Sharanagati

Szanátan Gószvámí meglátogatta az Úr Csaitanját Dzsagannáth Puriban. Szanátan messziről érkezett, Vrndávanból. Abban az időben nemigen volt más utazási lehetőség, mint a gyaloglás. Különböző helyeken, erdőkön keresztül utazott, és mindeközben nem sok mindene volt. A Dzsharikanda erdőben talált egy kis vizet, amit magához vett, mely azonban szennyezett volt. Fertőzést kapott tehát, egész teste tele volt kelésekkel, melyekből állandóan nedv szivárgott, förtelmesen nézett ki. Fontolóra vette tehát: „Sorsom igen rosszra fordult, haszontalan ez a test, nem vagyok alkalmas az Úr szolgálatára!” Arra gondolt, hogy talán meg kéne szabadulnia ettől a testtől… Kész volt tehát meghalni, hogy megszabaduljon ettől a fertőzött testtől, mely nem volt alkalmas az Úr Dzsagannáth szolgálatára. Mégis elment erre a szent helyre, és úgy döntött, hogy az Úr Dzsagannáthnak rendezett fesztiválon megválik testétől, Dzsagannáth szekere alá veti magát.

„Szanátan Gószvámí így szólt: ’A Ratha Játrá fesztivál idején, mikor az Úr Dzsagannáth elhagyja templomát, feladom ezt a testet szekerének kerekei alatt. Életem legnagyobb áldását fogom elnyerni ez által.’ Erre a döntésre jutva elindult Nilácsalába, ahol az emberektől kérdezősködve eljutott Haridász Thákur lakhelyére. Hódolatát ajánlotta Haridász Thákur lótuszvirág lábainál, aki ismerte őt, ezért megölelte. Szanátan Gószvámí nagyon szerette volna látni Srí Csaitanja Maháprabhu lótuszvirág lábait. Ezért Haridász Thákur így szólt: ’Az Úr hamarosan eljön.’ „

Gondoljatok csak bele. Hosszú idő után, hosszú utazás árán, végül megérkezel egy szent helyre és találkozol egy régi baráttal, aki mindemellett egy kiváló szent, és szeretnél Istennel találkozni! És jóbarátod így szól: „Az Úr hamarosan eljön!” Szíved azonnal repes.

„Abban a pillanatban megérkezett Srí Csaitanja Maháprabhu. Megpillantván Csaitanja Maháprabhut mindketten bot módjára vetették magukat a földre, hogy hódolatukat ajánlják. Aztán az Úr felsegítette Haridász Thákurt és megölelte őt.” Gondoljátok ismét bele magatok a szituációba. Hosszú utat tettél meg, emelkedett szívvel és lélekkel várod, hogy találkozhass Istennel, majd mindketten hódolatotokat ajánljátok, és az Úr a melletted lévő bhaktát segíti fel! Biztosan összetört a szíve: „Óh, az Uram észre sem vesz…!” Ha materialista lett volna, bizonnyal dühös lesz: „Miért ő!? Olyan messziről jöttem, miért ő?!

„Haridász Thákur azonban – az Úr ölelésében – így szólt: „Itt van Szanátan Gószvámí, aki a hódolatát ajánlja Neked.” Ha tehát az Úr megölel téged, lennél olyan kedves, hogy nem felejtkezel meg a testvéreidről sem? Az első dolog, amire gondolt: „Itt van egy szolgád, ne felejtkezz meg róla!” Ilyen a vaisnava gondolkodás. Ahogy elnyered az Úr kegyét, készen kell állnod, megosztani azt másokkal, szétosztani mások között.

„Amikor meglátta Szanátan Gószvámít az Úr igen meglepődött. Mikor Srí Csaitanja Maháprabhu közelebb lépett, hogy megölelje, Szanátan hátrálni kezdett és így szólt: „Uram, kérlek ne érints meg engem. Leborulok lótuszlábaidhoz, legelesettebb vagyok az emberek között, alacsony származású családba születtem. Emellett testem fertőzött.” És mi történik ha beismered a hibáidat? „Csaitanja Maháprabhu azonban erővel megölelte Szanátan Gószvámít!” Azt gondolod, hogy a kegy valamilyen finom formában ér el hozzád? Nem! Néha a kegy erőszakkal jön – elkap, és nem hagy szabadulni. Nincs kiút az isteni kegyből. „Ennél fogva a nedv mely a Szanátan Gószvámí testén lévő kelésekből szivárgott megérintette Srí Csaitanja Maháprabhu transzcendentális testét.”

A történet alapján tehát megítélheted saját tűrőképességed. Ha tehát látnád egyik embertársad amint teste tele förtelmes kelésekkel, melyekből nedv szivárog, mit mondanál: „Várj egy percet!” Vagy lenne-e elég nagy szíved ahhoz, hogy megöleld?

Egyszer egy bhakta-társaságban beszélgettünk erről a kérdésről. A hallgatóságban volt egy kislány is, aki a lecke után odajött egy általa készített rajzzal. Össze volt hajtva, és mikor kinyitottam – ahogy megszoktuk – némi kék víz, lótuszvirág, szivárvány és a nap, minden ott volt, szép felhők… A kép címe pedig ez volt: „Van elég nagy a szívem.” Tehát… még egy kisgyermek is megérti a könyörületet, amire szükségünk van.