egy érzés, mert mi jellemző az érzésekre? Az, hogy jönnek és mennek. Aszató má szad gamaja – „A valótlanból vezess a valósba.” Tehát, ha valami egyszercsak eltűnik, akkor az nem volt igazi. Szóval levonhatjuk azt a következtetést, hogy a lelki értelemben vett szeretet, vagy istenszeretet egyfajta látásmód, ahogy viszonyulunk, ahogy látjuk magunk körül a teremtett világot. Tehát ez egy tudatállapot, nem pedig egy érzés. 

Azt mondhatjuk, hogy a bhakti, a Legfelsőbbhöz vezető út, a Hozzá való viszonyulásunknak a legtisztább módja. Ezért tekintik a bhakti-jógát, a jóga egyik klasszikus irányzatának. Ez a rendkívül finom érzelmi kapcsolat a Legfőbb Abszolút Igazság iránt, biztos, hogy nem egy múló érzés, ami jön és megy. Ez olyasmi, amit fejleszthetünk, gyakorolhatunk, felajánlhatunk. Hiszen a bhakti szó gyökere a bhadzs szótőből származik, melynek jelentése „imádni”. Tehát ez a Legfelsőbb valóság megközelítésének a módja. 

Ugyanakkor a bhakti  az egy nagyon titkos dolog, melyhez szükségünk van egy tapasztalt szakértőre, aki tud erről bennünket tanítani. Egyszer kaptam levelet egy fiatalembertől, aki azt írta nekem, hogy „Kedves Mahárádzs, nagyon érdekel az abszolút igazság, illetve tudnál tanítani engem a szeretetről?” Mire azt mondtam neki, hogy, „Drága fiam, kérlek fordulj ez ügyben valaki máshoz. Talán egy ifjú hölgy tud ebben segíteni.” Legalább őszinte volt a barátunk. ‘Először egy kis könnyű művészetet akarok tanulni, aztán jöhetnek a komolyabb dolgok is.’ 

De látjátok a világi szerelem sajnos többnyire esendő, legtöbbször tisztességtelen, és valójában egy üzlet, ‘Szeretlek, ha te is szeretsz engem’. Vagy inkább úgy hangzik, hogy ‘Ha te szeretsz engem, akkor én is szeretni foglak’. Nem igazán önzetlen, és valójában nem a másikhoz való közeledésmód, hanem egy egyezség. Egy segélykiáltás. A legtöbb esetben ez egy segélykiáltás. Az emberek teljes hiányban élnek. „Kérlek, szeress engem, kérlek, szentelj nekem figyelmet, kérlek, tegyél az életed középpontjává.” Ez egy nagyon szerencsétlen helyzet, amikor hiányoznak az érzelmek, a figyelem, tehát úgy kell élnünk, hogy hiányunk van. Ez borzalmas! 

Ti lelki gyakorlók vagytok, és nem szabad, hogy az életeteket ez a hiány uralja. Nektek többletetek kell, hogy legyen! A szívünknek olyannyira csordultig tele kell lennie lelki érzelmekkel, hogy azért legyen szükségünk valakire, hogy megoszthassuk azt. Próbáljunk meg ebből a többletből dolgozni. Gyűjtsük össze a kincseinket, hogy aztán megoszthassuk másokkal is. Bár az istenszeretet elérése az egy koldulás, igen mi a szeretet koldusai vagyunk. S jó dolog kérni, mert akkor meg is kapjuk azt. Az anyagi világban sokszor kérünk dolgokat, amiket nem nagyon kapunk meg. Viszont, ha lelki dolgokat kérünk, akkor azt meg fogják adni nekünk. Nektek azoknak kell lennetek, akik adni tudnak. Nektek kell a szükségben szenvedőket ellátnotok.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 06.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Гита Говинда: Моят въпрос е какво точно означава бхакти? Наскоро имаше лекция на един наш духовен брат и той спомена, че бхакти значи „любов“. Но в наше време ние хората имаме доста изкривено разбиране какво е любов. И ако бхакти е любов, тогава какво е истинска любов? 

Свами Тиртха: Това е много сложна тема. Имам един приятел, който дойде и ме попита: „Свамиджи, можеш ли да ми кажеш какво е любов?” Аз го изпъдих: „Не ме занимавай с такива въпроси. Опитай се да практикуваш и тогава ще разбереш.” Любовта не е нещо, за което трябва да изграждаме теории. Любовта се усеща. Точно както и животът не е нещо, за което да се говори – той по-скоро трябва да се живее. Не го ли правите, просто пропускате живота си. Това е голяма грешка. Усетете преживяването. Макар да говорихме, че опитът не е най-висшият източник на познание, той все пак заема известна част от нашето разбиране. 

Но въпросът е много правилен. Понеже сме обусловени от толкова много фактори, нашето разбиране за духовните истини също е ограничено. В повечето случаи ние се опитваме да прилагаме човешката си обусловеност върху духовните истини. Затова много често си мислим, че любовта е някаква емоционална връзка. Но тя не е сантиментално чувство, защото „сантиментално“ означава сетивата да надделяват над менталността. Сетивата са по-ниско, а умът би трябвало да стои по-високо; обаче ако си разменят местата, ако сетивата надделяват над ума, това е грешка. 

И любовта определено не е чувство. Защото каква е природата на чувствата? Идват и си отиват. Асато ма сат гамая – „От нереалното води ме към истинското”. Щом нещо изчезва, то е нереално, нали? Така можем да заключим, че любовта в духовен смисъл – духовната любов, или божествената любов – е парадигма, начин да се гледа на света наоколо, мироглед. Така че тя е състояние на съзнанието, не е чувство. 

Можем да кажем, че бхакти е път към Бога, тя е подход към Бога. Затова я класифицират като една от класическите школи в йога – бхакти-йога. Тази изключително пречистена емоционална свързаност с Върховната Абсолютна Истина определено не е някакво преходно чувство, което идва и си отива. Тя е нещо, което можеш да развиваш, което можеш да практикуваш, което можеш да поднесеш. Защото коренът на думата бхакти идва от бхадж, а бхадж означава „да обожаваш“. Така че това е отношение към Върховната Реалност. 

Ала същевременно бхакти е много тайно нещо. Нуждаем се от експерти, които да ни научат на бхакти. Знаете ли, веднъж получих писмо от един младеж. Той казваше: „Махарадж, много съм решен да вървя по духовния път. Но можеш ли да ме научиш на любов?” Отвърнах: „Мой скъпи синко, моля те, обърни се към някой друг. Може би някоя млада дама може да ти помогне.” Човекът поне беше честен. „Най-напред искам да науча това изкуство. Пък после можем да продължим нататък.“ 

Но виждате ли, светската любов, уви, винаги е ограничена. В повечето случаи тя е покварена. В повечето случаи е бизнес: „Обичам те, ако ме обичаш“. Или по-скоро: „Първо ти ме обичай, пък сетне и аз ще те обичам“. Това всъщност не е безкористно. То не е отношение, а сделка. То е вик за помощ. В повечето случаи е вик за помощ. Хората живеят в недостиг. „Моля те, обичай ме. Моля те, отдели ми малко внимание. Моля те, сложи ме в центъра на живота си.“ Това е такова нещастие – да ти липсват емоции, да не ти достига внимание, да се налага да живееш в недоимък. Ужасно! 

Вие сте духовни практикуващи. Вашият живот не бива да е доминиран от такъв дефицит. Вие трябва да имате излишък. Сърцето ви би трябвало да е толкова препълнено с духовни чувства, че да ви е нужен някой, с когото да ги споделите. Стремете се да действате откъм този излишък. Събирайте съкровища, които сетне да можете да раздавате. И все пак, божествената любов е просия. Да, ние сме просяци на любовта. Но всъщност е добре да просиш, защото тогава ще ти се даде. Много пъти в материалния живот ние просим, но не получаваме. Но ако просим в духовен смисъл, ще ни бъде дадено. И вие трябва да сте тези, които ще раздавате. Трябва да сте тези, които ще давате на хората. 

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 06.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage von Gita Govinda: Meine Frage ist: Was genau bedeutet Bhakti? Kürzlich hielt unser spiritueller Gottbruder einen Vortrag, und er erwähnte, dass Bhakti „Liebe“ bedeutet. Aber wir Menschen haben heutzutage ein ziemlich verzerrtes Verständnis von Liebe. Wenn Bhakti also Liebe ist, was ist dann wahre Liebe?

 Swami Tirtha: Das ist ein sehr komplexes Thema. Ein Freund von mir kam auf mich zu und fragte: „Swamiji, kannst du mir sagen, was Liebe ist?“ Ich wies ihn ab. „Belästige mich nicht mit solchen Fragen. Übe es einfach, dann wirst du es verstehen.“ Liebe ist nichts, worüber wir Theorien aufstellen sollten. Liebe ist etwas, das wir empfinden. Genauso wie das Leben nicht etwas ist, worüber man nachdenken, sondern was man leben sollte. Wenn man das nicht tut, verpasst man sein Leben. Das ist ein großer Fehler. Mach deine Erfahrungen. Obwohl wir uns einig sind, dass dies nicht die höchste Wissensquelle ist, trägt die Erfahrung dennoch zu unserem Verständnis bei.

Die Frage ist aber sehr berechtigt. Denn da wir von so vielen Faktoren geprägt sind, ist auch unser Verständnis spiritueller Wahrheiten begrenzt. Meistens haben wir unsere menschlichen Gegebenheiten und versuchen, sie auf spirituelle Wahrheiten anzuwenden. So denken wir oft, Liebe sei wie ein emotionaler Kontakt. Aber sie ist kein sentimentales Gefühl, denn „sentimental“ bedeutet, dass die Sinne die Vernunft beherrschen. Die Sinne sind niedriger und der Verstand sollte höher sein, aber wenn sie die Plätze tauschen, wenn die Sinne die Vernunft beherrschen, ist das ein Irrtum.

Und Liebe ist definitiv kein Gefühl. Denn was ist das Wesen von Gefühlen? Sie kommen und gehen. Asato ma sat gamaya – „Führe mich vom Unwirklichen zum Wirklichen“. Wenn etwas verschwindet, ist es unwirklich, nicht wahr? Wir können also schlussfolgern, dass Liebe im spirituellen Sinne, wie spirituelle oder göttliche Liebe, ein Paradigma ist, eine Art, die geschaffene Welt um uns herum zu sehen, unsere Herangehensweise an die Welt. Es ist also ein Bewusstseinszustand, kein Gefühl. 

Wir können sagen, dass Bhakti ein Weg zum Höchsten ist, ein Zugang zum Höchsten. Daher wird es als eine klassische Yoga-Schule, Bhakti-Yoga, klassifiziert, richtig? Diese höchst verfeinerte emotionale Verbindung zur Höchsten Absoluten Wahrheit ist definitiv kein flüchtiges Gefühl, das kommt und geht. Es ist etwas, das man entwickeln, üben und weitergeben kann. Denn die Wurzel des Wortes Bhakti kommt von bhaj, und bhaj bedeutet „anbeten“. Das ist also ein Weg zur höchsten Wirklichkeit.

Doch gleichzeitig ist Bhakti etwas sehr Geheimnisvolles. Wir brauchen Experten, die uns Bhakti lehren können. Wisst ihr, einmal erhielt ich eine E-Mail von einem jungen Mann. Er schrieb: „Maharaj, ich bin sehr an spiritueller Wahrheit interessiert. Kannst du mir etwas über Liebe beibringen?“ Ich antwortete: „Mein lieber Sohn, bitte wende dich an jemand anderen. Vielleicht kann dir eine junge Frau helfen.“ Er war sehr ehrlich. „Zuerst möchte ich diese Kunst erlernen. Und dann können wir uns anderen Dingen widmen.“

Aber seht ihr, weltliche Liebe ist leider immer begrenzt. Meistens ist sie verdorben. Meistens ist sie ein Geschäft: „Ich liebe dich, wenn du mich liebst.“ Oder besser: „Du liebst mich, und dann werde ich dich lieben.“ Sie ist nicht wirklich selbstlos. Es ist nicht wirklich ein Ansatz, es ist eine Transaktion. Es ist ein Hilferuf. In den meisten Fällen ist es ein Hilferuf. Die Menschen leben in einem tiefen Mangel. „Bitte liebe mich. Bitte, schenk mir Aufmerksamkeit. Bitte, stell mich in den Mittelpunkt deines Lebens.“ Es ist eine so unglückliche Situation, wenn es einem an Gefühlen und Aufmerksamkeit mangelt, dann muss man aus Mangel leben. Schrecklich!

Ihr seid spirituelle Praktizierende. Euer Leben sollte nicht von diesem Mangel beherrscht werden. Ihr solltet einen Überschuss haben. Euer Herz sollte so voller spiritueller Gefühle sein, dass ihr jemanden braucht, mit dem ihr sie teilen könnt. Versucht, aus diesem Überschuss zu schöpfen. Sammelt eure Schätze, und dann könnt ihr teilen. Doch göttliche Liebe ist ein Betteln. Ja, wir betteln um Liebe. Aber eigentlich ist es gut zu betteln, denn dann wird euch gegeben. Oftmals betteln wir in der materiellen Welt und erhalten nichts. Doch wenn wir im spirituellen Sinne betteln, wird uns gegeben. Ihr müsst diejenigen sein, die verteilen. Ihr müsst diejenigen sein, die andere versorgen.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 06.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Гита Говинды: Мой вопрос: что именно означает бхакти? Недавно наш духовный брат читал лекцию, и он упомянул, что бхакти означает «любовь». Но в наше время, у людей, довольно извращенное понимание того, что такое любовь. Так если бхакти — это любовь, то что же такое настоящая любовь?

Свами Тиртха: Это очень сложная тема. У меня есть друг, он подошел ко мне и сказал: «Свамиджи, не могли бы вы рассказать мне, что такое любовь?» Я прогнал его. «Не беспокойте меня такими вопросами. Попробуйте практиковаться, и тогда вы поймете». Любовь — это не то, о чем следует строить теории. Любовь — это то, что нужно ощущать. Точно так же, как жизнь — это не то, о чем нужно думать, а то, чтобы жить ее. Если вы этого не сделаете, то упустите свою жизнь. Это большая ошибка. Пройдите через опыт. Хотя мы согласны, что это не высший уровень знания, тем не менее, опыт играет определенную роль в нашем понимании.

Но вопрос очень уместный. Потому что, поскольку на нас влияет множество факторов, наше понимание духовных истин также ограничено. В большинстве случаев мы руководствуемся своими человеческими обусловленостями и пытаемся применять их к духовным истинам. Поэтому часто мы думаем, что любовь — это просто эмоциональный контакт. Но это не сентиментальное чувство, потому что «сентиментальность» означает, когда чувства преобладают над разумом. Чувства должны быть ниже, а разум — выше, но когда они меняются местами, когда чувства преобладают над разумом, это ошибка.

А любовь определенно не чувство. Потому что какова природа чувств? Они приходят и уходят. Asato ma sat gamaya – «Из нереального веди меня к реальному». Если что-то исчезает, оно нереально, верно? Таким образом, мы можем заключить, что любовь в духовном смысле, как духовная любовь или божественная любовь, это парадигма, это способ видеть сотворенный мир вокруг вас, ваш подход к миру. Поэтому это состояние сознания, а не чувство.

Можно сказать, что бхакти — это путь к Богу, это один из подходов к Богу. Поэтому это классифицируется как одна из классических школ йоги, бхакти-йога. Эта предельно утонченная эмоциональная связь с Высшей Абсолютной Истиной определенно не является преходящим чувством, которое приходит и уходит. Это то, что можно развить, что можно практиковать, что можно предложить. Потому что корень слова бхакти происходит от слова «бхадж», а «бхадж» означает «обожать». Так что это отношение к Высшей Реальности.

Но в то же время бхакти — это очень сокровенное дело. Нам нужны эксперты, которые могли бы научить нас бхакти. И знаете, однажды я получил письмо от молодого человека. Он написал: «Махарадж, я очень заинтересован в духовной истине. Но можете ли вы научить меня любви?» Я ответил: «Дорогой сын, пожалуйста, обратись к кому-нибудь другому. Может быть, молодая девушка сможет тебе помочь». По крайней мере, наш друг был честен. «Сначала я хочу изучить это искусство. А потом мы сможем продолжить чем-то другим».

Но, видите ли, мирская любовь, к сожалению, всегда ограничена. В большинстве случаев она искажена. В большинстве случаев это бизнес: «Я люблю тебя, если ты любишь меня». Или, скорее, «Ты полюби меня, и тогда я полюблю тебя». Это не бескорыстие. Это не подход, это сделка. Это крик о помощи. В большинстве случаев это крик о помощи. Люди живут в полном дефиците. «Пожалуйста, люби меня. Пожалуйста, удели мне внимание. Пожалуйста, поставь меня в центр своей жизни». Это такая печальная ситуация, когда тебе не хватает эмоций, когда тебе не хватает внимания, тогда тебе приходится жить в дефиците. Ужасно!

Вы — духовные практикующие. Ваша жизнь не должна быть подчинена этому дефициту. У вас должен быть избыток. Ваше сердце должно быть настолько переполнено духовными эмоциями, что вам нужен кто-то, с кем можно поделиться. Постарайтесь использовать этот избыток. Собирайте свои сокровища, и тогда вы сможете поделиться ими. Однако божественная любовь — это нищенство. Да, мы — просители любви. Но на самом деле просить — это хорошо, потому что тогда вы получите то, что вам нужно. Часто в материальном мире мы просим и ничего не получаем. Но если мы просим в духовном смысле, мы получим то, что нам нужно. Вы должны быть теми, кто будет раздавать. Вы должны быть теми, кто будет давать людям.

(продолжение следует)