Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az élet folyamatos fejlődésben van. Ami él, annak növekednie kell, mert a növekedés és a mozgás az élet egyik jele. S valójában itt az ásramban is ezt látom, ahogy nagyon szépen, odafigyelve a részletekre, igyekeztek emelni a színvonalat, a misszió hangulatát. Így egy bizonyos idő után elérünk egy ilyenfajta kiteljesedéshez. Majd ezután ezt a szolgálatkészséget tovább kell fejlesztenünk egy még magasabb, még kifinomultabb szintű gyakorlattal. Éppúgy, ahogy Sríla Prabhupád mondta: „Most már van elég tejünk, kezdjük el besűríteni”. Néha eljuthatunk az életünknek egy olyan szakaszába, amikor már van elég tejünk, és neki kell állnunk besűríteni azt.

Annyi mindent elértünk már az életben, nyilvánvaló sikereket, illetve némi kudarcot is, de közben nagyon értékes felismerésekre jutottunk. Elegendő dologra szert tettünk, lelkileg már nagyon gazdagok vagyunk, most pedig próbáljuk meg besűríteni ezt a gazdagságot. Mint tudjuk, a tej nem egy rossz dolog, csak egy kicsit túl híg, túl könnyű. Ha elkezdjük forralni, akkor elkezd besűrűsödni, és egyszerűen önmagától édes lesz. S amikor már annyira besűrűsödött, hogy nem folyik többé, akkor barfi (ejtsd: börfi) lesz belőle.

Nos, úgy hiszem ebből ennyi is elég! Teljesen elegendő mindaz, amink most van, most már csak igyekeznünk kell besűríteni!

Hiszen mindannyiónknak lehetőségünk van a gyakorlásra, van ásramunk, ami egy hihetetlenül nagy eredmény. Tudjátok, azt mondják, hogy: „Ne lepődjetek meg, ha előfordul, hogy felbukkan egy kis májá a templomban. Az sokkal nagyobb csoda, ha az illúzió világában egyáltalán találtok egy templomot.” Hiszen ez az illúzió világa, és ha találtok egy helyet, ami Isten szolgálatának van szentelve – az már önmagában kész csoda.

Van egy történet a dzsapa-málával kapcsolatban, amin mi is zengjük a Szent Neveket. Egyszer volt egy újdonsült érdeklődő, aki bhakta szeretett volna lenni. Elment egy előadásra, és arra lett figyelmes, hogy az egyik felavatott bhakta a fogasra akasztotta fel a dzsapáját. Majd megjegyezte ez az érdeklődő, hogy: „Ó, ha nekem is lenne dzsapám, akkor én sohasem akasztanám így fel!” Erre a mester így szólt hozzá: „Eljön majd az az idő, amikor te is szögre fogod akasztani a dzsapádat.”

De ebből ennyi is elég! Elég a kiábrándult hangulatból, elég a lelki értelemben vett lustaságból! Jussunk el a lelki gyakorlataink egy magasabb szintjére, hiszen minden esélyünk megvan arra, hogy jobbá tegyük az életünket. Ha megvan bennünk ez a szentháromság, hogy hari-guru-vaisnava, ha Isten velünk van, akkor ki lehet ellenünk? Ha az Úr velünk, ki lenne ellenünk?

Nemrégiben olvastam egy papnak a következő nagyon bölcs gondolatát, aki azt mondta: „Nos, ha én akarok valamit megvalósítani, és akár még Isten segítségét is megkapom hozzá, nem biztos, hogy sikerrel járok, nem biztos, hogy meg fogom tudni csinálni. De ha Ő akar valamit, akár még velem együtt is, az biztos, hogy mindig sikerrel jár.” Ez ilyen egyszerű. Ha Ő velünk van, akkor mi hiányozhat? Mi másra lenne szükségünk? Ha valakinek a Jóisten nem elég jó, akkor fog kapni egy gurut, aki segít megtanítani, hogyan legyünk elégedettnek a Jóistennel. Illetve van egy szép szanghánk, egy szép társulási lehetőségünk, ami mindezt segít élővé tenni. Bármit is tanultunk elméletben, azt egy jó szanghában át tudjuk ültetni a gyakorlatba.

Tehát mindenünk megvan, ami a lelki gyakorlatainkhoz szükséges. De ez a szlogen, hogy „Ebből ennyi is elég” a lelki út végén úgy fog hangzani, hogy „Ebből ennyi nem elég”! Kérlek, folytassátok tovább, és próbáljatok minél több kincset találni! Illetve osszátok meg, adjátok át másoknak is mindazt, amit ti is megkaptatok, így lesz nektek is egyre több. Segítsünk másoknak is, hogy felismerhessék saját eredeti lelki mivoltukat, ezzel tudjuk az emberiséget szolgálni és egyben minden élőlény  végső forrását. Mert ily módon az az energia, ami valamiképpen az illúzió hatására elkülönítette magát a forrástól, vissza fog találni, vissza a Jóistenhez. Krisna, Aki önmagában is elégedett, ekkor még elégedettebb lesz, ha Önnön energiája visszatér Hozzá. Ez a mi alázatos felajánlásunk és szolgálatunk, hogy segítsünk ezeknek az elkülönült energiáknak visszatérni az eredeti forrásukhoz, ahová tartoznak.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2020 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Животът е прогресивен. Което е живо неминуемо расте, защото растежът и движението са признак на живота. И аз наистина виждам тук наоколо тези признаци на живот. Как подобрявате с внимание към детайлите стандартите в ашрама. Как се стремите да обогатявате настроението на мисията. С времето постигаме някакво ниво на осъществяване в това отношение. След това трябва да усъвършенстваме тази готовност и грижовност – трябва да ги практикуваме на по-висше, по-фино ниво. Както е казал Шрила Прабхупад: „Вече имаме достатъчно мляко; сега нека го кондензираме”. Понякога можем да достигнем такъв стадий в живота си, когато имаме вече достатъчно мляко; тогава трябва да сгъстим това мляко.
В живота си вие сте постигнали толкова много. Очевиден успех, някои провали, но довели до добри осъзнавания. Вече имате достатъчно. Духовно сте много богати. Стремете се да кондензирате богатството си. Млякото не е нещо лошо, но е някак твърде леко. Ако започнете да го кондензирате, то се сгъстява. Ако продължите да го кондензирате, става сладко от само себе си. А когато се сгъсти дотолкова, че вече не е течно, то се превръща в бърфи[1].
Така че мисля, достатъчно е. Стига вече! Каквото имате, достатъчно е. Опитайте се да го сгъстите.
Защото всички вие имате възможността да практикувате. Разполагаме с ашрам! Това е такова невероятно постижение. Знаете, казва се: „Не се изненадвайте, ако откриете малко мая в храма. Много по-голямо чудо е да намерите храм в мая.” Защото това е свят на илюзията и да намерите място, посветено в служба на Всевишния, само по себе си е чудо.
Имате броениците си… Веднъж имаше един кандидат да стане бхакта. Беше присъствал на една лекция, а след лекцията някой от посветените ученици си беше увесил джапата на закачалката за дрехи. И този нов човек каза: „О, ако аз имах джапа, никога не бих я окачвал така!” Тогава учителят му отвърна: „Ще дойде време, когато и ти ще си окачваш така джапата.”
Но достатъчно! Стига с това настроение на премахнати илюзии! Стига с тая духовна леност! Стигнете до едно по-добро ниво в духовните си практики. Имате всички шансове да усъвършенствате живота си. Щом с нас е светата троица на нашата вяра – хари-гуру-ваишнава, щом Бог е с нас – тогава кой е против нас? Ако Той е с вас, кой е против вас?
Наскоро прочетох мъдрост от един свещеник. Той казва: „Ако аз се опитвам, дори и с Бога, не мога да успея. Обаче Той, дори и с мен, винаги успява.” Толкова е просто. Щом Той е с нас, какво липсва? Какво още ни е нужно? Гуру – ако някой не е доволен с Бога, той ще получи гуру – за да се научи да е доволен с Бога. Имаме и чудесна санга. Сангата кара всичко да оживее. Каквото сме научили теоретично, можем да го приложим на практика в една добра санга.
Така че всичко, което ни е необходимо за духовните ни практики, ние го имаме. Обаче не е достатъчно! Моля ви, продължавайте! Стремете се да откривате още съкровища. Споделяйте, давайте на останалите, и тогава ще ви бъде дадено. Помагайте на другите да осъзнаят духовния си произход – това е служене към човечеството. А също и служене към източника на всички живи същества. Защото по този начин енергията, която някак, под въздействието на илюзията, се е отделила от своя източник, се завръща у дома, при Бога. Кришна се радва, ако все по-голяма част от енергията Му се връща към Него. Това е нашето смирено приношение и служене – да помагаме на тези отчуждени енергии да се завърнат към извора, на който принадлежат.

(следва продължение)

1.  Индийски сладкиш от кондензирано мляко

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Once a young man asked his master, “How to find my duty in life?” Is it a good question? I think it’s a very appropriate question. Because if you don’t know what is the purpose of your life, how you will live? You will waste some more years from your life and then it will be more difficult to create the balance. So, he had this question, and then the sadhu gave a specific answer to this inquiry. He said – just like that fortune teller in the previous lecture: “I see two ways.” One way is what we have been practicing for innumerable lifetimes – we try, we try to find our place. We try this profession, we don’t like it and we try to change it. We try that occupation and then we change it. We try this role in life and then we fail. We try another part of life and we enjoy it. So, this is what we are doing all the time – trying to find our place. For some time you take shelter and sooner or later you will change it, because you feel that ‘this is not my ultimate engagement, this is not the proper place for me’. This we can call an experimental method – to find your proper place, your destiny, so to say. 

The other method is, you ask an authority, “Please tell me, what is good for me”. Because if I don’t know, I can try to find my place; or I can go to someone who will know and ask directly, “Tell me, what am I to do?” Usually we know who our mother is. So, if you want to understand who your father is, you can start a biological analysis or do genetic structure test to find out. Or you can simply go to your mother and ask, “My dear mother, please tell me who is my father.” And she will tell. 

So, authority means knowledge, full conviction. Knowledge beyond our limits – this we can call an authority. The authority is who knows. Therefore if you want to find our proper place in this lifetime, you can go on trying; or you can find an authority and ask him or her, “Please tell me, what is the proper place for me, what is the proper prospect for me?” So, which method do you prefer? 

Answer: The easy one – to ask.

Swami Tirtha: Theoretically we prefer the inquiry, but practically we follow the other path – trying and trying and trying. And I definitely agree: if we receive an instruction and if we try to follow it, that is not easy. Nevertheless, it is very glorious if we can follow the instruction. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Egyszer egy fiatalember megkérdezte a mesterét: „Hogyan találjam meg az életfeladatomat?” Mit gondoltok, ez egy jó kérdés? Igen, szerintem is nagyon lényeges ez a kérdés! Hiszen ha nem tudjuk, hogy mi az életünk célja, akkor hogyan tudjuk azt megvalósítani? Ha még jó pár évet elpazarlunk az életünkből, akkor még nehezebb lesz megtalálni az egyensúlyt a korábbi, anyagi célokkal töltött, és a mostani lelki életünk között. Mint ahogy egyetértettünk abban, ha például 50–60 évesen kezdjük el a lelki életet, akkor nem biztos, hogy lesz még 50–60 évünk, hogy kompenzáljuk a korábbi életvitelünket. Tehát elhangzott ez a kérdés, és a szádhu pedig egy konkrét választ adott erre, éppúgy, mint az előző előadásban a jósnő. „Két utat látok.” Az egyik az, amivel már számtalan életen át kísérleteztünk: próbáltuk megtalálni a helyünket a világban. Kipróbáltunk egy szakmát, nem tetszett vagy kudarcot vallottunk, kipróbáltunk egy másikat, aztán megint váltottunk. Majd egy másik életszakaszhoz érve megpróbáltuk élvezni azt. Tehát állandóan ezt csináljuk – igyekszünk  megtalálni a helyünket. Egy kis időre megállapodunk valahol, de előbb-utóbb mégis változtatunk, mert azt érezzük, hogy: „Ez nem a végleges helyem, ez nem a nekem való hely!” Ezt nevezhetjük kísérleti módszernek, úgymond megtalálni a sorsunkat, a számunkra megfelelő helyet.

A másik módszer pedig az, hogy megkérdezünk egy felsőbb tekintélyt: „Kérlek, mondd meg, mi a jó nekem!” Mert ha nem tudjuk, akkor megpróbálhatjuk megtalálni a helyünket, vagy pedig elmehetünk valakihez, aki tudja, és tőle kérdezhetjük meg, hogy „Mondd meg, mit tegyek?” Általában tudjuk, hogy ki az anyánk, de ha azt is meg akarjuk érteni, ki akarjuk deríteni, hogy ki az apánk, akkor ehhez már biológiai, genetikai vizsgálatok kellenek. Vagy egyszerűen csak megkérdezzük az édesanyánkat, hogy: „Kedves Anyám, kérlek, mondd meg, ki az én Apám.” S ő meg fogja mondani nekünk.

Tehát ez a felsőbb tekintély egyenlő a tudással, a teljes meggyőződéssel. A korlátainkat meghaladó tudást nevezhetjük tekintélynek. A tekintély az, aki tud. Tehát, ha meg akarjuk találni a helyünket ebben az életben, akkor egyrészt kísérletezhetünk sok mindennel, másrészt megkereshetjük azt, akitől megkérdezhetjük, hogy: „Kérlek, mondd meg, hol van az én helyem a világban, és milyen távlatok állnak előttem?” Nektek melyik módszer tetszik inkább?

Válasz: A könnyebb az, ha megkérdezzük.

Szvámí Tírtha: Elméletileg tudjuk, hogy jobb módszer az, ha megkérdezzük a feljebbvalónkat, de a gyakorlatban mégis a másik utat járjuk, mégpedig azt, hogy próbálkozunk, próbálkozunk és próbálkozunk. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy ha kapunk egy útmutatást a jóakarónktól, és megpróbáljuk azt követni, az nem mindig könnyű! Mégis nagyon áldásos, ha sikerül követnünk az ő utasítását.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Веднъж един млад мъж запитал своя учител: „Как да открия своя дълг в живота?” Това добър въпрос ли е? Мисля, че е много подобаващ въпрос. Защото ако не знаете каква е целта на живота ви, как ще живеете? Ще пропилеете още години от живота си и тогава ще ви е още по-трудно да постигнете баланса. И така, той поставил този въпрос, а садху му дал много специфичен отговор. Той казал – досущ като предсказателят от миналата лекция: „Виждам два пътя.” Единият път е онова, което сме правили животи наред – опитвали сме и сме опитвали да намерим своето място. Пробваме една професия, не ни харесва, сменяме я. Пробваме друга професия, сменяме я. Опитваме дадена роля в живота, проваляме се. Опитваме друга роля и ни харесва. Това е, което вършим през цялото време – стремим се да намерим мястото си. За известно време се прислонявате някъде, но рано или късно сменяте подслона си, защото чувствате: „Това не е върховното ми призвание, не е правилното място за мен“. Можем да наречем това експериментален метод – да откриеш истинското си място, съдбата си, така да се каже. 

Другият метод е да попитате авторитет: „Моля те, кажи ми, кое е добро за мен”. Понеже ако не знам, може да се старая да намеря мястото си; а може да отида при някой, който знае и директно да го запитам „Кажи ми какво трябва да правя?” Обикновено ние познаваме майка си. Така че ако искате да разберете кой е баща ви, можете да подхванете биологичен анализ или да направите тест на генетичната структура, за да разберете. А можете просто да идете при майка си и да я попитате: „Скъпа майко, моля те, кажи ми кой е баща ми.” И тя ще ви каже. 

Така че авторитет означава знание, пълна убеденост. Знание отвъд нашите ограничения – това можем да наречем авторитет. Авторитет е този, който знае. Затова ако искате да откриете правилното си място в този живот, можете да продължавате да пробвате; а можете да намерите авторитет и да го запитате: „Моля те, кажи ми кое е моето истинско място, каква е вярната перспектива за мен?” Кой метод предпочитате? 

Отговор: По-лесния – да питаме.

Свами Тиртха: Теоретично предпочитаме запитването, обаче на практика следваме другия път – пробваме, и пробваме, и пробваме. И определено съм съгласен: да получим насока и да се опитаме да я последваме, това не е лесно. При все това е много славно, ако успеем да последваме инструкцията. 

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 10.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Einst fragte ein junger Mann seinen Meister: „Wie finde ich meine Bestimmung im Leben?“ Ist das eine gute Frage? Ich denke, es ist eine sehr berechtigte Frage. Denn wenn man den Sinn seines Lebens nicht kennt, wie soll man dann leben? Man verschwendet weitere Jahre seines Lebens, und dann wird es schwieriger, die Balance zu finden. Er hatte also diese Frage, und der Sadhu gab ihm eine konkrete Antwort. Er sagte – genau wie der Wahrsager im vorherigen Vortrag: „Ich sehe zwei Wege.“ Der eine Weg ist der, den wir seit unzähligen Leben praktizieren: Wir versuchen, unseren Platz zu finden. Wir probieren diesen Beruf aus, er gefällt uns nicht, und wir versuchen, ihn zu wechseln. Wir probieren jenen Beruf aus und wechseln ihn dann wieder. Wir versuchen eine bestimmte Rolle in unseren Leben und scheitern dann. Wir versuchen uns in einem anderen Lebensbereich und genießen es. Genau das tun wir also ständig – wir versuchen, unseren Platz zu finden. Eine Zeit lang suchen wir Zuflucht, aber früher oder später werden wir sie wieder verlassen, weil wir spüren: „Das ist nicht meine wahre Bestimmung, das ist nicht der richtige Platz für mich.“ Das können wir als experimentelle Methode bezeichnen – um sozusagen seinen richtigen Platz, seine Bestimmung zu finden.

Die andere Methode ist, eine Autoritätsperson zu fragen: „Bitte sag mir, was gut für mich ist.“ Denn wenn ich es nicht weiß, kann ich versuchen, meinen Platz zu finden, oder ich kann zu jemandem gehen, der es weiß, und direkt fragen: „Sag mir, was soll ich tun?“ Normalerweise wissen wir, wer unsere Mutter ist. Wenn man also wissen möchte, wer der Vater ist, kann man eine biologische Analyse oder einen Gentest machen lassen. Oder man kann einfach zur Mutter gehen und fragen: „Meine liebe Mutter, bitte sag mir, wer mein Vater ist.“ Und sie wird es uns erzählen.

Autorität bedeutet also Wissen, absolute Überzeugung. Wissen über unsere Grenzen hinaus – das können wir als Autorität bezeichnen. Die Autorität ist derjenige, der es weiß. Wenn ihr also euren richtigen Platz in diesem Leben finden wollt, könnt ihr weiter suchen, oder ihr könnt eine Autorität finden und sie fragen: „Bitte sag mir, welcher ist der richtige Platz für mich, welche ist die richtige Perspektive für mich?“ Welche Methode bevorzugt ihr also?

Antwort: Die einfache – zu fragen.

Swami Tirtha: Theoretisch bevorzugen wir die Befragung, aber praktisch gehen wir den anderen Weg – immer wieder versuchen. Und ich stimme dem vollkommen zu: Wenn wir eine Anweisung erhalten und versuchen, ihr zu folgen, ist das nicht einfach. Dennoch ist es sehr ehrenvoll, wenn wir der Anweisung folgen können.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Однажды молодой человек спросил своего учителя: «Как найти свой долг в жизни?» Хороший ли это вопрос? Я думаю, очень уместный. Потому что, если вы не знаете, в чем смысл вашей жизни, как вы будете жить? Вы потратите еще несколько лет своей жизни впустую, и тогда будет сложнее найти баланс. У него возник этот вопрос, и садху дал на него конкретный ответ. Он сказал – как и гадалка в предыдущей лекции: «Я вижу два пути». Один путь – это то, что мы практикуем на протяжении бесчисленных жизней – мы пытаемся, мы пытаемся найти свое место. Мы пробуем эту профессию, она нам не нравится, и мы пытаемся ее изменить. Мы пробуем эту работу, а потом меняем ее. Мы пробуем эту роль в жизни, а потом терпим неудачу. Мы пробуем другую сторону жизни, и она нам нравится. Вот что мы делаем все время – пытаемся найти свое место. Какое-то время вы ищете убежище, но рано или поздно вы его меняете, потому что чувствуете, что «это не мое призвание, это не то место, которое мне нужно». Это можно назвать экспериментальным методом – найти свое истинное место, свою судьбу, так сказать.

Другой способ — обратиться к авторитету: «Пожалуйста, скажите мне, что для меня лучше». Потому что, если я не знаю, я могу попытаться найти своё место; или я могу обратиться к тому, кто знает, и спросить напрямую: «Скажите мне, что мне делать?» Обычно мы знаем, кто наша мать. Поэтому, если вы хотите узнать, кто ваш отец, вы можете начать биологический анализ или сделать генетический тест. Или вы можете просто пойти к своей матери и спроси: «Моя дорогая мама, пожалуйста, скажи мне, кто мой отец». И она скажет.

Итак, авторитет означает знание, полную убежденность. Знание, выходящее за пределы наших возможностей, – вот что мы можем назвать авторитетом. Авторитет – это тот, кто знает. Поэтому, если вы хотите найти свое истинное место в этой жизни, вы можете продолжать попытки; или вы можете найти авторитета и спросить его или ее: «Пожалуйста, скажите мне, какое место для меня правильное, каковы мои истинные перспективы?» Итак, какой метод вы предпочитаете?

Ответ: Самый простой способ – спросить. 

Свами Тиртха: Теоретически мы предпочитаем поиск, но на практике идем другим путем – пробуем, пробуем и пробуем. И я определенно согласен: если мы получаем указание и пытаемся ему следовать, это непросто. Тем не менее, это очень здорово, если нам удается следовать указанию.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2020 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

So, enough is enough! Enough of collecting material stuff – this is the version of a spiritual person. A materialist will try to collect and be satisfied. A spiritual person doesn’t want to collect and is satisfied. What about a bhakta? A bhakta is a third type. Not a materialistic person; but he is not satisfied with not collecting things. He is a kind of spiritual, but still dissatisfied. So, I told everyone, beware. This is a very dangerous process. You cannot accumulate all the possessions of the world, and you cannot be satisfied.
A devotee is a very special type. He wants to collect all the treasures possible. And is ready not to be satisfied. Enough is enough. My search for happiness – enough of that. My collecting material stuff – enough of that. My collecting spiritual achievements – enough of that. Then what do you want? We want a beautiful version of reality.
In the Gita it is said that a yogi is satisfied with what he has achieved. Are you satisfied with what you have achieved? That’s a tricky question. Because if you say: “Yes”, then I will say: “Ah very nice, then you just go and practice your yoga”. If you say: “No”, then again you will hear “All right, then practice your bhakti”.
But you have to be very careful about this ‘enough is enough’. It’s a spiritual attitude. We are not chasing after spiritual achievements. Enough, enough of that collection! But we are searching for something else. A more refined, a more delicate search. And from that it’s never enough. Why? Because it is not our satisfaction, but it is the satisfaction of the Divine Couple. And if you ask Govinda: “Did You have enough?” So-so. Or if you ask Shrimati Radharani: “And what about You? Did You have enough?” Well, sometimes when they are in an angry mood, the gopis will say: “We have had enough of this whole affair!” But basically, Beauty and Love want more, more and more of each other. So actually this is the original source of this totally impossible, unquenchable thirst of the human soul. Why do we want more? Because originally Beauty and Love want more and more from each other. Krishna wants to show more of His beauty and Radhika wants to embrace more of that beauty in a loving manner.
So, the ultimate version of ‘enough is enough’, is ‘enough is not enough’. We have heard from our masters that even one drop of divine mercy can inundate the whole universe. First you might think that this is a nice poetic expression. But actually we should understand this very deeply, very profoundly. Because one drop of spiritual essence is incomparably greater than the whole material universe – it’s just a different dimension. And it is very much true that one drop of that divine mercy can liberate, inundate and save the whole universe.
So, one drop is enough. But are you satisfied with one drop? Therefore I say we have to be very careful about this expression ‘enough is enough’. Because on the material plane it’s an unquenchable thirst; on the neutral platform, this is true; but on the plane of positive and progressive immortality, the next version is true – ‘enough is not enough’.
All right, but where am I in this great picture? How much percentage have I preserved from my original purity? The nature of my soul – how much is it revealed? Where is my spiritual identity? How much do I act according to body, according to matter, and how much do I act according to spirit? Where is the focus of my vision? If I examine myself – not theoretically, but truly myself – well, there are certain achievements and there are certain shortcomings. I have lost a lot in this lifetime. But I have also gained a lot. So, if we make the balance of our life and it is still positive, on the spiritual side, then we are fortunate.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2020.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát ott tartottunk, hogy ebből az anyagi világból ennyi is elég! Egy lelki ember úgy gondolkodik, hogy elég az anyagi dolgok gyűjtögetéséből! Egy materialista ember gyűjtögetni fog, és az teszi elégedetté, viszont egy lelki ember anélkül is elégedett. De mi a helyzet egy bhaktával? A bhakták egy harmadik típusba sorolhatók, ők ugyan nem materialisták, de nem is elégszenek meg azzal, hogy nem gyűjtenek bizonyos dolgokat. Ők valamennyire már lelkiek, de azért elégedetlenség is van bennük. Szóval azt szoktam mondani mindenkinek, hogy legyetek óvatosak, ez egy nagyon veszélyes folyamat! Nem gyűjthetjük össze a világ valamennyi birtoktárgyát, és ne is legyünk csak azzal elégedettek.

A bhakta az egy nagyon különleges típusú ember, aki ugyan szeretné összegyűjteni, megőrizni a világ valamennyi kincsét, de annak is tudatában van, hogy nem ezektől lesz elégedett, és boldog. Tud ezekre nemet mondani, tudja azt mondani, hogy ebből ennyi is elég! Elég a boldogságkeresésből, elég az anyagi javak, a lelki megvalósítások  gyűjtögetéséből! Nos, de akkor mit szeretnénk ezután? Az igazi gyönyörű valóságot akarjuk.

A Gítában az áll, hogy a jógi elégedett mindazzal, amit elért. Ti vajon elégedettek vagytok azzal, amit elértetek? Ez egy becsapós kérdés! Mert ha azt mondjátok, hogy, „Igen”, akkor én azt fogom mondani, hogy: „Ó, remek, akkor csak folytassátok tovább a jógátokat”. De, ha azt mondjátok, hogy: „Nem”, akkor ugyancsak azt fogjátok hallani tőlem, hogy: „Rendben, akkor gyakoroljátok a bhakti-t”. Tehát, ha elégedettek vagytok illetve, ha nem, akkor is folytassátok tovább a lelki gyakorlataitokat!

De nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel az „Ebből ennyi is elég!” hozzáállással, mivel ez egy lelki attitűd. Mi nem a lelki megvalósításokat hajszoljuk, fel kell hagynunk azoknak a gyűjtögetésével is! Valami más után kutatunk, amihez egy sokkal kifinomultabb, gyöngédebb keresésre van szükség. S ennek sohasem lehet a végére érni. Miért? Mert ennek a tárgya nem a mi elégedettségünk, hanem az Isteni Pár elégedettsége. Például, ha megkérdezzük Góvindát: „Édes Urunk, most már elég volt Neked?”, akkor azt fogja felelni, hogy: „Úgy-ahogy, közepesen.” S, ha pedig Srímatí Rádháránít kérdezzük, hogy: „Kedves Rádhika, és veled mi a helyzet? Neked elég volt?” Nos, néha, amikor dühösebb hangulatban vannak, akkor a gópík fogják azt mondani, hogy: „Na, most már elég ebből! Drága Úrnőnk, nem akarjuk, hogy ennyi fájdalmat okozzon neked ez az egész viszony!” De alapvetően az isteni Szépség és Szeretet egyre többet, és többet akarnak egymásból. Tehát valójában innen származik a léleknek ez a teljesen lehetetlen, olthatatlan szomjúsága. Miért akarunk folytonosan egyre többet? Mert eredendően az isteni Szépség és Szeretet is egyre többet akarnak Egymásból. Krisna egyre többet szeretne megmutatni az Ő isteni szépségéből, és Rádhika pedig egyre odaadóbban szeretné magához ölelni ezt a Szépséget.

Tehát ennek az „Ebből ennyi is elég!” kifejezésnek a legvégső, legfelsőbb változata az, hogy „Ebből ennyi nem elég!”. Mestereinktől azt hallottuk, hogy az isteni kegy egyetlen cseppje is transzcendentális boldogsággal árasztja el az egész világmindenséget. Elsőre talán azt gondolhatjuk, hogy ez csak egy gyönyörű költői kép. De valójában ezt mélységesen meg kell értenünk, hogy a lelki valóság egyetlen cseppje összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, mint az egész anyagi világmindenség – egyszerűen az egy másik dimenzió. S mérhetetlenül igaz, hogy az isteni kegy egyetlen cseppje képes felszabadítani, elárasztani és megmenteni az egész világmindenséget!

Tehát ebből egyetlen csepp is elég. De ti megelégszetek egyetlen cseppel? Ezért azt mondom, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel a kifejezéssel, hogy „Ebből ennyi is elég!” Mert igaz, hogy a materiális és a semleges szinten olthatatlan anyagi vágy él bennünk, amire egyszer csak azt kell, hogy mondjuk, „Ebből ennyi is elég!” de a pozitív, fejlettebb, halhatatlan szinten a következő változat az igaz – „Ebből ennyi nem elég!”

Rendben, de joggal kérdezhetjük, hogy mi hol állunk ebben a hatalmas isteni dimenzióban? Hány százaléknyit sikerült megőriznünk ebből az eredeti tisztaságunkból? Mennyire tudott feltárulkozni a lelkem valódi természete? Hol található az eredeti lelki személyiségünk? Mennyire cselekszünk a test, az anyag szerint, és mennyire a lélek szintjén? Mi áll a látásmódunk középpontjában? Ha megvizsgáljuk magunkat, nem csupán elméletileg, hanem nagyon mélyen, akkor azt láthatjuk, hogy vannak bizonyos megvalósításaink, és vannak még hiányosságaink is. Sok mindent elvesztettünk, de sok mindent nyertünk is ebben az életben. Tehát, ha mérlegeljük az életünket, és lelki szempontból még mindig pozitívnak látjuk, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat!

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2020 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

И така, достатъчно! Достатъчно сме събирали материални джунджурии – това е версията на духовния човек. Материалистът ще се опитва да насъбира и да е удовлетворен. Духовният човек не иска да насъбира; и е удовлетворен. А какво да кажем за бхактата? Той е трети вид. Не е материалист, обаче не е удовлетворен да не насъбира неща. Един вид духовен е, но пак не е удовлетворен. Предупредих всички – внимавайте! Това е много опасен процес. Нито можете да натрупате всички притежания на света, нито можете да сте удовлетворени. 

Преданият е много особен тип. Той иска да събере всички възможни съкровища. И е готов да не бъде удовлетворен. Достатъчно! Стига с това мое търсене на щастие! Стига с това събиране на материални неща! И със събирането на духовни постижения стига! Е, какво искаш тогава? Ние искаме една красива версия на реалността. 

В „Гита“ се казва, че един йоги е удовлетворен с това, което е постигнал. А вие доволни ли сте от постигнатото? Коварен въпрос. Защото ако кажете: „Да!“ тогава ще ви река: „Ами много хубаво, тогава продължавайте да си практикувате йога”. Ако кажете: „Не!“, Тогава отново ще чуете: „Добре, тогава практикувайте бхакти”. 

Обаче трябва да сте много внимателни с това „достатъчно е“. То е духовно отношение. Ние не преследваме духовни постижения. Достатъчно, стига с това трупане! Но ние търсим нещо друго. Едно по-пречистено, по-фино търсене. А при него никога не е достатъчно. Защо? Защото не става въпрос за собственото ни удовлетворение, а за удовлетворението на Божествената Двойка. И ако попитате Говинда: „Достатъчно ли ти е?” Горе-долу. Или ако попитате Шримати Радхарани: „Ами Ти? На Теб достатъчно ли ти е?” Е, понякога, когато са гневни, гопите ще рекат: „Писна ни от цялата тази история!” Но като цяло Красотата и Любовта искат още, искат все повече и повече един от друг. Така че всъщност това е изначалният източник на тази напълно невъзможна за утоляване жажда на човешката душа. Защо ние все искаме още и още? Защото изначално Красотата и Любовта искат все повече и повече един от друг. Кришна иска да разкрие все повече от Своята красота, а Радхика иска да прегърне все повече от тази красота с любовта си.

Така че най-висшата версия на „достатъчно е“ е „не е достатъчно“. Чували сме от нашите учители, че дори една капка божествена милост може да потопи цялата вселена. Отначало може да си помислите, че това са някакви красиви поетични думи. Ала всъщност трябва да ги разбираме много дълбоко, много проникновено. Защото една капчица духовна същина е несравнимо по-голяма от цялата материална вселена – тя просто е в различно измерение. И е съвсем вярно, че една капка от тази божествена милост може да освободи, потопи и спаси цялата вселена. 

Така че и една капка стига. Но на вас стига ли ви една капка? Затова казвам, че трябва да сме много внимателни с тези думи: „достатъчно е“. Защото в материален смисъл жаждата е неутолима; в неутрален смисъл тези думи са верни; обаче в равнината на позитивното и прогресивно безсмъртие, вярна е следващата версия – „не е достатъчно“. 

Добре, но къде съм самият аз в тази грандиозна картина? Аз колко процента съм съхранил от изначалната си чистота? Доколко се е разкрила природата на душата ми? Къде е моята духовна идентичност? До каква степен действам според тялото и материята, и до каква степен действам според духа? Накъде е насочен фокусът на виждането ми? Ако изследвам себе си – не теоретично, а наистина самия себе си – има известни постижения, има и недостатъци. Изгубил съм много в този живот. Но съм и спечелил много. Така че ако теглим чертата и балансът все пак е позитивен, откъм духовната страна, тогава сме щастливци.

(следва продължение)