Sharanagati

“Óh, emberek legjobbja (Ardzsuna), akit a boldogság és boldogtalanság nem zavar, sőt, rendíthetetlen mindkettőben, az biztosan megérett a felszabadulásra.”[1]

Egyszerű vers, komoly üzenet. A cél, a fenti vers szerint a felszabadulás – kitalálni az anyagi labirintusból. Ez nem a legfelsőbb cél, tudjuk. Van valami a felszabaduláson túl? Mi az? A bhakti túl van a felszabaduláson. Az istenszeretet túl van a felszabaduláson. De mi itt egy folyamaton haladunk keresztül. Krsna Ardzsunát oktatja és először ezt az alapvető, nagyon egyszerű célt említi, a felszabadulást. Persze, hogy ez egy nagyon magas cél! Először fel kell ismernünk, meg kell tanulnunk, hogyan érhetjük el a felszabadulást és utána haladhatunk tovább.

Ez a vers valójában tehát arra tanít, hogyan szabaduljunk meg a kötődésektől. És az, hogy megfelelünk bizonyos formális szabványnak, nem elég. A teljes tökéletesség azt jelenti, hogy szívünk-lelkünk átadjuk. Próbáltatok már valaha egy munkát úgy elvégezni, mint kötelesség, vagy ugyan azt, mint szeretetteljes felajánlás? Az első nem vezet belső elégedettséghez; a második különleges ízt ad. Érzed, hogy szárnyaid nőnek. Így kellene sírnunk ha valaki el akart távolítani minket a templomból. Néha kötelességeink kiebrudalnak a templomból, lelki gyakorlatainkból, de sírjatok! Sírjatok a jogaitokért! Mert meg szeretnénk találni a kifelé vezető utat, de nem a templomból, hanem az anyagi illúzió kötöttségéből.

De áldozathozatal nélkül ez nem fog megtörténni. Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Vagy Istent szolgáljuk, vagy valami egészen mást.[2]

Ezért, hogy elérjük ezt a bizonyos felszabadulást, ami nem a legmagasabb cél, még ehhez is békéssé kell válnunk. Meg kell találnunk tehát belső békénket. Erre pedig a legjobb mód a belső kapcsolatunk, mély belső összeköttetés.

Azt hiszem mindannyian ismerjük ezeket az állapotokat – boldogság, aggodalom. Melyiket ismered jobban? Melyik maradandóbb barátod? Boldogság vagy aggodalom? Általában ha egy bizonyos kor alatti embereket kérdezek a válasz a „boldogság!” lesz. Egy bizonyos kor felett pedig „aggodalom”. Megértésünk tehát az életkorral is változik. Amit az elején nagy boldogságnak gondolunk, később megértjük: „Ez igazából tévedés volt, kudarc, csak gond.” És amit aggodalommal teli szituációnak gondoltunk, előbb-utóbb megértjük, hogy az volt a felszabadulás folyamata – felrázza az emberek elméjét, az emberi kapcsolatokat. És még ha nehéz is, hasznos lesz. Mert ha valamitől meg kell válnunk, attól úgyis el leszünk választva. De ha valaminek együtt kell maradnia, azt nagyon erősen, és biztosan együtt marad.

Ebből a nézőpontból tehát nincs boldogság vagy aggodalom. Semmi sem jó vagy rossz. Ha rendelkezünk a megfelelő tulajdonságokkal, akkor megláthatjuk, hogy végső soron minden a tisztánlátásunkat segíti. És egyszerű lenne azt mondani, hogy az élet szenvedés. És valamiféle könnyelmű ígéreteket osztogatni: „A felszabadulás után… A következő életben.. A mennyországban…  A lelki égben… jobb lesz majd!” Intelligensnek kell lennünk. Itt és most kell boldognak és elégedettnek lennünk.

Elégedettnek lenni, rendelkezni ezzel a belső békével, nem lenni a boldogság és aggodalom hatása alatt azt jelenti, hogy más látásmóddal, egy magasabb látásmóddal rendelkezünk. Ha mély kapcsolatban állunk az isteni dolgokkal, hol van az aggodalom? Hol van az illuzórikus boldogság? Mélyen gyökerezünk az örökkévalóságban, az igazságban, a tudatosságban, az ánandában. Ha örök lelkek vagyunk, mit számít, hogy valaki jön, vagy valaki megy?

Persze, könnyű mondani. Mégis szánjatok rá időt, hogy megértsétek ezeket a szavakat. Az élet egy átmeneti időszak. Ha három szóban akarjuk összefoglalni az életet, nagyon egyszerű: élni, szeretni és távozni. Az emberi élet a földön azt jelenti: élni, szeretni és távozni. Nagyon egyszerű, nem nagy ügy. Úgy mondják, az élet olyan, mint egy híd. Ne építs házat a hídon. A híd arra való, hogy átkelj a féktelen vízen.

Mégis azt gondolom önámítás lenne azt mondani, hogy sem a boldogságnak sem az aggodalomnak nincs ránk semmi hatása. Egyszer találkoztam valakivel, aki azt mondta: „Nos, még egy önmegvalósult lélek is elveszíthetni néha a kontrollt.” De mi a különbség? Az, hogy könnyen visszaszerzi. Lehet, hogy egy kicsit elvész a boldogságban vagy az aggodalomban, a különböző behatások folytán; de képes gyorsan összeszedni magát. Ne várjátok el tehát az úgymond tökéletes élőlényektől, hogy olyanok legyenek, mint egy darab fa – semmi reakció. Vagy mint egy kő. Az, hogy elérjük, azt a fajta kiegyensúlyozott tudatállapotot, túl van minden elvárásunkon. De történnek csodák. Légy kapcsolatban, és érezni fogod. És még ha valamilyen nagy boldogság ér is, emlékezni fogsz; és ha felgyűlnek az aggodalmak, akkor is emlékezni fogsz.

Mint a perzsa sah. Megzavarta őt… nos, lehet, hogy nem a Gítának ezen verse, de ugyan az a helyzet, amit leír: néha boldogság ér, néha aggodalmak jönnek. Mit tegyen? Kijelentette hát: „Aki hoz nekem egy varázsgyűrűt, amely megszabadít a szenvedéstől és ettől az eufóriától, azé a fele királyságom.” Először jöttek a miniszterek. A föld legértékesebb gyűrűit hozták magukkal. A mahárádzs megvizsgálta a gyűrűket és félrehajította azokat: „Ez nem a varázsgyűrű!” Aztán jöttek a mágusok a különböző bűbájaikkal és varázsigéikkel, melyeket azokra a speciális kövekre mondtak, amiket a gyűrűkkel együtt hoztak. A király megvizsgált ezeket is, majd félredobta őket: „Ez sem az!” Mindenki szerencsét próbált, de sikertelenül. Egészen addig, amíg érkezett egy juhász, fiatal ember,egy egyszerű gyűrűvel. Semmi drágakő, semmi varázslat, egyszerű, nagyon olcsó. Felajánlotta hát a királynak. A király először kissé meglepődött: „Ki vagy te, és mi ez a jelentéktelen gyűrű, amit hoztál?” De aztán felvette a szemüvegét és alaposan megnézte a gyűrűt. Aztán hirtelen elkezdett mosolyogni és az ujjára húzta a gyűrűt. Majd kijelentette: „Fele királyságom a juhászé.” A miniszterek és mágusok mind elámultak. Féltek megkérdezni, de végül valaki mégiscsak megtette: „Mond el nekem, miért ez a varázsgyűrű?” A király így válaszolt: „Nos, kívülről nagyon egyszerűnek tűnik, de nézd csak meg alaposan mi van a belsejében.” Átadta a gyűrűt a kérdezőnek, azt pedig elkezdte olvasni, egy rövid kis mondat volt a gyűrűbe vésve: „Ez is elmúlik egyszer.”

Legyen ez a varázsgyűrű az ujjatokon és akkor nagyon könnyű lesz békés elméjűnek lenni.