Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.17-ei ludastói tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Rámvidzsáj kérdése: A Krisnától való elválás témájánál maradva, úgy emlékszem volt egy kis csavar Krpadhámá kérdésében[1], mégpedig az, hogy a vipralambha-széva (elválás) valójában egyfajta nagyon intenzív szenvedés, és ez vajon folytatódik a lelki világban is? Tehát a szambhóga  (találkozás), a Rádhá és Krisna együttlétéből származó öröm, illetve a vipralambha (az elválás, amikor nem lehetek együtt, az viszont rendkívüli szenvedést okoz Nekik, sőt az Őket szemlélők számára is, akik akár ebben, akár a lelki szférákban vannak. Krpadhámá megértése szerint, ez a rendkívüli szenvedés a lelki világban nem létezik, bár én úgy hiszem, ennek ellenkezőjét is hallottam már. Tehát továbbra is az a kérdésem, hogy létezik-e vipralambha, az elválásban érzett fájdalom a lelki világban?

Szvámí Tírtha: Minden a tudatsíkunktól és a látásmódunktól függ. Például Krpadhám Prabhuval és más bhaktákkal együtt, amikor Dvárakában jártunk, ellátogattunk egy tavacskához. Hogyha túristaként nézzük ezt a helyet, azt mondhatnánk, hogy „Ó, milyen szépen rendben van tartva, milyen tiszta és rendezett.” De, ha megtudjuk, hogy „Ez az a tó, amibe annak idején, a Krisnától való elválás fájdalma miatt beleölték magukat a gópík…”, akkor már nem tűnik annyira kellemes helynek. S ebből megérthetünk valami nagyon különös, rendkívül magas üzenetet.

Ha például meg akarjátok jegyezni a „pí” szám hosszú számértékét, akkor azt a szanszkrt nyelv hangjaiból álló kis versen keresztül, nem tudom hány tizedesjegyig könnyen megtanulhatjátok. Mert minden szótagnak van egy számkódja, és ha megtanulod a verset, akkor a kód alapján emlékezni fogsz a számokra is. Mások viszont inkább a versike mondanivalójára figyelnek, mert miről is szól ez pontosan, arról hogy a gópík viszik a joghurtot, és közben Krisnán merengenek, amitől könnybe lábad a szemük, és a sós könnyük belecsöppen az édes joghurtba, ami így sós lesz. Mint tudjátok a gópík mindig sírnak, szóval ezúttal is. Tehát az egész versnek van egy nagyon raszikus jelentéstartalma. Kit érdekel ezek után már a „pí”? Valakit az érdekel, de minket inkább a joghurt érdekel.

Vagy például a magyar puszta kellős közepén egyesek fagylaltozni járnak. Ez néhányak számára egy múló öröm, mások számára viszont örök emlék, még akkor is, ha ez a fagylalt sós, vagy keserű is néha. Menjünk esetleg máshová fagylaltozni? Ne, csak ide lehet menni! Minden a látásmódunktól és a tudatszintünktől függ. Ha odaadtad a szíved, hogyan is vehetnéd azt vissza?

S tudom, hogy az időm lejárt, de ha még egy-két dolgot megengedtek… Mit is jelent a vipralambha? Ugye a Gurvastakam utolsó versében azt énekeljük, hogy: „Napjában háromszor illik hódolatunkat ajánlani az ilyen lelki tanítómester előtt”. Tudjátok, hogy általában mennyire nehéz egy tanítvány számára fegyelmeznie az elméjét, illetve emlékezni a fontos dolgokra, de Gurudév ezt elérte. Nem csupán háromszor, hanem napjában többször emlékezünk Rá. Akár így, akár úgy, de elérte. Ő ezt a minőséget képviseli, ilyen nagy erővel rendelkezik egy lelki ember. Mi nem a testben, hanem a lélekben hiszünk.

Az elválás, a távollét az egy nagy segítség, nagyon jól rámutat arra, hogy mit szalasztottál el, amíg még lehetett volna. Így hát az elválás nagyon hasznos lelki gyakorlat, ami sokat segít az ember fejlődésében. De hát mit számít együttlét vagy elválás, ez még mindig a „pí”. Bennünket nem  a „pí”, hanem a joghurt érdekel. A mi feladatunk az, hogy hozzuk a joghurtos köcsögöt és hogy némi sóval fűszerezzük, ezt az egyszerű preparációt.

S végezetül szeretném megköszönni nektek a Mélán való részvételeteket, s a hiányosságoktól kérlek kegyesen tekintsetek el, ne gondoljátok azt, hogy ezeket esetlegesen valamely bhakta elkövette el, mert minden hiba az én hibám. Mindamellett remélem, hogy a hamis egónktól jómagunkig egy kicsit közelebb jutottunk, megtettünk néhány lépést ezen az úton, hiszen ez volt az eredeti tervünk, hogy a lelki énünkhöz közelebb kerülhessünk.

1. Krpadhámá kérdése: A dharma követése illetve annak meghaladása című tanításból