Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai esti tanításából)

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek veletek, mert amikor hozzátok látogatok olyan, mintha a második otthonomba jönnék. Ma az időről szeretnék egy kicsit beszélni, ami egy nagyon fontos dolog. Míg mi azt gondoljuk, hogy az idő múlik, addig  az idő nevetve pedig azt,  hogy ‘múlnak az emberek’. Melyikünk az erőteljesebb, mi vagy az idő? Általában az idő erősebb az embernél, de van esélyünk legyőzni az idő korlátait – ha ismerjük a titkot. S mint tudjuk, mindannyian szeretjük a titkokat. Egyszer szerveztünk egy előadássorozatot, amelynek  a címe az volt, hogy „Titkos tanítások”. Kétszer annyian jöttek el, mint általában, mert mindenki a titkokat keresi.
Tehát mi is az idő titka, hogyan álljunk hozzá az életszakaszainkhoz? Ez nem egy könnyű kérdés. Viszont, ha az ősi kinyilatkoztatott szentírásokhoz folyamodunk, akkor nagyon fontos és elmélyült információkat kapunk erről.
Kezdjük néhány elméleti gondolattal az időre vonatkozólag. A Bhagavad-gítában az áll, hogy az idő egy isteni energia. Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy az maga Isten egy nagyon különleges formában, energiában. Krisna azt mondja a Gítában, „Idő vagyok, világok pusztítója.”[1] Ez egy meglehetősen ijesztő oldala az időnek, hogy mindennek véget vet, de ezért láthatjuk azt, hogy az idő az korlátozott. Általában mi így érzékeljük az időt. Igyekszünk lépést tartani a múlásával, de általában annyira elfoglaltak vagyunk, hogy semmire sincs időnk. S azt mondják, hogy az idő egyre gyorsabban telik. Nem tudom ti ezt hogy tapasztaljátok, de egyszer egy tanítvány azt mondta a mesterének, „Ó, tudjuk nagyon jól, hogy napi 28 órát miértünk dolgozol!” Mire a mester így felelt „Most már értem miért vagyok annyira fáradt, napi 28 órát a 24-ből értetek vagyok, ez nagyon kimerítő!” Tehát az idő, mint korlát, létezik. Ez az időnek, mint isteni energiának az egyik jellemzője. S általában ez egy igencsak rémisztő oldala.
A Gítában található egy másik utalás is az időre vonatkozólag, „Én a kimeríthetetlen időként is létezem.”[2]. Mennyire másféle megközelítés. Amikor az idő nem elrabol, elvesz az életünkből, hanem az egy olyan dimenzió, ami teret ad az életünknek, ahol kifejezhetjük önmagunkat, és megtapasztalhatjuk az életet. S úgy érzem, nekünk, mint lelki gyakorlóknak, így kell hozzáállnunk az időhöz, mint egy lehetőséghez, nem pedig úgy, mint olyasvalamihez, amit elveszíthetünk.
Tehát annak, aki testi tudatban él, annak fenyegető elmúlás, egy korlát, viszont, aki a lelki mivolta örökkévalóságában él, annak egy végtelen pályát nyit meg. Természetesen, általában úgy érzékeljük az életet, hogy tele van szenvedéssel, s azt gondolhatnánk, hogy „Már, ez a véges élet is annyira fájdalmas, hogy nincs szükségem az örök életre. Ha az is ugyanilyen, akkor nem kell nekem.” Szóval vigyázzunk, hogy ne a mát vetítsük ki az örökkévalóságra.
Tehát az idő az egy isteni energia, mellyel gondosan kell bánnunk, jól kell tudnunk felhasználni. Azt mondják, hogy ebben a világkorszakban körülbelül száz esztendő adatott egy életre. Általában nem élünk ennyi ideig, de ez egy olyan időtartam, amelyet azért elérhetünk – száz év. Mindenesetre, nem az a kérdés, hogy mennyi ideig élünk, hanem az, hogy milyen minőségű az az élet. Élhetünk egy hosszú és értelmetlen életet, vagy pedig egy rövid, intenzív és értelmes életet, amit lelkileg sikerre vittünk. Tehát egy lelki gyakorló ismertetőjele az, hogy megfelelően gazdálkodik az idejével. Általában sajnos nem tudjuk megváltoztatni az idő folyását, bár azt mondják, hogy szert tehetünk olyan képességre, mellyel meg lehet állítani azt. Úgy hiszem, hogy ezt különösebb misztikus erő nélkül is megtapasztalhatjuk, például amikor egy kórházban műtétre várunk, s úgy érezzük, hogy szinte megállt az idő. Tehát ez az időérzékelés egy nagyon szubjektív dolog. Máskor pedig, mint például ilyen alkalmakkor, mint az ilyen, az egész este csupán két percnek tűnik. Tehát ez az időérzékelés egy nagyon fontos dolog, de semmiesetre sem szabad elpazarolnunk azt.
Egyszer előadást kellett tartanom az időről, és általában igyekszem pontosan érkezni, főleg ha én vagyok az előadó, de ez alkalommal rájöttem, hogy fél órát késni fogok. A résztvevők nagyon udvariasak voltak, és türelmesen vártak. Majd odaérve, megragadtam az alkalmat, hogy megdicsérjem őket, és azt mondtam: „Látják, ma demonstráltam, mi is az idő.”
Viszont nem szeretném rabolni az időtöket, mert ti egy lelki élményért jöttetek ide. Ez csupán néhány bevezető gondolat volt, mellyel elindíthatjuk az időről, az idő érzékeléséről szóló beszélgetésünket. Mint ahogy említettem, van egy titok, mellyel legyőzhető az idő korlátja. Ha csatlakozunk az isteni áramlathoz, a szent mantrák és himnuszok zengésével, akkor ez egy másfajta időérzékelést fog adni a számunkra, bepillanthatunk az örökkévalóságba. Tehát ahelyett, hogy túl sokat beszélnénk az időről, inkább ugorjunk egy nagyot és a mantrazengésen keresztül tapasztaljuk meg az örökkévalóság teljességét.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá, 11.32.
2.  Bhagavad-gítá, 10.33.