Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. május 10-ei szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ha megengeditek ma szeretnék elmesélni egy büszkeségről szóló történetet, ami Nárada Munival kapcsolatos. Ő egy nagyon különleges személy, akit azzal átkoztak meg, hogy ne tudjon sokáig egy helyen tartózkodni, így állandóan vándorolni kényszerül a világban. Úgy hiszem a szannjászík Nárada tanítványai lehetnek, mivel számukra is azt tanácsolják, hogy ne tartózkodjanak huzamosabb ideig egy helyen. A hagyomány úgy tartja, hogy tanyán – egy tehénfejésnyi ideig, egy kisebb faluban – egy napig, egy kisvárosban – három éjszakányit, míg egy nagyvárosban – öt éjszakát tanácsos maradni. Szóval úgy sejtem, hogy lassan innen is tovább kell állnom, bár Szófia elég nagynak számít!

Tehát ez a történet Nárada Muniról szól, aki a bhakti apostolának számít. S ekkor felmerülhet bennetek a kérdés, ‘Hogyan lehetséges az, hogy Isten egy hírvivőjét megátkozzák? Várjunk csak egy kicsit, akkor ha én is csatlakozom a tiszta istenszeretet folyamatához, a préma-bhaktihoz, és netán én is majd egykor a bhakti apostola leszek, akkor történetesen engem is megátkoznak majd? Nos, ez esetben, jobban teszem, ha kétszer is meggondolom, hogy belefogok-e ebbe a folyamatba! Ha itt erre számíthat egy ilyen kaliberű isteni hírnök, akkor jobb, ha egy másik vallást választok, és inkább keresztény leszek!’ Már megbocsássatok kedveseim, de emlékeztek mi történt az apostolokkal? Ott nem csak átok volt, hanem keresztrefeszítés is! Szóval bárhová is mentek, az ottani valósággal szembe kell néznetek.

De ez most mindegy is, térjünk vissza Nárada Muni történetéhez, aki egy igencsak ellentmondásos személyiség. Egyrészt teljes mértékben tudatos az Isteni valóságról, másrészt bárhol is jelenik meg, ott igencsak felkavaródnak, és beindulnak az események. Itt-ott elhint néhány dolgot, illetve valamire inspirál valakiket, majd hirtelen felkavaródnak a történések. Nos, ez alkalommal megpillantott egy földművelő parasztot, egy kertészt, aki reggelente Krisnához imádkozott: „Ó, Kedves Uram, annyira szeretlek! Kérlek áldj meg, hogy szépen végezhessem a napi kötelességem.” Még pár percig imádkozott, majd nekilátott a munkának. Majd mikor este a fáradságos nap után hazatért, ismét imáiba merült: „Ó, Kedves Uram, köszönöm, hogy ma is megtapasztalhattam végtelen kegyelmed!”

Nárada ekkor felháborodva így szólt: „Na, ez meg micsoda? Ez lenne az uttama-bhakti? Milyen nyomorúságos szolgálat ez, egész nap csak kétszer gondol az Úrra! Egy kis ima reggel, meg este, máskülönben meg egész nap csak a dolgaival van elfoglalva. Hogy lehet az, hogy csak ennyit csinál?” Nos, ezt el is panaszolta Krisnának. „Érted? Vannak ilyen emberek, akik egész nap csak kétszer gondolnak Rád! Elképesztő! Nem is értem, hogy történhet meg ilyen.” Mire Krisna így felelt: „Igen, előfordul, hogy vannak olyan személyek, akik mélységes majában vannak. Apropó, kedves Náradám tudnál nekem segíteni egy kicsit?” Nárada így felelt: „Igen, örök szolgád vagyok, mindig a dicsőséged zengem, kész vagyok szolgálni Téged, mondd mit tehetek Érted?” Ekkor a következőt kérte tőle Krisna: „Nos, itt ez a kis pohár víz”, – ami gyakorlatilag csordultig tele volt, „Megtennéd Nekem, hogy körbeviszed ezt a pohár vizet az egész városon úgy, hogy egy csepp se folyjon ki belőle?” Erre Nárada azt felelte, hogy, „Természetesen, körbeviszem.”

Mint tudjátok Krisna körül, főleg Nárada Muni esetében, akiről számtalan sok más hasonló történet is szól, megváltoznak a dimenziók. Például, néha Nárada csak egy pillanatra elgondolkodik, közben pedig jugák telnek el. Máskor meg azt gondolja, hogy, ‘Ó, ez csak egy kis falu itten, fél óra alatt körbejárom’, miközben valahogy kitágulnak a dimenziók. Nos, ez esetben is ez történt, Nárada elindult, hogy körbevigye a poharat, de az út egyre csak hosszabb lett. Így aztán egy egész napba telt mire körbejárta a falut. Reggel elindult, és este ért vissza. Teljesen leizzadt a nagy igyekezettől, hogy egy csepp se hulljon ki a pohárból, de végül is sikerrel járt. Úgyhogy nagy örömmel ment Krisnához, hogy elújságolja az örömhírt, „Nézd Kedves Uram, itt a pohár.” Mire Krisna így felelt, „Ó, ez igazán csodálatos, de kérdezhetek tőled valamit? Miközben vitted a poharat, hányszor gondoltál Rám közben?” „Hogy Rád gondoltam volna?! Egyszer sem! Minden figyelmemet a pohárra szenteltem, nehogy kiloccsanjon a víz. Nem tudtam még Rád is gondolni, egyfolytában a vizet figyeltem.” Erre Krisna így felelt, „Szóval, vannak ilyen emberek, akik még csak kétszer sem gondolnak Rám!” Nárada azonnal megértette, hogy a büszkeség hibájába esett, egy olyan embert kritizált, aki ugyan, csak reggel, és este imádkozott Istenhez, de közben minden figyelmét az Úr szolgálatának szentelte.

Ezért a folyamatunkban, nagyon ajánlatos még az ilyen ártatlan kritikáktól is tartózkodni. A dolgokat általában kritikával illetjük, miért is ne szabaduljunk meg ettől a rossz szokástól? Ahogy mások működnek, az az ő dolguk, a miénk pedig az, hogy a saját feladatunkat végezzük a  magunktól telhető legtökéletesebben.