Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mint tudjátok, ha valamilyen fontos témát alaposan meg akarunk érteni, akkor előbb tüzetesen meg kell vizsgálnunk azt. Meg kell értenünk az okokat, tehát esetünkben, hogy mi az oka az embrió  létrejöttének? Az anyagi oka, két sejt egyesülése, de e mögött többnyire van egy tudatos ok, ami a szülők terve a gyermeket illetően. Jó ha van tervetek magatokat és a szeretteiteket illetően. Természetesen a legtöbb esetben maguk a gyermekek is egy élettervvel jönnek a világra. Küzdeniük kell a szabadságukért, csakúgy ahogy mi is küzdöttünk a sajátunkért. De azt hiszem értitek, hogy ha van egy terv, egy zseniális terv a fogantatás, az élet mögött, az sokat segít.
Egyszer volt egy nagyon érdekes, véletlen találkozásom egy cigány családdal, ahol egy férj, hat gyermek és két feleség élt együtt. A férfi hat diplomát szerzett és egy rendkívül tiszta  vízióval rendelkezett a családjára vonatkozólag. Azt az elvet vallotta, hogy mivel sok gyermeke született, a feleségeknek az volt a dolguk, hogy sohase engedjék sírni azokat. Milyen szép igény! S ez valami nagyon ősi dolog lehetett, mert ezzel párhuzamosan öt percenként jöttek hozzá az asszonyok ilyen-olyan kéréssel, „Adjál pénzt erre, meg arra,” és ő adott is. Tehát kedves férjek, ne aggódjatok semmiért, ha a feleségetek képes elérni azt, hogy sohase sírjanak a gyerekek, akkor csak adjátok oda, amit kérnek.
Valójában azért találkoztunk, mert az összes gyerek számára névadó ceremóniát szerettek volna tartani. Az apa nagyon büszke volt a gyerekeire, s azt mondta: „Ők az én hadseregem. Amit én nem tudtam elérni, azt majd ők be fogják teljesíteni.” Látjátok, milyen komoly elképzelés! Apaként ez volt a tudatos terve velük kapcsolatban. Tehát nem véletlenszerűen potyogtak a gyerekek, hanem e mögött egy komoly cél volt. Ha a gyermeketek a dharma által fogan, akkor ő egy dharma követő személy lesz. Van egy terv, és egy tervszerű ok mögötte.
Ami az anyagi ok, az pedig az elemek összekapcsolódása, s ehhez egy apának és egy anyának a találkozása szükséges. De milyen okkal, céllal történik ez? S ezzel kapcsolatban alaposan meg kell vizsgálnunk magunkat. Mi az én életemnek a célja, csak azért születtem, hogy majd egyszer meghaljak? Ez lenne az életem értelme, hogy egyszer majd észrevétlenül eltávozzak? Vagy pedig azért születtem ide, hogy keserű tapasztalatokat szerezzek, szenvedjek? Ez lenne az életem célja? Vagy esetleg van valami ennél magasabb is? Meg kell leljük az életünk értelmét. Mi az a cél, amit szeretnék beteljesíteni ebben az életben, ebben a néhány évben? Kedveseim, ez pedig nem túl hosszú, nincs túl sok időnk, csak néhány esztendő!
El kell mondjam nektek, hogy amikor gyerek voltam, akkor mindig összekevertem dolgokat. Nehezen boldogultam az évek számolásával, egyszerűen elképzelhetetlen volt a számomra, hogy ez hogyan is történik. Viszont így visszanézve, ez teljesen értelmetlen, mivel csak azt látjuk, hogy mennyi idő ment el anélkül, hogy bármilyen jelentőségteljesebb dolog történt volna. Már eltelt körülbelül a 80%-a, de lehet, hogy a maradék 20%, az jelentőségteljes lesz?
Tehát kedveseim, mint ahogy már korábban említettem, az időgazdálkodás az nagyon fontos. Ha itt vagyunk, az nagyon valóságosnak, igazinak tűnik, bár nem vagyok 100%-ig biztos abban, hogy valóban ez a valóság, de annak tűnik. S ha már itt vagyunk, akkor azonnal kell cselekednünk, ne hagyjatok ki egyetlen pillanatot sem. Próbáljatok rátaláni az életetek értelmére, lényegére. Javasolhatok nektek egy életcélt? Mint például, szeretetteljes kutatás a Szépség és Szeretet után? Ha valaki tud ennél emelkedettebbet mondani, akkor kész vagyok azt elfogadni, de kétlem, hogy ebben meg tudnátok ingatni.
Tehát a születés együtt jár a szenvedéssel. S mint ahogy a Gíta is javasolja, ennek a megfigyelése, megértése, hogy egy adott probléma miért van, az része a bölccsé válásnak. S miként reagál egy intelligens ember a nehézségekre? Próbál megoldást találni rájuk, tehát legalább ki kell nyitnunk a kalitka ajtaját. Adjatok lehetőséget a lelketeknek arra, hogy élvezze a lelki szabadságot ebben a csodálatos kutatásban, az isteni Szépség és Szeretet szolgálatában. Ennél magasabb és elbűvölőbb célt el sem tudunk képzelni.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 09.05.2019, София)

(продължава от предишния понеделник)

Знаете, ако искаме същностно да разберем дадена тема, трябва да я изследваме цялостно. Трябва да разберем причините ѝ. И така, каква е причината за ембриона? Материалната причина са двете клетки, които се съчетават. Нали така? Обаче има и планова причина. Какъв е планът на родителите с това дете? Добре е човек да има план за себе си и за обичните си. Разбира се, в повечето случаи децата си имат свои собствени планове. Те ще се борят за свободата си, точно както и вие сте се борили за своята. Но мисля, разбирате – ако има план, замисъл в зачатието ви, в живота ви, това помага много.
Веднъж срещнах едно семейство цигани. Беше много интересна среща. Един баща, шест деца и две съпруги. Мъжът имаше пет дипломи и много, много просветлена визия. Неговият принцип беше: тъй като имаше много деца, задължение на двете му жени беше да постигнат децата да не плачат. Никога. Такова хубаво очакване. И това беше нещо много оригинално, защото жените на всеки пет минути идваха при него и казваха: „Дай пари за това, дай пари за онова” и той даваше. Така че, скъпи братя, не се притеснявайте, просто давайте, стига партньорките ви да могат да постигнат тази цел – децата никога да не плачат.
Трябваше да организираме церемония по даване на име на всичките деца – това беше поводът. А бащата беше много горд със своите деца, той каза: „Те са моята армия. Каквото аз не мога да постигна, те ще го постигнат.” Виждате ли, какво разбиране! Той имаше план, като баща. Така че няма грешка да се раждат деца. Но в това си има смисъл. Ако детето ви е заченато в дхарма, то ще действа като дхармичен човек. В това има план, планова причина.
Материалната причина я имаме – това са физическите елементи, които се комбинират. А активната причина са бащата и майката. Обаче каква е целевата причина? С каква цел? И в този смисъл трябва да се вгледаме в себе си. Каква е причината, какъв е смисълът на живота ми? Нима съм се родил, само за да умра? Нима това е причината за живота ви – да отмине незабелязан? Мигар сте дошли тук, за да изпитвате горчивини и страдания? Това ли е смисълът на живота ви? Или нещо по-висше? Трябва да открием обосновката на своя живот. Каква е целта, която искам да постигна в този живот, в тези няколко години? Не е толкова много, скъпи мои, не е толкова много времето, което имате. Просто няколко години!
Трябва да ви кажа, когато бях дете винаги се обърквах. Не можех да пресметна годините – просто беше отвъд въображението ми как ще се случи. Но ако погледнете назад, просто е глупаво – виждате колко много време е отлетяло без никакъв значителен резултат. 80% са отминали; да не би оставащите 20% да са забележими?
Така че управлението на времето, скъпи мои, е нещо много важно. Щом сме тук – а то изглежда много реално, много истинско, че сме тук… Не съм 100% сигурен, но изглежда реално. Та щом сме тук, трябва да действаме незабавно. Не губете и миг. Стремете се да намерите целта на живота си, смисъла на живота си. Може ли да ви предложа нещо за цел на живота? Например, търсенето на красотата и любовта? Ако някой има нещо по-висше, готов съм да го приема. Обаче се съмнявам, че можете да ме убедите.
И така, раждането е едно от класическите страдания в живота. Както е споменато в „Гита“, да виждаш, да разбираш, че това е проблем, е част от мъдростта. А как постъпва интелигентният човек, когато се натъкне на проблем? Опитва се да му намери решение. Трябва поне да открехнем вратичката на клетката. Дайте шанс на душата си да се радва на духовната свобода в това прекрасно търсене и служене на божествената красота и любов. Не можем да си представим нищо по-висше и по-привлекателно от този идеал.

(следва продължение)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

Oly sok évnyi gyakorlással a hátunk mögött, most ismét összegyűltünk. A bhakták élete egy folyamatos várakozás, bár az e nélkül élő embereké is az? Akkor mégis mi a különbség egy bhakta, és egy kevésbé odaszentelt élet élő ember között?
Baladév: Ennek a várakozásnak a célja.
Szvámí Tírtha: Igen, egyetértek veled, mert általában az emberek valamiféle célokat szeretnének elérni, viszont nincsenek tisztában azzal, hogy mi a cél, és mi az eszköz. Mi nem különböző célokat szeretnénk elérni, hanem a célhoz vezető eszközt gyakorolni. Például az emberek általában azt gondolják, hogy mondjuk, a siker egy cél. Elvárják a sikert, ez a legfőbb céljuk. De valójában a siker az egy eredmény, a helyes cselekedeteknek a következménye. Viszont milyen sikerre számíthatunk, ha nem megfelelően cselekszünk? Tehát először meg kell értenünk a helyes cselekvés tudományát. Azt hisszük, hogy ha a természet szeszélyeinek megfelelően cselekszünk, akkor valami létfontosságú dolgot fogunk elérni? De, ha az anyag befolyása korlátoz bennünket, akkor vajon mit érhetünk el? Csupán az anyagot. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy ami nem Krisna, az nem tudja megadni Krisnát. Ez azt jelenti, hogy ha valami nem lelki, az nem tud elvezetni bennünket a lelki célhoz. Ez nyilvánvaló.
Tehát a siker először is a helyes cselekedetektől, másodsorban pedig a Legfelsőbb áldásától függ: „Rendben, megadom neked ezt az áldást, ezt az eredményt.” Ezért azt mondják, hogy a kordé nem megy egy keréken, két kerék kell hozzá. Az egyik az egyén erőfeszítése, a másik pedig az Isteni kegyelem. Viszont legvégül mégis csak azt mondjuk, hogy az isteni kegyelemtől függünk, hiszen Krisna azt mondja, hogy „Én vagyok az emberi képesség”[1]. Máshol pedig azt olvashatjuk, hogy Isten cselekszik az emberen keresztül. Tehát gyakorlatilag Ő az egyetlen kerék. Ám, hogy kielégítse önző vágyainkat – ‘Rendben ti vagytok a második kerék.’
Tehát a helyes cselekvés művészete nagyon is szükségszerű, és ehhez meg kell értenünk, hogy mi a cselekvés (akció), mi a reakció, mi az ami tiltott, és mi az ami az elvárt cselekedet. Mivel bármit megtehetünk, amit csak akarunk, de nem szabad mindent megtennünk. Megtehetünk sok mindent, de vannak dolgok amiket mégsem. Bizonyos cselekedetek ajánlottak, míg mások nemhogy nem ajánlottak a számunkra, hanem helyesebb elkerülnünk azokat.
Bizonyos értelemben a cselekvés jobb a tétlenségnél, mivel a tétlenség egy kissé tamaszikus, míg a cselekvés pedig radzsaszikus. Tehát legalább legyetek tevékenyek, az egy kicsit magasabb szintű. De, ha sikerül megtanulnunk a helyes cselekvés tudományát, az már szattvikus. Néha úgy tűnik, hogy épp a szattva szintjén nem történik cselekvés, de ez teljesen különbözik a tamaszikus tétlenségtől. Ezért hívják a Gíta harmadik fejezetét Karma-jógának, míg az ötödik fejezetet pedig, Cselekvés a Krisna-tudatban, tehát az már egy magasabb szintű cselekvés. S hogyan emeljük a karmánkat valami magasabb szintre, az egyszerű cselekvést lelki gyakorlattá? Hogyan tudjuk ezt megtenni? Segítsetek nekem.
Baladév: Úgy, hogy Istenért tesszük.
Másvalaki: Oly módon, hogy tudatosan végezzük a mindennapi feladatainkat, anélkül, hogy bármit is várnánk érte.
Hari-lílá: Úgy, hogy felajánljuk a munkánkat Istennek.
Szvámí Tírtha: Ez nagyon szép. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha sikerül egy kis odaadást hozzátennünk a cselekedeteinkhez, akkor a karma átváltozik karma-jógává, olyan cselekedetté, melynek célja a felsőbb kapcsolat elősegítése. Ugyanígy van ez a tudással, amelyet általában egy nagyon értékes dolognak tartanak az emberek. Ezért az informatika kihasználja ezt az emberi tudásszomjat. Általában az emberek információhoz szeretnének jutni, de csak  félretájékoztatást kapnak, vagy inkább a rossz híreket terjesztik. Ezért mondják azt, hogy ‘Ne legyetek a rossz hírek vivői’. A tudás helyett sokszor csak tudatlanságot terjesztenek. Ami nem segíti a leki tudatosságunk emelését, az el fog veszni, és ezért nem szolgálja a végső célunkat. A korlátozott anyagi tudás, vagy információ nem igazán segít. Úgy mondják, hogy a bölcsesség nem információk összessége, hanem a lényeg ismerete.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá 7.8.

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2019 morning, Sofia)

After so many years of practice we have come together again. The life in devotion is a life of expectations. But usually the life of people without devotion is also a life of expectation, right? Then what is the difference between a devoted life and a less devoted life?
Baladev: The goal of expectations.
Swami Tirtha: I agree. Because usually in life people want to achieve goals. But they don’t know what is the goal and what is the instrument. We don’t want to achieve goals. We want to practice the instruments. For example, in general people think that, let’s say, success is a goal. They expect success as a goal. But actually success is a result – а result of the proper activities. If your activities are improper, what kind of success do you expect? So first we have to understand the science of proper action. You act according to the whims of nature and you think that you will reach something substantial? If you are under the control of the material nature, what will you reach? Only material nature. Shrila Shridhar Maharaj says that something that is non-Krishna cannot give you Krishna. That means, if something is not spiritual, it cannot lead you to a spiritual goal. It’s very reasonable.
So success depends first on the proper activities and second on the blessings, on the agreement of the Supreme: “All right, I’ll give you this result”. Therefore it is said that the two-wheel cart cannot move on one wheel. Two wheels are necessary. One is the human effort and the second is the divine blessings. But ultimately we can say: it’s the divine blessings. Because Krishna says: ”I am the ability in man”[1]. Other times it is said that God turns into action in humans. So practically He is the only wheel. But to satisfy our selfish desires – ‘Alright, the second wheel is you’.
So the art of proper action is very much necessary. For that we have to understand what is action, what is reaction, what is forbidden and what is expected. Because you can do whatever you want, but it’s not allowed to do everything. You can – you can do a lot of things; but certain things you cannot. Certain actions are recommended, others are not only not recommended, but it is better to avoid them.
Activity is better than non-activity in one sense. Because non-action is a little tamasic. Action is rajasic. So at least be active – that is a little higher. But if we learn the proper science of action, that is sattvic. Again sometimes you look non-active on the sattvic platform, but that is totally different than non-action on the tamasic platform. Therefore the third chapter of the Gita is called Karma Yoga, right? Yet the fifth chapter is called Action in Krishna Consciousness – so action on a higher grade. And how to turn our karma into something higher, the simple activities into a spiritual practice – how to do that? Help me.
Baladev: When we do it for God.
Another: When we do our everyday activities consciously without expecting a result.
Hari Lila: When we offer our activity.
Swami Tirtha: Nice. In general we can say: if we add a little devotion to our action, then karma turns into karma-yoga. Then this is the path of connection based on action, activity. It’s the same with knowledge. Usually knowledge is considered something very valuable in human life. Therefore all this information technology takes advantage of this human desire to know. Usually people expect information, but what they receive is disinformation. Or bad news – this is what they distribute. Therefore it is said ‘Don’t bring the bad news’. Instead of knowledge, many times only ignorance is distributed. Whatever doesn’t help our spiritual consciousness to develop, ultimately will be lost and therefore it doesn’t serve the final purpose. Limited, material type of knowledge or information doesn’t really help. They say that wisdom is not a lot of information, but the knowledge of the essence.

(to be continued)

1.  Bhagavad Gita 7.8

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2019 сутрин, София)

След толкова много години практика отново се събираме заедно. Животът в преданост е живот в очакване. Но обикновено животът на хората и без преданост е живот на очаквания, нали? Тогава каква е разликата между посветения живот и един по-малко посветен живот?
Баладев: Целта на очакванията.
Свами Тиртха: Съгласен съм. Понеже обичайно в живота хората искат да постигат цели. Обаче те не знаят какво е цел и какво инструмент. Ние не искаме да постигаме цели. Ние искаме да практикуваме инструментите. Например, най-общо хората смятат, че успехът е цел. Те очакват успех като цел. Но всъщност успехът е резултат – резултат от правилни действия. Ако действията ви са неправилни, какъв успех очаквате? Така че най-напред трябва да разберем науката на правилното действие. Постъпвате според прищевките на природата си, а си мислите, че ще постигнете нещо значимо? Ако сте под властта на материалната природа, какво ще постигнете? Единствено материална природа. Шрила Шридхара Махарадж казва, че нещо, което не е Кришна, не може да ви даде Кришна. Това означава, че ако нещо не е духовно, то не може да ви отведе към духовна цел. Това е съвсем смислено.
Така че успехът зависи първо от правилните действия и второ от благословиите, от съгласието на Всевишния: „Добре, ще ти дам този резултат“. Затова се казва, че двуколката не може да върви на едно колело. Нужни са две колела. Едното е човешкото усилие, а второто е божествената благословия. Но в най-висш смисъл можем да речем, че е само божествената благословия. Понеже Кришна казва: „Аз съм способността у човека.“[1]  На други места се казва, че Бог се превръща в действие у хората. Така че на практика Той е единственото колело. Обаче за да задоволи себичните ни желания – „Добре, вие сте второто колело“.
Затова е толкова необходимо изкуството на правилното действие. Затова е нужно да разберем какво е действие, какво е последица, какво е забранено и какво е очаквано. Защото вие можете да правите каквото си искате, обаче не всичко е позволено. За можене – можете да направите много неща; обаче някои неща не бива. Някои постъпки са препоръчителни, други не само не са препоръчителни, но е по-добре да се избягват.
В един смисъл, да се действа е по-добре, отколкото да не се действа. Защото да не се действа е малко тамастично. Действието е раджастично. Затова поне бъдете активни – това е малко по-висше. Обаче ако научим правилната наука на действието, това е саттвично. На саттвично ниво също понякога ще изглеждате неактивни, но това е съвсем различно от бездействието на тамастично ниво. Затова Трета Глава на „Гита“ се нарича „Карма Йога“, нали? Обаче Пета Глава се нарича „Действие в Кришна Съзнание“ – тоест действие на по-висока степен. А как да превърнем нашата карма в нещо по-висше, как да превърнем обикновените действия в духовна практика – как да сторим това? Помогнете ми.
Баладев: Когато ги правим за Бога.
Друг: Когато вършим всекидневните си дела осъзнато, без да очакваме резултата.
Хари Лила: Когато предлагаме действията си.
Свами Тиртха: Добре. Най-общо можем да кажем: ако добавим малко преданост към нашите действия, тогава карма се превръща в карма-йога. Тогава това е пътят на свързаността, основаваща се на действия, на активност. Същото е със знанието. Обикновено знанието се счита за нещо много ценно в човешкия живот. Затова цялата тази информационна технология се възползва от този човешки стремеж към знание. Обикновено хората очакват информация, обаче получават дезинформация. Или лоши новини – това е, което се разпространява. Затова се казва: „Недейте да разнасяте лоши новини“. Вместо знание, често се разпространява просто невежество. Каквото не помага на духовното ни съзнание да се развива, в крайна сметка ще бъде изгубено и затова не служи на окончателната цел. Ограниченото, материално знание или информация всъщност не помагат. Казва се, че мъдростта не е многото информация, а познаването на същината.

(следва продължение)

1.  „Бхагавад Гита“ 7.8

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 04.01.2019, vormittags, Sofia)

Nach so vielen Jahren der Praxis sind wir wieder zusammengekommen. Ein Leben in Hingabe ist ein Leben voller Erwartungen. Aber auch das Leben von Menschen ohne Hingabe ist meist ein Leben voller Erwartungen, nicht wahr? Was ist dann der Unterschied zwischen einem hingebungsvollen und einem weniger hingebungsvollen Leben?
Baladev: Das Ziel der Erwartungen.
Swami Tirtha: Da stimme ich zu. Denn normalerweise wollen Menschen im Leben Ziele erreichen. Aber sie wissen nicht, was das Ziel und was das Instrument ist. Wir wollen keine Ziele erreichen. Wir wollen die Instrumente üben. Zum Beispiel denken die Leute im Allgemeinen, dass Erfolg ein Ziel ist. Sie erwarten Erfolg als Ziel. Aber in Wirklichkeit ist Erfolg ein Ergebnis – das Ergebnis richtiger Aktivitäten. Wenn eure Aktivitäten ungeeignet sind, welche Art von Erfolg erwartet ihr dann? Zunächst müssen wir also die Wissenschaft des richtigen Handelns verstehen. Ihr handelt nach den Launen der Natur und glaubt, etwas Wesentliches zu erreichen? Wenn ihr unter der Kontrolle der materiellen Natur steht, was werdet ihr dann erreichen? Nur die materielle Natur. Shrila Shridhar Maharaj sagt, dass etwas, das nicht Krishna ist, dir keinen Krishna geben kann. Das heißt, wenn etwas nicht spirituell ist, kann es dich nicht zu einem spirituellen Ziel führen. Das ist ganz vernünftig.
Erfolg hängt also erstens von den richtigen Aktivitäten und zweitens vom Segen ab, von der Zustimmung des Höchsten: „Gut, ich werde dir dieses Ergebnis geben.“ Daher heißt es, dass sich ein zweirädriger Wagen nicht auf einem Rad fortbewegen kann. Zwei Räder sind notwendig. Eines ist die menschliche Anstrengung und das zweite ist der göttliche Segen. Aber letztendlich können wir sagen: Es ist nur der göttliche Segen. Denn Krishna sagt: „Ich bin die Fähigkeit im Menschen.“[1]  An anderer Stelle heißt es, Gott handelt im Menschen. Er ist also praktisch das einzige Rad. Aber um unsere egoistischen Wünsche zu befriedigen – „Okay, das zweite Rad am Wagen bist du.“
Die Kunst des richtigen Handelns ist also unerlässlich. Dafür müssen wir verstehen, was Aktion, was Reaktion, was verboten und was erwartet ist. Denn man kann tun, was man will, aber nicht alles. Vieles kann man tun, aber manches nicht. Manche Handlungen sind empfehlenswert, andere sind es nicht und man sollte sie besser vermeiden.
Aktivität ist in gewisser Weise besser als Nicht-Aktivität. Denn Nicht-Handeln ist ein wenig tamasisch. Handeln ist rajasisch. Also seit zumindest aktiv – das ist etwas Höheres. Aber wenn wir die richtige Wissenschaft des Handelns erlernen, ist das sattvisch. Manchmal sieht man auf der sattvischen Ebene nicht aktiv aus, aber das ist etwas völlig anderes als Nicht-Handeln auf der tamasischen Ebene. Deshalb heißt das dritte Kapitel der Gita Karma-Yoga, richtig? Das fünfte Kapitel heißt „Handlung im Krishna-Bewusstsein“ – also „Handlung auf einer höheren Ebene“. Und wie können wir unser Karma in etwas Höheres verwandeln, die einfachen Tätigkeiten in eine spirituelle Praxis? Wie geht das? Hilft mir!
Baladev: Wenn wir es für Gott tun.
Jemand im Raum: Wenn wir unsere alltäglichen Aktivitäten bewusst ausführen, ohne ein Ergebnis zu erwarten.
Hari Lila: Wenn wir unsere Tätigkeiten anbieten.
Swami Tirtha: Gut. Generell können wir sagen: Wenn wir unserem Handeln ein wenig Hingabe hinzufügen, dann wird Karma zu Karma-Yoga. Dies ist der Weg der Verbindung, der auf Handeln und Aktivität basiert. Genauso verhält es sich mit Wissen. Wissen wird im menschlichen Leben üblicherweise als etwas sehr Wertvolles angesehen. Daher nutzt die gesamte Informationstechnologie diesen menschlichen Wissensdrang aus. Normalerweise erwarten Menschen Informationen, aber was sie erhalten, ist Desinformation. Oder schlechte Nachrichten – das ist es, was sie verbreiten. Deshalb heißt es: „Bring keine schlechten Nachrichten.“ Statt Wissen wird oft nur Unwissenheit verbreitet. Was unserem spirituellen Bewusstsein nicht hilft, sich zu entwickeln, geht letztlich verloren und erfüllt somit nicht seinen eigentlichen Zweck. Begrenztes, materielles Wissen oder Informationen helfen nicht wirklich weiter. Es heißt, Weisheit sei nicht eine Menge an Informationen, sondern das Wissen um das Wesentliche.

(Fortsetzung folgt)

1. Bhagavad Gita 7.8

(из лекции Свами Тиртхи, 04.01.2019 утром, София)

После стольких лет практики мы снова собрались вместе. Жизнь в преданности — это жизнь ожиданий. Но и жизнь людей без преданности обычно тоже полна ожиданий, верно? Тогда в чём разница между преданной жизнью и менее преданной?
Баладев: Цель ожиданий.
Свами Тиртха: Я согласен. Потому что обычно в жизни люди хотят достигать целей. Но они не знают, что есть цель и что инструмент. Мы не хотим достигать целей. Мы хотим практиковать инструменты. Например, обычно люди думают, что, скажем, успех — это цель. Они ожидают успеха как цели. Но на самом деле успех — это результат — результат правильной деятельности. Если ваши действия неправильны, какого успеха вы ожидаете? Поэтому сначала мы должны понять науку правильного действия. Вы действуете согласно прихотям вашей природы и думаете, что достигнете чего-то существенного? Если вы находитесь под контролем материальной природы, чего вы достигнете? Только материальной природы. Шрила Шридхара Махарадж говорит, что то, что не является Кришной, не может дать вам Кришну. Это означает, что если что-то не духовно, оно не может привести вас к духовной цели. Это очень разумно.
Итак, успех зависит, во-первых, от правильных действий, а во-вторых, от благословений, от согласия Всевышнего: «Хорошо, я дам тебе этот результат». Поэтому говорится, что двухколёсная повозка не может двигаться на одном колесе. Необходимы два колеса. Одно — это человеческие усилия, а второе — божественное благословение. Но в конечном счёте мы можем сказать: это только божественное благословение. Потому что Кришна говорит: «Я — способность в человеке»[1]. В других случаях говорится, что Бог превращается в действие в людях. Так что, по сути, Он — единственное колесо. Но чтобы удовлетворить наши эгоистичные желания — «Хорошо, второе колесо — это ты».
Поэтому искусство правильного действия крайне необходимо. Для этого мы должны понимать, что есть действие, что есть противодействие, что запрещено, а что ожидается. Ведь можно делать всё, что угодно, но не всё дозволено. Можно многое, но определённые действия нельзя. Одни действия рекомендуются, другие не только не рекомендуются, но и лучше их избегать.
В каком-то смысле деятельность лучше бездействия. Потому что бездействие немного тамасично. Действие раджастично. Поэтому, по крайней мере, будьте активны – это немного выше. Но если мы познаем настоящую науку действия, это саттвично. Опять же, иногда вы кажетесь бездеятельными на саттвичном уровне, но это совершенно отличается от бездействия на тамастическом уровне. Поэтому третья глава Гиты называется «Карма-йога», верно? А пятая глава называется «Действие в сознании Кришны», то есть действие на более высоком уровне. И как превратить нашу карму во что-то высшее, простые действия превратить в духовную практику – как это сделать? Помогите мне.
Баладев: Когда мы делаем это ради Бога.
Друг: Когда мы осознанно выполняем свои повседневные действия, не ожидая результата.
Хари Лила: Когда мы предлагаем нашу деятельность.
Свами Тиртха: Хорошо. В общем, можно сказать: если мы добавим немного преданности к нашим действиям, то карма превратится в карма-йогу. Тогда это путь связи, основанный на действии, активности. То же самое и со знанием. Обычно знание считается чем-то очень ценным в человеческой жизни. Поэтому все эти информационные технологии используют это человеческое желание знать. Обычно люди ожидают информации, но получают дезинформацию. Или плохие новости – вот что они распространяют. Поэтому и говорится: «Не приноси плохие новости». Вместо знаний часто распространяется только невежество. Всё, что не способствует развитию нашего духовного сознания, в конечном итоге будет потеряно и, следовательно, не служит конечной цели. Ограниченный, материальный тип знания или информации на самом деле не помогает. Говорят, что мудрость – это не много информации, а знание сути.

(продолжение следует)

1.  „Бхагавад Гита“ 7.8

(from a lecture of Swami Tirtha, 09.05.2019, Sofia)

(continues from the previous Monday)

“Owing to the mother’s eating bitter, pungent foodstuffs, or food which is too salty or too sour, the body of the child incessantly suffers pain, which is almost intolerable. Placed within the amnion and covered outside by the intestines, the child remains lying on one side of the abdomen, his head turned towards his belly, and his back and neck arched like a bow.”[1] It’s a very, very difficult condition. Have you ever thought about that, from that perspective?
“The child thus remains just like a bird in a cage, without freedom of movement.” And in one sense, we are still birds in a cage, with a very limited freedom of movement. Many times we cherish our freedom: ‘I can go to Vienna’, for example. I have the freedom of the desire. But where is the freedom of action? Sometimes it doesn’t happen. Or even if I can go there, I cannot go to the Moon. So, we are very much limited in many senses. Just like a bird in a cage.
“At that time, if the child is fortunate, he can remember all the troubles of his past one hundred births, and he grieves wretchedly. What is the possibility of peace of mind in that condition? Thus, endowed with the development of consciousness from the seventh month after his conception, the child is tossed downward by the airs that press the embryo during the weeks preceding delivery.” Etc. etc.
But here we have got a clue. If the embryo is fortunate, he can remember a hundred previous lifetimes. That means you can achieve a very detailed and high level of consciousness in this state of mind inside the womb. To be aware of a hundred previous lifetimes – I think it’s quite a high standard. Does anybody have any memories of some previous lifetimes? Not so much. Why not? Why do humans usually not have any memories from their past lives? For sure, this is not the first birth that they have to take. And where is the memory? Because there comes a very shocking event for the soul and this is taking birth. In this embryonic state you might achieve an almost enlightened state of mind. But most probably you will lose it.
Therefore we say that taking birth is a kind of shocking experience. It’s suffering. No doubt, there are some beautiful moments, because the miracle starts to happen. Life starts to conceive and to grow – it’s a magic. You can become a servant of this magic principle of life. It’s a mystery of life. Giving birth, or becoming a mother or a father, it’s like an initiation into the mystery of life – no doubt in that. That is the spiritual part. But if we miss this opportunity, then this is a very insignificant and bitter experience for the child. Irrespective of having any memory of past lives or not. It doesn’t really matter. But we can develop our consciousness in such a manner that we predict our future. We cannot really change our past. But we can help formulate our future.
And something that is very, very important, that Shridhara Maharaj says: “Your future is the best way to influence your past.” It’s just great! Please remember it. That is a mind-blowing expression. You cannot change your past; but you can, if you create a spiritual future for yourself. If you work on that, you will be able to change your past. That means, you can open the door of the cage. We are birds in a cage, but by spiritual practice we can open that cage.

(to be continued)

1.  Shrimad Bhagavatam 3.31.7-8

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Ha az anya keserű, csípős, túlságosan sós vagy savanyú ételeket fogyaszt, a gyermek teste szüntelenül olyan fájdalmaknak van kitéve, amelyek szinte elviselhetetlenek számára. A magzatburokban, kívülről a belekkel borítva a gyermek a has egyik oldalán fekszik, fejét hasa felé fordítva, miközben háta és nyaka íjként feszül meg.”[1] Ott rendkívül kellemetlenek a létfeltételek. Gondoltatok valaha is erre, ilyen nézőpontból vizsgálva a magzatnak a helyzetét?
„Így él a gyermek, mint egy madár a kalitkában, anélkül hogy szabadon mozoghatna.” Ilyen szempontból egyrészt, még most is kalitkában élő madarak vagyunk, nagyon korlátozott mozgásszabadsággal. Bár sokszor illúzióban ringatjuk magunkat, hogy például: ‘Elutazhatok ide vagy oda’. Jogunk van szabadon vágyakozni, viszont mekkora szabadságunk van a cselekedeteket illetően? Néha ezek már korlátozva vannak, vagy ha el is mehetünk valahová, a Holdra például nem juthatunk el! Tehát sok szempontból nagyon is korlátozva vagyunk. Mint egy madár a kalitkában.
„Ekkor ha szerencsés a lélek, visszaemlékezik elmúlt száz életének minden gyötrelmére, s végtelen bánat tölti el. Hogyan lehetne az elme békés ebben a helyzetben? A gyermeket, akinek a fogantatásától számított hetedik hónaptól kezdve tudata is fejlődik, lefelé taszítják azok a levegők, amelyek a magzatot a szülést megelőző hetekben nyomják. Akárcsak azok a férgek, melyek ugyanabból a szennyes hasüregből születtek, nem tud egy helyben maradni.” És ez a részletezés hasonlóan folytatódik tovább.
Viszont itt kapunk egy kis támpontot, „ha szerencsés az embrió, akkor képes visszaemlékezni az előző száz életére”. Ez azt jelenti, hogy az anyaméhen belül egy nagyon magas, és részletgazdag tudatállapotot érhetünk el. Tudatában lenni az előző száz életnek, azt hiszem ez egy elég magas szint. Emlékszik valamelyikőtök az előző életének valamilyen részletére? Nem nagyon. Miért nem? Általában miért nem emlékeznek az emberek az előző életbeli emlékeikre? Bizonyára nem ez az első születésünk emberként. Hogyhogy eltűnnek az emlékek? Mivel a léleknek egy nagyon megrázó folyamaton kell keresztülmennie, mégpedig a születésen. Ebben az embrionális állapotban, egy majdnem megvilágosodott tudatállapotot érhetünk el, de nagy valószínűséggel azt el is veszítjük.
Ezért azt mondjuk, hogy a születés egy igencsak megrázó, szenvedéssel teli tapasztalás. Kétségtelen, hogy van benne néhány gyönyörű pillanat is, mert egy csoda veszi kezdetét. Az élet megfogan, és növekedésnek indul, ami önmagában egy csoda, ti pedig az élet varázslatos elvét szolgálhatjátok. Ez az élet misztériuma. Életet adni, anyává, apává válni, kétségkívül olyan, mint egy beavatás az élet misztériumába. Ez a spirituális része, viszont, ha mint születendő gyermek nem ragadjuk meg ennek az életnek a lehetőségét, akkor egy teljesen jelentéktelen és keserű tapasztalás lesz, függetlenül attól, hogy emlékszünk-e a korábbi születésekre vagy sem, ez nem igazán számít. Viszont emelhetjük a tudatunkat oly módon, hogy a lehető legmagasabb jövőképet reméljük. A múltunkat nem igazán tudjuk megváltoztatni, de elősegíthetjük a jövőnk alakulását.
S még valami nagyon fontos, amit Srídhár Mahárádzs mond: „A jövő a legjobb módja a múltunk megváltoztatásának.” Ez egyszerűen csodálatos! Kérlek emlékezzetek erre az elképesztő gondolatra! Elvileg a múltunkat nem tudjuk megváltoztatni, de mégis lehetséges, ha megteremtjük a lelki jövőnket. Ha ezen dolgozunk, akkor képesek leszünk megváltoztatni a múltunkat. Ez azt jelenti, hogy kinyithatjuk ennek a kalitkának az ajtaját. Mi vagyunk a madarak ebben a  kalitkában, de a lelki gyakorlatok révén ki tudjuk nyitni annak ajtaját.

(folytatása következik)

1.  Bhágavata-purána 3.31.7-8.

(от лекция на Свами Тиртха, 09.05.2019, София)

(продължава от предишния понеделник)

„Когато майката яде горчиви, пикантни, прекалено солени или кисели храни, тялото на детето страда от непоносими болки. Затворено вътре в матката и покрито отвън от червата, детето продължава да лежи от едната страна на корема, с глава, присвита към стомахчето, с гръб и врат извити като лък.”[1] Това е много, много трудно положение. Замисляли ли сте се някога за това от тази гледна точка?
„Така детето стои като птица в клетка, без свободата да се движи.” И в един смисъл ние все още сме птици в клетки, със съвсем ограничена свобода на движение. Често пъти ние се радваме на свободата си: „Мога да отида до Виена,“ например. Имам свободата да го искам. Но къде е свободата на действието? Понякога това не се случва. Или дори да мога да отида дотам, не мога да отида до Луната. Така че сме доста ограничени в много отношения. Досущ като птица в клетка.
„По това време, ако има късмета, детето може да си припомни всички страдания, през които е преминало в последните си сто раждания, и окаяно скърби. Нима е възможно умът да остане спокоен в тези условия? Така, надарено с развиващо се съзнание от седмия месец след зачатието, детето бива тласкано надолу от въздушните потоци, които притискат зародиша през седмиците, предшестващи раждането.” И т.н. и т.н.
Но тук ни е даден ключ. Ако ембрионът има късмет, може да си спомни сто предходни живота. Това означава, че можете да постигнете много детайлно, високо ниво на съзнание в това умствено състояние вътре в утробата. Да си осъзнат за стотици предишни животи – мисля, че това е доста висок стандарт. Някой тук да има спомени за някой свой предишен живот? По-скоро не. Защо не? Защо хората обикновено нямат никакви спомени от предишните си животи? Със сигурност това не е първото раждане, което приемаме. А къде са спомените? Това е защото на душата ѝ се случва едно много шокиращо събитие, а именно раждането. В това ембрионално състояние вие можете да постигнете почти просветлено състояние на ума. Обаче най-вероятно ще го изгубите.
Затова казваме, че раждането е един вид шокиращо преживяване. То е страдание. Несъмнено, има и някои красиви моменти, защото чудото започва да се случва. Животът се зачева и пораства – това е магия. Можете да станете слуга на този магически принцип на живота. Това е мистерията на живота. Да дадеш живот, да станеш майка или баща – това е като инициация в мистерията на живота, в това няма съмнение. Това е духовната страна. Ала ако пропуснем тази страна, това е едно незначително и горчиво преживяване за детето. Независимо дали си спомня предишните си животи или не – това всъщност няма значение. Обаче ние можем да развием съзнанието си така, че да предскажем нашето бъдеще. Не можем да променим миналото си. Но можем да помогнем в създаването на бъдещето си.
И нещо много, много важно, което Шридхара Махарадж казва: „Вашето бъдеще е най-добрият начин да повлияете на вашето минало“. Това е просто велико! Моля ви, запомнете го. Тези думи направо отнасят ума. Не можете да промените миналото си; обаче можете, ако си създадете духовно бъдеще. Ако работите върху това, ще съумеете да промените своето минало. Това означава, че ще можете да отворите вратата на клетката. Ние сме птици в клетка, но чрез духовна практика можем да отворим тази клетка.

(следва продължение)

1.  „Шримад Бхагаватам“ 3.31.7-8