Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2018.08.17. ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Mint ahogy azt megtanultuk, ha sikerül ragaszkodás nélkül élnünk, akkor ily módon elégedetteknek kell lennünk. Ugyanakkor, legyünk elégedetlenek az elért eredményeink intenzitásával. De akkor hol van itt az egyensúly és a harmónia?

Szvámí Tírtha: Nos, Maháprabhu filozófiája eléggé különleges, melyet acsintja-bhéda-abhéda-tattvának nevezünk. A tattva ‘igazságot’ vagy ‘lelki végkövetkeztetést’, a bhéda ‘különbözőséget’, az abhéda ‘nem-különbözőt’, az acsintja‘ pedig felfoghatatlant’ jelent. Tehát itt van az ahol a bhakta elégedett és elégedetlen is egyben, a ‘bhéda-abhéda’ elvben.

Nektek melyik ismerős inkább, melyiket érzitek legbelül magatokénak? Ha elégedetlenséget éreztek, az nagyon jó, akkor törekedjetek az elégedettségre. Ha elégedettek vagytok, az is nagyon jó, akkor igyekezhettek elégedetlennek lenni. Hogy ez miként fogja elhozni számunkra a végső sikert, a teljes elégedettséget az teljesen felfoghatatlan, tehát acsintja. Én sem tudom, fogalmam sincs. Ezért kell egyesíteni mindkét érzés, mind az elégedettség, mind az elégedetlenség előnyeit. Ha elégedettek, akkor boldogok is vagytok, de ez egy kicsit lassabb út. Viszont ha elégedetlenek, vagyis kissé megkeseredettek vagytok, akkor egyben szenvedélyesek is, ami már nem olyan lassú, hiszen ebben az esetben készen álltok eltökélten dolgozni az intenzívebb lelkiségért. Ha pedig egyesítitek a két érzés hátrányait, akkor morózusok és lassúak lesztek, és ez egyáltalán nem visz sehová. Jobban tesszük, ha e kétféle érzés kedvező momentumait egyesítjük: a tenniakarást, mint motivációt, mely az elégedetlenségből is fakadhat néha, mire válaszul a másik oldal boldogsággal fog válaszolni. Tehát, ha boldogok, pozitívak és aktívak vagyunk, akkor szerintem az egy sokkal jobb kombináció.

S ekkor felmerül egy probléma. Ha látunk egy nagyon szorgos bhaktát, azt gondolhatjuk, hogy ő egy nagyon elkötelezett valaki, de lehet, hogy csak a radzsa-guna hat rá. Tehát nagyon aktív, de az nem nevezhető önzetlen odaadó szolgálatnak. Máskor meg látunk egy nagyon lassú bhaktát, akiről nem mondanám, hogy lusta, inkább azt, hogy szuboptimálisan motivált (az elvárhatónál kevésbé motivált), s azt gondolhatjuk, hogy „Ó, ez az ember tama-gunában van”. Holott meglehet, hogy a legtisztább odaadásból származó eksztázist éli át éppen. Tehát ne ítéljetek külsőleg! Inkább kövessétek Mádhavéndra Purí példáját, amikor felkavarodtak körülötte az események, akkor rögtön megértette: ‘Ó várjunk csak egy pillanatra, lehet, hogy az emberek nagy vaisnavaként fognak tisztelni engem, így jobb, ha inkább elrejtőzöm és elmenekülök Rémunából.’

Ugyanígy előfordulhat, hogy a bhakták nagyon figyelmesen hallgatják az előadót, és megértik, hogy kicsit lassúnak lenni, az a magasfokú eksztázis jele, ezért jobban teszik, ha elszaladnak a nagyfokú tisztelet elől. Ne tegyétek ki magatokat ennek a veszélynek, hogy a lustaságotok miatt az emberek azt higgyék rólatok, hogy nagyon nagy eksztázisban vagytok! Legyetek aktívak, és rejtőzzetek inkább az odaadó szolgálat mögé! Így biztonságban lesztek attól, hogy nagyon elmélyült, magasfokú eksztázisban élő vaisnavának tartsanak benneteket.

Úgy hiszem értitek mire gondolok, ne ítéljetek külsőleg! És igen gyakoroljátok mindkét érzést: legyetek elégedettek azzal a tanítványi vonallal, amihez tartoztok, és merítsetek erőt az elégedetlenségetekből, hogy fejlődhessetek a lelki életben. S ne feledkezzetek meg a jóga fő tanításáról, gyakoroljátok az elégedettség kultúráját.

(folytatása következik)