Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)

„Hidegben-melegben oly sokat szenvedtem. Életemet hiába tengettem.”

Hiába tengetni az életünk, ez az intelligencia hiánya. Vagy azt is mondhatjuk, hogy hiába élni szerencsétlenség. Ez úttal nem kaptad meg a lehetőséget. De ne tengesd hiábavalóan az életed! Élj valamilyen célért, valamilyen jó cél érdekében. Ha pedig intelligensek vagyunk a legjobb célt kell megtalálnunk. Mi lehet ez? Valami anyagi dolog elérése? Nem, az nem maradandó. Van egy híres történelmi személy, Nagy Sándor. Gyakorlatilag az összes civilizált nemzetet meghódította a maga idejében, innentől egészen Indiáig. De aztán az alábbi utasítást adta társainak: „Amikor meghalok, úgy temessetek el, hogy a kezem nyitva legyen.” Miért? Mert meg akarta mutatni, hogy „habár az egész világ ura vagyok, mégis üres kézzel távozom.”

Bármit is érj el itt – anyagi javak –, elveszíted egy pillanat alatt! Erre a lusta ember azt mondaná: „Akkor miért kéne bármit is elérnem? Ha mindent elveszítek, minek törjem magam?!” Azonban ameddig nem érsz el semmit, hogyan is mondhatnál le róla? Így van? Először tehát szerezd meg, hogy aztán oda tudd adni. Meg kell tanulnunk ezt a módszert, először keményen dolgozni, megszerezni a dolgot, a gyümölcsét; aztán pedig visszaajánlani Istennek. Ez a módja annak, hogy ne vesztegessük el ezt az életet.

Ne élj tehát hiábavalóan, élj a legjobb cél érdekében.

„Röpke kis örömért szolgává szegődtem, gonosz emberek rabjává lettem.”

Ez az anyagi lét szomorú története, hogy egy csöpp haszonért készen állunk bármilyen lehetséges ostobaságot megtenni. Egy kis haszon érdekében készek vagyunk képzetlen embereket szolgálni. Isten szolgálatára – amely az Ő elégedettségére szolgál – azonban nem állunk készen, aki pedig a legjobb jóakarója mindenkinek. Gondoljuk csak át az életünket. Mennyit adtál magadnak, mennyit a hiábavalóságnak – rossz emberek szolgálatában – és mennyit adtál Neki?

Bármi, amit esetleg elértél az életben – gazdagság, fiatalság, fiak és család – nem adnak igazi boldogságot. Valamiféle örömöt adnak ugyan, de ez csak tükörkép.

Egy tanulási folyamat részesei vagyunk. Meg kell tanulnunk, hogy mi az a boldogság. Az alapoknál kezdjük. De ne ragaszkodjatok hozzá, ne maradjatok ezen a szinten. Majdnem természetes, hogy az elején az emberek az alacsony raszát választják. De ne maradjatok ott, keressétek a magasabb igazságot, a magasabb ízt. Kutatásunk pedig elvezet minket az isteni forráshoz.

Az élet rövid. De oly sokáig tart leélni. Mégis, az örökkévalósághoz viszonyítva olyan csak mint egy villanás. Értelme csak akkor van ha Istennek, Krsnának szenteljük. Máskülönben azt mondják, hogy mint ahogyan egy vízcsepp szalad végig a lótusz levelén, az élet épp oly átmeneti. Nem tudod rávenni a vízcseppet, hogy a lótusz levelén maradjon. Ugyan így a világi életed sem tudod sokáig fenntartani, csupán néhány évig. Mire használjuk tehát ezt a 50-60-80 évet? Arra, hogy a testnek, az anyagnak, a biológiai szükségleteknek, az ösztönöknek éljünk? Vagy találunk valami magasabb célt. Elkezdünk a lelkünkkel foglalkozni. A durva testi tudatosságtól eljuthatunk a szúksma-saríra szintre, a finomabb összetételhez. A következő lépés pedig az ha megértjük az átma-tattvát, ez az igazi cél. Ily módon tele lesz a markunk, teli értékes dolgokkal. Akkor nem leszel vesztes.