Sharanagati

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Радхе Радхе Говинда! Кой е Говинда? Започнахме с теория, че мантрата служи да освободиш съзнанието си… и накрая стигнахме до Говинда. А Радха я знаете много добре. Добре, ще кажете, Радха я знаем, но кой е този Говинда? Радха е най-красивата девойка в селото, нали? Обаче кой е този Говинда? Знаете, в нашата традиция Радхарани е най-прекрасната в цялото творение. Толкова прекрасна, че има само един, способен да я оцени, и това е Бог. Единствен Бог може да разбере и оцени Нейната красота, Нейното очарование, Нейната любов… 

От Бог очакваме да е всезнаещ, нали? И ние всички се възхищаваме на Върховния. Но само си представете, че има някой, на когото Той самият се възхищава. Това просто отнася ума! Започнахме от освобождаване на съзнанието, а сега стигаме дотам да си счупим ума. Бог да тича по някого?! Това не е за вярване. Но това е Радха. А кой тича след Нея? Говинда. Защото Кришна-Говинда е толкова прекрасен, че красотата Му удивлява дори самия Него. Веднъж, докато бил на тази планета Земя, Той влязъл в един палат. Една от колоните била направена от полиран скъпоценен камък. Блестяла като огледало. Кришна идвал насреща и когато се натъкнал на отражението си в тази огледална колона, бил удивен. Той казал: „Каква е тази красота? Кой е този невероятен красавец? Кой е? Не мога да си представя.“ Така че красотата на Бога е толкова огромна, че е пленителна дори за самия Него. Той не може да разбере себе си. 

Мисля, че понякога ние също споделяме тази черта. Понякога и ние не разбираме себе си. Не съм сигурен, че това означава, че също сме богове. Но виждате ли, ние хората сме много подобни на Него. Или можем да кажем, че Той идва по начин много подобен на нас. 

Представете си, красотата на Всевишния е толкова свръх-прекрасна, че е неразбираема и за самия Него. Но има една личност, Радха, която е способна напълно да оцени хубостта на Говинда. За да може да оцени величието и красотата на Бога е нужен истински партньор. Така можем да кажем, че единението на най-висшата Красота и най-висшата Любов, Говинда и Радха, е есенцията на цялото битие. И можем да кажем, че това е истинското освобождаване на съзнанието. Ако можем да мислим и медитираме върху срещата и божественото единение на Красотата и Любовта, тогава се освобождаваме от всички възможни умствени замърсявания. Това е един красив призив към всички вас да се включите в този толкова естетичен екстаз. 

И така, Радха и Говинда представят това прекрасно висше единение, божествената среща. Радха и Говинда. Името на Върховния е много важно. Да повикаш някого по име е важно. Вие как се казвате? 

Отговор: Мартин.  

Свами Тиртха: Ако вляза в тази зала и кажа: „Ей ти!“, най-вероятно няма да ми обърнете никакво внимание. Но ако кажа: „Хей, Мартин!“ незабавно ще се обърнете, нали? „Някой ме вика“. Хей, Говинда! Той ще се обърне: „Някой ме вика“. Хей, Говинда! Затова върховното освобождение за нашето съзнание е да стане отдаден слуга, отдаден практикуващ в това божествено единение. Всемогъщ Бог и отдаден слуга – това е непобедимо партньорство. 

За да се квалифицираме е нужно да се молим – за да дойдат благословиите към нас, да ни обгърне милостта. Защото най-добрият начин е да се обръщаме към милостивия аспект на Бога.

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Radhe Radhe Govinda! Wer ist Govinda? Wir begannen mit einigen Theorien, Mantras, um das Bewusstsein zu befreien… und sind schließlich bei Govinda angekommen. Und Radha, ihr kennt sie sehr gut. Gut, ihr fragt euch vielleicht, Radha kennen wir, aber wer ist dieser Govinda? Radha ist das schönste Mädchen im Dorf, nicht wahr? Aber wer ist dieser Govinda? Wisst ihr, in unserer Tradition ist Radharani die bezauberndste Person in der ganzen Schöpfung. So sehr, dass es nur einen gibt, der Sie wirklich zu schätzen weiß, und das ist Gott. Nur Gott kann Ihre Schönheit, Ihren Charme, Ihre Liebe usw. verstehen  und wertschätzen.

Von Gott erwarten wir Allwissenheit, nicht wahr? Und wir alle bewundern den Höchsten. Aber stellt euch vor, da ist jemand, den Er bewundert. Es ist einfach unfassbar! Wir begannen mit der Befreiung des Bewusstseins und jetzt enden wir damit, uns den Kopf zu zerbrechen. Gott rennt jemandem hinterher?! Das ist unglaublich. Aber das ist Radha; und wer rennt Ihr hinterher? Govinda. Denn Krishna-Govinda ist so schön, dass seine Schönheit selbst für ihn erstaunlich ist. Ja, als Er einst auf diesem Planeten Erde war, betrat Er einen Palast. Und eine Säule war aus poliertem Edelstein gefertigt. Sie reflektierte wie ein Spiegel. Krishna kam hinzu, und als Er sein Spiegelbild in dieser Säule erblickte, war Er verblüfft. Er sagte: „Was ist das für eine Schönheit? Wer ist dieser unglaublich gutaussehende Mensch? Wer ist das? Ich kann es mir nicht vorstellen.“ Die Schönheit Gottes ist also so groß, dass sie selbst für ihn bezaubernd ist. Er kann sich selbst nicht verstehen. 

Ich denke, manchmal teilen wir diese Eigenschaft. Manchmal verstehen wir uns selbst nicht. Ich bin mir nicht sicher, ob das bedeutet, dass wir auch Götter sind. Aber seht ihr, wir Menschen sind Ihm sehr ähnlich. Oder wir können sagen Er begegnet uns auf sehr ähnliche Weise.

Stellt euch nur vor, die Schönheit des Höchsten Gottes ist so überaus erhaben, dass sie für Ihn selbst unbegreiflich ist.

Aber es gibt eine Person, Radha, die die Schönheit Govindas vollkommen erfassen kann. Um die Größe und Schönheit Gottes zu erfassen, ist ein wahrer Partner notwendig. So können wir sagen, dass die höchste Schönheit und die höchste Liebe, Govinda und Radha, ihre Vereinigung die Essenz der gesamten Schöpfung ist. Und wir können sagen, dass dies die Befreiung des Bewusstseins ist. Wenn wir über die Begegnung und die göttliche Vereinigung von Schönheit und Liebe nachdenken und meditieren können, dann werden wir von allen möglichen Verunreinigungen des Geistes befreit. Dies ist eine wunderschöne Einladung an euch alle, an dieser ästhetischen Ekstase teilzuhaben.

Radha und Govinda verkörpern diese wunderschöne höchste Vereinigung, diese göttliche Begegnung. Radha und Govinda. Der Name des Höchsten ist von großer Bedeutung. Jemanden mit seinem Namen anzusprechen, ist wichtig. Wie lautet Ihr Name?

Antwort: Martin.

Swami Tirtha: Wenn ich diesen Saal betrete und sage: „Hey du!“, werden Sie mir höchstwahrscheinlich keine Beachtung schenken. Aber wenn ich sage: „Hey, Martin!“, werden Sie sofort aufmerksam, nicht wahr? „Jemand ruft mich.“ Hey Govinda! Er wird aufmerksam: „Jemand ruft mich.“ Hey Govinda! Die höchste Befreiung unseres Bewusstseins besteht also darin, ein ergebener Diener, ein hingegebener Praktizierender in dieser göttlichen Vereinigung zu werden. Ein allmächtiger Gott und ein ergebener Diener – sie bilden ein unbesiegbares Team.
Um uns dafür zu qualifizieren, müssen wir beten – damit uns die Segnungen zuteilwerden, damit uns die Gnade umfängt. Denn der beste Weg ist, sich diesem barmherzigen Aspekt Gottes zuzuwenden.

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Радхе Радхе Говинда! Кто такой Говинда? Мы начали с теории, что мантра, предназначена чтобы освободить сознание… и наконец пришли к Говинде. А Радху вы прекрасно знаете. Хорошо, вы можете спросить: Радху мы знаем, но кто такой Говинда? Радха — самая красивая девушка в деревне, верно? Но кто такой Говинда? Знаете, в нашей традиции Радхарани — самая очаровательная личность во всем этом творении. Настолько, что только один человек способен оценить Ее, и это Бог. Только Бог может понять или оценить Ее красоту, Ее обаяние, Ее любовь …

От Бога мы ожидаем чтобы Он был всезнающим, не так ли? И все мы восхищаемся Всевышним. Но представьте себе, есть Тот, кем Он восхищается. Это просто поразительно! Мы начали с освобождения сознания, а теперь дошли до того, что ломаем себе голову. Бог бежит за кем-то?! Это невероятно. Но это Радха; а кто бежит за Ней? Говинда. Потому что Кришна-Говинда настолько прекрасен, что Его красота восхитительна даже для Него самого. Да, однажды, когда Он был на этой планете Земля, Он вошел во дворец. И одна колонна была сделана из полированного драгоценного камня. Она отражала, как зеркало. Кришна пришел, и когда Он увидел Свое отражение в этой зеркальной колонне, Он был поражен. Он сказал: «Что это за красота? Кто этот невероятно красивый человек? Кто это? Я не могу себе представить». Так вот, красота Бога настолько велика, что она очаровательна даже для Него Самого. Он не может понять Себя.

Мне кажется, иногда мы тоже обладаем этой чертой. Иногда мы не понимаем самих себя. Я не уверен, означает ли это, что мы тоже боги. Но видите ли, мы, люди, очень похожи на Него. Или, можно сказать, Он приходит к нам очень похожим образом.

Только представьте, красота Всевышнего Бога настолько превосходна, что непостижима для Него Самого. Но есть одна личность, Радха, которая может в полной мере оценить красоту Говинды. Чтобы оценить величие и красоту Бога, необходим настоящий партнер. Поэтому можно сказать, что высшая Красота и высшая Любовь, Говинда и Радха, их союз — это сущность всего творения. И можно сказать, что это освобождение сознания. Если мы способны размышлять и медитировать над встречей и божественным союзом Красоты и Любви, то мы освобождаемся от всех возможных загрязнений ума. Это прекрасное приглашение для всех вас присоединиться к этому эстетическому экстазу.

Таким образом, Радха и Говинда олицетворяют это прекрасное высшее единение, божественную встречу. Радха и Говинда. Имя Всевышнего очень важно. Называть кого-либо по имени важно. Как вас зовут?

Ответ: Мартин.  

Свами Тиртха: Если я войду в этот зал и скажу: «Эй, ты!», скорее всего, вы не обратите внимания. Но если я скажу: «Эй, Мартин!», вы сразу же обратите внимание, верно? «Меня кто-то зовёт». Эй, Говинда! Он обратит внимание: «Меня кто-то зовёт». Эй, Говинда! Поэтому высшее освобождение нашего сознания — это стать преданным слугой, преданным практиком в этом божественном союзе. Всемогущий Бог и преданный слуга — это непобедимое партнерство. 

Чтобы подготовиться к этому, нам нужно молиться — чтобы к нам пришли благословения, чтобы нас обняла милость. Потому что лучший путь — это приблизиться к этому милосердному аспекту Бога.

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question of Mahadev: Now everybody is talking that every disease is due to some emotional problems and if we continue this thought, is it like this – if we have some disease, this is a reflection of our problems in our spiritual practise? And how can we be cured, if we continue practising the same way?  

Swami Tirtha: Well, maybe we cannot heal ourselves. Sometimes, we need to meet a doctor. For example, in Vrindavan. It’s a place heavily infected. Some contagious disease is there, spreading through vision. What to speak of touch? Touch means immediate death. By vision – all right, a little dizziness, a little infection, but it’s not mortal. A very special virus – a black virus. And unfortunately, Shrimati Radharani was infected once by this virus. She met a black boy and She was totally infected. That infectious virus entered Her body-mind complex so heavily that there was no escape for Her. She fell sick, She couldn’t move, couldn’t even breathe. And everybody was alarmed around her. She was so sick that the elderly gopis and the young ones as well, they didn’t have any remedy. Her mother-in-law, Jatila, who is a very I don’t know how to say it, but is a very heavy person – Jatila doesn’t trust Radhika. She always thinks, ‘No, this girl is going out too much. She should stay at home.’ Because Jatila knows something about this contagious disease in Vrindavan, this black virus. She knows about it and she wants to protect her daughter-in-law. But now she is also shocked. “Oh, our Radhika, She cannot move. She is lying in a bed for two days without moving, without going out. Before I wanted to curb Her from going out, but now I would be so happy if She goes out. But She cannot move. What can I do?” So, the young gopis, the sakhis, started to give her advice, “Just look at Her – She is so young, and now She is almost lifeless. This case is very serious. We cannot heal Her, you cannot heal Her and She cannot heal Herself. We cannot wait another day. We need emergency care. We need to interfere immediately! And we heard that a magic healer is coming to Vrindavan.” 

Jatila was excited: “Really? Maybe we can invite him.” But then the young gopis said: “To invite a male magic healer to your house!? No, it is impossible. Radhika is such a chaste lady that She would not allow a male healer to enter. No, it is impossible. And you also, you are a protector of dharma. We cannot let it happen.” Then Jatila said “No, come on! Why you quote dharma for me? Now there is no dharma! Save Her immediately. Bring that doctor!”

Then the sakhis said: “All right, but we heard this doctor is a very special one. And as he is a magic healer, he needs privacy for his healing. We cannot be there. And you cannot be there either.” “I don’t mind. I want to save my daughter. Bring him.” “But you know, his healing technique is a very special as well.” “What is that special technique?” asked Jatila. “He is healing by the hand. He is touching the aching bodily part and then it is healed.” “Very good! Then he can touch our Radhika and maybe the life will come back to Her.” 

All right. I think you know the end of the story. Although Jatila wanted to curb the meeting of Radha and Govinda with all possible means, this time she was leading this magic healer into the inner chamber, praying to him to lay His hands over the aching bodily parts of Shrimati Radharani, so that he can heal this girl and save Her life. So, the magic healer entered the inner chamber, Jatila silently closed the door. And what happened? After some time, Radhika came out very satisfied: “Now my life-force is back. This black infection doesn’t have any power over me anymore.”

So, this is our hope – that the magic healer will come to us as well and touch the aching body parts that we have. Maybe the heart? Maybe the head? Our weak points. 

And if He doesn’t come, still we have a chance. If you feel that your heart is like a piece of stone, then very close to Jagannath Puri there is a small place, where they have a huge slab of stone and the footprints of Mahaprabhu are imprinted and melted into this stone. So, if you feel that some body part of yours is made of stone, just embrace the lotus feet of Mahaprabhu and it will melt. So, sometimes by laying the hands, other times by grabbing the feet – we shall be healed. 

Prema-bhakti is a magic healing process. Healing all the wounds, all the diseases. Healing the root cause of material existence – and this is the material disease. And Mahaprabhu has brought the best remedy against the material disease.

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mahádév kérdése: Manapság mindenki azt mondja, hogy a betegségek  lelki eredetűek, és ha folytatjuk tovább ezt a gondolkodásmódot, akkor azt mondhatjuk, hogy a még nem megfelelően végzett lelki gyakorlatainkat tükrözik a problémáink. S miképpen tudjuk ezt orvosolni, ha továbbra is ugyanúgy cselekszünk?  

Szvámí Tírtha: Nos, meglehet, hogy önmagunkat nem tudjuk meggyógyítani, időnként el kell mennünk az orvoshoz. Például Vrndávan egy rendkívül fertőző hely, valamiféle ragályos betegség rejlik ott, ami többnyire látással terjed, mit sem szólva az érintésről. Az érintés, azonnali halállal jár! A megpillantással, csak egy kis szédülés jár, egy enyhe fertőzöttség, de az még nem halálos. Ez egy nagyon különleges vírus, a fekete vírus, mellyel sajnos Srímatí Rádhárání egyszer megfertőződött. Találkozott egy feketés fiatalemberrel, aki teljesen megmételyezte. Annyira megfertőzte a testét, s az elméjét, hogy az abszolút a hatalmába kerítette. Ledöntötte ez a betegség, még mozdulni és lélegezni is alig tudott. Mindenkit mozgósítottak körülötte, de sem az idősebb gópíknak, sem a fiatalabbaknak nem akadt gyógyírjuk ellene. Rádhiká anyósa, Dzsatilá, hogy is mondjam, egy igencsak nehéz természetű asszony volt, aki nem bízott benne. Mindig azt gondolta Rádhikáról, hogy ‘Ez a lány túl sokat jár el hazulról, inkább otthon kéne maradnia.’ Hiszen Dzsatilá valamennyire ismerte már ezt a vrndávani fertőző betegséget, ezt a fekete vírust, s ettől akarta megóvni a menyét. De most ő is teljesen ledöbbent. “Ó, a mi édes Rádhikánk még mozdulni sem tud. Két napja csak az ágyat nyomja mozdulatlanul, el se tud menni sehová. Korábban szerettem volna megakadályozni, hogy ne menjen sehová, most meg boldoggá tenne, ha el tudna menni valahová. De meg se mozdul. Mit csináljak?” Így a fiatalabb gópík, a szakhík elkezdtek különböző tanácsokat adni neki. “Csak nézz Rá, olyan fiatal, alig él. Ez nagyon súlyos helyzet, se mi, se te, se ő nem képes meggyógyítani saját magát. Nem várhatunk tovább egy napot sem, ide valami sürgős segítség kell, azonnal csinálni kell valamit! Hallottuk, hogy egy különleges gyógyító érkezik Vrndávanba.” 

Dzsatilá teljesen izgatott lett. „Valóban? Talán elhívhatnánk őt.” De ekkor a fiatal gópík azt mondták, „Egy férfi gyógyítót hívni a házatokba? Nem, ez lehetetlen! Rádhiká annyira ártatlan még, nem kellene egy ilyen férfi gyógyítót beengedni hozzá. Nem, ez kizárt! S neked is óvnod kell a dharmát. Ezt nem engedhetjük meg!” Erre Dzsatilá azt felelte „Na ne már! Miért beszéltek nekem a dharmáról, most itt nincs helye a dharmát emlegetni! Azonnal meg kell őt mentenünk, hozzátok azt az orvost!”

Erre a szakhík azt mondták: „Jól van, de mi azt hallottuk, hogy ez az orvos egy igencsak különc ember, s mivel egy vajákos gyógyító, ezért feltétlenül kettesben kell maradnia a beteggel, se mi, se te nem lehetünk bent.” „Én nem bánom, csak meg akarom őt menteni. Hozzátok azonnal!” „De azt is tudnod kell, hogy nagyon sajátos módon gyógyít.” „Mi az, hogy sajátosan?” kérdezte Dzsatilá. „Kézrátétellel. Oda helyezi a kezét, ahol fáj, és az meggyógyul.” „Ez nagyszerű! Csak megérinti a mi Rádhikánkat és remélhetőleg visszatér belé az élet.” 

Na jó, azt hiszem innen már ismerős a történet! Bár  Dzsatilá minden lehetséges eszközzel próbálta megakadályozni, hogy Rádhá és Góvinda találkozzon, de ezúttal ő maga vezette be ezt a varázslót Rádhiká szobájába, kérlelve, hogy helyezze kezét Srímatí Rádhárání   fájó testrészére, hogy meggyógyítsa, és megmentse az életét. Nos, ez a gyógyító be is lépett ebbe a szobába, és Dzsatilá csöndesen becsukta az ajtót. S mi történt ezután? Egy kis idő elteltével Rádhiká nagyon elégedetten előjött. „Végre visszatért az élet belém, és most már nem fog hatni rám ez a fekete betegség.”

Tehát, mi is ebben reménykedünk, hogy egyszer majd eljön hozzánk ez a varázsló és meggyógyítja a fájó testrészünket. Talán a szívünket, talán a fejünket, kinek mi a gyenge pontja. 

S, ha Ő nem is jön el, akkor is van még rá esélyünk, hogy egyszer el fog jönni. Ha úgy érezzük, hogy a szívünk olyan, mint egy darab kő, akkor pedig gondoljunk arra, hogy Dzsaganáth Purítól nem messze van egy hely, ahol található egy hatalmas kőlap, melybe Maháprabhu lábnyoma beleolvadt. Szóval csak öleljük át Maháprabhu lótuszlábait és a kőszívűnk meg fog olvadni. Tehát néha kézrátétellel, máskor a lótuszlábak átölelésével képesek vagyunk meggyógyulni. 

A préma-bhakti egy varázslatosan gyógyító folyamat. Begyógyít minden sebet, és betegséget. Az anyagi betegséget, anyagi lét gyökerét gyógyítja meg. S Maháprabhu pedig elhozta a legjobb gyógymódot erre az anyagi betegségre.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2019 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос на Махадев: Сега всички говорят, че всяка болест се дължи на някакви емоционални проблеми и ако продължим в този ред на мисли, вярно ли е, че ако имаме някаква болест, тя е отражение на нашите проблеми в духовната ни практика? И как бихме могли да се излекуваме, ако продължаваме да практикуваме по същия начин?  

Свами Тиртха: Може би не можем да се излекуваме сами. Понякога е нужно да срещнем доктор. Например, Вриндавана – това е много силно инфектирано място. Там върлува заразна болест, разпространяваща се чрез поглед. Какво пък да говорим за докосване? Докосването е неминуема смърт. Чрез поглед – пак добре, има малко замайване, малко инфекция, но не е смъртоносно. Много специален вирус – черен вирус. За нещастие, веднъж Шримати Радхарани се заразила с този вирус. Срещнала едно черно момче и напълно се инфектирала. Този инфекциозен вирус навлязъл в тялото и ума ѝ толкова тежко, че нямало спасение за Нея. Тя паднала болна, не можела да помръдне, не можела даже да диша. Всички около Нея се обезпокоили. Толкова била болна, че нито възрастните гопи, нито младите имали лекарство. Свекърва ѝ Джатила, която е – не знам как да го кажа, но много тежък човек – Джатила не вярва на Радхика. Тя все си мисли: „Това момиче много скитори навън. Трябва да си стои вкъщи.“ Защото Джатила е подочула нещичко за тази заразна болест във Вриндавана, за този черен вирус. И понеже знае за него, иска да защити снаха си. Но сега тя също е потресена. „О, нашата Радхика не може да стане. Лежи в леглото два дни без да помръдва, без да излиза. Преди исках да Я спра да излиза, а сега толкова бих се зарадвала да излезе. Но Тя не може да помръдне. Какво да сторя?” Тогава младите гопи, сакхите, започнали да я съветват: „Само Я погледни – толкова млада, а почти безжизнена. Случаят е много сериозен. Нито ние можем да Я излекуваме, нито ти можеш да Я излекуваш, нито Тя може да излекува себе си. Не можем да чакаме още един ден. Нужна ни е бърза помощ. Трябва да се намесим незабавно! Чухме, че един вълшебен лечител е дошъл във Вриндавана.” 

Джатила се въодушевила: „Наистина ли? Може би можем да го поканим.” Но тогава младите гопи казали: „Да поканим мъж лечител в твоята къща!? Не, това е невъзможно. Радхика е толкова благочестива, тя няма да допусне мъж лечител да пристъпи тук. Не, невъзможно е. Пък и ти самата си такава блюстителка на дхарма. Не можем да позволим такова нещо.” Тогава Джатила рекла: „Не, стига! За каква дхарма ми говорите? Сега няма никаква дхарма! Спасете Я незабавно! Водете доктора!”

Тогава сакхите казали: „Добре, ама сме чули, че този доктор е много специален. Понеже е магьосник лечител, трябва му усамотение, за да проведе лечението. Ние не можем да присъстваме. Ти също не можеш да присъстваш.” „Не ме интересува. Искам да спася дъщеря си. Доведете го.” „Обаче да знаеш, че неговата лечителска техника е много специална.” „Каква е тая специална лечителска техника?” запитала Джатила. „Той лекува с длани. Докосва болната част на тялото и тя се изцелява.” „Много добре! Нека да докосне нашата Радхика и дано животът се върне в Нея.” 

Добре. Мисля, че знаете как свършва историята. Въпреки че Джатила искала да възпрепятства срещите на Радха и Говинда по всевъзможни начини, този път самата тя въвела магическия лекар във вътрешните покои, умолявайки го да положи длани върху болната снага на Шримати Радхарани, за да може да изцери това момиче и да спаси живота ѝ. И така, лечителят влязъл във вътрешните покои, Джатила тихо затворила вратата. И какво станало? След известно време Радхика излязла много доволна: „Жизнената ми сила вече се възвърна. Тази черна инфекция вече няма никаква власт над мен.”

Така че това е нашата надежда – че вълшебният лечител ще дойде и при нас и ще докосне болните ни места. Може би сърцето? Може би главата? Нашите слаби точки. 

Пък ако Той не дойде, пак имаме шанс. Ако чувствате, че сърцето ви е като парче камък, съвсем близо до Джаганнатх Пури, в едно малко селце има огромна каменна плоча и стъпалата на Махапрабху са се отпечатали на нея, разтапяйки скалата. Така че ако имате усещането, че някои ваши части са от камък, просто прегърнете лотосовите нозе на Махапрабху и те ще се разтопят. Така понякога чрез полагане на длани, друг път чрез сграбчване на нозе – ще бъдем изцелени. 

Према-бхакти е магически лечебен процес. Лекува всички рани, всички болести. Лекува коренната причина за материалното съществуване – болестта на материализма. А Махапрабху е донесъл най-добрия лек срещу тази материална болест.

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Around a saintly person the dimensions will change. When we were living together with Gurudev in the same ashram, even from the bus stop I could feel whether he is at home or not. And when you arrive there, full of doubts and questions, when you enter his room, all the questions are gone, all the doubts are gone. And you simply enjoy being around him. You feel this ultimate shelter that we are all searching for. No need for words, no need for explanations. It’s not a question of philosophy. It’s a question of heart-to-heart, deeper understanding. 

Then the moment of separation came. It’s a bitter moment. But actually this is an entrance into eternity. Just imagine yourself: there is not anymore a chance in this lifetime that you will meet the most important person in your life. It’s not an easy moment. But we have an escape. If we cannot associate with the bodily presence of our master, we can always associate with his spiritual presence. When I heard the news of his disappearance, two days later I had to give a lecture – about the eternity of the soul, about the use of spiritual practice. I think that was one of the most difficult lectures in my life ever. When approaching the place, I was crying on the street. But when I arrived, I had to compose myself and give a proper lecture. Because I am sure that he wouldn’t be satisfied with some easy emotional tears. He said, ‘Even if you are in the most degraded state of consciousness, you have to give a proper lecture’.  

May I share one more story with you? You know, a student is supposed to be humble, right? Once Gurudev took me, we were driving in his car and he told me, “Go to such and such city and give a lecture”. And you know, I tried my best to be humble, so I told him, “Ah, Gurudev, I don’t like to go on stage”. He kept silent for a moment and then I felt: maybe something is wrong. He was driving and then he was staring at me while driving, so I understood: oh, big mistake. You know, he was a remarkable person, so when he kept silent, that was the most difficult moment. And then he said, “I didn’t tell you to go on stage, I told you to give a lecture”. So he never ever missed any moment, any chance for instructing you. To break the false humility and to show you what real service mood is – forget about yourself. It’s not you who is important, but the service – that is important. 

I won’t share other stories. But ever since, this is the most important person in my life. His ideals started to be important for me as well. And I hope that his ideals will be important for you also. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.05-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása

Egy szent ember körül megváltoznak a dimenziók. Amikor ugyanabban az ásramban együtt éltünk Gurudévvel, már a buszmegállóból érezni lehetett, hogy otthon van vagy sem. S néha tele kételyekkel és kérdésekkel érkeztünk meg hozzá, de amint beléptünk a szobályába ezek mind elszálltak. Egyszerűen csak jó volt a társaságában lenni, érezni lehetett azt a végső oltalmat, amit mindannyian keresünk. Nem volt szükség se szavakra, se magyarázatokra. Ez nem filozófia volt, hanem egy sokkal mélyebb, szívtől-szívig hatoló megértés. 

Majd elérkezett az egymástól való elválás, ami egy nagyon szomorú pillanat volt, bár tudjuk, hogy ez az örökkévalóságba való belépés is egyben. Csak képzeljétek el magatokat, hogy már nincs több lehetőségetek ebben az életben arra, hogy találkozzatok azzal, aki a legfontosabb a számotokra. Ez nem könnyű pillanat! Viszont van egy mentsvárunk arra, ha nem tudunk személyesen találkozni a mesterünkkel, mégpedig az, hogy akkor még mindig tudunk vele lelkileg társulni. Amikor tudomást szereztem arról, hogy eltávozott, két nap múlva előadást kellett tartanom a lélek örökkévalóságáról, illetve a lelki gyakorlatokról. Úgy hiszem ez volt életem legnehezebb előadása. Útban odafelé sírtam az utcán, viszont amikor megérkeztem össze kellett szednem magamat, hogy rendben meg tudjam tartani a programot, mert tudtam, hogy a könnyeimmel nem igazán lett volna elégedett. Ő azt vallotta, hogy ‘Még, ha a legelesettebb tudatállapotban is vagytok, akkor is kell tudnotok tartani egy rendes leckét’.  

Megoszthatok veletek még egy személyes történetet? Mint tudjátok egy tanítványnak illik alázatosnak lennie. Egyszer Gurudév elvitt magával valahová, és az autóban így szólt hozzám „Menj el ebbe, meg ebbe a városba és tartsál ott előadást”. S gondolhatjátok, hogy igyekeztem alázatos lenni, ezért így feleltem, „Ó, Gurudév, nem nagyon szeretek szerepelni”. Ekkor egy pillanatra csendben marad, és éreztem, hogy talán ez így nem volt rendjén. Ő vezetett, és közben rám nézett, szóval megértettem, hogy most nagyot hibáztam. Tudjátok ő egy rendkívüli személy volt, tehát amikor így csendben maradt, az egy nagyon súlyos pillanat volt. Majd így szólt, „Nem azt mondtam, hogy szerepelj, hanem azt, hogy tarts egy előadást!” Tehát, sohasem hagyott ki egyetlen pillanatot sem, hogy tanítson bennünket, letörje a hamis alázatunkat és megmutassa milyen is a valódi szolgálatkészség, amikor megfeledkezünk önmagunkról. Nem mi, hanem a szolgálat az, ami fontos.

Ezeket a történeteket szerettem volna megosztani veletek. Viszont azóta is ő a legfontosabb személy az életemben, és lassan kezdtek az ő eszményei az én szívügyemmé is válni. S remélem ezek a számotokra is hasonlóan fontosak lesznek!

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Край светия човек измеренията се променят. Когато живеехме с Гурудев в един ашрам, още от автобусната спирка можех да усетя дали той си е у дома или не. И когато стигнеш там, изпълнен със съмнения и въпроси, щом влезеш в стаята му, всички въпроси изчезват, всички съмнения изчезват. И просто си щастлив да си наоколо. Усещаш онзи окончателен подслон, който всички търсим. Няма нужда от думи, няма нужда от обяснения. Това не е въпрос на философия. То е въпрос на по-дълбоко разбиране, от сърце в сърце. 

После дойде моментът на раздялата. Горчив момент. Но всъщност той е вход към вечността. Представете си да нямате вече възможност в този живот да срещнете най-значимата личност в живота си. Не е лесен момент. Но имаме изход. Щом не можем да общуваме с телесното присъствие на учителя си, винаги можем да общуваме с духовното му присъствие. Когато получих вестта за неговото напускане, след два дни трябваше да дам лекция – за вечността на душата, за ползата от духовната практика. Мисля, че това беше една от най-трудните лекции в живота ми. Отивайки нататък по улицата, плачех. Но когато пристигнах, трябваше да се взема в ръце и да изнеса подобаваща лекция. Защото съм сигурен, че той не би се зарадвал на някакви лесни емоционални сълзи. Той казваше: „Дори да сте в най-деградирало състояние на съзнанието, трябва да изнесете добра лекция.“  

Може ли да споделя с вас още една история? Знаете, от ученика се очаква да е смирен, нали? Веднъж Гурудев ме возеше в колата си и ми каза: „Иди в този и този град и дай лекция”. И аз, понеже се стараех да съм смирен, му казах: „Ама Гурудев, аз не обичам да излизам на сцена”. Той замълча за миг и аз усетих, че май нещо съм сбъркал. Той се обърна и се втренчи в мен докато шофираше, и тогава разбрах, че съм сбъркал много. Той беше забележителен човек; когато мълчеше, това бяха най-тежките моменти. А после рече: „Не ти казах да излизаш на сцена, казах ти да дадеш лекция”. Той никога не изпускаше и един миг, и един шанс да ти даде напътствие. Да строши фалшивото смирение и да ти покаже какво е истинското настроение на служене – да забравиш за себе си. Не ти си важният – служенето е важното. 

Други истории няма да разказвам. Но оттогава насетне той е най-важният човек в живота ми. И неговите идеали също станаха важни за мен. Надявам се идеалите му да станат важни и за вас. 

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

In der Nähe eines heiligen Menschen verändern sich die Dimensionen. Als wir mit Gurudev im selben Ashram lebten, konnte ich schon von der Bushaltestelle aus spüren, ob er zu Hause war oder nicht. Und wenn man voller Zweifel und Fragen dort ankommt und sein Zimmer betritt, sind alle Fragen, alle Zweifel verschwunden. Man genießt einfach seine Nähe. Man spürt diesen ultimativen Zufluchtsort, nach dem wir uns alle sehnen. Keine Worte, keine Erklärungen nötig. Es ist keine Frage der Philosophie. Es geht um ein tieferes Verständnis, von Herz zu Herz.

Dann kam der Moment der Trennung. Es ist ein bitterer Moment. Aber eigentlich ist dies ein Eintritt in die Ewigkeit. Stellt euch vor: Es gibt keine Chance mehr in diesem Leben, dass ihr dem wichtigsten Menschen in eurem Leben begegnet. Das ist kein leichter Moment. Aber es gibt einen Ausweg. Wenn wir uns nicht mit der körperlichen Anwesenheit unseres Meisters verbinden können, können wir uns immer noch mit seiner spirituellen Gegenwart verbinden. Als ich die Nachricht von seinem Verschwinden hörte, musste ich zwei Tage später einen Vortrag halten – über die Ewigkeit der Seele, über die Anwendung spiritueller Praktiken. Ich glaube, das war einer der schwierigsten Vorträge meines Lebens. Auf dem Weg dorthin weinte ich auf der Straße. Aber als ich ankam, musste ich mich zusammenreißen und einen ordentlichen Vortrag halten. Denn ich bin sicher, dass er sich nicht mit ein paar oberflächlichen Tränen zufriedengegeben hätte. Er sagte: „Selbst wenn du dich im tiefsten Zustand deines Bewusstseins befindest, musst du einen ordentlichen Vortrag halten.“

Darf ich dir noch eine Geschichte erzählen? Ihr wisst ja, ein Schüler soll bescheiden sein, nicht wahr? Als Gurudev mich einmal mitnahm, fuhren wir in seinem Auto, und er sagte zu mir: „Fahr in diese Stadt und halte dort einen Vortrag.“ Ich versuchte, bescheiden zu sein, und sagte: „Ach, Gurudev, ich gehe nicht gern auf die Bühne.“ Er schwieg einen Moment, und da spürte ich: Vielleicht stimmt etwas nicht. Er fuhr weiter und starrte mich dabei an, also verstand ich: oh, ein großer Fehler. Er war ein bemerkenswerter Mensch, und als er schwieg, war das der schwierigste Moment. Dann sagte er: „Ich habe dir nicht gesagt, dass du auf die Bühne gehen sollst, sondern dass du einen Vortrag halten sollst.“ Er ließ nie einen Moment aus und die Möglichkeit, dir einen Ratschlag zu geben…Um die falsche Bescheidenheit zu durchbrechen und dir zu zeigen, was wahre Hingabe bedeutet – sich selbst zu vergessen. Nicht du bist wichtig, sondern der Dienst – der ist wichtig.

Ich werde keine weiteren Geschichten erzählen. Aber seitdem ist er der wichtigste Mensch in meinem Leben. Seine Ideale sind mir ebenfalls wichtig geworden. Und ich hoffe, dass seine Ideale auch für euch wichtig werden.

(Fortsetzung folgt)