Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Folytassuk tovább beszélgetésünket, melynek fő témája az elégedettség és a boldogság elérése volt. Ezzel kapcsolatban pedig szeretnék feltenni nektek néhány kérdést. Hajdanán az Arany avatár, vagyis Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj hosszabban beszélgettek, melynek első napjáról a Kutatás az élet végső célja után[1] című gyönyörű könyvben olvashatunk. Ez  egy nagyon mélyreható könyv mindazok számára, akik valóban az igazságot, az élet célját keresik. Beszélgetésükből kiderül, hogy az Úr Visnu elégedetté tétele érdekében eleinte egy nagyon szabályozott gyakorlatot követtek, majd végül eljutottak az élet legfelsőbb szintjére, és eszményéhez, mégpedig az Isteni Szépség és Szeretet találkozásához. Majd a következő napon ismét találkoztak és tovább folytatták beszélgetésüket. Maháprabhu kérdéseket intézett Rámánanda Rájhoz, a helyi kormányzóhoz, aki a legjobb tudása szerint igyekezett válaszolni rájuk.
Ebben a beszélgetésben tizenhárom kérdés hangzott el, és most megkérlek benneteket, hogy ti is csatlakozzatok ehhez a párbeszédhez, eszmecseréhez, méghozzá úgy, hogy én felsorolom a kérdéseket, ti pedig próbáljatok meg válaszolni rájuk. Tehát Maháprabhu első kérdése így hangzott: „Mi a legfontosabb dolog, amit tudnunk kell? Mi a legfőbb tudás?”
Válasz: Ki vagyok én.
Szvámí Tírtha: Helyes.
Válasz: Ki Isten?
Szvámí Tírtha: Ez még jobb.
Válasz: Milyen kapcsolat fűz össze bennünket?
Szvámí Tírtha: Ez a legkiválóbb válasz! Tehát nagyon érdekes volt, amit Rámánanda Ráj felelt: „Az Úr Krisna transzcendentális odaadó szolgálata a legfőbb és legfontosabb tudás, amivel rendelkeznünk kell.” S ezért meg kell értenünk önmagunkat, a Legfelsőbbet, illetve azt, hogy élő, szeretetteljes kapcsolatot kell kialakítanunk Ővele. Hiszen kapcsolatban kell lennünk valakivel ahhoz, hogy aztán egy jó viszony alakulhasson ki közöttünk.
Második kérdés: „Mi a legdicsőségesebb tett, amit végre kell hajtanunk?”
Válasz: Az odaadó szolgálat.
Szvámí Tírtha: Az összes kérdésre ismered a választ? Ez már nagyon közel áll a válaszhoz, ami így szól, „A legdicsőségesebb cselekedet, vagy eredmény amit elérhetünk az, ha Krisna hűséges híveivé válunk.“ Értitek? Ez a legtiszteletre méltóbb eredmény, amit elnyerhettek, ha bhakták lesztek. Miért? Alá tudjátok támasztani ezt egy sásztrikus idézettel?
Manóram: Krisna azt mondja, hogy: „Légy az én hívem.”[2]
Bhakta: Én azt mondanám, hogy váljunk olyan bhaktává, mint Ambarisa Mahárádzs, aki számára az egész világmindenség olybá tűnt, mint egy darab kő.
Paramánanda: Maháprabhu azt mondja, „Nem vagyok se bráhmana, se ksatrija, sem ez sem az nem vagyok, csak a gópík szolgájának a szolgájának a szolgája vagyok.”[3]
Szvámí Tírtha: Helyes, és azt hiszem az ő példája támassza alá leginkább ezt az eszményünket, hogy még Isten is hajlandó eljönni bhaktaként erre a  világra. S ez egy nagyon dicsőséges helyzet, hogy még saját maga is szeretné kipróbálni, hogy milyen érzés is Őt szolgálni. Tehát ez egy rendkívüli áldás.
Harmadik kérdés: „Ki a leggazdagabb a világon?”
Prémpraszád: Krisna.
Szvámí Tírtha: Kétségkívül jól figyeltél, most viszont egy praktikus, és nem egy teológiai válaszra van szükségünk. Ki a leggazdagabb a világon?
Bhakta: Aki Istent szolgálja.
Szvámí Tírtha: Nagyon szép! Az a leggazdagabb a világon, aki a Rádhá és Krisna iránt érzett szeretetben bővelkedik. Ez az élet rejtett kincse.

(folytatása következik)

1. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád
2. Bhagavad-gítá, 9.34; 18.65.
3. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 13.80.

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Основният фокус на беседата ни беше удовлетворението, щастието. В тази връзка бих искал да ви задам няколко въпроса. Веднъж имало дискусия между нашия Златен Аватар Чайтаня Махапрабху и Рамананда Рая. Първият ден от тази дискусия е предаден в прекрасната книга „В търсене на съвършената цел на живота“[1], която е много задълбочено изследване за всички онези, които действително търсят истината. В този разговор те търсели смисъла на живота. Започнали от дисциплиниран живот, целящ да удовлетвори Всевишния Бог Вишну и накрая достигнали до най-висшето ниво на живот и идеали – любящото единение на Божествената Любов и Божествената Красота. На следващия ден се срещнали отново и разговорът продължил. Махапрабху задавал въпросите, а Рамананда Рая, който бил губернатор, се стремял да отговори по най-добрия начин, на който бил способен.
Има тринадесет въпроса и сега ви моля да се включите в тази беседа, в този обмен. Ще ви казвам въпросите, а вие, моля ви, опитвайте да отговаряте. И така, първият ми въпрос, всъщност първият въпрос на Махапрабху е: „Кое е най-важното нещо, което трябва да знаем? Кое е най-доброто знание?”
Отговор: Кои сме ние.
Свами Тиртха: Добре.
Отговор: Кой е Бог?
Свами Тиртха: По-добре.
Отговор: Каква е връзката помежду ни?
Свами Тиртха: Най-добре! Отговорът бил много интересен: „Трансценденталното предано служене към Кришна – то е върховното знание, най-доброто знание.” А за това е нужно да разберете себе си, за това е нужно да разберете кой съществува оттатък, и за това е нужно да развиете жива и любяща връзка. Защото само ако има връзка тя може да прерасне в добра връзка.
Вторият въпрос е: „Кое е най-славното дело?”
Отговор: Преданото служене.
Свами Тиртха: Ти имаш този отговор за всички въпроси ли? Много е близо до отговора, който гласи: „Най-славното дело или постижение е да си верен следовник на Кришна.“ Виждате ли? Това е най-престижното постижение, което можете да имате – да станете предани. Защо? Можете ли да подкрепите това с цитати от писанията?
Манорам: Кришна казва: „Стани Мой предан.”[2]
Предан: Бих казал: стани предан като Махараджа Амбариша – на него цялата вселена му изглеждала като парче камък.
Парамананда: Махапрабху е казал: „Аз не съм брамин, не съм кшатрия, не съм такъв или онакъв, аз съм слуга на слугите на слугите на гопите.”[3]
Свами Тиртха: Правилно. Мисля, че Неговият пример най-добре подкрепя тази идея – че дори Господ е готов да дойде като предан. Това е такава славна позиция, че Той самият иска да опита какво е. Така че това е нещо много славно.
Третият въпрос е: „Кой е най-богат?”
Прем Прасад: Кришна.
Свами Тиртха: Внимавал си в лекцията, без съмнение. Но сега ни е нужен практически отговор, не богословски. Кой е най-богат?
Предан: Който служи на Бога.
Свами Тиртха: Много добре. „Най-големият богаташ е онзи, който е богат с любовта към Радха и Кришна.“ Това е скритото съкровище на живота.

(следва продължение)

1. От Бхактиведанта Свами Прабхупада
2. „Бхагавад Гита“ 9.34; 18.65
3. „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя, 13.80

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 04.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Der Schwerpunkt unserer Diskussion lag auf Zufriedenheit und Glück. Dazu möchte ich Ihnen einige Fragen stellen. Es gab einmal eine Diskussion zwischen unserem Goldenen Avatar, Chaitanya Mahaprabhu und Ramananda Raya. Der erste Tag dieser Diskussion ist in dem wunderschönen Buch „Die Suche nach dem höchsten Ziel des Lebens“[1] festgehalten, einer sehr tiefgründigen Studie für alle, die aufrichtig nach der Wahrheit suchen. In dieser Diskussion suchten sie nach dem Sinn des Lebens. Sie begannen mit einem disziplinierten Leben, um den Höchsten Herrn Vishnu zufriedenzustellen, und gelangten schließlich zur höchsten Stufe des Lebens und der Ideale – der liebevollen Vereinigung von göttlicher Liebe und göttlicher Schönheit. Am nächsten Tag trafen sie sich erneut, und die Diskussion wurde fortgesetzt. Mahaprabhu stellte die Fragen, und Ramananda Raya, ein Gouverneur, versuchte, sie nach besten Kräften zu beantworten.
Es sind dreizehn Fragen, und ich bitte euch nun, an diesem Gespräch, diesem Austausch, zu beteiligen. Ich werde euch die Fragen nennen, und bitte, versucht sie zu beantworten. Meine erste Frage, eigentlich Mahaprabhus erste Frage, lautet: „Was ist das Wichtigste, das wir wissen sollten? Was ist das beste Wissen?“
Antwort: Wer wir sind.
Swami Tirtha: Gut.
Antwort: Wer ist Gott?
Swami Tirtha: Besser.
Antwort: Was ist die Verbindung?
Swami Tirtha: Am besten! Die Antwort war sehr interessant: „Der transzendentale hingebungsvolle Dienst an Krishna – das ist das höchste Wissen, das ist die beste Art von Wissen.“ Und dafür müsst ihr euch selbst verstehen, dafür müsst ihr verstehen, wer drüben ist, und dafür müsst ihr eine lebendige und liebevolle Beziehung entwickeln. Denn nur aus einer Beziehung kann eine gute Beziehung entstehen.
Die zweite Frage lautet: „Was ist die verherrlichteste Tat?“
Antwort: Hingebungsvoller Dienst.
Swami Tirtha: Hast du diese Antwort auf alle Fragen? Sie kommt der Antwort sehr nahe, denn es   heißt: „Die verherrlichteste Tat oder Errungenschaft ist es, ein treuer Anhänger Krishnas zu sein.“ Versteht ihr? Dies ist die höchste Errungenschaft, die man erlangen kann – wenn man ein Anhänger wird. Warum? Könnt ihr das mit Zitaten aus den Shastras belegen?
Manoram: Krishna sagte: „Werdet meine Anhänger.”[2]
Anhänger: Ich würde sagen: Werdet ein solcher Anhänger wie Maharaja Ambarisha – für ihn war das gesamte Universum wie ein Stück Stein.
Paramananda: Mahaprabhu sagte: „Ich bin kein Brahmane, ich bin kein Kshatriya, ich bin nicht dies und das, ich bin ein Diener der Diener der Diener der Gopis.“ [3]
Swami Tirtha: Richtig. Und ich denke, sein Beispiel ist der beste Beweis dafür – dass selbst Gott bereit ist, als ein Devotee zu kommen. Und es ist eine so glorreiche Stellung, dass er selbst erfahren möchte, wie es ist. Das ist also sehr glorreich.
Dritte Frage: „Wer ist der Reichste?“
Prem Prasad: Krishna.
Swami Tirtha: Du hast dem Vortrag zweifellos aufmerksam zugehört. Aber jetzt brauchen wir eine praktische, keine theologische Antwort. Wer ist am reichsten?
Devotee: Derjenige, der Gott dient.
Swami Tirtha: Sehr gut. Der Reichste ist derjenige, der reich ist an Liebe zu Radha und Krishna. Das ist der verborgene Schatz des Lebens.

(Fortsetzung folgt)

1. Von Bhaktivedanta Swami Prabhupada
2  Chaitanya Charitamrita, Madhya, 13.80
3  Bhagavad Gita 9.34; 18.65

(из лекции Свами Тиртхи, 04.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Главной темой нашей беседы было удовлетворение, счастье. И в связи с этим я хотел бы задать вам несколько вопросов. Однажды состоялась беседа между нашим Золотым Аватаром Чайтаньей Махапрабху и Раманандой Райем. Первый день беседы описан в прекрасной книге «В поисках высшей цели жизни»[1], которая является очень глубоким исследованием для всех тех, кто действительно ищет истину. В этой беседе они искали цель жизни. Они начали с дисциплинированной жизни, чтобы удовлетворить Верховного Господа Вишну, и в конце концов пришли к высшей платформе жизни и идеалам — любовному союзу Божественной Любви и Божественной Красоты. На следующий день они снова встретились, и беседа продолжилась. Махапрабху задавал вопросы, а Рамананда Рай, который был губернатором, старался отвечать в меру своих возможностей.
Всего тринадцать вопросов, и теперь я прошу вас присоединиться к этой беседе, к этому обмену. Я перечислю вам вопросы, а вы, пожалуйста, постарайтесь ответить. Итак, мой первый вопрос, фактически первый вопрос Махапрабху: «Что самое важное, что мы должны знать? Что является лучшим знанием?»
Ответ: Кто мы.
Свами Тиртха: Хорошо.
Ответ: Кто Бог?
Свами Тиртха: Лучше.
Ответ: Какова наша связь?
Свами Тиртха: Лучше всего! Итак, ответ был очень интересным: «Трансцендентное преданное служение Кришне — это высшее знание, это лучший вид знания». А для этого нужно понять себя, для этого нужно понять, кто существует там, и для этого нужно развить живую и любящую связь. Потому что только если есть связь можно ее развить в хорошую связь.
Второй вопрос: «Какой поступок самый прославленный?»
Ответ: Преданное служение.
Свами Тиртха: У тебя этот ответ на все вопросы? Он очень близок к ответу, потому что сказано: «Самое славное деяние или достижение — это быть верным последователем Кришны». Видите? Это самое престижное достижение, которое вы можете получить — стать преданным. Почему? Можете ли вы подкрепить это цитатами из шастр?
Манорам: Кришна сказал: «Стань Моим преданным».[2]
Преданный: Я бы сказал: станьте таким преданным, как Махараджа Амбариша — для него вся вселенная казалась куском камня.
Парамананда: Махапрабху сказал: «Я не брамин, я не кшатрий, я не то и не это, я слуга слуг слуг гопи».[3]
Свами Тиртха: Правильно. И я думаю, Его пример — лучшее подтверждение этой идеи: даже Бог готов прийти как преданный. И это настолько славное положение, что Он хочет Сам испытать, что это такое. Так что это очень славно.
Третий вопрос: «Кто самый богатый?»
Прем Прасад: Кришна.
Свами Тиртха: Ты, несомненно, внимательно слушал лекцию. Но теперь нам нужен практический ответ, а не теологический. Кто самый богатый?
Преданный: Тот, кто служит Богу.
Свами Тиртха: Очень хорошо. Самый богатый — тот, кто богат любовью к Радхе и Кришне. Это скрытое сокровище жизни.

(продолжение следует)

1. Бхактиведанта Свами Прабхупады
2. „Бхагавад Гита“ 9.34; 18.65
3. „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья, 13.80

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2019 morning, Sofia)

Today in the morning, as we are in a small intimate inner circle, I don’t want to talk about the difficulties of life, because we take our lessons on that topic every day. For sure, in the evening we shall return to the second reality of life – disease. But before that I would like to return to the definition of knowledge that we discussed – this is verse 8-12 in the Thirteenth chapter of the Gita, The Nature, the Enjoyer and the Consciousness. I think these all are very important topics: what is this material nature around us; who is the enjoyer of the whole system; and finally, what is consciousness? And meanwhile in this discussion, which is a little dry, we receive this knowledge – what was the beginning of wisdom? Humility. And what was the end of that list? The philosophical search for the absolute truth. 

But let’s check these elements again. First is humility. What is real humility? Humility is not the feeling of being humiliated, because that is a destructive feeling, while humility is a constructive feeling. If we see something great, something more important than us, naturally we become humble. If we see the divine splendour, we will become very humble. Just in the case of Arjuna. Once he said to Krishna “You know, it’s a great feeling to be the best archer in the world”. But when he saw the cosmic form of Krishna, he said “I’m a little perplexed now. Maybe I committed some mistakes before. I didn’t know who You are”. So, sometimes we are not aware of the proper position of ourselves and of the others. And due to this, we might commit mistakes. But if we take a humble position, there is no chance for mistakes.

Of course, Shrila Shridhar Maharaj always says: don’t play the humble guy with a stupid person. Humility we have to apply with the saints. To a saintly person you can be really humble, because he will not misuse that. And it helps us to acquire some knowledge, as it is discussed here. If you pose yourself to know everything, then who can teach you? You say “I know, I know”. Go ahead, show yourself, show your talents! But if you say, “I’m in need! Very humbly I ask, please enlighten me in the spiritual knowledge”, then it will come. 

Then pridelesness. Just recently somebody asked what are the signs of pride. You know, we have this very strange disposition that we can be proud of anything. If you have something, it is reasonable; but you can be proud of not having anything. We have this very stupid behaviour, this tendency to be proud of everything that we have or we don’t have. And it is not very easy to get rid of that pride. There is a remedy, of course. If we humbly serve others, this is the best way to get rid of false pride.

Then what is next? It’s non-violence. After two thousand years the western psychology understood this ‘non-violent communication’. And here it is mentioned in the very beginning of the list. Non-violence is like an eternal science that we can apply in all different fields of life. I think it is quite normal that we don’t kill our fellow human beings. But I don’t think that the difference between a cannibal and a vegetarian is only a question of taste. So there is something more to polish in this non-violence. And also, in other fields of life; it is not only the physical violence, but especially for spiritual practitioners the spiritual violence is a very important topic to avoid. How many times it happens that you intrude into the life or the mental system of others in a very brutal way? 

Once Gurudev was on an excursion with some devotees and one of them trampled upon some insect. He was very sorry for that and showed Gurudev: “I made such a mistake!” Then Gurudev said: “This is what we cannot avoid. You see, violence is always there, some parts we cannot avoid. But what we can avoid, let’s try to avoid that.” What you cannot, you have to express your sorry for that. I cannot say atonement, because how can we correct a mistake which is irreversible. 

But even to these limitations, we have to use the next principle, which is tolerance. Sometimes we have to tolerate the limitations that we are forced to go through. What you can change, you can change. What you cannot, you have to tolerate. But in many cases you are very weak in your faith. And you say, “I cannot”. Then what will your spiritual master say? 

Answer: “Yes, you can.”

Swami Tirtha: Of course! So, don’t ask a sadhu. If you don’t want to be removed from your zone of comfort, don’t ask a sadhu. Otherwise you have to tolerate his words. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

Ma reggel, hogy ilyen bensőségesebb, szűk körben vagyunk nem szeretnék az élet nehézségeiről beszélni, hiszen arról minden nap kapunk egy kis tanítást. Az esti beszélgetéskor majd biztosan vissza kell térnünk az életnek ehhez a másik valóságához, a betegségekhez, de azelőtt még szeretnék beszélni egy kicsit a tudatosság definíciójáról amit már korábban érintettünk. Ez a Gítá 13.fejezetének 8-12. verse, A prakrti, a purusa, és a tudat (prakrti: a természet: a teljes anyagi világ; purusa: tiszta szellem, lélek). Úgy hiszem, hogy ez mind nagyon fontos; tudni, hogy mi jellemző a körülöttünk lévő anyagi világra; ki ennek az egész rendszernek az élvezője; és végül, hogy mi a tudatosság. S miközben erről a kissé száraz témáról beszélgetünk, olyan tudásra teszünk szert, mint például, hogy mivel kezdődött a bölcsesség? Az alázattal. S mi található a lista végén? Az abszolút igazság utáni filozófiai kutatás. 

De nézzük meg közelebbről ezeket az összetevőket. Az első az alázatosság. Mi is a valódi alázat? Az nem az az érzés, amikor megaláznak bennünket, mert az egy ártalmas érzés, míg a valódi alázat az épít. Ha valami nagyszerűvel találkozunk, fontosabbal, mint mi magunk, akkor felébred bennünk a természetes alázat. Ha meglátjuk  a tündöklő isteni fényességet, akkor nagyon alázatossá válunk, éppúgy, mint Ardzsuna. Egyszer így szólt Krisnához „Tudod, nagyon jó érzés a világon a legjobb íjásznak lenni!” Viszont, amikor megpillantotta Krisna kozmikus formáját megdöbbenve így szólt: „Most egy kissé zavarban vagyok, lehet hogy tévedtem, fogalmam sincs ki vagy Te”. Tehát néha azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi magunk kik vagyunk, és azzal sem, hogy mások kicsodák, s ezért néha hibázhatunk. Viszont, ha felveszünk egy alázatos attitűdöt, akkor nem foghatunk mellé.

Természetesen Sríla Srídhár Mahárádzs mindig azt mondja: ne legyetek túlzottan alázatosak egy ostobával találkozva, azt a szentekkel szemben kell gyakorolnunk. Egy szent emberhez nagy alázattal kell közelednünk, mert ő nem fog visszaélni azzal, illetve segít bennünket, hogy olyan tudásra tegyünk szert, mint amikről itt beszélünk. Viszont, ha úgy teszünk, mintha már mindent tudnánk, akkor ki fog tudni tanítani benneteket? Ha azt mondjátok mindig, hogy „Tudom, tudom”. Akkor rajta, menjetek, mutassátok meg milyen nagyszerűek vagytok! Viszont, ha elismeritek, hogy „Szükségem van  a segítségedre, nagyon alázatosan kérlek, világosíts fel, részesíts engem lelki tudásban”, akkor Ő el fog jönni. 

Nos, aztán ott van a büszkeség. Nemrégiben kérdezte valaki, hogy milyen jellemzői vannak a büszkeségnek. Tudjátok van egy nagyon furcsa tulajdonságunk, hogy képesek vagyunk bármire is büszkék lenni. Ha van valamink, az már jó ok arra, hogy büszkék legyünk, de arra is büszkék lehetünk, hogy nincs semmink. Szóval ez az esztelenség jellemző ránk, hogy akkor is büszkék vagyunk, ha mindenünk megvan, és akkor is, ha semmink sincs. S ettől a büszkeségtől nem könnyű megszabadulni. De természetesen erre is van gyógymód, méghozzá, ha alázatosan szolgálunk másokat ez a legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk a hamis büszkeségtől.

S mi a következő? Az erőszak nélküliség. Kétezer év elteltével a nyugati pszichológia végre megértette ezt az ‘erőszakmentes kommunikációt’. Itt pedig már a lista legelején olvashatjuk. Az erőszakmentesség olyan, mint egy örökké hasznos tudomány, melyet az élet minden területén alkalmazhatunk. Azt hiszem az teljesen normális dolog, hogy nem oltjuk ki az embertársaink életét, és azt sem hiszem, hogy egy kannibált a vegetáriánustól csupán a gusztusuk különbözteti meg. Tehát azért van még mit csiszolni ezen az erőszakmentességen. S ha az élet más területeit is megvizsgáljuk, akkor nem csak fizikális erőszakról beszélhetünk, hanem a lelki gyakorlók körében felmerül egy másik nagyon fontos téma, a lelki erőszaktól való tartózkodás. Hányszor fordult már elő velünk, hogy nagyon erőszakos módon avatkoztunk bele mások életébe vagy lelkébe? 

Egyszer Gurudév néhány bhaktával kirándult, és az egyikőjük rátaposott egy bogárra. Barátunk ezt nagyon fájlalta és mondta is Gurudévnek, hogy: „Sajnos ezt elhibáztam!” Mire Gurudév azt mondta: “Ez az, amit nem tudunk elkerülni. Látjod, az erőszak valamilyen formában mindig ott van, nem tudjuk kikerülni. Viszont amit tudunk, azt próbáljuk meg elkerülni.” Amit meg nem, azzal kapcsolatban kérjünk bocsánatot. Azt nem mondhatom, hogy vezekeljünk, mivel ami egyszer már megtörtént, azt nem tudjuk semmissé tenni. 

Viszont még ilyen feltételek mellett is tudunk egy elvet alkalmazni, méghozzá a  toleranciát. Néha tolerálnunk kell a korlátozottságokat, amikkel kénytelenek vagyunk szembenézni. Viszont amin tudunk változtatni, azon változtatnunk  is kell, amin pedig nem, azt el kell, hogy viseljük. Ám sok esetben nagyon gyenge  a hitünk, és azt mondjuk, hogy „Erre képtelen vagyok”, de mit mond erre a tanítómesteretek? 

Válasz: „Igenis, meg tudod csinálni.”

Szvámí Tírtha: Persze, hogy ezt mondja! Szóval, ha nem akartok kimozdulni a konfortzónátokból, akkor ne kérdezzetek egy szádhut, különben el kell fogadnotok azt, amit mond. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2019 сутрин, София)

Днес сутринта, понеже сме в малък и близък вътрешен кръг, не искам да говоря за житейските трудности, бездруго получаваме уроци по тази тема ежедневно. Несъмнено довечера ще се върнем към втората трудност в живота – болестите. Но преди това бих искал да се върнем на определението за знание, което обсъждахме, дадено в стихове 8-12 от Тринадесета Глава на „Гита“, „Природата, наслаждаващият се и съзнанието“. Мисля, че всичко това са много важни теми: какво представлява материалната природа около нас; кой е наслаждаващият се на цялата тази система; и накрая, какво е съзнанието? В хода на тази дискусия, която е малко суховата, получаваме това знание – кое беше началото на мъдростта? Смирението. А кое беше в края на този списък? Философското търсене на абсолютната истина. 

Но нека разгледаме отново тези елементи. Първият е смирението. Какво е истинско смирение? Смирението не е чувството на унижение, тъй като унижението е деструктивно, докато смирението е конструктивно чувство. Ако видим нещо велико, нещо по-значимо от нас, по естествен начин ставаме смирени. Ако видим божественото великолепие, ще станем много смирени. Точно както в случая с Арджуна. Веднъж той казал на Кришна: „Знаеш ли, много е хубаво усещането да си най-добрият стрелец с лък на света!“ Обаче когато видял вселенската форма на Кришна, той рекъл: „Малко съм объркан сега. Май сбърках преди. Не знаех кой си”. Така че понякога не осъзнаваме истинската позиция – и на себе си, и на другите. И заради това може да допуснем грешки. Но ако заемем смирена позиция, няма как да сгрешим.

Разбира се, Шрила Шридхара Махарадж винаги казва: недей да се правиш на смирен пред глупака. Смирението трябва да се прилага спрямо светците. Със светия човек можеш да си истински смирен, понеже той няма да злоупотреби с това. Освен това, смирението ни помага да придобием знание, както се споменава тук. Ако заявяваш, че знаеш всичко, кой може да те учи? Щом казваш „Знам си, знам си!“ – действай, покажи се, разкрий способностите си! Но ако кажеш: „В нужда съм! Много смирено моля да ме просветлиш с духовното знание”, тогава това ще се случи. 

Следва липса на гордост. Наскоро някой питаше какви са признаците на гордостта. Знаете ли, ние имаме тази странна наклонност да можем да се гордеем с всичко. Ако имаш нещо поне е разбираемо; обаче човек може да се гордее и че няма нищо. Имаме това толкова глупаво поведение, тази тенденция да сме горди с всичко, което имаме или което нямаме. И не е никак лесно да се избавим от тази гордост. Има лек, разбира се. Ако смирено служим на другите, това е най-добрият начин да се спасим от фалшивата гордост.

Кое е следващото? Ненасилие. След две хиляди години западната психология достигна до идеята за „ненасилствената комуникация“. А тук това се споменава в самото начало на списъка. Ненасилието е като вечна наука, която можем да прилагаме във всички сфери на живота. Мисля, че е съвсем нормално да не избиваме ближните си, хората. Но не мисля, че разликата между канибала и вегетарианеца е просто въпрос на вкус. Така че има още какво да се полира в ненасилието. Също така и в останалите сфери на живота; не става въпрос само за физическото насилие, но особено по отношение на духовните практикуващи, духовното насилие е много важно нещо, което да се избягва. Колко често се случва да се намесвате в живота или в мисленето на другите по много груб начин? 

Веднъж Гурудев беше на екскурзия с няколко бхакти и стана така, че един от тях неволно настъпи буболечка. Той много съжали и показа на Гурудев: „Виж каква грешка направих!” Тогава Гурудев каза: „Това е, което не можем да избегнем. Виждате ли, насилие винаги има, някои негови страни не можем да избегнем. Обаче това, което можем да избегнем, нека се стараем да го правим.” За което не можем, нека изразим съжалението си. Не мога да го нарека изкупление, защото как можем да поправим грешка, която е необратима? 

Но дори и спрямо тези ограничения трябва да прилагаме следващия принцип, който е търпение. Понякога се налага да изтърпяваме ограниченията, през които сме принудени да преминаваме. Което можем да променим – да го променим. Което не можем – трябва да го изтърпим. Но в много случаи вие сте слаби в своята вяра. И казвате: „не мога”. Тогава какво ще отвърне духовният ви учител? 

Отговор: „Да, можеш!“

Свами Тиртха: Разбира се! Затова недейте да питате садху. Ако не искате да бъдете извадени от зоната си на комфорт, недейте да питате садху. Иначе ще трябва да изтърпите думите му. 

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2019 evening, Sofia)

We have to continue the topic that we had started. We discussed human ambitions. Goals and means and how one replaces the other. In many cases we consider means to be goals and then we are surprised that they don’t function. The instruments don’t function as ideals. And we discussed a few human ambitions that we have in this lifetime. One was success. Then money, happiness. Usually these are three very important factors in people’s life. But we have to search what is the proper source and what is the proper purpose of all these different items.

In the Manu Samhita it is said that first you have to become a human being. To be born from a human mother and father is not enough. You have to become a human being, and that means you fulfil certain requirements. One sign of a human being is that he doesn’t steal. That means we have to know the owner, where the things belong. Because if we usurp the things provided in life without giving proper respect to the owner, then we commit a mistake, that is inhuman behavior. Many times you think that the source of money is your boss. And the proper owner of your money is you. And the proper place of this money is in your pocket. But this is a mistake. The source is not the boss, the owner is not you and the place is not in your pocket. Who is the ultimate source and who is the ultimate proprietor of any wealth in this whole creation? God. Good. But in which aspect? Kuvera? No, Kuvera is the accountant or the treasurer. Lakshmi? No. Lakshmi is the wealth. Who is the owner of the wealth? Yes, Krishna, but what aspect of Krishna? Makanchor?! Makanchor is a wealthy guy?! No, come on! Makanchor is a thief. The owner doesn’t steal. The owner possesses. So, who is it?

Jaya Radha Madhava…. How many hundreds of times you have sung this song? Madhava! Madhava is the Lord of the Goddess of fortune. Krishna is Madhava, He is the possessor of all the wealth of this universe. So, the ultimate source, the proprietor and the enjoyer of “your” wealth, so to say, is Him – Madhava. And if Krishna wants to keep His own money in this pocket or in that pocket, you shouldn’t be upset by that. Because both pockets belong to Him. One is you, the other pocket is another person. So, don’t be upset if income is not evenly distributed. 

But what is the serious message here? That all the wealth belongs to God – Madhava who is the possessor of all the wealth of this created universe. 

Another ambition for man is happiness, and the key to happiness of a man is usually a woman. But who is the ultimate possessor of all the ladies of the three worlds? Yes, this is Krishna, Gopinath. So, don’t be surprised that it’s not you. There is someone who is more attractive. It is possible. Astonishing, but true. Therefore, we should consider all the female representatives of Shrimati Radharani as belonging to Krishna. 

And finally, the third ambition that we usually have is success. We are very much accustomed to use acronyms. So, of the three main items of success one is profit, the second is adoration – when people admire you and when you are in the center; and the third is when due to your special qualities you achieve some distinction. And if you use the acronym of these three, what is that? P.A.D. Profit, Adoration, Distinction. So, pad. If you achieve profit, adoration and distinction in the word of Maya, then who are you? You are Maya-pad. But in a spiritual sense, the real treasures, the real profit, the real admiration or adoration and the real distinction come from a spiritual source. Therefore, in the spiritual sense, you are Prabhu-pad. Meaning, a person who has surrendered at the lotus feet of the Supreme. Pad means ‘feet’. Prabhu is ‘the Lord’. So those who have taken full shelter of the Supreme Lord, they are the real treasure-hunters, they are the real possessors of divine wealth. 

So, all the wealth belongs to God Supreme, Madhava. All the ladies belong to Gopinath, Krishna. And whatever profit comes to you, you should be aware that it doesn’t belong to you, it belongs to Him. Whatever lady comes to you, you should be aware that she doesn’t belong to you; you only can take care of her, serve her, but she belongs to Krishna. All right, but then what can you do with the success or with the admiration that comes to you? This we should offer at the lotus feet of our masters. Then we are safe. Because although these are the general ambitions of life, they can bring both success and failure to us. If we forget that all these different items belong to our superiors, then we are mistaken. Then we are inhuman, because we start to steal, to usurp. Therefore the three main merits of any strong spiritual community are this non-possessive mentality – not running after wealth; chastity or to refrain from misuse of the other gender; and also to be humble. If you join a monastic order in Christianity, these are the three main vows that you have to take: poverty, chastity and obedience. So, if you join the devotees, that means you have joined a very high order of monastic discipline. It’s very good. Why? This will turn us into real human beings, following these principles. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

Folytassuk tovább azt a témát, amit elkezdtünk, amikor a különböző emberi célokat, és azok megvalósítási módjait vizsgáltuk, illetve hogy miként helyettesíthetők egymással. Sokszor azt hisszük, hogy a siker, a gazdagság és a boldogság a cél, pedig ezek csak következmények, valami másnak az eredményei, és meglepődünk, hogy miért nem működnek. Általában ez a három fő hajtóerő az emberek életében, de meg kell keresnünk ezeknek a különböző dolgoknak a megfelelő forrását, és az igazi célját.

A Manu-szanhitában az áll, hogy először emberi lénnyé kell válnunk, és az, hogy emberi anyától és apától születtünk az még nem egyenértékű ezzel. Emberré kell válnunk, és ehhez bizonyos követelményeknek eleget kell tennünk. Ilyen például az, hogy nem lopunk, ami annyit jelent, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy kihez tartoznak a dolgok, ki a birtokosa azoknak. Mivel, ha csak elveszünk dolgokat, amit az élet nyújt a számunkra anélkül, hogy megfelelő tiszteletet tanúsítanánk a birtokosuk iránt, akkor hibát követünk el, s ez egy emberellenes, rendkívül alantas viselkedés. Sokszor azt gondoljuk, hogy a pénzt a főnökünktől kapjuk, és a jogos tulajdonosai mi vagyunk, illetve a legjobb helye a zsebünkben van. Viszont ez egy tévedés. A pénz forrása nem a főnök, a jogos tulajdonosai sem mi vagyunk, és a legjobb helye sem a zsebünkben van. Ki a végső forrása, birtokosa bármilyen gazdagságnak ebben az egész teremtésben? Isten. Helyes, de melyik aspektusa? Kuvéra? Nem, nem Kuvéra, ő a pénztárnok, vagy kincstáros. Esetleg Laksmí? Nem, Laksmí a gazdagság képviselője, de ki a gazdagság birtokosa? Igen, Krisna, de melyik aspektusa? Makhancsór. Makhancsór, az egy gazdag fickó lenne?! Na ne már, az egy tolvaj! A tulajnak nem kell lopnia, hiszen minden az övé. De akkor ki a birtokosa mindennek?

Dzsaja Rádhá-Mádhava…. Hányszor énekeltük már ezt a dalt? Tehát Mádhava! Mádhava a Szerencseistennő Ura. Krisna, Mádhava, az egész világmindenség birtokosa. Szóval, Ő, Mádhava a végső forrása, birtokosa és élvezője az úgymond ‘mi’ vagyonunknak. Tehát, ha Krisna a saját pénzét ebben vagy abban a zsebben akarja tartani, akkor emiatt ne szomorkodjatok, mivel mindkettő az Övé. Az egyik a ti zsebetek, a másik egy másik ember zsebe, úgyhogy ne búslakodjatok, ha ez nem egyformán van elosztva. 

Viszont mi a komoly üzenete mindennek? Az, hogy minden gazdagság Istenhez, Mádhavához tartozik, Aki az egész teremtett világmindenség birtokosa. 

Most pedig nézzük meg az emberek második fő célját a boldogságot, ami a férfiak esetében egy nő. S ki a három világ valamennyi hölgyének a birtokosa? Igen, Krisna, Gópináth. Tehát ne lepődjetek meg, ha nem ti vagytok azok, hiszen van valaki, aki még vonzóbb. Igen, ez lehetséges, lehet hogy elképesztően hangzik, de igaz. Ezért Srímatí Rádhárání valamennyi női képviselőjét Krisnához tartozónak kell tekintenünk. 

Végül pedig a harmadik fő cél, amiről már a múltkor is beszéltünk, a siker. S mivel már nagyon hozzászoktunk a rövidítések használatához, nézzük meg, hogy miből is áll a siker: az egyik a profit, a második az ámulat, amikor csodálnak az emberek, és ti vagytok a középpontban, illetve a harmadik pedig a dicsfény, hogy a különleges tulajdonságaitok révén elértek egyfajta megkülönböztetést. S ha megnézzük ennek a három szónak a kezdőbetűit, akkor mi jön ki ebből? P.A.D. Profit, Ámulat, Dicsfény. Tehát ‘pád(a)’. Ha a májá világában sikerül elérnetek a profitot, az emberek ámulatát, és dicsfényt, akkor ki lesz belőletek? Akkor ti lesztek a Májá-pádák. Viszont lelki értelemben az igazi Profit, az igazi Ámulat, és az igazi Dicsfény a lelki forrásból származik. Ezért lelki értelemben, ti Prabhu-pádák vagytok, egy olyan személy, aki meghódolt a Legfelsőbb Úr lótuszlábánál. A páda ‘lábat’  jelent, a prabhu pedig maga az ‘Úr’. Tehát azok, akik elnyerték a Legfelsőbb Úr lótuszlábának a menedékét, ők az igazi kincsvadászok, ők az igazi isteni gazdagság birtokosai. 

Tehát a Legfelsőbb Úr, Mádhava a világ minden gazdagságának a birtokosa, minden hölgy Gópináth-hoz, Krisnához tartozik, és bármilyen haszonra teszünk is szert, tudnunk kell, hogy az nem a miénk, hanem az Úrhoz tartozik. Bármilyen hölggyel találkozunk, tudnunk kell, hogy ő nem a miénk, mi csak gondoskodunk róluk, szolgáljuk őket, de ő valójában Krisnához tartozik. Na jó, de akkor mit kezdjünk a sikerrel, vagy az ámulattal, ami felénk irányul? Ajánljuk fel a mestereink lótuszlábánál, és akkor biztonságban leszünk. Hiszen ezek az élet úgymond általános céljai, de sikerhez és bukáshoz is egyaránt vezethetnek. Ha megfeledkezünk arról, hogy mindezek a feletteseinkhez tartoznak, akkor tévúton járunk, vagyis eltulajdonítunk, jogtalanul bitorlunk valamit. Ezért bármilyen erős lelki közösség jellemzői az anyagi javak birtoklásától való mentesség, tehát hogy nem az anyagi javak hajszolása a cél; a nemi tisztaság, vagyis, az ellenkező nemmel szembeni önmegtartóztatás; és az alázat. Ha valaki keresztény szerzetes lesz, ez a három fő fogadalom, amit be kell tartania: a szegénység, a tisztaság, és az engedelmesség. Ha pedig csatlakozunk a bhaktákhoz, akkor az azt is jelenti, hogy egy nagyon magas szintű szerzetesi gyakorlathoz is csatlakozunk. Ami nagyon jó, mert ez fog bennünket igazi emberré formálni, ha követjük ezeket az elveket. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2019 вечер, София)

Трябва да продължим започнатата тема. Говорихме за човешките амбиции. За целите и средствата, и как едното заменя другото. Често считаме средствата за цели, а после се изненадваме, че нещата не се получават. Инструментите не могат да функционират като идеали. Също говорихме за някои амбиции, които хората имат в този живот. Едната беше успех. След това пари и щастие. Обичайно това са трите много важни фактора в живота на хората. Обаче трябва да потърсим какъв е правилният източник и каква е правилната цел на всички тези елементи.

В „Ману Самхита“ се казва, че най-напред трябва да станеш човек. Да си роден от човешки майка и баща не е достатъчно. Трябва да станеш човек, а това означава да изпълниш определени изисквания. Признак на човешкото същество е, че не краде. Това означава, че трябва да знаем кой е собственикът, на когото принадлежи всичко. Защото ако заграбваме нещата, които са ни дадени в живота, без да отдаваме нужното уважение на собственика им, тогава вършим грешка, такова поведение е неподобаващо за човешко същество. Често си мислите, че източникът на парите е вашият шеф. И че правилният притежател на парите сте вие. И че правилното място на парите е във вашия джоб. Обаче това е грешка. Източникът им не е шефът, собственикът им не сте вие и мястото им не е в джоба ви. Кой е върховният източник и върховният притежател на всички богатства в цялото творение? Бог. Добре. Но в кой Негов аспект? Кувера? Не, Кувера е счетоводител, ковчежник. Лакшми? Не, Лакшми е самото богатство. А кой е собственикът на богатството? Да, Кришна, но кой аспект на Кришна? Маканчор ли?! Маканчор да е богаташ?! Не, стига! Маканчор е крадец. Собственикът не краде. Собственикът притежава. И така, кой е Той?

Джая Радха-Мадхава…. Колко стотици пъти сте пели тази песен? Мадхава! Мадхава е господарят на богинята на сполуката. Кришна е Мадхава, Той е собственикът на цялото богатство в тази вселена. Така че в крайна сметка източникът, притежателят и наслаждаващият се на тъй нареченото „ваше“ богатство е Той – Мадхава, Кришна. Пък дали Кришна ще иска да държи парите си в този или в онзи джоб, това не бива да ви разстройва. Понеже джобовете са си Негови. Единият джоб сте вие, другият джоб е някой друг човек. Затова не се разочаровайте, ако доходите са разпределени неравномерно. 

Но какво е сериозното послание тук? Че цялото богатство принадлежи на Бога – на Мадхава, собственикът на всички съкровища в тази сътворена вселена. 

Друга амбиция за мъжете е щастието, а ключ към щастието на мъжа обикновено е жената. Но кой в края на краищата притежава всички жени в целите три свята? Да, това е Кришна, Гопинатх. Не се изненадвайте, че не сте вие. Съществува някой, който е по-привлекателен. Това е възможно. Поразително, но е вярно. Затова трябва да считаме всички женски представителки на Шримати Радхарани за принадлежащи на Кришна. 

И накрая, третата амбиция, която обичайно имаме, е успехът. Ние сме много свикнали да използваме акроними. И така, от трите главни съставки на успеха едната е печалба, втората е адмирации – когато хората ви се възхищават и вие сте в центъра; и третата е когато заради специалните си качества постигате признание, достопочтеност. И ако направите акроним от тези трите какво се получава? П.А.Д. Печалба, Адмирации, Достопочтеност. Тоест, пад. Ако сте постигнали печалба, адмирации и достопочтеност в света на мая, тогава какви сте? Вие сте мая-пад. Но в духовен смисъл истинските съкровища, истинските печалби, истинските адмирации или възхищение и истинската достопочтеност идват от духовен източник. Затова в духовен смисъл вие сте Прабху-пад. Това означава някой, който се е отдал в лотосовите нозе на Всевишния. Пад означава „нозе“. Прабху означава „Господ“. Така че онези, които са се прислонили напълно у Бога, те са истинските ловци на съкровища, те наистина притежават божествените богатства. 

И така, всички богатства принадлежат на Върховния Господ, Мадхава. Всички жени принадлежат на Гопинатх, Кришна. А каквато печалба дойде при вас, трябва да осъзнавате, че тя не е ваша, а принадлежи на Всевишния. Каквато жена дойде при вас, трябва да осъзнавате, че тя не е ваша; вие можете просто да се грижите за нея, да ѝ служите, но тя принадлежи на Кришна. Добре, но тогава какво да правите с успеха или възхищението, които ви спохождат? Тях трябва да поднасяме в лотосовите нозе на нашите учители. Тогава сме в безопасност. Защото макар това да са нормални житейски стремежи, те могат да ни донесат както успех, така и провал. Ако забравим, че всички тези различни неща принадлежат на нашите висшестоящи, тогава сме в грешка. Тогава не сме хора, защото започваме да крадем, да си присвояваме. Затова трите главни добродетели на всяка една силна духовна общност са тези: да не ламтиш за богатства; да си целомъдрен – тоест да се въздържаш да не злоупотребяваш с другия пол; и също да си смирен. Ако се присъедините към някой монашески орден в християнството, това са трите главни обета, които трябва да поемете: бедност, целомъдрие и покорство. Тоест, ако се присъедините към бхактите, това означава, че се присъединявате към много висш порядък монашеска дисциплина. Което е много добре. Защо? Защото ако следваме тези принципи, това ще ни направи истински човеци. 

(следва продължение)