Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2024. nyári lengyelországi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Minden reggel elzengjük az ‘Óm agjána’ kezdetű verset: Óm agjána-timirándhaszja gjánánydzsana salákajá, csaksur unmílitam jéna taszmai srí-guravé namah[1]. Tehát ez Srí Guruhoz szól – nem csupán a Guruhoz, hanem Srí Guruhoz – aki eljön, hogy eltávolítsa szemünkről a kötést, és a tudás fáklyalángjával felnyissa a tudatlanság sötétségétől elhomályosult szemeinket – ezt így értelmezik. Viszont tudjátok-e azt, hogy mit jelent egy bhakta számára a tudatlanság? Néha azt gondoljuk, hogy a „tudatlanság sötétsége”, az a tudás hiányát jelenti, és ebből kifolyólag azt hisszük, hogy az illúzió, a tudatlanság sötét fátylának a fellebbentése úgy történik, hogy valamiféle tudásra teszünk szert. De, mi nem a tudásra törekszünk! Ha például a vradzsa-vásziknak (Vrndávan őslakosai), főleg a gópíknak, különféle tudományos kérdéseket teszünk fel, hogy fognak arra reagálni? „Sajnálom, mi ezt nem értjük, ez túl bonyolult nekünk.” Ha véletlenül összetalálkoztok a gópíkkal, és ez lesz az első kérdésetek, hogy: „Ti már alaposan tanulmányoztátok a Védántát?”, akkor azt fogják kérdezni, hogy: „Védánta – az meg micsoda?”.
A teológia, és a filozófia csak nagyon kevesek útja, csupán néhány ember fogja tanulmányozni ezeket a témákat. De a lényeg a szeretet, hiszen még a galambok is felnevelik az utódaikat. Szeretetből, és nem a tudás által. Sokkal többféle élőlény gyakorol valamilyen szintű szeretetet, minthogy tanulna teológiát. Tehát, ha találkoztok az egyszerű pásztorlánykákkal és bonyolult dolgokról kérdezitek őket, akkor ők azt fogják felelni, hogy: „Ó nem, mi ezt nem tudjuk. Mi csak ahhoz értünk, hogyan kell joghurtot készíteni, ahhoz nem, hogy hogyan kell sziddhántát készíteni.”
Tehát a tudás, és a tudás hiánya, vagyis a tudatlanság, – számunkra ezek nem intellektuális dolgok. Akkor mit jelent egy bhakta esetében a tudatlanság? A szeretet képességének a hiányát, ez a mi tudatlanságunk. Amikor nem tudjuk kimutatni a természetes vonzalmunkat a Legfelsőbb iránt, amikor nem hagyjuk, hogy a legbensőbb érzéseink feltáruljanak és elérjék az Úr lótuszlábát, ezt jelenti a mi tudatlanságunk. Ezért szükségünk van valakire, aki eltávolítja ezt a tudatlanságot, ami a szemünket fedi. Szükségünk van olyasvalakire, mint egy ácsárja, aki képes eltávolítani az Isteni Pár iránti szeretetlenségünk sötétségét.
S a tudás fáklyalángja, az istenszeretet fáklyája is egyben, ezek nem különböznek egymástól. Hiszen a sásztrákban az áll, hogy: jaszmin prápté szarvam idam práptam bhavati[2] –  egy dolgot elérve, mident elérsz. Milyen zseniális megoldás –  leljétek meg azt az egy dolgot, amit birtokolva minden a tietek lehet. Jaszmin prápté szarvam idam práptam bhavati – amit ismerve, minden ismertté válik. Nincs szükségünk rengeteg apró információra, csak a lényeg ismeretére van szükségünk, ami megváltoztatja az életünket.
De valójában elérni, összegyűjteni, megszerezni dolgokat, ezek csupán az életünk egzisztenciális, illetve tevőleges szintjén léteznek. Azt is mondhatjuk, hogy ez az életünknek a szat szintjén van. Majd némi tudás megszerzése után, pedig azt mondhatjuk, hogy ez az életünknek a tudatos, a csit szintje. A szat és a a csit szintjén a jótanács az, hogy próbáljátok azt az egy dolgot meglelni, mely által minden elérhetővé válik. Ez egy kiváló magyarázat arra, hogy cselekedjünk helyesen. Próbáljátok megérteni azt az egy dolgot, amit megértve minden ismertté válik, s ez egy nagyon jó tanács az intellektuális szintre vonatkozólag. Rendben ezzel a szat és a csit már le van fedve, de mi a helyzet a harmadikkal, az ánanda szintjével, erről hogyan vélekednek a sásztrák?  Sehogy! Nos álljunk meg itt, és hagyjuk nyitva ezt a kérdést, vagy pedig próbáljunk meg valamilyen választ találni erre? Úgy hiszen nagyon is helyénvaló, hogy keressünk valamiféle választ. S, ha követjük a folyamatot, akkor csak azt az egy dolgot kell szeretnünk, amellyel mindent és mindenkit szeretni tudunk. Ez rejlik az ánanda szintjén. A létezés, a tettek szintjén helyesen kell cselekednünk, az intellektuális szinten a megfelelő módon kell tudásra szert tennünk, és az érzelmi szinten jól kell tudnunk szeretni. Mert valójában kik is a bhakták? Ők a lelki élettel foglalkozók érzelmi elitjét alkotják. De mint tudjátok, az érzelmeink nagyon megbonyolítják az életünket. S ha kinyitjátok a szíveteket, akkor nagyon sebezhetővé, kiszolgáltatottá is váltok. Ezért próbáljatok ezt olyan védett, biztonságos környezetben megtenni, ahol nem fognak fájdalmat okozni nektek.

1.  Gautamíja-tantra
2.  Az Upanisadokból

(от лекция на Свами Тиртха, лято 2024, Полша)

(продължава от предишния понеделник)

Всяка сутрин рецитирате този стих „Ом агяна“, нали? Ом агяна-тимирандхася, гянанджана-шалакая, чакшур унмилитам йена, тасмаи шри-гураве-намаха[1]. И така, Шри Гуру – не просто Гуру, а Шри Гуру – идва да премахне превръзката, слепотата от нашите очи с факела на знанието – по този начин се интерпретира. Обаче знаете ли какво представлява невежеството за предания? Понякога си мислим, че мракът на невежеството е липса на знание, нали? И може да си речете, че премахването на този мрак на илюзията, на невежеството, става чрез добиване на знание. Ала нали нашият стремеж не е към знанието? Ако отидете при враджавасите, и особено при гопите, ако подходите към тях със знание, каква ще е реакцията им? „Съжаляваме, не разбираме от това, то е твърде сложно за нас.” Ако случайно срещнете гопите и първият ви въпрос е: „Изучавали ли сте внимателно Веданта?” те ще рекат: „Веданта ли? Какво е това?”
Теология, философия – това е за съвсем малцина, много малко са хората, които изучават тези теми. Но любовта, обичта – дори гълъбите си отглеждат дечица, нали? Заради обичта; не заради знанието, а заради обичта. Много повече са живите същества, които практикуват някакво ниво на любов, отколкото теология. Така че ако запитате простодушните девойки пастирки за тези сложни теми, те ще отвърнат: „О, не! Ние това не го разбираме. Знаем как да правим кисело мляко, не знаем как да правим сиддханта.”
Така че знанието, както и липсата му, невежеството – за нас това не е някакъв вид интелектуално невежество. Какво е невежеството за предания? Неспособността да обичаме – това е нашето невежество. Когато сме неспособни да изразим естественото си влечение към Всевишния, когато не умеем да разкриваме най-съкровените си чувства и да се протегнем към лотосовите Му нозе – това е невежеството за нас. И ни е нужен някой, който да отстрани това невежество, това покривало от очите ни. Нужен ни е някой. Такъв ачария ще премахне този мрак на липсата на любящо отношение към Божествената Двойка.
А факелът на знанието е факелът на божествената любов – не е нещо друго, единствено това. Защото е казано в шастрите: ясмин прапте сарвам идам праптам бхавати[2] –  трябва да достигнеш онова едничко нещо, чрез което достигаш всичко. Какво умно решение – да намери онова единствено нещо което добиеш ли, ще имаш всичко. Ясмин вигяте сарвам евам вигяти бхавати  – познавайки което, ще знаеш всичко. Не ни е нужно множеството от информация, нуждаем се от есенциалната информация, която ще промени живота ни.
Но всъщност постигането, събирането, добиването – това е на екзистенциалното ниво на живота ни, на нивото на действията ни. Можем да кажем, че то е на нивото сат в живота ни. А добиването на знание можем да кажем, че е на съзнателното ниво на живота ни – нивото чит. И така, сат се покрива от съвета: стреми се да добиеш единственото, чрез което ще имаш всичко. Това е добро тълкувание как да се действа правилно. Стреми се да разбереш онова, разбирайки което ще разбираш всичко – това е добър съвет за интелектуалното ниво. Добре, имаме сат и чит; но какво да кажем за третото ниво? Какво да кажем за нивото ананда, какво споменават шастрите за него? Нищо! Ала нима да спрем дотук и да оставим този въпрос отворен или да се опитаме да намерим някакъв отговор? Мисля, че е редно да се опитаме да намерим отговор. И ако следваме метода: трябва да обичаш онова единствено нещо, чрез което ще можеш да обичаш всичко и всички. Това е на нивото ананда. На екзистенциалното ниво на действията, трябва да действаме вярно; на интелектуалното ниво трябва да добиваме вярното познание; а на емоционалното ниво трябва да чувстваме по верния начин. Защото кои са преданите? Те са емоционалният елит на духовните хора. Но знаете, емоциите правят живота ни много сложен. Ако се разкриете емоционално, ставате много уязвими. Затова старайте се да се разкривате емоционално само на защитено място, на сигурно място, където няма да има разочарование.

1.  От „Гаутамя Тантра“
2.  Из Упанишадите

(from a talk of woman’s roles with Swami Tirtha, 13.08.2018, Ludashto)

(continued from the previous Friday)

Labanga: Gurudev once said that children are born in families as a karmic consequence. But apart from that, are there those who come not because of karma, but out of karma?
Swami Tirtha: Some kids are born out of dharma. Or they are born for dharma. As Krishna says in the Gita: “I am the sexual life which is not against dharma”. So this means there are some kids that will come out of dharma. And He mentions: “I am the ultimate goal”, so there will be some kids who are born to fulfill dharma. Prophets also come to this planet Earth, Lord Jesus also came in some way or another. Even sanyasis come from mothers. So you are a sacred institution.
Once in the classical times a lady disciple mentioned about her spiritual master: “In case my master has to come again to this planet Earth, I am ready to become his mother”. Wow! Isn’t that dignified? Isn’t that a service mood? Isn’t that for dharma? Incredible! So please, worship these classical ideals.
Shyama Tulasi: Does the fulfillment of a woman’s duty obligatorily go through her having children?
Swami Tirtha: No, that is not obligatory. But it is a very good chance, this is the general way. I had seen, sorry to say if somebody will feel targeted, but sometimes when the young ladies live in the ashrams, many times they complained: “Ah, it’s so difficult, ah, today I’m so tired I cannot wake up for the morning arati. No, no, this service is too difficult for me”. But when they started to have their children – five years no peaceful night, without any comment. So I think that to have kids is a very good lesson, a very good chance for selfless service. It is not obligatory, but what is obligatory? Give your life to someone, dedicate yourself to something. Seva is obligatory. In what form – it doesn’t matter. We have to dedicate ourselves to something.
Adidevi: When we were discussing about dignity, it seemed to me that it was also about humility. Dignity almost equals humility. A week ago I came across three definitions of humility given by Bhakti Vigyana Goswami. They were very similar to what Gurudev said. Bhakti Vigyana’s words were that humility means knowing what your purpose in life is. Humility means inner softness. Humility means adaptability – to have the intelligence to adapt in any situation. And actually, humility and dignity become one term – is it so?
Swami Tirtha: In that sense we can say yes. Because in our understanding humility is not equal to humiliation. Humility is a high power, irresistible. While nobody wants to be humiliated, it’s not positive, it’s not good.
So don’t forget about your timeframe. Once I met a lady on a lecture. She was around 50. And she said: “Ah, now my full interest is in the spiritual things. I go to this lecture, I go to that lecture, I want to practice. And when I was young – only love… “I think this is very realistic. But why not invite spirituality in the company – I don’t say as a substitution – in the company of this amorous romantic period. Don’t lose your time, romance will go. I’m not pessimistic, I’m realistic. What will stay? Spiritual values, spiritual achievements will stay with us. So combine it. Bhaktivinod Thakur says: “Even if you fight with someone, combine that with Krishna.”
I think the timeframe is very important. Age will also bring some dignity. Because you can focus more on the eternal values. And you have a lot of experience. So why not have this wisdom on time? Why be late? Start now.
Also, we discussed service and sacrifice. Be ready to dedicate your life to something, somebody, some ideal, some service. We also discussed: to achieve something is rajas, to lose something is tamas, to maintain something is sattva.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely „A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Labanga: Gurudév, ahogy említetted, a lelkek családba való leszületésének elsősorban karmikus okai vannak. A kérdésem az lenne, hogy létezik olyan születés, melynek oka nem karmikus, hanem karma feletti?
Szvámí Tírtha: Vannak olyan gyerekek, akik dharmából születnek, nem karmából, és olyanok is vannak, akik a dharma végett születnek. Krisna a Gítában azt mondja, hogy: „Én vagyok az a nemi élet, ami nem ellenkezik a vallásos elvekkel, a dharmával”. Tehát lesznek olyan gyerekek, akik a dharmából születnek, és lesznek olyan gyerekek is, akik a dharmáért születnek. Illetve Ő azt is mondja, hogy: „Én vagyok a legvégső cél”, tehát lesznek olyan gyerekek, akik a dharmáért, a dharma beteljesítéséért születnek. A próféták, az Úr Jézus is leszületett ide a Földre valamilyen formában, és ég a szanjászíkat is anya szülte. Tehát ti egy szent intézmény megtestesítői vagytok.
A klasszikus időkben egy női tanítvány a gurujával kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy: „Ha szükség van arra, hogy a mesterem ismét eljöjjön ebbe a világba, akkor én szívesen leszek az édesanyja”. Hű! Ugye milyen tekintélyes gondolat? Mennyire szentséges, szolgálatkész hozzáállás? Ez egy nagyon, nagyon magas gondolat! Hát ez nem éppen a dharmért való cselekedet? Elképesztő! Szóval imádjátok tisztelettel ezeket a klasszikus ideálokat.
Sjáma Tulaszí: Kötelező-e a női dharma beteljesítése azáltal, hogy gyermekeket szülünk?
Szvámí Tírtha: Nem, nem kötelező érvényű, de egy kivételesen jó lehetőség, ez az egyetemes módszer. Sajnálom, ha valaki most ez alapján majd magára ismer, de néha, amikor fiatal hölgyek az ásramba kerülnek, gyakran panaszkodnak arra, hogy: „Ó, ez annyira nehéz, ma annyira fáradt vagyok, képtelen vagyok felkelni a reggeli áratíra. Nem, nem ez nekem túl nehéz szolgálat”. Majd aztán, amikor gyerekeik születtek, öt évig egyáltalán nem volt egy nyugodt éjszakájuk sem, szóval ehhez nincs mit hozzátenni. Tehát úgy hiszem, hogy ha gyerekeket vállaltok, az egy nagyon jó lecke, egy nagyon jó lehetőség az állandó önzetlen szolgálatra. Viszont mi az, ami kötelező? Az, hogy adjátok oda valakinek, szenteljétek oda az életeteket valaminek. A széva az kötelező. S hogy milyen formában, az teljesen mindegy, oda kell szentelnünk magunkat valaminek.
Ádidévi: Amikor a nők méltóságteljességéről beszéltél, akkor számomra úgy tűnt, hogy ez az alázatosságot is magában foglalja, tehát hogy a méltóság szinte egyenértékű az alázatossággal. Egy héttel ezelőtt olvastam Bhakti Vigjána gószvámí három definícióját az alázatról, és nagyon hasonlított mindahhoz, amit említettél. Az egyik az volt, hogy az alázat annyit jelent, hogy az ember tudja, mi az életének a célja. A másik, hogy az alázat egy belső finomságot, gyengédséget jelent. A harmadik, pedig egy adaptációs készség, hogy kellő intelligenciánk legyen ahhoz, hogy minden helyzethez tudjunk alkalmazkodni. Jól gondolom, hogy ez a kettő mintha egy lenne, a  tekintély és az alázat?
Szvámí Tírtha: Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy igen. De az alázatosság az nem jelent megaláztatást, hanem egy nagyon magas kvalitás, és egy ellenállhatatlan erő. Míg megalázott senki sem akar lenni, az egy negatív dolog.
Viszont ne feledkezzetek meg a rendelkezésre álló időkerekről. Egyszer találkoztam egy érett korban lévő 50-körüli asszonnyal és ő így áradozott: „Ó engem már csak a lelki dolgok érdekelnek, csak ezzel akarok foglalkozni. Ide, meg ide járok és ezt meg ezt tanulom, de most már csak a lelkiséggel akarok foglalkozni. Amikor még fiatal voltam, akkor csak a szerelem érdekelt, de most már más is érdekel.“ Nem azt mondom, hogy az egyik helyébe tegyük a másikat, lehet ezeket kombinálni is, ebbe az időkeretbe nyugodtan belefér, hogy ezek kiegészítsék egymást. Ne vesztegessétek az időtöket, a romantika elmúlik. Nem pesszimista vagyok, hanem realista. Mi az, ami megmarad? A lelki értékek, a lelki megvalósítások velünk maradnak. Szóval nyugodtan kombináljátok ezeket. Mert mit mond Bhaktivinód Thákur? „Még, ha veszekedsz is valakivel, még akkor is vond be abba Krisnát.”
Tehát úgy hiszem, hogy az időkeret az egy nagyon fontos tényező. Például az életkor előrehaladtával a méltóságunk, tekintélyességünk is gyarapszik, hiszen sokkal inkább az örök lelki értékekre összpontosítunk, rengeteg tapasztalatra teszünk szert. Szóval, miért ne szerezzük meg már most ezt a bölcsességet? Miért késlekedjünk? Kezdjétek el most.
Beszéltünk még a szolgálatról, és az áldozathozatalról. Legyetek készek arra, hogy odaszenteljétek az életeteket valaminek, valakinek, valamilyen eszménynek, szolgálatnak. Beszéltünk még arról is, hogy: megszerezni valamit az radzsasz, elveszíteni valamit az tamasz, viszont megőrizni valamit az szattva.

(folytatása következik)

(от беседа за женските роли със Свами Тиртха, 13.08.2018, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

Лабанга: Гурудев каза един ден, че децата се раждат в семействата като кармична последица. Но освен тях има ли и такива, които не идват заради карма, а извън карма?
Свами Тиртха: Някои деца се раждат от дхарма. Или се раждат за дхарма. Както казва Кришна в „Гита“: „Аз съм сексуалният живот, който не противоречи на дхарма”. Това означава, че има деца, които се раждат от дхарма. Той също така казва: „Аз съм най-висшата цел”, така че ще има деца, които се раждат, за да осъществят дхарма. Пророците също се раждат на тази планета Земя, Исус Христос също е дошъл по един или друг начин. Дори саннясите се раждат от майки. Така че вие сте свещена институция.
Веднъж в класически времена една ученичка казала за своя духовен учител: „В случай, че учителят ми се налага да дойде отново на тази планета Земя, аз съм готова да стана негова майка”. Не е ли това достойнство? Не е ли настроение на служене? Не е ли в името на дхарма? Невероятно е! Затова моля ви, почитайте тези класически идеали.
Шяма Туласи: Задължително ли изпълнението на дълга на жената минава през това тя да има деца?
Свами Тиртха: Не, не е задължително. Но е много добър шанс, това е обичайният начин. Съжалявам, ако някой се почувства засегнат, но съм виждал понякога, когато млади жени живеят в ашрама, често да се оплакват: „О, толкова е трудно! О, днес съм толкова уморена, не мога да стана за сутрешното арати. Не, не, това служене е прекалено тежко за мен”. Но когато се сдобият с деца – пет години нямат и една спокойна нощ, без да се оплакват. Затова си мисля, че да имаш деца е много добър урок, много добра възможност за безкористно служене. Не е задължително; обаче кое е задължителното? Да отдадеш живота си на някого, да се посветиш на нещо. Сева, служенето е задължително. В каква форма – няма значение. Но трябва да посветим себе си на нещо.
Адидеви: Когато разяснявахме за достойнството ми се стори, че става въпрос и за смирението. Достойнството е почти равно на смирение. Попаднах преди една седмица на три дефиниции за смирение, дадени от Бхакти Вигяна Госвами и те много приличаха на това, което Гурудев каза. Думите на Бхакти Вигяна бяха: “Смирение означава да знаеш каква е целта ти в живота. Смирение означава вътрешна мекота. И смирение означава адаптивност – да имаш интелигентността да се адаптираш във всякаква ситуация.” И всъщност смирението и достойнството стават един термин. Така ли е?
Свами Тиртха: В този смисъл можем да кажем да. Защото според нашето разбиране смирение не значи унижение. Смирението е върховна, неустоима сила. В същото време никой не иска да е унизен – това не е нещо позитивно, не е нещо добро.
И така, не забравяйте за времевата рамка. Веднъж на лекция срещнах една жена. Беше около петдесетгодишна и тя каза: „Сега вече целият ми интерес е насочен към духовните теми. Ходя на една лекция, на друга лекция, искам да практикувам. Като бях млада, само от любов се интересувах…“ Мисля, че това е съвсем реалистично. Но защо не поканим духовността да придружава – не казвам да замества – този любовен романтичен период? Недейте да си губите времето, романтиката ще отмине. Не съм песимист, реалист съм. Кое ще остане? Духовните ценности, духовните постижения ще останат с нас. Затова съчетавайте ги. Бхактивинод Тхакур казва: „Дори и да се карате с някого, съчетайте това с Кришна.”
Мисля, че времевата рамка е нещо много важно. Възрастта също донася достойнство. Защото можете да сте по-фокусирани върху вечните ценности. И вече имате много опит. Защо тази мъдрост да не дойде навреме? Защо да закъснява? Започнете сега.
Също така говорихме за служенето и за жертвата. Бъдете готови да посветите живота си на нещо, на някого, на някакъв идеал, на някакво служене. Говорихме и за това, че да постигнеш нещо е раджас, да изгубиш нещо е тамас, а да поддържаш нещо е саттва.

(следва продължение)

(Aus einem Gespräch über die Rolle der Frau mit Swami Tirtha, 13.08.2018, Ludashto)

(Fortsetzung vom letzten Freitag)

Labanga: Gurudev sagte einmal, dass Kinder als karmische Konsequenz in Familien geboren werden. Aber gibt es darüber hinaus auch solche, die nicht aufgrund von Karma, sondern aus Karma geboren werden?
Swami Tirtha: Manche Kinder werden aus Dharma geboren. Oder sie werden für Dharma geboren. Wie Krishna in der Gita sagt: „Ich bin das Sexualleben, das nicht gegen Dharma ist.“ Das bedeutet, dass es Kinder gibt, die aus Dharma geboren werden. Und er sagt: „Ich bin das ultimative Ziel“, also wird es Kinder geben, die geboren werden, um Dharma zu erfüllen. Auch Propheten kommen auf diesen Planeten Erde, auch der Herr Jesus kam auf die eine oder andere Weise. Sogar Sanyasis kommen von Müttern. Ihr seid also eine heilige Institution.
Einmal in der Antike sagte eine Schülerin über ihren spirituellen Meister: „Falls mein Meister wieder auf die Erde kommen muss, bin ich bereit, seine Mutter zu werden.“ Wow! Ist das nicht würdevoll? Ist das nicht eine dienende Haltung? Ist das nicht Dharma? Unglaublich! Also bitte, verehrt diese klassischen Ideale.
Shyama Tulasi: Ist die Erfüllung der Pflicht einer Frau zwingend durch das Kinderkriegen verbunden?
Swami Tirtha: Nein, das ist nicht zwingend. Aber es ist durchaus möglich, dass es so üblich ist. Ich habe es erlebt – es tut mir leid, wenn sich jemand angegriffen fühlt – aber manchmal, wenn junge Frauen in den Ashrams leben, beschwerten sie sich: „Ach, es ist so schwer, ach, heute bin ich so müde, dass ich nicht zum morgendlichen Arati aufstehen kann. Nein, nein, dieser Dienst ist zu anstrengend für mich.“ Aber als sie anfingen, Kinder zu bekommen, gab es fünf Jahre lang keine ruhige Nacht, ohne jeden Kommentar. Daher denke ich, dass Kinder zu haben eine sehr gute Lektion ist, eine sehr gute Gelegenheit für selbstlosen Dienst. Es ist nicht eine Verpflichtung, aber was ist es verpflichtend zu sein? Gib dein Leben jemandem, widme dich etwas. Seva, zu dienen ist eine Verpflichutng. In welcher Form – das spielt keine Rolle. Wir müssen uns etwas widmen.
Adidevi: Als wir über Würde sprachen, schien es mir, als ginge es auch um Demut. Würde ist fast gleichbedeutend mit Demut. Vor einer Woche stieß ich auf drei Definitionen von Demut von Bhakti Vigyana Goswami. Sie ähnelten sehr dem, was Gurudev sagte. Bhakti Vigyanas Worte waren, dass Demut bedeutet, den Sinn des Lebens zu kennen. Demut bedeutet innere Sanftheit. Demut bedeutet Anpassungsfähigkeit – die Intelligenz, sich jeder Situation anzupassen. Und tatsächlich werden Demut und Würde zu einem Begriff – ist das so?
Swami Tirtha: In diesem Sinne können wir ja sagen. Denn in unserem Verständnis ist Demut nicht gleichbedeutend mit Demütigung. Demut ist eine hohe, unwiderstehliche Kraft. Niemand möchte gedemütigt werden, aber das ist nicht positiv, nicht gut.
Also vergesst nicht euren Zeitrahmen. Einmal traf ich eine Frau bei einem Vortrag. Sie war um die 50.
Und sie sagte: „Ah, jetzt gilt mein ganzes Interesse den spirituellen Dingen. Ich gehe zu diesem Vortrag, ich gehe zu jenem Vortrag, ich möchte praktizieren. Und als ich jung war – nur Liebe…“ Ich denke, das ist sehr realistisch. Aber warum nicht Spiritualität in diese Zeit der Liebe einbeziehen – ich sage nicht als Ersatz –, in diese Zeit der Liebe. Verschwendet keine Zeit, die Romantik wird vergehen. Ich bin nicht pessimistisch, ich bin realistisch. Was wird bleiben? Spirituelle Werte, spirituelle Errungenschaften werden uns erhalten bleiben. Also verbinde es. Bhaktivinod Thakur sagt: „Selbst wenn du mit jemandem streitest, verbinde das mit Krishna.“
Ich denke, der Zeitrahmen ist sehr wichtig. Das Alter bringt auch etwas Würde mit sich. Denn man kann sich mehr auf die ewigen Werte konzentrieren. Und man hat viel Erfahrung. Warum also nicht diese Weisheit rechtzeitig erlangen? Warum zu spät kommen? Fang jetzt an.
Wir haben auch über Dienst und Opferbereitschaft gesprochen. Sei bereit, dein Leben etwas, jemandem, einem Ideal, einem Dienst zu widmen. Wir haben auch darüber gesprochen: Etwas zu erreichen ist Rajas, etwas zu verlieren ist Tamas, etwas zu bewahren ist Sattva.

(Fortsetzung folgt)

(из беседы о женских ролях со Свами Тиртхой, 13.08.2018, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Лабанга: Гурудев однажды сказал, что дети рождаются в семьях по кармическим причинам. Но есть ли, помимо этого, те, кто рождается не по карме, а вне кармы?
Свами Тиртха: Некоторые дети рождаются из дхармы. Или они рождаются для дхармы. Как говорит Кришна в „Гите“: «Я — половая жизнь, которая не противоречит дхарме». Это означает, что некоторые дети рождаются из дхармы. И Он говорит: «Я — высшая цель», поэтому некоторые дети рождаются, чтобы исполнить дхарму. Пророки также приходили на эту планету Земля, Господь Иисус тоже приходил в одним или иным способом. Даже саньяси происходят от матерей. Так что вы — священная институция.
Однажды в древние времена одна ученица сказала о своём духовном учителе: «Если моему учителю придётся снова прийти на эту планету Земля, я готова стать его матерью». Вот это да! Разве это не достойно? Разве это не настроение служения? Разве это не дхарма? Невероятно! Поэтому, пожалуйста, поклоняйтесь этим классическим идеалам.
Шяма Туласи: Обязательно ли исполнение женского долга подразумевает рождение детей?
Свами Тиртха: Нет, это не обязательно. Но это очень хороший шанс, такова общая практика. Я видел, сожалею, если кто-то почувствует себя среди них, но иногда, когда молодые девушки живут в ашрамах, они часто  жалуются: «Ах, как это трудно, ах, сегодня я так устала, что не могу проснуться на утреннее арати. Нет, нет, это служение слишком трудно для меня». Но когда у них появились дети – пять лет ни одной спокойной ночи, никаких замечаний. Поэтому я думаю, что рождение детей – это очень хороший урок, очень хороший шанс для бескорыстного служения. Так что это не обязательно, но что обязательно? Отдать свою жизнь кому-то, посвятить себя чему-то. Сева обязательна. В какой форме – неважно. Мы должны посвятить себя чему-то.
Адидеви: Когда мы говорили о достоинстве, мне показалось, что речь идёт ещё и о смирении. Достоинство практически равнозначно смирению. Неделю назад я наткнулась на три определения смирения, данные Бхакти Вигьяной Госвами. Они были очень похожи на то, что говорил Гурудев. Слова Бхакти Вигьяны были такими: смирение означает знание своего предназначения в жизни. Смирение означает внутреннюю мягкость. Смирение означает способность адаптироваться – обладать разумом, чтобы адаптироваться к любой ситуации. И на самом деле смирение и достоинство становятся одним термином – так ли это?
Свами Тиртха: В этом смысле мы можем сказать «да». Потому что в нашем понимании смирение не равнозначно унижению. Смирение — это высшая сила, непреодолимая. Хотя никто не хочет быть униженным, это нехорошо.
Так что не забывайте о своих временных рамках. Однажды я встретил женщину на лекции. Ей было около 50. И она сказала: «А, сейчас меня полностью интересуют духовные вещи. Я хожу на эту лекцию, я хожу на ту лекцию, я хочу практиковать. А в молодости — только любовь…» Я думаю, это очень реалистично. Но почему бы не пригласить духовность — я не говорю, что это её замена — в компанию этого любовно-романтического периода. Не теряйте времени, романтика уйдёт. Я не пессимист, я реалист. Что останется? Духовные ценности, духовные достижения останутся с нами. Так что объедините это. Бхактивинод Тхакур говорит: «Даже если вы с кем-то ссоритесь, объедините это с Кришной».
Я думаю, что временные рамки очень важны. Возраст также придаёт чувство собственного достоинства. Потому что вы можете больше сосредоточиться на вечных ценностях. И у вас большой опыт. Так почему бы не обрести эту мудрость вовремя? Зачем опаздывать? Начните сейчас.
Также мы обсуждали служение и жертвенность. Будьте готовы посвятить свою жизнь чему-то, кому-то, какому-то идеалу, какому-то служению. Мы также обсуждали: что достичь чего-то это раджас, потерять что-то — тамас, сохранить что-то — саттва.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, summer 2024, Poland)

(continues from the previous Monday)

Acharyavan purusho veda[1], says the shastra – such a person who has an acharya, knows. Acharya is a master, a teacher who teaches by example; not only telling, but doing. As we have heard many times, actions speak louder than words. To speak – everybody can; to act – that is more precious as an offering. Acharya-van means to have, to possess; if you possess acharya, van – such a person knows. Acharyavan purusho veda. So what does it mean? ‘I have a master, I know everything’? What do you think – is this the proper reading of this quote from the shastras? Probably not, right.
You remember the story of a young boy; his father sent him to a master to study the Bhagavatam. So after one year of studies the boy returned, father asks: “My dear son, have you learned the Bhagavatam?” and the boy says: “Yes father, I have learned everything about the Bhagavatam.” “Go back to your teacher, you haven’t learned anything.” Another year passes, the boy returns again, father asks: “My dear son, have you learned the Shrimad Bhagavatam?” The boy says: “Father, last year I didn’t know, but this year I know.” Father says: “Go back!” Boy returns after one year and father asked: “My dear son, have you learned the Bhagavatam?” The boy says: “Father, the first year I thought I know everything, the second year I thought I know something, but now after the third year, I don’t know anything.” And the father was very satisfied, he said: “Good, my dear son, now go back only for one more year and then you can learn everything.”
It’s not only knowing, it’s not the information, it’s the transformation that we need. So acharyavan purusho veda surely doesn’t mean that you receive your initiation, like a stamp on your forehead, and then you are accomplished. ‘I have my master, nobody should teach me, because I know everything’. At least your master should teach you and instruct you.
But if we take the context of this verse, that gives more illumination on the topic. Because the background of this advice is that if somebody is kidnapped, blindfolded, taken to an unknown place and then with the blindfolded eyes he is let free, he doesn’t know where to go. But as soon as someone comes, removes the blindfold from the eyes and shows the proper direction, acaharyavan – somebody comes and unfolds, opens up your eyes – such a person knows that he will reach home. By using all his intelligence, inquiring from village to village, he will find his way back home, back to Godhead.
This is the proper meaning of this verse acharyavan purusho veda – such a person who has an acharya, who removes the darkness from our eyes; such a person, using his intelligence –  and intelligence is not your brain capacity, it’s something else, it’s your spiritual intelligence, it’s your emotional intelligence – and inquiries, then from village to village, following the proper direction and the proper guidance, he will reach home. Isn’t that beautiful?

(to be continued)

1.   Chandogya Upanishad 6.14.2

(Szvámí Tírtha, 2024. nyári lengyelországi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Arról beszélgettünk, hogy az eszményt, és a gyakorlatot a mahádzsanáktól kell megtanulnunk, akik az életük példájával, gyakorolják mindazt, amit tanítanak. A sásztrák azt mondják, hogy:  ácsárjaván purusó véda[1]. Ácsárja az a személy, aki tud. Ácsárja, az olyan mester, tanító, aki a példájával tanít, nem csak beszél valamiről, hanem gyakorolja is azt, cselekszik. Mint, ahogy sokszor hallhattuk már azt a mondást, hogy a ‘Szavaknál ékesebben szólnak a tettek.’ Beszélni, mindenki tud, viszont cselekedni, az már jóval magasabb rendű dolog, olyan, mint egy felajánlás. Ácsárja-ván, ván azt jelenti, hogy birtokolni, rendelkezni valamivel. Ha van ácsárjád, akkor az ilyen ember tud. Tehát mit is jelent ez a  vers: ácsárjaván purusó véda? Esetleg azt, hogy, ‘Már van mesterem, tehát mindent tudok’? Mit gondoltok erről, így értsük ezt az idézetet? Valószínűleg nem ezt jelenti.
Emlékeztek annak a fiúnak a történetére, akit az apja elküldött egy tanítómesterhez, hogy az útmutatásával tanulmányozza a Bhágavatamot. Szóval, egy esztendő elteltével, amikor a fiú hazatért, az apja megkérdezi tőle: „Drága fiam, most már ismered a Bhágavatamot?” Mire a fiú így felelt: „Igen, Apám, már mindent tudok a Bhágavatamról.” „Akkor menjél vissza, még nem tudsz semmit.” Eltelik még egy esztendő, a fiú ismét hazatér, és az apja újból megkérdi: „Drága fiam, most már tudsz mindent a Srímad Bhágavatamról?” A fiú így felel: „Apám, tavaly még nem igazán tudtam mindent, de most már igen.” Erre az apja: „Menj csak vissza ismét!” A fiú újra visszament, és egy év múlva az Apa ismét feltette a kérdést: „Drága fiam, most már teljesen ismered a Bhágavatamot?” Erre a fiú: „Apám, az első év után azt gondoltam, hogy igen, már mindent tudok, a második év elteltével azt gondoltam, hogy már sejtek dolgokat, de most, a harmadik év után azt gondolom, hogy semmit sem tudok.” S az Apa ezzel nagyon elégedett volt, majd így felelt: „Helyes, akkor most menj vissza még egy esztendőre, és azután már mindent tudni fogsz.”
Nekünk nem csak tudásra, száraz információra kell szert tennünk, hanem transzformációra. Tehát az ácsárjaván purusó véda, biztosan nem azt jelenti, hogy ha már megkaptátok a felavatást, mint egy bélyeget a homlokotokra, akkor már egyből önmegvalósítottak is vagytok. ‘Van mesterem, tehát már nem kell senkitől sem tanulnom, mivel már mindent tudok’. Legalább a mesteretek hadd nyújtson útmutatást, és hadd tanítson benneteket!
Viszont, ha figyelembe vesszük ennek a versnek a szövegkörnyezetét, akkor az jobban megvilágítja ennek a sornak a pontos jelentését. Tudniillik, ennek a jótanácsnak a hátterében az áll, hogy ha például bekötött szemmel elrabolnak valakit, majd elviszik egy ismeretlen helyre, ahol aztán leveszik a kendőt, nem fogja tudni, hogy merre is induljon. Viszont, ha olyasvalaki jön és veszi le a szeméről a kendőt, aki megmutatja neki a helyes irányt, ácsárjaván, aki eljön, hogy felnyissa elvakult szemeinket, azután ez az ismeretlen helyen lévő személy már tudja, hogy haza fog találni. Minden intelligenciáját összeszedve, faluról falura járva, kérdezősködve, haza fog találni, vissza Istenhez.
Ez a helyes értelmezése ennek a versnek, ácsárjaván purusó véda, az ilyen személy, akinek mestere (ácsárjája) van, aki felnyitotta a tudatlanságtól elvakult szemeinket, az ilyen, intelligenciáját használó személy, – mely nem az agyi kapacitásra értendő, hanem valami másra, ez a lelki, az érzelmi intelligenciára utal – házról házra járva tudakozódik, követve a helyes irányt, és útmutatást, az haza fog találni. Hát nem csodálatos?

(folytatása következik)

1.   Cshándógja-upanisad 6.14.2.

(от лекция на Свами Тиртха, лято 2024, Полша)

(продължава от предишния понеделник)

Ачаряван пурушо веда[1], казва шастра – човек, който има ачария, знае. Ачария е учител, който обучава чрез примера си; не само казва нещо, но го и прави. Както много пъти сме чували, делата говорят повече от думите. Да говори може всеки; но да действа – това е по-ценно като приношение. Ачария-ван означава „да имаш, да притежаваш“; който има ачария, ван – такъв човек знае. Ачарияван пурушо веда. Какво означава това? „Имам учител и значи знам всичко“ ли? Как мислите – това ли е верният прочит на този цитат от шастрите? Най-вероятно не.
Спомняте си историята за младото момче, което баща му изпратил да изучава „Бхагаватам“. След една година обучение момчето се върнало и баща му го попитал: „Скъпи синко, изучи ли „Бхагаватам?”, а момчето рекло: „Да, татко, научих всичко за „Бхагаватам.” „Връщай се при учителя си, нищичко не си научил.” Минала още една година, момчето отново се завърнало и бащата го попитал: „Е, скъпи ми сине, изучи ли „Шримад Бхагаватам?” Момчето отговорило: „Татко, миналата година не знаех нищо, но сега вече знам.” Баща му казал: „Връщай се обратно!” След още една година момчето пак си дошло и бащата пак го попитал: „Мой скъпи синко, изучи ли „Бхагаватам?” Момчето рекло: „Татко, първата година си мислех, че знам всичко, втората година си мислех, че знам нещичко, но сега след третата година знам, че не знам нищо.” Бащата бил много доволен и казал: „Добре, мое скъпо момче, сега се върни за още една година и вече ще си научил всичко.”
Не става въпрос само за знаене, не става въпрос за информация, нужна е трансформация. Така че ачаряван пурушо веда определено не означава, че като си получил посвещение, все едно имаш печат на челото и вече си съвършен. „Имам учител, никой да не ме поучава, защото аз знам всичко“. Поне учителят ти трябва да те учи и напътства.
Обаче ако разгледаме контекста на стиха, той хвърля повече светлина върху въпроса. Защото контекстът на този стих е, че ако някой е отвлечен със завързани очи, отведен на непознато място и след това пуснат с превръзката на очите, той не знае накъде да върви. Но ако някой дойде, махне превръзката от очите му и му покаже правилната посока, ачаряван – някой идва и му отваря очите – тогава човекът ще знае да се прибере у дома. Използвайки интелигентността си, питайки от село на село, той ще намери пътя си обратно към дома, при Бога.
Това е правилното значение на този стих ачаряван пурушо веда – човек, който има ачария, премахващ мрака от очите му; такъв човек, използвайки интелигентността си –  и интелигентността не е някаква способност на мозъка, а нещо друго, то е духовна интелигентност, емоционална интелигентност – и разпитва, тогава от село на село, следвайки вярната посока и правилното водачество, ще си стигне у дома. Не е ли красиво?

(следва продължение)

1.   „Чхандогя Упанишад“ 6.14.2