Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ha egyszer már megszülettünk és elkezdtük ezt a vándorutat, annyi bizonyos, hogy egyszer majd be is fogjuk ezt fejezni. Azt mondják, hogy a születésünk pillanatában a homlokunkra van vésve az éveink száma és a hitvallásunk. A születés pillanatában eldöntetik, hogy milyen hosszan fogunk élni, mennyi szenvedést kell elviselnünk, illetve mennyi boldogságban lesz majd részünk. S ha minden a homlokunkra van írva, akkor a sorsunk sem a szépségiparon múlik. Tehát még ha el is látogatunk egy szépségszalonba, akkor sem nagyon fog változni mindaz, ami már eleve elrendeltetett. Mindenesetre az biztos, hogy a problémáktól meg akarunk szabadulni, illetve egyre inkább boldogok akarunk lenni, és hosszú életet akarunk élni. Mindenki hosszan akar élni, de azért el is szeretné kerülni az öregkort. Ez egyáltalán nem valószerű! Ha hosszú életet szeretnénk élni, akkor az annak eléréséhez vezető folyamatot hívják öregedésnek. Hogyan lehetne elérni az egyiket a másik nélkül? Az lehetetlen! Jobban tesszük, ha jó viszonyba kerülünk, mind az idővel, mind pedig az öregkorral.
Ahogy már említettem nektek, körülbelül 100 esztendő adatik egy életre. Gondolkoztatok már azon, hogy ti hány évet adnátok magatoknak?
Gíta-Góvinda: 108.
Szvámí Tírtha: Az szép! Próbáljatok egy kis időt szánni magatokra, hogy megtervezzétek az életeteket. Kell, hogy legyen tervetek erre az életre! S általában a különböző életszakaszok szépen következnek egymás után. Először az újszülött, majd a kisgyermekkor, s ezt követően fiatalok, felelős felnőttek, majd idősebbek, egyre korosabbak, s aztán ismét gyermekek leszünk. Viszont minden életkorban igyekeznünk kell annak megfelelően élni. Bár jellemző, hogy amíg fiatalok vagyunk, addig idősebbnek szeretnénk látszani, viszont amikor pedig idősebbé válunk, akkor pedig fiatalabbnak akarunk látszani.
De hogyha ez az életünk 100 esztendeig tart, akkor nézzük meg, hogy mit is kellene csinálnunk, mit kellene tanulnunk, mit kellene véghez vinnünk, az adott életkorban.
Egyszer, mester és tanítvány beszélgettek[1]. A növendék feltette kérdéseit, melyek időre, térre, istenre, emberre, hitre, vezeklésre, s más egyéb fontos témákra vonatkoztak. S mivel a tanítványnak ezek a kérdései meglehetősen elmélyültek voltak, ezért a mester is igyekezett mélyreható válaszokat adni. Majd eljutottak az idő megtárgyalásához, melyet nézzünk meg mi is együtt.
Idővel minden változik, de az is igaz, hogy bizonyos dolgok változatlanok maradnak. A testünk gyermekből felnőtté változik, viszont az érzéseink, az önazonosságunk az nem lesz más. Tehát így szólt a mester a tanítványhoz. „Rendben minden változik, de te ugyanaz maradsz.”
Mindenesetre ezekben a különböző életkorokban különböző életfeladataink vannak. Legyen az, hogy én mondom az életkort, ti pedig azt, hogy mit kell abban az életkorban megtanulni, véghezvinni.
Tehát ebben az örökké változó folyamatban, azért vannak bizonyos állandó elemek. Azok vagyunk, akik voltunk, és azok is maradunk. Tehát mi az amit egyesztendősen meg kell tanulnunk az életben?
Hozzászólás: Járni.
Szvámí Tírtha: Igen, járni. S amikor tíz esztendőssé válunk, akkor mi az amit el kell kezdenünk megtanulni…?
Válasz: Olvasni.
Szvámí Tírtha: Elkezdünk megtanulni gondolkodni, tudatunkra ébredni. S amikor húszévessé válunk, akkor mit kell elkezdünk megtanulni..? Önálló lábra állni, függetlenedni. Harmincévesen..?
Válasz: Felelősségteljesnek lenni.
Szvámí Tírtha: Helyes! Harmincévesen szembe kell néznünk önmagunkkal, családot alapítani, ez jelenti a szembenézést önmagunkkal. Negyvenévesen mi az, amit el kell kezdenünk megtanulni?
Válasz: Elválni.
Szvámí Tírtha: Nem, ez nem megengedett!
Hozzászólás: A társadalom hasznára válni.
Szvámí Tírtha: Pontosan, ez az az időszak, amikor meg kell tanulnunk, hogyan legyünk igazán hasznosak mások számára, hogyan szolgáljuk mások legfőbb javát. Ötvenévesen?
Hozzászólás: Az időnk felén már túl vagyunk.
Szvámí Tírtha: Igen, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy csökkentsük a külvilág felé való aktivitásunkat. Hatvanévesen?
Válasz: Bölcsnek lenni.
Szvámí Tírtha: Igen, bölcsé válni. Hetvenévesen, mi az, amit meg kell tanulnunk?
Válasz: Azt, hogy senki sem tartozik neked semmivel.
Szvámí Tírtha: Igen, azt hiszem ezt is fontos megtanulni, de itt az áll, hogy mély hitre kell, hogy jussunk. Mi történik nyolcvanévesen? Prémpraszád?
Prémpraszád: Ismét végiggondoljuk mindazt, ami addig az életünkben történt.
Szvámí Tírtha: Igen, amikor nyolcvanévessé válunk, meg kell tanulnunk teljesen stabillá válni. Kilencvenévesen? Meg kell tanulnunk szembenézni a halállal. És mit kell megtanulnunk, amikor száz évessé válunk?
Hozzászólás: Meghalni.
Szvámí Tírtha: Igen, békésen és elégedetten eltávozni.
Gíta-Góvinda: Mi van akkor, ha még a hetven évet se éljük meg?
Szvámí Tírtha: Az pech, mert azt mondják, ha 10 éves korunkra nem tanulunk meg tiszták lenni, ha 20 éves korunkra nem szépülünk meg, ha 30 éves korunkra nem leszünk erősek, ha 40 éves korunkra nem leszünk elszántak, ha 50 éves korunkra nem leszünk gazdagok, ha 60 éves korunkra nem válunk bölccsé, és ha 70 éves korunkra nem leszünk szentek, akkor már később se leszünk azok.
Látjátok kedveseim, viszonylag kevés időnk van. Tehát próbáljátok meg az életkorotoknak megfelelő legfőbb dolgot elérni. Azt hiszem, ennyi most elég is lesz az elmélkedéshez, a gondolkodáshoz, ezeknek a megemésztéséhez.

(folytatása következik)

1.  Hanszakunda-upanisad