Sharanagati

(az előző hét folytatása)

Tehát az anartha jelentése: “nem megfelelő érték és nem megfelelő cél.” Az illúzió ugyanis kétféle módon hat a lélekre. Ezek: az ávaranátmika és a viksépátmika – azt jelentik, hogy ’elvonni a figyelmet” és „befedni az igazságot”. Ez az illúzió két funkciója – be fogja fedni az igazságot azért, hogy ne legyél képes látni azt; és mivel nem látjuk az igazságot, valami mással kell foglalatoskodnunk, mivel muszáj elfoglalni magunkat. Tehát az illúziónak e két szerepe van. Ezért ajánlatos megszabadulni az anartháidtól. A Sríla Rúpa gószvámí által megadott sorrendben ezt hívják anartha-nivrtti-nek, ennek jelentése: „Ne gyakorold az anarthákat, ne kövesd azokat.”

Ám hogyan is tudunk igazán megszabadulni az anartháinktól, a hiányosságainktól? Ki kell-e fejlesztenünk valamiféle ’anartha-tudatosságot’ – visszamenve az eredendő bűnhöz; mint az ’ördög-tudatosság’, az „ördög cselvetése’, a ’sátán mosolya’, vagy a májá – az illúzió trükkjei? Ha félelemre alapozzuk a lelki fejlődésünket: ’Félek a májától, az illúziótól, félek a nem is tudom pontosan, hogy mitől…’ – ez nem fog segíteni. Hiszen ezen a módon egyfajta májá-tudatosság fejlődik ki, nem pedig Krsna-tudatosság. A saját korlátainkon való gondolkodás helyett miért nem gondolkozunk Krsna gyönyörűséges tulajdonságain? Hiszen valójában az anartha-nivrtti egyenlő az artha-pravrttivel. Azt hiszem, ez mindenki számára világos. Az artha-pravrtti jelentése: „csiszold az értékeket!” Ez a módja a nem helyes értékektől és nem megfelelő célkitűzésektől való megszabadulásnak. Ezért az elköteleződés egy lelki tanítómester szerető gondoskodása melletti odaadó szolgálatban jelenti az artha-pravrttit – az értékek csiszolását. E módon könnyedén megszabadultok majd valamennyi anarthától, összes meglévő hibátoktól. Ezelőtt aligha beszélhetünk bármilyen isteni célhoz való komoly csatlakozásról, akkor velünk született természetünk nem tud kibontakozni.

Tehát az anartha-nivrttit – a hibáktól való megtisztulást – az artha-pravrtti, az értékek csiszolása fogja elősegíteni. Akkor leszel állhatatos az isteni szolgálatban (nisthá). Az állhatatosság jelentése pedig: ’Jó időkben és rossz időkben is az Isten feltétel nélküli szolgája vagyok’. „Nagyon könnyű jó szolgának lenni, amikor a helyzetünk könnyű.  Amikor jó a csillagállás, és mindenki csak engem támogat, mondván: „Milyen jó, hogy eljöttetek, dzsáj!” És amikor én is jó időszakomban vagyok, egy könnyű időszakban. Ám amikor nehézségek jelennek meg, amikor időről-időre learatjátok az előző cselekedeteitek gyümölcseit, akkor megérthetitek az állhatatosságot. Hogy mennyire tartjátok ébren a hiteteket.

Az állhatatosság rendületlen hitet és gyakorlást jelent, és akkor gyönyörű eredmény fog keletkezni – ezt hívják rucsinak – íznek. 1984-ben praszádot fogyasztottunk, és egy bhaktát nagyon elvarázsolt a dáhl, …nem, várjatok csak egy percet, ez nem is dáhl volt, hanem kofta, igen, kofta. Őt olyannyira elvarázsolta a kofta, hogy így szólt: „nem csak raszája van, hanem rucsija is. A magasabb íz fog benneteket elégedetté tenni. Ez a rucsi természetesen a kezdetektől fogva ott van, de inkább csak rejtett formában. Ki kell fejlesztenünk a képességet a magasabb ízek megízlelésére. Hiszen mi is történik veletek kezdetben, amikor találkoztok a bhaktákkal? ’Ó, nagyon érdekes, nagyon vonzó, csábító!’ Ez az íz miatt van, a magasabb íz miatt. Mi történik veled később? Még jobban képes leszel megízlelni ezt az ízt. Ez a megfelelő folyamat a lelki életben. Később pedig a bhakti magasabb fokai tárulnak majd fel.

Mivel az odaadó szolgálatnak kilenc alapvető gyakorlata létezik, mint a sravanam, kírtanam, stb.; vannak az odaadásnak magasabb gyakorlatai is. Idővel egy magasabb szintű műveléshez kell eljutnunk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy fel kellene adnunk a sravanamot és a kírtanamot, de azt, hogy még nagyobb mélységet, még több értéket kell adnunk ezekhez a gyakorlatokhoz.

Azt mondják, a szádhana-bhakti eljuttathat titeket egy bizonyos fokú megvalósításhoz, ám az Isten eksztatikus szeretetét a Legfelsőbb adja. A mi kötelességünk csiszolni magunkat, a megtisztuláshoz szükséges valamennyi alapelvet követni – dharma és param-dharma. Akkor vagytok felkészültek az isteni áldások befogadására.

Krsna eksztatikus szeretetének ezt a fázisát így írják le: a szív teljesen megolvad, megszabadul valamennyi anyagi vágytól, és a lelki érzelmeid nagyon erősek. Ez fogja meghozni a legmélyebb elköteleződést Krsna iránt. Ha kihagysz egy vagy két lépcsőfokot, nem fogsz helyes síkra érkezni. Nem elegendő a lágy ám teljesen szennyezett szív; nem elegendő a tiszta ám jégkeménységű szív sem. A mi gyakorlatunkban tehát különböző minőségeknek kell egybeolvadnia, hogy közelebb tudjunk jutni gyönyörű ideáljainkhoz.

„A préma a különböző szinteken keresztül fokozatosan fejlődve a következő alapvető vonásokkal rendelkezik: gyengédség, gyűlölet, szeretet, ragaszkodás, további ragaszkodás, az eksztázis és a mély eksztázis.”[1] Tehát sznéha, mána, pranaja, rága, anurága, bháva, mahá-bháva – ezek a bhakti gyakorlásának magasabb szintjei. Amint említettem az odaadó szolgálatnak vannak magasabb fokozatai, nemcsak az alapelvek léteznek. El kell érnünk ezt a magasabb szintet is.

 1.  Chaitanya Charitamrita, Madhya-lila, 19.178

A folyamat egy nagyon is kényes bevezetéssel kezdődik – az a neve, hogy hit. A hit az, amelyre valamely jószerencse, avagy isteni áldás folytán tehetsz szert. És amikor ebben az áldott helyzetben vagyunk – van hitünk – akkor nagyon szépen tudunk haladni, és bizonyosak lehetünk afelől, hogy megtisztulunk valamennyi téves elképzelésünktől. Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk a hitünket illetően. Mi történik akkor, ha a hiteteket emberi lényeknek szentelitek, vajon mi lesz az eredmény?

Hri Shakti: Frusztráció.

Szvámí Tírtha: Igen. Ám ha hiteteket a Legfelsőbbnek szentelitek, mi lesz az eredmény?

Hri Shakti: A frusztráció ellentéte, és még több abból.

Szvámí Tírtha: Igen. Valójában ebben az anyagi életben egy képzési folyamat részesei vagyunk. Mondjuk úgy, hogy Krsna a rendező, a guru olyan, mint egy tanár és megpróbálnak bennünket megtanítani, szépen képezni azért, hogy elvégezzük ezt az iskolát. Hiszen mi is az iskola célja? Hogy kikerüljenek a diákok az iskolából. Az iskola célja nem az, hogy mindig az iskolában tartsa a diákokat, hiszen akkor ott valami hibádzik. Tehát különböző módszerekkel és eszközökkel a tanáraink megpróbálnak okítani bennünket a helyes utakról. Néha cukorkát használnak, máskor pálcát. Ám a cél ugyanaz – megtanulni a leckét, letenni a vizsgákat és végül megszerezni a diplomát: „Igen, sikeresen átvergődtetek az anyagi élet csapásain, befejezve ezzel, és magasabb osztályfokra léphettek: ’Mi a felvételi?’

Ez az, amit Shrila Rupa Goswami említett – elfogadni egy tanítómester felavatását. Ez egy nagyon különleges társulás szent emberekkel. Azt mondják: „Ha elfogadod a gurut az elméddel, sok problémád lesz. Ha elfogadod a gurut a szíveddel, egyetlen problémád sem lesz.” Miért szükséges a guru? Mert Ő a professzor, mi pedig a diákok. Mindaddig, amíg ez így van, nagy biztonságban vagyunk. Mert a mestereink meg fognak próbálni gondoskodni rólunk. Természetesen engedelmes diákoknak kell lennünk, akkor a tanulás folyamata nagyon simává válik.

A hit, a társulás és a felavatás utáni következő lépcső – amely egy lelki iskolához való csatlakozást jelent – az odaadó szolgálatokba való bekapcsolódás. Egy bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy a spirituális iskola célja az, hogy mindig megtartsa a diákokat. Hiszen ez a tökéletesedés iskolája, ez nem egy anyagi iskola, amely az anyagi létezés szenvedéseit fogja megtanítani, azért, hogy meg akarj ezektől szabadulni. Ez a dharma és param-dharma iskolája. És mi mindig, örökké tanulmányozhatjuk ezt a témát – vég nélkül! Maradhattok ebben az iskolában, és mindig magasabbra juthattok, magasabb és magasabb fokot érhettek el ugyanabból a tudományból.

Egy lelki tanítómester utasításai szerinti odaadó szolgálat meg fogja hozni a kívánt eredményt, és ez az eredmény az anarthák megtisztítása. Mi is az anartha? Jelentése: ’artha nélküli”, vagyis „érték nélküli”. Az artha – az élet értékei. Az artha másik jelentése a „cél”. Tehát, ha ezt visszautasítják, vagy hanyagolják, mint egy an-arthát, az érték- és cél nélküliséget jelent. Az anartha egy olyan állapot, amelybe belekerülhetsz, és amelyben nincs valódi cél vagy érték. Ezek határozottan akadályozni fogják a lelki életben való előrehaladásodat. Néha a régi anyagi körülményeink erősíteni fogják az anarthánkat. Néha ahhoz, hogy egy betegség meggyógyuljon, még több tünet jelenik meg. Például egy gyerek megfázik. Kezdetben a gyógyuláshoz több láz fog jönni, ez sokszor történik így. És néha az ostoba szülők lázcsillapítót adnak (a láz csökkentésére), mert azonnal meg akarják szüntetni a betegség tüneteit, ám ezen a módon nem lehet meggyógyítani a betetséget. Tehát egy ideig hagynunk kell kifejlődni a tüneteket. Hasonlóképpen, ha meg akarunk gyógyulni az anyagi betegségből, és különösen, ha azt akarjuk, hogy kigyógyítsanak belőle, a tünetek bármihez hasonlóan nőni fognak. Éppúgy, ahogy egy anyuka elmagyarázta tegnap: „Azok, akik az ördög engedelmes szolgái, azokat ő nem zaklatja. Ám azok, akik meg akarnak menekülni – azokat próbára teszik.” Hasonlóképpen, ha meg akartok szabadulni az illúzió hatásaitól, egy bizonyos szintig az illúzió egyre többet fog követelni tőletek, és megpróbáltatásoknak fog alávetni. Ez a harc gyakorlatilag vesztett játszma. Hiszen Krsna így szól a Gítában: „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.”[1]

Tehát ez a módja az illúzió csapdájából való kikerülésnek – nagyobb meghódolás. Meghódolás minek – az anyagi fertőzés tüneteinek? Legvalószínűbb, hogy nem. Nagyobb önátadás a szolgálataid felé, az isteni tanítómesterek felé, a szent név felé. Elemezzétek magatokat, és reménykedjetek egy könyörületes megoldásban!

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá, 7.14

Mandzsárí kérdése: Beszélgettünk az anyagi természet kötőerőiről, a gunákról, amelyek a mahá-májá részei. Azt is tudjuk, hogy létezik a jóga-májá a spirituális világban. Léteznek-e lelki gunák is, és azok milyenek? Hallottam például, hogy a bhakták a suddha-szattváról beszélnek.

Szvámí Tírtha: Jó kérdés. Mi a véleményetek, hogyan képzelitek el?

Hajagriva: A suddha-szattva transzcendentális, túl van a három anyagi gunán, ez a tiszta jóság.

Szvámí Tírtha: Igen, helyes. Van ennél magasabb?

Válasz: Mivel a mi síkunk csupán egy torzított visszatükröződés, úgy tűnik, hogy a suddha-tamasznak kell a legmagasabbnak lennie.

Szvámí Tírtha: Ó! Ez igazán észbontó, ugye? „Tiszta tudatlanság” – itt az ideje, hogy ezt akkor mélyebben megvizsgáljuk!

Tehát ha az anyagi sík szerkezetét akarjuk megvizsgálni, mi van legfelül? Legfelül van a szattva – a jóság, az anyagi természetünk legjobb része. A középső rész a radzsasz, és a harmadik, legalacsonyabb pedig a tamasz – belső passzív súly, tömeg. A tamasz olyasmi, mint az anyag – nagyon tétlen; a radzsasz az energiához hasonlatos, ez mozgatja a dolgokat; a szattva pedig olyasmi, mint a fény, megértésre vezet, irányt mutat, és az egész rendszert uralja. És ez egy dinamikus rendszer – néha az egyik ellenállhatatlan, máskor a másik ejti rabul létezésedet és a különböző gunák befolyása alá kerülsz. Ahogy már beszéltünk róla, létezik a sánti – vagy felszabadulás – passzív állapota, vagyis a nirvána. A nirvána jelentése: ’nincs erdő’, az anyagi létezés erdejéből kifelé. A ’vana’ erdőt jelent, a nirvána ’erdő nélkülit’. Ez egy passzív állapot. Ha sikerül megemelnetek a tudatszinteteket e különböző rétegeken keresztül, a tamasz olyasmi, mint a mélygarázs a Szófia Pláza alatt három szinttel. Akármikor csak elmész oda, nehéz megtalálni a kivezető utat. Ezután a két szinttel a felszín alatt található a radzsasz, egy emelettel a felszín alatt található a szattva, és a nulla szint a nirvána, vagy brahman. Ez csupán a nulladik szint! Elnézést, kedveseim, ez nem egy nagy vívmány, ez még csak a nulladik szint!

Rendben, akkor most lépjünk be a Plázába! Tudjátok, a szattva jelentése értelmes, egyszerű, vallásos – de alapvetően a szattva kissé passzív. A jó passzív, a rossz aktív. Tehát a suddha-szattva, az első szint túlmutat a felszabadulás semleges síkján – ez nagyon szép, nagyon lelki, ám nem sok minden történik itt. A suddha-szattva szinten lévő bhakta mindig igent mond Krsnának, nagyon engedelmes, tudja valamennyi szabályt és a szolgálatok megszokott menetét. De a Bibliában az áll, hogy Isten kiköpi a langyosakat[1], mert nincs jelen semmiféle magasabb íz, ez egy passzív állapot. Ugyanígy Krsnának is szüksége van egy kis izgalomra.

Tehát, ha van suddha-szattva, akkor mi a következő szint? A mínusz harmadik szint volt az anyagi tamasz, a mínusz kettedik az anyagi radzsasz, a minusz egyedik az anyagi szattva; a nulladik szinten volt a brahman. Az első szint a suddha-szattva, a tiszta lelki jóság. Mi van a második emeleten?

Neli: Suddha-radzsasz.

Szvámí Tírtha: Igen, a suddha-radzsasz. A megtisztított szenvedély van ott. Van bármi a harmadik szinten?

Jasódá: A mozi.

Szvámí Tírtha: A mozi? Látom, nagyon jól ismeritek a Plázát. De a harmadik szinten a suddha-tamasz van. ’Micsoda? A suddha-tamasz? Ugyan már! Ez itt valami eretnek filozófia! Még sosem hallottam róla.’ De ez valójában létezik, hiszen a suddha-szattva az isteni birodalomnak csupán egy elmosódott képe. Látod a fényt, ám a fény annyira éles, hogy szinte megvakít. Képesnek kell lennünk meglátni a suddha-radzsaszt és a suddha-tamaszt. És mivel az anyagi síkon a tamasz a legmélyebb pont, a mi megértésünk szerint a suddha-tamasz a legmagasabb.

Ki birtokolja a suddha-tamaszt a lelki világban? A gópík vannak a suddha-tamaszban. Hiszen egyszerű, letisztult tudatlanságukban teljesen megfeledkeznek Krsna isteni helyzetéről. Csak képzeljétek el – tudjátok ugratni az Istent? Nem, nem tudjátok! De a gópík azt csinálják – néha elbújnak Krsna elől, máskor pedig futnak utána. Meg tudjátok ti ezt csinálni az Istenség Személyiségével? Aligha! Ám a szerelmetekkel sok trükköt műveltek. Ők tehát nem ismerik fel, nincsenek tudatában az Úr nagyságának.

Éppúgy, mint Jasódá. Tudjátok, amikor Krsna megette a földet és Balarám panaszkodott édesanyjának, Jasódának, akkor Jasódá így szólt: „Gyere ide! Gyere ide, kedves kisfiam!” Próbáljátok csak meg elképzelni a helyzetet – valaki utasítja az Urat: „Ide gyere!” – és Ő jön! „Ismét valami csintalanságot követtél el? Azt a neveletlen fajtádat! Nyisd csak ki a szádat!” Krsna nagyon engedelmes, kinyitja a száját, Jasódá mama pedig megnézi, mi van benne. S akkor lehet, hogy egy 3D-s felvételt látott. „Ó,- egy kicsit elképedt – Univerzumok vannak itt, és az alapelemek, ó nem, ez túl sok nekem! Én is ott vagyok, ahogy éppen belenézek a gyerekem szájába… Nem, nem, ez csak az illúzió lehet!” Így Jasódá becsukja a szemét, megmozdítja a fejét és így szól: „Nem, nem, nem. Ez nem az Isten, ez nem az isteni kinyilatkoztatás. Ez az én fiam.” Egyszerű, letisztult tamasz. Még ha meg is adatott számára a helyes megértés lehetősége, elutasítja: „Nem, nem akarom tudni az igazat. Az én igazságomban akarok élni, hiszen az én igazságomat a szeretet vezérli. Ha megérteném, hogy Te vagy a Legfelsőbb Úr, akkor a félelemmel vegyes tisztelet és nagyrabecsülés irányítana. Ezt nem akarom, szeretném semmibe venni a Nagyságodat. Nagyon közel akarlak Téged magamhoz.”

Ezért a suddha-tamas a legnagyobb. De ha csak pusztán azt idézitek tőlem, hogy „Tírtha Maharádzs azt mondta, hogy a suddha-tamasz a legjobb, ez a mi célunk.” – ezt nem fogadom el.

Jamuná: Idézzétek az egész tanítást, vagy semmit.

Szvámí Tírtha: Igen, hiszen ha csak néhány szót vesztek ki, az így hangzik: „Hé, ez az alak a Szófia Plázáról beszélt, és utána azt mondta, hogy a legjobb hely a moziban van, és az van felül. És a tamasz a célja…”.- tehát legyetek szívesek pontosan idézni!

[1]  Jelenések Könyve 3,15-16.

(az előző hétfő folytatása)

A szolgálat egyik fajtája a hivatalos, a másik pedig a természetes. Mik a szádhana-bhakti típusai? Ki tudja megmondani? A bhakti odaadó szolgálatot jelent; mi a szádhana?

Válasz: Lelki gyakorlat.

Szvámí Tírtha: Lelki gyakorlat – ez a módja céljaid elérésének. A szádhana azt is jelenti, hogy az igazság szerint kell élned, mivel a szat és a szádhu szavakból származik. Mik is tehát a szádhana-bakti elemei?

Válasz: Bölcsesség, önkontroll és szeretet.

Szvámí Tírtha: Nem rossz. De talán helytelenül tettem fel a kérdést – valójában arra vagyok kíváncsi, hogy mik a szádhana-bhakti különböző fajtáinak fokozatai? Az elemei olyasmik, hogy ’Ezt teszem, azt teszem’, de milyen típusai, milyen fő gyakorlatai vannak?

Hajagríva: Vaidhí és rágánuga.

Szvámí Tírtha: Rendben, köszönöm! Tehát a szádhana-bhaktinak két szintje van: az egyik a vaidhí, a másik a rágánuga. Mi a vaidhí? A vidhi birtokos esete. A vidhi szabályt jelent. Ez a szabályozott odaadó szolgálat, a szabályok és előírások, vidhi, követése. Így kell felkelni, így kell tisztálkodni, így kell a mantrát zengeni, ennyiszer kell meghajolni és csengetni, és elvégezni a különféle dolgokat, ekkor meg akkor… Nehéz! Azért van valamiféle megértésünk erről, igaz? És mi a rágánuga?

Válasz: Spontaneitás, amikor nincs szükséged szabályokra, egyszerűen csak így élsz.

Szvámí Tírtha: Hát, ez az anyagi élet – egyáltalán nincsenek előírások, csak így élsz. Ez a gombák élete. Nincsenek szabályok, nincsenek előírások – csak így élsz.

Válasz: De ez az Isten iránti spontán szeretettel függ össze.

Szvámí Tírtha: Mi, a rágánuga?

Válasz: Valójában nem – azok követése, akik rendelkeznek ezzel a szeretettel.

Szvámí Tírtha: Köszönöm! Ez tehát nem azt jelenti, hogy úgy élsz, ahogy vagy, hanem azt, hogy követsz valamit. Éppen ezért a rágánugát alapvető gyakorlatnak tartják. Ez a szádhana-bhakti eleme. A rágánuga egy picit más gyakorlat, mint a vaidhí. Az anuga jelentése: „lábnyomok követése”, és a rága jelenti ’azokat, akiket spontán szeretet fűz Krsnához’. Tehát a rágánuga-bhakti azt jelenti, hogy „kövesd azokat, akiket spontán szeretet fűz Krsnához!”. Valójában mi is ezt tesszük, a vaidhí síkján. Hiszen ha a mesterünk így szól: ’Csináld ezt, kövesd azt, ez a te szolgálatod, azok az elveid’ – akkor követjük. Ám a rágánuga egy kicsit több – a lényeg megragadása; ez nemcsak szokás, hivatalos szabály, hanem valami több annál. Ha nagyon neofiták vagyunk a szádhana síkján, az azt jelenti, hogy még nem értük el a szádhana eredményeit sem. Ha nagyon neofiták vagytok a rágánuga szintjén, az azt jelenti, hogy még nem értétek el a rágát, még próbáltok gyakorolni, hogy oda eljussatok. A ráganuga-bhakti valami nagyon emelkedett. Nagyon ritka és nagyon emelkedett. Tehát úgy gondolhatnátok, hogy „ó, ez a vége”, de létezik valami ennél magasabb is?

Valaki: Préma-bhakti.

Szvámí Tírtha: Préma-bhakti! Vagy, ha még pontosabbak akarunk lenni, a rágátmiká-bhakti – ez a Legfelsőbb iránti szerető szolgálat spontán szintje, ahol az átmá, vagyis az odaadásunk lényege, a rága. Rága-átmika – az átman, a központi mag, a lényeg: a rága. Ez nem a vidhjátmika, vagyis nem a rutin a lényeg, nem a szabályok a lényeg, ez a rágátmika. Valójában azt mondhatjuk, hogy az odaadó szolgálat felsőbb szintje a rágátmiká-bhakti. De ezt vajon kik gyakorolják? A parisadok – Krsna örök társai, a nitja-sziddhák. Tehát ez rendkívül ritka.

De… Azt hiszem, rosszul mondtam – ez nem is túlzottan ritka, ez a többség. Hiszen, ha a másik oldalról nézzük, ez a természetes kifejeződés. Talán itt ritkán találjátok meg, de ott… Csak képzeljétek el, hogy beléptek Gólóka Vrndávanba, és filozófiai vitát akartok kezdeményezni – aligha találtok majd ehhez partnert. Ám még ha rá is találtok egy finom lélekre, aki kész filozófiai eszmecserét folytatni egy újonnan érkezővel, és előadjátok neki az elképzeléseiteket: „Hé, mi is a véleményetek a vaidhí-bhaktiról?’ A gópí így szól majd: „Vaidhí-bhakti?’ Az nagyon érdekes, még sosem hallottam róla. Ez valami újdonság számomra.” Hiszen, tudjátok, ha isteni környezetben laktok, nagyon nehéz elképzelni, hogy valaki nem ott lakik.

Tehát Gólóka Vrndávanban nincsenek filozófiai viták. Csupán a dicsőítésért és a szolgálatért folyik verseny. Ám amíg el nem érjük azt a síkot, addig azt kell követnünk, ami megadatott számunkra. És hozzá kell tennünk egy nagyon különleges hozzávalót – a szeretetünket. Nem elég hivatalosan feltörölni a templom padlóját, hiszen ezt egy fizetett szolga is elvégzi. Mi a különbség? Ha valami többet adunk, tényleg úgy végezzük, mint egy szeretetteljes felajánlást Urunknak – ez a különbség. Tehát mindig nagyon gondosnak kell lennünk, nagyon figyelmesnek erre a nagyon finom minőségre. Azt hiszem, mindannyian megértjük – ugyanazt a szolgálatot lehet hanyagul és teljes figyelemmel is végezni, teljes elköteleződéssel. És ez hatalmas különbség.

(az előző hétfői gondolatmenet folytatása)

Ez a két vágy – az anyagi törekvés és a felszabadulás utáni vágy – a két boszorkány, és a szívünkben lakoznak. Rabul ejtik az ember szívét, és ha a szívedet teljesen rabul ejtették, már nem marad hely valamiféle magasabb rendű vagy másféle dolog számára. Bár vagy Krsnát kellene meghívnunk, hogy elfogadja szívünk lótusz trónját, vagy még jobb, ha Srímatí Rádháránít hívjuk meg – a Dévinek, a Legfelsőbb Dévinek kell a szívünkben lakoznia.

Mi a ti választásotok, kit szeretnétek a szívetekbe fogadni – az anyagi törekvés két boszorkányát, Krsnát vagy Rádhát?

Valaki: Krsnát.

Szvámí Tírtha: Krsna! Krsnát akarjátok, helyes. Megkaphatjátok! És mi a ti választásotok?

Valaki: Rádhá.

Szvámí Tírtha: Rádhá? Ah… Tudni fogom, ha megkaphatjátok. Szeretne valaki anyagi vágyakat? Felszabadulást? De legyetek őszinték, néha ezt az egészet be akarjuk fejezni…

Hri-sakti: Én be akarom.

Szvámí Tírtha: Én is. Ám tudjátok, hogy a sánti nem a végső állomás. Tehát ti Krsnát óhajtjátok, mások Rádhát szeretnék… Ha Krsna ott lakozik a szívünkben, nem ezer százalékig bizonyos, hogy Rádhárání is ott van. Ám ha Srímatí Rádhárání van a szívetekben, ezer és még száznyolc százalék bizonyosak lehettek abban, hogy Krsna is a szívetekben lakozik.

Paramánanda: Mi van akkor, ha Góranga van a szívünkben?

Szvámí Tírtha: Azt hívják prabhu-milanának  – az Isteni Pár találkozásának a szívetekben. Ez csupán a nagyon ezoterikus, a titkos szeretetmisztikában járatos személyeknek való. Miért van az, hogy ha Rádhá vagy Bhakti Dévi a szívetekben lakozik, akkor bizonyos, hogy ott találkoztok Krisnával is? Mivel Rádhá az odaadás királynője, és az a végső személy, aki tud valamit Krsna szolgálatáról. Ő az, aki egy nagyon szép helyet tud előkészíteni Krsna számára. Ám mivel Ő egy hölgy, tudjátok, hogy a hölgyek nagyon finomak és érzékenyek. Tehát ha bármi kis szennyeződés van a szívetekben, Rádhá nem tudja elfogadni: „Nem, nem nem! Ez a hely túlzottan piszkos nekem!” Körültekintőnek kell tehát lennünk szívünk minőségével kapcsolatban – vajon eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az odaadás Istennője lakozhasson benne. Éppen ezért azt mondják, valahogyan meg kell tisztítanunk a szívünket ezeknek a különféle boszorkányoknak a káros befolyásától. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a legjobb módszer a szív megtisztítására a szent nevek zengése telve mély érzelmekkel, és az önvaló odaadásával.

Ám ebben a versben[1] az áll, hogy az odaadó szolgálatot két síkon végezhetitek: az egyik a tiszta szerető szolgálat, a másik pedig a szabályozó elvek szerinti felszínes, rutinszerű szolgálat. Tehát eltérés van az odaadó szolgálat különböző minőségei között. Az egyik hivatalos, mondhatni, a másik pedig, nevezzük így, valódi. Hiszen az odaadó szolgálatnak a szeretethez van köze, igaz? És szerethetsz valakit hivatalosan? Vegyünk egy példát. Ha a lakosok szeretik a királyt, az nagyon is a szabályozások szerinti – fizetik az adót, beadják a fiaikat a hadseregbe, stb. Mindent megtesznek, amit tőlük elvárnak – követik a törvényt. Szeretik a királyukat, de ez a szeretet mégis inkább hivatalos. Mert milyen is a viszonya a király fiának az apjával? Az ő szeretete is hivatalos? Csupán lerója kötelező tiszteletét az apjának, vagy talán valami több? Nem is szólva a király háreméről! Az ő szerelmük és szeretetük nem hivatalos. A királyi feleségek nem fizetnek adót, inkább igényeik vannak a királlyal szemben: „Ó, kérlek, add nekem ezt, add nekem azt!” Láthatjátok – a szeretetnek, a szeretet kifejezésének, a hűségnek – különböző szintjei vannak.

Egyszer meglátogattam egy keresztény templomot. Nagyon érdekes – már sokszor jártam ott, de mindig zárva volt. Végül nyitva találtam az ajtót. Egy nagyon szép, kicsiny templom volt, nagyon otthon éreztem magam. Nagy meglepetésemre pásztorfiúk kicsiny szobraira leltem. Azt mondtam magamnak: ’Ó, nagyon szép, nagyon szép! Ez a mi templomunk!’ És volt néhány fiatal hölgy is a szobrok között. Így szóltam: ’Ó, ez itt Vrndávan!’ Az oltáron pedig két angyali hívő kapott helyet. A jobb oldali nagyon alázatosan térdelve imádkozott. Így szóltam: ’Ó, nagyon szép, ez itt a szádhana-bhakti!’ A szabályok szerint így kell hódolatot ajánlani, ez a módja az imádkozásnak.’ A másik oldalon pedig egy kevésbé hivatalos angyal volt, és a mudrá[2] is kissé különbözött – nem zárt tenyérrel, hanem nyitott karokkal mutatta: ’A szívemet ajánlom Neked!’ Így szóltam: ’Ó, még jobb! a Raganuga-bhakti szintén itt van!’

Más vallásokban is rálelhetünk hát a különböző hangulatokra. Természetesen ők nem tudják olvasni ezt a nyelvet. Ám ha ismeritek az istenszeretet teljes szókincsét, akkor tudni fogjátok, hogy mi micsoda.

(folytatása következik) 

[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá 19.175.

[2] Szimbolikus vagy szertartásos kézmozdulat vagy kéztartás

Bhukti-mukti ádi-ványcshá jadi mané haja szádhana karilé préma utpanna ná haja –“Akit az anyagi élvezet vagy az anyagi felszabadulás utáni vágy fertőz meg, az nem emelkedhet fel az Úrnak végzett tiszta szerető szolgálat szintjére még akkor sem, ha a felszínen a megszokott szabályozó elvek szerint odaadó szolgálatot végez. “[1]

Sríla Prabhupád értelmezésében: „Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur megemlíti, hogy ha valaki a szívében nem tud lemondani a jó munka gyümölcsének élvezete iránti vágyról, avagy – az anyagi világ által zavarodottan – arról a vágyról, hogy kikerüljön az anyagi kötelékekből, akkor sohasem lesz képes megérezni az odaadó szolgálat transzcendentális zamatát. Másként szólva az embernek nem szabad anyagi hasznot remélnie, amikor odaadó szolgálatot végez. Még ha valaki mind a hatvannégy szabályozó elvet követ is, akkor sem érhet el tiszta odaadó szolgálatot, ha szennyeződött a szíve.”

A következő vers így szól: Bhukti-mukti-szprhá jávat pisácsí hrdi vartaté távad bhakti-szukhasjátra katham abhjudajó bhavét – „Az anyagi világ élvezetére és az anyagi kötöttségtől való megszabadulásra irányuló vágy olyan, mint két boszorkány, s úgy üldözik az egyént, akár a kísértetek. Hogyan érezhetne valaki transzcendentális boldogságot, amíg ezek a boszorkányok a szívében vannak? Amíg ez a két boszorkány a szívben lakozik, lehetetlen az odaadó szolgálat transzcendentális boldogságát élvezni.“[2]

Itt tehát két ellenséget, vagy csapdát említenek: az egyik az anyagi élvezetek, a másik pedig a felszabadulás utáni vágy. Ha realisták akarunk lenni, ez a mi helyzetünk. Többnyire telve vagyunk anyagi vágyakkal, és néha csak szeretnénk megszabadulni az egész ügytől, és valamiféle békéhez, sántihoz jutni. ‘És talán ez a könyv nem is nekünk szól, talán túlzottan magasröptű. Amim van, az itt nem ajánlott – telve vagyok anyagi vágyakkal, és vágyok rá, hogy az élet valamennyi baja elől elmenekülhessek – és itt az áll, hogy ez két boszorkány! Holott számomra már hosszú-hosszú ideje tűnnek nagyon jó barátnak. Odafigyeltem rájuk, és az illúzió, Májá déví megannyi sok dologgal jutalmazott meg engem. Akartam egy testet, ő így szólt:’Rendben, kapsz egy testet’. Akartam boldogságot is, mire így szólt: ’Rendben, kaphatsz boldogságot is, anyagit’. Szenvedést nem akartam, mégis kaptam azt is. Talán ez is a batyu része – hiszen nincsen élvezet szenvedés nélkül. Mégis úgy érzem, hogy ez nem egy rossz alku. És talán ha eddig nem is hozott beteljesülést, majd holnap fog!’

Régi jó barátunk, az illúzió, telve mérges cseppekkel és anyagi „nektárral” tesz róla, hogy el legyél foglalva az elégedettség kergetésével. Ám amikor teljesen frusztrált leszel a karma „egyszer fent egyszer lent” történéseitől, akkor úgy fogod gondolni: ’ Ó, szükségem van egy másik megoldásra –a végső béke filozófiai keresésére.’ És amikor megérted, hogy az anyagi élet azt jelenti, hogy megszületünk, meghalunk, újból megszületünk és meghalunk, majd ismét megszületünk – szamszára – akkor, ha filozófus vagy, meg fogod érteni, hogy a cél kikerülni a szamszárából. Tehát a felszabadulás elsősorban a frusztrált egyéneknek szól, akiknek már elege van az anyagi világ keltette ’fent és lent’ érzésekből. Kétségtelen, hogy el lehet érni egy békés állapotot, ám a béke nem jelenti azt, hogy semmi nem történik. Egyszer létezett egy rádióállomás; úgy döntöttek, hogy csupán jó híreket fognak sugározni. Két héten belül le kellett állniuk – senki sem hallgatta. Tudjátok, a szattva, vagy a béke egy kicsit passzív, senki sem érdeklődik iránta. Az embereknek radzsaszra van szüksége, hogy történjen valami az életükben. Ez az a nyelv, amit megértenek. Tehát ha a sántiban – ebben a semleges állapotban semmi sem történik, az egy kicsit unalmas. Akárcsak a gyerekek – tudnak ők hosszabb ideig egy helyben ülni? Felejtsétek el, lehetetlen! Az úgynevezett személytelen felszabadulás állapotában olyan vagy, mint egy gyerek – akit betettek a sarokba, hogy csendben legyen, ám hamarosan elkezdesz mozogni: ’Ez nem túl kielégítő a számomra, valamit csinálni kellene.’

Ezután ha kész vagy elfogadni a Legfelsőbb szolgálatát, az isteni befolyás alá kerülhetsz. Ha rossz célra használod a vágyaidat, az illúzió fog lefoglalni, és nagyon le fog kötni téged! Mindenki olyan elfoglalt ebben az anyagi világban, mondván:’ Nincs időm, nem érek rá! Bocsánat, de nincs időm arra, ami örökre a javamra szolgál.’

(folytatása következik)

[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá 19.175.

[2] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá 19.175. és Bhakti-raszámrita-szindhu 1.2.22.

(az előző hétfő folytatása)

Azt mondják, hogy Krsna Magával játszik Gólóka Vrndávanban, ahol csupán három személyiség létezik: Krsna, Balarám és Rádhá. Minden, és mindenki más Rajtuk keresztül nyilvánul meg. Ki az első? Krsna az első, az Ő teremtő ereje Balarám és a kreatív energiája Rádhárání. Mindenki más a spirituális égbolton Rajtuk keresztül érkezik. Gópák, gópík és mindenki más csak ezeknek az elsődleges energiáknak a további megnyilvánulása.

Nemrégiben valaki megemlítette: „Ha az emberi lényekre nézek, az jut eszembe, hogy mivel ők Isten teremtményei, talán Krsna hibát követett el.” De ne feledkezzünk meg arról, hogy ez csak egy anyagi visszatükröződés. Az első teremtés tökéletes. Nem egyszerűen tökéletes, hanem bámulatos, még Isten számára is!

Hiszen, tudjátok, az első energia, Balarám, a teremtő energia – szép, ám ellenőrzés alatt áll. A férfi tulajdonság az engedelmesség – rendelkezésre bocsát mindent, amely az isteni kedvtelésekhez nélkülözhetetlen: a hátteret, a szolgálat minden eszközét, a talajt – ezek mind-mind Balarámnak, a teremtő erőnek a kiterjedései. Tehát amikor Krsna, az ottani legfelsőbb tudatosság, Vászudév Krsna ebben a legelső teremtő erőben, Balarámban nyilvánult meg, ők jó barátok voltak, mert Balarám nagyon is készen állt Krsnát sokféle módon szolgálni. Ám ez nem volt különleges Krsna számára, ezért egy másik energiáját is megnyilvánította: a kreatív energiát, amely Srímatí Rádhárání. És ezzel elkezdődött a csoda, mert ez az energia sokkal erőteljesebbé kezdett válni, mint Krsna maga. Ezután Krsna így szólt: „Végül valami, az én számomra is bámulatos született! Eddig azt hittem, hogy mindent tudok, most azonban létezik egy titok, amelyet én sem tudok megérteni. A nőknek megvan ez a tulajdonságuk: titokzatosak, és képtelenség megérteni őket. Tehát azok, akik 78%-ban rendelkeznek a Legfelsőbb Úr, Krsna tulajdonságaival – őket szintén elvarázsolja a Legfelesőbb eme bámulatos alkotása: a női nem. ’Végre valami, ami bámulatba ejt! Végre valami, amit soha nem fogunk megérteni! Eddig ez annyira könnyű volt – de unalmas. Végül itt van valami csodálatra méltó!”

Jamuná: Mahárádzs, sosem hallottam még ilyen dicsőítést, erre várok huszonnégy éve!

Szvámí Tírtha: Látod, keményen dolgozom. De ez itt most nem a poénok helye, elsősorban ez nem egy vicc. Hiszen megvan benne a szépség – és az is, hogy valami Isten képességein is túlmutat. Hát nem gyönyörű, hogy az ő mindenhatóságát és mindentudását korlátozza valami, és hogy van valamilyen titok, amelyet Ő nem ismer? Ilyen dinamikus Isten-koncepció – hogy még Ő is kutat valami után! Az ilyen Istent nem tudjuk megismerni, csupán imádni tudjuk! Ezért a legnagyobb titok a bhaktiban van elrejtve – nem pusztán a felszabadulásban rejlik, hiszen ezen az úton a kedvtelések részesévé válhatsz…

Giridhárí: Gurudév, van valami, amit végképp nem értek….

Szvámí Tírtha: Ó, számomra sok-sok dolog érhetetlen.

Giridhárí: Ez egyik a sok közül. Tényleg igaz, hogy a Legfelsőbb Úr nem képes megérteni a saját teremtményeinek egyikét – a hölgyeket – avagy csupán színleli, a saját és a hölgyek örömének kedvéért?

Szvámí Tírtha: Ó, ez egy nagyon szép, raszikus kérdés. Hiszen végső soron minden játék – tényleg az, a legvégső síkon. Ezért lílá – ’játék’, vagy ’kedvtelés’ a neve. Ez nem a világi erkölcs, a karma vagy miegymás szabályai szerint történik, ez még a ti spirituális koncepciótokon is túlmutat. Ez egy olyan terület, amelyről még spekulatív információval sem rendelkezünk, és ti is csak néhány utalást fogtok találni- írásos formában vagy a sistácsárában, a szájhagyományban. Éppen ezért az egyetlen információs forrás és hivatkozási alap a nagy szentjeink megvalósítása. A tanítóink leírják ezeket az ún. isteni „hiányosságokat” – hogy Krsna mindenhatósága és mindentudása milyen módon korlátozott. Nagyon is közel áll az istenkáromláshoz azt gondolni, hogy Isten rossz vagy, hogy nem teljes, így igaz. Tehát ez egy nagyon érzékeny terület. Ám ha alázatos elmével közelítjük meg, akkor közelebb juthatunk ehhez a gyönyörű koncepcióhoz. Nem arról van szó, hogy Krsna korlátozott, hanem, hogy olyannyira hatalmas, hogy képes létre hozni valami olyasmit, amely még a saját megértésén is túlmutat. Ez tehát nem hiba, ez művészet! És ez annyira gyönyörű! Egy ennyire dinamikus Istenkoncepció! A mi Krsnánk nem egy fagyott Abszolút, hanem egy élő Isten! És talán tréfát űz Srímatí Rádháráníval, nem tudom. De még ha tetteti is a nem-megértést, azért teszi, mert Rádhárání sokkal hatalmasabb. Krsna képes volt valami Nálánál is hatalmasabbat teremteni – ha ragaszkodunk ahhoz a nagyon is megkövesedett és régi koncepcióhoz, hogy Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Talán ezt kellene felcserélnünk azzal a dinamikus koncepcióval, mely szerint Srímati Rádhárání az Istennőség Legfelsőbb Személyisége.

Giridhárí: Ez zavarba ejtő!

Szvámí Tírtha: De légy szíves kezeljétek ezt nagyon magasrendűként! Ez nem olyasmi, amit zsebre tehetünk. Ezért próbáljátok meg tisztelni, és szépen ápolni a préma-bhaktit. Néha annyira magas a perspektíva, hogy majdnem elájulunk. púdzsála rágapatha gaurava bángé[1] – ami annyira magas, azt úgy kell imádnunk, hogy a fejünk fölé helyezzük.

[1] Bhaktisziddhánta Szaraszvatí dala

(folytatás)

Krsnéra tataszthá-sakti bhédábhéda-prakása.[1] – A lélek egy olyan kiáradás, amely hasonlít Krsnára és egyben nagyon különbözik is Krsnától. Olyasmi, mint apa és fia – egyrészt nagyon hasonlóak, mégis különbözőek. Láthatjuk ugyanazokat a tulajdonságokat, és a különbségeket is. Bizonyos szempontból tehát mondhatjuk azt, hogy nagyon hasonlítunk Istenhez, igaz? Milyen arányban?

Válasz: minimális mértékben.

Szvámí Tírtha: – Hát, néhányan azt hiszik, hogy nagyon hasonlóak. Ám valójában nem minimális mértékben hasonlítunk Istenre. Az emberi lények fő része lelki értelemben is lelki. 78 százalékuk olyan, mint az Isten. Miért? Mivel a nagy szentek 64 tulajdonságot tulajdonítanak Krsnának melyek közül a dzsívák 50-nel rendelkeznek. Ha kiszámoljátok, ez 78 százalék, tehát itt ebben a templomszobában 78 százalék isten ül. Az oltáron azonban van valaki, aki 100 százalékban Isten – 108 százalékban Isten.

Természetesen próbáljátok meg ezt helyesen értelmezni – nem a százalék számít. Mindazonáltal mi mint lelkek – nem mint testek – alapvetően ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezünk, mint a Legfelsőbb. Az önmegvalósítás folyamata pusztán azt jelenti, hogy közelebb kerülünk az isteni természetünkhöz. Lassan-lassan elmozdulni az anyagi testtel való önazonosítástól a lelki azonosság felé. Röviden ez a folyamat – önmagunktól eljutni jómagunkig.

Kripadhám kérdése: Az isteni kedvtelésekben (lílá) résztvevő emberek vajon tataszthá-saktik vagy szvarúpa-saktik?

Szvámí Tírtha: Teheted még rejtélyesebbé a kérdést: „A parisadok tataszthák vagy szvarúpák?” – hogy senki se értse. De ha le akarjuk fordítani ezt a kérdést, egy nagyon fontos pontot érint – vajon ti, mint egyszerű emberi lények, válhattok-e az isteni kedvtelések részeivé vagy sem? Azt hiszem, ez a kérdés lényege.

Jamuná: A kérdésnek van egy másik aspektusa is, Mahárádzs: vajon a sakti természete változik-e?

Szvámí Tírtha: Igen, a második a kérdés tattva szerinti értelmezése, az első pedig a kérdés rasza szerinti értelmezése. A tataszthá olyasmi, mint egy határterület. Tehát ha a tataszthá-saktiból jössz, nem a fővárosból származol, a határon vagy. A határon lenni azt jelenti, hogy egyszer itt vagy, másszor ott. Ám az isteni fővárosból gyakorlatilag lehetetlen átjutni az anyagi létezés határán. Mindazonáltal összpontosítsunk az eredeti problémánkra: vajon tudtok-e csatlakozni az isteni kedvtelésekhez (lílá) vagy sem? Mit reméltek?

Kripadhám: Azt, hogy tudunk

Valaki más: Valószínűleg nagyon kemény munka után.

Szvámí Tírtha: Hm, kemény munka? Választhatjátok a kemény munkát, de választhatjátok a könnyebbik utat is. Tehát ti is azt mondjátok, hogy lehetséges Istenhez csatlakozni. Azt hiszem, mindannyian reménykedünk ebben – hogy egy napon megtaláljuk az Istenhez hazafelé vezető utat. A mi tradíciónk szerint Sríla Rúpa gószvámí példáját követve be lehet lépni az isteni kedvtelésekbe. Az ösvény nyitva áll a rúpánuga-vaisnavák számára, de mások számára tiltott. Ez a koncepció az isteni kapcsolatnak egy nagyon titokzatos, ezoterikus, misztikus koncepciója.

Mindazonáltal a Gítá tanítása szerint a lélek természete és helyzete örök. A helyzete nem az, hogy szenved az anyagi léttől, hanem az, hogy örökkévaló lélek, dzsíva-átman. Nem válhat anyaggá, és nem válhat Istenné sem, sakti, Isten energiája. De ha elérjük az eredeti helyzetünket, akkor találkozunk a Legfelsőbbel, és beléphettek az isteni kedvtelésekbe. Az isteni kegyelem által, a mestereink példája által, a gószvámík által megnyitott különleges ösvényt követve elérhetitek ezt, tehát tényleg lehetséges. Volna még kérdésetek?

(Folytatjuk)

[1] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá 20.108

„Bhaktáim még akkor sem fogadják el a szálókját, a szárstit, a szárúpját, a számípját vagy a Velem való egységet, ha Én Magam kínálom fel nekik a felszabadulásnak ezeket a formáit. Ehelyett inkább Engem szolgálnak.”[1]

Ez a vers a bizonyíték arra, hogy a préma-bhakti sokkal becsesebb, mint a puszta felszabadulás. A bhakti olyannyira erőteljes, az istenszeretet olyannyira elragadó, hogy még a móksa is összetett kézzel áll az ajtóban. Igazán elhiszitek ezt? Vagy azt mondjátok, hogy „Rendben, ezt már sokszor hallottuk, szép, de nem tudom, igaz-e vagy sem.’ Miért magasabb az Istenség szeretete a móksánál, a felszabadulásnál? Mert a felszabadulás által nem érhetjük el az Istent. A felszabadulással a felszabadulást lehet elérni, ám a bhaktival rabul ejthetitek Krsnát! Éppen ezért a bhakti, az isteni szeretet sokkal erőteljesebb és sokkal becsesebb, mint a puszta felszabadulás. Ezért ha megvan a lehetőségünk az Isten szolgálatára, Krsna szolgálatára extatikus módon – az fölötte áll a felszabadulásnak, az a mi tökéletességünk. Akkor nem kell megváltoztatnunk a környezetet. Akkor még a pokol is mennyországgá válik, ahogy Bhaktivinód Thákur mondta: „Egy nap púdzsát végeztem az otthonomban, és hirtelen az otthonom Vrindávanná változott!” – ez túlmutat tehát a Brahmanon és Vaikunthán – ez ott van, elrejtve, beágyazva.

A következő vers így szól: sza éva bhakti-jógákhja átjantika udáhrtah/ jénátivradzsja tri-gunam mad-bhávájópapadjaté – „A bhakti-jóga — amely az említett jellemzőkkel rendelkezik — az élet végső célja. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének odaadó szolgálatot végezve az ember felülemelkedik az anyagi természet kötőerőin, és lelki helyzetbe kerül a közvetlen odaadó szolgálat szintjén.” [2]

Tehát a bhakti-jóga az élet végső célja. Ha általánosságban keressük a móksa, a felszabadulás magyarázatát – mi erre a Srímad-Bhágavatam verziója, mi az a felszabadulás, Dámódar?

Dámódar: Általánosságban szólva azt jelenti, hogy nem kötődünk az anyagi világhoz.

Szvámí Tírtha: Helyes, de ez egy negatív meghatározás. Tudnál helyette egy pozitív értelmezést mondani?

Dámódar: Az Isten szeretete.

Szvámí Tírtha: Ez a raszikus magyarázat, adjatok nekem egy tattva szerinti magyarázatot, kérlek. Ki tud segíteni?

Valaki: Nincs több szenvedés.

Szvámí Tírtha: Természetesen nincs több szenvedés!

Giridhári: Tudatváltás.

Szvámí Tírtha: Közeledik, közeledik.

Szarvabhauma: Eredeti helyzetünk visszanyerése.

Szvámí Tírtha: Igen! Amikor a lélek eredeti helyzetével azonosulunk. Amikor nem a „második bőrünk” szerint cselekszünk, hanem az „első bőrünk” szerint.[3] Cselekedjetek a természetetek szerint – ami velünk született.

Tehát a felszabadulás a Srímad Bhágavatam szerint azt jelenti, hogy elérjük az eredeti helyzetünket, az eredeti természetünket. A Csaitanja-csaritámrta szerint pedig az eredeti helyzetünk – ki tud segíteni?

Harilila: Szolgák vagyunk.

Szvámí Tírtha: Igen, igen, de ki tudja a slókát?

Szarvabhauma: dzsívéra szvarúpa haja krsnéra nitja-dásza.

Szvámí Tírtha: krsnéra tataszthá-sakti bhédábhéda-prakása.[4] A szvarúpa, a dzsíva eredeti formája krisnéra nitja-dásza – a lélek Krsna örök szolgája. Szóval ez az eredeti helyzetünk, tehát a bhakti, magasabb rendű, mint a felszabadulás. Mert a felszabadulás természetesen azt jelenti, hogy kikerültök az anyagi szférából, ám megfelelően kell magunkat elhelyezni. Úgy vélem a slóka első része teljesen világos – a ti param-dharmátok, a lélek legfőbb kötelessége a Legfelsőbb szolgálata. Ám a második részt sokkal nehezebb megérteni. Krsnéra tataszthá-sakti bhédábhéda-prakása – a lélek Krisna határenergiája. Mi mindannyian shaktik vagyunk, a Legfelsőbb energiájának kiáradásai. Ezért azok, akik egyszerűen az energiaóceánban akarnak elmerülni – ez lehetséges a számukra, mivel abból az óceánból származnak. Krsnéra tataszthá-sakti – de határ energiák. Bár a dzsíva természeténél fogva a felsőbb, spirituális energiához tartozik, mégis határhelyzetben van, mindig a választás helyzetében, tehát az illúzió hatása alá is kerülhet, ugyanakkor kerülhet az isteni befolyás alá is. Mahátmánasz tu mám pártha daivím prakrtim ásritáh.[5] – „A nagy lelkek az isteni természet védelme alatt állnak.”

Ezért a tataszthá-sakti jelentése: „Néha itt, néha ott”, de mindig befolyás alatt. Néha az isteni által befolyásolva, néha az anyagi által befolyásolva. A felszabadulás pedig azt jelenti, hogy rögzítitek magatokat az isteni természetben. És a bhakti, az istenszeretet, az odaadó szolgálat azt jelenti, hogy megtaláljátok a módját a Legfelsőbbel történő kommunikációnak.

(folytatjuk)

[1] Csaitanja-csaritámrta Mádhja-lilá 19.173.

[2] Csaitanja-csaritámrta Mádhja-lilá 19.174.

[3] „… ez az anyagi test olyan, mint a kesztyű – nagyon hasonlatos a lelki identitásodhoz. Ám ez csak egy tükröződés, amolyan második bőr.” (Sríla Prabhupád)

[4] Csaitanja-csaritámrta Mádhja-lilá 20.108.

[5]  Bhagavad-gítá 9.13.

„Szálókja-szársti-számípja-szárupjaikatvam apjuta/ díjamánam na grhnanti viná mat-szévanam dzsanáh.” – „Bhaktáim még akkor sem fogadják el a szálókját, a szárstit, a szárúpját, a számípját vagy a Velem való egységet, ha Én Magam kínálom fel nekik a felszabadulásnak ezeket a formáit. Ehelyett inkább Engem szolgálnak.”[1]  Itt írják le tehát a felszabadulás öt fajtáját. Ismét láthatóvá válik ennek az isteni filozófiának és tradíciónak a szépsége s gazdagsága. Indiában olyannyira fejlett tudásuk van a lelki élet különféle aspektusairól. Más vallási tradíciókban azt mondják, hogy „Az üdvözülés az üdvözülés. Ennyi.” Nekünk itt arról van tudomásunk, hogy a felszabadulásnak különféle aspektusai vannak, amiket különböző szinteken lehet elérni.

A móksa általában a felszabadulás, ami az első szint – vagy mondjuk, hogy a nulla szint. Szájudzsa – ennek jelentése: „Brahmannal való összeolvadás”. Ha tehát az isteni fényből szeretnél részesülni, azt elérheted. Még a szájudzsa-mukti is boldogságot hoz számodra, ám az igazi eksztázis később kezdődik. A vaisnavák általában nem tartják a szájudzsa-muktit valami magas szintű, kívánatos dolognak, a lelki megvalósításban inkább negatívan értelmezik, holott három-négyszáz évvel ezelőtt mondhatni a lelki megvalósítás fő vívmányai közé tartozott. A Védánta-szútrában az áll, hogy a szájudzsa–mukti bármely lelki gyakorló fő céljai közé tartozik. Mindazonáltal az ott szereplő szájudzsa elnevezés nem egy személytelen összeolvadást jelöl, hanem egy találkozást, egy nagyon is intim, szeretetteljes kapcsolatot a Legfelsőbbel. Ez is csak azt mutatja, hogy néha nagyon is óvatosnak kell lennünk a szavak jelentésével kapcsolatban. Néha ugyanannak a kifejezésnek különböző jelentésárnyalatai vannak, a különböző koroknak vagy különböző iskoláknak köszönhetően. Ám ha ragaszkodunk a jelenbeli megértéshez, a szájudzsa jelentése „az isteni létezésbe való beleolvadás.” Gyakorlatilag, akiknek a lelki életről személytelen elképzelésük van, azok érhetik el ezt a fajta felszabadulást – egy csepp vízként létezve, beleolvadva az óceánba, igen. Hallottátok már ezt a kifejezést? A csepp beleolvad az óceánba.

Ám miért nem fordítjuk meg ezt a kifejezést? Miért nem mondjuk azt, hogy ha kiveszel egy cseppet az óceánból, ugyanaz marad a minősége? Hiszen ezek nagyon hasonlóak, gyakorlatilag egyek, ugyanaz a természetük; mindazonáltal a csepp az csak csepp, az óceán pedig óceán. Tehát még bizonyos filozófiai koncepciókban is találhatunk olyan magyarázatot, amelyet teljesen el tudunk fogadni – még akkor is, ha magával a koncepcióval nem igazán tudunk egyetérteni. Sríla Prabhupád azt mondta, hogy Sankarácsárja filozófiája 99 százalékban helytálló, s csupán egy kicsinyke százaléknyi az, amelyet kicsit fényesítgetni kellene.

A felszabadulás másik fajtája tehát olyan, mint a szárúpja – egy Istenhez hasonlatos forma elérése. Valójában két lábad és kezed van, ez a te szárúpja-muktid – Istenhez hasonlatos formával rendelkezel! Természetesen ez az anyagi forma idővel szétesik, ám a mi eredeti, lelki formánk sohasem fog eltűnni. Sríla Prahbupád ezt egy kesztyű példáján keresztül magyarázta el. Húzd fel a kesztyűt a kezedre – ez most olyan, mintha a kezed volna. De nem az, hiszen az a kesztyű, a kezed benne van. Ám a kesztyű nagyon is a kezedhez illeszkedik. Mégis, ha leveszed a kesztyűt, rögtön előtűnnek a kezeid. Hasonlóképpen, ez az anyagi test olyan, mint a kesztyű – nagyon hasonlatos a lelki identitásodhoz. Ám ez csak egy tükröződés, amolyan második bőr. De a lelki égbolton lehetséges a Legfelsőbbhöz hasonlatos forma elérése.

Azután jön a szársti – Istenhez hasonlatos bőséget élvezhetsz. Bizonyos sásztrákban, ahol leírják a felszabadulás elérését, a mennyei élvezetnek legalább némely formáját említik. Elmondjam nektek azt a hosszú listát, hogy mit is fognak élvezni a férfiak a mennybéli bolygókon? Röviden és tömören: a gazdagságot, a nőket és a járműveket élvezik majd.

Jamuná: És mi lesz a focival, Mahárádzs?

Szvámí Tírtha: A foci Gólóka Vrndávanban van – a raszik számára fenntartva. Ismét újabb hasonlóság – ami fent van ott a mennyben, az van lent is. A kisfiúk a kis játékautókkal vannak elfoglalva – a nagyfiúk nagyobb autókkal. De a kapcsolódás hasonló, nem is említve a férfiak életének egyéb összetevőit. Ugyanazt a bőséget, hasonló javakat élvezhettek, mint a mennybéli vagy isteni lények. Természetesen most nem a legfelsőbb célról beszélek.

Vagy elérhetitek a szálókját – lakhattok Isten bolygóján. Avagy lehet közvetlen kapcsolatotok is Istennel (számípja). Ehhez az anyagi szférához hasonlóan a lelki égbolton is sok-sok bolygó létezik, vagyis a lelki hierarchia különböző fokai ott is megvannak. Törekvésetektől függően, a ti lelki vágyaitoknak megfelelően ennek a tökéletességnek különböző szintjeit érhetitek el.

Mindazonáltal ez a vers azt mondja, hogy a bhakták nem elégedettek a felszabadulás eme fajtáival, még ha Isten fel is ajánlja ezeket nekik, akkor sem cserélnék fel a felszabadulást a szolgálat lehetőségével. Tehát a szolgálat sokkal becsesebb számunkra, mint a felszabadulás. A legtöbb esetben az emberek csak szabadulni és menekülni szeretnének az anyagi kötelékektől, tehát a legfőbb törekvésük a felszabadulás, a tökéletesség elérése. Ám a bhaktáknak magasabb célokat kell kitűzniük. Mi nem a felszabadulásra összpontosítunk, hanem a bhaktira.

(Folytatása következik.)

[1] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá 19.173. idézi a Bhágavata-purána 3.29.13. versét