Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.12-i ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Még a tanítás legelején említetted, hogy az Isten és ember közötti kapcsolatban, nem kezdő szint az, amikor nem az ember keresi Istent, hanem Isten keresi az embert. Ez már az odaadás felsőfokú iskolája. Ez netán azt jelentené, hogy esetleg a felsőfokú tanulmányokkal is kezdhetjük?

Szvámí Tírtha: Mindenesetre úgy hiszem, hogy ez semmiképpen sem a ezzel kezdődik. Jópár filozófiával, szolgálattal és szívbéli elkötelezettséggel töltött év után ugyanannak az igazságnak az egyre komolyabb megértésére kell, hogy jussunk. Lehet, hogy már az első bhakta leckék alkalmával hallottátok ugyanazt a történetet, de ma már sokkal mélyebb módon kell, hogy meghalljátok. S ennek a Mádhavéndra Puríról szóló történetnek már a legelejétől kezdve, erre emlékezzetek kérlek, hogy „Az Én falumban nem éhezik senki.” Tekintsétek ezt életetek mottójának. Ez a szolgálatra való meghívás.

Kripadhám: Kedves Gurudév, említetted, hogy fel kell készülnünk a Krisnával való esetleges találkozásra. Már sokszor próbáltam erre ráhangolódni, de nem igazán találtam meg az ehhez illő szavakat. Tehát, tudnál tanácsolni valamit, hogy milyennek is kéne ennek lennie?

Szvámí Tírtha: Rádhé! Ez tetszeni fog Neki. Egyetértetek? Azért mondtam nektek azt, hogy legyen valami elképzelésetek, hogy legyen mit elfelejtenetek. Többnyire elméleti és nem lelki síkon éljük az életünket. Tehát elméletben elképzelünk valamit, bizonyos szavakat, mantrákat, valamiféle üdvözlést illetve arra valamiféle választ Tőle. Viszont, amikor majd odakerültök, mindaz, amire felkészültetek egyszerűen csak szertefoszlik, mivel ez az egész nem valóságos, nem lelki. Jató vácsó nivartanté aprápja manaszá szaha[1] – „A gondolat és a szó visszafordul, mert képtelen elérni Őt.” Tehát szükségünk van valamire, amit elfelejthetünk.

Szvámí Tírtha: Néhány nappal ezelőtt, amikor az egész Méla programját ismertettük, elhangzott egy kérés.  „Elmehetünk megint fagyizni?” Mert az Én falumban nem éhezik senki.

Rámvidzsáj: Tényleg ezt kérdezte valaki? Ja persze, ez magától értetődik.

Szvámí Tírtha: Nos, akik nem régóta vannak velünk, azoknak nem annyira egyértelmű, de mivel az Én falumban nem éhezik senki, ezért minden szükségletet orvosolni kell. Néha kedveskedve, máskor szigorúbban, viszont ezek ugyanazok, amire szükségetek van, azt kapjátok, az biztos! S ez nem csak a fizikai, vagy testi szükségletekre vonatkozik, mert az másodlagos, valahogy túl fogjátok élni, mindenki túl fogja élni. Nem fogtok belehalni. Viszont lelkileg nem éhezhetünk. Ha azt érzitek, hogy éheztek, az csak az elmében van. A lelketeknek sohasem szabad éheznie. Tehát ez a végső szükséglet, amiről gondoskodnunk kell. Lelki szinten nincs éhezés. Mindenesetre ez ellentmond az élet törvényszerűségeinek, teljesen lehetetlen.  Mivel a lelki szint azt jelenti, hogy teljes, egész, minden abszolút szinten létezik, nincs szükség semmire, nem hiányzik semmi. Mindenképpen ennek kellene lennie az eszményünknek. „Az Én falumban nem éhezik senki.”

(folytatása következik)

1. Taittiríja Upanisad, 2.4.1.