Sharanagati

Mikor Isten megjelenik a földön, az azt jelenti, hogy felszabadítja az egész univerzumot. Mégis, ha valaki itt akar maradni, maradhat. Azonban az egész világ felszabadításának művelete megtörtént. A lényeg tehát, hogy megtörtént, habár lehet, hogy technikailag nem voltam a része, de maga a művelet végbement.

Mert az univerzumban zajló dolgok más és más szinteken nyilvánulnak meg. Lehet, hogy látjuk az egyik dimenziót, a többit azonban nem. Azt gondolhatjuk, hogy ötvenen ülünk itt, de ki tudja hány angyal és félisten, korábbi vagy jövőbeni bhakta ül itt. Csak egy dimenziót látunk.

Amikor a Csaitanja-csaritámrta megemlíti a rizs fesztivált – joghurttal kevert rizst osztottak, és nagyon vidám praszád-osztó fesztivál volt – azt olvashatjuk, hogy százával és ezrével, milliójával voltak jelen a bhakták. Lehet, hogy csak egy tucatnyi bhakta volt – látható a szemeidnek – azok, azonban akik nem voltak láthatók milliónyian. Lehet, hogy egy kicsit eretneknek fog hangzani, de néha a sásztrák ilyen kifejezéseket alkalmaznak csak, hogy megmutassák az adott dolog magasztosságát, hatáskörét. És nem szabad szó szerinte vennünk ezeket. Láthatjátok tehát, hogy az igazságnak, a valóságnak különböző szintjei vannak.

Az idő számlálása elég nehéz feladat. Mert valójában nem is létezik. Mégis az idő – Krsna ezen isteni energiája – irányítása alatt állunk. Az idő azonban egy kicsit bonyolult. Ott van, mégsem kézzelfogható. Az óra nem méri az időt, csak azt mutatja, hogy valami múlik. Az emberek pedig általában azt mondják: „Óh, múlik az idő,” miközben az idő mosolyog: „Nem, nem; azt emberek múlnak el.”

Dés – vagy hely – szintén egy nagyon érdekes dimenzió; nem csak az idő, hanem a hely is nagyon érdekes. Képzeljétek csak el, amikor kint vagytok a természetben. Hogyan érzékelitek a teret? Körbenéztek és minden körkörös. Amikor azonban itt ültök, minden szögletes, mesterséges. A természeti dimenziók tehát mindig kör alakúak. Amikor érzékelitek a teret, körbenéztek, az is kör alakú, ilyen a természet. A fa úgy nő, mint egy cső, kerek. Ha összevágod, és a tetőre helyezet, akkor már téglalap. Ezért az épített városok például nem igazán természetesek. A tudatunkat is korlátozzák, és nagyon szögletessé teszik. Nem olyan finommá, széppé, kerekké, befogadóvá, mint a természetben.

Nagyon fontos, hogy megértsük a minket körülvevő teret. Ez a mesterséges tér korlátoz – ajtók, sorompók, utcák – itt minden korlátozott. A természetes tér megnyílik a számodra.

A térnek ez a két funkciója van, az egyik a korlátozás, a másik a nyílt terület. Amíg a tudatosság korlátozott szintjén állunk, a tér is korlátozni fog. Amikor felszabadult szinten állunk, a tér igazi dés-sé válik. Dés vagy ksétra. Ksétra a helyszín, a cselekvés helye. A tér tehát azért adatott, hogy cselekedjünk. Tettekkel tölthetjük meg a minket körülvevő teret. Igazából az anyagi tudatállapotban is ezt csinálják az emberek, városokat, gyárakat, mindenféléket építenek, betöltik az őket körülvevő teret. Mert nem szeretik az üres helyeket. Ezt hívják úgy, hogy „írtózás az ürességtől” (horror vacui). Ezért csinálják a fiatalok azokat a festményeket a falakra – graffitikat – mert nem szeretik az üres tereket. A művészeink általában mindent fel akarnak díszíteni. Fel akarjuk tölteni tehát a körülöttünk lévő teret tettekkel. Így van?

Ha tehát az életet egy helyszínként kaptuk, fel kell töltenünk cselekedeteinkkel. Ezek pedig legyenek lelki cselekedetek, ha lelki célokat akartok elérni. Ezért a minket körülvevő teret lelki dolgokkal kell feltöltenünk, úgy is mondhatjuk, hogy lelki tettekkel. Ily módon a tér nem korlátoz majd minket, hanem segít majd hitünk kifejezésében. Ez a dés, a cselekvések mezeje.