Sharanagati

Damódar kérdése: Mikor olvastam egy leckét, rájöttem, hogy egyáltalán nem értem azt, hogy mi is a boldogság. Korábban azt, gondoltam, hogy a boldogság valami módon kapcsolódik a jószerencséhez, de abban a leckében az állt, hogy a boldogság egy tulajdonság, éppúgy, mint a személyiségünk egyéb jellemzői. Tehát úgy tűnik, hogy nem igazán függ külső tényezőktől. Kérhetnénk, hogy világítsd meg ezt a témát?

Szvámí Tírtha: Nos, talán jobb, ha egy olyan embert kérdezel, aki boldog, mert elmondhatja a személyes tapasztalatát. De elméletileg én is mondhatok valamit. Egyesek úgy gondolják, hogy a boldogság az élet végső célja, mint egy általános, univerzális elv, amelyre mindenki vágyik: “Igen, boldog szeretnék lenni!” De el kell, hogy mondjam, ez csak az újoncok, neofiták célja. Olyan ez, mint a demo verzió: “Boldog lehetsz!” Mert valójában nem elég, ha csupán a boldogságra törekszünk, csak az motivál bennünket. A boldogság nem egy cél, hanem egy eszköz, mondhatni, egy másodlagos hatás. Amennyiben összekevered a célokat az eszközökkel, akkor nagy hibát követsz el, mert ha el is éred, sohasem leszel igazán boldog.

Tehát, a boldogság nem egy cél, hanem valaminek az eredménye. Ezért, amire törekszünk, ami a célunk, az nem a boldogság, hanem életünk küldetése kell, hogy legyen. Ha ez lesz a legfőbb célunk, akkor boldogok leszünk – ha így teszel, ha ezért élsz. Ez jellemez egy szentet, akit valami magasabb cél vezérel, mint ez a földi élet. Ez azt jelenti, hogy meghaladja önmagát. Ha túlléped anyagi korlátaidat, és valami magasabbnak szenteled magad, akkor nyilvánvaló, hogy az alacsonyabb síkok harmonizálódnak. Vagy, ha mégsem válnának harmonikusabbá és egyre több problémát tapasztalnál, akkor is képes leszel feldolgozni őket, boldogan szembe fogsz tudni nézni velük. Ezért azt mondhatjuk, hogy megvalósított síkon képes vagy mosolyogva szembenézni a megpróbáltatásokkal. Miként érhető el ez a sík? Nagyon egyszerű. Azt gondolhatjátok, hogy ez nagyon bonyolult, de nem az. Csupán, múld felül önmagad! Úgy értem, hogy az anyagi önmagadat. Lépj a lelki síkra! Szat-csit–ánanda – te természetszerűleg, születésedtől fogva boldog vagy. A létezésed boldogságot jelent. Szóval, egyszerűen a lelki síkra kell kerülnünk – ezzel a feltétellel megadatik. Ezért a boldogság nem egy érzés, hanem; a boldogság egy tudatállapot. Vagy azt is mondhatjuk, hogy olyan, mint egy paradigma, mint egy világnézet. A mi paradigmánk az ánanda (boldogság).

Tehát, ne a boldogságot kutasd – akkor rá fogsz lelni. Ha kutatod, akkor elveszíted. Miért? Mert ki a boldogság legfőbb adományozója? Ki ő?

Hajagríva: Az Úr Csaitanja.

Szvámí Tírtha: Óh, igen! Róla mindig elfeledkezem! De, említsetek valaki mást, ha kérhetem.

Valaki: Laksmí Déví lenne?

Szvámí Tírtha: Nagyon alap koncepció.

Krpádhámá: Rádhárání?

Szvámí Tírtha: Rádhá. Helyes! Ő a boldogság legfőbb adományozója. Neki női természete van – és a hölgyek képesek leginkább boldogságot nyújtani. Van egy másik olvasata is a történetnek, de erről most nem beszélnék. Amikor az Úrnőt hiányolod – az nagyon fájdalmas. Ő a boldogság művészetének ismerője. S a szépség, a boldogság egészséges érzései, nem létezhetnek keserű fájdalom és a szenvedés totális intenzitása nélkül. Ő olyan, hogy ha birtokolni akarod, elmenekül, viszont, ha szolgálni szeretnéd Őt, akkor eljön, veled marad. Ezért ugyanígy van ez a boldogsággal, ha meg akarod szerezni, elveszíted. Szóval, ne feledjétek, hogy a boldogság nem egy érzés, mert az érzelmek jönnek, mennek. A boldogság egy belső hangulat. Ha szeretnénk összefoglalni az üzenetet, azt mondhatjuk: “Ne veszítsd el az Úrnőt!”

De gyakorlatilag hol van a mi boldogságunk? Mert elméletileg és teológiai szempontból természetesen egyetértünk, és azt mondjuk, hogy: igen, igen. ” De hol van az én boldogságom?” Csak nézd meg az anyákat, az ő boldogságuk olyan nyilvánvaló. Vagy nézz rá egy vaisnavára, az ő boldogságuk is olyan egyértelmű. A lelki testvérei azonnali boldogságot jelentenek a számára. Vagy nézd meg a mestert, a gurut – azonnal meg fogod érteni, hogy őt mi teszi boldoggá. Mert mi mindannyian egy rendszer részei vagyunk. Néha tanítómester vagy, néha szolga. De ha megnézed ezt az irányt vagy azt az irányt, meg fogod találni a boldogságod tárgyait és forrásait. Az egyik oldalon a mestered, a gurud, a parampará, a másik oldalon látod a testvéreidet, látod a követőidet stb. Ők mindannyian a boldogság ihletői a számunkra. S ez nem jelenti azt, hogy a boldogság külső forrásától függünk. Nem, ők olyanok, mint a tükrök, megsokszorozzák a belső ánandát. Ezért a rendszer, az ánanda rendszer részei vagyunk.

De teljesen egyetértek veled, amikor azt mondod, hogy a boldogság egy tulajdonság. S ezt a tulajdonságot fejleszthetjük; ápolhatjuk a boldogságunkat. Edzheted magad, hogy egyre boldogabb légy. Valójában ez a szádhu-szanga, a boldogságra való képzés – a közös evés, tánc, éneklés. Ennek mindenki örül. Remélem, megértitek, hogy ez nem vicc. Ha képesek vagyunk ezt valóban, mint egy lelki gyakorlatot megtenni, akkor biztosan örök jó tulajdonságok kerülnek felszínre.

(az előző pénteki lecke folytatása) 

Rádhá-Krsna prána móra – “Az Isteni Pár az én pránám (életerőm). Ők az életem, az életerőm. ” Ezt az elméletet intellektuális módon tanulmányozhatjuk és tanulhatjuk, illetve van egy másik lehetőségünk– mélyen átélhetjük a szívünkben. Néhány ember számára általában, és néhány bhakta számára gyakorlatilag, Isten vagy Krsna nagyon távoli, mint egy koncepció. Azonban Krsna mindezt érzékeli, és ezért szeretné egy nagyon különleges tulajdonságát gyakorolni – ez pedig a kegyesség.  Mindentudó a Jóisten? Tudomása van mindenről? Mit gondolsz Paramánanda?

Paramánanda: Úgy gondolom, igen. Bár hallottam, hogy vannak olyan dolgok, amelyekről nem igazán tud, de általában a mindentudó elképzelést támogatják.

Szvámí Tírtha: Igen, de légy óvatos, amennyiben teológusokkal beszélsz. Ennek oka az, hogy ezt a dinamikus Isten koncepciót nagyon nehéz megérteni azoknak, akiknek elméleti hitük van. Azok, akiknek élő a hitük, tudatában vannak annak, hogy Isten egyre inkább gyarapszik: “Óh, az én Istenem olyan tökéletes, hogy minden pillanatban egyre hatalmasabb és hatalmasabb lesz! S a mindentudását azáltal tudja megmutatni, hogy eljátssza, hogy nem tud valamiről.” Tehát, amikor távol vagy Tőle, vagy úgy érzed, hogy távol vagy, Ő ezt megérti és teljesen átérzi. Amikor elhagyatottnak és magányosnak érzed magad, ez nagyon fájdalmas a számára: “Hogy lehet az, hogy nem látsz engem? Miként adhatnék neked szemeket, hogy láss? Miként ölelhetnélek át?” Nem csupán az Ő teljes isteni tudása kérdőjeleződik meg, hanem a mindenhatósága is.  “Hogyan lehetséges, hogy nem juthatok el hozzád? Hogy lehet az, hogy nem tudok neked segíteni? Óh, olyan gyengének és magányosnak érzem magam.” Majd hirtelen ez a kis hibás tudatlanság eltűnik, a túláradó érzelmeknek nyoma vész, és Krsna elkezdi az eszét használni. “Mindenhatóként ismernek, de vannak korlátaim. Ki segíthetne rajtam? Istenem, kérlek, segíts! De Isten – én vagyok, én nem tudok segíteni saját magamon! Mit tegyek? Bár, hallottam valakikről, akik még inkább képesek mindenre. Kik azok? Ezek az én szolgáim. Meg kell kérnem őket, hogy menjenek el hozzád. Ki kell terjesztenem a kegyemet rajtuk keresztül, mert olyan elhagyatottnak érzed magad, társakat adok a számodra. S általuk megismerhetsz Engem.”

Ezért a vaisnava egy szent alapelv. Általuk terjeszti ki önmagát a Jóisten a számodra, személyesen a te számodra. Egy barát a te másik éned, egy vaisnava a második életed, a második pránád, életerőd. Ezért a vaisnavák nagyon szentek; ezért imádandóak – a szentek, akikkel találkozunk. S a szentek nem a tulajdonságaik révén lesznek szentek; hanem a te hozzájuk való viszonyulásod, megérzésed által, ha meglátod a szent minőséget bennük. Találkozhatsz akár a legnagyobb szenttel, de ha vak és ostoba vagy, akkor csak sértést követsz el ellenük. Azonban, ha csak egy kis szenttel találkozol is, de elég szerencsés és tiszta vagy, akkor felismered a szépségét és a nagyságát.

Sríla Srídhar Mahárádzs szerint “A lelki életben nincs periféria, mindenhol ott van a középpont.” Értitek mit jelent ez? Az isteni tökéletesség itt és most lehetséges. Nem kell máshová elmennünk. Összpontosítanod kell és olyannyira meg kell tisztítanod magad, hogy a Világmindenség középpontja lehessél. Oly sok középpont van, mindenki egy középpont. Ez gyönyörű, és nem csökkenti a fontosságát és erejét az Abszolút középpontnak – megsokszorozza azt. Természetesen ezt a gyönyörű gondolatot a jóga hagyománya is említi, és az okkult tanításokban is szerepel. Azt mondják, hogy a tudatosság olyan, mint egy kör, melynek a középpontja mindenütt ott van, és sehol sincs széle. De ez túl száraz Sríla Srídhar Mahárádzs verziójához képest. Ha szeretnéd a világmindenség középpontját megtalálni, akkor találnod kell egy szentet. Mert ők olyan erőteljesek és olyan intenzíven élik ezt az odaszentelt életet, hogy ez megtörténik. Ezért a vaisnava nagyon szent. Mert ha Isten után szeretnél kutatni, ha szeretnéd Istent megtalálni, akkor van egy biztos hely, ahol megtalálhatod – ez egy tiszta bhakta szíve. Ő mindig ott van. Feltételezhetően Ő ott van a te szívedben is. Csupán neked kell egy tiszta vaisnava, tiszta bhakta szintjére kerülnöd. Ekkor az Ő jelenléte teljes egészében nyilvánul meg.

Ezért imádjuk a vaisnavákat, hogy ők felfedhessék a szívüket. Ezért imádjuk Naróttam Dász Thákurt, aki felfedi a szívét. Ezt mondja: “Rádhá-Krsna prána móra – Az Isteni Pár az én életem.  Akár élek – dzsívané marané, dzsívó vá maró vá ” akár élsz, akár halsz” – Ők az én örök menedékem.”

A beszélgetésünket onnan indítottuk, hogy mi az élet értelme. S itt van valami, amin meditálhattok. Nem, nem csak ti – én is.

Préma-latá kérdése: Dzsaja azt kérdezi, hogy hol van Bhakti Abhaj Nárájan Mahárádzs?

Szvámí Tírtha: Erre nem tudok válaszolni. De bárhol is van, abban biztos vagyok, hogy a legodaadóbb bhaktái körében van. Nem az én dolgom, hogy elméleteket gyártsak arról, hogy itt van, vagy ott van vagy visszajön, vagy ott marad – ez nem az én dolgom. De abban bizonyos vagyok, hogy néhányan kapcsolatban vannak vele. Nem tudom, ez a válasz mennyire felel meg Dzsajának, de majd te eldöntöd.

Rádhá-Krsna prána móra[1] – “Az Isteni Pár Srí Srí Rádhá és Krsna az én életem. Akár élek, akár halok, rajtuk kívül nincs más menedékem!” Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, mert ma az élet értelméről kell beszélnünk, ami egy nagyon komoly téma. S mivel mindannyian nagyon elkötelezett és céltudatos lelki gyakorlók vagytok, ezért nem beszélhetünk alapszinten az élet értelméről.

Egy történet jutott az eszembe. Volt egyszer egy bölcs, aki a piactéren üldögélt és áldásokat osztott a különböző embereknek. Először egy fiatal herceg érkezett, akinek a bölcs azt mondta, hogy “Élj, hosszú életet!” Mindenki, aki körülötte állt és hallotta ezt az áldást nagyon elégedett volt: ”Igen, ez egy szép áldás! Hosszú élet!” Majd jött a második, aki egy jógi volt. Ő szintén kapott áldást: “Legyen korai halálod!” Ez a válasz sokakat meglepett: “Miféle áldás ez: legyen korai halálod?!” Majd harmadjára egy hentes jött és ő is áldásban részesült. Ez pedig egy nagyon rejtélyes üzenet volt: “Se ne élj, se ne halj!” Senki sem értette ezt az üzenetet, míg végül egy vaisnava érkezett, aki szintén egy titokzatos üzenetet kapott: “Akár élsz, akár halsz…” Szóval, körös-körül mindenki nagyon megdöbbent: “Miféle bölcs ez?” Tudjátok, hogy ezek a szádhuk és bölcsek és rsik és munik nagyon furcsa emberek. Nagyon nehéz megérteni pontosan mire is gondolnak.

Az első áldással nagyon elégedettek voltak az emberek: “Rendben, hosszú élet, szép!” “Legyen korai halálod!” A második üzenet – milyen meglepő és félelmetes üzenet! Viszont a harmadik és a negyedik, olyanok voltak, mint a rejtvények. Senki sem értette. Így elkezdték kérdezgetni a szentet: “Az első válaszodat el tudjuk fogadni, de miféle bölcs vagy te!? Különböző emberek fordulnak hozzád áldásért és te eltérő üzeneteket adsz a számukra? Egyfajta üzenetet kellene adnod – áldásokat!” Erre magyarázatba fogott a bölcs. Ez a történet mindenképpen a kali-jugában esett meg, ahol a bölcseknek magyarázkodniuk kell. Korábban jobban tisztelték őket, nagyobb elismerést kaptak. Bármit tettek vagy bármit mondtak, nem kellett azt megmagyarázniuk. Most még a valódi szenteket is megkérdőjelezik. Az nem probléma, ha a hamisakat kérdőjelezik meg, de előfordul, hogy még az igaziaknak is magyarázkodniuk kell. Tehát, ezt válaszolta: “Elsőként egy fiatal herceg jött. Hogyan érheti el a tökéletességet?” Mivel mindannyian a tökéletességet szerették volna elérni. “Ő mi módon érheti el? Az uralkodó tökéletessége a hosszú élet, amíg gyakorolhatja a dharmát, és a királyi kötelezettségeit. S ezen az isteni szolgálaton keresztül, miközben az alattvalókat szolgálja, megtisztítja saját magát. Majd végül, egy hosszú életet befejezvén, hazatérhet, vissza Istenhez.” “Igen, egyetértünk!” – mondta a közönség. “S, mi a helyzet a jógival? A jógi szintén a tökéletesség áldását kérte, majd ekkor ezt mondtad: “Legyen korai halálod!” Miféle áldás ez?” “Igen, igen, mivel ő nagyon komoly meditációt folytat, ezért teljesítette, az összes tapaszt és vratát és dzsapát, és mindent. Tehát, mi maradt a számára? Ha gyorsan elhagyja ezt a Föld bolygót, nyomban elnyeri a tökéletességet.” “Aha!” – mondták mindannyian. “Most már megértettük. Rendben, elfogadjuk a magyarázatodat, de mi van a hentessel? A következőket mondtad neki: “Má dzsívó mó maro – ne is élj, ne is halj” – mit jelent ez?” Majd a bölcs így válaszolt: “Mit jelent az, hogy “ne élj”? Ne élj, mert amennyiben folytatod a munkádat, a szakmádat, akkor újra és újra ugyanazokat a hibákat követed el. Hatalmas adósságot teremtesz és halmozol fel karmikus visszahatásokból, mely nagyon kedvezőtlen a számodra. Tehát, jobb, ha nem élsz. Ma jivo – ne élj! Ha meghalsz, szembe kell nézned a következményekkel. Bármiféle ostobaságot követtél is el azelőtt, meg kell fizetned az árát. S ez pedig keserű lesz. Tehát, inkább ne halj meg! Élned és halnod sem kellene!” Mindenki megdöbbent: “Igen! Oly sok hibát követett el és óh …meg kell őt menteni a visszahatásoktól. Óh, te olyan nagyszerű vagy, bölcs muni! Valódi áldást adtál! Nem szabad élnie és nem szabad meghalnia! De mi a helyzet a vaisnavával, a mi helybéli bhaktánkkal! Mi van ővele? Miért akár él, akár hal? “Jivo-va, maro-va”. Ez mit jelent? Te annyira költőien fogalmazol!” Akkor így válaszolt a szent: “Óh, a mi bhaktánk, szintén egy megvalósított személy. Ha él, Rádhá Krsnáért él, ha meghal, akkor is az Isteni Párral van. Tehát, számára az élet vagy halál ugyanazt jelenti.”

De a kali-juga gyorsan haladt. S mára eljutottunk egy olyan szakaszba, ahol az élet és halál sokak számára egyenlő. De nem ugyanazon a szinten. “Most szenvedek és utána is szenvedni fogok.” De, ha sikerül arra a megvalósításra jutni, hogy “az Isteni Pár az egyetlen menedékem”, akkor életben lenni, és Őket szolgálni ebben a testben ugyanazt jelenti, mint más formában és más.

Erős szavak! De ne fogadd el ezeket csupán engedelmességből! Próbálj eltűnődni, és mélyen belemerülni ebbe a gondolatba! Látni fogod, hogy megvalósítás nélkül, nem lehet ezt a szintet imitálni. De amint ez az intenzív érzés megnyilvánul benned, az életed is meg fog változni. Egy korlátozott és problémás életből egy áldott szintre kerülsz. Mert ez a módja annak, hogy legyőzzük a halállal kapcsolatos kérdéseket. Érkezz meg az élet tökéletes szintjére – és eléred a tökéletességet.

(folytatása következik)

[1] Naróttam Dász Thákur dalának első versszaka

(az előző pénteki lecke folytatása)

Szvámí Tírtha: Jama és nijama, a tilalmak és az ajánlások – ezek a szabályok, mint a jóga alapelvei, az erkölcsi hátteret adják, az életmód alapját. Amennyiben aktívabb gyakorlóvá szeretne válni az ember, akkor el lehet sajátítani az ülő helyzeteket, vagy szat-szangra járni, légző gyakorlatokat és mélyebb meditációt lehet végezni. Az alapszakaszok a jóga bevezető fokozatai, majd a leghaladóbb szinteken valódi kapcsolat alakul ki az egyén és a Legfelsőbb között.

Kérdés: És mit jelent a szat-szang?

Szvámí Tírtha: A szat-szang egy nagyon érdekes szó. A közvetlen, szó szerinti jelentése “találkozás az igazsággal”. Általában viszont, amikor az emberek azt mondják, hogy szat-szang, az azt jelenti, hogy összejönnek megvitatni bizonyos Istennel kapcsolatos témákat, vagy, hogy gyakoroljanak. Mégis, valójában a lényeg, találkozni az igazsággal. Ez az oka az összejövetelünknek, ezért kell a közös gyakorlás, ezért kell hallgatnunk a leckéket, ezért szükségesek közös gyakorlatok vagy tanulmányok – hogy képesek legyünk találkozni az igazsággal. Szat-szang.

Kérdés: Szeretném megkérdezni, hogy tanítható-e a jóga gyerekeknek? Létezik-e határvonal? Miként látja mindezt?

Szvámí Tírtha: Feltétlenül, szükség lenne rá! Indokolt lenne a gyerekek ilyen irányú tanítása, mert az anyagi rendszerben történő oktatás körülbelül öt-hat vagy hét éves kortól kezdődik. Ez a megfelelő idő, hogy az emberek oktatása elkezdődjön, hogy kezdetét vegye az elméjük vagy az intellektuális módon történő oktatásuk. Amennyiben megvalósítjuk a béke, a megértés, az együttműködés, a Legfelsőbbel való kapcsolat alapelveit, vagy ezeket az isteni tudatszinteket, ha ezeket kora gyerekkorban kialakítjuk, akkor ez nagyon természetes lesz a gyerekek számára. Mit sem szólva az egészségügyi hatásról. Jógikus életmód szerint élni, az nagyon egészséges. Nem csupán a testmozgás, hanem a lelki hatása miatt is, könnyedébben megtalálhatják a személyes belső békét. Ily módon új módszereket tanulhatnak meg, hogyan nézzenek szembe a kihívásokkal, miként oldják meg saját problémáikat. Szóval, úgy gondolom, hogy nagyon jó, ha olyan korán kezdjük, amennyire csak lehetséges.

Kérdés: Végezetül, mit mondana annak az embernek, aki a jóga gyakorlásába szeretne kezdeni?

Szvámí Tírtha: Ne tétovázzon, kezdje el!

Kérdés: Létezik definíciója a jógának? Mit jelent a jóga a szentírások szerint?

Szvámí Tírtha: Nos, Patanydzsali Muni a Jóga-szútráiban ezt mondja: “amikor az, elme nyughatatlansága megszűnik, ezt hívjuk jógának”. Csitta-vrtti-niródhah. Tehát, a jóga az, amikor megállítjuk a csittánk (tudatosságunk) zavaró hatásait. Ezt pedig különböző módszerekkel érhetjük el. Tehát, ez egyike a jóga definícióknak. Mondjuk, hogy ez a technikai vagy gyakorlati definíciója a jógának, amit tapasztalni fogsz, vagy amilyen állapotot elérhetsz a jóga gyakorlása által.

Egyébként, ha magát a szót vizsgáljuk, akkor az kapcsolatot jelent. Ez visszatükrözi azt a korábban említett elképzelést, miszerint a jóga összeköti az élőlényt a legfelsőbb tudatossággal. A Bhagavad-gítában például a jóga egy másik definícióját találod, mely szerint a nagyon bensőséges Istenkapcsolat az, amit szintén jógának hívnak

Bizonyos értelemben meg kell különböztetnünk az általános vallásosság és a jóga útjait. Mivel, a jógát nem feltétlenül egy szervezet keretein belül gyakoroljuk, ezért a jóga egy belső misztikus út, míg a vallások általában valamilyen formális szervezetben való részvételt jelentenek. Ha valamelyik vallási közösséghez tartozol, akkor kereszténynek, vagy buddhistának, vagy ennek, vagy annak nevezed magad. De ezek az elnevezések formálisak, csak a külsőségeket érintik. A lényegnek ugyanannak kell lennie – religare, a vallás azt is jelenti “visszakapcsolódni”. Tehát a formaságokon túl, mely olykor megoszt embereket, meg kell próbálnunk visszatérni ahhoz az általános tudatállapothoz, a tudat eredeti állapotához – mely az isteni harmóniához való kapcsolódást jelenti.

Kérdés: Hallottam még egy jóga definíciót a Bhagavad-gítából, mely szerint a jóga a tettek tökéletessége, a tökéletes cselekvés. Mondanál nekünk valamit erről a definícióról? Mivel az első, a Patanydzsali-féle, mint ahogy említetted sokkal inkább gyakorlatias, míg a másik inkább általános, bár szintén valamiképp gyakorlatias is.

Szvámí Tírtha: Igen, mert a végső dolgoknak nagyon egyszerűnek és egyben praktikusnak is kell lenniük. A jógának van néhány alapelve. Ha követjük ezeket az alapelveket, akkor először is gyakoroljuk a jógát, másrészt pedig sokkal könnyebben érhetjük el az eredményeit. Elmondhatjuk, hogy a jógának is van “tízparancsolata”. Öt elv megtiltja, hogy olyan értelmetlen, negatív tevékenységeket hajtsál végre, melyek nem kedvezők a lelki élet gyakorlása szempontjából; és öt ajánlás, mely segít a lelki szint elérésében. S ha követjük ezt az 5 plusz 5 alapelvet, akkor tökéletesíthetjük cselekedeteinket.

A jóga erkölcsi tanításokkal kezdődik. A jóga első két fokozata közül az első szint a szabályozó elvekről, a “nem”-ekről szól, mi az, amit kerülnöd kell – ezeket nevezik jamáknak. Az öt fő dolog, amitől tartózkodnunk kell: az első az ahinszá – az erőszakmentesség. A második a szatja, az igazság, igaznak lenni, kerüljük el a hazugságot! A harmadik az asztéja, a „nem lopás” vagy ne kívánd más tulajdonát! A negyedik a brahmacsarja, légy hűséges és szabályozd a szexuális életed! Az ötödik az aparigraha – add fel a birtoklás érzetet és a birtoklás utáni vágyat! Mindazok, akik követik ezt az öt “ne tedd” alapelvet, a nagy fogadalmat gyakorolják, ez az úgynevezett mahá vrata. Lemondani az emberi élet ezen alapvető késztetéseiről, nagyon hasznos a lelki fejlődés szempontjából. Az öt “tedd meg”-et pedig nijamának hívják. Az első a saucsa, tisztaság; a második a szantósa vagy elégedettség; a harmadik a tapasz, egyszerű élet; a negyedik a szvádhjája a szentírások tanulmányozása vagy a Védák zengése; az ötödik az ísvara-pranidhána odaszentelődés Ísvarának. Ezekkel a különböző gyakorlatokkal eltérő célokat, a jóga különböző áldásait nyerheted el. Három áldás érhető el – nagyon jó, ha ezt tudod. A jóga három áldása vagy azok a jutalmak, képességek és eredmények, melyek elnyerhetők a következők: az első a barátság vagy barátságos hozzáállás; a második az együttérzés; és a harmadik a belső béke vagy belső boldogság.

Tehát, miről is van itt szó – erőszakmentesség. Azt hiszem, hogy egy ilyen erőszakos és vad világban, amilyenben napjainkban élünk, nagyon praktikus és nagyon is szükséges, hogy az alap hozzáállásunkat az erőszaktól és versengéstől a béke és együttműködés szintjére emeljük. Tehát a hűség egy alapvető elvárás; továbbá, a pszichés, testi és mentális tisztaság is elvárandók – ne vágyódj mások tulajdona után! Tehát néhány gondolat nagyon közel áll a Biblia tízparancsolatához. A pozitív ajánlások közé tartozik például az elégedettség – elfogadni mindazt, amink van, a körülményeinket. Azt hiszem ez nagyon fontos. Bár megteremtettük a kényelem és a technikai vívmányok civilizációját, mégis hiányzik a belső béke és mindenki panaszkodik. Ehelyett jobban tesszük, ha egyszerűbb és kielégítőbb életmódra váltunk, és akkor talán sikerül megvalósítani az elégedettség kultúráját.

(folytatása következik)

Kérdés: Számos jógaiskola ismeretes. Miért léteznek a különböző jógaiskolák? Mi a különbség illetve a közös bennük?

Szvámí Tírtha: Napjainkban sokféle elnevezést adtak a különböző jóga gyakorlatoknak, mivel korunkban a jóga még nyugaton is igen népszerűvé kezd válni. Ezért néha az emberek különböző neveket adnak, mint “integrál jóga” meg ilyesmik. Bár, ha visszatekintünk a klasszikus jóga típusokra, akkor azt találjuk, hogy számszerűleg sokkal behatároltabbak. Száz-kétszáz évvel ezelőtt az akkoriban élő szaktekintélyek a jógát bizonyos alapelvek szerint osztályozták. Ezek az alapelvek a következők voltak: hatha-jóga – hatha a Nap és a Hold hatásainak egyesítése; aztán karma–jóga, karma, mint az ember boldogulásával összefüggő tevékenységek, a megfelelő módon történő cselekvés; továbbá rádzsa-jóga, ami egyesíti az aszketizmust, vagyis az ászanákat és a tudás útját; és végezetül hozzáveszik még a bhakti–jógát, az odaadás, az istenszeretet útját. Tehát a történelmi hátteret vizsgálva általában ezeket találjuk.

Azonban, ha még távolabbra tekintünk vissza a múltba, akkor azt találjuk, hogy a kinyilatkoztatott indiai szentírásokban gyakorlatilag csupán háromféle jóga típus létezik – a fő gondolatiság és gyakorlat tekintetében. Az egyik a cselekvés útja – a karma jóga; a másik a tudás útja – ez a gjána jóga; és az odaadás útja. Ezek az osztályozások India kinyilatkoztatott szentírásain, a Védákon alapulnak, és különböző információkat tartalmaznak az említett témákkal kapcsolatban.

 A karma, tevékenység, de nem egyszerű akció-reakció, hanem a megfelelő cselekvés ismerete, a rituális cselekedetek ismerete – hogyan kell áldozatot bemutatni, hogyan tisztítsuk meg létezésünket, hogyan menjünk keresztül a szentségeken– mindezekről szól a cselekvés útja. Tehát bizonyos szempontból azt is mondhatjuk, hogy ez a hősi cselekedetek, a hősök útja. Mindig az erkölcsi normáknak és elvárásoknak megfelelően kell cselekednünk, nagyon hűen, nagyon tiszta módon, nagyon igaz módon. Tehát ez a karma-jóga nézőpontja – a cselekvés útja.

A második a tudás útja, ahol megpróbálod elemezni és megvizsgálni az életet – az anyagi világot kívülről és a saját testi-szellemi felépítésedet. Ezen elemzés és a szentírások alapos tanulmányozása által, bizonyos következtetésekre jutsz. Mert az isteni tudás, melyet ezen ösvény ápolásával elérhetsz, felszabadít az anyagi létezés kötelékeitől – felszabadulhatsz általa.

Végezetül a harmadik jógatípus a bhakti-jóga, az odaadás útja, ez inkább a legfelsőbb igazság érzelmi megközelítését segíti az isteni érzelmek fejlesztésével, hogy közelebb jussunk saját spirituális tudatosságunkhoz, identitásunkhoz és hogy élő, szeretetteljes kapcsolatot építsünk ki a Legfelsőbbel.

Tehát az egyik a te saját tevékenységedet, a másik a tudatosságodat és a harmadik az érzelmi odaadásodat érinti. Így gyakorlatilag az emberi tevékenység, az emberi élet valamennyi fő területét magába foglalja különböző módokon. Természetesen valamennyi jógaiskola – akár a karma, a gjána, a bhakti jógáról vagy akár a legutóbbi iskolákról ejtünk szót, mint a rádzsa-jóga, a hatha-jóga, stb. – tartalmaz közös elemeket.

Egyik közös elem, a meditáció. Ez nagyon népszerű kifejezés, néha apró félreértésekkel. Mert a meditáció azt jelenti, hogy saját tudatosságodat a korlátlan isteni tudathoz kapcsolod. Ez olyan, mintha az emberi tudatosság és a Legfelsőbb Úr, vagy pedig legfelsőbb tudás között csatornát létesítenénk. Különböző meditációs technikák léteznek, de az a legkedvezőbb, ha iránymutatás alatt, vagy előírásokat és szabályokat követve gyakorlunk.

A jóga másik általános jellemzője a jógások életmódja, látásmódja, a jógikus szemlélet: a békesség, az ahimszá – az erőszakmentesség – a szatvikus életmód; mindezek a jóga megfelelő gyakorlása érdekében ajánlottak.

Egyébként a különbségek, mint például a különböző meditációs technikák, léteznek. De a lényeg az, hogy összekapcsoljuk tudatosságunkat a legfelsőbb tudatossággal. Néha, a felkelő napon, máskor pedig egy gyertya fényén meditálnak. Tehát különböző módszerek vannak, különböző meditációs technikák, de a lényeg, hogy kapcsolatban legyünk a Legfelsőbbel.

Szintén egy nagyon különleges típusú meditáció, a hang meditáció. Gyakorlatilag valamennyi jógaiskolában zengik az om mantrát, ami egy univerzális hang vibráció, mely nagyon jelentős volt a teremtés kezdetén és erőteljesen képes a létezés illetve a tudat rezgését megváltoztatni. S létezik néhány nagyon művészi mód is a meditációra, amikor emberek olyan művészi képességeket ajánlanak fel, mint az éneklés, a tánc vagy néhány festmény Isten szolgálatában és ezek a felajánlások szintén módjai lehetnek hálánk kifejezésének. Tehát, számos különböző út létezik, de a cél ugyanaz – az egyéni tudat összekapcsolása a Legfelsőbb Úrral.

Kérdés: Mahárádzs, a jóga mára már nagyon népszerű. Beszélne nekünk a jóga történetéről – arról hogy hogyan és mikor jelnet meg a jóga és hogyan jutott el hozzánk?

Szvámí Tírtha: Nos, a jóga a Legfelsőbbel való kapcsolat vagy az emberi tudat és a legfelsőbb tudat közötti élő és szerető összeköttetés megalapozásának egy módja. Ez egy örök ösvény, tehát rendkívül nehéz visszakövetni a történelmi távlatait, mivel a kinyilatkoztatás útján szállt ránk, a világ teremtésekor kezdődött, a történelmi háttér a feledés homályába vész.

De ha mégis meg akarjuk lelni a valódi eredetét a gyakorlati jógának, akkor pár évszázadot, mondjuk, egy évezredet kell visszamennünk az időben, mert az idő tájt Indiában az általános állapotok nagyon izgalmasan alakultak. Ez volt az az időszak, amikor a hat klasszikus filozófiai iskola, a hat darsan[1] kialakult Indiában. Valójában nem kialakult, hanem inkább fejlődésnek indult azzal, hogy igyekeztek találkozni, kérdéseket megvitatni, és néha átvenni elképzeléseket egymástól – mivel a jóga, mint misztikus ösvény, az indiai filozófiai rendszerek hat iskolájának egyike. Az összes többi különféle rendszer, mint például a logika és a védánta – ezek különböző elsődleges iskolák – hozzájárult valamivel az emberek spirituális látóköréhez. A jóga adta az általános gyakorlatot. Valójában tehát a jóga lépcsőfokai és a jóga módszerei jelen vannak az összes többi iskolákban is, az összes többi gyakorlatban is. A meditációt, a jógát mint életmódot, a jóga néhány elvét és célját gyakorolják az indiai tradicionális filozófia különböző más iskoláiban is. A történelmi időkben a jóga legnagyobb alakjai abban az időben tűntek fel – az előző évezred fordulója táján. A létező és élő hagyományt ők sűrítették össze szútrákba. A szútra, mint irodalmi műfaj olyan értekezés, ami nagyon tömör formában sűríti össze és tolmácsolja az üzenetet, az iskola lényegét. Gyakorlatilag tehát Patanydzsali Jóga-szútrák című műve a jóga legismertebb és legfontosabb forrásainak csupán egyike. Ez körülbelül ezer évre vezethető vissza történelmileg. Más különben a jóga tudománya örök ösvény.

Sivát tekintik a legnagyobb jóginak. Ő a jógi archetípusa, aki az emberiségnek számtalan különböző jógatartást mutatott meg. Ezek ezrei közül kiválasztottak 108-at, mint a legfontosabb jóga pozíciókat vagy ászanákat. S gyakorlatilag Sivát mindig a jóga valamiféle formájában ábrázolják – meditációban, jógatartásban, vagy jóga múdrában.

Kérdés: Igaz, hogy Siva a feleségének tanította meg először a jógatartásokat, tehát a jóga egy szerelmi viszony?

Szvámí Tírtha: Siva nem képzelhető el Sakti más néven Dévi nélkül. Tehát kétségtelenül nagyon-nagyon sok tekintetben együtt vannak. S ugyanakkor Siva nemcsak misztikus jógi, hanem egy nagyon sokoldalú jellem is; mert ő az, aki elpusztítja a világot, s az isteni szeretet nagy alakjaként is ismeretes. Nagyon sokféle aspektus keveredik Siva jellemében.

[1] Hat darsana: nyjája (logika), vaisésika (atomelmélet), szánkhja (a szellem és az anyag vizsgálata), jóga (az önvalóról szóló tudás), mímámszá (gyümölcsöző cselekedetek tudománya) és védánta (Istenről való tudatosság tudománya)

Szeretném megemlíteni Csaitanja Maháprabhu történetét, hogy miként mutatta ki védelmét és részesítette áldásában egyik követőjét, Raghunáth dászt. Raghunáth dász egy nagyon lemondott személy volt. Olyannyira, hogy a lemondott rendhez tartozott és egyáltalán nem főzött magának, csupán koldult. Ha valaki adott neki ételt, akkor evett; ha nem jött senki, akkor nem evett. Majd rájött valamire: ‘Óh, várjunk csak egy pillanatra, egy nagyon forgalmas úton állok! Bizonyos, hogy valaki fog jönni errefelé. Dzsagannáth Purí fő temploma előtt állok. Így nagyon könnyű lemondottnak lenni.’ Attól kezdve máshol tartózkodott, egy elhagyatott utcán. De arrafelé szintén jöttek, mentek időnként emberek. Majd pedig ezt érezte: ‘Óh, ragaszkodni kezdtem ezekhez az emberekhez és elvárásom alakult ki feléjük: talán ő hoz valamit, talán a másik fog segíteni valahogy… úgy érzem magam, mint egy prostituált!’ Majd elhatározta: ‘Nem, ez nem a legmegfelelőbb módja annak, hogy fenntartsam magamat – koldulással.’ Tehát, elkezdte azokat az ételmaradékokat fogyasztani, amiket kidobtak az utcára, a szemétdombra. Először olyan rizst evett, ami még jó állapotban volt. Később elkezdte a félig rohadt rizst is enni. Maháprabhu amint értesült Raghunáth dász e gyakorlatáról, elment hozzá és meglátott némi rothadt rizst a kezében elrejtve. Azonnal rátámadt: “Hé! Milyen irigy vagy! Ilyen nektári dolog van nálad és nem akarod megosztani Velem!” Azonnal elvette a rizst Raghunáth dásztól és nagy örömmel elfogyasztotta.

Ez a történet arról szól, hogy mennyire elégedetté tette Maháprabhut Raghunáth dász lemondása. Természetesen, nem szabad utánoznunk őt. De mi a lényege ennek a történetnek? Maháprabhu annyira szerette kedves szolgáját, hogy két dolgot adományozott Raghunáth dásznak. Ajándékozott neki egy Góvardhan-silát – egy darab követ a Góvardhan-hegyből és egy nyakláncot ezekből a fekete és fehér gyöngyökből. Ezt a kis darab követ Vrindávanban imádják, Lókanáth dász Gószvámí templomában. S ha nagyon alázatosan megkéred a púdzsárit, akkor meg fogja mutatni neked. Körülbelül fele akkora, mint ez a hangszer, pontosan úgy néz ki, mint egy darab … hogy is hívják azt az édességet, amit sűrített tejből készítetek?

Válasz: Börfi.

Szvámí Tírtha: Épp olyan, mint egy darab börfi. Mint tudjátok a börfi egy nagyon puha édesség, ha megfogod, akkor látható lesz rajta az ujjlenyomatod. Bár ez nem börfiből készült, hanem kőből, mégis ujjlenyomat van rajta. Maháprabhu ujjlenyomata van a börfin… ah, ezen a kődarabon. Ebből Raghunáth dász megértette, hogy helyet kapott a Góvardhan-hegyen. A Góvardhan-hegy nagyon híres arról, hogy helyet biztosít Krsna és Rádhá liláihoz, kedvteléseihez. Ezért a bhakták a világ minden tájáról ellátogatnak a Góvardhan-hegyhez, hogy áldásokat kérjenek és hálájukat fejezzék ki. Ez egy nagyon szent hely. Emellett Raghunáth dász még ezeket a gyöngyöket is kapta, az ezekből készített nyakláncot gundzsamálának hívják – félig piros félig fekete. S mit jelentett mindez neki? Ebből megértette, hogy Csaitanja Maháprabhu kegyéből elnyerte a rádhá-dászja kimagasló áldását, Srímatí Rádhárání szolgálatát.

Tehát az isteni védelem csodálatos módon működik. Krsna különleges avatár formájában védelmezte meg Prahládot, és Csaitanja Maháprabhu nagyon bensőséges módon mutatta ki kegyét bhaktái felé. Ezért mondhatjuk azt, hogy Krsna a mi védelmezőnk. Ha adunk esélyt a számára, hogy megvédelmezzen, akkor Ő azt meg fogja tenni. Néha, ez a védelem nagyon szokatlan módon nyilvánul meg. Előfordul, hogy a szeretete és védelme nem finom és gyengéd. Ha halálos veszedelemből akar megmenteni, akkor nagyon komolyan fog cselekedni. De a védelme mindig az Ő kedves bhaktáinak az érdekében történik.

(az előző pénteki lecke folytatása) 

Nrszinhadév története támogatja a korábban idézett Bhagavad-gítá véleményt: “Annak érdekében, hogy megvédelmezzem a jámborokat és megbüntessem a gonoszokat.”[1] Prahlád mindvégig védelem alatt állt. Olyannyira meghódolt a Legfelsőbbnek, hogy teljes védelmét élvezhette, bár a sánta-rasza szaktekintélyeként tartják számon – mely a semleges kapcsolat. Nagyon hűséges, de valójában nem mutat semmiféle tevőlegességet – csupán imádkozik és az isteni védelem felé fordul. Ennyi elegendő, hogy védve legyünk az élet veszélyeitől! Ez rendkívül fontos. Csupán az imádkozás elég, hogy megvédjen benneteket a legnagyobb veszedelemtől.

Ez a látomás az Úr Nrszinháról – Ő jelen van mindenhol: belül, kívül, a szívemben, bármerre tekintek, Őt látom. Védelmező istenszoborként nagyon népszerű és széles körű imádatnak örvend India szerte és a világon egyaránt. Nos, bármikor, ha oltalomra van szükség, Ő képes ezt megadni.

Krpádhámá kérdése: Miért van az, hogy Brahmá, aki elvileg arról ismert, hogy pozitív hős, a sásztrákban valahogy mindig démonoknak ad áldást, hogy bizonyos démonikus dolgokat megtehessenek. Biztosan tudja, hogy mi fog történni. Vajon ezt atyai szeretetből teszi?

Szvámí Tírtha: Valakinek teljesítenie kell a démonok vágyait is. De, mint tudjátok ezekben a nagyszabású fokozatosan kibontakozó történetekben mindenkinek be kell töltenie egy bizonyos szerepet. Úgy tűnik, hogy Hiranjakasipu kényszeríteni tudta Brahmát arra, hogy áldást adjon neki. De valójában Brahmá áldást hozott, hogy felszabadítsa Hiranjakasiput. Mert Hiranjakasipunak ez a születése olyan volt, mint egy átok. S azért, hogy felszabadítsa őt az átok alól, meg kellett kapnia ezeket az áldásokat, hogy csak Visnu végezhessen vele. Tehát, valójában ez nem a démon erőfölénye a legnagyobb félisten felett, hanem az isteni kegyelem, mely megpróbál gyors felszabadulást biztosítani azok számára is, akik rossz állapotban vannak. Ezért Brahmá nagyon pozitív szerepet játszik. Mert azáltal, hogy ezeket a különböző típusú áldásokat adja, csupán segíti, hogy megtörténjenek a dolgok.

Ez azt jelentené, hogy vezeklést kell gyakorolnunk és kérnünk kell Brahmá áldásait? Ez megvalósítható, de nem tudom, hogy mennyi ideig lennétek képesek egy lábon, felemelt karokkal állni, miközben a termeszeket tápláljátok testetekkel. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor jobb, ha ahhoz fordulunk, aki a végső áldást képes megadni, ez pedig Krsna. A Gítában az áll, hogy végső soron minden áldás tőle származik; talán néha különböző ügynökökön keresztül. De legyetek okosak! Őt elérve mindent elérhetünk, Őt ismerve mindent megismerhetünk. Tehát, Brahmá cselekedetei mindig kedvezőek. S mikor bizonyos körülmények blokkolják, vagy korlátozzák hatalmát, akkor a feletteséhez Visnuhoz járul és hozzá fohászkodik. Ez az út, ez a módszer. Ha hatalmunk egy bizonyos értelemben korlátozott, akkor forduljunk a feletteseinkhez, és kérjünk további áldásokat!

Krpádhámá kérdése: Mivel Brahmá felelős a teremtés energiájáért, az anyagi teremtésben, ezért kérdésem azokra a dolgokra vonatkozik, amik anyagi síkon történnek. Gyakorlatilag, mi azért vezeklünk, hogy anyagi haszonhoz jussunk. Van valamiféle párhuzam a démon történetével? Van párhuzam a között, amit mi csinálunk és ami Hiranjakasipuval történt?

Szvámí Tírtha: Nos, remélem nincs párhuzam. Mert mi is végzünk vezekléseket – de mi a különbség? Amikor Hiranjakasipu vezekelt, az nagyon kemény volt –ugye ahhoz, hogy a pránát a csontvázatokban tudjátok áramoltatni, nagyon aszketikusnak kell lennetek. Viszont, amint megkapta az áldásokat, mire vágyott? “Adj nekem hatalmat, adj nekem elégedettséget! Adj számomra mindent! Adj nekem örök életet!“ Tehát, a démonikus mentalitás ezt jelenti: ‘Vezeklek, lelki gyakorlatokat végzek, de amikor elértem a célt, akkor valami mást akarok csinálni.’ Mi egy vaisnava vezeklése? Ő is foglakozik lelki dolgokkal, követi a lelki gyakorlatait, de amikor kész, akkor arra vágyik, hogy folytassa a szolgálatot. Tehát, ez a nagy különbség. Tapaszja az élvezet kedvéért – ez a démoni út. Az odaadó szolgálat útja: élvezet az öröm kedvéért.

Jamuná: Lemondás a lemondás kedvéért?

Szvámí Tírtha: Nem, öröm az öröm érdekében. Mert boldog vagy, ha az Urat szolgálod. Ez egy boldog folyamat. S amikor tökéletesíted a szádhanádat, eléred a célodat, és újra még több boldogság vár rád. Ez az isteni gyakorlat, ez az isteni tapaszja.

Tehát, mindannyiunknak sok sikert kívánok az isteni tapaszja gyakorlásában. Légy boldog most, és legyél boldog később is – lelki értelemben!

[1] Bhagavad-gítá 4.8.

Vegyünk egy példát az isteni védelemre! Holnap lesz Nrszinhadév megjelenési napja. Ő a bhaktákat védelmező avatár, és egy nagyon különleges formában jelent meg – félig oroszlán és félig ember volt. Erre azt mondhatjátok, hogy: “Óh, ez nagyon szokatlan! Ez a fajok átfedése, mint egy isteni genetikai manipuláció.” Azonban nagyon jó oka volt annak, hogy így jelent meg. A történet röviden,  hogy létezett egy nagy démon, aki komoly lemondásokat, tapaszjákat végzett. Őt Hiranjakasipunak hívták, melynek jelentése  “puha, arany ágy/nyughely”. Tehát, ez a kettő volt a fő elfoglaltsága – vagyongyűjtés és a nők élvezete. Ez a démoni természet – jelentős vagyon gyűjtése és a nők élvezete. Mégis, mivel ezek nem tették elégedetté, tapaszjába kezdett. Ez fölöttébb meglepő, hogy egy ilyen erőteljes személyiség, aki kész az élet adta lehetőségeket élvezni, lemondásokba fog. Viszont valami hiányzott az életéből, mégpedig az hogy hatalmában tartsa, hogy legyőzze a halált – ez az, amitől el akart menekülni. Ezért fogott vezeklésbe. Egy jóga pozícióval vezekelt, féllábra állt, kezeit az égbe emelve. Sok jóga oktató van itt jelen. Mennyi ideig vagytok képesek így tenni? Két, három nap?

Lílávatár: Kettő-négy perc…

Szvámí Tírtha: Oly sokáig volt képes megtartani ezt a pozíciót, hogy a termeszek elkezdtek fészket építeni a teste köré. A testét elfogyasztották- csak a csontváza maradt. Mégis képes volt az életlevegőjét, a pránát, a csontjaiban áramoltatni. Tehát, vannak még távlatok a jógában, igaz? Ezzel a vezekléssel olyan erőre tett szert, hogy az általa imádott félisten, Brahmá megjelent előtte. Ennek a vezeklésnek köszönhetően, gyakorlatilag felborult az univerzum rendje – oly nagy erőt generált. Tehát, Brahmá megjelent és így szólt: “Nagyon elégedett vagyok vezekléseddel. Mit kívánsz? Kész vagyok bármiféle áldást megadni neked.” Ekkor a mi csontvázunk így szólott: “Halhatatlanná tudsz tenni?” Mivel Brahmá egy nektárral teli korsóval jött, ezt mondta: “Sajnálom, ez túl van a hatalmamon. Nem tudom ezt megadni neked. Kérj másféle áldást”! De ilyen a démoni természet – ha nem tudod egyszerre megszerezni, akkor megpróbálod technikailag elérni az eszményeidet/vágyaidat. Erre Hiranjakasipu így szólt: “Képes vagy megadni a számomra azt, hogy egyetlen emberi teremtés se ölhessen meg?” “Igen, ezt meg tudom adni a számodra, nem probléma.” “És, hogy egyetlen félisten se ölhessen meg?” “Igen, képes vagyok megadni a számodra.” “És, hogy védelem alatt álljak, amíg a földön, illetve  a levegőben vagyok, tehát senki se tudna/tudjon megölni?“ ”Óh, ez könnyű lesz. Meg tudom adni a számodra.” “És egyetlen egy fegyver se sebesíthessen meg?” “Meg tudom adni!” Ez egy meglehetősen hosszú lista volt, sok feltételllel és Brahmá mindet elfogadta és megadta az áldást. Végül néhány csepp nektárt szórt a csontváz köré, majd egy jóképű, fiatal, erőteljes fickó emelkedett ki a termeszházból. S elkezdett uralkodni az egész univerzumon.

Hol van itt az isteni védelem? Még nem nyilvánult meg, de a mi barátunknak, mint egy jó családos embernek, volt egy fia. És mint egy démonikus apa, szeretett volna egy szép démonikus fiúgyermeket a fiából. Az alma nem esik messze a fájától. Tehát, a kedves kisfiát beiratta egy démoniskolába; itt két tanára és sok barátja volt. De, mint tudjátok, némi zavaró tényező is volt itt, mégpedig az, hogy míg a gyermek az anyja méhében volt, Nárada Muni beszélgetett az édesanyjával az odaadó élet alapszabályairól. Ez olyannyira megérintette a parányi embrió szívét, hogy a kis Prahlád nyomban az Úr Visnu bhaktája lett az édesanyja méhében. Csak képzeld el ezt a szerencsétlenséget! Megteszel minden tőled tellhetőt, hogy szép démonikus fiad legyen és ő bhakta lesz! Ezért az apja beiratta az iskolába: “Rendben, születésekor kissé rendellenes, de talán az iskolában még helyrehozhatjuk.” De mi történt a démoniskolában? Elkezdett prédikálni az osztálytársainak. Az apa pedig, mint egy jó apa, mindig ellenőrizte: “Mi történt az iskolában, drága kisfiam?” És mivel nagyon elégedetlen volt a fiával, különböző módon próbálta útbaigazítani őt. Néha a domb tetejéről lökték le, máskor egy kígyókkal teli verembe vetették, olajban főzték, majd vad elefántok elé taszították. Tehát különböző módokon tanította a fiát, hogy jó démon legyen, de semmi sem segített. Mert a gyermek állandóan Visnuhoz imádkozott! Nem számított az, hogy hány kígyó volt a veremben, milyen forró volt az olaj, védelem alatt állt. Majd végül, egy nap az apa megkérdezte: “Óh, drága fiam, nagyon jó, hogy hazajöttél az iskolából, mit tanultál?” És a fiú így válaszolt: “Valami nagyon fontosat tanultam – azt, hogy az Úr Visnu az Istenség Legfelsőbb Személyisége.” Tudjátok az apa, aki az egész világ felett uralkodott démonikus természetével, Visnu született ellensége volt. Felbőszült: “Micsoda? Már megint ez a Visnu! Hol van a te istened, én nem hiszek Őbenne!” Majd a fiú így felelt: “Ő mindenhol jelen van!” “Ebben az oszlopban is benne van?” – kérdezte az apa. És a fiú válaszolt: “Igen, természetesen, Ő az oszlopban is benne van!” “Akkor, én pedig elpusztítom!” – mondta az apa és megragadta a kardját, hogy ledöntse az oszlopot. Ez volt az a pillanat, amikor Nrszinhadév megjelent ebben az isteni oroszlán formában. S mi történt? Bömbölt,  hadonászott, majd hirtelen megragadta az apát, Hiranjakasiput, a térdére vetette és elkezdte széttrancsírozni, majd gyorsan végzett vele. Ily módon elszállt a mérge, megbékélt egy kicsit, majd a hatalom örökösévé tette a fiút.

Miért is történt mindez így? Mert Hiranjakasipu elnyerte Brahmá áldását: nem fog sem a földön, sem az égben meghalni; sem ember, sem állat, sem félisten nem pusztíthatja el; és egyetlen egy fegyver sem árthat neki. Ezért jelent meg az Úr Visnu ebben a különleges formában: félig ember, félig oroszlán – se nem állat se nem ember. S Hiranjakasiput a térdére helyezte – nem volt sem a földön, sem az égben, hanem az ölében. Aztán a karmaival széttépte a démont – és ez nem egy hétköznapi fegyver volt, csupán egy oroszlán karmai. Tehát, bármennyire is akarta Hiranjakasipu elkerülni a veszélyt, nem tudott az isteni elrendezéstől elmenekülni. A kisgyermek pedig, akit az apja majdnem halálra kínzott, mindvégig az Úr védelme alatt állt, majd végül, amikor végveszélybe került ismét megvédte az Úr.

(folytatása következik)