Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanításontinues from the previous Monday)

Ott tartottunk, hogy a negyedik dimenzióból, ami a korlátozott, anyagi idő birodalma, valakinek el kell vezetnie bennünket az ötödik dimenzióba, az örök időbe. Ehhez szükségünk van egy révészre, aki elvezet oda. Hihetetlenül jó érzés, egy igazi ajándék az életben, ha van egy ilyen jóakarónk. Az anyagi világ sarában természetes, hogy ellenfeleink is vannak, ha barátokra lelünk az már egy igazán különleges ajándék, de ha van egy jóakarónk, az Isten legszentebb ajándéka. Ugye mindannyiunknak szüksége van eszményekre? Ha anélkül élünk az élet beszürkült, keserű hétköznapokká válik. Olyan lesz, mint egy üres világ. Szükségünk van ideálokra, de milyenek is legyenek azok? Ártatlanok, gyönyörűek, erőteljesek, bölcsek, magasztosak, értékesek, bölcsek, és nagyon szent eszmények. Nekünk ilyen ideáljaink vannak, ilyen példákért akarunk élni. Mivel ők adnak nekünk szárnyakat, hogy repülhessünk, hogy magasan szárnyaljunk a mennyben. A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy „Az odaadással cselekvő, elméje és érzékei fölött uralkodó tiszta lelket mindenki kedveli, és ő is mindenkit kedvel.”[1] Tehát ő is mindenkivel barátságos, illetve mindenki más is barátként viszonyul hozzá. Van egy ilyen barátom, aki valóban mindenkivel nagyon barátságos, de vannak, akik még őt is ellenségnek tekintik. Szóval az egyik oldal kicsit könnyebb, hogy mi tudjunk mindenkit barátságosan, szeretetteljesen tisztán megbecsülni, ez a mi dolgunk. Viszont az, hogy mások ezt értékelik-e vagy sem, az már rájuk tartozik. S minél jobban sikerül lelki látásmódra szert tennünk, annál inkább fogjuk tudni megbecsülni más emberekben is az örökkévaló lelket. Hiszen valamennyi hiányosságunk nem a lélek, hanem egyedül a test-elme rendszer korlátait tükrözi. Mi gyönyörű lélekszikrák vagyunk, „csitkanák”, a lelki tudat egy részecskéi, vagy azt is mondhatjuk, hogy a Legfelsőbb szeretetteljes szolgái, társai. Tehát ez jellemzi a lelket, ilyenek vagytok: gyönyörűek! S nem akarok hízelegni nektek, de a lelketek csak úgy sugározza a szat-csit-ánanda-vigraha isteni szépségét. Tehát minél közelebb kerülünk az eredeti lelki önvalónkhoz, annál inkább megmutatkozik a léleknek ez az eredeti szépsége, ártatlansága, a valódi lelki otthonhoz való tartozása.

Már jó ideje annak, hogy kint keressük ezt a fényt, miközben mások a szívükben hordozzák ezt a fényt. Ők a mi elöljáróink, jóakaróink. A mestereimtől azt tanultam, hogy végtelen sok jóakarónk van, és valójában az élőlények többsége már az örök lelki világban van. Csak a kisebb rész él még itt. S, akik már ott vannak, azok várnak az elkóborolt lelkekre, hogy megtalálják a hazavezető utat, vissza Istenhez. Így tehát ők természetükből adódóan azok a jóakaróink, akik a hazatalálás méltó jelöltjeit befogadják a lelki valóság ölelésébe. Ezért tiszteljük annyira ezeket a szenteket, akik hazavezetnek bennünket, világítótornyokként mutatják a helyes irányt. S még egy hamis gurutól is, aki tükröt tart elénk sokat tanulhatunk önmagunkról. Tehát minden isteni védelem alatt áll! Ezért kell a helyes utat követnünk, mahádzsano jéna gatah sza pantháh[2], „Kövesd azt az utat, melyet a nagy lelkek lábnyomai jelölnek ki számunkra.” Ők a szaktekintélyek lelki ügyekben, és nagyon szerencsések vagyunk, örülünk annak, hogy ilyen szép példákat követhetünk. Az igaz vallás szabályai nem az emberektől származnak, hanem maga a Jóisten adta azoknak a meghódolt tiszta, szent lelkeknek, akik mindazt a gyakorlataikban élővé teszik, megvalósítják.

Tehát, akár ezen az oldalon állunk, ahol azok vannak akik segítségre szorulnak, akár azon az oldalon, ahol készek másoknak segíteni, mindenképpen fejlődnünk kell! Nos,  ismételten csak azt tudom mondani, hogy használjuk ki megfelelően az itt töltött időnket, mert minden lelki gyakorlónak ugyanaz a közös célja van, hogy megtalála a kivezető utat a szamszárából. S ezt a célt csak egy olyan folyamat révén érhetjük el, amely a szamszárán túlról származik. Ha valami a szamszára, az illúzió hatalma alatt áll, lehetetlen megszökni. Olyan folyamatra van szükségünk, amely felülről száll alá.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá, 5.7.
2.  Judhisthira szavai, Mahábhárata, Vana-parva,  313.117.