Sharanagati

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2019 сутрин, София)

(продължава от предишния петък)

Понякога отпадаме. Идваме с целия си ентусиазъм, стремим се да дадем най-доброто от себе си – и отпадаме. Отиваме си вкъщи. Казваме: „Духовният живот не е за мен. Не проработи.” И може би през целия този живот няма да се върнете, възможно е. Обаче никога няма да забравите. Душата ви никога няма да забрави. И ако сте направили и една мъничка стъпка, тя никога не е изгубена. Дори и да не извървите следващите крачки, тази първа стъпка никога не се губи. Болезнено е! Да виждаш, че някой не е щастлив в духовния живот е много болезнено. Но да виждаш, че други са по-щастливи в духовния си живот е животворно.
Знаете ли, имам един духовен брат. Всякога когато съм виждал неговия пример, много двойствени чувства са навестявали сърцето ми. Винаги много му завиждах и се ядосвах. И в същото време ликувах в неговата компания. Мога ли да ви кажа защо? Защото той плуваше във вълните на предаността. Наслаждаваше се на вярата си. Държеше се като малко момче – весело и щастливо тичаше нагоре-надолу, пееше под дъжда и т.н. Онази естествена радост на душата винаги прозираше в очите му. Пък аз я нямах и затова много му завиждах. Как така той винаги е весел, а аз толкова се старая, пък не съм толкова весел? Ала в същото време за мен бе такова вдъхновение да съм с него. За мен той е пример за вяра, за чиста вяра. Аз искам да следвам неговия пример. Считам го за свой духовен наставник. Взимайте добрите примери – онези, които се къпят във вълните на щастливата преданост.
Така че каквото и да сме изгубили, то не е било истинското нещо. Насила не можем да встъпим в по-висшите сфери на реалността. Основно има три главни практики на духовно пречистване. Едната е тапас, другата е гяна и третата е бхакти. Отречението в повечето случаи ни прави горчиви. Понеже искаш, пък не може; искаш, но е забранено – тази борба те вгорчава. Знанието? Знанието е нещо, което ще изгубим. Малко време да мине – и цялото знание е изфирясало. Пък и като цяло знанието ни прави сухари. Освен това казват: „Ако някой знае много, той мрази много“. Така че твърде многото знание е малко опасно.
Тогава, щом отречението ни прави горчиви, а знанието ни прави глупави, какво остава? Остава да практикуваме обичта. Обаче това е много тайно изкуство. Изкуството на любовта, школовката на любовта е нещо много чувствително, много деликатно. Мъничко нещо ако пипнеш, голям ефект има. Една малка грешка – голям проблем. Но също така и: малък принос – голям резултат.
Разбира се, когато за пръв път чух, че някой бхакта си е тръгнал, това беше много шокиращо за мен. Как така? Та нали сме намерили пътя към вечното щастие, съвършения духовен път – как така си тръгваш?! Това се нарича цопване. Не го разбирах. Плашеше ме. Ала след това трябваше да преосмисля цялата тази ситуация. И вече не искам да скърбя за това, че някой си е тръгнал, а да се радвам, че е прекарал известно време с нас, с Кришна. Това е въпрос на пропорции. И се казва: лава матра садху-санге сарва-сиддхи хой[1] – дори за съвсем малко време в компанията на чисти предани можете да постигнете цялото съвършенство. Така че ценността на един мъничък период духовно общуване е много по-висока от цели пропилени животи. Само че за това е нужно да погледнем ситуацията от другата страна, не от тази.
И още едно нещо. Ако наистина вярваме, че Кришна е закрилник на преданите, тогава Той няма да изостави Своите предани. Дори те да искат да Го изоставят. Понякога наистина вярвам, че има специални начини, по които Кришна води и се грижи за определени бхакти. Може би Той ни изпитва, като не ни показва лицето си. Други бхакти пък може да изпитва по още по-трудни начини – като им дава много високи, престижни позиции. Ако станеш световно-известен проповедник, това е голямо предизвикателство. Но Кришна ще се погрижи за преданите си. И може да ни превежда, всички нас, през възходи и падения в живота, но аз истински вярвам, че Той е добър Бог, който никога няма да се откаже от един добър слуга. „Славен е господарят, който никога не изоставя слугата си и славен е слугата, който никога не изоставя своя господар”[2].
Въпрос: Ами лошите слуги? Ще се погрижи ли добрият господар и за тях?
Свами Тиртха: Има само два типа хора – бхакти и бъдещи бхакти. А пък бхактите са само три вида – добри, по-добри и най-добри. Така че не съществуват лоши слуги, за които да се погрижи.

1.  „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя 22.54
2.  „Чайтаня Чаритамрита“, Антя 4.46

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019, morgens, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Manchmal scheitern wir. Wir kommen voller Begeisterung, versuchen unser Bestes zu geben – und scheitern. Wir gehen nach Hause. Wir sagen: „Ach, das spirituelle Leben ist nichts für mich. Es hat nicht funktioniert.“ Und vielleicht kehrt ihr in diesem Leben nicht mehr zurück, das ist möglich. Aber ihr werdet es nie vergessen. Deine Seele wird es nie vergessen. Und selbst wenn ihr nur einen kleinen Schritt getan habt, ist er nie verloren. Selbst wenn ihr euren nächsten Schritte nicht macht, ist dieser erste Schritt nie verloren. Es ist schmerzhaft! Zu sehen, dass jemand im spirituellen Leben nicht glücklich ist – das ist sehr schmerzhaft. Aber zu sehen, dass andere in ihrem spirituellen Leben glücklicher sind – das ist belebend.
Wisst ihr, ich habe einen spirituellen Bruder. Immer wenn ich sein Beispiel beobachte, kommen sehr ambivalente Gefühle in mir hoch. Ich war immer sehr neidisch auf ihn und wütend. Und gleichzeitig freute ich mich über seine Gesellschaft. Darf ich euch sagen, warum? Weil er in der Hingabe verschmolz. Er genoss seinen Glauben. Er benahm sich wie ein Junge – fröhlich und glücklich, rannte herum und sang unter der Dusche usw. Diese natürliche Lebensfreude spiegelte sich immer in seinen Augen wider. Und ich hatte das nicht, deshalb war ich sehr neidisch. Wie kann es sein, dass er immer so fröhlich ist und ich hart arbeite und nicht so fröhlich bin? Aber gleichzeitig war es so inspirierend, mit ihm zusammen zu sein. Er ist für mich ein Vorbild an Glauben, an reinem Glauben. Ich möchte seinem Beispiel folgen. Ich betrachte ihn als meinen spirituellen Mentor. Nehmen wir also die guten Beispiele – jene, die in den Wellen hingebungsvoller Freude schwimmen.
Was immer wir verlieren, ist nicht das Wahre. Mit Gewalt können wir die höheren Sphären der Wirklichkeit nicht erreichen. Es gibt im Grunde drei Hauptpraktiken der spirituellen Reinigung. Die eine ist Tapas, die andere Jnana und die dritte Bhakti. Entsagung macht einen in den meisten Fällen verbittert. Denn man will, aber man kann nicht, man will, aber es ist einem verboten – dieser Kampf macht einen verbittert. Wissen? Wissen ist etwas, das man verliert. Ein wenig Zeit, und dann ist alles Wissen verschwunden. Und im Allgemeinen macht uns Wissen stumpf. Man sagt auch: „Wer viel weiß, hasst viel.“ Es ist also etwas gefährlich – zu viel Wissen.
Wenn also Entsagung einen verbittert, wenn Wissen einen dumm macht, was bleibt dann übrig? Die Praktiken der Zuneigung bleiben. Aber das ist eine sehr geheime Kunst. Die Kunst der Liebe, die Schule der Liebe ist eine sehr sensible, sehr feine Schule. Ein wenig Input und eine sehr große Wirkung. Ein kleiner Fehler – großes Problem. Aber auch ein kleiner Beitrag – großes Ergebnis.
Natürlich war ich sehr schockiert, als ich hörte, dass ein Anhänger gegangen war. Wie konnte das sein? Wir hatten den Weg zum ewigen Glück gefunden, den vollkommenen spirituellen Pfad usw. – wie kann es sein, dass du gehst?! Es ist ein plötzlicher Abschied. Ich verstand es nicht. Es machte mir Angst. Aber dann musste ich die ganze Situation überdenken. Und ich möchte nicht trauern, weil jemand gegangen ist, sondern ich möchte glücklich sein, weil jemand Zeit mit uns, Zeit mit Krishna verbracht hat. Es ist nur eine Frage der Verhältnisse. Und es heißt: „lava matra sadhu-sange sarva-siddhi hoy [1]“ – schon für einen kurzen Augenblick in der Gemeinschaft reiner Gottgeweihter kann man alle Vollkommenheit erlangen. Daher ist der Wert einer kurzen Zeit spiritueller Verbundenheit viel höher als der von vergeudeten Leben. Doch dafür müssen wir die Situation von der anderen Seite betrachten, nicht von dieser.
Und noch etwas: Wenn wir wirklich glauben, dass Krishna der Beschützer seiner Gottgeweihten ist, wird er Sie nicht im Stich lassen. Selbst wenn sie Ihn aufgeben wollen. Manchmal glaube ich fest daran, dass Krishna bestimmte Gottgeweihte auf besondere Weise führt und für sie sorgt. Vielleicht prüft Er uns, indem er sich uns nicht zeigt. Andere Gottgeweihte mag er auf noch schwierigere Weise prüfen – indem er ihnen sehr hohe und angesehene Positionen verleiht. Wenn man ein weltberühmter Prediger wird, ist das eine große Herausforderung. Aber Krishna wird sich um seine Gottgeweihten kümmern. Und vielleicht wird Er uns alle durch die Höhen und Tiefen des Lebens führen. Aber ich glaube fest daran, dass Er ein gütiger Herr ist, der einen treuen Diener niemals aufgibt. „Gepriesen sei der Herr, der seinen Diener niemals aufgibt, und gepriesen sei der Diener, der seinen Herrn niemals aufgibt.“[2]
Frage: Und was ist mit den schlechten Dienern? Kümmert sich der gute Herr auch um sie?
Swami Tirtha: Nun, es gibt nur zwei Arten von Menschen – bhakta und zukünftige bhakta. Und es gibt nur drei Arten von Anhängern – gute, bessere und die besten. Daher gibt es keine schlechten Diener, um die man sich kümmern müsste.

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya 22.54
2. Chaitanya Charitamrita, Antya 4.46

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2019 утром, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Иногда мы отказываемся. Мы приходим с полным энтузиазмом, стараемся сделать все возможное – и терпим неудачу. Мы возвращаемся домой. Мы говорим: «Ах, духовная жизнь не для меня. Не получилось». И, возможно, всю свою жизнь до конца вы уже не вернетесь, это возможно. Но вы никогда не забудете. Ваша душа никогда не забудет. И если вы сделали хотя бы один маленький шаг, он никогда не будет потерян. Даже если вы не сделаете следующие шаги, этот первый шаг никогда не будет потерян. Это больно! Видеть, что кто-то несчастен в духовной жизни – это очень больно. Но видеть, что другие более счастливы в своей духовной жизни – это воодушевляет.
Знаете, у меня есть духовный брат. Всякий раз, когда я наблюдал за его примером, в моём сердце возникали очень противоречивые чувства. Я всегда ему завидовал и злился. И в то же время я радовался его присутствию. Могу я рассказать почему? Потому что он плавал на волнах преданности, был в восторге от своей веры, он наслаждался ею. Он вёл себя как мальчик – весёлый, счастливый, бегал туда-сюда, пел под дождём и так далее. Эта естественная радость всегда отражалась в его глазах. А у меня этого не было, поэтому я ему очень завидовал. Как так получается, что он всегда весёлый, а я много работаю и не такой весёлый? Но в то же время, находиться рядом с ним было так вдохновляюще. Он для меня  пример веры, чистой веры. Я хочу следовать его примеру. Я считаю его своим духовным наставником. Так что берите хорошие примеры – тех, кто купается в волнах преданного счастья.
Так что, что бы мы ни теряли, это нечто не настоящее. Силой мы не можем войти в высшие сферы реальности. Существуют три основные практики духовного очищения. Одна — тапас, другая — гьяна, а третья — бхакти. Отречение обычно в большинстве случаев делает вас горькими. Потому что вы хотите, но не можете, вы хотите, но вам запрещено — эта борьба делает вас горькими. Знание? Знание — это то, что вы потеряете. Немного времени, и все знание исчезнет. И вообще, знание делает нас сухарями. Также говорят: «Если кто много знает, тот много ненавидит». Так что это немного опасно — слишком много знаний.
Итак, если отречение делает вас горькими, если знание делает вас глупым, то что же остается? Остаются практики любви. Но это очень тайное искусство. Искусство любви, школа любви — это очень чувствительная, очень тонкая школа. Немного усилий — и очень большой эффект. Маленькая ошибка — большие неприятности. Но также и: небольшой вклад — большой результат.
Конечно, когда я впервые услышал о том, что преданный ушел, это меня очень потрясло. Как такое могло случиться? Мы нашли путь к вечному счастью, совершенный духовный путь и так далее – как же так получилось, что ты уходишь?! Это называется «бульканье». Я не понимал. Мне было страшно. Но потом мне пришлось переосмыслить всю эту ситуацию. И я не хочу скорбеть из-за того, что кто-то ушел, я хочу радоваться тому, что кто-то провел с нами время, время с Кришной. Это всего лишь вопрос пропорций. И говорят: «лава матра садху-санге сарва-сиддхи хой»[1] – всего лишь короткое время в обществе чистых преданных может достичь всего совершенства. Таким образом, ценность короткого периода духовного общения намного выше, чем потраченные впустую жизни. Но для этого нам нужно взглянуть на ситуацию с другой стороны, а не с этой.
И ещё кое-что. Если мы действительно верим, что Кришна — защитник преданных, то Он не оставит Своих преданных. Даже если они захотят от Него отказаться. Иногда я искренне верю, что есть особые способы, которыми Кришна направляет или заботится о некоторых преданных. Возможно, Он испытывает нас, не показывая Своего лица. Других преданных Он может испытать ещё более сложным образом — даровав им очень высокие и престижные должности. Стать всемирно известным проповедником — это большое испытание. Но Кришна позаботится о Своих преданных. И, возможно, Он проведёт нас, любого из нас, через взлёты и падения жизни. Но я искренне верю, что Он — добрый Господь, который никогда не оставит доброго слугу. «Славен господин, который никогда не оставляет слугу, и славен слуга, который никогда не оставляет господина»[2].
Вопрос: А что насчёт плохих слуг? Добрый хозяин позаботится ли и о них?
Свами Тиртха: Ну, есть только два типа людей – преданные и будущие преданные. А преданных всего три типа – хорошие, лучшие и самые лучшие. Так что… плохих слуг, о которых нужно заботиться, не бывает.

1. „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья 22.54
​​​​​​​2.  „Чайтанья Чаритамрита“, Антья 4.46

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Many of you practice yoga, right? Do you know some requirements of practicing the mystic yoga? Shall I tell you some? Perfect vision. Who has glasses? So, you are excluded from mystic yoga. You must have all the teeth. If you have lost even one – your chance is gone. 

Manjari: And the wisdom teeth also?

Swami Tirtha: You must have that, that’s a must. It’s a very good name. Usually the dentists suggest to remove them. Remove the wisdom from your life?! I have a friend, he is a specialist dentist and he said that your teeth are your total life. Everything is included in your mouth. So, don’t remove anything. But anyway, we have lost some of our teeth, right? So, no chance for mystic yoga. 

Also, the yogis are expected not to lose even one drop of their blood. Healthy ladies, sorry, it’s not for you. You see, there are extreme requirements in mystic yoga. Yet we think, ‘Ah, I will overcome my gross bodily consciousness by practicing yoga and meditation.’ It’s not so easy. It is possible, but it’s not cheap.

The disease condition of life is just there. Even if we think that we are fully healthy, ontologically we are in a disease state of mind in this life. Because to take birth in the material world means there is some mistake, there is some little defect – in the body or in the mind. 

Once I met a scientist in comparative religion. And he was very much offended by one remark of Shrila Prabhupada, who said that 99% of the human population has some mental defect. I think he said ‘stupid’, but… our friend was very much offended. He said “How can you say that? How can a teacher say that everybody is stupid in humanity? How is that possible?” While I had read the statistics saying that, let’s say, more than 60% of the Hungarian population has some mental disease – like phobias, depression, this and that. And nobody is offended by that remark. We have a special disease – it’s called the Hungaropessimism. So, it’s a fact that we all have some defect. 

But then how to overcome this situation? What to do? We try to avoid suffering and try to acquire more happiness, but sometimes it works the opposite way. The more you try to avoid, the more it will come; and the more you try to acquire, the less you will have. 

So, as we have discussed a little bit about these mental defects, let me quote one systematic list about the different limitations of the mind that we have. In general we can say that the material life is a disease condition. The mental defects of consciousness are five, because we have five different types of wrong knowledge or wrong states of mind. The first one is avidya, or ignorance. If we are ignorant of the truth, that’s a disease state of mind. It’s compared to darkness. The second mistake of the consciousness is egotism. We can say that this is compared to illusion, moha. So, the first was the darkness, now comes the illusion. The third defect of consciousness is attachment, raga. But in a wrong sense, of course. And this is not only darkness, this is not only illusion, but this is like maha-moha, a big illusion. Then the fourth problem of the mind is aversion, the opposite of raga – when you hate certain things. This aversion is like hell – tamishra. And finally, the fifth disease of the consciousness is overstressed self-affection, when you love yourself too much. And this is not simply darkness, this is not simply illusion, this is not simply a big illusion, and this is not simply a hell, but this is a deep hell. You see, there is no compromise here. If you want to be popular motivational trainers, don’t quote this list. Because their first mantra is ‘Love yourself’. Which is the deep hell. So, they start with the deep hell, this is the beginning of their journey. What is the end of their journey? 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ugye jól tudom, hogy néhányan közületek jógáznak? Esetleg tudjátok, hogy milyen követelményeknek kell megfelelni a misztikus jóga gyakorlásához? Említhetek párat? Az egyik a tökéletes látás. Melyikőtöknek van szemüvege? Ó, akkor ti ezt már nem gyakorolhatjátok. Egy másik, hogy valamennyi fognak meg kell lennie, ha csak egyet is elveszítettünk, akkor erre már nincs esélyünk. 

Manydzsarí: S a bölcsességfognak is meg kell lennie?

Szvámí Tírtha: Annak is meg kell lennie, elengedhetetlen, ez egy nagyon jó elnevezés! Általában a fogorvosok azt szokták javasolni, hogy mielőbb távolíttassuk el. Tüntessük el a bölcsességet az életünkből?! Van egy fogorvos barátom, aki azt mondja, hogy a fogainkban benne van az egész életünk. Minden látható benne. Tehát ne távolíttassatok el belőle semmit! De mindegy is, néhány fogunkat már lehet, hogy elvesztettük, tehát nincs esélyünk a misztikus jóga gyakorlására. 

Emellett még az is elvárás egy jógival szemben, egyetlen csepp vérük se vesszen. Kedves egészségesen működő hölgyek, sajnos ez nem nektek szól. Látjátok, a misztikus jógának vannak bizonyos követelményei. Mégis azt gondoljuk, hogy ‘Ó, majd a jóga gyakorlásával én legyőzöm a durva testi tudatosságot.’ Ez lehetséges, de nem olyan könnyű, nem olcsó, meg kell fizetni az árát. 

A betegség, mint emberi tényező, része az életnek, még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy teljesen egészségesek vagyunk. Ontológiailag ez az élet már eleve egy beteg állapot. Hiszen az anyagi világba való leszületés, egyenértékű azzal, hogy van valami hiányosságunk, fogyatékosságunk testileg vagy az elménkben. 

Egyszer találkoztam egy vallástudóssal, aki különböző vallásokat hasonlított össze. S nagyon megsértődött Prabhupád egy gondolatán, melyben azt mondta, hogy az emberek 99%-a szenved valamilyen mentális betegségben. Azt hiszem erre annyit mondott, hogy ‘idióta’, de … vegyük hozzá, hogy a barátunk nagyon sértettnek érezte magát. Majd folytatta „Hogy mondhat ilyet? Hogyan lehetséges, hogy ilyet mond egy tanító, hogy az egész világ tébolyult?” Miközben magam is olvastam erről egy statisztikát, hogy például a magyar társadalom 60%-ának van valamilyen mentális betegsége, valamilyen fóbiája, depressziója, meg ilyesmi. S ezen senki sem sértődött meg. Nekünk magyaroknak van egy egyedi betegségünk, amit úgy hívnak, hogy hungaropesszimizmus. Tehát tény, hogy mindannyiunknak van valamilyen rendellenessége. 

Viszont akkor felmerül a kérdés, hogyan tudjuk ezt az állapotot leküzdeni? Vajon, mit kell tennünk ezért? Mi próbáljuk elkerülni a szenvedést, és több boldogsághoz jutni, de néha ez pont ellenkezőleg történik. Minél inkább igyekszünk elkerülni a nehézségeket, annál inkább hat ránk, és minél jobban akarunk boldogok lenni, annál kevésbé leszünk azok. 

Tehát miután valamennyire átbeszéltük ezeket a mentális problémákat, hadd idézzek egy jól összeszedett listát az elmebeli hiányosságainkról. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az anyagi világba való születés már eleve egy beteg helyzet. A tudat ötféle mentális betegségét említik, mivel ötféle helytelen tudatállapot létezik. Az első az avidjá, vagyis a tudatlanság. Ha tudatlanok vagyunk az igazságot illetően, az is egyfajta elmebeli betegség, melyet a sötétséghez hasonlítanak. A tudat második hibája az egoizmus, ami pedig az illúzióhoz, a móhához hasonlítható. Tehát először van a sötétség, majd pedig az illúzió. A tudat harmadik rendellenessége a rossz értelemben vett ragaszkodás, a rága. S ez nem csupán sötétség, s nem csupán illúzió, hanem ez egyfajta mahá-móha, nagy illúzió. A negyedik tudati probléma, az averzió, az ellenszenv, ami a rága ellentéte, amikor bizonyos dolgokkal szemben utálatot, gyűlöletet érzünk. Ez egyfajta pokoli állapot, támisra. S végül a tudat ötödik rendellenes működése a túlzott önimádat, amikor túlságosan szeretjük önmagunkat. S ez nem egyszerű sötétség, nem egyszerű illúzió, nem egyszerűen nagy illúzió, és nem egyszerű pokoli állapot, hanem ez a mélységes pokol. Értitek, itt nincs kompromisszum. Ha sikeres motivációs trénerek szeretnétek lenni, akkor ne idézzétek ezt a listát, mert az ő első mantrájuk az, hogy ‘Szeressük önmagunkat’. Ami ez a mélységes pokol. Tehát az ő utazásuk ezzel a mélységes pokollal kezdődik. S vajon mivel végződik? 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2019 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Мнозина от вас практикуват йога, нали? Знаете ли някои от изискванията за практикуване на мистична йога? Да ви ги кажа ли? Съвършено зрение. Кой носи очила? Значи, изключени сте от мистичната йога. Трябва да имате всичките си зъби. Ако сте изгубили дори един – шансът ви е пропилян. 

Манджари: И мъдреците ли?

Свами Тиртха: Задължително трябва да ги имате. Вижте какво хубаво име. Обикновено зъболекарите препоръчват да се махнат. Да махнете мъдростта от живота си?! Имам един приятел, който е специалист зъболекар и той каза, че зъбите представят целия ви живот. Всичко го има в устата. Затова, недейте да махате нищо. Но тъй или инак сме изгубили някои от зъбите си, нали? Така че никакъв шанс за мистична йога. 

Също така, от йогите се очаква да не губят дори капка кръв. Съжалявам, здрави дами, но това не е за вас. Виждате ли, в мистичната йога има крайни изисквания. А ние си мислим: „О, ще преодолея грубото си телесно съзнание чрез практикуване на йога и медитация.“ Това не е толкова лесно. Възможно е, но не е евтино.

Болестното състояние просто съществува в живота. Даже да си мислим, че сме напълно здрави, онтологично ние сме в болестно състояние на ума в този живот. Защото да се родиш в материалния свят означава, че вече е налице някаква грешка, някакъв малък дефект – или в тялото, или в ума. 

Веднъж срещнах един учен по сравнителна религия. Той беше много обиден от едно изказване на Шрила Прабхупада, че 99% от човечеството има някакъв умствен дефект. Мисля, че беше казал „глупави са“, но… нашият човек много се беше засегнал. Каза: „Как може да се говори такова нещо? Как може един учител да твърди, че всички хора са глупави? Как е възможно?” А съм чел статистики, които гласят, че да речем повече от 60% от унгарците имат някакво умствено заболяване – например фобии, депресии и т.н. Пък никой не се обижда на тези статистики. Имаме и една специфична болест – нарича се „унгаропесимизъм“. Така че е факт, че имаме някакви дефекти. 

Но тогава, как да преодолеем тази ситуация? Какво да правим? Стремим се да избягваме страданията и да добиваме повече щастие, ала понякога става тъкмо обратното. Колкото повече се стараеш да избягваш нещо, толкова повече те сполита; и колкото повече се опитваш да придобиваш, толкова по-малко имаш. 

И така, като говорим мъничко за тези умствени дефекти, нека цитирам един систематичен списък за различните ограничения на ума, които имаме. Най-общо можем да кажем, че материалният живот е болестно състояние. Менталните дефекти на съзнанието са пет, тъй като имаме пет различни вида погрешно знание или погрешно състояние на ума. Първото е авидя, невежеството. Ако сме невежи за истината, това е болестно състояние на ума. То се сравнява с мрак. Втората грешка на съзнанието е егоизмът. Можем да кажем, че той се сравнява с илюзията, моха. И така, първо беше мракът, сега идва илюзията. Третият дефект на съзнанието е привързаността, рага. Но в неправилен смисъл, разбира се. И това не е просто мрак, не е просто илюзия, то е маха-моха, голяма илюзия. После четвъртият проблем на ума е отблъскването, обратното на рага – когато ненавиждате определени неща. Тази ненавист е като ад – тамишра. И накрая, петата болест на съзнанието е прекомерното себелюбие, когато твърде много обичате себе си. И това не е само мрак, не е само илюзия, нито само голяма илюзия, и не е просто ад, е дълбок ад. Виждате, тук няма компромис. Ако искате да сте популярни мотивационни треньори, недейте да цитирате този списък. Защото на тях първата им мантра е „Обичай себе си!“ Което е дълбокият ад. Така че те започват от дълбокия ад – това е началото на тяхното обучение. А какъв ли е краят на подобно пътуване? 

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2019 morning, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question: I just want to ask about something you spoke of yesterday. It was about love – that it comes and it goes. Most of us have experience about that. While divine love, you said, when it comes, it never goes away. But I’ve heard some stories and I saw some bhaktas who fall away, they just disappear. And my second question is about perfection: you said about three ways towards perfection and that actually our way is mainly through kripa, mercy. And I want to ask about sadhana. Can we have too much sadhana, which is making us fall away? Because I spoke with some bhaktas and some of them gave me examples – someone is so dedicated and becomes more and more tired, and then just disappears. Because different bhaktas are sometimes sharing their experience. For example, Prabhupad said to one bhakta, “When you do it, you develop love.” But can we do it too much without being prepared, doing sadhana without love, and actually get the opposite? Like getting tired and going away. 

Swami Tirtha: Oh, so many questions. Let’s start at the beginning. I think basically your two different questions focus on the same problem: whether we have something or we don’t have anything. Spiritual achievements are so delicate, so hidden, that it is very-very difficult to measure them by any means that we have. Due to our material life and conditioning – in studies,  in this competition spirit – we always want to measure things and achievements. Humans organize Olympic games to measure the achievements. By the way, that’s a total failure, it’s a business, it’s not sports anymore. It’s chemistry and business – how to make more money. If your national chemistry is ahead of the supervision, then they can invent those chemicals that will make you run faster without being noticed. So it’s got nothing to do with real sports. And therefore my humble suggestion, if we want to improve, is let’s go out and walk or run or wrestle without all this business involvement and then kick out all the television when they start to propagate this as sports events. Come on, this is totally fake! 

Sorry, I am a little emotional, because illusion steals all the best ideals that we have, it corrupts the best ideals. But we are trained to measure things. And what is the meaning of maya? If you try to measure God – that’s illusion. So if we try to measure our spiritual achievements – how many rounds have I performed, how many books have I sold, how many I don’t know what have I accomplished – that’s this Olympic spirit. It’s not enough. With this we cannot buy Krishna, we cannot buy divine love. It’s not enough. So we have to get rid of this achieving and measuring mentality. Because Radhika is very delicate. The more you want to capture Her by force, the more She is running away from you. 

So, if this inner transformation doesn’t happen, but you try to show all the external symptoms of a devotee, sooner or later something might happen. It’s not enough to show the external conditions or requirements, but we need this inner transformation. Bhaktivinoda Thakur said that the problem of this age is that there are no selfless preachers. From this we can understand that even the preachers sometimes have this mentality, this competition spirit – how to measure devotion. We have to be very careful about this thing. Because the real transformation will happen in the heart. And why is the heart hidden – and now I am talking about the spiritual heart – why is the heart hidden so deep in the constitution of a human being? So that only the chosen ones and Krishna can read the heart. But He can read it, they can read it. If we are not sincere, they can read this. Even if you perform all the rituals. If externally you show that you are 108% devotee, but internally nothing happens – they can read it. But they can read the opposite as well: you look like a very weak human being, fallen, full of mistakes and shortcomings and lack of knowledge, but if there is one drop of sincerity there in your heart, you will be saved. We cannot buy Krishna with any qualities and achievements that we perform. We cannot. 

Once somebody told me, “The holy name has become bitter on my lips”. And it was very shocking for me, because we have understood that the holy name is very sweet. How is it bitter for him? So next time when I met a godbrother of my Gurudev, a very elevated superior, I asked him this question. Then he was staring at me and finally said that “If it has become bitter, it was not the holy name”.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.05-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: A tegnap elhangzottakkal kapcsolatban szeretnélek kérdezni, amikor is a szerelemről beszéltél, ami jön, megy, és amiről legtöbbünknek vannak tapasztalatai. Míg az istenszeretetről az mondtad, hogy ha az eljön, akkor az többé nem fog elhagyni bennünket. Viszont hallottam történeteket, illetve magam is találkoztam olyan „leesett” bhaktákkal, akik egyszerűen eltűntek, elhagyták a missziót. A második kérdésem pedig a tökéletességre vonatkozik, ugyanis említetted, hogy három út vezet a tökéletesség felé, és a miénk többnyire a kripán, a kegyelmen keresztül vezet. A szádhanával kapcsolatban is szeretnék kérdezni, mármint lehet-e túlzásba vinni a szádhanát, és ez is okozhatja-e azt, hogy valaki eltávolodik? Mivel néhány bhakta, akikkel beszélgettem erre vonatkozólag említett példát, hogy valaki nagy elszántsággal gyakorolt, de egyre fáradtabb lett, majd egyszerűen csak eltűnt. Például Prabhupád egyszer azt mondta valakinek, „Ha így teszel, akkor kibontakozik benned a szeretet.” De túlzásba vihető-e valami, amire még nem állunk készen, tehát szádhanát gyakorlunk, szeretet nélkül, és valójában az ellenkezőjét érjük el? Tehát elfáradunk és elmegyünk. 

Szvámí Tírtha: Hú, ez jó sok kérdés volt! Kezdjük az elején, s úgy hiszem, hogy alapvetően mindkét kérdésed ugyanarra a problémára vonatkozott, hogy vagy rendelkezünk valamivel, vagy semmink sincs. A lelki megvalósítások annyira finomak, rejtettek, hogy nagyon nehéz azokat bármilyen általunk ismert módon mérlegelni. Az anyagi életben szerzett tapasztalataink, kondícionáltságunk, a versenyszellem miatt mindig mérni akarunk mindent, amit elértünk. Olimpiai játékokat szervezünk, hogy mérni tudjuk az eredményeket. Máskülönben ez már inkább az üzletről szól, mintsem a sportról. Inkább a doppingszerek vívmányairól és az üzletról szól, hogyan lehet pénzhez jutni. Ha előrehaladottabbak egy ország tudományos kutatásai ezen a területen, mint ahogy azt ellenőrizni tudnák, akkor ezeket alkalmazva a sportolók például gyorsabban tudnak futni, mint ahogy fény derül ezek használatára. Szóval ennek semmi köze a valódi sporthoz. Ezért alázatos javaslatom az, hogy ha szeretnétek fejlődni, akkor menjetek sétálni, futni, birkózni, mindenféle üzleti szándék nélkül, dobjátok ki a tévét, amikor ezeket a sporteseményeket kezdik reklámozni. Na ne már, vegyük észre, hogy ez teljes átverés! 

Elnézést, kissé elragadtattam magam, mivel az illúzió valamennyi szép eszményünket elrabolja tőlünk, korrumpálja. Szóval így vagyunk összerakva, hogy mindent mérlegeljünk. S mi a májá jelentése? Például, ha Istent mérlegeljük a lelki eredményeinket, azt, hogy hány kört dzsapáztunk, hány könyvet adtunk el, hány nem tudom én mit teljesítettünk, akkor ez egy olimpiai versenyszellem, vagyis illúzió. A lelki életben ez nem elég. Ezekkel nem tudjuk megvásárolni Krisnát, az istenszeretetet. Ez nem így működik, tehát meg kell szabadulnunk az eredményre váró, mérlegelő mentalitásunktól. Mivel Rádhika annyira érzékeny, hogy ha erőnek erejével akarjuk megragadni Őt, akkor annál inkább el fog menekülni előlünk. 

Tehát, ha nem történik meg ez a belső átalakulás, csak külsőleg akarjuk bhaktának mutatni magunkat, előbb-utóbb fog történni valami. Nem elég, ha külsőleg mutatjuk a dolgokat, hanem ennek a belső átalakulásnak is végbe kell mennie. Bhaktivinód Thákur azt mondta, hogy a mai kor problémája az, hogy nincsenek önzetlen prédikátorok. Ebből megérthetjük, hogy néha még azok is így működnek, akik prédikálnak, versenyszellemmel mérjük az odaadást. Nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban, hiszen az igazi transzformáció a szívben történik. S miért van a szív annyira mélyen elrejtve bennünk, és most a lelki szívről beszélek, hogy csak a kiválasztottak és Krisna képes olvasni ezt a szívet? De Ő, illetve a kiválasztottak képesek belelátni. Ha nem vagyunk elég őszinték, akkor ők azt tudják, még akkor is, ha betartunk minden rituálét, külsőleg 108%-os bhaktának mutatjuk magunkat, de belül semmi sem történik, és ők azt látják. Viszont az ellenkezőjét is, amikor nagyon elesettnek, gyengének, tudatlannak tűnünk, tele hibákkal, hiányosságokkal, de a szívünkben van egy csepp őszinteség, akkor meg vagyunk mentve. Krisnát nem tudjuk megvásárolni semmilyen jótulajdonsággal, vagy elért eredménnyel. Ez lehetetlen!

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy „A Szent Név megkeseredett a számban”. Ezen teljesen megdöbbentem, mert azt halljuk, hogy a Szent Név az, milyen édes. Hogy lehet, hogy ő keserűnek érzi? Tehát, amikor legközelebb találkoztam Gurudév egyik nagyon emelkedett hittestvérével, megkérdeztem tőle. Ő rám meredt, majd végül annyit mondott, hogy „Ha megkeseredett, akkor az nem a Szent Név volt”.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2019 сутрин, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос: Бих искал да попитам за нещо, за което говорихте вчера. Беше за любовта – че тя идва и си отива. Повечето от нас са преживели това. А божествената любов, казахте Вие, дойде ли, никога не си отива. Но аз съм чувал истории и съм виждал бхакти, които отпадат, просто си тръгват. И вторият ми въпрос е за съвършенството: говорихте за три пътя на съвършенството и че всъщност нашият път е основно чрез крипа, милостта. Аз искам да попитам за садхана. Възможно ли е твърде многото садхана да прави така, че да отпадаме? Понеже съм говорил с някои бхакти и някои от тях ми дадоха примери – някой е толкова посветен, че все повече и повече се изтощава, и накрая просто си тръгва. Различни бхакти понякога са ми разказвали свои преживявания. Например, Прабхупад казал на един бхакта: „Като правиш това, развиваш любов.” Но възможно ли е да го правим прекалено много, без да сме подготвени, да правим садхана без любов, и всъщност да получаваме обратното? Тоест да се изтощаваме и да си тръгваме. 

Свами Тиртха: О, толкова много въпроси. Да започнем от началото. Мисля, че двата ти различни въпроса основно се фокусират върху един и същ проблем: дали имаме нещо или нямаме нищо. Духовните постижения са толкова фини, толкова скрити, че е много, много трудно да бъдат измерени с каквито и да било средства, с каквито разполагаме. Заради материалния си живот и обусловеност – в образованието, в този съревнователен дух – ние винаги искаме да мерим нещата и постиженията. Хората организират Олимпийски игри, за да мерят постижения. Между другото, те са пълен провал – това е бизнес, не е вече спорт. Химия и бизнес – как да се направят повече пари. Ако химиците в държавата ви са изпреварили надзорната комисия, те могат да изобретят химикали, които ще ви помогнат да тичате по-бързо без да ви заподозрат. Така че това няма нищо общо с истинския спорт. Затова смиреното ми предложение е, ако искаме да се развиваме, нека излезем навън и да вървим, да тичаме или да се борим без да въвличаме всичкия този бизнес и да изритаме всички телевизори, като започнат да ни пробутват това за спортни събития. Хайде стига, това е пълна измама! 

Съжалявам, малко съм емоционален, защото илюзията ограбва всички най-добри идеали, които имаме, покварява най-добрите идеали. Но ние сме научени да мерим нещата. А какво означава мая? Да се опитваш да измериш Бога – това е илюзия. Така че ако се опитваме да измерваме духовните си постижения – колко кръга съм измантрувал, колко книги съм продал, колко много и аз не знам какво съм направил – това е същият този олимпийски дух. То не е достатъчно. С това не можем да купим Кришна, не можем да купим божествената любов. Не стига. Така че трябва да се отървем от този манталитет за мерене и постигане. Защото Радхика е много деликатна. Колкото повече се стремите да Я уловите насила, толкова повече Тя ви убягва. 

И така, ако тази вътрешна трансформация още не се е случила, обаче вие се стремите да показвате всички външни признаци на предан, рано или късно нещо може да се случи. Не е достатъчно да парадирате с външните формалности или изисквания, необходима е промяна отвътре. Бхактивинод Тхакур казва, че проблемът на тази епоха е, че няма безкористни проповедници. От това можем да разберем, че дори проповедниците понякога имат този начин на мислене, този състезателен дух – как да се измери предаността. Трябва да сме много внимателни с това. Защото истинската промяна ще се случи в сърцето. А защо сърцето е скрито – и сега говоря за духовното сърце – защо сърцето е скрито толкова надълбоко в тялото на човешкото същество? За да могат само избраните и Кришна да четат в него. Но Той може да го прочете, те могат да го прочетат. Ако не сме искрени, те това го прочитат. Даже да извършвате всички ритуали. Външно показвате, че сте 108% предани, отвътре нищо не се случва – и те това го виждат. Обаче виждат и обратното: изглеждаш съвсем слаб човек, нищ, пълен с грешки и недостатъци, лишен от знание, но ако има една капка искреност в сърцето ти, ще бъдеш спасен. Не можем да купим Кришна с никакви качества и постижения. Не можем. 

Веднъж един човек ми каза: „Святото име стана горчиво на устните ми”. За мен това беше много шокиращо, защото сме разбрали, че святото име е много сладко. Как така сега му е загорчало? Затова следващия път, когато срещнах един божествен брат на моя Гурудев, много възвишен и старши, му зададох този въпрос. Той се вторачи в мен и накрая каза: „Щом е загорчало, това не е било святото име”.

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019, morgens, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage: Ich möchte Sie etwas fragen, worüber Sie gestern gesprochen haben. Es ging um die Liebe – dass sie kommt und geht. Die meisten von uns haben das selbst erlebt. Göttliche Liebe hingegen, so sagten Sie, vergeht nie, wenn sie kommt. Aber ich habe einige Geschichten gehört und einige Bhaktas gesehen, die sich abgewandt haben, sie sind einfach verschwunden. Meine zweite Frage betrifft die Vollkommenheit: Sie sprachen von drei Wegen zur Vollkommenheit und dass unser Weg hauptsächlich durch Kripa, Gnade, führt. Und ich möchte Sie fragen, was Sadhana betrifft. Kann es zu viel Sadhana geben, sodass wir uns abwenden? Denn ich habe mit einigen Bhaktas gesprochen, und einige von ihnen haben mir Beispiele genannt – jemand ist so hingebungsvoll und wird immer müder und verschwindet dann einfach. Denn verschiedene Bhaktas teilen manchmal ihre Erfahrungen. Prabhupad sagte beispielsweise zu einem Anhänger: „Wenn du es tust, entwickelst du Liebe.“ Aber können wir es auch übertreiben, ohne vorbereitet zu sein, Sadhana ohne Liebe praktizieren und dadurch das Gegenteil erreichen? Zum Beispiel, dass wir müde werden und uns zurückziehen?
Swami Tirtha: Oh, so viele Fragen. Fangen wir von vorne an. Ich denke, im Grunde kreisen deine beiden Fragen um dasselbe Problem: ob wir etwas haben oder nicht. Spirituelle Errungenschaften sind so fein, so verborgen, dass es sehr, sehr schwierig ist, sie mit den uns zur Verfügung stehenden Mitteln zu messen. Aufgrund unseres materiellen Lebens und unserer Prägung – im Studium, in diesem Wettbewerbsgeist – wollen wir Dinge und Errungenschaften immer messen. Die Menschen veranstalten Olympische Spiele, um die Leistungen zu messen. Das ist übrigens ein völliger Fehlschlag, es ist ein Geschäft, kein Sport mehr. Es ist Chemie und Wirtschaft – wie man mehr Geld verdient. Wenn eure nationale Chemie der Aufsicht voraus ist, dann können sie jene Chemikalien erfinden, die euch unbemerkt schneller laufen lassen. Das hat also nichts mit echtem Sport zu tun. Und deshalb mein bescheidener Vorschlag: Wenn wir uns verbessern wollen, lasst uns rausgehen und spazieren, laufen oder ringen, ohne diesen ganzen Kommerz, und dann den Fernseher abschalten, sobald er anfängt, das als Sportveranstaltung zu vermarkten. Komm schon, das ist doch alles nur Show!
Entschuldigung, ich bin etwas emotional, denn Illusionen rauben uns alle unsere besten Ideale, sie verfälschen sie. Aber wir sind trainiert, Dinge zu messen. Und was bedeutet Maya? Wenn man versucht, Gott zu messen – das ist Illusion. Wenn wir also versuchen, unsere spirituellen Errungenschaften zu messen – wie viele Runden ich gechantet habe, wie viele Bücher ich verkauft habe, wie viel ich nicht weiß was – das ist dieser olympische Geist. Er reicht nicht aus. Damit können wir Krishna nicht kaufen, wir können die göttliche Liebe nicht kaufen. Es genügt nicht. Wir müssen diese Leistungs- und Messmentalität ablegen. Denn Radhika ist sehr zart. Je mehr man sie mit Gewalt ergreifen will, desto mehr entzieht sie sich einem.

Wenn diese innere Wandlung nicht stattfindet, man aber versucht, alle äußeren Anzeichen eines Anhängers zu zeigen, kann früher oder später  passieren etwas. Es genügt nicht, die äußeren Bedingungen oder Anforderungen zu erfüllen, wir brauchen diese innere Wandlung. Bhaktivinoda Thakur sagte, das Problem dieses Zeitalters sei der Mangel an selbstlosen Predigern. Daraus können wir schließen, dass selbst die Prediger manchmal diese Mentalität, diesen Wettbewerbsgeist haben – wie man Hingabe misst. Wir müssen diesbezüglich sehr vorsichtig sein. Denn die wahre Wandlung findet im Herzen statt. Und warum ist das Herz verborgen – und ich spreche hier vom spirituellen Herzen – warum ist es so tief im Wesen des Menschen verborgen? Damit nur die Auserwählten und Krishna das Herz lesen können. Aber er kann es lesen, sie können es lesen. Wenn wir nicht ehrlich sind, können sie das lesen. Selbst wenn man alle Rituale vollzieht. Wenn man äußerlich zeigt, dass man zu 108 % ein Anhänger ist, innerlich aber nichts geschieht – sie können es lesen. Aber sie können auch das Gegenteil lesen: Man wirkt wie ein sehr schwacher Mensch, gefallen, voller Fehler und Mängel und unwissend, aber wenn auch nur ein Tropfen Aufrichtigkeit im Herzen ist, wird man erlöst. Wir können Krishna nicht mit irgendwelchen Eigenschaften und Leistungen, die wir vollbringen, kaufen. Das können wir nicht.

Einmal sagte mir jemand: „Der heilige Name ist bitter auf meinen Lippen geworden.“ Und das war sehr schockierend für mich, denn wir haben verstanden, dass der heilige Name sehr süß ist. Wie kann er bitter sein? Als ich also das nächste Mal einen Gottbruder meines Gurudev traf, einen sehr erhabenen und vortgeschrittenen Bhakta, stellte ich ihm diese Frage. Dann starrte er mich an und sagte schließlich: „Wenn er bitter geworden ist, war es nicht der heilige Name.“

(Fortsetzung folgt)