Sharanagati

(az előző pénteki lecke folytatása) 

Bizonyos dolgok lebontásához külön energia szükséges, melyet úgy hívunk, hogy tamasz. A következő három személyiség – Brahmá, Visnu és Siva – mesterei e három különböző energiának: a szenvedély kötőereje a radzsasz, az alkotó erő; a tudatlanság kötőereje a tamasz, mely pusztításra képes; és a szattva békés, pozitív energiája, a fenntartó erő. Melyik a legnehezebb szolgálat: lebontani, létrehozni vagy fenntartani valamit? Nyilvánvaló, hogy a fenntartás igényli a legnagyobb erőfeszítést. Lerombolni valamit az nagyon könnyű, ugye. Nagyon könnyű! Nem igazán kell nagy erőfeszítéseket tenni. Néhány szó, egy kis manipuláció emitt-amott és mindennek vége. Valaminek az elindításához, kétség kívül, erőfeszítés szükséges. Azonban valaminek a tartós fenntartása – állandó, folyamatos odafigyelést igényel. Rád van szükség, nem pedig az energiádra – Te kellesz hozzá.

S kedveseim, ez nem csupán elmélet. Vizsgáljuk meg a családokat! A családi kapcsolatokat tönkretenni nagyon könnyű! Rendkívül könnyű! Egy kis veszekedés, és már szakítotok is. A család alapítása – nos, ez is nagyon könnyű. Roppant romantikus és könnyűszerrel megy, mivel teljes szenvedéllyel teszed: “Ezt akarom!” Még ha e lelkiállapot hatása alatt is cselekszel, hamarosan meg fogod kérdezni magadtól, hogy: “Valóban ezt akarom?” Azonban a család fenntartásához – mennyi erőfeszítés szükséges! Mennyi idő, türelem, megértés szükséges! Amikor engedned kell, és azt kell, hogy feleld “Igen” bár úgy érzed: “Nem!” Tehát, ez az egyik legjobb iskola a lelki felemelkedéshez, mivel meg kell tanulnod az egódat mindenek mögé helyezni. Az egymáshoz való alkalmazkodás, ill. eszményeink hosszú távú megtartásának egyik legjobb iskolája ez. Tehát láthatjátok, hogy Isten (G-O-D): teremtő (generátor), fenntartó (operátor), pusztító (destruktor) energiái miként hatják át az életünket. Isten (G-O-D) járja át az életünket.

S mi a helyzet a lelki életetekkel? Lerombolni – rendkívül könnyű. Egy nagy hiba, és már abba is hagytad. Elkezdeni – nos, némileg több erőfeszítés szükséges hozzá, kissé nehezebb, de még mindig könnyű. Azonban, hosszú ideig kitartó lenni – az nehéz. Miért? Mert a folytonosság megtartásához külső dolgok nem elégségesek. Oda kell szentelnünk, oda kell adnunk magunkat. Éppúgy, mint ahogy Visnu kész megosztani Önmagát az élőlényekkel. Ő jelen van minden élőlény szívében, így van? Hasonló módon, ha bármilyen rendszert, amit létrehoztál szeretnél megtartani, akkor oda kell szentelned magad.

Talán, most már kicsit megértitek azt, hogy Krsna miért más tevékenységekkel foglalja le magát, mint ezek. S a különböző Istenségek teljesen tisztában vannak a viszonylagos helyzetükkel. Siva tudja azt, hogy: ”Óh, én csupán meditálok!” – mivel Ő egy jógi. Brahmá ezért kesereg: “Óh, engem teljesen lefoglal az univerzum teremtése, és nagyon elfoglalt vagyok!” Míg Visnu tisztában van azzal, hogy: “Bár én vagyok a legközelebbi csatorna, mégsem rendelkezem Krsna különleges képességeivel. Nem kétséges, hogy elég szép vagyok, de Ő még szebb. Valamennyi fegyverem a kezemben tartom. Nekem négy kezem van, Neki csupán kettő. De mik is vannak az én négy kezemben?” Mi is található Visnu négy kezében? Kagylókürt, lótuszvirág, chakra és buzogány.

(folytatása következik)

Létezik egy közmondás, miszerint: ” Az emberek félnek az időtől, az idő pedig a piramisoktól”. Némely az emberek által emelt épület meglehetősen tartós – hatezer vagy körülbelül annyi éves. Mennyi pontosan? Rendben – ötezer. Ezer év múlva visszatérünk erre. Apropó, csak megjegyzésként: egyszer egy nagy harcos fia, aki buzgón küzdött a keresztes hadjáratokban az arabok oldalán, elkezdte lebontani az egyik kisebb piramist. Fél évig keményen dolgoztak – majd sikerült egy kis karcolást ejteni a piramis felszínén. Végül feladták. Azt hiszem ezer év múlva újra visszatérhetünk  erre – még mindig ott fog állni.

De van egy másik közmondás is: “Az emberek azt mondják: “Múlik az idő”; és az idő csak nevet ezen, majd így felel: “Múlnak az emberek”. Tehát nagyon különleges és meglehetősen kétértelmű az időhöz való viszonyunk. Bár az időben élünk – tehát ez olyan, mint egy természetes frekvencia a számunkra – mégis néha fájdalmas, néha pedig félelmet keltő aspektusai is vannak. Létezik egy természetes vágy, törekvés az emberekben, mégpedig, hogy szeretnének hosszú ideig élni. Azonban előbb vagy utóbb meg fogjuk érteni, hogy ez a test el fog múlni. Emiatt szeretnénk valamiben továbbélni – talán fiainkban, lányainkban vagy azokban a dolgokban, amiket létrehozunk; “bármi is legyen az, csak tovább fennmaradjon.” Valamiben vagy valami által szeretnénk elodázni az időnek ezt a végzetességét.

Krsna így szól a Bhagavad-gítában: ”Idő vagyok világok pusztítója”. Óh, ez elég félelmetes! Isten – az időnek ezzel az erejével, ezzel a potenciáljával – mindennek véget vet ezen az anyagi síkon. Így tehát Isten olyan, mint egy kód, a Legfelsőbb három aspektusát képviseli: G-O-D – teremtő (generátor), fenntartó (operátor) és pusztító (destruktor). Teremtő, mint mindennek a forrása, akiből minden származik. Fenntartó, aki mindent fenntart, életben tartja a rendszert. S pusztító, aki végül bevégez mindent.

Ezt a három aspektust a három guna-avatár képviseli. Krsna képviseli a végső forrást, Ő a szerető Isten. Tehát, természetesen Ő nem foglalkozik a világ teremtésével, hogy ilyen olyan dolgokat létrehozzon – ezek teljesen lényegtelen dolgok a számára. Ő csupán játszik a fuvoláján; ez sokkal kellemesebb elfoglaltság a számára. A világok teremtése, fenntartása, valamennyi ügyesbajos dolgának kezelése – ezeket a feladatokat már másra ruházza át.

Brahmá a teremtő – a férfi teremtő energia képviselője, a kreatív potenciál. Ő pedig ne felejtsük el, hogy egy meditációval kezdte a teremtést. Általában nekünk elenyészőbb feladataink vannak, mint az egész univerzum megteremtése, igaz? Léteznek olyan feladatok, melyek nagyon bonyolultnak tűnnek, de Brahmá kötelességéhez viszonyítva, teljesen jelentéktelenek. Mégis meditációval kezdett és imádkozással fejezte be. Követnünk kell a példáját. Az univerzum első lénye meditációval kezdett és imádkozással fejezte be a teremtést. Tehát bármihez is kell kezdened, először kérlek meditálj ezen! S miután megértetted, hogy ez a feladat meghaladja az erődet, akkor imádkozz! Imádkozz az isteni segítségért, hogy felhatalmazzon téged a megvalósításra. Tehát ez a teremtés, a kreatív erő, a szenvedély energiája.

Isten második aspektusa Visnu, aki a világegyetem fenntartója. Brahmá nevének jelentése “túláradóan növekedni”. Tehát, Brahmá képviseli ezt a szétáradó erőt. Ez a teremtés: egy bizonyos energia megnyilvánulása, Brahmá így mutatja meg önmagát. Visnu azonban más. Ő a fenntartó, és Nevének jelentése “behatolni”. Ő mindenütt jelen van. Feladata a teremtés megalkotott rendszerének a fenntartása, az élőlényekről való gondoskodás és az élet támogatása, védelme. Ezért ebben az egyetemes rendszerben Szúrjához hasonlítható, Szúrja-Nárájanhoz. Miként a Nap segíti, védelmezi és táplálja az életet a Földön, ugyanígy Isten, mint a transzcendentális Nap táplálja az összes élőlényt. S tudjuk, hogy Visnu egy nagyon különleges tudatállapotot tart fenn, jelenlétével gondoskodik az univerzális ügyekről. Mégis időről időre szükséges a dolgok rekonstrukciója; ekkor ismét álomba szenderül. Azt mondják, hogy ez a világ Visnu álma. Ez egy isteni álom. Mi ezt egy kissé keserű illúzióként éljük meg, de az Ő szempontjából egy isteni álom. Tehát, így működik Visnu – fenntart.

S a harmadik aspektusa Istennek (G-O-D) a pusztító erő – őt pedig Sivának hívják. Mi Siva nevének a jelentése? “Áldás”. Óh! Ez egy különleges koncepció! A világ vége egy áldás?! Ez rendkívül érdekes. Hogy is van ez? Igen, mert Sivának kettős karaktere van. Egyrészt konstruktív módon destruktív, ami azt jelenti, hogy megszünteti az univerzális rendet – azért, hogy lehetőséget adjon egy új teremtésre. Ezért ez egy örömteli cselekedet – a világ vége után egy új fejezet kezdődik. Bármi tévedés vagy rossz dolog is van, csak töröljük és kezdődhet az új. Tehát ez egy áldás a világra és az élőlényekre, bár némi szenvedést is magában rejt.

S vajon mi milyen karakterrel rendelkezünk? Sajnálom, hogy ezt kell, hogy mondjam, de sok esetben destruktív módon vagyunk építőek. Rengeteg dolgot hozunk létre, aztán láthatjuk a hatást- nagyon romboló. Siva azonban más – ő pusztít, de jó céllal; mi teremtünk dolgokat, de rossz céllal.

(folytatása következik)

Giridhári kérdése: Gurudév, minden Istentől származik, beleértve az akaraterőt is. Tehát, ha ezt Ő adta nekünk, akkor el is tudja venni, mint minden mást. Isten pedig így szólt Ardzsunához a Gítában, “Megadom Neked a választás lehetőségét”, és részletezte számára a különböző választások következményeit. Tehát a Jóisten biztosította Ardzsunát, hogy megadja számára a kellő akaraterőt is.  

Szvámí Tírtha: Te elhiszel mindent, amit Isten mond? Ez egy nagyon édes téma és valójában ez az egyik kedvenc részem a Gitában. Itt Krsna a tanár, Ardzsuna pedig a tanítvány szerepében található. Ha pedig pszichológiai szempontból vizsgálod meg a Gítát, akkor azt láthatod, hogy Krsna milyen szakértő módon motiválja Ardzsunát, hogy úgy cselekedjen, ahogyan Ő szeretné. A Gíta vereseinek nagy részét Krsna mondja el – körülbelül ötszázat; melyekben arra szeretné késztetni Ardzsunát, hogy megértsen dolgokat. S, amint magad is mondtad, részletezi a következményeket, hogy Ardzsuna egy bizonyos pontig eljuthasson. Olyan, mintha Krsna sakkozna, melyben egy olyan lépéshez ér, amikor Ardzsuna csak egyfelé léphet. S ekkor így szól: “Most pedig dönts belátásod szerint!” Amikor csak egyféleképpen dönthet!

Tehát, mit is kínál Krsna a számunkra, illetve Ardzsuna számára? Az illúzióját adja a szabad választásnak. S akkor Ardzsuna nagyon elégedetten így szól: “Mindent elfogadok, amit csak mondasz!” Tehát szabad akarattal egyezik bele Krsna döntésébe. Láthatjátok, milyen trükkös is Krsna. Belesétáltatja Ardzsunát a csapdába, majd így szól: “Most már elmehetsz!” s ez jó párszor megismétlődik a Gítában.

Azonban, ha Krsna így tesz Ardzsunával, ez néha vissza is üt, mivel a gópík ugyanezt megtehetik Vele is. Mint tudjátok, a gópík  néha kissé elkeseredettek és szeretnének visszavágni. Azonban, mivel ők nagyon finom teremtések, ezért különleges módon szándékoznak Krsna kegyetlenségein elégtételt venni. Mint tudjátok, Krsna néha meghívja a gópíkat, és ők készek nyomban, mindent otthagyva ugrani, azonban ekkor Ő így szól: “Óh, minek jöttetek? Menjetek haza, nem szép, hogy egyedül bolyongtok az erdőben éjszaka.” Csak képzeljétek el magatokat: elszöktök otthonról, mire a szeretőtök így szól: “Sajnálom, de hibát követtél el”. S azt mondják, hogy a férfiak sohasem felejtik el a barátaikat, azonban könnyedén elfelejtik a szeretőjüket. Míg a hölgyek, könnyen elfelejtkeznek a barátaikról, de sohasem felejtik el a szerelmesüket.

Tehát, azon az éjszakán a gópík örökre megjegyezték: ‘Aha, tehát Krsna, Te ilyen vagy!’ s elkezdtek kidolgozni egy módszert, mellyel visszavághatnak, elégtételt vehetnek. Szóval, amikor legközelebb találkoztak, így szóltak: “Óh, Krsna, itt vagy! Megmaszírozhatjuk a lábadat?” S ekkor Krsna a romantikus fiatal srác így szólt: “Óh, igen, igen! Miért is ne?” Ismételten, képzeljétek csak el magatokat, amint valaki meg szeretné maszírozni a lótusz… kaktusz lábatokat. Mekkora esélyetek van elmozdulni onnan? Amikor valaki szorosan fogja a lábaidat, akkor nem tudsz szabadulni. S a gópík elkezdték a maszázst. Először nagyon lassan és finoman: “Krsna, mit gondolsz a szerelemről?” Majd keményebben megnyomva a lábát: “Miféle szerető vagy Te?!”

Tehát, mi is a szabad akarat? Krsna megadja ezt a ‘nincs más választásod’ szabad akaratát Ardzsunának, majd vissza is veszi – a gópík sem adnak más választást Krsnának.

De ezt a szabad akaratot, a választást, a szabadságot Csaitanja Maháprabhu is nagyon szépen reprezentálja, mivel Krsna, Csaitanja Maháprabhu idejében szolgaként, bhaktaként szállt alá. Amikor Krsna a Gítát elbeszélte, akkor abban a helyzetben volt, hogy Ő utasította, és bizonyos helyzetbe hozta Ardzsunát. Amikor Maháprabhuként jött el, megőrizte ugyanezt a a kényszerítő helyzetbéli mentalitást, azt mutatva, hogy nincs szabadság. De ezúttal szolgaként jött el, tehát ezt az erőt Isten felé gyakorolta. Tehát a Gítában, Isten a bhakták irányában használta ezt az erőt; most pedig egy bhakta használta ugyanezt a hatalmat Isten felé. Ez az, amikor azt mondja: “Bármit is teszel – szeretettel Magadhoz ölelhetsz, vagy akár el is tiporhatsz – Te mindig az én egyetlen Uram maradsz.”. Jó, tehát nincs menekvés Isten öleléséből. “Bármit is teszel, a Tiéd vagyok, és Te pedig az enyém!”

Tehát elmenekülhetett Ardzsuna? Nem, nem tudott elmenekülni. S Krsna el tudott menekülni Maháprabhu elől? Sajnálom, de nincs menekvés – még Isten számára sincs. Tehát az érzelmi megközeltés által – mert Maháprabhu “Siksástaka” című verse nagyon is érzelmekkel teli – bár egyetértettünk abban, hogy érzelmileg van némi szabadságunk, de ez által még Isten szabadságát is lehet korlátozni!

Kérlek fontoljátok ezt meg! Ki fog derülni, hogy a szabadság illúzió. Azonban, ha az illúziónkat összhangba hozzuk az isteni akarattal, akkor ez egy édes illúzió.

Giridhári: Köszönöm a magyarázatot. Bár mégsem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy Isten eltiporja Ardzsuna akaratát, de szétzúzza az illúzióját is, illetve megadja számára azt az értelmet, hogy ne a szeszélyei szerint cselekedjen.

Szvámí Tírtha: Igen, a tattva szintjén igaz, amit mondasz. De ha ugyanezt a rasza szempontjából is megvizsgálod, a barátság szintjén – akkor ez már egy másik történet.

Ilko kérdése: Gyakran beszélgetünk feleségemmel a szabad akaratról – milyen mértékben létezik. “Még egy fűszál sem görbülhet Isten édes akarata nélkül”, azt mondják. Létezik egyáltalán olyan, mint szabad akarat?

Szvámí Tírtha: Nálatok ki mondja azt, hogy van szabad akarat? A feleséged. Illetve ki mondja azt, hogy nincs szabad akarat? Te. Látod, ez a női és a férfi energiák gyönyörű és harmonikus egysége. Azért, mert a prabhuk inkább intellektuálisan gondolkoznak. S ha elgondolkozol, illetve elemezni kezded, rájössz, hogy semmi sincs véletlenül. Tehát, egyik értelemben nincs szabad akarat, minden eleve elrendelt. Azonban egy feleség, egy édesanya szerető szíve ezzel nem tud egyetérteni. Miért? Mert a hölgyek nem intellektuálisan közelítik meg a Legfelsőbb Igazságot. Ők érzelmileg állnak hozzá ehhez a kérdéshez és érzelmi szempontból van szabadságunk. Sajnálom, a tények alapján nem létezik szabadság. Teljes mértékben egyetértek veled. Azonban érzelmileg közelítve Istenhez, mindenképpen többet és még többet tudsz adni Neki. Tőled függ.

Nem tudom mennyire sikerült választ adnom a kérdésedre vagy támpontot ehhez a témához? De gondolkodjatok el azon, hogy milyen nagy a különbség e között a kétféle megközelítés között! S ha valahogy sikerül közelebb kerülni a valóság intuitív megközelítéséhez, akkor a magunk számára is lelhetünk némi szabadságot.

Azonban nagyon tetszik, hogy ti ezt a kétféle elképzelést egyaránt képviselitek, mert általában az arany középpontban tudnak találkozni az elképzeléseitek. Akár a karma, akció-reakció, mint a Legfelsőbb másodlagos ellenőrző rendszere határoz meg bennünket, akár közvetlenül az isteni gondviselés irányítása alatt állunk, én nem igazán látok túl sok szabadságot itt. Azonban, ha közelebb megyünk, akkor sokkal inkább az Isteni szeretet határoz meg bennünket. Mi nem az alanyok, hanem a tárgyak vagyunk – tehát magához ölelhet és táncba hívhat bennünket.

Talán a semleges Brahman szinten létezik némi szabadság – amikor már túl vagy az anyagon és a lelki lét, az igaz valóság előtt állsz. De az megint csak olyan, mint egy vákuum, tehát az nem igazán szabadság.

Az anyagi síkon, anyagi szinten a fő probléma az, hogy nem tudjuk elfogadni a szabad akaratunk elvesztését. Miért? Mert szubjektív látásmóddal úgy gondolkozunk, hogy: ” Én akarok a középpontban állni, szabad akarok lenni”. S amikor észreveszed, hogy nem tehetsz meg bármit, amit szeretnél, akkor lázadni kezdesz. De lelki síkon az Isteni akarat határoz meg bennünket – és ott megint csak nem létezik szabad akarat. Mivel Ő játszik a fuvolán, nem pedig te. S mi pedig táncolunk, remélhetőleg.

Csak magunk között szólva, amikor fiatal voltam, hittem a szabad akaratban. Most már nem.

Harilílá: Úgy vélem, hogy logikus azt gondolni, hogy létezik némi szabad akarat, mert az anyagi világ egy olyan hely, ahonnan a lelkek visszatérhetnek Istenhez. S miként fejezhetnék ki szeretetüket, ha nem lenne szabad akaratuk?

Szvámí Tírtha: Ezért mondtam azt, hogy érzelmi szinten van némi szabad akaratunk. Ha van némi esélyünk a szabad akaratra, akkor az a valóság érzelmi szintjén van. S ez ismét megmutatja a szépségét és nagyszerűségét az odaadásnak. Tehát a bhakti hozza el a számunkra a szabad akaratot, és amikor készen állunk feladni ezt a szabadságot, megadatik a számunkra. Mert önkéntes beleegyezéssel mondjuk Krsnának azt, hogy “igen”. S ha már egyszer “igent” mondtál, mondhatod azt, hogy “nem”? Megint csak elvesztettük a szabad akaratunkat.

Harilílá: A kérdés az, hogy ki mondja azt, hogy “igen”? “Igen” annyit jelent, hogy akarat.

Szvámí Tírtha: Nagyon fontos kérdés. Mivel, ha egy kicsit megfigyeled és megvizsgálod ezt a világot, akkor látni fogod, hogy az elmúlt néhány száz évben mindenben az emberi akaraterő dominált. Annyira büszkék vagyunk erre, hogy meg akarunk oldani minden kérdést, minden problémát – amelyeket a korábbi tetteink eredményeztek. Minden, amit csak láthatunk az emberi akaraterő eredménye. S ez által elértük az ilyen típusú fejlődés határát – az anyagi fejlődését. Ezért itt az ideje, hogy ezt a nagyon meghatározó akaraterőt kicseréljük valami másra. Eddig működött ez a fajta hozzáállás, és azt a csapdát eredményezte, melytől most szenved az emberiség. Tehát egy újfajta megközelítést, egy új utat kell találnunk. S az emberi elme háromfajta funkcióval rendelkezik. Mi ez a három funkció?

Hajagríva: Gondolkodás, akarat és …

Szvámí Tírtha: És?

Hajagríva: Érzés!

Szvámí Tírtha: Erről ne feledkezzetek meg kérlek – ez a bhakti-jóga. Tehát a gondolat az első funkciója az elmének, mely helyet kapott az emberi történelemben. Akarat vagy akaraterő az elme második funkciója. amely ezt a jelenlegi állapotot hozta létre a Földön. Meg kell lelnünk a harmadik funkcióhoz vezető utat. Tehát, ha a pólusváltást,[1] vagy a világvégét várod ebben a decemberben, akkor ez az, ami véget ér – az akaraterő kora.

S egy új szakasz, egy új fázis kezdődik – az érzések kora.

[1] 2012-ben a Föld mágneses pólusainak felcserélődése és az esetleges világvége foglalkoztatta az emberiséget.

(az előző pénteki lecke folytatása)

“Óm tad-visnóh paramam padam szadá pasjanti szúrajah, divíva csaksur-átatam – ez a „Rg-véda legfontosabb mantrája. Mielőtt bármely új feladathoz látnánk, gondoljunk bele helyzetünkbe. A mantra emlékeztet: gondviselőnk Naphoz hasonlatos éber szeme mindig rajtunk van. Ahogy a fény hatol át rajtunk, s mindent láthatóvá tesz, az õ pillantása elől sem marad rejtve semmi. Mindig ebben a tudatban lássunk munkához. Sose higgyük, hogy két lábbal, szilárdan állunk a földön s kegyétől függetlenül is betölthetjük hivatásunkat, gyakorolhatjuk kötelességünket.

Az Istenhez fűződő kapcsolatunk éppen olyan, mint a napfény s a Nap viszonya. Ahogyan a napsugarak forrása a Nap, mi, tudatszikrák a tudatos világból származunk, az a mi szülőföldünk. Az isteni birodalomból jövünk, s az istentudat Krsna-tudatosságot jelent. Tudatos lények vagyunk, sőt, tudat vagyunk, s tudatunk hivatása a Krsna tudat. Ez a mi eredendő helyzetünk. Kapcsolatban állunk a Krsna tudattal, Krsna világának vagyunk a részesei, s mégis itt bolyongunk az anyagi tudat, az illuzórikus téveszme idegen földjén. Idetartozónak véljük magunkat, ám ez tévedés.

A tudatos világ részei vagyunk, a Krsnáról tudatos világ részei, mégis az anyagi létfelfogás, a matéria birodalmába tévedtünk. Az anyagot, a realitás objektív oldalát leigázhatjuk, kihasználhatjuk, szubjektív oldala azonban tiszteletet érdemel. Ez a szubjektív viszony a magasabb rendű létező iránti tiszteleten alapul, nem pedig a kihasználáson vagy élvezetvágyon. A valódi boldogság, az isteni öröm a szolgálatból fakad, nem a kihasználásból.”[1]

Szvámí Tírtha: Ez annyira gyönyörű, hogy visszatértünk az egyik eredeti témánkhoz – mi a boldogság forrása. Ha részesei vagyunk ennek az isteni birodalomnak, akkor ez egy nagyon dicsőséges eredet. Ez azt jelenti, hogy ti transzcendentálisak vagytok.

Egyszer egy képzést tartottak egészségügyi szakembereknek a kórházban, melynek egyik része az volt, hogy el kellett képzelniük és leírniuk saját halálukat. A leírások túlnyomó többsége nagyon fájdalmas halál volt – különböző módokon szenvedtek és haltak meg. Viszont volt egy-két mély hitű ember is közöttük. Az ő leírásuk más volt: “Nos, csak hazamegyünk, vissza Istenhez” vagy “Csupán elalszunk és egy másik valóságban ébredünk fel.” Ez a különbség a materialista és a lelki szemlélet között. Ha mélyen úgy érzel és gondolkozol, hogy ‘Teljesen anyagból vagyok’, akkor az anyaghoz fogsz visszatérni. Azonban, ha megértjük, hogy mi csitkanák vagyunk, tudatszikrák, akkor visszatérhetünk ebbe az eredeti, tudatos szférába. Ez azt jelenti, hogy dicsőséges a kezdet és dicsőséges a végállomás.

Ha találkozol olyan emberrel, aki járatos a védikus szentírásokban, akkor ő azt fogja mondani, hogy: “Ki ez a Krsna? A Védák nem tesznek róla említést.” S, ha te nem vagy járatos a szentírásokban, akkor meg fogsz lepődni: “Óh! A mi Istenünkről, hitünkről nem tesznek említést a Védák?!” Majd ezek a szakértők így szólnak: “Óh, a Rg-véda, a legrégebbi Véda, jelentős része, legtöbb mantrája és himnusza Indrának, Agninak ill. ennek meg annak van szentelve.“ – ami máskülönben igaz is. De ha nem vagy járatos a védákban, ismét zavarba jössz. Ki olvasta közűletek a Rg-védát? Nem sokan. Néha a bhakták védikus klubokat szeretnének létrehozni, bár nem tudnak semmit a Védákról. Ez egy népszerű szó. Tehát, miért idézel a Védákból, ha nem tudsz róluk semmit?

Ezért, ha szeretnéd a Rg-védát megismerni – ami egy nagyon komoly munka – elegendő megtanulnod egyetlen mantráját: “Óm tad-visnóh paramam padam szadá pasjanti szúrajah, divíva csaksur-átatam tad-viprászó vipanjavó dzságrvánszah szamindhaté visnór jat paramam padam.”[2]. Egyetlen vers elegendő ahhoz, hogy szembeszálljunk a Visnu imádata elleni kritikával, miszerint, nem tesznek említést Róla a Rg-védában. Természetesen a Rg-véda dicsőíti a félisteneket, de ebben a versben ez áll: “S valamennyi félisten az Úr Visnu lótuszlábaira tekint”. Akkor miért is kéne végigolvasnunk valamennyi himnuszt, mely Indrához és Agnihoz szól? Vannak a Rg-védában  békákhoz, kutyákhoz szóló himnuszok is. Miért is kellene ezeket elolvasnunk? Szögezzük inkább tekintetünket arra a pontra, ahová ezek a nagy személyiségek felnéznek.

Ezért nagyon ajánlott a Rg-véda tanulmányozása legalább ennek a mantrának a megismerésével.  S elmondom nektek, hogy működik. Ha szanszkritul idézel egy indológusnak, nyerni fogsz. Ez a tapasztalat.

Azonban miként is van ez? Mi Krsna helyzete ebben az egész hatalmas védikus kinyilatkoztatásban: Védák, védikus szentírások, Puránák, Védánta, Upanisadok és még sok egyéb szentírás… Hol van Krsna? Hol van a mi Urunk? Nos, azt mondhatjuk, hogy a különböző sásztrák, szentírások más-más embereknek szólnak. A sásztrák egyes részei inkább szellemi és teológiai összeállítások – mint a vitairatok és tankönyvek, míg más részei különböző dolgokról szólnak. Ezért azt mondják, hogy a Védák úgy szólnak, mint egy szigorú apa, mert megmutatják neked, hogy az imádat legfőbb módja az áldozat. Majd a Puránák, az ősi történetekkel, úgy beszélnek hozzád, mint egy szeretetteljes, gyengéd édesanya. Személyes életünkből is ismerjük ezt a kétféle energiát. Az apák általában szigorúan instruálnak: “Tegyél így, tegyél úgy! Máskülönben…” Addig az édesanyák nagyon gyengédek, nagyon kedvesek: “Rendben, jól van. Gyere, drága fiacskám!” Az ácsárják, a tanítók, a guruk pedig – úgy szólnak hozzád, mint a szerető. Tiszteljük az apát, szeretjük az anyát, de az imádottunkba vagyunk szerelmesek. Ezért azt mondják, hogy a guru az élő sásztra, ő az élő Véda – bizonyos feltételek mellett: ha követi az apát, az anyát és a kedveseit.

Szóval, remélem, megértitek ezeket a pontokat. Próbáljátok magatokat nem eredményként, nem az anyagi evolúció gyümölcseként azonosítani! Meg kell értenünk, hogy eredendően az örök lelki világból származunk, és a Legfelsőbb Úr megfigyelésének a tárgyai vagyunk. Ez azt is jelenti, hogy sohasem vagyunk egyedül. Isten szerető, gyengéd tekintete mindig rajtunk nyugszik. Tehát nem tudunk elrejtőzni. A szellemi kihasználás helyett, szolgálatkész hozzáállással közelebb kerülhetünk a szív teljes elégedettségéhez.

[1] Sríla Srídhar Mahárádzs: Szeretetteljes kutatás az elveszett szolga után című könyvéből

[2] Rg-véda 1.22.20-21.

“A Rg-véda egyik himnusza így szól: “óm tad-visnóh paramam padam szadá pasjanti szúrajah, divíva csaksur-átatam ”. Szentséges Urunk isteni lábai a fejünk felett ragyogó naphoz foghatók. Mintha gondviselőnk vigyázó tekintete kísérne minket figyelemmel. Bennünket nem az objektív, hanem a szubjektív valóság érdekel, próbáljunk ebben a szubjektív viszonyrendszerben élni. Sose gondoljuk nagynak, magabiztosnak vagy éppen szilárd talajon állónak magunkat. Ne feledjük, tudatunk fölött ott a legfelsőbb tudat, mindig éber gondviselőnk figyelő szemének sugarában élünk. Ne alant keressünk támaszt, hisz fölülről száll ránk az oltalom. Õ a mi védelmezőnk, az Ő isteni világának oltalmában állunk.”[1]

Szvámí Tírtha: Itt két nagyon fontos téma kerül említésre: a szubjektív és az objektív valóság. Sríla Srídhar Mahárádzs szövege, szavai nagyon különlegesek. Pontosan kell értenünk, mi, mit is jelent valójában. Általában a látható, objektív valóságra vagyunk kondicionálva: ami pedig az, hogy ’én állok a középpontban és én figyelek meg mindent, ami körülöttem létezik. Az az objektív világ, és én vagyok az a személy, aki szemléli.’ Azonban Srídhar Mahárádzs ezt teljesen megfordítja. Néha, az ellentétes technika, hogy ugyanazt a dolgot más szemszögből nézzük, újfajta megértéshez vezet. Hasonlóan, az a látásmód, amely felcseréli a szubjektív és objektív oldalakat, egy sokkal teljesebb és átfogóbb képet tud adni a valóságról. Mivel ő így fogalmaz, hogy: “Én vagyok a tárgy, akit megfigyelnek. Nem ‘Én figyelem az Istent’, hanem Ő áll a középpontban. Ő a szuper szubjektív valóság, aki körülnéz.”

Már sokszor beszélgettünk az egoizmusról és azt gondoljátok, hogy egyszerűen a fejet hajtás elegendő. Azonban ez nem így van. Radikálisan meg kell változtatnunk a látásunkat, hogy feladhassuk ezt a hamis tévképzetet, miszerint mi vagyunk a világegyetem középpontjában, és mi figyeljük meg mindazt, ami körülöttünk történik. Inkább azt kellene megértenünk, hogy létezik valaki, aki megfigyel. Isten az a valaki, az a személy, aki körülnéz. Tehát, mi és mindenki más, és természetesen a világ valamennyi objektuma, a tárgya az Ő szemlélődésének. Ez egy nagyon finom elgondolás, de nagyon fontos. Nem arról van szó, hogy eljövök a templomba, hogy láthassam Istent, hanem azért jövök a templomba, hogy megmutassam magam, hogy láthasson engem. Mivel nem én vagyok a középpont, hanem Ő. Ily módon kicserélhetjük a mi szubjektív egocentrizmusunkat, valami másra – arra, hogy Ő áll a középpontban és Ő figyel bennünket.

Srídhar Mahárádzs arról is említést tesz, hogy támogatásunk nem alulról, hanem felülről érkezik. Az evolúcióelmélet szerint az anyagi részecskék egyszer csak összeállnak, és végül a sár elkezd gondolkodni, érezni. Jól hangzik! Szerintem ez egy kicsit elképesztő, hogy véletlenül a részecskék egyesülnek, hogy például megformáljanak téged. Csak képzeljétek el, hogy valaki véletlenszerűen elkezd különböző részeket és elemeket összerakni a pusztaságban! Mennyi ideig tartana, például egy számítógép véletlenszerű összeállítása? Tehát ez azt jelenti, hogy azt hiszed, hogy a támogatás alattunk, nem pedig felettünk van – te vagy a gyümölcs, valami nagy dolognak a tetején, ami alattad van. Mi szintén hiszünk az evolúcióban, de a lelki evolúcióban – hogy létezik egy forrás, és mi ettől a magasabb valóságtól függünk. Természetesen nem kritizálom a tudományos elméleteket, mert ez a tudósokra tartozik. Ők azt mondják, hogy az anyag válik egyre bonyolultabbá, összetettebbé; hasonlóképpen azt is mondhatjuk, hogy a magasabb szintből jön létre az anyag. Ugyanazzal a logikával, ugyanazzal a háttérrel ez az elképzelés is alátámasztható. Ezt úgy hívják, hogy sűrűsödési elmélet, amikor egyre sűrűbbé és sűrűbbé válik az anyag. Tehát a finomabb elkezd összeállni, és egyre sűrűbb, tömörebb lesz.

Máskülönben ez nagyon szép dolog, hogy az anyagi háttértől függünk, mert ha megértjük azt, hogy a testi valónk e kozmikus anyaghoz tartozik, ez segít nekünk abban, hogy jobban illeszkedjünk ehhez a környezethez. De ha azt megértjük, hogy egy magasabb valóságtól függünk, akkor az a háttér sokkal lelkesítőbb.

(folytatása következik)

[1] Sríla Srídhar Mahárádzs: Szeretetteljes kutatás az elveszett szolga után című könyvéből

Kérdés: Azt mondtad, hogy a boldogság Isten és az egyén közötti szeretet kölcsönös áramlása; ez a boldogság nem inkább abból az érzésből származik, hogy te szeretsz és téged szeretnek? Amikor pedig boldogtalan vagy, akkor pedig azt érzed, hogy nem szeretnek?

Szvámí Tírtha: Lehet, hogy te nem szeretsz eléggé. Mert “Nem szeretnek” mások!” – ez önzőség. Kiről szól ez leginkább? Rólam. Persze, hogy boldogtalan vagy, ha csupán önmagaddal társulsz. Sokkal jobb, ha kapcsolatban vagy másokkal.

Ez az egyén két alapvető szükséglete – szeretni és szeretve lenni. Azonban a mi folyamatunkat bhakti-jógának hívják. Bhakti az érzelmi oldal, míg a jóga a szigorúbb olvasata. Abban az esetben, ha nem kapod meg a szeretet részedet, vagy nincs benned odaadás, akkor gyakorold a jógát. Légy olyan, mint egy jógi – akár jó valami, akár rossz, akár boldog vagy akár nem, akár hírnévben van részed, akár megvetésben – viselkedj egyformán! S valóban így gondolom, ez része a rezzenéstelenségnek. Amikor nincsenek hatással rám a szeszélyes érzelmek – lényegtelenek, mert a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatom az rendíthetetlen. Végzem a szolgálatom, mert tisztában vagyok a fontosságával, hogy miről is szól valójában.

Giridhári kérdése: Valójában nem ez a májá, a májá eszköze? Úgy érzed, hogy szeretnek, de ez illúzió.

Szvámí Tírtha: Nem, ez valóságos! Légy egy kicsit romantikusabb!

Giridhári: Doktor Faust példájában, a gonosz mindent megad a számára, mely boldoggá teheti: hatalom, vagyon, nők. Azonban csupán akkor vált boldoggá, amikor elkezdte szolgálni az emberiséget.

Szvámí Tírtha: Viszont van némi különbség köztünk és Doktor Faust között. Mivel ő alkut kötött a sötét ördöggel; mi pedig alkut kötöttünk a sötét Istennel. Ez a különbség. Ő eladta a lelkét, igaz – ez volt az ára az időleges boldogságnak. Ez egy ördögi szerződés, de mi az örök boldogság Legfelsőbb Urának lótuszlábainál akarjuk eladni a lelkünket.

S oly sok minden történik velünk az életben. Oly sok fenn és lenn, hírnév, boldogság és valódi szenvedés. Azonban, ha majd végül számot kell adni, valami aprócska dolog maradni fog. S, ha megoszthatok valamit ezzel kapcsolatban: Gurudév nagyon szerette a tanítványait, de elég következetesen bánt velük, hogy enyhén fogalmazzak. Viszont a naplójában hagyott feljegyzéseket, melyet tanítványai, halála után elolvastak. Volt egy bhakta, akinek Gurudév valójában megmentette az életét; ez a bhakta barátom teljes szívvel, nagy-nagy odaadással szolgálta Gurudévet. Viszont Ő sohasem kényeztette, sohasem dédelgette. Majd miután ez a bhakta elolvasta a naplóját, könnyek között ezt mondta: “Most jöttem rá, hogy mennyire is szeretett”. S ez valóságos. A cselekvő istenszeretet valóságos. Minden más mulandó, de ez valóságos. Ezért mi azt a boldogságot kutatjuk, mely valóságos.

(az előző pénteki lecke folytatása)

Aki itt az emberben – purusa, s ott a Napon lakik, egy és ugyanaz.”[1] Tehát a Napon élő személy és a te belső Napodhoz tartozó lélek, ugyanaz. Igen, mert minden ember egy Nap. Nem az elmében, hanem a szívben.

“Aki tudja ezt, a világot elhagyván eljut az étellényegű énhez (annamaja kósa), eljut az életlényegű énhez (pránamaja kósa), eljut a gondolat-lényegű énhez (manómaja kósa), eljut az értelem-lényegű énhez (vigjánamaja kósa) s eljut az örömlényegű énhez (ánandamaja kósa).”

Ebből láthatjuk az ember fokozatos rétegrendszerét. Van a létezésünknek egy rétege, van a tudatunknak egy rétege, mely az ételen alapul. Ha éhes vagy, nem tudsz figyelni, vagy sokkal ingerlékenyebb vagy. Tehát a hölgyeknek, feleségeknek gondoskodniuk kell ezen utasítás szerint. Először a vacsora, aztán a számla. Nem, először a számlák és “talán a vacsora … , ha főzöl magadnak”. Annyira egyszerű. Csak nyújts egy kis boldogságot másoknak, és akkor a nehezebb üzenetet is megkaphatják.

A következő lépés a pránamaja – az élet fogalma. Amikor érzed a tested működését, az életerőt, és megvalósítod magad a cselekedeteidben. Később már az elmédet is használod – ez a manómaja. S a következő lépés a vigjánamaja – amikor az intelligenciádat is használod; mivel a korábbi szintek ösztönökön – szükségleteken, félelmeken, ambíciókon, vágyakon – nyugszanak. Azonban, ha az intelligenciádat is használod, akkor azt kell kutatnod, hogy mi valós és mi valótlan. Majd eljutsz a legfelsőbb szintre, ami az ánandamaja – a boldog létállapotba.

Vannak emberek, akiket csak az eves éltet, ők az annamaja kósa szinten vannak. Vannak emberek, akik azért esznek, hogy éljenek, ők pránamaja kósa szinten vannak. Vannak emberek, akik azért nem esznek, hogy tudjanak gondolkozni.[2] Ők a manómaja és vigjánamaja kósa szinten vannak. Majd végül, az emberek nagyon kis százaléka azért eszik, hogy boldog legyen – őket vaisnaváknak hívják. Ők a boldog emberek. Látjátok, hogy milyen gyakorlatias a filozófiánk – lehet azért is enni, hogy boldogok legyünk. S ez a végső megvalósítása a lelki útnak.

De ez tényleg nem vicc, ezt komolyan gondolom. Mert tudjátok, hogy a praszád az nem olyasvalami, amit felajánlasz, hanem amit Krsna elfogad. Praszád azt jelenti, hogy “kegy”. Ezért, ha valaki megkérdez benneteket: “Kérsz még egy kis praszádamot?”, mondhatod erre azt, hogy “Nem, köszönöm, nem kérek több kegyet!”? Ez egy nagyon finom és gyengéd kapcsolat. Ez nem csupán a gyomrunk megtöltése, hanem a szeretet és a lelki boldogság áramlása, kölcsönös cseréje. Ezt példázza a következő vers:

“Tőle a szó visszafordul, gondolat őt el nem éri; Ismervén a boldog Istent, nem kell semmitől sem félni”.

Tehát ez az isteni megvalósítás, a Legfelsőbbel történő élő és szeretetteljes kapcsolat oly nagyszerű, oly gyönyörű és annyira isteni, hogy túl van mindenféle leíráson. Ezért fordul vissza Tőle a szó és a gondolat. Nem tudod leírni és nem tudod elképzelni, nem tudod intellektuálisan megérteni. Ez annyira ellenállhatatlan/észveszejtő. Apratja – “nem érhetnek el”. Istent nem közelítheted meg szavakkal, gondolatokkal, elmével. Akkor hogyan tudjuk elérni? Krsna így szól a Bhagavad-gítában: Bhaktjá mám abhidzsánáti – “A Legfelsőbb Személyt kizárólag az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni, s ha valaki az ilyen odaadás által teljesen tudatossá vált Istenről, akkor bejuthat az Ő birodalmába.”[3].

Tehát, ha elemezzük, hogy mi a boldogság, akkor az emberi boldogság több száz és ezerszeresét érheted el a lelki gyakorlataid által, mivel a fokozatosság valamennyi szintjén említődött, hogy “no meg azé az emberé, aki járatos a védákban és már legyőzte vágyait.” De ez a gyakorlatot követők szintje – Brhaszpati-ig, Brahmáig. Majd jön a megvalósítás szintje. Le tudjuk írni annak a szintnek a boldogságát? Azt hiszem nem. Azt gondolom, ahelyett, hogy túl sokat beszélünk a boldogságról, jobb, ha inkább megtapasztaljuk.

[1] A szövegben szereplő idézetek aTaittirija-upanisadból származnak

[2] böjtölnek (időről időre) a tisztábban gondolkodás érdekében.

[3] Bhagavad-gítá 18.55

(az előző pénteki lecke folytatása) 

“Száz ősatyai boldogság huzamos világukban a született istenek egy boldogsága, no meg azé az emberé, aki járatos a védákban és már legyőzte vágyait. “[1]

Itt említésre kerülnek a “félistenek”, akik így születnek “félistenként”. Ebből megérthetjük, hogy valóban van rá esély, hogy befogadjanak bennünket a „félistenek” körébe. Tehát, vagy ekként születtél – az ilyen lélek már rendelkezik ezzel a funkcióval, mint egy felelős személy az egyetemes közigazgatásban; vagy pedig bebocsájtást nyersz erre a szintre. Az egyik fentről, a másik lentről érkezik.

“Száz született-isteni boldogság a tetteik által megistenültek egy boldogsága, akik tetteik folytán nyerték el az isteni helyzetet, no meg azé az emberé, aki járatos a védákban és már legyőzte vágyait.” Jelenleg, mi milliószor magasabb szinten állunk. “Száz isteni boldogság Indra egy boldogsága, no meg azé az emberé, aki járatos a védákban és már legyőzte vágyait.”

Láthatod a két különböző utat, a két eltérő módot a boldogság eléréséhez. Az egyik egy fokozatos fejlődési utat követ, egyre magasabb és magasabb szintű befolyást, erőt és pozíciót elérve. A másik a védákhoz, az isteni tudáshoz és megvalósításhoz ragaszkodik. Tehát ez a mímámszá, az ebben a témában történő tudakozódás hangsúlyozza ezt a pontot. Nem támogatja a fokozatos utat – menj magasabbra és magasabbra és élvezd az egyre nagyobb befolyást, mert akkor leszel boldog. Nem, ez azt mutatja, hogy annyira sok mindent kell feláldoznod, hogy elérd ezt a helyzetet. Azonban, ugyanazt az eredményt érheted el, ha ragaszkodsz a tanulmányaidhoz és a lelki gyakorlataidhoz.

“Száz Indra-boldogság Brhaszpati egy boldogsága.”

Indra a félisteni hierarchia csúcsán áll, ő a király. Van valaki, aki magasabb szinten áll nála? Igen! A guru. Brhaszpati a félistenek guruja. Ő áll legfelül. Bármit is mond a guru, még a királynak is követnie kell. Ne felejtsd el ezt az alapelvet! Még, ha király is vagy, keresned kell egy olyan személyt, akit követsz. Akkor mindenki helyesen fog követni téged. Mert a feletteseink szolgálata érdekében utasítjuk alárendeltjeinket. Ezért kell szolgálnunk. Bármilyen pozícióval is rendelkezel, meg kell találnod azt a személyt, akit szolgálhatsz. Ez egy biztonsági rendszer. Bármilyen is legyen az a magas pozíció, amit birtokolsz, legjobb, ha elmész egy szádhuhoz és a tanácsát kéred. De ellenőrizzük a vizsgálódásunkat!

“Száz Brhaszpati-boldogság Pradzsápati egy boldogsága”. Pradzsápati az entitások vezetője. “No meg azé az emberé, aki járatos a védákban és már legyőzte vágyait.” Tehát, most egy nagyon magas szintjére érkeztünk az anyagi hierarchiának. “Száz Pradzsápati-boldogság Brahmá egy boldogsága, no meg azé az emberé, aki járatos a védákban és már legyőzte vágyait.”

     (folytatása következik)

[1] A szövegben szereplő idézetek aTaittirija-upanisadból származnak