Sharanagati

A fájdalom, a siránkozás forrása a szenvedés. A szenvedés az elválásból származik. A kezdő, alap szinten, és magasabb szinteken is, az elválás a siránkozás forrása. Egyszer Szádhu Mahárádzs azt mondta: „Az élet szenvedés. Szenvedjünk hát Krsnáért!” És azt gondolom, hogy ez nem egy pesszimista megközelítés, sokkal inkább egy realista megközelítés. Ha listát készítesz a boldog és boldogtalan pillanataidról, mérleget állíthatsz. Akkor majd egyetértesz azzal, hogy az élet szenvedés. De szenvedésre születtünk? Ez a mindennapi kenyerünk? Ez létezésünk célja? Nehogy azt mondjátok! Nem! Az valami más. A bhakti-jóga nemet mond az ilyen elképzelésekre. A bhakti-jóga azt jelenti, hogy elhatárolódsz az ilyen butaságoktól. De azért a szenvedés jelen van.
Az élet célja, hogy tapasztalatokat szerezzünk. A szenvedés segít kiábrándulni. Amikor bevered a fejed a falba, megérted, hogy az nem az ajtó. Nem ez a kijárat a labirintusból. És mi rejtőzik a fejedben? Intelligencia, így van? Használd az intelligenciád, hogy megtaláld a kilincset az ajtón.
A siránkozás forrása az elválás, tudatlanság – sok összetevő van jelen. Mégis a lelki gyakorlatok által egyre jobb és jobb, végül pedig tökéletes tudatállapotba kerülhetünk. Ez tehát a praktikus oldal: gyakorolnunk kell az igazságot, a lelki szádhanát. Ezáltal érhetjük el a kegyet. A kegy az elején jön, és gyakorlás által mély megértésre tehetünk szert róla, magunkba szívhatjuk, és visszatükrözhetjük. Az elme, a tudat tisztaságával megérthetjük, milyen sok kegyet kaptunk. Az elején nem értjük. De később, a gyakorlás, a tisztulás által, tényleg megérthetjük, hogy ez hihetetlen!
Jamuná: Mahárádzs, az anyagi világban lévő szenvedésről beszéltél. Mondanál néhány szót a lelki szenvedésről?
Tírtha Mahárádzs: Nem, az nem jó propaganda. Volt egyszer egy kérdés: „Ha az anyagi élet szenvedés, és a lelki élet is szenvedés, akkor mi a különbség?” A válasz pedig ez volt: „Az anyagi élet véget ér egyszer. A lelki élet azonban örökké tart.” Azt mondják a lelki szenvedés úgy éget mint a vulkáni magma, és ugyanakkor édes mint a méz. Nagyon nehéz tehát élni nélküle. De arról a fajta szenvedésről – a lelki szenvedésről – fogalmunk sincs. Az olyan beteljesítő, olyannyira tápláló! Ezért fordítsunk mindannyian figyelmet a bhakti filozófiájára, mert nem csak olcsó propagandáról van szó: „Csak csatlakozz és boldog leszel!” Így van? Mert az emberek általában ezt mondják: „Csatlakozz hozzánk, és boldog leszel.” De milyen itt az invitálás? „Csatlakozz hozzánk, és szenvedni fogsz.” Gondolkodjatok hát, ha valaki ennyire őszinte a folyamattal kapcsolatban, akkor érdemes megvizsgálni, hogy mit rejt.
És milyen a bhakták szenvedése? „Óh, olyan elesett vagyok, oly messze vagyok az Uramtól.” Az ilyen fajta szenvedés nagyon érzékeny. Igazából, ez a kifejezés nem is teljesen megfelelő, mert ez igazából nem is szenvedés, sokkal inkább lálaszá, sóvárgás… Egy nagyon édes sóvárgás.
A szenvedés egy szükséges része a korlátozott tudatosság anyagi szintjének; a lelki kapcsolatokban pedig a szeretet természetéhez tartozik. Ezért egy jó szerelmes történetben, vagy romantikus moziban szenvedés nélkül nem teljes a történet. Ebben az értelemben meg kell értenünk, hogy a lelki életben van egy árnyalat, egy olyasfajta szenvedés, mely teljessé teszi a történetet.
Azt hiszem beszéltünk már róla, van egy történet amikor Sukadéva gószvámí otthon élt. Sukadéva Vjásza fia volt. Vjásza egy tiszteletreméltó idős bölcs, és fiatal fia a tökéletesség után kutat. És a fiú így szól: „Apám, elmegyek a tökéletességet kutatni. Elhagylak! Feladom ragaszkodásom, az Isteni tökéletesség érdekében.” Tetszik nektek Sukadéva bátor és erőteljes kutatása? Igen, mindannyiunknak tetszik, mert mi is bele akarunk vágni a kutatásba. És mi történik Vjászával…? Így szól: „Ó fiam!” De csak a fák visszhangozzák kiáltását. Sukadéva távozik.
Amikor először olvastam a történetet – körülbelül annyi idős lehettem, mint ti – azt mondtam: „Igen! Sukadévának igaza van! Dzsáj Sukadéva! Hagyd öreg apádat! Mert meg is van írva: „Lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem tudja.” Ő nem egy szaktekintély. Kutass magad!”*  A fiatalember távozik, az idős pedig sír. A fiatal emberek a fiatallal fognak egyet érteni. De amikor majd megöregszetek, érezni fogjátok az apa szenvedését, aki a fia után sír: „Ne menj kedvesem…” de csak a fák visszhangozzák – üres.
Különböző  fokozatok vannak tehát, az igazság különböző arculatai. Áldozat nélkül nincsen elégedettség. Ez az elválás fájdalma. Ez az a szenvedés, amiről beszélek – a szeretet által okozott szenvedés. Édes ez a szenvedés? Ez egy nagyon-nagyon mély érzelmű szenvedés, mely teljessé teszi a történetet. Az összes résztvevőnek boldogságot ad. És ez még csak az emberek közötti kapcsolat kezdete.

*Siva így szól: “aham védmi, sukó vétti, vjászó vétti na vétti vá – Én tudom, Suka tudja, Vjásza lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem tudja a Bhágavatam jelentését”