Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. május 7-i Rila-hegységbeni előadásából)

Az élet, a szépség utáni rendületlen kutatás. Miért annyira elszánt ez a keresés? Mivel realisták vagyunk, és ha nem leszünk teljesen eltökéltek ebben a keresésben, akkor lehet, hogy nem fogjuk megtalálni azt, amit keresünk.

Alapvetően háromféle ember létezik, az egyik a pesszimista, a másik az optimista, a harmadik pedig a realista. Persze ezen belül még van néhány egyéb alkategória is. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy történetet. Egyszer meglátogattam egy templomot, ahol nagyon kedves bhakták éltek. És tudjátok, ahogy lenni szokott, a tanítás, a program után kis csoportokban mindenki beszélgetni kezdett, így én is csatlakoztam az egyikhez, ahol ketten voltak. Az egyikőjük egy fiatal lány, akivel már találkoztunk a nap folyamán, és épp egy fiatalemberrel beszélgetett. Megkértem az ifjút, hogy mondjon néhány szót magáról. Egy sugárzóan értelmes személy volt, tökéletes angolsággal, és valami nagyon összetett dolgot, üzleti és valami egyéb különleges tanulmányokat folytatott az egyetemen. Úgy mutatkozott be, hogy „Én egy ateista vagyok”. Mire azt mondtam, „Semmi baj, már sokan túlélték ezt a betegséget.” Majd folytatta, „De én agnosztikus is vagyok”. „Ez már kicsit nehezebb, de ezen is tudunk segíteni.” Ahogy belemelegedtünk a társalgásba egyre inkább megenyhült, felengedett és mosolyogva beszélgettünk. Majd később, azt is hozzátette, „De én még pesszimista is vagyok.” Erre már nem tudtam mit mondani. És ahogy vidáman nevetgélve, önfeledten társalogtunk ezzel a fiatalemberrel, aki közben kivirult, és bőbeszédű lett, a lány még hozzátette, „De tudja, hogy ő még depressziós is?!” Mire azt feleltem, „Várjunk csak egy pillanatot, valami nem stimmel! Mondjon még valamit magáról.” És megkérdeztem, hogy hívják. Kiderült, hogy valamelyik közép-ázsiai országból származik, mint például Tádzsikisztán. Majd bemutatkozott, „Tudja engem Abidnak hívnak.” „Ó, milyen érdekes név, mondana pár dolgot róla?” „Nos, amikor még kicsi voltam, majdnem meghaltam.” Ekkor azt gondoltam, hogy ‘Az, hogy ateista, vagy agnosztikus, az mindegy is, de hogy majdnem meghalt gyerekkorában, az már komolyabb dolog.’ Aztán hozzátette még azt is, „Akkoriban édesanyám azt gondolta, hogy talán valami nagyobb baj van velem, így Abidra változtatta a nevem, s így valahogy életben maradtam.” Erre azt mondtam, hogy, „Ez nagy szerencse, van valami jelentése is ennek a névnek?” Mire ő, „Igen, igen, azt jelenti, hogy ‘hithű’.” Ekkor azt feleltem, „Tehát az mentette meg az életét, hogy az édesanyja, ‘Hithű’-re változtatta a nevét és maga mégis azt mondja, hogy ateista?!”

Ez egy nagyon emlékezetes találkozás volt a számomra! A fiatalember egy muzulmán országból származott, s egyébként még azt is hozzátette, hogy „Néhány éve már vegán vagyok, mert úgy érzem, hogy ez jó dolog.” A lány Oroszországból származott, és egy ortodox családban nőtt fel, mi pedig Prágában egy jógaközpontban találkoztunk, jómagam pedig magyar vagyok. Tehát ez egy érdekes kombináció volt, mint ahogy a Krisna-tudatú közösség nevében is benne van, ISCON: ‘International Society of Krishna Consciousness’, Krisna-tudatú hívők Nemzetközi Szervezete. A fiú nyitott volt arra, hogy valamilyen meditációba, jógába, vagy mantrázásba fogjon. A fiatal lány már avatott gyakorlója volt a vaisnava hitnek, és látható volt, hogy a két fiatal között volt valami érzelmi kapcsolat, mivel a lány hívta meg és most volt az első tanítás, amin részt vett a fiatalember. Azt mondtam, hogy „De jó, hogy ti ilyen különböző háttérből jőve itt találkoztatok egy vaisnava összejövetelen!” Majd a fiú hozzátette, „Nos, azért otthon ezt nem tudom elmondani a szüleimnek.” Aztán a lány is elmondta, hogy, „Én sem mertem elmondani Anyukámnak, amikor avatást kaptam.”

Tehát azt gondolhatjuk magunkról, hogy ateisták, agnosztikusok, vagy depressziósak vagyunk. S meglehet, hogy különböző háttérből jövünk, más-más országból, eltérő kultúrából, de aztán találkozunk valahol. Van egy pont, ahol találkozunk. Tehát, ha le akarjuk küzdeni ezeket a különbözőségeket, eltérő háttereket, akkor valamilyen közös nevezőre kell jutnunk, ami összeköt bennünket. Olyan sok minden van, ami szétválaszt minket, miért ne keressünk valami olyat, ami összekapcsol, amiben mindannyian egyetérthetünk?

Elég pesszimista dolog, ha a különbözőségeket hangsúlyozzuk, viszont reális az, hogy találjunk egy olyan platformot, ahol egyet tudunk érteni. Azok pedig, akik az isteni szépségről és szeretetről álmodoznak, ők az idealisták. Idealisták vagy optimisták. Szóval, melyiket választjátok?

(folytatása következik)