Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Krsna-prémí kérdése: Ahogy beszélgettünk a szeretetről és az áldozatról, az lenne a kérdésem, hogy milyen mértékben kapcsolódik az áldozat a szeretethez?

Szvámí Tírtha: Különböző szintű áldozathozatal létezik, mint ahogy tárgyak felajánlása is különböző lehet. Mint például, az áldozati állatok. Mennyi szeretet rejlik ebben a tranzakcióban? Nem, nem. Ne nevessetek! Igen sok, mert mi a felajánlásnak a motivációja? Nem az, hogy az áldozati állat megölésével felmentsük magunkat a bűneink alól – ez így helytelen. De – ha azért akarják feláldozni az állatot, hogy felszabadítsák a jelenlegi egyszerű állati testben való létezésből, tudatszintből, ezáltal nagyobb esélyt nyújtva annak a léleknek – az már egy másik szintű motiváció. Tehát, még abban a nagyon erőszakos cselekedetben is találtok némi együttérzést, szeretetet. Ez az alapelv mindig megtalálható.

Az áldozathozatal szeretet nélkül… nos, nem mondom, hogy förtelmes, de nem is kellemes, nem szép. Mert ebben az esetben ez inkább üzlet vagy valami kikényszerített dolog. ‘Adok ugyan, de viszonzást is várok, azzal a motivációval, hogy majd kapok valamit’. Rendben, ha nincsen magasabb szintű motiváció, akkor végezzétek így. De ez radzsaszikus hozzáállás. Ha csupán kérésre vagy nyomás hatására vagyunk képesek áldozatot hozni, akkor az tamaszikus attitűd. Ha elhivatottságból, kellő tudás birtokában, a dharma útját járva hozunk áldozatot – akkor az szattvikus minőségű. Ha pedig szeretettel hozunk áldozatot – az bhaktikus cselekedet. Tehát mi a motivációnk? Ha áldozathozatalainkban ez a szeretetteljes, gyengéd, szolgálatkész hozzáállás a motiváció – akkor létrejön az azonnali kapcsolat. Mivel valójában nem a tárgy az, amit fel kell áldoznunk, hanem az a hangulat, mellyel azt az áldozatot meghozzuk. De nem tudom, mennyiben kapcsolódott ez a kérdésedhez.

Krsna-prémí: Kellően bő választ adtál. A részletesebb kérdésem arra az áldozathozatalra vonatkozik, melyet naponta végzünk, például amikor a családunk kedvéért feláldozzuk saját érdekeinket.

Szvámí Tírtha: Az nemes, mivel a család érdeke feljebb való, mint az egyéni érdek. A falu érdeke előrébb való, mint a család érdeke. Az ország érdeke előrébb való, mint az egyén érdekei stb. Tehát, ha mindig alávetjük magunkat a magasabb, a feljebb való érdekeinek – általában az az igazi, a megfelelő viszonyulás. Hiszen akkor, végsősoron rá fogunk lelni a legmagasabb hatalomra, ami Isten. Természetesen ez a szentségen alapuló társadalomban valósulhat meg. Lehet, hogy most azonnal ezt nem lelitek meg, de elsősorban a társadalom magasabb szintje, a magasabb szintű integráció megkívánja, kiérdemli az alacsonyabb szintről jövő szolgálatot.

Ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy életünknek két oldala, két aspektusa van – az egyik a személyes, amikor egyedül vagyunk; és a másik a társadalomban való részvételünk. Mindkettőt megfelelően kell művelnünk. S van három alapelv, melyet már sokszor említettem: szolgáld a saját egyéni lelki érdekeidet; légy hasznára másoknak; és élj Isten dicsőségére. Az első kettő az itteni világra vonatkozik – mindig tartsd szem előtt a saját lelki érdekeidet, a Legfelsőbb iránti tudakozódásodat; és legyél is mások hasznára. Valójában mindkettőhöz áldozathozatalra van szükség. A Gítában az található, hogy: „Áldozathozatal nélkül senki sem lehet elégedett sem ebben sem a következő életében” [1]. Ezért jobb, ha áldozatkészen teszünk vagy adunk valamit. Mivel Krsna elégedett, ha “egy kis vizet, levelet, gyümölcsöt – áldozol Nekem szeretettel és áhítattal, Én elfogadom azt”[2]. Az ezt követő verset olvassátok el otthon.

De a mi legjobb áldozatunk? Harináma.

[1] Bhagavad-gítá 4.31.

2 Bhagavad-gítá 9.26.

[2] Bhagavad-gítá 4.31.

2 Bhagavad-gítá 9.26.