Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Jasódá kérdése: Hallhatnánk egy kicsit bővebben erről a lelki dolgok iránti lustaságról, illetve arról, hogyan tudunk egyre mélyebb szintjére eljutni önmagunknak?

Szvámí Tírtha: Ó, igen a lelki lustaság! Ezt a témát nagyon jól ismerem, viszont a másikról, a lelkiségben való minél mélyebb elmerülésről, sajnos semmit sem tudok. Mint tudjátok, inkább a májáról, az illúzióról, a Brahmanról tudok beszélni csak, viszont az odaadásról, az istenszeretetről, az önismeretről már kevésbé… 

De a viccet félretéve, nos ez a lelki lustaság ebben a világkorszakban, a Kali-júgában alapvetően jellemző az emberekre, így még a lelki dolgokat is ez hatja át. Általában véve valamennyi inspirációnk meglehetősen nyers, lelketlen gyökerű, és nagyon elemi, primitív szintű. Tehát, ami már kicsit magasabb szintű motiváció lenne, azt meg nem igazán értjük. A lelki dolgok pedig igazán magas szintűek, ezért általánosságban azt mondhatjuk, hogy az emberek többnyire lusták a lelki dolgokat illetőleg, mivel túlzottan lefoglalják őket az anyagi vágyak. A minap a karmáról (cselekedetek visszahatásai), a vikarmáról (bűnös cselekedetek) és az akarmáról (olyan cselekedet, aminek nincs visszahatása) beszélgettünk. Azonban a karmának van még egy, igazán különleges fajtája, mégpedig az, amikor elszalasszuk a szolgálat lehetőségét, ami valójában hanyagság, figyelmetlenség. Tehát ezt is nevezhetjük lelki értelemben vett lustaságnak, amikor nem ragadjuk meg a szolgálat adta lehetőséget, és egyszerűen csak elvész az a pillanat örökre, valaki más fogja elvégezni azt a szolgálatot helyettünk. Ezért kell figyelmesen megragadni ezeket a lehetőségeket, ami adatnak a számunkra. Viszont nem elég egyszerűen csak belevetnünk magunkat a cselekvésbe, hanem azt úgy kell tennünk, hogy valóban a lelki fejlődésünket szolgálja. Mert ha ezt csak külsőleg tesszük, akkor az valójában nem segít rajtunk. 

Konkrétan, a lelki értelemben vett lustaságot említetted, melyet a Krisnához fűződő különböző érzelmi viszonyokban is megtalálhatunk. Ez egyfajta anubháva, vagyis egy különleges következménye a túlcsorduló érzelmeknek, amit nevezhetünk pozitív lelki lustaságnak is, amikor teljesen képtelenek vagyunk cselekedni. Csak emlékezzünk arra, amikor Srímatí Rádhárání úgy érezte, hogy Krisna elhanyagolja Őt, emiatt annyira szomorú volt, hogy képtelen volt megmozdulni, felállni és elmenni onnan. Csak dermedten ült a földön, és az ujjaival a homokba rajzolgatott, várva, hogy ismét találkozzanak.

Tehát néha azt látjuk, hogy valaki meg se mozdul, mégis nagyon sok minden történik benne, máskor pedig külsőleg vagyunk túl aktívak, de belül valójában nem történik semmi, nem igazán van változás. Tehát, válaszolva a kérdésed második felére, úgy hiszem, hogy önmagunk mélyebb rétegeibe úgy hatolhatunk, ha lelki gyakorlataink következtében elkezd egyre több dolog történni legbelül. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Яшода: Бихте ли разказали моля повече за духовната леност, която споменахте, и за навлизането в дълбочина.

Свами Тиртха: О, духовната леност! Тази тема я познавам много добре; а за другата – навлизането в дълбочина – не знам нищо. Знаете, моята тема е мая, илюзията, брахман – това е нещо, за което мога да говоря. Обаче посветеност, божествена любов, вътрешна интроспекция… 

Но встрани от шегите, духовната леност – в тази епоха Кали Юга хората са лениви в духовните неща. Обикновено вдъхновението за нас най-общо идва от съвсем брутални, съвсем елементарни нива. По-възвишеното вдъхновение въобще не го разбираме. А духовните теми са много висши, затова можем да кажем, че хората обикновено са лениви по отношение на духовните въпроси. Прекалено са обсебени от материалните амбиции. Онзи ден говорихме за карма, викарма, акарма – действие, греховни постъпки и бездействие. Но има и една специална категория карма – когато пропускаш възможността за духовно служене. Това се нарича небрежност. То също може да се назове духовна леност – не действаш в нужния момент и този момент просто отлита. Някой друг е свършил служенето. Затова трябва да прилагаме способността си да действаме правилно. Но не е достатъчно просто да сме заети, заети със собствения си напредък. Защото ако оставаме на външното ниво, това всъщност не ни помага. 

Но ти спомена духовна леност, нали? На различните нива на духовните чувства ще открием и леността – като един вид анубхава, или специфична последица от определен тип прекомерно емоционални чувства. Това всъщност можем да назовем позитивна духовна леност – да си неспособен да действаш. Спомнете си, когато Шримати Радхарани се чувствала пренебрегната от Кришна, Тя била толкова тъжна, че не можела да помръдне. Просто седяла на земята и чертаела с пръст в пясъка. И чакала мига на следващата среща. 

Така че понякога не виждаме действие, но отвътре се случват много неща. Друг път виждаме твърде много дейност на външно ниво, но нищо не се случва вътре – нищо не се променя. Затова навлизането в дълбочина считам означава, че все повече неща започват да се случват отвътре. 

(следва продължение)

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, Abend des 10.01.2019, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage von Yashoda: Könnten Sie bitte mehr über die spirituelle Trägheit sagen, die Sie erwähnt haben, und darüber, wie man tiefer in sein Inneres gelangt?

Swami Tirtha: Oh, die spirituelle Trägheit! Dieses Thema kenne ich sehr gut; und über das andere – tiefer zu gehen – weiß ich nichts. Ihr wisst, mein Thema ist Maya, Illusion, Brahman – das ist etwas, worüber ich sprechen kann. Aber Hingabe, göttliche Liebe, innere Einkehr…

Doch Spaß beiseite: spirituelle Trägheit – in diesem Zeitalter, in diesem Kali-Yuga, sind die Menschen in spirituellen Dingen träge. Für uns im Allgemeinen kommt Inspiration meist von sehr groben, sehr elementaren Ebenen. Höhere Inspiration – die verstehen wir nicht wirklich. Und spirituelle Dinge sind sehr erhaben; daher kann man allgemein sagen, dass die Menschen in spirituellen Belangen meist träge sind. Sie sind viel zu sehr von materiellen Ambitionen abgelehnt. Neulich haben wir über Karma, Vikarma und Akarma gesprochen – Handlung, sündhafte Aktivitäten und Handlungen ohne (materielle) Früchte. Aber es gibt eine besondere Kategorie von Karma: wenn man eine Gelegenheit für spirituellen Dienst verpasst. Das nennt man Nachlässigkeit. Man kann dies also auch als spirituelle Trägheit bezeichnen – man hat im richtigen Moment nicht gehandelt, und dieser Moment ist nun verloren. Jemand anderes hat diesen Dienst vollbracht. Deshalb müssen wir unsere Handlungsfähigkeit richtig einsetzen. Aber es reicht nicht aus, einfach nur beschäftigt zu sein – beschäftigt damit, Fortschritte zu machen. Denn wenn wir auf der äußeren Ebene bleiben, hilft uns das nicht wirklich weiter.

Du hast auch spirituelle Trägheit erwähnt, nicht wahr? Nun, auch auf verschiedenen Ebenen spiritueller Emotionen finden wir Trägheit. Als eine Art *Anubhava* oder besondere Folge bestimmter überwältigender Gefühlsregungen. Das kann man tatsächlich als positive spirituelle Trägheit bezeichnen – wenn man unfähig ist zu handeln. Erinnert euch  daran, wie sich Shrimati Radharani von Krishna vernachlässigt fühlte: Sie war so traurig, dass sie sich nicht bewegen konnte. Sie saß einfach auf der Erde und schrieb mit dem Finger in den Sand. Und hat auf den Moment des Wiedersehens gewarten.

Manchmal sehen wir also keine äußeren Handlungen, doch im Inneren geschieht sehr viel. Zu anderen Zeiten sehen wir zwar viel Aktivität auf der äußeren Ebene, aber im Inneren tut sich nichts – es findet keine Veränderung statt. In die Tiefe zu gehen bedeutet meiner Meinung nach, dass im Inneren mehr Dinge in Gang kommen.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Яшоды:  Не могли бы вы подробнее рассказать о упомянутой вами духовной лени и о том, как погружаться глубже?

Свами Тиртха: О, эта духовная лень! Эту тему я знаю очень хорошо; а вот насчет другой – как углублятся – я ничего не знаю. Знаете, моя тема – майя, иллюзия, брахман – этим я могу поделиться. Но вот преданность, божественная любовь, внутренняя саморефлексия…

Но если отбросить шутки, духовная лень – в наш век, в эту Кали-югу, люди ленивы в духовных вопросах. Обычно вдохновение приходит с очень грубых, очень элементарных для нас платформ. Высшее вдохновение – мы его не совсем понимаем. А духовные вопросы очень высоки, поэтому можно сказать, что в целом люди обычно ленивы в отношении духовных вопросов. Они слишком зациклены на материальных амбициях. На днях мы обсуждали карму, викарму, акарму – действие, греховные поступки и бесплодные действия. Но есть одна особая категория кармы – когда вы упускаете шанс для духовного служения. Это называется небрежностью. Поэтому это тоже можно назвать духовной ленью – вы не действовали в подходящий момент, и этот момент просто упущен. Кто-то другой уже выполнил это служение. Поэтому нам нужно очень правильно применять свои способности к действию. Но недостаточно просто быть занятым, занятым достижением прогресса. Потому что, если мы остаемся на внешней платформе, это нам ничем не помогает.

Ты также упомянула духовную лень, верно? И на разных уровнях духовных эмоций мы найдем и лень. Как своего рода анубхаву, или особое следствие определенных типов сильных эмоциональных переживаний. Это мы действительно можем назвать позитивной духовной ленью – когда вы неспособны действовать. Просто вспомните, как Шримати Радхарани чувствовала себя брошенной Кришной. Она была так опечалена, что не могла двигаться. Она просто сидела на земле и пальцем писала на песке. И ждала момента новой встречи.

Так что иногда мы не видим действия, но внутри происходит множество вещей. В других случаях мы видим слишком много действий на внешней платформе, но внутри ничего не происходит – никаких изменений. Итак, если пойти глубже, я думаю, это означает, что внутри начинает происходить больше вещей.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2020 morning, Sofia)

A mystic experience is when bodily or mental functions are so much surcharged with divinity, with a more delicate perception, that they intermingle. We read “Hearing to see”[1]. “Man proposes and God disposes. Proposal is directed upwards and disposal comes down. The waves of suggestion and acceptance are all the Lord’s lila.”

We all know this proverb: man proposes, God disposes. But let’s stop here for a while. In the original sense, what happens – if man proposes, God disposes? Then everybody is satisfied. Because you have some ideas, but ultimately it will happen as He likes. So, what happens if man proposes and man disposes? 

Answer: Disaster. 

Swami Tirtha: Well, most probably not everybody is satisfied. But we, as spiritual practitioners and researchers, shouldn’t stop here. Let’s try another combination of these words: God proposes and man disposes – is that good? If He expresses His desire and you fulfil it, that is great. That is called devotional service, or spiritual practice. And for a long time we are satisfied with this version: God proposes and man disposes. ‘I am Your eternal servant’, right? But what is the fourth combination? 

Answer: God proposes and God disposes. 

Swami Tirtha: And if you are a really surrendered soul, this will happen. It’s not your own efforts, but you are an obedient instrument in His hands. Whatever He likes, the flow is coming so unobstructed through you, that ultimately He will fulfil it. Just like the jumping monk from yesterday’s story. He was so much surrendered that had no second thought. ‘It’s not me. I totally dedicate all my energy.’

Shridhara Maharadj says “Everything is the lila of the Supreme”. “In this world, a self-realized person who rejoices in the soul, does not accumulate piety by the performance of actions, nor does he incur sin by abstaining from duties.”[2] Amongst all living entities, from the highest life forms of the planet of Lord Brahma, down to the world of immobile organisms, he never depends on anyone for any personal demand whatsoever.”

So, a self-realized person is free. And we all know the wealth of freedom, I have noticed that. Because in Eastern Europe we have some ideas about slavery, right? Especially you have historical experience of that. Those countries who didn’t have that experience, they know nothing about the value of freedom. Therefore, to see the change of political systems is very good, because you know double as much about life – not only one version, but two. So in order to appreciate freedom fully, it’s very good to be under pressure. In material existence we all have some concept about this pressure of illusion. And one sign, one sure sign of illusion is when you think that you are very much right. Be very careful then! This is a very unhealthy symptom. 

So, a self-realized person is free. He doesn’t depend on anything or anybody – except one superior dependence, which is very sweet. You know, taking birth in this material universe, we have all started our karmic journey. Certain things we have to experience, we have to learn, we have to suffer. You cannot avoid that. We need to learn. And illusion is a bitter teacher. Vaishnavas are a little sweeter teachers. Yet if we are not ready to learn the lesson in the spiritual circles, then we have to learn it in the material circles – but that is more bitter, I tell you. So better we learn in the mild school. 

(to be continued)

1. A chapter from Centenary Anthology of Shridhara Maharaj
2.  Bhagavad Gita 3.18

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai reggeli tanításából)

Az tekinthető misztikus élménynek, amikor a testi vagy értelmi funkciók teljesen átitatódnak az isteni lényeggel, tehát egy finomabb érzékelés lép működésbe, mely által teljes mértékben összefonódunk. Sríla Srídhar Mahárádzs Antológiájában (4. fejezet: „Hearing to see”) azt olvastuk, hogy hallgassunk az isteni kinyilatkoztatásra, mert az tisztítja meg a látásunkat. „Az ember tervez, Isten végez. A terveink, vágyaink felfelé irányulnak, míg az elrendelkezések az Égből szállnak alá. Ennek az Égi iránymutatásnak a hullámai, és azok elfogadása, mind Drága Urunk kedvtelései.”

Mindannyian ismerjük ezt a közmondást, hogy „Ember tervez, Isten végez!” De álljunk meg itt egy pillanatra, hogy mi is történik ekkor, amikor az ember tervez, és Isten végez? Ebben az esetben mindenki elégedett lesz. Mert, ugyan vannak elképzeléseink, miként szeretnénk, hogy valami megtörténjen, de végül minden úgy fog alakulni, ahogyan Ő szeretné. De nézzük meg, hogy mi történik akkor, ha az ember tervez, és az ember végez?

Válasz: Katasztrófa. 

Szvámí Tírtha: Nos, nagy valószínűséggel nem mindenki lesz elégedett. Viszont mi, mint lelki gyakorlók és keresők, nem állhatunk meg itt! Próbáljuk tovább cserélgetni ezeket a szavakat: Isten tervez, ember végez. Ezt jónak tartjátok? Amikor Ő nyilvánítja ki az akaratát, és mi pedig teljesítjük azt. Ez nagyon jól hangzik! Ezt nevezik odaadó szolgálatnak vagy lelki gyakorlatnak. S ezzel a változattal már jóideje nagyon elégedettek vagyunk, amikor Isten tervez, és az ember pedig beteljesíti azt. „Örök szolgád vagyok!” De hogy hangzik a negyedik kombinációja ennek a szógyűjteménynek

Válasz: Isten tervez és Isten végez. 

Szvámí Tírtha: Igen. S, ha valóban meghódolt lelkek vagyunk, akkor tényleg ez fog történni. Nem a saját erőfeszítéseink miatt következnek be az elrendezések, hanem, mert olyan engedelmes eszközök tudunk lenni az Ő kezében. Bármit is szeretne az Úr, az teljesen akadálytalanul áramlik rajtunk keresztül, hogy végül beteljesíthesse azt. Éppúgy, mint a tegnapi történetben az ugrálva örvendező szerzetes esetében, aki olyannyira meghódolt lélek volt, hogy nem volt benne semmi mesterkéltség. „Ez biztos, hogy nem én vagyok, egyszerűen csak felajánlom Neki minden energiámat.”

Srídhar Mahárádzs azt mondja,  „Minden a Legfőbb Úr édes kedvtelése, lílája.” „Ebben a világban az önmegvalósult lelkek, akik az önvalóból merítenek boldogságot, nekik nincsen semmilyen céljuk előírt kötelességük végrehajtásával, de arra sincs okuk, hogy ne végezzenek ilyen munkát.” A világ összes élőlénye közül, – beleértve az Úr Brahmá legmagasabb rendű életformáját is, egészen a mozdulatlan organizmusokig, – az ilyen önmegvalósult lélek az, aki sohasem függ senki személyes elvárásaitól.”

Tehát az önmegvalósult lélek szabad, és úgy tapasztalom, hogy mindannyian jól ismerjük ennek a szabadságnak az erejét. Hiszen Kelet-Európában azért nekünk van némi fogalmunk a rabsorsról, úgymond rabszolgaságról. Különösen nektek bolgároknak vannak történelmi tapasztalataitok erről. Azok az országok, amelyeknek nem voltak ilyen megéléseik, azok semmit sem tudnak a szabadság valódi értékéről. Ezért nagyon jó, hogy láthatunk különböző politikai rendszereket váltakozni, mert így kétszer annyit tudunk az életről – nem csak az egyik változatot, hanem mindkettőt. Tehát ahhoz, hogy teljes mértékben értékeljük a szabadságot, nagyon jó, ha megtapasztaljuk azt, hogy milyen nyomás alatt lenni. Itt az anyagi világban mindannyiunknak van némi fogalma az illúzió általi nyomásról. Az illúzió egyik biztos jele az, amikor azt gondoljuk, hogy nagyon igazunk van. Tehát legyünk rendkívül óvatosak! Ez egy igencsak egészségtelen tünet! 

Tehát az önmegvalósult lélek szabad. Nem függ semmitől és senkitől, kivéve egyetlen felsőbbrendű függést, ami pedig nagyon kellemes. Tudjátok, amikor ebbe az anyagi univerzumba megszülettünk, mindannyian belevágtunk ebbe a karmikus utazásba. Bizonyos dolgokat meg kell tapasztalnunk, meg kell tanulnunk, el kell szenvednünk. Ezt nem kerülhetjük el! Tanulnunk kell, s míg az illúzió egy zord tanító, addig a vaisnavák valamivel kedvesebbek. Ha pedig még nem állunk készen ebben a lelki környezetben való tanulásra, akkor azt az anyagi világban kell majd megtanulnunk. De az kevésbé kegyes, ezt elhihetitek. Tehát jobb, ha ebben a szelíd közegben tanuljuk meg amit lehet. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2020 сутрин, София)

Мистично преживяване е когато телесните или умствени функции са дотолкова наситени с божественост, с по-фино възприятие, че се преплитат. Четем „Да чуеш, за да видиш”[1]. „Човек предполага, а Бог разполага. Предположението е насочено нагоре, а разположението идва свише. Вълните на предлагане и приемане до една са Божията лила.”

Всички знаем тази поговорка: човек предполага, Бог разполага. Но нека се спрем за малко на нея. Как става в оригиналния случай – когато човек предполага, а Господ разполага? Тогава всички са доволни. Понеже вие имате някакви идеи, но в крайна сметка ще се случи както Той иска. А какво става, ако човек предполага и човек разполага? 

Отговор: Бедствие. 

Свами Тиртха: Поне, най-вероятно не всички ще са доволни. Но ние, като духовни практикуващи и търсачи, не бива да спираме дотук. Нека опитаме друга комбинация на тези думи: Бог предполага, а човек разполага – така добре ли е? Ако Той изразява желанието си, а вие го изпълнявате, това е велико. Нарича се божествено служене или духовна практика. И дълго време тази версия ни удовлетворява: Бог предполага, човек разполага. „Аз съм Твой вечен слуга“, нали? Обаче каква е четвъртата комбинация? 

Отговор: Бог предполага и Бог разполага. 

Свами Тиртха: И ако наистина сте отдадена душа, именно това ще се случи. Вече не са вашите усилия, а ставате покорен инструмент в Неговите ръце. Каквото Той пожелае, потокът тече толкова невъзпрепятствано през вас, че в крайна сметка Той го осъществява. Точно както скочилия монах от вчерашната история. Той бил толкова отдаден, че дори не се замислил. „Не аз действам. Напълно съм посветил енергията си.“

Шридхара Махарадж казва: „Всичко е лила на Всевишния”. „В този свят себеосъзнатият, който се радва вътре в душата си, нито трупа благочестие чрез действията си, нито си навлича грях като не изпълнява задълженията си.”[2] Всред всички същества, от най-висшите форми на живот на планетата на бог Брахма, чак надолу до света на неподвижните организми, той никога не зависи от никого за никое свое лично желание.”

И така, себеосъзнатият човек е свободен. А ние всички знаем ценността на свободата, забелязал съм го. Понеже в Източна Европа имаме някакво понятие за робство, нали? Особено вие, които имате и историческия опит. Държавите, които не са преживявали подобен опит, не знаят нищо за цената на свободата. Затова да се вижда смяната на политическите системи е много добре, защото научаваш двойно повече за живота – не само една версия, ами две. Така че, за да оцениш напълно свободата, е много добре да си под натиск. В материалното битие ние всички имаме известно понятие за този натиск на илюзията. А един признак, един сигурен знак за илюзия е да си мислиш, че си напълно прав. Тогава бъдете нащрек! Това е много нездравословен симптом. 

Така че себеосъзнатият човек е свободен. Той не зависи от нищо и никого – освен от една по-висша зависимост, която е много сладка. Знаете, раждайки се в тази материална вселена, ние всички сме започнали своето кармично пътуване. Определени неща трябва да преживеем, да научим, да изстрадаме. Няма как да избегнем това. Нужно е да се учим. А илюзията е горчив учител. Ваишнавите са малко по-сладостни учители. Обаче ако не сме готови да си научим урока в духовните кръгове, тогава трябва да го научим в материалните кръгове – но това, казвам ви, горчи повече. По-добре да се учим в меката школа. 

(следва продължение)

1. Глава от „Стогодишна антология“ на Шридхара Махарадж
2. „Бхагавад Гита“ 3.18

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Krishnapriya: You mentioned the lost years without devotional service and also you mentioned that we can hang around with devotees without doing anything, so how can one understand that this is actually advancing and not staying in one place?

Swami Tirtha: For that we need the proper eye to judge, to understand. Shrila Shridhara Maharaj says something very important concerning this question. He said, when you take your food – do you ask somebody whether you are satisfied or not? We don’t ask, we feel it. Like today – we had this very special opportunity to visit the best cook on this planet Earth. And of course you feel satisfied. Even looking at him, how he is stirring the soup, you just simply feel satisfied. What to speak of tasting the nectar that is coming from him?! So after taking his prasadam, I didn’t ask him whether I was satisfied or not. But I told him, “Ah baba, this was great. I feel very satisfied.” You just feel. 

Therefore Shrila Shridhara Maharaj says, from the symptoms you can judge your situation, your position. What will happen if we eat? Your hunger diminishes, you receive energy and your satisfaction is raised. So from these symptoms you can understand whether you are satisfied or not. If we apply this principle to our spiritual progress, some requirements should be the same, others should be different. For example, if you feel, ‘Ah my spiritual thirst has diminished’, I am not sure that this is the very best symptom. Rather it should increase: ‘Give me more! I want more, I want to go deeper!’ So we can agree that the spiritual hunger or thirst should grow, right, instead of diminishing. Alright, from this one example we understood that the reversed order works better – this is the real symptom of growth. So if we apply this reversed order to the second principle, this is not good. Your energy should grow. And finally, your inner satisfaction should grow. So whether you apply the one direction or the reversed order, definitely our inner contentment should grow. 

This is the science or the art of contentment – if we find some little drops of nectar, we should be very satisfied. So from this analysis, I think we can come to a more proper understanding of our position. Whether my ignorance has diminished? If we can say ‘Yes, it has diminished’, then it’s a good sign. Whether I have more inspiration for divine practices? If we can say ‘Yes, I have more inspiration’, it’s a good sign. Whether I’m more satisfied with my life in general? And if you can say ‘Yes’, that’s a good sign. 

But ultimately, we can add that it is not our individual duty to judge our progress. If others will say, “Ah this person has progressed so much”, that’s the best sign. 

But what is in the center of this heart lotus? Self-analysis, right? Self-reflection. Always try to understand your position better and better. And this is not another egoistic focus on ourselves, but we have to understand what to do and what not to do. Nevertheless, many times if you look back, you might feel, ‘Ah I have wasted so many years, even in my spiritually active life’. If it is not due to spiritual laziness or negligence or whatever individual shortcoming, then we should accept this as a price to pay, as a necessary part of our training. You can say, ‘If it happened in a different manner, I could have achieved more’. But you didn’t achieve more. You are here, your position is this, your service is this. And all that happened before helped you to reach this present state – so that was necessary. 

And here comes something important. We can judge a situation or we can understand a person in two ways. One method is: you can analyze the past and the other method is: you can analyze the future. So, if you analyze the source, the background, the reasons, then you can understand something. Analyzing the past, you can understand the present day. But to have a vision about the future, to have an eye for the goal – from that you can derive the present situation. This is a totally different approach. If you understand a situation from the consequences – I think it’s very wise. It is said, you can judge a tree according to the fruits. This means, by the results you can see what is the origin. In the same way, if we know what is the goal of our life – the charming beauty of Radha-Govinda-lila – from that we can derive the path. So, be very clever! Because, if from here you look up, you might lose your way. But if you understand your present position from your future goal, your future achievement, then you can be very precise about what to do and how to do. I think this is progress – when we are not obsessed with our past, but rather we try to work hard on our future.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá: Említetted azt, hogy például a bhakták előtti életünkre tekinthetünk úgy, mint az odaadó szolgálat nélküli elvesztegetett évekre, illetve azt is, hogy a bhakták között is lehetünk lusták, és akkor nem igazán fogunk fejlődni. Szóval, hogy az intenzitás is rendkívül számít! Azt szeretném megkérdezni, hogyan mérlegeljük magunkat, hogy valóban bekövetkezett-e egy komolyabb fejlődés a lelki életünkben, és nem épp stagnálásban vagyunk?

Szvámí Tírtha: Ennek megértéséhez egy komoly, precíz mércéjű ítélőkészségre van szükségünk. Sríla Srídhar Mahárádzs említett egy nagyon fontos dolgot ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy: „Amikor esztek, akkor vajon megkérdeztek valakit arról, hogy elégedettek vagytok-e vagy sem?” Nem, nem kérdezünk meg senkit, egyszerűen érezzük. Csakúgy, mint ma, amikor módunkban állt meglátogatni a Föld legjobb szakácsát, és természetesen nagyon elégedettek voltunk utána. Már egyszerűen attól, hogy láthattuk, ahogy a levest keveri, már attól elégedettség töltött el bennünket, nem is beszélve arról, hogy aztán meg is kóstolhattuk azt a nektárt, ami ő készített?! Tehát miután elfogyasztottuk a praszádamot, nem kellett megkérdeznünk tőle, hogy elégedettek vagyunk-e vagy sem. De amikor elbúcsúztunk, azt mondtam neki, hogy: „Ó, kedves baba, ez a praszád nagyon csodálatos, teljesen kielégítő volt!” Ezt egyszerűen csak érezzük. 

 Ezért mondja azt Sríla Srídhar Mahárádzs, hogy a tünetek alapján meg tudjuk ítélni a saját helyzetünket, lelki szintünket. Mi történik akkor, amikor eszünk? Csökken az éhségérzetünk, lesz energiánk, és egyre inkább elégedettek leszünk. Tehát ezek alapján el tudjuk dönteni, hogy most már elégedettek vagyunk vagy sem. Ha ugyanezt az elvet alkalmazzuk a lelki fejlődésünkre, akkor bizonyos elvárásoknak egyezniük kell, míg mások eltérhetnek. Például, ha azt érezzük, hogy: „Ó, a lelki szomjúságom, inspirációm kicsit alábbhagyott.”, akkor nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb jel. Ennek inkább növekednie kellene! Viszont, ha úgy érezzük, hogy: „Ó, még több ilyet, még több ilyen lelki élményt, ebbe szeretnék teljesen belefeledkezni!” – akkor az egy nagyon jó jel! Tehát egyetérthetünk abban, hogy ennek a lelki éhségnek, lelki szomjúságnak növekednie kell, ahelyett, hogy csökkenne. Rendben, ebből az egy példából megértettük azt, hogy a lelki éhség az jó, és a lelki út helyes követésével egyre erősebbé válik. Ezt jelenti az igazi  fejlődés. Az energiánknak, majd végül a belső elégedettségünknek is egyaránt növekednie kell. 

Ez az elégedettség tudománya, művészete, ha rátalálunk néhány nektárcseppre, akkor annak már nagyon örülnünk kell, azzal nagyon elégedettnek kell lennünk! Úgy hiszem, hogy ebből a részletes vizsgálódásból kiindulva, még pontosabban megérthetjük a saját lelki helyzetünket. Vajon csökkent-e a tudatlanságom? Ha azt tudjuk mondani, hogy: „Igen, csökkent”, az jó jel! Vagy esetleg több inspirációnk van a lelki gyakorlatokra? Ha „Igen, inspiráltabb lettem”, az is ugyanilyen jó jel! Vagy akár, ha azt érezzük, hogy általában véve elégedettebbek vagyunk az életünkkel, akkor az is egy nagyon jó jel! 

Végül még azt is hozzátehetjük, hogy nem a mi feladatunk megítélni azt, hogy vajon fejlődtünk-e vagy sem. Ha mások azt látják, hogy: „Ez a bhakta olyan sokat fejlődött”, az a legjobb jel!

De mi található ennek a szívünkben honoló lótuszvirágnak a közepében? Az önvizsgálat, az önreflexió. Igyekezzünk egyre jobban megérteni a lelki helyzetünket. Ez nem egy újabb önző egoista gondolkodás, de idővel meg kell értenünk, hogy mi az, amit meg kell tennünk, és mi az amit nem. Mindenesetre, ahogy egyre többször visszanézünk, úgy érezhetjük, hogy: „Annyi évet elpazaroltam, még az aktív lelki életem ellenére is”! Ha ez nem lelki lustaságból, hanyagságból vagy bármilyen hiányosságból adódik, akkor el kell fogadnunk, mint tanulópénzt. Mondhatjuk azt, hogy „Ha másképp történt volna, akkor többet is elérhettem volna.” De mégsem értünk el többet, hiszen itt vagyunk, ebben a helyzetben, és ez a szolgálatunk. S mindaz, ami eddig történt velünk, az segített eljutnunk ide, ahol jelenleg vagyunk, tehát szükség volt ezekre. 

S még egy fontos dolog. Egy élethelyzetet, vagy egy személyt kétféle módon tudunk megítélni: az egyik az, amikor a múltat vizsgáljuk meg, a másik pedig, amikor a jövőt. Tehát, amikor az adott dolog forrását, hátterét, okait vizsgáljuk, akkor abból sok mindent megérthetünk, megérthetjük a jelenünket. De, ha van egy jövőképünk, egy adott cél lebeg előttünk, abból is levezethetjük a jelenlegi helyzetünket. Ez egy teljesen más megközelítés, amikor a következményekből értjük meg, hogy mi miért van, szerintem ez nagyon bölcs dolog. Azt mondják, hogy a fát a gyümölcséről lehet megismerni. Ami azt jelenti, hogy az eredményekből következtethetünk az előzményre, az eredetre. Hasonlóan, ha tudjuk, hogy mi az életünk célja, Rádhá-Góvinda kedvteléseinek elbűvölő szépsége, abból levezethetjük magát az utat. Tehát legyünk nagyon okosak, mert, ha innen egyből az égre nézünk, akkor könnyen eltévedhetünk. De, ha a jövőbeli célunk, eredményeink alapján megértjük a jelenlegi helyzetünket, akkor nagyon pontosan tudni fogjuk, hogy mit és hogyan kell tennünk. Szerintem ezt jelenti a fejlődés, amikor már nem a múltunkkal vagyunk elfoglalva, hanem nagyon keményen dolgozunk a jövőnkért. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Кришнаприя: Споменахте изгубените години без предано служене, а също и че можем да се мотаем покрай бхактите без да вършим нищо. Как човек да разбере, че напредва, че не тъпче на едно място?

Свами Тиртха: Нужно ни е вярно око, за да отсъдим, да разберем. Шрила Шридхара Махарадж казва нещо много важно по този въпрос. Той казва: когато ядеш, налага ли се да питаш някого дали си се нахранил или не? Ние не питаме, усещаме го. Днес например имахме възможността да посетим най-добрия готвач на тази планета Земя. И разбира се, почувствахме се удовлетворени. Дори само да го гледаш как разбърква супата, вече се чувстваш удовлетворен. Какво да говорим за нектара, който излиза изпод ръцете му?! Така че, след като съм приел негов прасадам, аз не го питам дали съм заситен или не, а му казвам „О, бабà, това беше велико. Много съм удовлетворен.” Човек просто го чувства. 

Затова Шрила Шридхара Махарадж казва, че по признаците можеш да прецениш ситуацията си, позицията си. Какво се случва, когато се храниш? Гладът ти намалява, сдобиваш се с енергия и удовлетворението ти расте. По тези признаци можеш да разбереш дали си се нахранил или не. Ако приложим този принцип спрямо духовния си напредък, някои изисквания ще са същите, а други различни. Например, ако усещаш: „О, духовната ми жажда е намаляла“, не съм уверен, че това е най-добрият симптом. Тя, напротив, трябва да се увеличава: „Дайте ми още! Искам повече! Искам да навляза по-надълбоко!“ Затова се съгласяваме, че духовният глад или жажда трябва да растат, вместо да намаляват. От този пример трябва да разберем, че обърнатият порядък е по-приложим – това е истински признак на напредък. Ако приложим същия този обърнат порядък към втория принцип, не е добре. Енергията ви трябва да нараства. И накрая, вътрешното ви удовлетворение също трябва да расте. Независимо дали прилагате правия или обратния ред, определено вътрешното удовлетворение трябва да се увеличава. 

Такава е науката или изкуството на удовлетворението – ако намерим няколко малки капчици нектар, нека сме доволни. От този анализ мисля, че трябва да стигнем до по-дълбоко разбиране на позицията си. Невежеството ми намаляло ли е? Ако кажем: „Да, намаляло е!“ това е добър признак. Изпитвам ли по-голямо вдъхновение за божествени практики? Ако можем да кажем: „Да, изпитвам повече вдъхновение“, това е добър признак. По-доволен ли съм от живота си като цяло? Отвърнете ли „Да!“, това е добър знак. 

Ала в крайна сметка можем да добавим, че не е наша работа да преценяваме собствения си напредък. Ако другите рекат: „Този човек много е напреднал“, това е най-добрият знак. 

Но какво е в центъра на нашия сърдечен лотос? Себеанализът, нали? Саморефлексията. Винаги се старайте да разбирате все по-добре своята позиция. И това не е поредният егоистичен фокус върху себе си, но трябва да разбираме какво да правим и какво да не правим. При все това, често пъти ако се обърнем назад можем да чувстваме: „Пропилял съм толкова много години, дори в духовно активния си живот“. Ако това не е заради духовна леност, небрежност или някакви лични недостатъци, трябва да го приемем за цената, която трябва да заплатим, като необходима част от обучението ни. Може да речете: „Ако беше станало по различен начин, можеше да съм постигнал повече“. Обаче не сте постигнали повече. Ето ви тук, позицията ви е тази, служенето ви е това. И всичко, случило се преди, ви е помогнало да стигнете до сегашното си състояние – значи е било необходимо. 

И тук следва нещо важно. Можем да съдим за дадена ситуация или да разберем даден човек по два начина. Единият метод е да анализирате миналото, а другият – да анализирате бъдещето. Ако анализирате източника, основата, причините, тогава можете да разберете нещо. Анализирайки миналото, можете да проумеете днешния ден. Но да имате визия за бъдещето, да имате очи за целта – оттам можете да изведете настоящата ситуация. Това е напълно различен подход. Ако проумявате дадена ситуация от последиците, аз считам това за много мъдро. Казва се, че можеш да прецениш едно дърво по плодовете. Това означава, че по резултата можеш да видиш какъв е източникът. По същия начин, ако знаем каква е целта на живота ни, ако познаваме очарователната красота на Радха-Говинда-лила – от това можем да изведем пътя. Затова, бъдете умни! Защото ако оттук погледнете нагоре, може и да изгубите пътя. Но ако разглеждате настоящата си позиция откъм бъдната си цел, откъм бъдещото си постижение, тогава много точно можете да прецените какво да правите и как да го правите. Мисля, че това е напредък – когато не сме обсебени от миналото си, а вместо това се стараем да работим усилено над бъдещето си.

(следва продължение)