Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mit jelent egy család, egy családapa sikere? Természetesen a lelkiekben való gyarapodást. Alapvetően a férj és a feleség kapcsolatának a gyümölcse a gyermek, melyhez magatokhoz kell ölelnetek nemcsak a feleségeteket, hanem a női elvet is, mert az termi a gyümölcsöt, erről soha ne feledkezzetek meg. Érzitek ennek az egész gondolatiságnak a mélységét? Ez nem egy fizikai kapcsolat, hanem egy lelki terv, egy lelki szolgálat. 

Ugyanez vonatkozik az aszkétákra is, hiszen az ő gyümölcseik is a női princípiumból származnak. Ők is a női elvet ölelik magukhoz, de magát a nőt nem, és így minden kedvezően alakul, máskülönben nem. 

Viszont nézzünk szembe az élet kegyetlen valóságával. Egyszer volt egy találkozónk, egyfajta baráti beszélgetés. Különböző szakmák képviselői voltak jelen, újságírók, orvosok, írók, gyakorlatilag egy minőségi keresztmetszete a magyar társadalomnak. S tulajdonképpen egyikőjük sem élt harmonikus párkapcsolatban, hozzávéve jómagamat is, de nekem hivatalos felmentésem van róla. Ez nagyon megrázó tapasztalat volt a számomra, hiszen ők képviselték a társadalmunk eszményi vezető rétegét, s gyakorlatilag ez darabokra volt hullva. Ez nagyon szomorú! Ezért kell valami magasabb megvalósítás felé törekednünk. Akár családos életet élünk, akár nem, dolgozzunk olyan intézmény sikeréért, mint például a házasság, és a lemondott rend, mely szintén egy intézményes rendszer. 

Krpadhám: Ahogy ezt a baráti történetet említetted, úgy tűnik, hogy a lemondott rendben élőknek valahogy jobban sikerül harmóniában lenniük ezzel a női princípiummal.

Szvámí Tírtha: Legalábbis remélhetőleg.

Krpadhám: Tudnál tanácsokat adni a családos férfiak számára arra vonatkozólag, hogyan kerüljenek harmóniába a női princípiummal? 

Szvámí Tírtha: Ó, ezt hívják szannjásznak.

Hozzászólás: Nincs nő, nincs probléma.

Szvámí Tírtha: Ez nem csak vicc! Természetesen ez egy mókás téma, amiről mindenkinek van valami mondanivalója. Viszont, ha megengedtek egy megjegyzést, és ez pedig a méltóság. Ha ti magatok méltóságteljesek vagytok, akkor így is fogtok viselkedni, és a kapcsolataitok is ilyenek lesznek, legyen az akár barátság, családi viszony, vagy bármi. A minőség, minőséget vonz. Tehát, ha azt szeretnétek, hogy a feleségetek olyan legyen, mint egy istennő, vagy félistennő, akkor nektek is félistenné kell válnotok. Így fogtok egy istennővel találkozni, egyébként nem. Ha ti magatok nem feleltek meg a követelményeknek, hogyan várhatnátok el ugyanezt a körülöttetek élőktől? Tehát szerintem az első dolog az, hogy a saját nívónkat emeljük fel. Azt mondják, hogy egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Tehát egyes cselekedetek, válaszreakciók, viselkedésformák egyszerűen nem megengedettek. Tehát aaz a feladatunk, hogy megemeljük a saját minőségünket.

A másik fontos dolog pedig a bölcsesség. A bölcsesség. Mivel azt mondják, hogy ha túl kedvesek, édesek vagyunk, akkor az emberek könnyedén zsebre fognak tenni, lenyelnek bennünket. Viszont, ha túl savanyúak, morcosak vagyunk, akkor pedig habozás nélkül kiköpnek. Szóval keserédessé kell válnunk. Most megint csak nevettek, de ez így igaz. Az első lépés, hogy ne adjuk olcsón magunkat! 

S valójában ez a filozófia. Mint tudjátok az összes indiai sós rágcsálnivaló iszonyúan fűszeres. Ha a csomag hátoldalán azt olvassátok, hogy ‘közepesen csípős’, el ne higgyétek! Viszont van közöttük egy különleges fajta, amit kuttamitának neveznek. S a kuttamita olyan, mint a filozófiánk, mely minden ízt magába foglal, kicsit savanykás, kicsit édes, kicsit ilyen, kicsit olyan. S ez a Csaitanja-csaritámrtában is megtalálható, a kuttamita, mely az istenszeretet valamennyi lehetséges ízét magába foglalja. 

Szóval nem az indiai snack-eket népszerűsítem, hanem egy magas szintű filozófiáról beszélek. A hétköznapjaink során rengeteg különféle kapcsolatban veszünk részt, melyek során néha kedvesek, máskor haragosak vagy ilyenek, olyanok vagyunk, az egész paletta rajta van. S ha elvárjuk azt, hogy a társunk elfogadja ezt a mindenféleségünket, akkor nektek is el kell fogadnotok az övét. Tehát a bölcsesség másik értelmezése az, hogy megfelelően közelítünk dolgokhoz, tiszteletben tartjuk a másikat. S ehhez néha tisztes távolságot kell tartanunk, máskor pedig át kell hidalnunk a szakadékokat. 

A méltóság és a bölcsesség, úgy hiszem segít megemelni az emberi kapcsolatok színvonalát. S ha emlékeztek erre a kuttamitára, ami az összes ízt magába foglalja, akkor szerintem meg fogjátok érteni, hogy ez az élet. Ha ezen a piacon, ami az életünk, csak anyagi rágcsálnivalókat vásárolunk, akkor a keserű íz fog dominálni, viszont ha lelki dolgokra is szert teszünk, akkor kuttamitához jutunk, ami az összes különböző ízt harmonikusan magába foglalja.

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Gurudév, említetted, hogy a legjobb, ha a szülők a gyermekvállalást (a fogantatástól kezdődően) egyfajta szolgálatként fogják fel. Tudnál erről beszélni kicsit bővebben? 

Szvámí Tírtha: Esetleg van közöttetek olyan, akinek van valamennyi hitele valamelyik banknál? Manapság többnyire mindenkinek van némi adóssága. Épp a napokban beszélgettünk Isvarával arról, amit a bhakták néha mesélnek, hogy ‘Ó, ennyi, meg annyi adósságunk van’. Mire Isvara hozzátette: „Én egy koldus vagyok, semmim sincs, de úgy tűnik, hogy én sokkal jobb helyzetben vagyok hozzájuk viszonyítva. Én nullán vagyok, de ők mínuszban.” Tehát néha a nulla már egy nagyon nagy eredmény. 

Viszont általában véve mindannyian lekötelezettek, adósok vagyunk. Lehet, hogy nem egy banknak, hanem más fennhatóságnak. Először is, adósai vagyunk Istennek, ez a legfőbb … nos nem igazán mondanám adósságnak, hanem az Ő kegyéből felénk áradó végtelen szeretetteljes gondoskodásnak-hazavárásnak, hiszen oda tartozunk. Másodsorban adósai vagyunk a félisteneknek, azoknak akik az unverzum ügyeivel foglalkoznak, levegőt, esőt biztosítanak a világ számára. Továbbá hálával tartozunk a rsi-muniknak, az embereknek, és általában az élőlényeknek. 

S ha adósok vagyunk, akkor a részleteket is fizetnünk kell. Tehát a félisteneket a tűzbe felajánlott szváhá áldozattal, a rsi-munikat a mantrazengésünkkel, írások tanulmányozásával tesszük elégedetté, míg az élőlényeket, mondjuk az állatokat azáltal, hogy táplálékot adunk nekik. Az embereket meg például úgy, hogy vendégül látjuk őket. De a konkrét jótanács az, hogy bármink is van, azt adjuk tovább másvalakinek. 

Mindannyiunknak megadatott az esély erre az életre, melyhez kaptunk egy testet is a szüleinktől. Ezért apának és anyának lenni azt jelenti, hogy visszafizetjük az adósságunkat az őseinknek. S amit korábban nem értettünk meg, hogy miért viselkedik úgy az apánk, vagy miért nem ért meg bennünket az anyánk, amint apák, vagy anyák lesztek, azonnal meg fogjátok érteni őket. Így van? Tehát erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy adósok vagyunk. S úgy tudjuk törleszteni az adósságunkat, hogy amit az őseinktől kaptunk, azzal szolgáljuk a következő generációt. 

Azt hiszem ez nagyon ésszerű. Valaki vette a fáradtságot, hogy felneveljen bennünket, ezért most rajtunk a sor, hogy mi is megtegyük ugyanezt az áldozatot. Hát nem gyönyörű? S ha ehhez még némi lelki eszményt, lelki értéket is hozzá tudunk tenni, akkor az valóban lelki szolgálattá válik. Ily módon lehet lelki a családunk, és ezért példa a számunkra Jasódá Anya és Nanda Baba kapcsolata, illetve az összes példamutató bhakta, ők is szép mintát mutatnak a számunkra.

Krpadhámá kérdése: Ilyen szempontból, hogyan fizeti vissza az adósságát egy lemondásban élő szerzetes? 

Szvámí Tírtha: Nem tudtam, hogy provokatív kérdések is megengedettek?! Nos, nem csak biológiai értelemben vett szaporodás létezik. Akiknek szélesebb dimenzió áll a rendelkezésükre, azok nem csak nemi úton hozhatnak világra gyermeket, hanem más módszerek is adottak a számukra. Általában nemi úton történik a szaporodás. Ezzel egyáltalán nincs semmi probléma, erre lett kitalálva, hogy így kapjanak új testet a lelkek. S ha elég emelkedett, tudatos egy lelki pár, akkor eldönthetik, hogy a nemi együttlétet arra használják fel, hogy egy fejlett lelket hívjanak meg erre a világra, és akkor az úgy is lesz. Ezért nem szabad elveszíteni a magas szintű tudatosságot, fókuszt a megtermékenyítés során, mert akkor válhat terhessé, mind a családnak, mind a gyereknek ez az élet, ahelyett, hogy áldott és áldásos lenne. Viszont egy lemondásban élő szerzetes, más módon is teremthet gyermeket, például az elme, a tudat erejével, vagy prédikálással. Lehet, hogy nincsenek vér szerinti, csak szellemi gyermekeik, ez gyakorlatilag ugyanaz – így is úgy is pelenkát kell cserélni. A feladat viszont azonos. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Már sokszor beszélgettünk a különböző születésekről. Vannak olyan élőlények, akik csak egyszer születnek, és ahogy mondják, vannak akik kétszer, ők a kétszer születettek. Kiket hívunk annak? Alapvetően a bráhmanák, és a madarak is, hiszen  nekik is két születésük van. Az egyik, amikor a tojás a világra jön, a másik pedig, amikor a tojásból kikelnek. Tehát, ha hamis büszkeség tölt el benneteket a kétszer születettség miatt, akkor ne feledkezzetek meg arról, hogy a madarak szintén kétszer születnek ! 

Hozzászólás: És valószínűleg a kígyók is.

Szvámí Tírtha: Az egy speciális eset, mert egy dühös madarat még el tudunk fogadni, de egy dühös kígyóval nem szívesen találkoznánk. Tehát ezek az állatok minden különösebb erőfeszítés nélkül, szintén kétszer születnek . 

 Ellenben, mi genetikailag testben születünk. Számunkra a második születés a rituális beavatás által történik. S lehet, hogy megadatik számunkra a misztikus élmény általi harmadik születés is. 

A bhakták családjához való csatlakozás is olyan, mint egy újjászületés. Meglehet, hogy kissé kellemetlenül érezzük magunkat a felavatás során az első sorban ülve, viszont körülöttünk mindenki örül és izgatottan várakozik. Előfordulhat, hogy kissé elérzékenyülünk, de körülöttünk mindenki nagyon boldog. Talán nem is igazán értjük, hogy mi történik velünk, mondunk valamit, amit aztán elfelejtünk, kapunk valamilyen üzenetet, amit szintén elfelejtünk, az egész teljesen zavaros. Azonban nagyon emelkedettnek éljük meg az egészet, mintha egy új élet kezdődne. Ezért szoktam azt mondani, hogy nagyon fontos ilyenkor fényképet készíeni az úgymond, újonnan született bhaktákról. Csak nézzétek meg az arcotokon látható boldogságot, hiszen ekkor nagyon közel vagytok az eredeti lelki önvalótokhoz. Olyan ártatlanok vagytok, mint egy gyermek. Szóval ez egy nagyon emlékezetes pillanat az életben, mint egy második esély.

S tudjátok, néha a bhakták beszélgetnek arról, hogy mit csináltak korábban, a bhaktákkal való találkozásuk előtt: ‘Milyen foglalkozásuk volt, mit csináltak, és így tovább.’ Érdekes történeteket mesélnek, s be kell vallanom, hogy még 20-30 év után is meglepődök néhány bhakta előéletét illetően, pozitív, negatív módon egyaránt. „Mi volt a munkád mielőtt találkoztál a bhaktákkal?” S általában elmondják, hogy: ‘Ezt, meg azt csináltam’. Viszont különleges esetek is előfordulnak, amikor van olyasvalaki, aki azt feleli, hogy: „Vártam, hogy találkozzak a bhaktákkal”. Na ez az! Ez a mi várva-várt feladatunk. Tehát mi volt a legfontosabb az életetek korábbi részében? Ez a vágy, ez a remény, hogy meg fogjuk találni az életünk értelmét.

Nos, ezután már csak egy igazán szép életet kell megvalósítanunk, hogy ne csak véletlen legyen az idevaló leszületésünk, hanem a beteljesülés reményét magában hordozó út kezdete. Ez kell, hogy legyen az életünk célja – ideérni, majd megérkezni. Néhányatok ma azt kérdezte, hogy milyen volt az utazásunk? Mire azt feleltem, hogy „Épp most érkeztünk meg, anélkül, hogy észrevettük volna, hogy elindultunk”. Jobb, mint fordítva, hogy elindultok valahová, de nem érkeztek meg. Tehát jobb, ha megérkeztek, anélkül, hogy észrevennétek azt, hogy egyáltalán elindultatok. Szóval Gurudév, Maháprabhu tanácsa szerint, meghívott bennünket erre az utazásra, és ha végül megérkezünk, akkor ez a születés dicsőséges születéssé válik. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mint tudjátok, ha valamilyen fontos témát alaposan meg akarunk érteni, akkor előbb tüzetesen meg kell vizsgálnunk azt. Meg kell értenünk az okokat, tehát esetünkben, hogy mi az oka az embrió  létrejöttének? Az anyagi oka, két sejt egyesülése, de e mögött többnyire van egy tudatos ok, ami a szülők terve a gyermeket illetően. Jó ha van tervetek magatokat és a szeretteiteket illetően. Természetesen a legtöbb esetben maguk a gyermekek is egy élettervvel jönnek a világra. Küzdeniük kell a szabadságukért, csakúgy ahogy mi is küzdöttünk a sajátunkért. De azt hiszem értitek, hogy ha van egy terv, egy zseniális terv a fogantatás, az élet mögött, az sokat segít.
Egyszer volt egy nagyon érdekes, véletlen találkozásom egy cigány családdal, ahol egy férj, hat gyermek és két feleség élt együtt. A férfi hat diplomát szerzett és egy rendkívül tiszta  vízióval rendelkezett a családjára vonatkozólag. Azt az elvet vallotta, hogy mivel sok gyermeke született, a feleségeknek az volt a dolguk, hogy sohase engedjék sírni azokat. Milyen szép igény! S ez valami nagyon ősi dolog lehetett, mert ezzel párhuzamosan öt percenként jöttek hozzá az asszonyok ilyen-olyan kéréssel, „Adjál pénzt erre, meg arra,” és ő adott is. Tehát kedves férjek, ne aggódjatok semmiért, ha a feleségetek képes elérni azt, hogy sohase sírjanak a gyerekek, akkor csak adjátok oda, amit kérnek.
Valójában azért találkoztunk, mert az összes gyerek számára névadó ceremóniát szerettek volna tartani. Az apa nagyon büszke volt a gyerekeire, s azt mondta: „Ők az én hadseregem. Amit én nem tudtam elérni, azt majd ők be fogják teljesíteni.” Látjátok, milyen komoly elképzelés! Apaként ez volt a tudatos terve velük kapcsolatban. Tehát nem véletlenszerűen potyogtak a gyerekek, hanem e mögött egy komoly cél volt. Ha a gyermeketek a dharma által fogan, akkor ő egy dharma követő személy lesz. Van egy terv, és egy tervszerű ok mögötte.
Ami az anyagi ok, az pedig az elemek összekapcsolódása, s ehhez egy apának és egy anyának a találkozása szükséges. De milyen okkal, céllal történik ez? S ezzel kapcsolatban alaposan meg kell vizsgálnunk magunkat. Mi az én életemnek a célja, csak azért születtem, hogy majd egyszer meghaljak? Ez lenne az életem értelme, hogy egyszer majd észrevétlenül eltávozzak? Vagy pedig azért születtem ide, hogy keserű tapasztalatokat szerezzek, szenvedjek? Ez lenne az életem célja? Vagy esetleg van valami ennél magasabb is? Meg kell leljük az életünk értelmét. Mi az a cél, amit szeretnék beteljesíteni ebben az életben, ebben a néhány évben? Kedveseim, ez pedig nem túl hosszú, nincs túl sok időnk, csak néhány esztendő!
El kell mondjam nektek, hogy amikor gyerek voltam, akkor mindig összekevertem dolgokat. Nehezen boldogultam az évek számolásával, egyszerűen elképzelhetetlen volt a számomra, hogy ez hogyan is történik. Viszont így visszanézve, ez teljesen értelmetlen, mivel csak azt látjuk, hogy mennyi idő ment el anélkül, hogy bármilyen jelentőségteljesebb dolog történt volna. Már eltelt körülbelül a 80%-a, de lehet, hogy a maradék 20%, az jelentőségteljes lesz?
Tehát kedveseim, mint ahogy már korábban említettem, az időgazdálkodás az nagyon fontos. Ha itt vagyunk, az nagyon valóságosnak, igazinak tűnik, bár nem vagyok 100%-ig biztos abban, hogy valóban ez a valóság, de annak tűnik. S ha már itt vagyunk, akkor azonnal kell cselekednünk, ne hagyjatok ki egyetlen pillanatot sem. Próbáljatok rátaláni az életetek értelmére, lényegére. Javasolhatok nektek egy életcélt? Mint például, szeretetteljes kutatás a Szépség és Szeretet után? Ha valaki tud ennél emelkedettebbet mondani, akkor kész vagyok azt elfogadni, de kétlem, hogy ebben meg tudnátok ingatni.
Tehát a születés együtt jár a szenvedéssel. S mint ahogy a Gíta is javasolja, ennek a megfigyelése, megértése, hogy egy adott probléma miért van, az része a bölccsé válásnak. S miként reagál egy intelligens ember a nehézségekre? Próbál megoldást találni rájuk, tehát legalább ki kell nyitnunk a kalitka ajtaját. Adjatok lehetőséget a lelketeknek arra, hogy élvezze a lelki szabadságot ebben a csodálatos kutatásban, az isteni Szépség és Szeretet szolgálatában. Ennél magasabb és elbűvölőbb célt el sem tudunk képzelni.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Ha az anya keserű, csípős, túlságosan sós vagy savanyú ételeket fogyaszt, a gyermek teste szüntelenül olyan fájdalmaknak van kitéve, amelyek szinte elviselhetetlenek számára. A magzatburokban, kívülről a belekkel borítva a gyermek a has egyik oldalán fekszik, fejét hasa felé fordítva, miközben háta és nyaka íjként feszül meg.”[1] Ott rendkívül kellemetlenek a létfeltételek. Gondoltatok valaha is erre, ilyen nézőpontból vizsgálva a magzatnak a helyzetét?
„Így él a gyermek, mint egy madár a kalitkában, anélkül hogy szabadon mozoghatna.” Ilyen szempontból egyrészt, még most is kalitkában élő madarak vagyunk, nagyon korlátozott mozgásszabadsággal. Bár sokszor illúzióban ringatjuk magunkat, hogy például: ‘Elutazhatok ide vagy oda’. Jogunk van szabadon vágyakozni, viszont mekkora szabadságunk van a cselekedeteket illetően? Néha ezek már korlátozva vannak, vagy ha el is mehetünk valahová, a Holdra például nem juthatunk el! Tehát sok szempontból nagyon is korlátozva vagyunk. Mint egy madár a kalitkában.
„Ekkor ha szerencsés a lélek, visszaemlékezik elmúlt száz életének minden gyötrelmére, s végtelen bánat tölti el. Hogyan lehetne az elme békés ebben a helyzetben? A gyermeket, akinek a fogantatásától számított hetedik hónaptól kezdve tudata is fejlődik, lefelé taszítják azok a levegők, amelyek a magzatot a szülést megelőző hetekben nyomják. Akárcsak azok a férgek, melyek ugyanabból a szennyes hasüregből születtek, nem tud egy helyben maradni.” És ez a részletezés hasonlóan folytatódik tovább.
Viszont itt kapunk egy kis támpontot, „ha szerencsés az embrió, akkor képes visszaemlékezni az előző száz életére”. Ez azt jelenti, hogy az anyaméhen belül egy nagyon magas, és részletgazdag tudatállapotot érhetünk el. Tudatában lenni az előző száz életnek, azt hiszem ez egy elég magas szint. Emlékszik valamelyikőtök az előző életének valamilyen részletére? Nem nagyon. Miért nem? Általában miért nem emlékeznek az emberek az előző életbeli emlékeikre? Bizonyára nem ez az első születésünk emberként. Hogyhogy eltűnnek az emlékek? Mivel a léleknek egy nagyon megrázó folyamaton kell keresztülmennie, mégpedig a születésen. Ebben az embrionális állapotban, egy majdnem megvilágosodott tudatállapotot érhetünk el, de nagy valószínűséggel azt el is veszítjük.
Ezért azt mondjuk, hogy a születés egy igencsak megrázó, szenvedéssel teli tapasztalás. Kétségtelen, hogy van benne néhány gyönyörű pillanat is, mert egy csoda veszi kezdetét. Az élet megfogan, és növekedésnek indul, ami önmagában egy csoda, ti pedig az élet varázslatos elvét szolgálhatjátok. Ez az élet misztériuma. Életet adni, anyává, apává válni, kétségkívül olyan, mint egy beavatás az élet misztériumába. Ez a spirituális része, viszont, ha mint születendő gyermek nem ragadjuk meg ennek az életnek a lehetőségét, akkor egy teljesen jelentéktelen és keserű tapasztalás lesz, függetlenül attól, hogy emlékszünk-e a korábbi születésekre vagy sem, ez nem igazán számít. Viszont emelhetjük a tudatunkat oly módon, hogy a lehető legmagasabb jövőképet reméljük. A múltunkat nem igazán tudjuk megváltoztatni, de elősegíthetjük a jövőnk alakulását.
S még valami nagyon fontos, amit Srídhár Mahárádzs mond: „A jövő a legjobb módja a múltunk megváltoztatásának.” Ez egyszerűen csodálatos! Kérlek emlékezzetek erre az elképesztő gondolatra! Elvileg a múltunkat nem tudjuk megváltoztatni, de mégis lehetséges, ha megteremtjük a lelki jövőnket. Ha ezen dolgozunk, akkor képesek leszünk megváltoztatni a múltunkat. Ez azt jelenti, hogy kinyithatjuk ennek a kalitkának az ajtaját. Mi vagyunk a madarak ebben a  kalitkában, de a lelki gyakorlatok révén ki tudjuk nyitni annak ajtaját.

(folytatása következik)

1.  Bhágavata-purána 3.31.7-8.

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Általában a várandósságot, az áldott állapotba kerülést, az anyává válást, valami nagyon szokatlannak, kivételesen szép, nagyszerű érzések tartjuk. Ekkor elkezdek kommunikálni a gyermeketekkel, különféle szép zenéket hallgattok, azért, hogy majd nagyszerű zenész váljon belőlük, vagy, ha nagyon brahminikusok vagytok, akkor mantrákat zengtek, hogy valamiféle szuperhőssé váljanak, és így tovább. Azonban kérlek ne hallgassátok meg a világról szóló ostoba híreket, vagy ne veszekedjetek a férjetekkel, mert az a rezgés eljut a gyermeketek elméjébe, és akkor egy rózsaszín kis tündér helyett, majd egy vörös sárkány fog megszületni. Vigyázzatok, mert befolyásolni tudjátok a gyermeketek tudatát!
Eddig a születésről, mint az élet valóságáról beszélgettünk. De most nézzük meg, hogy mit mondanak a sásztrák a várandósság időszakáról? Meg kell mondjam, hogy a Bhágavata-purána meglehetősen más szemszögből láttatja a várandósságnak ezt az áldott időszakát. Ne lepődjetek meg túlzottan, mert még egy szokatlan vélemény is segíthet nekünk abban, hogy még részletesebb képet kapjunk a világ történéseiről. Tehát a Harmadik Ének 31. fejezetében ezt olvashatjuk az Úr Kapilának az élőlények tetteiről szóló tanításában:
„Az Istenség Személyisége így szólt: Az élőlény, a lélek a Legfelsőbb Úr irányításával, valamint tettei következményeinek megfelelően egy nő méhébe kerül a férfi spermájának egy részecskéjén keresztül, hogy felöltsön egy bizonyos fajta testet.”[1]
Tehát ebben az áll, hogy úgymond bizonyos anyagi összetevők révén jön létre a test, melynek során az első lépés a fogantatás, ami nem a méhben, hanem egy bizonyos elv, anyagi vágy szerint keletkezik. Tudniillik, amikor az eredeti lélek kialakítja a hamis egoizmusát, akkor ennek megfelelően egy bizonyos fajta testet kezd el kialakítani, és akkor az ehhez szükséges valamennyi összetevő elkezd összeállni, hogy ez létrejöhessen. S mindez a Legfelsőbb Úr irányításával történik.
„Az első éjszakán a spermium és a petesejt összekeveredik, az ötödik éjszakán pedig a keverék egy buborékká érik. A tizedik éjszakára szilvaszerű formát ölt, majd fokozatosan egy húsdarabbá vagy egy tojássá alakul, az adott esetnek megfelelően.” Tehát itt a fogantatás egy nagyon pontos leírását olvashatjuk.
„Egy hónap alatt kialakul a fej, a második hónap végén pedig formát öltenek a kezek, a lábak és a többi testrész. A harmadik hónap végén megjelennek a körmök, az ujjak, a lábujjak, a szőrzet, a csontok és a bőr, valamint a nemi szerv és a test többi nyílása, vagyis a szem, az orrnyílások, a fül, a száj és a végbélnyílás.” Gyönyörű! Bizonyos értelemben ez egyfajta csoda! Máskülönben, hogyan lenne lehetséges az, hogy két sejtet összekeverünk és onnantól fogva valami elkezdődik?!
„A fogantatástól számított negyedik hónapra létrejön a test hét lényeges összetevője, vagyis a nyirok, a vér, a hús, a zsír, a csont, a velő és a mag. Az ötödik hónap végén kialakul az éhség és a szomjúságérzet, a hatodik hónap végén pedig a magzatburokkal körbevett fiú magzat a has jobb oldalán mozogni kezd.” Látjátok, itt történik a gyermek nemének a prognosztizálása, jóslása. Ha az anya hasának a jobb oldalán kezd el mozogni, akkor fiú, ha pedig a bal oldalon, akkor lány gyermek fog születni.
„A magzat az anya által elfogyasztott ételből és italból kapja táplálékát…” Eddig minden nagyon szépen hangzik, pontosan leírja azt a helyzetet, ahogy a magzat növekszik, melynek nincs külön rendszere, tehát azt kapja, amit az anya teste biztosít a számára. Kedves Anyukák, ugye emlékeztek arra, hogy hogyan is volt ez? Egyszercsak elkezdtetek vágyakozni, ‘Ilyen ennivalóra, meg amolyan dolgokra.’ Miért? Mivel valójában ezek nem a ti vágyaitok voltak, hanem másvalakié, aki veletek volt. Például, világ életetekben utáltátok az epret, aztán egyszer csak télvíz idején, decemberben azt akartatok enni. Aztán a drágalátos férjetek majd meg őrült, hogy teremtsen nektek valahonnan epret. Miért? Mert valaki más is ott volt veletek, tehát ez a leendő kisfiatok, vagy lányotok óhaja volt valójában. S ezzel kezdetét vette az apukák sanyarú sorsa. Ti pedig tudjátok, hogy a ti dolgotok az, hogy főzzetek, mint ahogy korábban is tettétek, de most már babáknak való ételeket főztök, semmi fűszereset, semmi hascsikarósat, azonnal figyelembe vesztek minden őt érintő dolgot. Tehát, nagyon erős kapcsolat él az anya és gyermeke között.
„S ebben az ürülékkel, és vizelettel teli, undorító üregben növekszik és él a magzat, amely különféle férgek táptalaja.“ Tehát ez egy kicsit másfajta nézőpontja az áldott állapotnak.
„A gyermek borzalmas kínokat szenved el, amint érzékeny testét a méhben mindenhol szünet nélkül éhes férgek rágják. E szörnyű helyzetben pillanatonként elveszti eszméletét.”[2] Szóval, mint mondottam ez más szemszögből írja le a dolgokat.
Biztosan láttatok már olyan embereket, akik annyira megrémültek valamitől, hogy ebbe a magzatpózba kuporodnak össze. Ha a külső körülmények annyira megterhelőek, akkor arra mi is ilyen pánikreakcióval tudunk reagálni. Vagy azért, mert az anyaméhnek arra a védett helyzetére emlékeztet bennünket, vagy pedig azért, mert az itt leírtak alapján, a jelen nehézségek ugyanarra a szorongató gyötrelemre emlékeztetnek, amit akkor kellett elszenvednünk.

(folytatása következik)

1. Srímad Bhágavatam 3.31.1-6.
2. Srímad Bhágavatam 3.31.5-6.

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Alázatosság, büszkeség, erőszak nélküliség, béketűrés, egyszerűség, egy hiteles lelki tanítómester elfogadása, tisztaság, kitartás, önszabályozás, az érzékkielégítés tárgyairól való lemondás, mentesség a hamis egótól, a születés, öregség, betegség és halál okozta bajok meglátása, nem kötődés a gyermekekhez, feleséghez, otthonhoz és a többihez, valamint kiegyensúlyozottság a kívánt és a nem kívánt esetekben, állandó és vegyítetlen odaadás Irántam, elhagyatott helyen való élés, elkülönülés az emberek általános tömegétől, az önmegvalósítás fontosságának felismerése és az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás – ezt mind tudásnak nyilvánítom, az ezzel ellenkezőt pedig tudatlanságnak.”[1]
Valami igazán fontos dolog van itt megemlítve, hogy észrevegyük és felismerjük az élet négyféle szenvedéséből adódó problémát, mint a születés, az öregséggel való szembenézés, a betegség, és végül a halál. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egy túl népszerű téma, mindenesetre egy kicsit azért kell róla beszélnünk. Vegyük először is a születést, ami egy boldog, örömteli esemény. Tehát általában a gyerek születését egy örömteli eseménynek tartjuk, de vajon neki mi a véleménye erről? Hiszen ő sírva érkezik, miközben mi örömmel mosolygunk. Az élet kegyetlen kettősségei. Viszont ezzel kapcsolatban tanultam valamit a Trákoktól. Nem csak azt, hogy ők milyen nagyivók voltak, hanem azt is, hogy nekik valódi víziójuk volt az életről, és a halálról. Ők valóban sírtak, amikor egy gyermek született, mert tudták milyen nehéz is megélni, túlélni az életet, majd újra átlépni a feledés birodalmába. Ezért ők, amikor valaki eltávozott, akkor mosolyogtak. Tehát, ez a látásmód függvénye, hogy milyen víziótok van az életről és a halálról. Általában a születésről, az élet kezdetéről egy igen pozitív képünk van, mi örülünk, a gyermek pedig sír. Aztán képzeljétek el magatokat a halálos ágyatokon, ti ismét sírtok, míg a körülöttetek lévők mosolyognak. Ti örültök egy ilyen helyzetnek? Tehát vigyázzatok! Jobb, ha inkább ragaszkodunk a társadalmilag megszokott mintához, hogy ők búslakodnak, ti pedig boldogok vagytok, mivel ez azt jelenti, hogy könnyű szívvel távoztok. Beteljesítettétek az életutatokat. Szerintem ez a kedvezőbb verziója az életnek, amikor hiányozni fogtok az embereknek. Ezért az életünk során azt kell gyakorolnunk, hogy elérjük ezt a beteljesített minőséget. Először is jó emberré kell válnunk, nem pedig olyanná, aki terhet jelent mások számára. Olyan kedves személlyé kell lennünk, akivel mindenki szívesen tölti az időt, aki mellett mindenki boldognak érzi magát.
Viszont azt is mondják, hogy egy gyermek születése a bizonyíték arra, hogy Isten még nem vesztette el bizalmát az emberiségben. Talán ez a gyermek majd képes lesz beteljesíteni az összes elvárást. Miért is ne? Erre van esély. Tehát a születés az valóban egy nagyon boldog esemény, ha ti, mint szülők, megfelelően tudatosak vagytok. Mi a célja egy új lélek meginvitálásának ebbe az anyagi világba? Nem az, hogy belekóstoljon ennek az ideiglenes világnak a szenvedéseibe, hanem az, hogy hozzásegítsünk valakit az életútja befejezéséhez. Hogy képes legyen elégetni, megszüntetni valamennyi karmáját, az eddig hordozott terheit, és végül megtisztulva újra csatlakozzon az örökké boldog isteni valósághoz. Ez a célja egy lélek Földre való meginvitálásának.
Ezért a mi vonalunkban azt mondják, hogy egy gyermek az jó, kettő, az még jobb, három pedig a minimum. Ez annyit jelent, hogy ha csak egy gyermeketek van és eltávoztok, akkor mivel egy gyermek marad utánatok, azzal még magatokat sem adtátok vissza, tehát az semmi. Ha két gyermeketek van, és eltávoztok, akkor azzal még csak magatokat helyettesítettétek. Viszont három gyermek esetében már adtatok valamit a világnak, ezért ez a minimum. Tehát, hogy esélyt adjunk egy léleknek arra, hogy befejezze a lelki utazását, ezt jelenti a dharma beteljesítése egy érett szülő, tanító, bárki esetében.
Krisna-prijá kérdése: Említetted, hogy jó esetben mosolyogva hagyjuk el ezt a világot. Viszont ez nem úgy van, hogy akkor mosolygunk, ha tudjuk, hogy hová tartunk?
Szvámí Tírtha: Tudjátok, egy teljesen megvalósított bhakta nem igazán aggódik amiatt, hogy hová megy. Mivel, ha igazán bízunk az Úrban, aki kegyesen vezérel bennünket, akkor bárhová is vezet, azt örömmel fogadjuk. Ha azt szeretné, hogy a Mennybe jussunk, akkor az is jó, elfogadjuk, de ha a pokolba küld bennünket, az is rendben van, azt is elfogadjuk.

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá, 13.8-12.

(Szvámí Tírtha, 2019.05.09-i szófiai tanításából)

Az elkövetkezendő napok, igen jelentősek lesznek a számunkra. Általában a tanítások kétféle típusúak szoktak lenni, az egyiknek a témája a tökéletes lelki világba való romantikus meginvitálás, a másikkal pedig rémisztgetni szoktuk az embereket, tehát az élet és a halál dolgairól szóló kíméletlen valóság ecsetelése. Szóval, ti melyiket szeretitek jobban?
Válasz: A másodikat.
Másvalaki: Az elsőt.
Szvámí Tírtha: Látjátok, különbözőek a vélemények. Valaki, inkább a romantikára szavaz, mások pedig inkább a keserű valósággal akarnak szembenézni. Viszont az én megértésem szerint, csak akkor remélhetjük a legfelsőbb igazság romantikus verzióját, ha képesek vagyunk szembenézni és tolerálni az anyagi lét korlátait is. Talán emlékeztek arra, amikor az egyik szenior tanító megkérdezte: mit szerettek jobban, a szenvedést, vagy a boldogságot? Természetesen mindenki a boldogságra szavazott. Majd hozzátette, ‘Ne aggódjatok, úgyis elmúlik, s aztán jön a szenvedés. Még, ha nem is kéritek, akkor is lesz szenvedés, de az is el fog múlni. S mi az, ami helyettesíti a szenvedést? A boldogság. Tehát, akár ezzel, akár azzal kell is szembesülnünk, nagyon figyelmesnek kell lennünk. Mindegy, hogy becsapottak vagyunk-e az olcsó boldogság által, vagy kiábrándulunk az időleges dolgok miatt, hiszen mindkettő az illúzió része.
Ezért az én alázatos véleményem az a számotokra, hogy beszélgessünk inkább az élet keserű valóságáról, akár tetszik nektek, akár nem. De hogyan is kezdjük ezt? Már sokszor megbeszéltük azt, hogy az embereket általában értelmes lényeknek tartják. Most pedig nézzük meg, hogy a Gítá szerint ki tekinthető intelligensnek. Erről a 13. fejezet 8-12. versében olvashatunk, mely egy igen hosszú felsorolás, és így szól: „Alázatosság, büszkeség, erőszak nélküliség, béketűrés, egyszerűség, egy hiteles lelki tanítómester elfogadása, tisztaság, kitartás, önszabályozás, az érzékkielégítés tárgyairól való lemondás, mentesség a hamis egótól, a születés, öregség, betegség és halál okozta bajok meglátása, nem kötődés a gyermekekhez, feleséghez, otthonhoz és a többihez, valamint kiegyensúlyozottság a kívánt és a nem kívánt esetekben, állandó és vegyítetlen odaadás Irántam, elhagyatott helyen való élés, elkülönülés az emberek általános tömegétől, az önmegvalósítás fontosságának felismerése és az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás – ezt mind tudásnak nyilvánítom, az ezzel ellenkezőt pedig tudatlanságnak.”[1]
Ez egy jó hosszú lista, viszont ne feledkezzetek meg ennek a felsorolásnak az első, és az utolsó eleméről! A tudás vagyis az intelligencia az ‘alázattal’ kezdődik. Ahhoz, hogy tanuljunk, bármilyen lényeges ismeretre szert tegyünk, alázatos hozzáállást kell tanúsítanunk. A felsorolás utolsó eleme pedig az volt, hogy ‘az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás’. Azt mondhatjuk, hogy az első egy erkölcsi minőség, az utolsó pedig egy kutatás. Tehát az egyik egy gyakorlati dolog, amit meg kell tennünk, a másik pedig egy eszmény, amit kutatunk. Mivel, élhetünk eszmények nélkül, de annak semmi értelme!
Esetleg lenne kérdésetek az itt felsorolt listával kapcsolatban? Néhány kényes, érzékeny téma?
Hozzászólás: Úgy hallottam, hogy ‘a családhoz való ragaszkodásunk elengedése’ is szerepel a listán.
Szvámí Tírtha: Ez nem kegyetlenség, hanem egyszerű realitás, mivel az csak bonyodalmat okoz. Például, a gyereknevelés mindenképpen problémákkal jár. Ugye egyetértetek ezzel?
Válasz: Igen, viszont segítenek is az alázat megtanulásában.
Szvámí Tírtha: Ez teljesen bizonyos! Ez a mi filozófiánk. Helyes. Viszont a bonyolultság ebben az értelemben azt jelenti, hogy az életeteknek legalább a kétharmadát oda kell szentelnetek ennek a felelősségnek. S mennyi gondoskodásra és szeretetre van szükség ahhoz, hogy egy gyermeket felneveljetek! Gyakorlatilag végtelenre, tehát ez egy áldozat, mégis édes áldozat, melyet önként vállaltok. Senki sem kényszerít benneteket, de ti mégis készek vagytok fejest ugrani, mivel ezt akarjátok tenni. Tehát ez egyfajta edzés a lelki kapcsolatokhoz. A legtöbb esetben ez annyira leköti a figyelmünket, hogy könnyedén megfeledkezhetünk ennek a szolgálatnak a valódi céljáról! Még az Evangéliumokban is az áll, hogy, ha kapcsolatban éltek valakivel, akkor meg kell osztanotok a figyelmeteket. Ha egyedül éltek, akkor két lehetőségetek van: vagy Istenre gondoltok, vagy magatokra. Ha pedig családotok van, akkor is két lehetőségetek van: vagy Istenre gondoltok, vagy a családotokra, de magatokra nem gondoltok. Ez egy lelki gyakorlat.
S ne feledkezzetek meg arról, hogy ami labirintus, vagy útvesztő egy anyagi ember számára, az egy lelki ember számára kiutat jelent. Ha megfelelően viszonyulunk az élethez, akkor akár kedvező, akár hátrányos tapasztalatokat is gyűjtünk, mindenképp lelki hasznunkra fog válni.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá, 13.8-12.

(Szvámí Tírtha, 2024. nyári lengyelországi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Minden reggel elzengjük az ‘Óm agjána’ kezdetű verset: Óm agjána-timirándhaszja gjánánydzsana salákajá, csaksur unmílitam jéna taszmai srí-guravé namah[1]. Tehát ez Srí Guruhoz szól – nem csupán a Guruhoz, hanem Srí Guruhoz – aki eljön, hogy eltávolítsa szemünkről a kötést, és a tudás fáklyalángjával felnyissa a tudatlanság sötétségétől elhomályosult szemeinket – ezt így értelmezik. Viszont tudjátok-e azt, hogy mit jelent egy bhakta számára a tudatlanság? Néha azt gondoljuk, hogy a „tudatlanság sötétsége”, az a tudás hiányát jelenti, és ebből kifolyólag azt hisszük, hogy az illúzió, a tudatlanság sötét fátylának a fellebbentése úgy történik, hogy valamiféle tudásra teszünk szert. De, mi nem a tudásra törekszünk! Ha például a vradzsa-vásziknak (Vrndávan őslakosai), főleg a gópíknak, különféle tudományos kérdéseket teszünk fel, hogy fognak arra reagálni? „Sajnálom, mi ezt nem értjük, ez túl bonyolult nekünk.” Ha véletlenül összetalálkoztok a gópíkkal, és ez lesz az első kérdésetek, hogy: „Ti már alaposan tanulmányoztátok a Védántát?”, akkor azt fogják kérdezni, hogy: „Védánta – az meg micsoda?”.
A teológia, és a filozófia csak nagyon kevesek útja, csupán néhány ember fogja tanulmányozni ezeket a témákat. De a lényeg a szeretet, hiszen még a galambok is felnevelik az utódaikat. Szeretetből, és nem a tudás által. Sokkal többféle élőlény gyakorol valamilyen szintű szeretetet, minthogy tanulna teológiát. Tehát, ha találkoztok az egyszerű pásztorlánykákkal és bonyolult dolgokról kérdezitek őket, akkor ők azt fogják felelni, hogy: „Ó nem, mi ezt nem tudjuk. Mi csak ahhoz értünk, hogyan kell joghurtot készíteni, ahhoz nem, hogy hogyan kell sziddhántát készíteni.”
Tehát a tudás, és a tudás hiánya, vagyis a tudatlanság, – számunkra ezek nem intellektuális dolgok. Akkor mit jelent egy bhakta esetében a tudatlanság? A szeretet képességének a hiányát, ez a mi tudatlanságunk. Amikor nem tudjuk kimutatni a természetes vonzalmunkat a Legfelsőbb iránt, amikor nem hagyjuk, hogy a legbensőbb érzéseink feltáruljanak és elérjék az Úr lótuszlábát, ezt jelenti a mi tudatlanságunk. Ezért szükségünk van valakire, aki eltávolítja ezt a tudatlanságot, ami a szemünket fedi. Szükségünk van olyasvalakire, mint egy ácsárja, aki képes eltávolítani az Isteni Pár iránti szeretetlenségünk sötétségét.
S a tudás fáklyalángja, az istenszeretet fáklyája is egyben, ezek nem különböznek egymástól. Hiszen a sásztrákban az áll, hogy: jaszmin prápté szarvam idam práptam bhavati[2] –  egy dolgot elérve, mident elérsz. Milyen zseniális megoldás –  leljétek meg azt az egy dolgot, amit birtokolva minden a tietek lehet. Jaszmin prápté szarvam idam práptam bhavati – amit ismerve, minden ismertté válik. Nincs szükségünk rengeteg apró információra, csak a lényeg ismeretére van szükségünk, ami megváltoztatja az életünket.
De valójában elérni, összegyűjteni, megszerezni dolgokat, ezek csupán az életünk egzisztenciális, illetve tevőleges szintjén léteznek. Azt is mondhatjuk, hogy ez az életünknek a szat szintjén van. Majd némi tudás megszerzése után, pedig azt mondhatjuk, hogy ez az életünknek a tudatos, a csit szintje. A szat és a a csit szintjén a jótanács az, hogy próbáljátok azt az egy dolgot meglelni, mely által minden elérhetővé válik. Ez egy kiváló magyarázat arra, hogy cselekedjünk helyesen. Próbáljátok megérteni azt az egy dolgot, amit megértve minden ismertté válik, s ez egy nagyon jó tanács az intellektuális szintre vonatkozólag. Rendben ezzel a szat és a csit már le van fedve, de mi a helyzet a harmadikkal, az ánanda szintjével, erről hogyan vélekednek a sásztrák?  Sehogy! Nos álljunk meg itt, és hagyjuk nyitva ezt a kérdést, vagy pedig próbáljunk meg valamilyen választ találni erre? Úgy hiszen nagyon is helyénvaló, hogy keressünk valamiféle választ. S, ha követjük a folyamatot, akkor csak azt az egy dolgot kell szeretnünk, amellyel mindent és mindenkit szeretni tudunk. Ez rejlik az ánanda szintjén. A létezés, a tettek szintjén helyesen kell cselekednünk, az intellektuális szinten a megfelelő módon kell tudásra szert tennünk, és az érzelmi szinten jól kell tudnunk szeretni. Mert valójában kik is a bhakták? Ők a lelki élettel foglalkozók érzelmi elitjét alkotják. De mint tudjátok, az érzelmeink nagyon megbonyolítják az életünket. S ha kinyitjátok a szíveteket, akkor nagyon sebezhetővé, kiszolgáltatottá is váltok. Ezért próbáljatok ezt olyan védett, biztonságos környezetben megtenni, ahol nem fognak fájdalmat okozni nektek.

1.  Gautamíja-tantra
2.  Az Upanisadokból

(Szvámí Tírtha, 2024. nyári lengyelországi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Arról beszélgettünk, hogy az eszményt, és a gyakorlatot a mahádzsanáktól kell megtanulnunk, akik az életük példájával, gyakorolják mindazt, amit tanítanak. A sásztrák azt mondják, hogy:  ácsárjaván purusó véda[1]. Ácsárja az a személy, aki tud. Ácsárja, az olyan mester, tanító, aki a példájával tanít, nem csak beszél valamiről, hanem gyakorolja is azt, cselekszik. Mint, ahogy sokszor hallhattuk már azt a mondást, hogy a ‘Szavaknál ékesebben szólnak a tettek.’ Beszélni, mindenki tud, viszont cselekedni, az már jóval magasabb rendű dolog, olyan, mint egy felajánlás. Ácsárja-ván, ván azt jelenti, hogy birtokolni, rendelkezni valamivel. Ha van ácsárjád, akkor az ilyen ember tud. Tehát mit is jelent ez a  vers: ácsárjaván purusó véda? Esetleg azt, hogy, ‘Már van mesterem, tehát mindent tudok’? Mit gondoltok erről, így értsük ezt az idézetet? Valószínűleg nem ezt jelenti.
Emlékeztek annak a fiúnak a történetére, akit az apja elküldött egy tanítómesterhez, hogy az útmutatásával tanulmányozza a Bhágavatamot. Szóval, egy esztendő elteltével, amikor a fiú hazatért, az apja megkérdezi tőle: „Drága fiam, most már ismered a Bhágavatamot?” Mire a fiú így felelt: „Igen, Apám, már mindent tudok a Bhágavatamról.” „Akkor menjél vissza, még nem tudsz semmit.” Eltelik még egy esztendő, a fiú ismét hazatér, és az apja újból megkérdi: „Drága fiam, most már tudsz mindent a Srímad Bhágavatamról?” A fiú így felel: „Apám, tavaly még nem igazán tudtam mindent, de most már igen.” Erre az apja: „Menj csak vissza ismét!” A fiú újra visszament, és egy év múlva az Apa ismét feltette a kérdést: „Drága fiam, most már teljesen ismered a Bhágavatamot?” Erre a fiú: „Apám, az első év után azt gondoltam, hogy igen, már mindent tudok, a második év elteltével azt gondoltam, hogy már sejtek dolgokat, de most, a harmadik év után azt gondolom, hogy semmit sem tudok.” S az Apa ezzel nagyon elégedett volt, majd így felelt: „Helyes, akkor most menj vissza még egy esztendőre, és azután már mindent tudni fogsz.”
Nekünk nem csak tudásra, száraz információra kell szert tennünk, hanem transzformációra. Tehát az ácsárjaván purusó véda, biztosan nem azt jelenti, hogy ha már megkaptátok a felavatást, mint egy bélyeget a homlokotokra, akkor már egyből önmegvalósítottak is vagytok. ‘Van mesterem, tehát már nem kell senkitől sem tanulnom, mivel már mindent tudok’. Legalább a mesteretek hadd nyújtson útmutatást, és hadd tanítson benneteket!
Viszont, ha figyelembe vesszük ennek a versnek a szövegkörnyezetét, akkor az jobban megvilágítja ennek a sornak a pontos jelentését. Tudniillik, ennek a jótanácsnak a hátterében az áll, hogy ha például bekötött szemmel elrabolnak valakit, majd elviszik egy ismeretlen helyre, ahol aztán leveszik a kendőt, nem fogja tudni, hogy merre is induljon. Viszont, ha olyasvalaki jön és veszi le a szeméről a kendőt, aki megmutatja neki a helyes irányt, ácsárjaván, aki eljön, hogy felnyissa elvakult szemeinket, azután ez az ismeretlen helyen lévő személy már tudja, hogy haza fog találni. Minden intelligenciáját összeszedve, faluról falura járva, kérdezősködve, haza fog találni, vissza Istenhez.
Ez a helyes értelmezése ennek a versnek, ácsárjaván purusó véda, az ilyen személy, akinek mestere (ácsárjája) van, aki felnyitotta a tudatlanságtól elvakult szemeinket, az ilyen, intelligenciáját használó személy, – mely nem az agyi kapacitásra értendő, hanem valami másra, ez a lelki, az érzelmi intelligenciára utal – házról házra járva tudakozódik, követve a helyes irányt, és útmutatást, az haza fog találni. Hát nem csodálatos?

(folytatása következik)

1.   Cshándógja-upanisad 6.14.2.