Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2024. nyári lengyelországi tanításából)

Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek veletek, és ez nem csak amolyan illemtudó szófordulat, hanem egy igazán szívből jövő üdvözlés. Először is szeretném kifejezni hódolatomat Srípád Tripurári Mahárádzs előtt, aki egy kedves hittestvére volt lelki tanítómesteremnek.  A vele való találkozás által kicsit a tanítómesteremmel is találkozhattam. Ez egy elég intenzív emlékezetes pillanat volt, nemcsak a múltba, hanem a jövőt illetően is. S mint tudjátok, a múlt és a jövő találkozási pontja a jelen. Ha itt és most részesülni tudunk ennek a valódi szádhu-szangának az áldásában, akkor ily módon magunkhoz ölelhetjük a lelki életünknek mind a múltját, mind pedig a jövőbeli távlatait. Ez a prajódzsanánk, kapcsolatunk az örökkévalósággal, az örök élettel. Számunkra az emlékek nem csupán a múltra való emlékezést jelentik, nekünk az emlékezet, a szmarana olyan, mint a lelki tevékenységekkel való állandó foglalatosság.
Úton idefelé azon gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék. Ti már évek, ha nem életek óta gyakoroljátok a bhakti jógát, mit is tehetnék hozzá a megtapasztalásaitokhoz, a megvalósításotokhoz? Már tudtok mindent, legalábbis többnyire, amit fontos tudni, mivel valójában ez a folyamat, nem csak a tudásról, hanem sokkal inkább az érzésekről szól. S azt mondják, hogy az út, melyet a jelenlegi helyzetünktől Srí Guru lótuszlábáig bejárunk, sokkal hosszabb, mint ami a Gurutól az Isteni Párig, Rádhá-Góvindáig tart. Ez annyit jelent, hogy ha sikerül oltalmat nyernünk a lelki tanítómesterünk lótuszlábánál, akkor azzal, a hazafelé, a vissza Istenhez vezető út nagyobb részét már megtettük. Ebben az értelemben nagyon szerencsések vagytok, hogy ilyen nagy lélek oltalmát élvezhetitek, aki egy kivételes generációnak volt a hithű tagja. Ő képes volt Szvámí Sríla Prabhupád és Sríla Srídhar mahárádzs személyes áldását és a velük való kapcsolatot közvetíteni, akik, ki tudja, talán egyszer egy évszázadban, vagy egyszer egy júgában jönnek el. E nagy lelkek, a mi reménységeink, és a sásztrák azt mondják, hogy: mahádzsano jéna gatah sza pantháh[1]. A vallás, a dharma útját a mahádzsanák, a nagy lelkek lábnyomai jelzik, akik kiválóan ismerik a lelki ragaszkodás mélységes érzéseit, és akik készek útjelzőket hagyni a számunkra, hogy követhessük azokat. Ha annyira nagy szentek vagytok, hogy a föld felett lebegtek, akkor nem hagytok lábnyomokat. Kicsit lejjebb kell ereszkednetek, hogy megérintsétek a földet, s így, akik utánatok jönnek olvasni tudnak majd a jelekből, és láthatják, hogy merre tartottatok.
S ez nagyon fontos, mert nem az a kérdés, hogy „honnan jöttök”, hanem a valódi kérdés az, hogy mi a célotok, hová tartotok, mi az eszményetek. Ahogy Sríla Srídhar mahárádzs mondja: „Az ember az eszményei alapján ismerszik meg”. Ha magas eszményeink vannak, akkor valószínűleg nagyon hamar magas szintűvé válik a gyakorlatunk, a lelkesedésünk, és a megvalósításunk is. Ha alacsonyak az eszményeink, akkor mi is úgymond másodosztályúak vagyunk. Ha ugyan magasak az eszményeink, de mi magunk nem vagyunk igazán kiemelkedőek, akkor is legalább az eszményeink magasak. S remélhetőleg hamarjában magukkal ragadnak, meginvitálnak ezek az eszmények, és a nagy lelkek közé emelnek bennünket. Az embereket általában a céljaik motiválják. Nektek vannak céljaitok? Úgy hiszem mindannyiunknak vannak. Túl akarom élni a mai napot, el akarom dzsapázni a köreimet, ezek is lehetnek célok, rengeteg célunk van. De el kell mondjam nektek, hogy a célok azok kicsik, és parányiak. Válasszunk eszményeket, amelyek emelkedettek. Találjunk egy olyan magas és értékes eszményt, ami útjelzőként, fényes csillagként fog ragyogni előttünk az egész életünk során. Egy ilyen eszmény örökre velünk marad, s mi is vele maradunk örökre. Elválaszthatatlanok leszünk egymástól.

(folytatása következik)

1. Mahábhárata, Vana-parva 313.117.

(от лекция на Свами Тиртха, лято 2024, Полша)

Голяма чест е да бъда тук; и това не са просто официални думи, а сърдечен обмен. Най-напред трябва да изразя благодарността си към Шрипад Трипурари Махарадж, скъпия божествен брат на моя духовен учител.  Срещайки него, в един смисъл като че срещнах своя учител. Това е такъв наситен момент на спомени, при това не само спомени за миналото, но и спомени за бъдещето. А както знаете, миналото и бъдещето се срещат в настоящия миг. Ако точно тук и сега съумяваме да се радваме на благодатта на тази истинска садху-санга, тогава прегръщаме едновременно и миналото на духовния си живот, и бъдната си перспектива, нашата прайоджана, нашата вечна връзка, вечния ни живот. За нас паметта не е просто припомняне на миналото; за нас паметта, смарана, е постоянно въвличане в духовни дейности.
Идвайки насам се чудех какво да кажа. Вие практикувате от векове, може би от животи наред; какво ли бих могъл да добавя към вашия опит и осъзнавания? Вие знаете всичко, или поне болшинството от това, което е необходимо да се знае. Понеже всъщност нашият процес не е само знаене. Нашият процес по-скоро е чувстване. И както казват, пътят, който сме изминали от настоящото си положение до лотосовите нозе на Шри Гуру е много по-дълъг, отколкото пътят от гуру до Божествената Двойка, Радха-Говинда. Това означава, че щом сме приели подслон при духовните си учители, сме изминали по-голямата част от пътя си обратно към дома, при Бога. В този смисъл вие сте големи късметлии да се радвате на подслона на такава велика душа, стожер от едно велико поколение, носител на пряката връзка и на преките благословии на такива изключителни предани като Бхактиведанта Свами Шрила Прабхупада и Шрила Шридхара Махарадж, каквито идват веднъж на един век, а може би и веднъж на една юга – кой знае. Великите души са нашата надежда и в шастрите е казано:  махаджана йена гатах са пантха[1] – пътят на религията, пътят на дхарма, е белязан със стъпките на махаджаните, великите души, които са много вещи в разбирането и чувстването на дълбините на духовната посветеност и са готови да оставят следи, в които ние да вървим. Понеже ако си такъв велик светец, че се носиш на сантиметри над земята, няма да оставяш следи, нали? Трябва да си поне малко стъпил на земята, да докосваш повърхността ѝ, за да могат следовниците, които идват подире ти, да разчитат знаците, да виждат накъде си се запътил.
И това е нещо много важно, защото въпросът не е откъде идваш, но истинският въпрос е какво е твоето местоназначение, накъде вървиш, какъв е идеалът ти. Както казва Шрила Шридхара Махарадж: „За човека може да се съди според идеала му”. Ако идеалът му е висок, много скоро и практиката на този човек, и също амбициите му, а най-вероятно и реализациите и постиженията му, и те ще бъдат много високи. Ако идеалите ни са ниски, ние също сме ниска класа. Ако идеалът ми е възвишен, може аз все още да съм ниска класа, но поне идеалите ми са висши. И надеждата е, че много скоро тези идеали ще ни обгърнат, ще ни призоват и по такъв начин ще ни превърнат във велики души. Защото най-общо за хората главната мотивация са целите. Вие имате ли цели? Мисля, че всички имаме някакви цели. Искам днес да оцелея – това е цел. Искам днес да си мантрувам кръговете – това е цел. Всякакви различни цели имаме. Но казвам ви, целите са малки и дребни. Изберете идеалите – те са възвишени. Намерете нещо, което е толкова висше, толкова скъпоценно, че да е като пътеводна светлина, като изгряваща звезда за вас през целия ви живот. Такъв идеал ще остане с вас и вие ще останете с такъв идеал. Тогава ще сте неделими един от друг.

(следва продължение)

1. „Махабхарата“, Вана Парва 313.117

(from a talk on man’s roles with Swami Tirtha, 13.08.2018, Ludashto)

(continues from the previous Friday) 

The time frame – do you have your plan for this lifetime? Do you have a program for different sequences in your lifetime periods? Probably not. Please start to have it! If you fail to plan, you plan to fail!
One major problem in life is that people want to achieve the facilities which are due at fifty years old in their twenties. It doesn’t work. It will come later, but it will come. So this time frame – I think it’s very important. Because now most of you are in the most active and most fruitful periods of your lives – a little before, a little after, it doesn’t matter.
Of course, when I was in a mood to have plans and create my plans, I started to read Shrila Shridara Maharaj and there was one question, some devotee said: “Maharaj, I have this plan”. And then Shridara Maharaj said: “Oooo, so bad, it’s such a failure to have plans. No, no, this is very bad, very bad!” Because he explained: “If you have plans, it means you want to stay here.” Therefore we have to create our plans to get out of here.
But I think you understand what I mean: if you distribute your duties during this lifetime, never missing the highest spiritual ideal and meanwhile trying to perform your daily duties, then you act according to the guidance of the Gita: “Perform your duty and meanwhile always think of Me”. So, live your life, but never forget the Supreme. Life is not a theory, it’s a mystery that you have to perceive.
So the time frame – do you agree that it’s a factor? Because time is running so fast, right? You don’t realise, it’s the end of the story. So if you are not conscious of distributing your duties, you will fail for sure. The time frame is the first thing.
And the second is the heroic act. This I have learned from one of you sitting here. Because what is the goal, what is the achievement of the kshatriya if he dies in the proper battle field? What is it? Heaven. Full success. Liberation. Why – because the duty of a kshatriya is to die for the truth.
But what happens with the brahmins? How many times do they have to die? As a brahmin you have to die many times, so this is a highly-highly heroic act. For a kshatriya it is enough to die once. For a brahmin or let’s say a bhakta, a devotee, it’s not enough to die once, you have to die many times. In what sense? Bhaktisiddhanta Saraswati said: “I expect from all the members of the Gaudiya Math to be ready to sacrifice all their blood five times for the spiritual benefit of the other living entities.” Be ready to die five times!
The other example is Brahma – the secondary creator. I don’t want to go into details because it’s long, but he faced one of his mistakes, one of his failures. Then it is said he died for that mistake. Then again he met another mistake of his and he died for that mistake again. In this manner he died many times for his mistakes. And how many mistakes do we have? We have to be ready to die for all of our mistakes. Because that means you are born on a higher platform of consciousness. This type of death is necessary – maintain your life, but die for the bad habits, die for the bad conditioning.
This I consider a highly male character. This readiness to sacrifice yourself – for your own spiritual achievement and for the benefit of others. It is not enough to die only once. You have to die many times!

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)  

Az egyik kérdés amit felírtam magamnak, és szeretném ha beszélgethetnénk róla, az az időkeret – nektek van ilyen időbeli tervetek erre az életre, hogy melyik életszakaszban mit fogtok csinálni, mit szeretnétek elérni? A legtöbb esetben ez nincs meg. Kérlek szépen benneteket készítsetek élettervet! Hogyha elmulasztunk tervezni, akkor ezzel a mulandóságot tervezzük!
Az egyik jelentős probléma az életben, amibe a férfiak gyakorta belecsúsznak, hogy húszéves fejjel szeretnék azokat a feltételeket élvezni, amik ötven éves fejjel szoktak megjönni. Ez nem működik. Húszéves fejjel ne azt próbáld élvezni, ami majd ötvenévesen fog megadatni. Megjön az, minden megjön a maga idejében, csak megfelelőképpen várjátok ki az idejét. Most még többségetek a legaktívabb, gyümölcsöző életszakaszában tart, illetve kicsit előtte vagy utána, a lényeg szempontjából ez teljesen mindegy.
Most arra biztatlak benneteket, hogy hát igen, kovácsoljatok terveket. Viszont egyszer, amikor én is nagyon benne voltam a tervezgetésben, meg a célok kitűzésében, akkor felütöttem Sríla Srídhar mahárádzs egyik könyvét, amelyben egy bhakta épp ezt a kérdést tette fel: „Mahárádzs, azt tervezem, hogy…”. Mire Srídhar mahárádzs így felelt: „Ó, tervezni, az nagyon rossz, nagyon  ártalmas és veszélyes!” Majd elmagyarázta: „Ha terveid vannak, akkor az azt jelenti, hogy azt tervezed hogyan fogsz itt ragadni az anyagi életben.” Tehát kovácsoljunk olyan terveket is, hogy miként fogunk innen kikeveredni.
De úgy hiszem értitek mire gondolok, ha elosszuk a különböző életszakaszokra a feladatokat, terveket, és mindeközben a legmagasabb  lelki céljainkat sem tévesztjük szem elől, akkor meg tudunk felelni annak az tanácsnak, ami a Gítában található: „Hajtsd végre harcosi kötelességedet és közben gondolj mindig Rám”. Tehát cselekedjetek, éljétek az életeteket, de közben gondoljatok mindig az Úrra! Az élet nem egy elmélet, hanem egy misztérium, amit meg kell tapasztalni.
Szóval az idő az egy nagyon fontos tényező, mert borzasztóan gyorsan halad, és ha nem kalkulálunk vele, akkor hamar véget is fog érni, de akkor már késő lesz. Tehát, ha nem vagyunk tudatosak a feladataink megvalósítását illetően, akkor elbukunk. Szóval az időkeretről szerettem volna beszélni először.
A másik dolog, amit felírtam magamnak, az pedig egy hősies cselekedet, amit egyikőtöktől tanultam. Tudjátok, hogy mit ér el a ksatrija azzal, ha hősi halált hal az igaz csatában? Felszabadulást, üdvösséget, mennyei bolygókat, teljes tökéletességet. Miért, mert egy hős, lovag, ksatrija számára elegendő egyszer meghalni a helyes módszer szerint az igazságért, és azzal el is éri a tökéletességet.
De mi a helyzet a bráhmanákkal, a bhaktákkal, azoknak hányszor kell meghalniuk? Egy bráhmanának nem egyszer, hanem sokszor kell meghalnia, tehát ez egy rendkívül hősies cselekedet. Ezért arra kell törekednünk, hogy készek legyünk meghalni, akár többször  is ebben az életben. Hogyan is értsük ezt? Bhaktisziddhánta Szaraszvatí azt mondta: „Elvárom a  Gaudíja Math összes tagjától, hogy hajlandó legyen az összes vérét ötször feláldozni a többi élőlény lelki üdvének az érdekében.” Álljatok készen arra, hogy ötször meghaljatok!
A másik pedig Brahmának, a másodlagos teremtőnek a példája, és itt nem szeretnék túlzottan belemenni a részletekbe, de a lényeg, hogy szembesült az egyik hibájával. S azt mondják, hogy meghalt ennek a hibájának a számára, majd újjászületett egy magasabb tudati nívón. Aztán szembesült egy újabb hibájával, meghalt annak a hibájának a számára is, és így tovább. S a mi listánk vajon milyen hosszú, hány hibánk van? Hány halálra kell készen állnunk, hogy ezeknek a hibáknak, ezeknek a korlátoknak a számára meghaljunk, és újjászülethessünk egy magasabb tudati szinten? Természetesen fenn kell tartanunk az életünket, de erre a fajta halálra is szükség van, hogy meghaljunk a rossz szokásaink, a rossz beidegződéseink számára.
Ezt az önfeláldozásra való hajlandóságot, egy nagyon férfias jellemvonásnak érzem. Tehát azt, hogy álljatok készen erre az újjászülető meghalásra a saját és mások lelki fejlődése, lelki üdvének elnyerése érdekében. S nekünk nem elegendő egyszer hősi halált halnunk, hanem sokszor meg kell halnunk a gyengeségeink számára!

(от беседа за мъжките роли със Свами Тиртха, 13.08.2018, Лудащо)

(продължава от предишния петък) 

Времевата рамка – имате ли план за този живот? Имате ли програма за различните последователни периоди в живота си? Вероятно не. Моля ви, започнете да имате! Ако не успявате да планирате, планирате да не успявате!
Един основен проблем в живота е, че хората искат да постигнат благата, които им се полагат на петдесетгодишна възраст, докато са още на двадесет. Така не става. Те ще дойдат по-късно, обаче ще дойдат. Затова тази времева рамка според мен е нещо много важно. Защото сега повечето от вас са в най-активния и плодотворен период на живота си – или малко преди, малко след него, няма значение.
Разбира се, когато бях настроен да си правя планове и ги създавах, започнах да чета Шрила Шридхара Махарадж и там имаше един въпрос, един предан казва: „Махарадж, имам такъв и такъв план”. И тогава Шридхара Махарадж отвръща: „О, това е много лошо, голям провал е да правиш планове. Не, не, това е нещо много лошо!” Понеже той обяснява: „Щом имаш планове, значи искаш да останеш тук.” Затова, нека правим планове да излезем оттук.
Но мисля, че разбирате какво имам предвид: ако разпределите желанията си в рамките на този живот, като никога не забравяте най-висшия духовен идеал и междувременно се стараете да изпълнявате ежедневните си задължения, тогава действате според насоката на „Гита“: „Изпълнявай задълженията си и междувременно винаги мисли за Мен”. Така че живейте живота си, но никога не забравяйте за Бога. Животът не е теория, той е мистерия, която трябва да се долови.
И така съгласни ли сте, че времевата рамка е фактор? Понеже времето тече толкова бързо, нали? Докато се усетите, историята свършва. Така че ако не разпределяте съзнателно задълженията си, със сигурност ще се провалите. Времевата рамка е първото нещо.
А второто е героичното действие. Това го научих от един от вас, които седите тук. Защото каква е целта, какво е постижението на един кшатрия, ако загине на подходящото бойно поле? Какво постига той? Рая. Пълен успех. Освобождение. Защо – защото дълг на кшатрия е да умре за истината.
Но какво става с брамина? Той колко пъти трябва да умре? Като брамин трябва да умираш много пъти, така че това е изключително героично дело. За кшатрията е достатъчно да умре веднъж. За брамина, или да речем за бхактата, за предания, не е достатъчно да умре веднъж, той трябва да умира много пъти. В какъв смисъл? Бхактисиддханта Сарасвати казва: „Очаквам от всички членове на Гаудия Матх да са готови пет пъти да пожертват цялата си кръв за духовното добруване на останалите живи същества.” Да са готови да умрат пет пъти!
Друг пример е Брахма – вторичният творец. Не искам да навлизам в подробности, защото е дълго, но той видял една от своите грешки, един от своите провали. Тогава се казва, че той умрял за тази грешка. След това се натъкнал на друга своя грешка и отново умрял за тази грешка. По този начин умирал много пъти за своите грешки. А ние колко грешки имаме? Трябва да сме готови да умрем за всичките си грешки. Защото това означава да се родиш на по-високо ниво на съзнание. Такъв тип смърт е необходима – запазваш живота си, но умираш за лошите си навици, умираш за лошата обусловеност.
Това аз считам за изключително мъжествен характер. Тази готовност да пожертваш себе си – за собствения си духовен напредък и за доброто на другите. Не е достатъчно да се умре само веднъж. Трябва да умираш много пъти!

(Aus einem Vortrag über Männerrollen mit Swami Tirtha, 13.08.2018, Ludashto)

(Fortsetzung vom letzten Freitag)

Der Zeitrahmen – hast du einen Plan für dieses Leben? Hast du ein Programm für die verschiedenen Abläufe in deinen Lebensabschnitten? Wahrscheinlich nicht. Bitte fang an, es zu schaffen! Wer nicht plant, plant sein Scheitern!
Ein großes Problem im Leben ist, dass Menschen die Fähigkeiten, die mit 50 Jahren erreicht werden sollten, schon in ihren Zwanzigern erreichen wollen. Das funktioniert nicht. Es kommt später, aber es kommt. Deshalb halte ich diesen Zeitrahmen für sehr wichtig. Denn die meisten von euch befinden sich jetzt in den aktivsten und fruchtbarsten Phasen ihres Lebens – etwas früher, etwas später, ganz egal.
Natürlich, als ich in der Stimmung war, Pläne zu schmieden, begann ich Shrila Shridara Maharaj zu lesen. Da kam eine Frage auf: „Maharaj, ich habe diesen Plan.“ Und dann sagte Shridara Maharaj: „Oh, wie schlimm, es ist so ein Versagen, Pläne zu haben. Nein, nein, das ist sehr schlimm, sehr schlimm!“ Denn er erklärte: „Wenn du Pläne hast, bedeutet das, dass du hierbleiben willst.“ Deshalb müssen wir Pläne schmieden, um hier rauszukommen.
Aber ich denke, ihr versteht, was ich meine: Wenn ihr eure Pflichten in diesem Leben verteilt, nie das höchste spirituelle Ideal verfehlt und gleichzeitig versucht, eure täglichen Pflichten zu erfüllen, dann handelt ihr nach der Anweisung der Gita: „Erfülle deine Pflicht und denke dabei immer an mich.“ Lebt also euer Leben, aber vergesst nie den Höchsten. Das Leben ist keine Theorie, es ist ein Mysterium, das ihr erkennen müsst.
Stimmt ihr zu, dass der Zeitrahmen ein Faktor ist? Weil die Zeit so schnell vergeht, nicht wahr? Man merkt nicht, dass die Geschichte zu Ende ist. Wenn man sich also nicht bewusst ist, wie man seine Pflichten verteilt, wird man mit Sicherheit scheitern. Der Zeitrahmen ist das Wichtigste.
Und das Zweite ist die Heldentat. Das habe ich von einem von euch hier gelernt. Denn was ist das Ziel, was erreicht der Kshatriya, wenn er auf dem richtigen Schlachtfeld stirbt? Was ist es? Der Himmel. Vollkommener Erfolg. Befreiung. Warum? Weil es die Pflicht eines Kshatriya ist, für die Wahrheit zu sterben.
Aber was passiert mit den Brahmanen? Wie oft müssen sie sterben? Als Brahmane muss man oft sterben, daher ist dies eine höchst heroische Tat. Für einen Kshatriya reicht es, einmal zu sterben. Für einen Brahmanen oder sagen wir einen Bhakta, einen Devotee, reicht es nicht, einmal zu sterben, man muss viele Male sterben. Inwiefern? Bhaktisiddhanta Saraswati sagte: „Ich erwarte von allen Mitgliedern der Gaudiya Math, dass sie bereit sind, fünfmal ihr ganzes Blut für das spirituelle Wohl anderer Lebewesen zu opfern.“ Sei bereit, fünfmal zu sterben!
Ein anderes Beispiel ist Brahma – der sekundäre Schöpfer. Ich möchte nicht ins Detail gehen, da es zu lang ist, aber er wurde mit einem seiner Fehler konfrontiert, einem seiner Misserfolge. Dann heißt es, er sei für diesen Fehler gestorben. Dann machte er einen weiteren Fehler und starb erneut für diesen Fehler. Auf diese Weise starb er viele Male für seine Fehler. Und wie viele Fehler haben wir? Wir müssen bereit sein, für all unsere Fehler zu sterben. Denn das bedeutet, dass man auf einer höheren Bewusstseinsebene geboren wird. Diese Art des Todes ist notwendig – behalte dein Leben, aber stirb für die schlechten Gewohnheiten, stirb für die schlechte Konditionierung.
Das halte ich für einen sehr männlichen Charakter. Diese Bereitschaft, sich selbst zu opfern – für die eigene spirituelle Errungenschaft und zum Wohle anderer. Es reicht nicht, nur einmal zu sterben. Du musst viele Male sterben!

(из беседы о мужских ролях со Свами Тиртха, 13.08.2018, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы) 

Временные рамки – есть ли у вас план на эту жизнь? Есть ли у вас программа для различных периодов вашей жизни? Скорее всего, нет. Пожалуйста, начните её составлять! Если вы не успеваете спланировать, значит вы планируете не успевать!
Одна из главных проблем в жизни заключается в том, что люди хотят достичь того, что положено в пятьдесят лет, в двадцать. Это не работает. Это придёт позже, но придёт. Поэтому эти временные рамки, я думаю, очень важны. Потому что сейчас большинство из вас находятся в самом активном и плодотворном периоде своей жизни — чуть раньше, чуть позже, неважно.
Конечно, когда у меня было настроение строить планы и я строил планы, я начал читать Шрилу Шридару Махараджа, и был один вопрос, который один преданный спросил: «Махарадж, у меня есть план». И тогда Шридара Махарадж сказал: «Ооо, как плохо, это такая неудача – строить планы. Нет, нет, это очень плохо, очень плохо!» Потому что он объяснил: «Если у тебя есть планы, это значит, что ты хочешь остаться здесь». Поэтому нам нужно строить планы, чтобы выбраться отсюда.
Но, думаю, вы понимаете, о чём я говорю: если вы распределяете свои обязанности в этой жизни, никогда не упуская высшего духовного идеала и одновременно стараясь исполнять свои повседневные обязанности, то вы действуете в соответствии с наставлениями Гиты: «Исполняй свой долг и при этом всегда думай обо Мне». Поэтому живите своей жизнью, но никогда не забывайте о Всевышнем. Жизнь — это не теория, это мистерия, которую вам предстоит постичь.
Итак, временные рамки — вы согласны, что это важный фактор? Ведь время так быстро бежит, верно? Пока вы поймете, и вот конец истории. Так что, если вы не будете осознанно распределять обязанности, вы точно потерпите неудачу. Сроки — это самое первое.
И второе – это героический поступок. Этому я научился у одного из вас, сидящих здесь. Ведь какова цель, какое достижение кшатрия, если он погибнет на настоящем поле боя? Что это? Рай. Полный успех. Освобождение. Почему? Потому что долг кшатрия – умереть за истину.
Но что происходит с брахманами? Сколько раз им предстоит умереть? Будучи брахманом, ты должен умереть много раз, так что это в высшей степени героический поступок. Для кшатрия достаточно умереть один раз. Для брахмана, или, скажем, бхакты, преданного, недостаточно умереть один раз, нужно умереть много раз. В каком смысле? Бхактисиддханта Сарасвати сказал: «Я ожидаю от всех членов Гаудия-матха готовности пять раз пролить всю свою кровь ради духовного блага других живых существ». Будьте готовы умереть пять раз!
Другой пример – Брахма – вторичный творец. Я не хочу вдаваться в подробности, потому что это долго, но он столкнулся с одной из своих ошибок, с одним из своих провалов. Затем, как говорят, он умер из-за этой ошибки. Затем он снова столкнулся с другой своей ошибкой и снова умер из-за этой ошибки. Так он умирал много раз для своих ошибок. А сколько ошибок у нас? Мы должны быть готовы умереть для всех своих ошибках. Потому что это означает, что вы рождаетесь на более высоком уровне сознания. Такая смерть необходима – поддерживайте свою жизнь, но умирайте для дурных привычек, умирайте для дурной обусловленности.
Я считаю это истинно мужским характером. Готовность пожертвовать собой – ради собственного духовного подвига и ради блага других. Недостаточно умереть один раз. Нужно умирать много раз!

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2018, Sofia)

(continues from the previous Monday)

While being engaged in the service, in missionary activities, in ashram activities, our conscious identity will be clarified, you will understand ‘who am I’. We visited one ashram in Delhi where the local guruji said, “I can break the false ego of anyone in 10 days.” How? In a very simple manner – they were distributing prasadam for 200 people every night. If you serve others, automatically you have to take a very humble position – it’s good. It will remove false concepts. In the ashram of Shrila Shridhara Maharaj, prasadam was distributed only by the elder, senior brahmacharis. You might think that to distribute food is a menial service. But prasadam is not food, this is the grace of God. And who can distribute the grace of God? Only the topmost qualified people. 

So, therefore we sit in the lectures – to learn something. Gurudev said, “First you have to learn that you have to pay attention during the lectures.” And then he said, “And later on you have to learn that you have to pay attention all the time.” Because we want to follow an acharya, not a professional lecturer. A professional lecturer will give a brilliant lecture; and then he will go back to material practices, to his private life. But we need an acharya – who teaches us with his example. So, please, you also become acharyas. Be a good example for others. It’s not necessary to be a sage or an eloquent speaker. Be a good example, be a nice person. But not simply a good human being – it’s not enough. In other religions they can help people to become nice gentlemen. You have a different expectation. You need to become a spiritual person, coming closer to your ultimate spiritual identity. So that you yourself can enjoy the joy of self and to be a light for others. Acharya means this – first you practice, then you preach. 

And I’m not really sure that this was a satisfying answer to your inquiries, but I think we can understand the mood: that if we are engaged in our devotional services – chanting, doing, organizing, accomplishing practical services – meanwhile, a subtle purification happens inside. And more and more we can come closer to our spiritual identity. And by serving others, we also serve our own spiritual benefit. Generally, we can say that as our vision is purified we shall discover more and more details and more and more subtle realities in the devotees around us, including our spiritual master. In general, we can say that the master is an extension of Godhead Himself, guru is a divine function. But hopefully, later on, we shall be able to perceive and understand more subtle details about his identity – how he is engaged in the service, what are his moods in relationship with the Supreme. For that we need a very close connection. 

But once in 1984, April, I think the 24th, Gurudev said, “It’s not necessary to investigate the nature of the spiritual master, because you will never understand him. It’s better to follow his instructions, better to be around him.” Therefore, I hope the time will come when we give up this intellectual effort and we shall follow the advice of our acharyas; ami to’ kangala, ‘krishna’ ‘krishna’ boli'[1] – “I’m just running after you and calling Krishna Krishna!”

1.  A line of Bhaktivinod Thakur’s song Ohe Vaishnava thakura

(Szvámí Tírtha, 2018. május 10-ei szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mialatt a szolgálatainkat, misszós-, illetve ásrami tevékenységeinket végezzük, megtisztul a tudatunk, és megértjük, hogy ‘Ki vagyok én’. Egyszer egy delhi-i ásramban jártunk, ahol a helyi gurudzsí azt mondta, „Én bárkinek meg tudom törni a hamis egóját 10 nap alatt.” Hogy miként? Nagyon egyszerű: minden este 200 embernek osztanak  praszádamot. Ha másokat szolgáltok, akkor automatikusan nagyon alázatos helyzetbe kerültök, ami rendkívül jó, mert  ez majd megszabadít az összes hamis tévképzettől. Sríla Srídhár mahárádzs ásramában csak idősebb, szenior brahmacsárík osztották a praszádamot. Azt gondolhatnánk, hogy az ételosztás egy nagyon alacsony szintű szolgálat, ellenben  a  praszádam nem étel, hanem Isten kegye. S ki az, aki Isten kegyelmét tudja közvetíteni a számunkra? Csakis a legkiválóbb személyek! 

Tehát ezért ülünk itt a tanításokon, hogy tanuljunk valamit. Gurudév azt mondta, „Először azt kell megtanulnotok, hogy figyelni kell a tanítás alatt.” Majd hozzátette, hogy, „Később pedig azt, hogy mindig figyelni kell.” Hiszen mi egy ácsárját akarunk követni, és nem olyasvalakit, aki tökéletes előadásokat tart. A profi lecketartó ragyogó tanításokat ad, majd utána visszatér az anyagi teendőiehez, a magánéletéhez. Viszont nekünk egy ácsárjára van szükségünk, aki az élete példájával tanít. Ezért alázatosan arra kérlek benneteket, hogy ti is váljatok ácsárjává, hogy mások jó példái lehessetek. Nem szükséges bölcs tanítóvá vagy meggyőző szónokká válnotok. Legyetek szép példaképek, és jó emberek. Azonban egyszerűen csak jó emberré válni, az nem elég! Különböző vallások tagjai segíthetnek másokon azért, hogy kedves emberekké váljanak, de tőletek más váratik el! Nektek lelki emberekké kell válnotok, hogy közelebb kerüljetek az eredeti lelki önvalótokhoz. S akkor majd onnan merítitek a boldogságot, fényesen fogtok ragyogni mások számára. Az ácsárja jelentése az, hogy először gyakorol, s azután prédikál. 

Nem igazán vagyok biztos abban, hogy ez kielégítő választ adott a kérdésre, hogy miként határozzuk meg magukat, hogy kik is vagyunk valójában, és hogy miként tudunk mindig ebben a tudatban maradni? Úgy hiszem, ha szolgálataink – mantrázás, különböző gyakorlati tevékenységek, szervezés – közben sikerül ráéreznünk a hangulatra, akkor egy nagyon finom tisztulás megy végbe rajtunk, ami által közelebb kerülhetünk a lelki önvalónkhoz. Mások szolgálatával pedig, a saját lelki javunkat is szolgáljuk. Általánosságban azt mondhatjuk, ahogy tisztul a látásmódunk, úgy egyre finomabban fogjuk látni a bhaktákat magunk körül, beleértve a tanítómesterünket is. Többnyire azt szoktuk mondani, hogy a guru, magának Istennek a kiterjedése, hiszen ez egy isteni funkció. Viszont remélhetőleg idővel, még finomabban fogjuk látni és megérteni az ő személyiségét, hogy miként is vesz részt ő a szolgálatban, és hogy milyen hangulatban van a Legfelsőbbel. Ehhez pedig nagyon közeli kapcsolatban kell lennünk vele. 

Viszont egyszer, 1984. áprilisában, azt hiszem 24-én, Gurudév azt mondta, „nincs szükség arra, hogy a tanítómester személyiségét vizsgálgassuk, mivel sohasem fogjuk tudni megérteni őt! Jobb, ha inkább követjük az utasításait, illetve ott vagyunk körülötte.” Ezért remélem, hogy el fog jönni az az idő, amikor végre feladjuk ezt az elméleti erőfeszítésünket, és végre követjük az ácsárjáink tanácsait: ámi tó’ kángála, ‘krsna’ ‘krsna’ boli'[1] – „Krisna, Krisna- mondom, míg szaladok a nyomodban!”

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2018, София)

(продължава от предишния понеделник)

Докато сме заети в служене, в мисионерски дейности, в ашрамски дейности, нашата съзнателна идентичност ще се пречисти и ще разберем кои сме. Посетихме един ашрам в Делхи, където местният гуру каза: „Мога да счупя фалшивото его на всекиго за 10 дни.” Как? По съвсем простичък начин – те раздаваха прасадам за 200 човека всяка вечер. Ако сервираш на другите, по естествен начин трябва да заемеш много смирена позиция – това е добре. То ще премахне фалшивите разбирания. В ашрама на Шрила Шридхара Махарадж, прасадам раздавали само най-старшите, възрастни брахмачари. Може да си помислите, че раздаването на храна е слугинска работа. Обаче прасадам не е храна, това е милостта на Бога. А кой може да дарява Божията милост? Единствено най-високо квалифицирани люде. 

Затова седим на лекциите – за да научим нещо. Гурудев казваше: „Най-напред трябва да научите, че трябва да внимавате по време на лекции.” И после каза: „А след това трябва да научите, че трябва да внимавате през цялото време.” Защото ние искаме да следваме ачария, а не професионален лектор. Професионалният лектор ще даде брилянтна лекция; а след това ще се върне към материалните си занимания, към своя частен живот. Но ние се нуждаем от ачария – който ни учи чрез примера си. Затова моля ви, вие също станете ачарии. Бъдете добър пример за другите. Не е нужно да си мъдрец или красноречив оратор. Бъди добър пример, бъди добър човек. Обаче само да си добър човек не е достатъчно. И в другите религии могат да помогнат на хората да станат добри джентълмени. Към вас има и друго очакване. Вие трябва да станете духовни люде, да дойдете по-близко до своята най-висша духовна идентичност. За да можете и самите вие да се радвате с радостта на душата, и да бъдете светлина за останалите. Това означава ачария – първо практикуваш, пък сетне проповядваш. 

Не съм сигурен дали това беше удовлетворяващ отговор на вашите запитвания, но мисля, можем да разберем настроението: че ако сме въвлечени в своето предано служене – мантруване, работа, организиране, изпълнение на практически задачи – междувременно отвътре се случва едно фино пречистване. И все повече и повече можем да се доближаваме до своята духовна същност. А служейки на останалите, служим и на собственото си духовно добро. Като цяло можем да кажем, че докато виждането ни се пречиства, все повече и повече детайли, все повече и повече фини истини ще откриваме в преданите около нас, включително и в духовния си учител. Най-общо можем да кажем, че духовният учител е проявление на самия Бог, гуру е божествена функция. Но надеждата е, че по-нататък ще съумяваме да долавяме и разбираме още по-фини детайли от неговата самоличност – по какъв начин той участва  в служенето, какви са неговите настроения във взаимоотношенията му с Бога. Затова ни е нужна много близка връзка. 

Но веднъж през 1984, мисля на 24 април, Гурудев каза: „Не е нужно да се изследва природата на духовния учител, защото тъй или инак никога няма да го разберете. По-добре да следвате напътствията му, по-добре да се навъртате наоколо.” Затова, надявам се, ще дойде времето, когато ще се откажем от тези интелектуални напъни и ще последваме съвета на нашите ачарии; ами то кангала, кришна кришна боли[1] – „Аз просто тичам след теб и викам: „Кришна! Кришна!” 

1. Ред от песента на Бхактивинода Тхакура „Охе ваишнава тхакура“