Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 2, Szófia)

Ha már itt vagyunk Szófiában, mindenképpen beszélnünk kell a filozófiáról, mert “szófia” azt jelenti “bölcsesség”.

Különbséget kell tennünk tudás és bölcsesség között. A tudás információt jelent. A bölcsesség pedig a létezésről alkotott komplett látásmódot. Azt is mondhatjuk tehát, hogy az igazi bölcsesség a szeretetre való gyakorlati képesség. Ez az élet nagy titka.

Az ok pedig amiért az indiai tradíciót gyakoroljuk, hogy tiszteljük ezt az ősi kultúrát. Mert ezen indiai tradíció formájában valami örök és univerzális érvényű dolog marad fenn a számunkra. Az indiai hagyomány nagyon ősi, több ezer éves múltra tekint vissza. Ez a tradíció sok-sok nehézséget átélt már, amivel mi itt nyugaton még csak nem is találkoztunk. Ha pedig tanulunk a kelet és India bölcsességéből felemelhetjük és tökéletesebbé tehetjük életünket.

Ha belegondolunk India jó néhány értékes dolgot adott már a világnak. Manapság például a „meditáció” vagy „jóga” az egész világon ismert kifejezések. Persze néha félreértelmezik ezeket a szavakat. Mert például divatgurukról beszélnek vagy a cégfilozófiáról, ez azonban nem a valódi dolog. A gurunak egy lelki személynek kell lennie, a filozófiának pedig az élet végső kérdéseivel kell foglalkoznia.

De hogy megérthessük és megpróbáljam illusztrálni mi is a gyakorlati bölcsesség, szeretnék elmondani egy történetet. Egyszer Konfucius, Lao Ce és az Úr Buddha találkoztak. Meglehet, hogy a történet nem pontos minden tekintetben, mégis a megértés szempontjából nagyon jó történet. Találkozott tehát ezen három nagy személyiség és megvizsgáltak egy dolgot, ami egy ecettel teli üveg volt. És tudjátok, Konfucius egy nagyon realista személy, filozófiája is realista. Beledugta tehát az úját az ecetbe, megkóstolta és így szólt: „Ez savanyú.” Ez után az Úr Buddha következett, aki egy kicsit pesszimista az élet valóságával kapcsolatban. Ő is beledugta tehát az úját az ecetbe, megkóstolta és így szólt: „Ez nem savanyú, ez keserű.” Azonban jött Lao Ce, aki szintén beledugta az úját az ecetbe és megkóstolta. Aztán így szólt: „Nem, ez nem savanyú, de nem is keserű, ez édes!”

Ez tehát a gyakorlati bölcsesség. Az életet, az élet ecetét kóstolgatjuk. Néha ilyennek, máskor amolyannak tűnik… ha azonban elég bölcs vagy számodra édes lesz.

Legyetek büszkék arra, hogy Szófia lakosai vagytok, a bölcsesség lakosai; és gyakoroljátok ezt a bölcsességet az élet jobb, végső célja érdekében. Mert megtalálhatjuk a boldogságot és édessé tehetjük az életet a Legfelsőbb Úrral, Krsnával való kapcsolat által.