Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.14-ei ludastói tanításából)

Szvámí Tírtha: Folytatjuk olvasmányainkat a Csaitanja-csaritámrtából, de előbb idézzük fel, mi volt az előző szakasz konklúziója?

Prémalatá: ‘Az én falumban nem éhezik senki.’

Rámvidzsáj: ‘A praszád tisztelete, az egy egyetemes elv.’

Szvámí Tírtha: Talán annyit hozzá lehet még tenni, hogy általában magunkban hordozzuk a korábbi meghatározottságainkat, legyenek azok jók, előnyösek, lelkiek vagy akár hátrányosak, anyagiak. S azt hiszem abban is megegyeztünk legutóbb, hogy a nem-ragaszkodás és az elégedettség két kulcstényező a lelki élet sikeréhez. Mádhavéndra Purí tehát előbb mindent elrendezett a Gópál múrti szolgálatát illetően, majd elindult előbb Bengálba, és onnan pedig Dél-Indiába vette az útját.

„Úton Dél-India felé Srí Mádhavéndra Purí ellátogatott Rémunába, ahol Gópináth lakik, s a múrti szépsége teljesen elbűvölte. Mádhavéndra Purí énekelni és táncolni kezdett a templom folyosóján, ahonnan az emberek a múrtit szokták nézni. Azután leült, s megkérdezte egy bráhmanától, milyen ételeket ajánlanak fel a múrtinak. Abból, hogy milyen kiválóan végzik az imádatot, Mádhavéndra Purí arra következtetett, hogy csak a legjobb ételeket ajánlják fel.     Arra gondolt, hogy „Megkérdezem a paptól, milyen ételeket főznek Gópináthnak, hogy aztán a mi konyhánkban is úgy rendezhessem, hogy hasonló fogásokat ajánlhassunk fel Srí Gópálnak” – gondolta. Amikor aztán kérdezősködni kezdett, a bráhmana pap tüzetesen elmagyarázta, milyen ételeket ajánlanak fel a Gópináth múrtinak. A bráhmana pap így szólt: „Este tizenkét agyagedényben tejberizst ajánlunk fel a múrtinak. Íze olyan, akár a nektár [amrta], ezért amrta-kélinek nevezik.” „Ez a tejberizs az egész világon gópináth-ksíraként híres. Sehol máshol nem ajánlanak fel ehhez foghatót!” Miközben Mádhavéndra Purí a bráhmana pappal beszélgetett, a tejberizst a múrti elé helyezték, hogy feljánlják Neki. Amikor Mádhavéndra Purí ezt hallotta, gondolkodóba esett. „Ha kérés nélkül kaphatnék ebből a tejberizsből, akkor megkóstolhatnám, és aztán hasonló ételt főzhetnék, hogy felajánljam az én Gópálámnak!” Ekkor azonban nagyon elszégyellte magát, amiért arra vágyott, hogy megkóstolja a tejberizst, ezért azonnal az Úr Visnura gondolt. Miközben az Úr Visnun elmélkedett, véget ért a felajánlás, és elkezdődött az árati szertartás. Az árati végeztével hódolatát ajánlotta a múrtinak, s elhagyta a templomot. Senkihez sem szólt többé.”[1]

Mádhavéndra nagyon hűséges szolgája volt Gópálnak. Mivel ő  találta meg Gópált, erős kapcsolat alakult ki közöttük, így templomot építtetett Neki, gondosan elrendezte a szolgálatát, és még sokféle különböző módon imádta Őt. Tehát bármerre is ment, csak Őrá gondolt. Ha találkozott egy nagyon jó emberrel, akkor azt mondta, ‘Ó milyen kiváló ez az ember, akkor beavatjuk őt Gópál szolgálatába. Például megtudta, hogy a Malaja térség hegyeiben, milyen nagyszerű szantálfa nő, ezért abból akart vinni Gópálnak. Vagy itt most ebben a Gópináthnak szentelt templomban, Rémunában értesült arról, hogy nagyon finom az az édesrizs, amit itt ajánlanak fel, szóval ezt gondolta: ‘hadd tudjam meg milyen, hogy elkészíthessem én is az én Gópálámnak.’ Ő tehát mindent, amivel csak találkozott, Gópállal, szeretett Istenével kapcsolatban látott. Ezzel az érzéssel azonban mindannyian rendelkezünk. ‘Ó, ez egy nagyon jó autó, ilyet én is szeretnék! Vagy a szomszédotoknak van egy szép háza, de jó volna, ha nekem is ilyen szép házam lenne!’ Megvan ez az ösztön bennünk, csak egy kis koncentrációra, finomításra van még szükség, hogy ne magunknak akarjuk mindezt megszerezni.

De mi is történt itt? Mádhavéndra úgy érezte, hogy hibát követett el, hiszen igaz, hogy Gópál szolgálatának érdekében szerette volna megkóstolni ezt az édesrizst, de hát mégiscsak azelőtt, hogy teljes mértékben föl lett volna ajánlva az Úr Gópináthnak. Tehát arra, hogy mi az, ami vajon az embernek szól és mi az, ami az Istennek, erre néhány emelkedett  lélek nagy gondot fordít. Például, ugye a ghí-lámpás eredeti legfontosabb szerepe az, hogy a tűz elemet, a világosságot, a fényt felajánljuk az Úrnak. De van egy gyakorlati haszna is, hiszen régen a sötét templomokban ezzel a mécsessel világítottak, hogy „Itt van a múrti arca, itt van a lótuszlába.” – így hát ez az embereket is szolgálta. De a ghí-lámpa felajánlásának elsődleges célja, hogy Krisna örömét szolgálja. A fény és a tűz elem Őt illeti, ezért egyes templomokban két lámpást ajánlanak fel – egyet Neki, egyet pedig a mi szolgálatunkra. Ez nagyon szép – az egyik a Legfelsőbb szolgálatára, a másik pedig az emberek, a látogatók szolgálatára. De hát, akkor most mit csináljunk? Ajánljunk fel két tál ételt  egyet Neki, egyet nekünk? Valószínűleg nem ez a helyes megoldás. És ezért ugye hiába akarta Mádhavéndra, Gópál szolgálatában megkóstolni az édesrizst, mégis úgy érezte, hogy nem szép dolog elvenni, vagy azelőtt élvezni az ízét, mielőtt teljes mértékben megkapta volna az Úr.

(folytatása következik)

1.Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.112-4.122.