Sharanagati

Amíg nem tudjuk, kérdezzünk. Ha tudjuk, akkor is kérdezzünk, mert lehet, hogy tévedünk. Néha nagyon magabiztosak vagyunk olyan dolgokban is, melyek teljes mértékben rosszak. Egy szép példa erre, amikor egy gópa megmasszírozta Krsnát. A bal lábnál kezdte a masszírozást. Eltelt fél óra, majd egy óra. Krsna elszunyókált. A fiú pedig így gondolkodott: „Már egy órája masszírozom Krsna bal lábát, ebből elég! Áttérek a jobb lábára.” Mert meg volt győződve róla, hogy helyesen cselekszik. Elengedte tehát Krsna bal talpát és áttért a jobbra. Krsna azonnal felébredt: „Nem, menj vissza a bal lábra.”

Néha tehát meg vagyunk győződve róla, hogy nagyon is jól tudjuk mit tegyünk. Mégis egyeztessetek. Igazából a lelki életben mindennek útmutatás alatt kéne történnie. A mi vonalunkban nem úgy működik a dolog, hogy elmész a Loi-bazárba veszel egy múrtit és aztán elkezded imádni. Nem! Ennek a lelki tanítómester áldása és útmutatása alatt kell történnie. És sok más dolog. Mert Vrndávanban és Indiában bárhol találsz annyi múrtit, amennyit csak akarsz. De itt nem egy szoborgyűjteményről van szó. A lelki tanítómester áldás és útmutatása szerint kell tehát végeznünk szolgálatainkat.

Mivel sokan vagyunk, a bhakták mind különböző egyéniségek, különböző elképzelésekkel. Kell lennie valakinek aki, átlátja az egészet. Ha mindenki a saját szeszélye után szaladgál annak káosz lesz a vége. A káosz helyett kozmoszra van szükségünk, rendre. És ezt érthetjük el azzal a hozzáállással, ha mindig konzultálunk és áldást kérünk bármely tevékenységre, amit szeretnénk elvégezni.

Egy engedelmes tanítvány most tehát megértette, hogy minden egyes lépésre áldást kell kérnie. Bekopog tehát a lelki tanítómester ajtaján: „Megmoshatom a fogam? Kérlek, add áldásod.”  A guru pedig kidobja: „Menj innen te gazember! Ne zavarj meg a szádhanámban! Ostoba alak, nem tudsz te semmit!” Gurudév azt mondta, hogy ne kérdezzük őt. – Ez az újabb következtetés. Belefogsz tehát a saját elfoglaltságaidba. Amikor már leromboltad az ásramot ismét jön a guru és megkérdezi: „Fiam, mit tettél?” „Nos, tönkretettünk mindent, eltántorítottuk az embereket, rossz érzést keltettünk bennük és hasonlók, de… tudod, nem akartalak zavarni.” „Ostoba alak, sosem kérdezed meg, hogy mit csinálj!”

Ne legyetek tehát túlságosan a megszállottjai a saját ötleteiteknek. Egyszer például Sríla Prabhupád együtt utazott néhány bhaktával. És tudjátok, hogy a lelki tanítómester jelenlétében a bhakták inkább visszahúzódóak, a legjobb arcukat próbálják mutatni, nagyon alázatos, minden jó tulajdonságukat igyekeznek megmutatni. Az egyik bhakta tehát nagyon halkan mantrázott. Prabhupád így szólt: „Hangosan!” Elkezdte hát: „Krsna, Krsna…” Mire Prabhupád: „Mondtam, hogy dzsapázz hangosan!” Egy kis idő elteltével tehát barátunk elkezdett kiabálni. Akkor Prabhupád így szólt: „Hé, miért zavarsz engem, ezzel a hangoskodással?” Néha tehát még akkor is követhetünk el hibákat, ha a lelki tanítómester utasításait követjük. Halkan mantrázol, azt mondja „hangosan”; elkezdesz tehát hangosan dzsapázni, azt mondja „hagyd abba!”

Miért történik ez? Ostoba lenne esetleg a lelki tanítómester? Nem tudja talán, hogy a halk vagy a hangos lenne-e jobb? Nagyon is jól tudja. Te nem tudod, hogy hogyan csináld szépen. Ezért tehát megtesz minden tőle telhetőt a páciensek különböző fajtáival.

Először fel kell ismernünk képességeinket és határainkat. Tudakozódnunk kell tehát és meg kell értenünk a közösség és a filozófia alap elveit. Amikor pedig megismertük az alapokat, alkalmaznunk is kell azokat. De bármikor, amikor valami többet szeretnél tenni, áldásért folyamodsz. Nem a szeszélyek szerint tehát, hanem gondoskodás és áldás alatt.

Amíg nem teljes a bizalmunk, mindig meg akarjuk érteni a miérteket. Amikor azonban teljes a bizalom, biztosak lehetünk benne, hogy bármi jöjjön is Istentől vagy a mestertől, a javamat szolgálja. És ha most még nem is értem, később világossá válik majd.

Azonban ez az elfogadása mindannak ami felülről érkezik nagyon veszélyes. Mert mi történik ha becsapnak? Mi történik ha egy fanatikus, vak hívő vagyok és hibákat követek majd el? Azt gondolom egy igazi tanító nem elégedett azzal ha zombik veszik körül. Természetesen kérdezhetünk, ez nem probléma. Mert ha megerősítésre, pontosításra van szükségünk, kérdeznünk kell. Ha azonban teljes a bizalmam igent tudok mondani, még akkor is ha egyáltalán nem értem. Mivel azonban mindig bebizonyosodott, hogy bármi, ami felülről érkezett tényleg a javamat szolgálta, ezzel a bizonyossággal igent tudok mondani a következő lépésre is.

De abban az értelemben, hogy figyelmünket és minden képességünket, amink csak van, fel kell ajánlanunk, teljesen egyet értek azzal, hogy a tudakozódást, megértést és elemzést is fel kell ajánlanunk a szolgálatban. Ne feledjétek amikor Sríla Srídhar Mahárádzs kapcsolatba került a Gaudíja Math-tal, jövőbeni tanítómesterével és a szervezettel, azt mondta: „Óh, amiről beszélnek, az messze túl van a felfogóképességemen, az intelligenciámon. Ezért minden intelligenciámat arra fogom használni, hogy közelebb kerülhessek ahhoz az igazsághoz.” Azt gondolom ez az intelligencia helyes használata, nem a feljebbvaló megkérdőjelezése, hanem hogy közelebb kerüljek. Kérlek, emlékezzetek erre! Ez nagyon fontos!