Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.27, Szófia)

„A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg mások egyáltalán nem értik, még azután sem, hogy hallottak róla.” *

Gyakorolhatsz különböző megszorításokat életeken keresztül, azonban egy tiszta bhakta isteni érintése által könnyebb megérteni Krsna hogyan a Legfelsőbb. Ez a vers leírja az érzékek különböző tevékenységeit: mint például hallás, látás… Az egyik csodálatosnak látja a lelket, az egyik rendelkezik azzal a látásmóddal, hogy a lélek csodálatos, a másik hallott róla, a harmadik azt gondolja – valahogy így. De mások egyáltalán nem értik, még azután sem, hogy hallottak róla. Igazából ezek a módszerek; annak a módjai, hogyan értsük meg ezeket a csodákat.

Vegyük például a megfigyelést. A betekintés vagy megfigyelés az egyik nagy lelki út. Ez a szerzetesi út. Elrejtőznek valahol fenn a hegyekben, a társadalomtól félreeső, elszigetelt helyen, és egészen más életet élnek – sokat imádkoznak, és nézik, megfigyelik a világot.

Azáltal, hogy megfigyeled hogyan élnek az emberek, milyen problémáik vannak, és hogyan zajlik az élet, sok mindent megérthetsz. Az által, hogy elülteted a magot, majd fél év múlva learatod a termést sok mindent megértesz. Megérted, hogy nem a te hatalmadban áll, hogy elkészítsd a kenyered. Ezekben a cselekedetekben nagyon könnyű felismerni az Isteni érintést.

A megfigyelés kizárást is jelent: elkülönítjük, hogy mi nem a lélek. A tudatosság önmagát vizsgálja, önmagát kutatja. Megpróbálja beazonosítani önmagát és először is megpróbálja kizárni, hogy mi nem: nem ez a test vagyok, nem anyag, még a gondolataim sem én vagyok. Valami túl mindezen. Ha határozottak és elég eltökéltek vagyunk a kutatásban, akkor megtaláljuk, hogy mi nem a lélek. Vegyül például a fájdalmat. Ki érzi a fájdalmat?

Hari-lílá: Az elme. Igazából az agy érzékel valamit.

Tírtha Mahárádzs: Létezik tehát a fájdalom vagy nem?

Hari-lílá: Csak az agyban.

Tírtha Mahárádzs: Könnyű ezt akkor mondani, amikor épp nincs fájdalmunk. Mihelyst egy kis fogfájásod lesz, megváltozik a véleményed. Így van? Azt mondod majd: „Ah! Ez olyan valóságos! A fájdalom túlságosan is valóságos.” És ha valaki odajön és azt mondja: „Óh, ez csak az elméd,” páros lábbal rúgod ki.

De, így van: a fájdalom ebben az esetben a test hibás működése, mely az elmében fájdalomként nyilvánul meg. Mégis az elmén keresztül az érzés továbbítódik a lélek felé, mert végső soron a lélek az észlelő.

Az azonosság utáni kutatás egy hosszú keresés. „Nem a test vagyok”, rendben, könnyen megértjük. De „nem az elme vagyok” – ezt már sokkal nehezebb megérteni. A megfigyelés és a kizárás tehát együtt jár. És ha ezen elmélyült kutatás során eljutsz oda, hogy léleklátó leszel, az egy nagyon boldog állapot.

*Bhagavad-gítá 2.29.