Sharanagati

(az előző pénteki rész folytatása)

A kerülendő gyakorlatok listáján a harmadik pont: „Ne fogadj el sok tanítványt.” Mit jelent ez? Képzeld el önmagad, amint rohansz, hogy csatlakozhass a misszióhoz, és hirtelen az orrod előtt becsukják az ajtót: „Elnézést, de túl későn jöttél! Nincs több kegy.” Borzasztó kép, igaz? Mégis ez egy biztonsági rendszer a mestereknek, a guruknak. És ez kétség kívül azonnal követi a valódi szat-szangát. Mert ha valaki a valódi társulás szintjén áll, bármikor jöhet. Ha valaki az illuzórikus szinten áll, jobb ha kint marad. Mit teszel hozzá a misszióhoz? A gondjaid, az illúzióid, anyagi ambícióid, feltételekhez kötött lényed? Vagy a hajlandóságod a szolgálatra, az odaadásod, létezésed erejét. Ha semmirekellő emberek jönnek, jobb ha nem jönnek. Ezért ajánlják a mestereknek: „ne fogadj el túl sok tanítványt”. Miért? Mert a szellem egysége nagyon fontos. És mi volt a gyakorlat Csaitanja Maháprabhu idejében? Egy mester és néhány tanítványa élt együtt nagyon bensőséges és intenzív módon ápolva az odaadó szolgálatot. Ez tehát egy védelmező útmutatás a mesterek számára: „Ne fogadj el túl sokat!” De tudjátok, a Kali-jugában élünk, és a Kali-juga olyan, mint egy karnevál, minden a feje tetején áll. Rúpa Gószvámí elfelejtett még egy pontot rátenni a listára: „Ne gyűjts túl sok Rolls-Royce-ot.” Mert volt egy világhíres nagy-nagy guru, aki Rolls-Royce-okat gyűjtött; nem csak tanítványokat gyűjtött, hanem autókat is. 64-et gyűjtött össze, úgyhogy volt egy kis ízelítő.

Bárhogy is, a gyűjtögetés – néha ebben az anyagi világban élve, azt gondoljuk, hogy különböző dolgokat összegyűjtve majd jobb lesz nekünk. Ha van pénzed mindenki igazságként fogadja el a szavaidat, így van? Nem számít, hogy esetleg komplett nonszensz. Nagyon furcsa korban éltünk tehát, minden a feje tetején áll. De a szádhuk, rendben ők nem gyűjtögetnek anyagi javakat, mégis néha tanítványokat gyűjtögetnek. Aztán a verseny egy másik szinten nyilvánul meg – kinek van több tanítványa, kinek magasabb a temploma? Vagy ki raszikusabb – ez a végső verseny. Ez azonban hiba; emberi hiba, el kell tehát kerülnünk.

Amikor majd nagy ácsárják, guruk és szvámík lesztek, és sok ember fog követni titeket – vagy kevés, ez nem számít – és újabb érdeklődők szeretnék megvizsgálni a profilotok, ezért megkérdezik: „Megmondanád hány tanítványod van?” Mi a válaszotok?

Paramánanda: „Nincsenek tanítványaim, csak mestereim vannak.”

Szvámí Tírtha: Ez egy jó válasz. Ezzel a válasszal frusztrációt okozol az ostoba fickónak. Mert néha ez emberek a minőséged valamiféle anyagi mérce szerint akarják megérteni. Egy tanítvány elég, ha valódi tanítvány. Nem a tökfejek vagy lusta fickók. Nem a számok számítanak tehát, hanem a minőség. Egy elég. De más értelemben egy vaisnavának gyűjtenie kell. És valójában, ahogy megegyeztünk, hogy végső soron minden ízlés kérdése, a legjobb gyűjtőnek kell lennetek, a legbuzgóbbnak. Miért? Mert ez a gyűjtemény a ti virágfelajánlásotok az Úrnak. Nem hozhatunk poshadt virágokat az oltárra. De Krsna is jó gyűjtögető. Persze nem tudjuk imitálni. Mert az ő gyűjteménye túl van minden képzeleten.

Aztán a negyedik szabály: „Ne tanulmányozz, idézz és magyarázz túl sok szentírást.”

Préma: Ezt mi követjük.

Szvámí Tírtha: De miért mondják ezt? Mert az emberek általában nagyon büszkék a tudásukra. Ha tehát sok sokkoló és lenyűgöző információt gyűjtesz össze a különböző sásztrákból, és ezt használod büszkeséged forrásául, az visszataszító. Mert azt az egy dolgot kutatjuk, amit elérve, mindent elértünk. Az információ tehát nem elég; transzformációra van szükség. Amikor eljutunk a filozófia lényegi pontjaihoz, ami a könyvekben van megírva, vagy még pontosabban, ami a tiszta szentek szívében van megírva.

(folytatjuk)