Sharanagati

Nemrég barátokkal a Bhagavad-gítá számmisztikai vonatkozásairól beszélgettünk, és valaki hiányolta a száznyolcadik verset. Nézzük csak meg.

„Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy pedig dühöt szül.” [1] De ezt a verset nem érthetjük meg a következő két vers vizsgálata nélkül, ezért olvassuk el ezeket is:

“A dühből illúzió ered, az illúzióból emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elveszik az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.”

“De aki képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása által uralkodni az érzékszervein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét, s ily módon megszabadulhat minden ragaszkodástól és ellenszenvtől.”

Ha lépésről lépésre haladunk a Gítában, akkor eljutunk erre a szintre: a kozmikus szabály. Száznyolc a kozmikus szabály száma. A kozmikus rend az, hogy amin meditálsz, az valóra válik. Úgy mondják, ha elmélkedsz valamin, az egyre jobban megnyilvánul az elmédben. És egyfajta összefüggés is megnyilvánul, hogy az adott dolog vajon jó-e vagy rossz. Így hát nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy milyen gondolatokat ápolunk; nem is beszélve a gyakorlatainkról!

Ugyanez vonatkozik a lelki gyakorlatokra is. Nagyon erősek. Ha tehát az anyagi szférában szeretnénk maradni, ne kezdjünk lelki gyakorlatokba. Ezért Rúpa Gószvámí azt mondja: „Ne nézz Góvindára, mert akkor elfelejtkezel a májáról.” Ha Májá Déví ölében szeretnél maradni, ne kezdj bele ebbe a Góvinda-folyamatba. Mert egyre jobban megjelenik majd létezésedben – az elmédben, a szívedben, mindennapi életedben.

De ugyanez történik fordított helyzetben is, amikor valamilyen anyagi tárgyon, vagy negatív gondolatokon kezdünk elmélkedni. Ahogyan lehetséges magad Krsna-tudatba mantrázni, ugyan úgy lehetséges májá-tudatba is. Ha valamit elkezdesz szokásként tenni – azáltal, hogy mondogatod magadnak, hogy elfoglalod magad vele, hogy gyakorolod, ismétled, hogy az adott gyakorlatban kondicionálod magad – elérhetsz egy nagyon jó színvonalra, és elérhetsz nagyon rossz szokásokat, amiktől nagyon nehéz megszabadulni.

Egyik barátom említett egy történetet. De ez egy kedves történet, csak azért, hogy fogalmat tudjatok alkotni. Egyszer meglátogatták a Rádhá-kundát. Persze mindenkit feltöltött a hely atmoszférája. De előbb egy bizonyos templomba kellett ellátogatniuk; ezért nem ajánlották azonnal a tiszteletüket a parton és a vízben és nem tudtak elmerülni a Rádhá-kundán való mély meditációban. Mégis volt egy bhakta, aki bizonyos papírokat cipelt a táskájában, néhány könyvet, énekes könyveket, ezt-azt… annyira fellelkesült, hogy lesétált a lépcsőn, és megpróbálta megérinteni a vizet és néhány csepp nektárt hozni a fején. És hirtelen… a Rádhá-kunda beszippantotta, mert tudjátok a lépcső ott nagyon csúszós, így hát… teljes dhótiban, az útlevelével és mindennel együtt beleugrott a Rádhá-kundába. Nagyon egyszerűen akarta kezdeni – csak egy kicsit megérinteni a vizet és… teljes dózis kapott.

Egy másik barátom is elmesélt egy történetet, hogy csak öt percre akarta bekapcsolni a tévét, csak azért, hogy megnézze az időjárás jelentést, hogy milyen lesz másnap az idő. És vele is ugyan az történt! Egy kis érintés, csak öt perc tévé… és azonnal egy órára beszippantotta. Lássátok a csodát! Ugyanaz a dolog történt! A gyakorlataink szerint jönnek az eredmények.

Azt gondoljuk hát: „Csak öt perc a májának.” Ez nem könnyű! Ha meghívod Májá Dévít, eljön: „Szívesen látnak ebben a szívben, ebben az elmében, ebben a tudatállapotban. Jövök, ez az én helyem.”

Ne legyünk téves tudatállapotban, ne legyünk májá-tudatban. De ne felejtsétek, ha valamit szokásként kezdtek gyakorolni, nagyon nehéz változtatni rajta! Láthatjátok ezt a szenvedélybetegeknél. Ha valaki iszik, láthatjátok, hogy ez egy borzasztó szokás, abszolút semmi pozitív haszna nincs, semmi – csak káoszt és rombolást hoz – az illető mégsem tudja feladni. Annyira a rabja az alkoholnak. Ez egy rossz szokás. És néha nagyon keményen küzdenek, hogy kikerülhessenek ebből a csapdából, de ez gyakorlatilag lehetetlen. Csak akkor tudják megtenni, ha kívülről kapnak extra energiát.

Ne kezdjünk bele ilyen rossz szokásokba, mert sokkal nehezebb kijavítani. Ha már az elején felismered a betegséget, és időben elkezded gyógyítani, akkor sokkal könnyebb. És mindannyian felismertük a betegséget – ez az anyagi élet – és akarjuk a gyógymódot. Gyakoroljuk hát, mint egy szokást: kelj korán, mond el a köreidet, végezd a szolgálatod… És aztán hirtelen azt mondod: „Óh, már nem tudom feladni ezt a kondicionáltságot. Az Úr alázatos szolgájaként kondicionáltam magam. Nem tudok megszabadulni ettől a tudatosságtól. Küzdök, hogy kigyógyítsam magam ebből a ragályos Krsna-betegségből, de nincs kiút!” Reménytelen eset – elfelejteni Krsnát. Legyünk óvatosak elmélkedéseinkben és a gyakorlatainkban, amik követik. A folyamat, amit ezek a versek leírnak, mindkét irányban működik; ha rossz tárgyakon elmélkedünk, végül rossz tudatállapotba kerülhetünk, és teljesen elfelejthetjük a lelki dolgokat. Ha azonban a lelki dolgokat ápoljuk, akkor is teljes a feledése az illúziónak. Mindkét irányban működik tehát: válasszátok ki a helyes irányt!

Krsna azt mondja, hogy a szabadság szabályozó elveinek gyakorlásával, elérhetjük az Úr teljes kegyét.  Igazából ez az a cél, amiért dolgoznunk kellene. A cél nem a szabályozó elvek, a cél a Krsna iránti tiszta isteni ragaszkodás. De ez az út, ami ahhoz a célhoz vezet.

Ez volt tehát a vers, mely a kozmikus szabályról szól: meditációd és elmélkedésed alapján éred el az eredményt. Ki mint vet, úgy arat. A kozmikus strófa.