Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-i szófiai esti tanításából)

Köszöntök mindenkit, bár itt én vagyok a vendég, mégis szeretnék mindannyiótokat üdvözölni. Először is elnézéseteket kell kérnem, mert bár már jó ideje látogatom az országotokat, mégsem beszélem igazán a nyelveteket. De azért csak óvatosan, mert sok mindent értek belőle! S tanultam is valamit tőletek, ami nektek ismerősen fog hangzani: ‘Крушата не пада по-далече от дървото’ (‘A körte nem esik messze a fájától’). Meglehet, hogy kicsit mókás a kiejtésem, de tudjátok, a közmondások nagyon mély jelentést hordoznak. S mivel mindannyian lelki gyakorlók vagyunk, így mi is olyanok vagyunk ebbe a világban, mint a körték. Valahogy elszakadtunk az eredeti helyzetünktől, az igazi otthonunktól. Viszont mégsem vagyunk nagyon távol az eredeti fától. Azt mondhatjuk, hogy a tökéletesség sokkal közelebb van, mint gondolnánk. 

S valójában Magyarországon, mivel én onnan származom, nekünk is van egy hasonló  közmondásunk, ami kicsit máshogy hangzik: ‘Az alma nem esik messze a fájától’.  S hajdanán, amikor egy gyermek született, ennek tiszteletére fát ültettek. Ha fiú gyermek született, akkor egy almafát, ha pedig leány, akkor pedig körtefát ültettek. Ilyen szempontból a ti közmondásotok sokkal közelebb áll a valósághoz, sokkal emelkedettebb, mivel valójában a lélek nőnemű, tehát körte. Viszont a régmúlt tradícióban volt egy harmadik lehetőség is, ha a szülők szerzetesnek akarták adni a gyermeküket, akkor diófát ültettek. Ez volt a néphagyomány.

Mindenesetre, számunkra ez igencsak beszédes. Valakit akkor tartunk lelki embernek, ha képes mindent lelki módon értelmezni, illetve kapcsolatba hozni a Lélekkel.  S véleményem szerint a lelki élet sikerének a kulcsa, a tudatosság, nincsen külső feltétele. Ezért kell emelni a tudatunkat. S ebben az értelemben, mindannyiunknak szükségünk van a saját diófánkra. Ha pedig feltörjük ennek a diófának az egyik jó kemény termését, akkor belül megtaláljuk az agy másolatát, mely ismételten azt mondja nekünk, hogy emeljük a tudatunkat. 

Ennyit a folyékony bolgár nyelvtudásomról. S nagyon megtisztelőnek érzem, hogy itt lehetek veletek, s biztos vagyok abban is, hogy ez a hely még sok esztendeig fogja a kereső lelkek, illetve szívek valódi elégedettségét szolgálni, szantósa (szanszkrt: elégedettség – így hívják az előadás helyszínéül szolgáló Jóga központot). 

A mi gyönyörű indiai tradíciónkban, ha valamilyen filozófiai nézetkülönbség adódik, akkor bizonyításképpen, három autoritásra, tekintélyelvű dologra kell hivatkozni. Az egyik a kinyilatkoztatott szentírások, az Upanisadok, a titkos tanítások. Ezt sruti-praszthánának hívják. A sruti  ‘kinyilatkoztatott szentírásokat, a praszthána pedig ‘hivatkozást’ jelent.

A második autoritás, az hogy a Bhagavad-gítára kell hivatkoznunk, amely gyakorlatilag a legfontosabb és legismertebb szentírása Indiának, mondhatjuk azt is, hogy a hinduk Bibliája. Mindaz, ami szükséges a lelki fejlődésünkhöz, az megtalálható benne. S mivel a Gítá a Mahábhárata eposz része, ezért szmrti-praszthánának, vagyis ‘a szent hagyomány hivatkozási alapjának’ is nevezik. 

S van még egy harmadik hivatkozási alap, mivel, ha egy filozófiai eszmecserében vagy vitában vesztek részt, akkor a logikát is alkalmaznotok kell, tehát a harmadik hivatkozási elv, a logika, vagy a Védánta-szútra. Ezek közül az egyik fontosabb, mint a másik. Tehát a kinyilatkoztatott szentírások, a szent hagyomány, és a logikai elemzésre történő hivatkozás. Mindezek alá kell, hogy támasszák az álláspontotokat, és akkor meg fogjátok nyerni a vitát. 

(folytatása következik)