Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 09.05.2018, Sofia)

(continues from the previous Monday) 

And how to keep a fire alive? You have to feed it, right? Feed the fire. Bring everything that is necessary for the service and for your spiritual growth, supply it! Throughout your lifetimes you collect the firewood. Your master will ignite the fire, he will give the spark. And Krishna will provide the ghee. If you have these ingredients, you will have a very nice fire, a very powerful fire.

So, this is it. To put it shortly, if you want to get rid of any type of blockage – and we’ve examined only one type, this weakness of the heart, which comes sometimes, so don’t be surprised if it comes – but you should know the method how to overcome these difficulties: by a positive practice of the value system. Then we can expect the further steps of this progressive path – finally to come to ruchi, the higher taste. And if you have ruchi, that means you have purified from all anarthas, there is no hindrance anymore. Don’t think that ruchi is something so extraordinary that it’s impossible to reach. No, it is possible. If you give your life, how can you take it back? You cannot take it back. If you think that you take something back, that means you didn’t give it. But ruchi means ‘I am so convinced, that I have given everything, I’m all in’. And you might think that this is the end of spiritual progress, but this is only the middle stage. There are some more stages yet.

It is said that on one wheel the cart will not go, at the minimum two wheels are necessary for a cart to move. One wheel is the willingness of the human being, it’s your commitment, it’s your action. The other wheel is the blessing of the Supreme Lord. Then your spiritual cart will move. If you enjoy the divine blessing and if you also contribute, you will reach your goal. This is the meaning – cultivate the positive values and then reach steadiness in your service – nishtha, and then you will get the higher taste – ruchi.

Of course, there are a lot of different stages. Like asakti – this is the attraction, a higher type of attraction. Then bhava comes, the initial stage of divine loving service. And finally prema, which is the accomplished state of devotional sentiments. This is the sequence set by Rupa Goswami. And this is something very important that you have to know by heart. Right? So please memorize it! Adau shraddha tatah sadhu-sango ‘tha bhajana-kriya/ tato ‘nartha-nivrittih syat tato nishṭha rucis tatah/ athasaktis tato bhavas tatah premabhyudanchati/ sadhakanam ayam premnah pradurbhave bhavet kramah[1]. When I come and wake you up, you should know it. And then you can always see: ‘At which stage am I? Do I have ruchi, the higher taste? Or better I focus on cultivating the positive values – how to overcome my anarthas.’ So please, don’t take this advice of the acharyas as some theories. Apply, apply! Examine yourself in the face of this mirror – where am I?

(to be continued)

[1] Bhakti-rasamrita-sindhu 1.4.15-16

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Legutóbb az anarthákról, a bűnös cselekedetekről, rossz berögződésekről, tudatlanságról beszélgettünk, illetve szó esett egy még súlyosabb anartháról, a ‘szív gyengeségéről’, mely a hit hiányából fakad. Ez történt Ardzsunával is, amikor kétségei támadtak a harcot illetően, illetve mi is így vagyunk ezzel, amikor elfogy a lelkesedésünk. De hogyan tartsuk elevenen a hitünket? Úgy, hogy tápláljuk a tüzet. Vonjunk be mindent, ami csak kellhet a szolgálat érdekében, hogy lelkileg növekedhessünk! Életeken keresztül gyűjtjük a szükséges tűzifát, amit a mesteretek fog majd lángra lobbantani, ő adja hozzá a szikrát, Krisna pedig a ghít, a szeretetet. Ha rendelkeztek ezekkel a hozzávalókkal, akkor nagyon szépen, erősen fog égni a tüzetek.

Röviden összefoglalva, ha meg akartok szabadulni bármiféle akadálytól, melyek közül mi csak egyet, a szív gyengeségét vizsgáltuk, ami néha előfordul – tehát ne lepődjetek meg, ha bekövetkezik -, akkor ez a recept. Ismernetek kell, hogyan tudjátok majd legyőzni a nehézségeket, a pozitív dolgok gyakorlásával. Majd, ahogy tovább fejlődtök, végül remélhetőleg eljuttok a rucsihoz, a magasabb ízhez. S ha rendelkeztek ezzel a magasabb ízzel, rucsival, az azt jelenti, hogy már megtisztultatok minden akadálytól, anarthától. Ne gondoljátok azt, hogy ez a rucsi valami nagyon különleges, elérhetetlen valami. Igenis lehetséges elérni! Hiszen a rucsi azt jelenti, hogy ‘Teljes bizonyossággal tudom, hogy mindenemet odaadom, egyszer s mindörökre’. Ha egyszer már odaadtátok az életeteket, akkor hogyan vehetnétek azt vissza? Ez lehetetlen. Ha azt gondoljátok, hogy valamit vissza tudtok még venni, az azt jelenti, hogy nem is adtátok oda. Talán azt gondolhatjátok, hogy ez a lelki fejlődésnek a vége, de ez még csak egy középső szint, és vannak még további szintek.

A rucsit még megelőzi a nishthá, mely a pozitív dolgok gyakorlását, a szolgálat állhatatos végzését jelenti. Azt mondják, hogy egy kerékkel nem megy a kordé, mind a két kerék szükséges hozzá. Az egyik kerék a hajlandóságunk, elkötelezettségünk, cselekedeteink, a másik pedig a Legfelsőbb Úr áldása, és együtt  akkor majd menni fog a lelki életünk szekere. Ha elnyertétek a Legfelsőbb Úr áldását, illetve ti is hozzáadtátok a saját részeteket, akkor el fogjátok érni a célotokat, el fogjátok nyerni a magasabb ízt, a rucsit.

Természetesen még nagyon sok különböző szint létezik, mint például az asakti, magasabb szintű vonzódás, aztán a bháva, az istenszerető szolgálat kezdő szintje, és végül a préma, a tiszta, beteljesült rajongó istenszeretet. Ez a Rúpa gószvámí által meghatározott sorrend. S ez egy rendkívül fontos dolog, amit már ugye kívülről tudtok! Kérlek ezt jól jegyezzétek meg! Ádau sraddhá tatah szádhu-szangó ‘tha bhadzsana-krijá/ tató ‘nartha-nivrttih szját tató nisthá rucsisz tatah/ athászaktisz tató bhávasz tatah prémábhjudanycsati/ szádhakánám ajam prémnah prádurbhávé bhavét kramah.[1] Ha álmotokból felébresztelek benneteket, akkor is tudnotok kell. S akkor mindig tisztában lesztek azzal, hogy ‘Vajon én milyen szinten is vagyok? Tapasztalom-e már ezt a magasabb ízt? Vagy jobban teszem-e, ha inkább még a pozitív dolgokra összpontosítok, hogy legyőzhessem az anartháimat.’ Tehát kérlek ne csak elméletnek tekintsétek az ácsárják javaslatait. Alkalmazzátok is azokat! Alaposan vizsgáljátok meg magatokat, hogy ‘Hol is tartok én valójában?’

(folytatása következik)

1. Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16.

(от лекция на Свами Тиртха, 09.05.2018, София)

(продължава от предишния понеделник)

И как да поддържаме огъня жив? Трябва да го подхранваме, нали? Хранете огъня. Влагайте всичко, което е необходимо за служенето и за духовното ви израстване, давайте го! Животи наред сте събирали съчките. Учителят ви ще запали пламъка, той ще даде искрата. А Кришна ще осигури гхи. Ако разполагате с тези съставки, ще имате много хубав, много мощен огън.

Така че това е. Да го кажем накратко, ако искате да се отървете от какъвто и да било вид блокаж – а ние разгледахме само един тип, слабостта на сърцето, която се случва, така че недейте да се изненадвате като ви връхлети – трябва да знаете метода как да надмогнете такива трудности: чрез позитивно практикуване на ценностната система. Тогава можем да очакваме по-нататъшните стъпала в този постепенен път – в крайна сметка да достигнем до ручи, по-висшият вкус. И ако имате ручи, това означава, че сте се пречистили от всички анартхи, че вече няма спънки. Не си мислете, че ручи е нещо толкова необикновено, та е невъзможно да се постигне. Напротив, възможно е. Ако отдадете живота си, нима можете да си го вземете обратно? Не можете да си го вземете. Ако си мислите, че си вземате нещо, това значи, че не сте го били дали. Но ручи означава: „Толкова съм убеден, че съм дал всичко, вложил съм всичко“. И може да си мислите, че това е краят на духовното развитие, но то е едва междинна степен. Предстоят още стъпала.

Казва се, че колесницата не може да върви на едно колело, нужни са минимум две, за да тръгне. Едното колело е готовността на човека – вашата посветеност, вашата действеност. Другото колело е благословията на Всевишния. Тогава духовната ви колесница ще тръгне. Ако се радвате на божествената благословия и ако самите вие допринасяте, ще постигнете целта си. Това е смисълът – отглеждайте позитивните ценности; след това ще постигнете стабилност в служенето – ништха; а после ще добиете и по-висшия вкус – ручи.

Разбира се, има още много различни степени. Като например асакти – което е привличане, по-висш тип привързаност. Сетне идва бхава, началната фаза на божественото любящо служене. И накрая према, която е съвършената степен на преданите чувства. Такава е последователността, посочена от Рупа Госвами. И тя е нещо много важно, което трябва да знаете наизуст. Така че, моля ви, научете я! Адау шраддха татах садху-санго ‘тха бхаджана-крия/ тато ‘нартха-нивриттих сят тато ништха ручис татах/ атхасактис тато бхавас татах премабхюданчати/ садхаканам аям премнах прадурбхаве бхавет крамах[1]. Да дойда и от сън да ви събудя – трябва да я знаете. Тогава ще можете винаги да виждате: „На кое стъпало съм? Имам ли ручи, по-висшия вкус? Или по-добре да се фокусирам върху култивирането на позитивните ценности, за да надмогна анартхите си.“ Затова моля ви, не приемайте този съвет на ачариите за някаква теория. Прилагайте, прилагайте! Изследвайте себе си в лицето на това огледало – докъде съм стигнал?

(следва продължение)

[1] „Бхакти Расамрита Синдху“ 1.4.15-16

(from a lecture of Swami Tirtha, 17.08.2018, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

“Madhavendra Puri wanted to leave Jagannatha Puri because the people were honouring him as a great devotee; however, this threatened to hinder his collecting sandalwood for the Gopala Deity. Shri Madhavendra Puri told all the servants of Lord Jagannatha and all the great devotees there the story of the appearance of Shri Gopala. When all the devotees at Jagannatha Puri heard that the Gopala Deity wanted sandalwood, in great pleasure they all endeavoured to collect it. Those who were acquainted with government officers met with them and begged for camphor and sandalwood, which they collected.” [1]
Therefore there is a proverb in the vaishnava circles: “It doesn’t matter what you know, but it does matter whom you know.” If you know those who are in charge, you can obtain the camphor and the sandalwood. And I think in the communist times this principle was very much applied: it didn’t matter what you knew, because most stupid guys were in a very good position, if they had the connection, then they could succeed. This is my hope as well. I’m a dull person, but I have my connections.
“One brahmana and one servant were given to Madhavendra Puri just to carry the sandalwood. He was also given the necessary travelling expenses. To get past the toll collectors along the way, Madhavendra Puri was supplied with the necessary release papers from government officers. The papers were placed in his hand. In this way Madhavendra Puri started for Vrindavana with the burden of sandalwood, and after some days he once again reached the village of Remuna and the Gopиnаtha temple there. When Madhavendra Puri reached the temple of Gopinatha, he offered his respectful obeisances many times at the lotus feet of the Lord. In the ecstasy of love, he began to dance and sing without cessation. When the priest of Gopinatha saw Madhavendra Puri again, he offered all respects to him and, giving him the sweet rice prasadam, made him eat.” [2]
This temple is still famous for the same prasadam. And it is said, the first time – you are welcome, you are free to enjoy the prasadam. But no second time. A very nice question comes: why? How is it that the prasadam doesn’t come a/the second time? You can get from the prasadam a second time only if you bring somebody who didn’t take any yet.
A very good marketing strategy. So next time you want to join the lecture… First time –you can join; but a second time? Therefore I tell you this is only the beginning what you see now – of the mission, not of Kali Yuga. Today we are few; tomorrow you will be many.

(to be continued)

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya 4.148-151
2. Chaitanya Charitamrita, Madhya 4.152-156

(Szvámí Tírtha, 2018.08.17-ei ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanításából)

„Mádhavéndra Purí el akarta hagyni Dzsagannáth Purít, mert az emberek nagy bhaktaként tisztelték. Ez azonban azzal a veszéllyel járt, hogy nem tud szantálfát gyűjteni a Gópál múrti számára. Srí Mádhavéndra Purí az Úr Dzsagannáth valamennyi szolgájának és minden ott élő nagy bhaktának elmesélte Srí Gópál megjelenésének történetét. Amikor a Dzsagannáth Puríban élő bhakták meghallották, hogy a Gópál múrti szantálfát szeretne, mindannyian nagy örömmel próbáltak szantálfát szerezni. Akik ismeretségben álltak a kormányhivatalnokokkal, találkoztak velük, s kámfort és szantálfát kértek tőlük, amit aztán magukkal vittek.”[1]
Létezik egy mondás vaisnava körökben: „Nem az számít, hogy mit tudtok, hanem az, hogy kit ismertek!” A bhaktáknak is megvoltak az összeköttetéseik, és rögtön tudtak kámfort és szantálfát szerezni. Tehát ez már akkor is így volt, hiszen emlékszünk a régi időkre, a kommunizmusra, amikor igencsak ostoba emberek is felelős beosztásba kerültek, akár képesítés nélkül is. S ebben reménykedem én is! Legyen bármilyen tökkelütött is az ember, ha megvannak a magasabb szférákban az összeköttetései, mint ahogy nekem is van egy, remélhetőleg teljesülnek a vágyai.
„Egy bráhmanát és egy szolgát adtak Mádhavéndra Purí mellé, hogy vigyék a szantálfát. A szükséges útiköltséggel is ellátták. A kormányhivatalnokoktól megkapta a nélkülözhetetlen felmentő iratokat, hogy az adószedők szabad utat engedjenek neki. A papírokat a kezébe adták. Így indult útnak Mádhavéndra Purí szantálfával megrakodva vissza Vrndávan felé, s néhány nap múlva újra Rémuná falvába, a Gópínáth templomba érkezett. Amint Gópínáth templomába ért, számtalanszor tiszteletteljes hódolatát ajánlotta az Úr lótuszlábánál, Gópínáthnál. A szeretet eksztázisába merülve, véget nem érően énekelni és táncolni kezdett. Amikor Gópínáth papja viszontlátta Mádhavéndra Purít, a legnagyobb tiszteletben részesítette, és megvendégelte a tejberizs praszáddal.”[2]
Ez a templom a mai napig erről a tejberizsről híres. S azt mondják, hogy az első alkalommal mindenkit szívesen látnak egy kis tál édesrizsre, de másodjára már nem. Felmerül a kérdés, hogy miért nem? Másodszorra csak akkor kaphat az ember, ha hoz magával valakit, aki még nem evett ebből a praszádból.
Ez egy remek üzleti fogás. Tehát, legközelebb, ha jön valaki, akkor első alkalommal ingyen vehet részt a leckén, de ha másodszor is szeretne jönni, akkor….. alkalmazzuk ugyanezt az elvet? Ezért mondom, hogy most még csak a kezdet kezdetén vagyunk. S nem a kali-juga történetének, hanem a misszió történetének is. Ma még csak kevesen vagytok, de holnap már sokan lesztek!

(folytatása következik) 

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.148-151.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.152-156.

(от лекция на Свами Тиртха, 17.08.2018, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

„Мадхавендра Пури искаше да напусне Джаганатха Пури защото хората го ценяха като велик отдаден; все пак, това заплашваше да възпрепятства събирането на сандалово дърво за Бог Гопала. Шри Мадхавендра Пури разказа на всички служители на Бог Джаганнатха и на всички отдадени там историята на появата на Шри Гопала. Когато всички отдадени от Джаганнатха Пури чуха, че божеството Гопала иска сандалово дърво, с голямо удоволствие се заловиха да го събират. Тези, които познаваха държавни служители, се срещнаха с тях и помолиха за камфор и сандалово дърво, които те събраха.” [1]
Затова има такава поговорка всред ваишнавските кръгове: „Няма значение какво знаеш, има значение кого познаваш.” Ако познаваш отговорните лица, можеш да се сдобиеш с камфор и сандалово дърво. Мисля, че и в комунистически времена този принцип беше доста застъпен: нямаше значение какво знаеш, защото най-големите глупаци бяха на най-добра служба; понеже имаха връзки – успяваха. Такава е и моята надежда. Аз съм глупав човек, обаче имам връзки.
„Един брахмана и един слуга бяха дадени на Мадхавендра Пури, само за да носят сандаловото дърво. Бяха му дадени също така и необходимите пътнически разходи. За да мине покрай събирачите на таксите по пътя, Мадхавендра Пури бе снабден с нужните документи за освобождаване от държавните служители. Документите му бяха дадени в ръцете. По този начин, Мадхавендра Пури тръгна към Вриндавана с товара от сандалово дърво и след няколко дни отново достигна селото Ремуна и храма на Гопинатха там. Когато Мадхавендра Пури стигна до храма на Гопинатха, той поднесе смирените си почитания много пъти в лотосовите нозе на Бога. В екстаз от любов, той започна да танцува и пее без да спира. Когато свещенослужителят на Гопинатха видя Мадхавендра Пури отново, той му отдаде почитта си и, давайки му от сладкия ориз прасадам, го накара да яде.” [2]
Този храм все още се слави със същия този прасадам. И се казва, че ако си за пръв път, си добре дошъл, можеш да се наслаждаваш на прасадама. Обаче втори път не може. Следва много хубав въпрос: защо? Как така прасадам не идва втори път? Можеш да получиш от прасадама и втори път само, ако си довел някого, който още не го е вкусвал.
Много добра маркетингова стратегия. Значи следващия път ако искате да дойдете на лекция… За пръв път може, обаче втория път…? Затова ви казвам, че каквото виждате сега е просто началото – на мисията, не на Кали Юга. Днес сме неколцина; утре ще бъдете много.

(следва продължение)

1. „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя 4.148-151
2. „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя  4.152-156

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 17.08.2018, Ludasto)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

„Madhavendra Puri wollte Jagannatha Puri verlassen, weil die Menschen ihn als großen Anhänger verehrten. Dies drohte jedoch sein Sandelholzsammeln für die Gottheit Gopala zu verzögern. Shri Madhavendra Puri erzählte allen Dienern von Lord Jagannatha und allen großen Anhängern dort die Geschichte von der Erscheinung von Shri Gopala. Als alle Anhänger in Jagannatha Puri hörten, dass die Gottheit Gopala Sandelholz benötigte, bemühten sie sich mit großer Freude, es zu sammeln. Bekannte von Regierungsbeamten trafen sich mit ihnen und baten um Kampfer und Sandelholz, die sie dann sammelten.“[1]

Deshalb gibt es in Vaishnava-Kreisen ein Sprichwort: „Es ist nicht wichtig, was man weiß, sondern wen man kennt.“ Wer die Verantwortlichen kennt, kann Kampfer und Sandelholz gewinnen. Ich glaube, dieses Prinzip galt auch in kommunistischen Zeiten: Es war egal, was man wusste, denn die meisten Dummköpfe waren in einer sehr guten Position. Mit den richtigen Beziehungen konnte man Erfolg haben. Das ist auch meine Hoffnung. Ich bin ein dummer Mensch, aber ich habe meine Beziehungen.

Madhavendra Puri wurden ein Brahmane und ein Diener zur Seite gestellt, um das Sandelholz zu tragen. Auch die Reisekosten wurden ihm erstattet. Um die Zöllner auf dem Weg zu passieren, erhielt Madhavendra Puri von Regierungsbeamten die notwendigen Freigabepapiere. Diese wurden ihm in die Hand gedrückt. So machte sich Madhavendra Puri mit der Last des Sandelholzes auf den Weg nach Vrindavana und erreichte nach einigen Tagen erneut das Dorf Remuna und den dortigen Gopinatha-Tempel. Als Madhavendra Puri den Tempel von Gopinatha erreichte, erwies er den Lotosfüßen des Herrn wiederholt seine respektvollen Ehrerbietungen. In der Ekstase der Liebe begann er unaufhörlich zu tanzen und zu singen. Als der Priester von Gopinatha Madhavendra Puri wiedersah, erwies er ihm seine größte Ehrerbietung, gab ihm das süße Reis-Prasadam und förderte ihn auf zu essen. [2]

Dieser Tempel ist immer noch für dasselbe Prasadam berühmt. Und es heißt: Beim ersten Mal bist du willkommen und kannst das Prasadam genießen. Aber kein zweites Mal. Eine sehr schöne Frage stellt sich: Warum? Wie kommt das Prasadam nicht beim zweiten Mal? Man kann nur dann ein zweites Mal vom Prasadam bekommen, wenn man jemanden mitbringt, der ihn noch nicht probiert hat.

Eine sehr gute Marketingstrategie. Wenn ihr also das nächste Mal an der Vorlesung teilnehmen möchtet … Beim ersten Mal könnt ihr teilnehmen; aber beim zweiten Mal…? Deshalb sage ich euch, dass dies nur der Anfang dessen ist, was ihr jetzt seht – der Mission, nicht des Kali Yuga. Heute sind wir wenige; morgen werde viele sein.

(Fortsetzung folgt)

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya 4.148-151

2. Chaitanya Charitamrita, Madhya 4.152-156

(из лекции Свами Тиртхи, 17.08.2018, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Поскольку все почитали его как великого преданного, Мадхавендра Пури уже хотел уйти из Джаганнатха-Пури. Его остановило лишь то, что он должен принести сандал для Божества Гопалы.  Шри Мадхавендра Пури рассказал историю явления Шри Гопалы слугам Господа Джаганнатхи и всем уважаемым преданным в храме.  Когда преданные в Джаганнатха-Пури узнали, что Божество Гопалы попросило сандала, они с огромной радостью собрали требуемое количество.  Преданные, знакомые с правительственными чиновниками, встретились с ними и попросили разрешение на вывоз из Джаганнатха-Пури собранных камфары и сандала.[1] 
Поэтому в кругах вайшнавов есть пословица: «Неважно, что ты знаешь, важно, кого ты знаешь». Если ты знаешь тех, кто у власти, ты можешь получить камфару и сандаловое дерево. И я думаю, что во времена коммунизма этот принцип применялся очень широко: неважно, что ты знаешь, потому что большинство глупых парней занимали очень хорошее положение, если у них были связи, то они могли добиться успеха. Я тоже надеюсь на это. Я глупый человек, но у меня есть связи.
С Мадхавендрой Пури послали брахмана и слугу, чтобы они помогали нести сандал. Его также снабдили деньгами на дорожные расходы.  Чтобы Мадхавендру Пури не останавливали сборщики налогов, ему вручили необходимые документы с разрешением чиновников правительства.  Так Мадхавендра Пури отправился с грузом сандала во Вриндаван. Через несколько дней он опять оказался в деревне Ремуна, где стоит храм Гопинатхи.  Войдя в храм Гопинатхи, Мадхавендра Пури простерся у Его лотосных стоп. Снова и снова он падал ниц перед Гопинатхой. В экстазе любви он стал танцевать и петь, и танцу его не было конца.  Когда служитель Гопинатхи снова увидел Мадхавендру Пури, он воздал ему должные почести и угостил прасадом — сладким рисом. [2]
Этот храм до сих пор славится тем же прасадом. И говорят, что если вы в первый раз — пожалуйста, вы можете наслаждаться прасадом. Но во второй раз – нельзя. Возникает очень хороший вопрос: почему? Как так получается, что прасад не приходит во второй раз? Вы можете получить прасад во второй раз, только если приведете кого-то, кто еще не ел.
Очень хорошая маркетинговая стратегия. Так что в следующий раз, когда вы захотите присоединиться к лекции… В первый раз — вы можете присоединиться; но во второй раз? Поэтому я говорю вам, что это только начало того, что вы видите сейчас — начало миссии, а не Кали-юги. Сегодня нас мало; завтра вас будет много.

(продолжение следует)

1. „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья 4.148-151
2. „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья 4.152-156

(from a lecture of Swami Tirtha, 09.05.2018, Sofia)

(continues from the previous Monday) 

When you struggle with your doubts – it’s another phase of weakness of the heart. Or when some other ambitions overpower you. You started in one direction and then you return back to the old ways. You feel depressed or you feel like you have lost the courage to go on. So, this weakness of the heart is basically this type of very subtle manifestation. When we lose the impetus, when we lose the willingness to go for our spiritual ideals.

And actually, Arjuna had this. When he shared with Krishna that, “I don’t know what to do. I feel like my heart is burning and I don’t know what is good for me. But I don’t want to fight. I don’t want to perform my duty’. Sometimes you feel like that. You feel challenged in your practices. Sometimes you fail, you are in a dilemma. Because Arjuna always represents the human being – he represents us. And when Krishna starts to instruct him, He says: “It doesn’t befit you to have this weakness of the heart. Because the kshatriyas should be enthusiastic and happy if they have such a chance to perform their duty”. So, if we take this advice – alright, we are not kshatriyas, we try to be devotees – but let’s try to apply the same principle: if any challenge comes to you, this is the best way to improve. And I don’t want to repeat some cheap New Age stuff like “challenges are good”, or “difficulties are the best”, no. But see, this comes from the Gita, when Krishna says: “You should be happy if you have a chance to show yourself. And this weakness of the heart does not befit you”.

Let me quote some other verse from Shrila Rupa Goswami abou what is the proper attitude to devotional service. Utsahan nishcayad dhairyat/ tat-tat-karma-pravartanat/ sanga-tyagat sato vritteh/ shadbhir bhaktih prasidhyati[1]. “Utsaha – this is a full enthusiasm, coming from your heart. Then committed practice, perseverance, proper following of the rules and regulations, associating with saints, with holy personalities, and to follow the path of the previous acharyas – these six practices will help the success of your spiritual endeavor.” So, utsaha, this heartfelt enthusiasm is the opposite of this weakness of the heart. If we apply this enthusiastic and committed practice, then we can overcome this one anartha, this weakness of the heart.

We can trace this weakness of the heart back to only one main reason, because that is a question of faith. If our faith is weak, then we might develop this weakness of the heart. But fortunately, we have a very profound understanding of faith, which is the ever-increasing spiritual bliss, which you can derive from the more and more glorification of the meeting of the Divine Couple – this is faith. Is there any place for weakness of the heart here? No. Therefore, to overcome the anarthas, anartha-nivritti, let’s do a positive practice, let’s practice our set of values. This utsaha, this heartfelt enthusiasm, is very important. In the beginning, we feel that ‘Yes, I have utsaha, I have commitment as well. And I also have knowledge. I know everything’. But usually that means you don’t have any of these. Later on, you might feel that ‘Oh, I have lost my enthusiasm’ – this is a very good sign. Maybe now you can qualify to be an enthusiast. And then, when after years of committed practice you will be able to ignite your fire again and again, to maintain your commitment, to maintain your enthusiasm – then this is what we can call not the weakness of the heart, but the strength of the heart.

(to be continued)

[1] Upadeshamrita, The nectar of Instructions, 3

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Legutóbb az anarthákról, a bűnös cselekedetekről, rossz berögződésekről, tudatlanságról beszélgettünk, illetve megemítettem egy még súlyosabb anarthát, a ‘szív gyengeségét’. Ilyen például az, amikor a kétségeinkkel küzdünk, vagy amikor a különféle ambícióink eluralkodnak rajtunk. Elindultok egy adott irányba, majd visszafordultok a jól ismert régi utakhoz, depresszióhoz, vagy azt érzitek, hogy elvesztettétek a bátorságotokat a folytatáshoz. Tehát a szívemmmmk ez a fajta gyengesége alapvetően egy nagyon árnyalt, rejtett megnyilvánulás. Amikor elveszítjük a lendületünket, a lelki eszményeink iránti törekvésünket hajlandóságunkat.

Valójában Ardzsunával is ez történt, amikor azt mondta Krisnának, hogy „Nem tudom mitévő legyek. Elvesztettem a lélekjelenlétemet, és zavarban vagyok a kötelességemet illetően. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb a számomra! Képtelen vagyok harcolni, eleget tenni kötelességemnek.” Néha mi is így érzünk. Olykor elbukunk, küzdelmesnek érezzük a lelki gyakorlatainkat és nehézségekbe ütközünk. Ardzsuna mindig az embert, tehát bennünket személyesít meg, ezért amikor Krisna a következő utasítást adja számára: „Művelt beszéded ellenére olyasmit gyászolsz, amiért nem szabadna bánkódnod, nem illik hozzád ez a kesergés. A ksatrijáknak lelkesnek és boldognak kell lenniük, ha a kötelességüket végezhetik.“ Tehát, ha megfogadjuk ezt a tanácsot, – még ha nem is vagyunk ksatriják, mivel próbálunk bhakták lenni -, akkor is próbáljunk meg alkalmazni néhány alapelvet. Ha valamilyen kihívással kerülünk szembe, ez a legjobb módja a fejlődésnek. S nem nagyon akarok ilyen olcsó „New Age”-es dolgokat idézni, minthogy „ a kihívások azok jók”, vagy „a nehézségeknek örülni kell”, nem! De látjátok, a Gítában is azt mondja Krisna Ardzsunának, hogy: „Búslakodásra nincs okod, boldognak kell lenned, ha megmutathatod Isten adta képességeidet, a szívnek ez a gyengesége nem illik hozzád”.

Hadd idézzek egy másik verset Sríla Rúpa gószvámítól, hogy mi is a helyes hozzáállás az odaadó szolgálathoz. Utszáhán niscsajád dhairját tat-tat-karma-pravartanát, szanga-tjágát szató vrttéh sadbhir bhaktih praszidhjati[1] . „Utszáha – szívből jövő lelkesedéssel. A bhakti teljes sikeréhez elengedhetetlen az alábbi hat tényező: szívből jövő lelkesedés; elszánt törekvés; kitartás; a szabályozó elvek pontos betartása, a bhakták társasága, valamint az egykori ácsárják nyomdokainak követése.” Tehát az utszáha, a szívből jövő lelkesedés, ami épp ellentétes a szív gyengeségével. Ha követjük ezt a elkötelezett és lelkes gyakorlatot, akkor majd le tudjuk győzni ezt az egy anarthát, a szív gyengeségét.

A szív gyengeségének egyetlen fő oka van, a hit hiánya. Ha gyenge a hitünk, akkor kialakulhat bennünk ez a szívbéli gyengeség. De szerencsére, nekünk nagyon komoly és mély megértésünk van a hittel kapcsolatban: ami az Isteni Pár találkozásából meríthető egyre nagyobb és folyamatosan növekvő lelki boldogság. És ez a boldogság, a hit. S ebben van-e bármekkora hely is a szívbéli gyengeségnek? Nincs. Ezért, hogy legyőzhessük az anarthákat, az anartha-nivrittit, végezzünk pozitív lelki gyakorlatokat. Az utszáha, ez a szívből jövő lelkesedés, rendkívül fontos! Kezdetben azt érezzük, hogy mi rendelkezünk ezzel: ‘Igen, nekem megvan ez az utszáha, és még kellőképp elkötelezett is vagyok, illetve mindent tudok’. De általában ez azt jelenti, hogy még egyikkel sem rendelkezünk. Később aztán úgy érezhetjük, hogy ‘Ó, elvesztettem a lelkesedésem’, ami egy nagyon jó jel, és azt jelezheti, hogy most már rajongó bhaktákká válhatunk. Majd sok év elkötelezett gyakorlás után képesek leszünk újra és újra fellobbantani ezt a tüzet, megőrizni az eltökéltséget, lelkesedést, s ez az, amit mi már nem a szív gyengeségének, hanem szívbéli állhatatosságnak nevezünk.

(folytatása következik)

1. Upadésámrta, A tanítások nektárja, 3