Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Gíta-góvinda kérdése: A Bhágavatam ötödik énekében található az a vers, hogy „Aki nem tudja felszabadítani a gondjaira bízott élőlényeket, akik az ismétlődő születés és halál útját járják, az soha ne legyen tanítómester, apa, férj, anya vagy imádandó félisten.”[1] Időnként, bizonyos élethelyzetekben, fordulhatunk a lelki tanítómesterünkhöz útmutatásért, de miként vegyük a bátorságot ahhoz, hogy egyáltalán megkérdezzük?
Szvámí Tírtha: Csak kérdezzetek!
Gíta-góvinda: Rendben, de még abban sem vagyok biztos, hogy magamról tudok gondoskodni. Hogyan gondoskodhatnék másokról?
Szvámí Tírtha: Akkor ne vállaj olyan szerepet! Ne legyél guru!
Gíta-góvinda: „Apa, anya, tanító vagy félisten”.
Szvámí Tírtha: Rendben, ne legyél félisten. Na látom, most már belejöttél a kérdezésbe. Viszont egyfelől mégsem értek ezzel egyet, mivel amíg azt gondoljuk, hogy ‘Én szülök, én csinálom ezt, én érem el azt… ’ Rendben, nem kérdőjelezem meg a Bhágavatamot, de tudjátok, képesek vagyunk félreérteni dolgokat. Már említettük, hogy a téves berögződéseink sokáig velünk maradnak. Például Gurudév nagyon érzékeny volt a helyes szóhasználatra. Mint amikor valaki úgy kezdte a mondandóját, hogy „Nos, amióta bhakta lettem…”, ilyenkor azonnal közbevágott: „Micsoda? Te azt hiszed, hogy már bhakta lettél?” Tehát, nagyon kihegyezet volt arra, ha így beszéltünk. Ne gondoljátok, hogy nem! Egy másik ilyen példa: „Két embert sikerült bhaktává tennem a legutóbbi prédikációs utamon.” Azonnal lecsapott az ilyenekre. Miért? Mert nem mi teszünk valakit bhaktává. A bhakta már ott van, várva a lehetőséget, de nem mi teszünk valakit bhaktává. Tehát hasonlóan, mi nem vagyunk képesek felszabadítani másokat, még magunkat sem. Azonban szerencsére vannak megmentőink, elöljáróink, akik segíteni fognak nekünk a felszabadulás elérésében.
Ugyanígy, ha valóban odaszenteltük az életünket… Ha kimondtuk már azt, hogy: „Drága Uram, mától a Tiéd vagyok!” és Ő ezután elkezd bizonyos élethelyzetekbe, szerepekbe rakni bennünket, akkor mondhatjuk ilyet? „Nem, nem, nem, a shásztrák szerint én ezt nem tehetem meg!” Majd különböző filozófiai idézetekkel próbáljuk meggyőzni Krisnát, hogy tévedett.
Például, ha fel kell vennünk a király szerepét, annak ellenére, hogy teljesen alkalmatlannak érezzük magunkat, akkor is, muszáj hogy azok legyünk. Ha ezt a szolgálatot várja el tőlünk az isteni gondviselés, akkor meg kell tennünk. Ha elmenekülünk ez elől, akkor az hamis ego, aki azt mondatja velünk, hogy „Én vagyok a legjelentéktelenebb.” Viszont, ha egyszerűen csak annyit mondunk „Igen, vállalom ezt a feladatot. Azt akarod, hogy király legyek, vállalom.” – ez a meghódolás. ‘Bármit akarsz, megteszem. Táncoltass, táncoltass, táncoltass, ahogy akarod.’ Kezdő szinten, úgy szeretnénk táncolni, ahogy mi akarjuk, olyan kegyre vágyunk, amilyen a megértésünk.
Baladév: Illetve amilyenek a szükségleteink.
Szvámí Tírtha: Tehát mi a siker kulcsa? Egy meghódolt bhakta és egy mindenható Isten, és akkor a siker garantált.

1.  Bhágavata-purána, 5.5.18.