Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Teremtsünk kedvező körülményeket a lelki fejlődésünkhöz! Öltöztessük díszbe a Legfelsőbb Úr hozzánk vezető útját, tegyük ezt az utat fenségessé és csodálatossá. Mivel az Isteni Pár jelenléte, még a pesszimizmus poklát is képes optimista mennyországgá változtatni. Azt mondják, hogy mindannyiunknak van esélye a tökéletesség magasabb szintjének az elérésére, hiszen minden lélek kap meghívást az isteni boldogságra. A kinyilatkoztatások szerint, a megtisztulás útján járva egyenlő esélyekkel indulunk, de az életek során szerzett tapasztalatok, karma és egyéb dolgok miatt, egyfajta pozitív, negatív tartozást, hátrányt kezdünk felhalmozni.

Tehát ahhoz, hogy valamiképpen elérjük ezt a pozitív és kedvező körülményt, kapcsolatba kell kerülnünk az Úrral, az Isteni Párral, meg kell invitálnunk Őket szívünk trónusára. Elszántan kutatunk a Szépség és a Szeretet után, ezért tudnunk kell, hogy Ők hol találhatóak. Krisna így szólt Nárada Munihoz… „Kedves Náradám, náham vaszámi vaikunthé jógínám hrdajé na csa.“ Tehát Én, „Nem Vaikunthán lakozom, nem is a jógik szívében.”; mad-bhaktá jatra gájanti tatra tisthámi nárada[1] – „De valahányszor bhaktáim együtt dicsőítenek, biztosan jelen leszek, Óh Nárada”.

Tehát Krisna először arról beszél, hogy hol nem fogunk a nyomára akadni, ‘Nem a mennyei világban lakozom, és nem is a jógik szívében’. Náham, na-aham – ‘Nem ott vagyok’; vaszámi – lakozom, nem ott lakozom; vaszámi – hanem ‘Vaikunthán’. Jógínám hrdajé na csa – ‘nem is a jógik szívében’. Mad bhaktá – ‘De valahányszor bhaktáim együtt dicsőítenek – jatra gájanti; tatra – ‘ott’; tisthámi nárada –  ‘biztosan jelen leszek, Óh Nárada!’

Tehát, ha szeretnénk a Legfelsőbb Úr nyomára lelni, akkor ehhez a legmegfelelőbb módszer a dicsőítés. Ahhoz, hogy rátaláljatok, elsőként azokat a helyeket határozza meg, ahol “nincs jelen”. ‘Ne itt, és ne ott keressetek, azok nem a megfelelő helyek! De ahol bhaktáim összegyűlnek és együtt dicsőítenek, ott biztosan jelen leszek.’ Tehát az Ő dicsőítése, a helyes út.

Amikor az Úr Brahmá a teremtés kezdetén teljesen egyedül volt a kozmikus lótuszvirág kelyhében, eképpen elmélkedett, ‘Ki vagyok én? Honnan nőtt ez a virág? Kell lennie valaminek lent, s az, amiből ez a lótusz sarjadt, minden bizonnyal a vízben van. Megpróbálom megkeresni a gyökerét!’ Tehát megróbált ennek a mélyére hatolni, egyre lejjebb és lejjebb haladva a kozmikus lótuszvirág szárán a gyökeret keresve. Sokáig haladt lefelé, s közelebb is került Visnu köldökéhez, de a gyökérre mégsem talált rá. Majd így szólt, „Ó, mégsem erre kell mennem, inkább visszatérek az eredeti helyemre, a lótusz tetejére.” Ezután tudatát a Legfelsőbb Úrra rögzítette, és meditációba, dicsőítésbe fogott.

Brahmá az anyagvilág, a védikus bölcsesség legintelligensebb személye, mivel az empirikus keresés helyett, úgy döntött, hogy más módszert alkalmaz, méghozzá a meditációt és a dicsőítést, ezért az ő példáját kell követnünk. Hisz tudjátok, ha a univerzum első lényének nehezére esett a kozmikus teremtés gyökerének a megtalálása, akkor nekünk mi esélyünk van erre?

Egyszer egy előadás alkalmával, mely a kozmikus világ szerkezeti felépítéséről szólt ilyen-olyan magyarázatokkal, a hallgatóságból egy hölgy megjegyezte: „Az ön magyarázata nem teljes, mivel az univerzum egy elefánt hátán nyugszik.” Az előadónk egy kellőképp türelmes ember volt, így nem akart ott a helyszínen ellent mondani a hölgynek, így csak annyit kérdezett, „És hol foglal helyet az elefánt?” Mire a hölgy: „Az elefánt egy teknős hátán áll.” Majd ismét visszakérdezett az előadó: „És mi a helyzet a teknőssel, ő hol áll?” Ekkor a hölgy, „A teknős egy másik elefánt hátán áll.” Majd a barátunk, próbált a végére járni a dolognak. „És mi következik azután, és azután?” Végül így szólt a hölgy, „Ne is próbálja meg ezt megmagyarázni, mert számtalan elefánt van.”

Látjátok milyen nehéz elmagyarázni a világmindenség felépítését? Ezért hagyott fel Brahmá is az ilyen irányú kutatással és fogott bele a meditációba, dicsőítésbe. Már sok-sok életen keresztül alkalmaztuk az empírikus módszert, próbáltunk rátalálni a boldogság forrására, lelki távlatainkra, vagy bármilyen célra az életben. Most pedig egy újabb esélyt kaptunk a valóság felkutatására. Ragadjuk hát meg!

(folytatása következik)

1. Padma Purana, Uttara-khanda 92.21-22