Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely “A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Azért gyűltünk most itt össze, hogy a női életút egyes kérdéseiről beszélgessünk. A nő éppúgy, mint a férfi, önmagában nehezen értelmezhető, illetve a probléma akkor adódik, amikor kapcsolatba, interakcióba kerülnek egymással. Hiszen, ha nincs közeg, akkor nincs súrlódás, ha van közeg, akkor lesz súrlódás. 

A férfi barátaimnak mindig elmondom a következőt, hogy amit a férfiak gondolnak a nőkről, azzal könyvtárakat lehetne megtölteni, viszont amit tudnak az asszonyokról, az egy vékony kis füzet üres lapokkal. Ha elfogadjuk, hogy ez a tetszetős megjegyzés, ez így van, akkor felmerül a kérdés, hogy de miért is van így? Azért, mert a férfi princípium a nyílt titkokat képviseli, a női  princípium pedig a rejtett titkokat. A férfiakat alapvetően a gondolkodás motiválja, a nőket pedig a szív, az érzelmek. Ez egy kibékíthetetlen konfliktus, két külön világ. A Nap és a Hold örök konfliktusa. Megérteni az érzéseket, az gyakorlatilag lehetetlen. Viszont megérezni valakinek a gondolatát – az szerintem egy egészen fantasztikus dolog! 

Van egy másik mondás is, melyet egy olyan hölgy fogalmazott meg, aki tizenkét férjet fogyasztott el, és így szól: „A nő mindig egy örök kérdés a férfi számára, míg a férfi a nő számára egy örök megoldás.” Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes gondolat, mivel a férfiak képtelenek megérteni a nőket. Amíg tehát a test és az elme síkján mozgunk, addig ezeket a különbözőségeket és az ezekből fakadó súrlódásokat fogjuk tapasztalni. Ezek nem teljesen ellentétesek, csupán más nézőpontok. Ezért az én véleményem az, hogy érdemesebb minél inkább a lelki síkra emelni a kapcsolatot, és akkor ott a különbözőségek helyett inkább az egyezőségeket, a közös jegyeket fogjuk tapasztalni. 

Az utóbbi 120-150 évben végbement egy különös jelenség, amit női emancipációnak, női egyenrangúságnak nevezünk, de azt hiszem ezt a kérdést kissé túlhangsúlyozzuk. Nemrégiben hallottam egy interjút, ahol egy kutató elment egy amerikai egyetemre és érdeklődött, hogy hol található a férfi tanulóknak a tanszéke. Mire azt a választ kapta, hogy itt csak a női tanulóknak van tanszéke. Majd tovább érdeklődött: „Hogy mégis, hogyan oszlik meg a nemek aránya az egyetemen?” „Kétharmad-egyharmad arányban, a nők javára, ezért nekünk csak a női jogokat kell védenünk.” Értitek, ezért érzem azt, hogy itt kicsit túltolták a biciklit. S ha megpróbálnánk a férfiak tanszékét megszervezni, akkor lehet, hogy kiközösítenének bennünket. 

Miért? Mivel sokan azt gondolják, hogy eddig paternalisztikus, erőszakon alapuló férfi dominancia valósult meg a társadalomban, mivel a Mars uralma mennyi zavart hozott, de ennek itt most vége, átveszi a Vénusz az uralmat, és likvidáljuk a Marsot a szeretet nevében. S nem vitatom, bizonyára történtek hibák, az eddigi társadalmi szerkezetben, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ha az egyik dominanciát felváltjuk egy másik dominanciára, akkor esetleg nem ugyanazok a hibák fognak-e előjönni. Miért? Mivel, ha csak az egyikre, vagy csak a másikra összpontosítunk, akkor az még nem egy magasabb szintézisnek a megvalósulása. 

Tehát ez a nemek, az emberek közötti különbségekről, a születésünkkel kapott adottságainkról, fizikai korlátainkról szólnak. A kérdés szerintem az, hogy miként tudnánk egy magasabb tudati síkra eljutni? Hiszen, ha megmaradunk a test és az elme síkján, akkor ott ezeket a bizonyos konfliktusokat fogjuk tapasztalni. 

Nekem van egy javaslatom ez ügyben, nem tudom ti hogyan vélekedtek erről. Ez pedig egy szóval kifejezhető, tekintély. Úgy értve, hogy például, ha valaki kiáll és az mindeniben figyelmet ébreszt. Méltóság, mennyire is hiányzik ez a szó a beszédünkből. Ha ti tisztelitek önmagatokat, akkor kötelező másokat is tisztelnetek, és akkor nagy valószínűséggel a többiek is tisztelni fognak benneteket. Ha tekintélyes, komoly a megjelenésetek, az egészen másfajta figyelmet fog ébreszteni, mintha nem az. Ezt nevezem én méltóságnak.

Van egy nagyon kedves barátom, aki azt mondta: „Nekem, három évig kellett a leendő feleségemnek udvarolnom. Nem volt egy könnyű nő.” Ily módon értelmezem én a méltóságot. S ez a család azóta is nagyon szépen működik. Tehát úgy érzem, hogy ez egy olyan tulajdonság, amire támaszkodhatunk, amire építhetünk, és amelynek alapján fejlődhetünk. Ha ti felelősségteljes és méltóságteljes emberek vagytok, akkor ilyen emberekkel fogtok találkozni.

(folytatása következik)