Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.13-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tegnap este arról beszélgettünk, hogy sokakat vonz a bhakták körében megtapasztalható „otthon” érzés, amit leginkább egy bizalmas, kis körben tudunk megérezni. Viszont, ha minél többen csatlakoznak ehhez a szűkebb körhöz, akkor az már egy nagy körré fog válni. S meglehet, hogy akkor pedig azt fogjátok mondani: „Ó, ez már nem ugyanaz a hangulat, nem ugyanaz a bizalmas szűk kör többé, hanem egy tágabb kör. Ó, miért jönnek annyian!? Ez már nem ugyanaz, a bensőséges közeg.”

De álljunk csak meg egy pillanatra! Anno, ti is csatlakoztatok valahogyan, valakik titeket is befogadtak, s most képesek lennétek bezárni az ajtót mások előtt? „Veled már túl sokan lennénk, te már nem kaphatsz a nektárból.” Sajnálom, ezt nem tehetjük meg! Akkor mégis hogyan őrizzük meg azt a bensőséges hangulatot, ami annyira elbűvölő volt a számunkra is, hogy amikor először léptünk be ebbe a terembe, azt mondtuk: „Hű, mi ez a csodálatos dolog?!” Szent kötelességünk fenntartani ezt a hangulatot. S ha mi is örömmel kortyoltuk ennek az ízeit, akkor ki kell tágítanunk ezt a kört mindazok számára, akik ugyanezt a nektárt szeretnék megkóstolni. 

Eleinte mi vagyunk azon az oldalon, akik kapnak ebből a lelki többletből. Miért? Mert az anyagi élet sivatagából érkezve, tele vagyunk hiányokkal, vagyis meg kell töltenünk ezt a bennünk lévő űrt. Idővel viszont át kell lépnünk a másik, az adó oldalra. S ha ugyanazt a hangulatot szeretnénk megtapasztalni, amit mi is megkaptunk, akkor próbáljuk megadni mi is ezt másoknak. S ha így teszünk, akkor ugyanazt a hangulatot fogjuk megkapni, csak éppen a másik, az adó oldalon állva. Jó dolog kapni, de a bölcsek szerint még jobb adni!

S nem a bonyolult filozófia az, ami bárkit is meg fog győzni arról, hogy keresse meg a saját lelki tökéletességét. A legfelsőbb intelligenciát nem tudjuk megragadni a mi parányi értelmünkkel. Csak gondoljatok kedves barátaitokra, a gópíkra. Ők nem elégszenek meg holmi elméleti meditációval, nekik valami igazi kell! Nekünk is az kell, egy személyes találkozás, hogy csatlakozhassunk a Legfelsőbb isteni jelenléthez. Amikor majd ott ülünk Őelőtte „Te az enyém, és én a Tied.” Mutassátok meg másoknak is, amit találtatok!

A gószvámík közül Dzsíva gószvámí volt a filozófus, aki 400 000 verset írt a filozófiáról. S mi az igazi lényege a tanításainak? Nem a Bhagavat-szandarbha, nem a Tattva-szandarbha, nem a filozófiai értekezés. Hanem azt mondhatjuk, hogy a tanításának a lényege: Krsna-préma-mají Rádhá, Rádhá-préma-majó Hari (Rádhá teljesen Krisna szeretetével, Krisna pedig teljes egészében Rádhá szeretetével van átitatva).

S nézzük meg, hogy mi a lényege a saját létünknek, mi éltet bennünket? Kérlek, mutassátok meg másoknak is ezt a kincset, ezt a titkot! Tegyétek ezt az ásramot az isteni energia középpontjává, hogy mindazok, akik üres kézzel és szomjazó lélekkel érkeznek megtalálhassák azokat a kincseket, és nektárt, ami betölti hiányaikat. Legyetek okosak, bölcsek, és imádkozzatok! Ha ezt a három dolgot teszitek, akkor sikerrel fogtok járni!