Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mahádév kérdése: Manapság mindenki azt mondja, hogy a betegségek  lelki eredetűek, és ha folytatjuk tovább ezt a gondolkodásmódot, akkor azt mondhatjuk, hogy a még nem megfelelően végzett lelki gyakorlatainkat tükrözik a problémáink. S miképpen tudjuk ezt orvosolni, ha továbbra is ugyanúgy cselekszünk?  

Szvámí Tírtha: Nos, meglehet, hogy önmagunkat nem tudjuk meggyógyítani, időnként el kell mennünk az orvoshoz. Például Vrndávan egy rendkívül fertőző hely, valamiféle ragályos betegség rejlik ott, ami többnyire látással terjed, mit sem szólva az érintésről. Az érintés, azonnali halállal jár! A megpillantással, csak egy kis szédülés jár, egy enyhe fertőzöttség, de az még nem halálos. Ez egy nagyon különleges vírus, a fekete vírus, mellyel sajnos Srímatí Rádhárání egyszer megfertőződött. Találkozott egy feketés fiatalemberrel, aki teljesen megmételyezte. Annyira megfertőzte a testét, s az elméjét, hogy az abszolút a hatalmába kerítette. Ledöntötte ez a betegség, még mozdulni és lélegezni is alig tudott. Mindenkit mozgósítottak körülötte, de sem az idősebb gópíknak, sem a fiatalabbaknak nem akadt gyógyírjuk ellene. Rádhiká anyósa, Dzsatilá, hogy is mondjam, egy igencsak nehéz természetű asszony volt, aki nem bízott benne. Mindig azt gondolta Rádhikáról, hogy ‘Ez a lány túl sokat jár el hazulról, inkább otthon kéne maradnia.’ Hiszen Dzsatilá valamennyire ismerte már ezt a vrndávani fertőző betegséget, ezt a fekete vírust, s ettől akarta megóvni a menyét. De most ő is teljesen ledöbbent. “Ó, a mi édes Rádhikánk még mozdulni sem tud. Két napja csak az ágyat nyomja mozdulatlanul, el se tud menni sehová. Korábban szerettem volna megakadályozni, hogy ne menjen sehová, most meg boldoggá tenne, ha el tudna menni valahová. De meg se mozdul. Mit csináljak?” Így a fiatalabb gópík, a szakhík elkezdtek különböző tanácsokat adni neki. “Csak nézz Rá, olyan fiatal, alig él. Ez nagyon súlyos helyzet, se mi, se te, se ő nem képes meggyógyítani saját magát. Nem várhatunk tovább egy napot sem, ide valami sürgős segítség kell, azonnal csinálni kell valamit! Hallottuk, hogy egy különleges gyógyító érkezik Vrndávanba.” 

Dzsatilá teljesen izgatott lett. „Valóban? Talán elhívhatnánk őt.” De ekkor a fiatal gópík azt mondták, „Egy férfi gyógyítót hívni a házatokba? Nem, ez lehetetlen! Rádhiká annyira ártatlan még, nem kellene egy ilyen férfi gyógyítót beengedni hozzá. Nem, ez kizárt! S neked is óvnod kell a dharmát. Ezt nem engedhetjük meg!” Erre Dzsatilá azt felelte „Na ne már! Miért beszéltek nekem a dharmáról, most itt nincs helye a dharmát emlegetni! Azonnal meg kell őt mentenünk, hozzátok azt az orvost!”

Erre a szakhík azt mondták: „Jól van, de mi azt hallottuk, hogy ez az orvos egy igencsak különc ember, s mivel egy vajákos gyógyító, ezért feltétlenül kettesben kell maradnia a beteggel, se mi, se te nem lehetünk bent.” „Én nem bánom, csak meg akarom őt menteni. Hozzátok azonnal!” „De azt is tudnod kell, hogy nagyon sajátos módon gyógyít.” „Mi az, hogy sajátosan?” kérdezte Dzsatilá. „Kézrátétellel. Oda helyezi a kezét, ahol fáj, és az meggyógyul.” „Ez nagyszerű! Csak megérinti a mi Rádhikánkat és remélhetőleg visszatér belé az élet.” 

Na jó, azt hiszem innen már ismerős a történet! Bár  Dzsatilá minden lehetséges eszközzel próbálta megakadályozni, hogy Rádhá és Góvinda találkozzon, de ezúttal ő maga vezette be ezt a varázslót Rádhiká szobájába, kérlelve, hogy helyezze kezét Srímatí Rádhárání   fájó testrészére, hogy meggyógyítsa, és megmentse az életét. Nos, ez a gyógyító be is lépett ebbe a szobába, és Dzsatilá csöndesen becsukta az ajtót. S mi történt ezután? Egy kis idő elteltével Rádhiká nagyon elégedetten előjött. „Végre visszatért az élet belém, és most már nem fog hatni rám ez a fekete betegség.”

Tehát, mi is ebben reménykedünk, hogy egyszer majd eljön hozzánk ez a varázsló és meggyógyítja a fájó testrészünket. Talán a szívünket, talán a fejünket, kinek mi a gyenge pontja. 

S, ha Ő nem is jön el, akkor is van még rá esélyünk, hogy egyszer el fog jönni. Ha úgy érezzük, hogy a szívünk olyan, mint egy darab kő, akkor pedig gondoljunk arra, hogy Dzsaganáth Purítól nem messze van egy hely, ahol található egy hatalmas kőlap, melybe Maháprabhu lábnyoma beleolvadt. Szóval csak öleljük át Maháprabhu lótuszlábait és a kőszívűnk meg fog olvadni. Tehát néha kézrátétellel, máskor a lótuszlábak átölelésével képesek vagyunk meggyógyulni. 

A préma-bhakti egy varázslatosan gyógyító folyamat. Begyógyít minden sebet, és betegséget. Az anyagi betegséget, anyagi lét gyökerét gyógyítja meg. S Maháprabhu pedig elhozta a legjobb gyógymódot erre az anyagi betegségre.