Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Vizsgáljuk meg a betegséget, mint az élet egyik fő problémáját. Hol, milyen szervünkben található a betegség? Azt gondoljuk, hogy a testben lakozik, de a test csupán anyagból áll, ami pedig nem érez fájdalmat. Azt ugyan nem tudhatjuk biztosan, de feltételezzük, hogy egy darab kő,  az nem igazán érez fájdalmat. S ebben az értelemben a testünk is éppolyan, mint egy darab kő. Legalábbis az én szívem biztosan az. A kő, az nem érez fájdalmat. 

Továbbá mi úgy tekintünk magunkra, mint lélek. Szóval hol van a fájdalom központja? Talán a lélekben? A lélek az nem érez fájdalmat, az egy lelki szubsztancia. A lelki valóságban, lelki szempontból nincs diszharmónia. Tehát, ha a léleknek nem sajátja a fájdalom, és a test sem érez fájdalmat, akkor hol lakik a fájdalom? Az elmében, ami egy nagyon finom átmenet vagy kapcsolat, mondjuk az anyagi és a lelki szféra között. 

S elméletileg ezzel egyet is tudunk érteni, mindaddig amíg a gyermekünk nem szenved valamilyen fájdalomtól. Nem mondhatjuk azt neki, hogy „Ó, ne aggódj drágám, ez csak az elméd!” Ezzel az elméleti magyarázattal még saját magunkat sem tudjuk megnyugtatni. Egy anya kész feláldozni az életét a gyermekéért. Ismerek egy édesanyát, akinek a fohászai biztosan meghallgatásra találtak. Mikor a fia megbetegedett, úgy fohászkodott, hogy „Kérlek Uram, mentsd meg a gyermekemet, add nekem a betegségét.” Ezt délután mondta, s estére a fiú rendbe jött, ő pedig megbetegedett. Tehát meghallgatásra találtak a fohászai.

S azóta én is biztonságban érzem magam, mert akkor azt mondta nekem, „Minden reggel három személyért fohászkodom. Az egyik egy keresztény pap, a másik egy kolostor rendfőnöke, és a harmadik egy szvámí és annak tanítványai.” Tehát nagyon hálás vagyok ennek a hölgynek, mert ha olyasvalaki fohászkodik értünk, akinek az imái meghallgatásra találtak, akkor az nagyon figyelemreméltó.

Nos, térjünk vissza az eredeti témánkhoz, hogy hol található a szenvedés, a fájdalom? Ez csak az elménk szintjén létezik, ami annyit jelent, hogy valójában nem is létezik. Azonban mégis nagyon valóságosnak, nagyon húsbavágónak érezzük. Ezért annyira fontos az elme szabályozása. Ne azonosuljunk a fájdalommal, viseljük el, és próbáljuk felajánlani áldozatként, engesztelésként. Ez az egyik módja a karmánk felégetésének, s ha áldozatként ajánljuk fel, akkor az segít enyhíteni a fájdalmat is.

S megfordítva, az elme szabályozása azért is fontos, mert az elmében úgy tükröződik a fájdalom, mint ami nagyon lényeges, rendkívül valóságos dolog, bár valójában nem is létezik. S ha élünk a  megfordítás elvével, akkor az elménk azt fogja mondani, hogy ‘a lelki eszményeink, azok nem valóságosak’. Az elmének ez az egyik feladata, hogy elhitesse velünk a lehetetlent. Ezért annyira fontos az elme szabályozása. Ne azonosuljunk a fájdalommal, s ugyanígy ne azonosuljunk a szív gyengeségével. 

S ekkor feltehetjük azt a kérdést, hogy, ‘Rendben, de akkor mi a javaslat arra, hogy miként győzzük le a betegséget? Néha gyakorlatiasnak is kell lennünk, s el kell mennünk az orvoshoz, máskor pedig ezek a fajta meditációk, lelki gyakorlatok tudnak segíteni. De még, ha sikerül teljesen egészségesnek is lennünk, az anyagi létezésünk gyökerét, magát az anyagi betegséget, nem tudjuk ily módon megszüntetni, meggyógyítani. Ehhez egy másfajta gyógyírra van szükségünk, amit szanszkrtül aushadá-nak hívnak. Maháprabhu pedig elhozta számunkra a mahá–aushadát, a legjobb gyógymódot valamennyi betegségre, amit csak kaphatunk. S úgy hiszem mindannyian ismeritek ezt a gyógymódot. Ez a Szent Név, ami kigyógyít bennünket az anyagi betegségből. A különböző lelki folyamatok, jógaiskolák is elismerik, hogy a legjobb és legközvetlenebb módja annak, hogy találkozzunk az ishta-dévánkkal, imádandó istenünkkel, a Szent Nevek zengése. Ezt mindenki elfogadja. Tehát ezt a különleges orvosságot, különleges gyógymódot, aushadát, hozta el számunkra Maháprabhu, mellyel kigyógyulhatunk az anyagi betegségből. 

(folytatása következik)