Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.14-ei ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A pihenő után, alkonyatkor a múrtit fel kell ébreszteni, és azonnal ételt és vizet kell felajánlani Neki. Amint szerte a vidéken híre ment, hogy az Úr Gópál megjelent a Góvardhan-hegy tetején, a szomszédos falvakból özönleni kezdtek az emberek, hogy megnézzék a múrtit. Egyik falu a másik után kérte boldogan Mádhavéndra Purít, hogy jelöljön ki számára egy napot, amikor elvégezheti az annakúta szertartást, amelyet így egy ideig minden áldott nap bemutattak. Srí Mádhavéndra Purí egész nap nem evett semmit, de este, miután lefektette a múrtit pihenni, ő is megkóstolt egy tejből készült ételt. Másnap reggel újra kezdetét vette a múrtinak végzett szolgálat. Az egyik faluból emberek érkeztek, gabonafélékkel megrakodva. Annyi gabonát, ghít, joghurtot és tejet hoztak a Gópál múrtinak, amennyi csak volt a falujukban.”

Néha nem is tudjuk, hogy valami szentírást, vagy inkább szent szakácskönyvet olvasunk? Mivel Sríla Prabhupád itt még hozzáteszi, hogy „Anna, ghrta, dadhi, dugdha, azaz gabona, ghí, joghurt és tej, ezek képezik minden étel alapját, a zöldségek és gyümölcsök csupán kiegészítők. Gabonából, ghíből, joghurtból és tejből ételek ezreit lehet elkészíteni.” De miért vonzódnak annyira az emberek az ételhez? Azért, mert az ember azt gondolja, hogy az étel a létfenntartásának az eszköze. Nem vitás a testnek időről-időre szüksége van egy kis energia bevitelre, de a megszentelt ételnek az a különlegessége, hogy nem csupán a testet táplálja, hanem tisztítja az ember szívét, tudatát és ugyanakkor a lelkét is élteti. Így lesz egy nagyon egyszerű biológiai funkció, a táplálkozás, tulajdonképpen egy lelki gyakorlat. Éppen ezért a praszádból ne csak egyetek, hanem tiszteljétek meg, vegyétek magatokhoz, fogadjátok el. Tehát ez egy lelki gyakorlat, és akkor válik igazán azzá, ha igazán e szerint csináljuk. Az egy más hangulat, más hozzáállás.

„Másnap – szinte pontosan úgy, mint korábban – ismét sor került az annakúta szertartásra. A bráhmanák ételeket főztek, Gópál pedig mindent elfogadott. A Krisna-tudat végzéséhez Vradzsabhúmí, Vrndávan az eszményi hely, ahol az embereknek természetes ösztönük a Krisna iránti szeretet, és Krisnának is természetes hajlama, hogy szeresse őket. Emberek tömegei érkeztek a különböző falvakból, hogy láthassák Gópál múrtiját, és mindannyian bőségesen ettek mahápraszádamot. Amint megpillantották az Úr Gópál csodálatos formáját, minden bánatuk és boldogtalanságuk tovatűnt. Vradzsabhúmí [Vṛndávana] közelében minden faluban hírét vették Gópál megjelenésének, s lakóik mind felkerekedtek, hogy megnézzék Őt. Nap nap után mindannyian elvégezték az annakúta szertartást. Igy aztán nemcsak a szomszédos falvak, de minden más tartomány is tudomást szerzett Gópál megjelenéséről. Mindenhonnan özönlöttek az emberek, és tengernyi ajándékot hoztak. Mathurá lakói, akik roppant gazdagok voltak, szintén ajándékokkal megrakodva érkeztek, és ajándékaikat odaadó szolgálatként felajánlották a múrtinak. Határtalan mennyiségű arany, ezüst, tengernyi ruha, illatszer és étel gyűlt össze. Gópál kincsestára napról napra gyarapodott. Egy módfelett gazdag, királyi rendből származó ksatrja, templomot emelt. Volt, aki főzőedényeket készített, valaki más pedig határfalakat húzott fel. A Vradzsabhúmí földjén élő családok mind ajándékoztak egy-egy tehenet, s így Gópálnak sok ezer tehene lett.”

Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy ne szó szerint kövessétek ezt a tanítást, mert Isvara a sok ezer tehenet kicsit nehezen viselné. Néhány tehén is elég lesz! Tehát mi itt a lényeg? Az osztozás és a nagylelkűség megtanulása, hiszen Krisnáé a világ minden kincse, minden az Ő birtoka. Mi nem vagyunk tulajdonosok, legfeljebb gondviselői vagyunk azoknak a dolgoknak, amik ránk vannak bízva. Sőt, hogy Krisna az egyik vagy másik zsebébe akar-e valamit tartani az teljesen az Ő dolga. Ezért a legegyszerűbb, ha odaadjuk és majd Ő eldönti, hogy melyik zsebében akarja tartani. Tudatában kell lennünk annak, hogy minden áldás fentről származik. De természetesen mindenért fizetnünk kell. Az osztozás, a nagylelkűség nagyon nemes vonások, és ebben a történetben ezt kell látnunk, és persze gyakorolnunk is kell nekünk magunknak is.

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.88-93.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.94-102.