Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát ott tartottunk, hogy ebből az anyagi világból ennyi is elég! Egy lelki ember úgy gondolkodik, hogy elég az anyagi dolgok gyűjtögetéséből! Egy materialista ember gyűjtögetni fog, és az teszi elégedetté, viszont egy lelki ember anélkül is elégedett. De mi a helyzet egy bhaktával? A bhakták egy harmadik típusba sorolhatók, ők ugyan nem materialisták, de nem is elégszenek meg azzal, hogy nem gyűjtenek bizonyos dolgokat. Ők valamennyire már lelkiek, de azért elégedetlenség is van bennük. Szóval azt szoktam mondani mindenkinek, hogy legyetek óvatosak, ez egy nagyon veszélyes folyamat! Nem gyűjthetjük össze a világ valamennyi birtoktárgyát, és ne is legyünk csak azzal elégedettek.

A bhakta az egy nagyon különleges típusú ember, aki ugyan szeretné összegyűjteni, megőrizni a világ valamennyi kincsét, de annak is tudatában van, hogy nem ezektől lesz elégedett, és boldog. Tud ezekre nemet mondani, tudja azt mondani, hogy ebből ennyi is elég! Elég a boldogságkeresésből, elég az anyagi javak, a lelki megvalósítások  gyűjtögetéséből! Nos, de akkor mit szeretnénk ezután? Az igazi gyönyörű valóságot akarjuk.

A Gítában az áll, hogy a jógi elégedett mindazzal, amit elért. Ti vajon elégedettek vagytok azzal, amit elértetek? Ez egy becsapós kérdés! Mert ha azt mondjátok, hogy, „Igen”, akkor én azt fogom mondani, hogy: „Ó, remek, akkor csak folytassátok tovább a jógátokat”. De, ha azt mondjátok, hogy: „Nem”, akkor ugyancsak azt fogjátok hallani tőlem, hogy: „Rendben, akkor gyakoroljátok a bhakti-t”. Tehát, ha elégedettek vagytok illetve, ha nem, akkor is folytassátok tovább a lelki gyakorlataitokat!

De nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel az „Ebből ennyi is elég!” hozzáállással, mivel ez egy lelki attitűd. Mi nem a lelki megvalósításokat hajszoljuk, fel kell hagynunk azoknak a gyűjtögetésével is! Valami más után kutatunk, amihez egy sokkal kifinomultabb, gyöngédebb keresésre van szükség. S ennek sohasem lehet a végére érni. Miért? Mert ennek a tárgya nem a mi elégedettségünk, hanem az Isteni Pár elégedettsége. Például, ha megkérdezzük Góvindát: „Édes Urunk, most már elég volt Neked?”, akkor azt fogja felelni, hogy: „Úgy-ahogy, közepesen.” S, ha pedig Srímatí Rádháránít kérdezzük, hogy: „Kedves Rádhika, és veled mi a helyzet? Neked elég volt?” Nos, néha, amikor dühösebb hangulatban vannak, akkor a gópík fogják azt mondani, hogy: „Na, most már elég ebből! Drága Úrnőnk, nem akarjuk, hogy ennyi fájdalmat okozzon neked ez az egész viszony!” De alapvetően az isteni Szépség és Szeretet egyre többet, és többet akarnak egymásból. Tehát valójában innen származik a léleknek ez a teljesen lehetetlen, olthatatlan szomjúsága. Miért akarunk folytonosan egyre többet? Mert eredendően az isteni Szépség és Szeretet is egyre többet akarnak Egymásból. Krisna egyre többet szeretne megmutatni az Ő isteni szépségéből, és Rádhika pedig egyre odaadóbban szeretné magához ölelni ezt a Szépséget.

Tehát ennek az „Ebből ennyi is elég!” kifejezésnek a legvégső, legfelsőbb változata az, hogy „Ebből ennyi nem elég!”. Mestereinktől azt hallottuk, hogy az isteni kegy egyetlen cseppje is transzcendentális boldogsággal árasztja el az egész világmindenséget. Elsőre talán azt gondolhatjuk, hogy ez csak egy gyönyörű költői kép. De valójában ezt mélységesen meg kell értenünk, hogy a lelki valóság egyetlen cseppje összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, mint az egész anyagi világmindenség – egyszerűen az egy másik dimenzió. S mérhetetlenül igaz, hogy az isteni kegy egyetlen cseppje képes felszabadítani, elárasztani és megmenteni az egész világmindenséget!

Tehát ebből egyetlen csepp is elég. De ti megelégszetek egyetlen cseppel? Ezért azt mondom, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel a kifejezéssel, hogy „Ebből ennyi is elég!” Mert igaz, hogy a materiális és a semleges szinten olthatatlan anyagi vágy él bennünk, amire egyszer csak azt kell, hogy mondjuk, „Ebből ennyi is elég!” de a pozitív, fejlettebb, halhatatlan szinten a következő változat az igaz – „Ebből ennyi nem elég!”

Rendben, de joggal kérdezhetjük, hogy mi hol állunk ebben a hatalmas isteni dimenzióban? Hány százaléknyit sikerült megőriznünk ebből az eredeti tisztaságunkból? Mennyire tudott feltárulkozni a lelkem valódi természete? Hol található az eredeti lelki személyiségünk? Mennyire cselekszünk a test, az anyag szerint, és mennyire a lélek szintjén? Mi áll a látásmódunk középpontjában? Ha megvizsgáljuk magunkat, nem csupán elméletileg, hanem nagyon mélyen, akkor azt láthatjuk, hogy vannak bizonyos megvalósításaink, és vannak még hiányosságaink is. Sok mindent elvesztettünk, de sok mindent nyertünk is ebben az életben. Tehát, ha mérlegeljük az életünket, és lelki szempontból még mindig pozitívnak látjuk, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat!

(folytatása következik)